Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-08-29 / 35. szám

Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Elet 64. ÉVFOLYAM 35. SZÁM 1999. AUGUSZTUS 29. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZENHARMADIK VASÁRNAP „A hit befelé és felfelé Istenre néz, a cselekedet pedig kifelé és lefelé a felebarátra.” Luther ARA: 48 Ft A TARTALOMBÓL Vallás és a vallások - meg hitoktatásunk Egy csöpp mennyország „Szolgáló élet...” Testvéreink Dél-Amerikában DSIDA JENŐ EGYSZERŰ VERS A KEGYELEMRŐL Csodákat próbáltam: arannyal, ezüsttel hívtam népeket, jöjjenek énhozzám! Hiába, hiába, az arany nem kellett, az ezüst nem kellett, nem jöttek énhozzám. Elmondtam naponta tíz hegyibeszédet, gyönyörű szavakat, igéző szavakat, hiába, hiába: egy föl sem fölelte, egy szív sem szívlelte a hegyibeszédet. Tüzet is akartam rakni az erdőben: nyulacska ne fázzék, őzike ne fázzék, - hiába, hiába! Gyújtófám kilobban és a tűz nem akart gyűlni az erdőben. ...S egyszer csak maguktól gyűlnek az emberek, együgyű szavamtól sírásra fakadnak, ránéznem alig kell s a tűz is felszökken, ­Az Úr áll mögöttem. J Venezuelából, a Caracasban szolgáló Bizik László lelké­szünktől megérkezett az Üze­net című lapjuk 1999. évi első száma. Benne találjuk Vladár Pál felügyelői jelentését a pres­bitérium munkájáról és Bizik László lelkészi jelentését az 1998-as év lefolyásáról. Érde­mes beletekinteni távoli testvé­reink írásába, hogy képet tud­junk alkotni arról a munkáról, amit végeznek és arról az élet­ről, melyet a gyülekezetben és társadalmunkban élnek. Részletek Vladár Pál jelenté­séből: Öt évtizeddel ezelőtt hangzott el először magyar nyelvű pré­dikáció egy venezuelai temp­lomban. Rövid időnek tűnhet, mégis Nyerges Miklós bácsi prédikációjának szövege im­máron történelmi dokumen­tummá vállott. Ötven év szép kerek szám, jó alkalom a meg­emlékezésre, de egyúttal sok minden mást is meg kellene kö­szönni a Gondviselésnek. Azt, hogy ma még egyáltalán emlé­kezhetünk. Azt, hogy már az­előtt is voltak Venezuelában magyar nyelvű családi, vagy szűk körű áhítatok, melyek kö­vették a lágerben tartottakat, és ezeknek az alapja a Kárpát-medencében volt. Öt évtizedes, de talán inkább öt évszázados múltunk, és akkor is bujdosó, űzött prédikátorok tették lehetővé - év­századok előtt hogy megszületett egy protestáns egyház Magyarországon. Közvetve mi ezt is ünne­peltük... Álljunk meg egy pillanatra ennél a szónál: „közös­ség”. Hivatalosan Gyülekezetnek hívjuk magunkat, pedig ennél sokkal többek vagyunk. Nem ideig-órá- ig, vagy vasárnaponként összegyűlő egyének sum­mája vagyunk, hanem egy közösség, melynek tagja­it sok közös láncszem köti egymáshoz, ahol a vég­összeg nagyobb, mint a részek összessége. A lelkész, vagy prédikátor szerepét is átformálja ez a megnevezés. A gyülekezet pásztorának hívjuk, pedig ez szerepének csak egy nagyon kis része. A közösségi láncok reá is ki kell, hogy terjedjenek. Nem elég, ha a kampós juhászbotjával elkapja egy- egy tévelygő juh nyakát. Ha nem a közösség része­ként dolgozik, ha nem érzi a közösség hajszálereit, idegeit, akkor legfeljebb felülvigyázó, szuperinten­dens szerepét tölti be, ami elegendő egy gyülekezet­nek, de nem elegendő egy közösségnek. Ma közösségi lelkészünk van. Családja a mi csalá­dunk, gondja azonos a miénkkel, tervei, illúziói, hi­te a mi lelkűnkben azonos- húrokat pendítenek. Ne feledjük el azonban, hogy nem csak egy vene­zuelai protestáns közösség tagjai vagyunk. Első lel­készünket a világegyháznak köszönhetjük, a mosta­nit pedig az otthoninak, melyekhez közösségi lánc­szemek kötnek minket. A hajszálerek azonban sokkal messzebb mennek. Egy igazi közösség ökumenikusán nyitott, bár a kapcsok itt másfajták, kevésbé láthatók, kényeseb­bek és váratlanabbak. A bibliai tábor összehozott protestánst, katolikust, ótestamentumi istenhívőt és vallásilag közömböseket, de mégsem volt egyetlen ifjú, egyetlen szülő sem, aki ne vitt volna magával valamilyen lelki ajándékot... Más szempontból bár, de hasonlót mondhatunk a színházcsoportról. Villon középkori haláltánc-balla- dájának az előadása nemcsak sok-sok hallgatónak adott örömet, - de egy nagyszámú ifjúsági csoport­nak, melynek felekezeti hovatartozása nem is volt fontos, az érdeklődését új és más szintű irányba te­relte. Közösségi tagjai vagyunk a magyarságnak. Az, hogy egy itteni magyar szervezet, vagy az óhaza, vagy a kisebbségi magyarok gondja-baja nekünk is fáj, ez mutatja, mennyire belekapcsolódunk egy kö­zös örömöt és fájdalmat átvivő idegrendszerbe... ÜZENET XLViii. évfolyam 1999. 1. szám A VENEZUELAI MAGYAR EVANGÉLIUMI KERESZTÉNYEKHEZ 16 eAztifitartó pedig , ßokotc vala az inncpenclbotlatani egy foglyot, az kÖffég kedueiért, az kitÖk kéuántanac. \y Vala pedig ackot egy fö foglyoc, ki Barrabafnacneuczce- tic vala. \8 Mikor azért az köfleg egybe gyűlt volna, monda nékiec Pi-; latus : Mellyket akariacoc hogy clbotfáDfam néktcc, Barrabafté vagy az Iefuft ki mondatrc Chri­ftufnac? , . , 2i Az Papi fcicdelmcc pedig és azvén birác adic tan átfúl azkŐjG fégnec hogy Barrabáft kéméc meg, és Iefiift el verten éc. 12 Feleluén pedig az ttztártó monda nékice: Mellyket akar- iatoc az kettő kőzzul hógy ei bo- tfáífam ti néktcc ? Es ők'tnohdá- nac az Batrabáft. xy Monda nékiec Pilátus;-; Mit miuellyec tehát az Iefuflal, ki mondaticChriftulnac ? Mondá- nac nékimiadoyáián, feziteíféc meg. SrtB|ítta tiaaö Öt évtized két új generáció, de a gondnoki felelős­ség még továbbra is az első új generáció kezében van. Tárt karokkal várnánk a hiányzó generációt. Nem baj, sőt jó, ha másként gondolkodnak, csele­kednek, csak legyenek hajlandóak öt évtized, vagy öt évszázad örökségét megőrizni. Bizik László lelkészi jelentése is a közösség fo­galmát teszi a középpontba: A Credo „communio sanctorum”-ja, a „szentek közössége” nem más, mint a Teremtőhöz tartozók, Vele közösségben élők egyszersmind egymással is meglévő közössége. Minden valakihez-tartozásunk ős-oká az Istenhez tartozásunk, ezért a közösség egyrészt következmény, másrészt ismérv. Következ­ménye Isten szeretetének és ismérve annak, hogy ezt a vertikálisan átélt közösséget miként éljük át és terjesztjük ki horizontálisan... Az ember többféle kapcsolatrendszerben él egy­szerre. CSALÁD-MUNKAHELY-BARÁTI KÖR az első és legfontosabb. A templomba járók mintegy fele nem egyedül jön, hanem vagy házastársával, gyere­kével, vagy testvérével. Ezt nagyon jó látni! S még azok is, akik egyedül jönnek, itt valódi baráti-barát­női kapcsolatra találnak. S a templomtól távolmaradó családtagok, ha nem vesznek is részt a kul­tuszban, közvetve mégis „szimpatizánsok­nak” mondhatók. Az elmúlt évben 233 esetben voltunk egy-egy családnál, vagy mi láttunk vendégül testvéreket. A GYÜLEKEZET ÉS ANNAK CSO­PORTJAI (Templom, Nőegylet, Presbité­rium, Szeretetvendégség, Bibliatábor) nyújtja a második kapcsolatrendszert. Caracasban 55 alkalommal volt istentisz­telet, átlagban 32 résztvevővel. (Valenciá­ban 12 alkalommal, átlag 15 résztvevő­vel). Úrvacsora 13-szor volt, átlag 22 úr- vacsorázóval. Leskó Károly, Puky Ákos és Józsa Judit helyettesített. Prédikált még Pósfay György és Józsa Márton. Köszön­jük szolgálatukat! Megkereszteltünk 3 gyermeket, konfir­máció, esketés, temetés nem volt. A Pres­bitérium 11 alkalommal ülésezett, igazán alkotóan és jó légkörben. A Nőegylet ál­landóan ülésezik (legalábbis a férfiaknak úgy tűnik!), de meg is lett a jó eredménye. Mindkét szeretetvendégségükön 100-on felüli volt a látogatottság. A böjt előtti színházbemutató (Faludy-Villon „Halál- tánc-ballada”) különösen emlékezetes ma­rad, nem csak a mintegy 20 fiatalnak, de az egész gyülekezetnek... Tartjuk a kapcsolatot a Lutheránus Vi­lágszövetséggel, akik támogatása nélkül (teljes lelkészi fizetés!) komoly anyagi problémáink lennének. A MAGYAR KOLÓNIA a harmadik kap­csolatrendszerünk. A Magyar Ház alkalma­in természetesen nem úgy veszünk részt, mint „protestánsok”, hanem mint magyar emberek, mindazonáltal mindenkiről köz­tudott, hogy tagja a protestáns egyháznak. MAGYARORSZÁGGAL, AZ ÓHAZÁVAL való kapcsolatunk is igen sokoldalú. Dómján Erzsiké né­ni szállás és deposito-ja, Hényelné Krisztina kézi­munka-beszerzése, Keresztessy Zsuzsa okiratbe­szerző munkája, Harmati Béla püspök anyagi segí­tése sokat jelent számunkra. Józsa Márton nyomta­tásában megjelent „Százoldalas Venezuelai Napló­ja”, a pesti és budai lelkészeknek s több gyülekezet­nek tartott venezuelai útibeszámolója folytán egy­szerűen jelen vagyunk a hazai egyházi köztudatban. Sokban hozzájárultak ehhez a Magyarországon ró­lunk megjelent publikációk: Vladár Pál az „Úti- társ”-ban, Botlik József a „Magyar Nemzet”-ben, Pap László a „Magyarok Világlapjáéban, Pósfay György az „Evangélikus Élet’’-ben. Ugyanott én magam háromszor, aztán az „Evangélikus Naptár­ban, a „Napi Magyarországéban megjelent cikkek némi rekompenzációt jelentenének azért, hogy az „Evangélikus Élet”-et, a „Lelkipásztorét, az „Örömhír”-t, az „Útitárs”-at, a „Misszió Magazin”- t, a „Credo”-t, az „Erős Vár”-at ingyen kapjuk olva­sásra és terjesztésre... Isten bocsássa meg elmúlt évi mulasztásainkat és bűneinket s adjon ajövőben is jó testi-lelki-szellemi egészséget mindannyiunknak. SUMONYI ZOLTÁN Augusztusi elégia (Részlet) Hogyan szólt, első, szent királyunk Intelme serdülő fiához? Vendégek és jövevények hasznot hajtanak e népnek: Mert amikért különb-különb tájról jövő másként köszönt; úgy hoznak más nyelvet, szokást, példát, fegyvert, harci fogást. Mert egynyelvű, egyszokású ország gyenge, mint a bábú, oly magányos és esendő; fuvallattól is veszendő. Ennél fogva parancsolom néked én egyszülött fiam: 4 Tiszteld nyelvük és szokásuk, itt lakjanak, sem mint ifiásutt! - És ha amit építettem vagy amit összegyűjtöttem leromolnád vagy szétszórnád, - nagy kárt szenvedne az Ország! * i l Mi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents