Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-08-15 / 33. szám

Evangélikus Elet 1999. AUGUSZTUS 15. 5. oldal iSj&UMJK W 2 w Kedves Gyerekek! Látjátok ezt a tekergőző kígyót? Nem kell tőle félnetek, mert ő egy igazi szó­kígyó! Fejtsétek meg a benne levő sza­vakat olyan módon, hogy minden szó utolsó betűje egyben a következő szó első betűje. A bejelölt betűkből egy ne­vet tudtok összeolvasni. Küldjétek el. nekem ezt a nevet egy másikkal együtt. Ugyanis ez egy bibliai személy neve és arra vagyok kíváncsi, melyik bibliai történetben szerepel ő és a párja. Jó szórakozást kívánok: Pötty bohóc 1. Jákob apósa 2. özönvízi hajós 3. bibliai kert 4. Jónás úti célja 5. a kincstárnok nemzetisége 6. Saul másik neve 7. a sóbálvány férje 8. zsidó törvény 9. Dávid egyik fia 10. Jézus városa 11. a „hitetlen” 12. Ábrahám felesége 13. Sámuel anyja. A gyermeksarok készítőinek címe: Boda Zsuzsa, 1085 Budapest, Üllői út 24. Az alkotmány kihirdetése-Í3i Ötven évvel ezelőtt - 1949. augusztus 18-án - hirdették ki az alkotmányt. Magyarországon már az első szent királyunk idejéből voltak törvényeink, amelyekkel az országot irányí­tották. 1222-ben alkották meg az aranybullát. 1351-ben kelet­kezett az ősiség törvény. 1514 után századokon át volt ér­vényben Verbőczy hármaskönyve. Nevezetesek az 1848-as törvények is, amelyeket április 11-én szentesített V. Ferdi- nánd. Törvényeink tehát voltak, de egységbe foglalt alkotmá­nyunk nem. A második világháború még javában zajlott hazánk terüle­tén, amikor 1944. december 21-én a 400 éves református kol­légium oratóriumában összeült az ideiglenes országgyűlés, Zsedényi Béla miskolci evangélikus jogakadémiai tanár el nökletével. Az ideiglenes országgyűlés megbízta az ideigle­nes kormányt az ország vezetésével. Miniszterelnök lett Dálnoki Miklós Béla, az első magyar hadsereg volt parancs­noka, vezérezredes. 1945. november 4-én megtartott választások után Tildy S~ ' i-iír maz.aiwó.tiBnnotO» ........ Zoltán, az egykori szeghalmi református pap lett a miniszterel­nök. 1946. február 1-jéri az országgyűlés eltörölte az ezeréves királyságunkat. Az ország államformáját köztársaságnak fo­gadta el. Az ország címere a korona nélküli Kossuth-címer lett. Az 1949. augusztus 18-án kihirdetett alkotmány az ország ál­lamformáját népköztársaságnak nevezte meg. A Kossuth-címer helyett egy kerekded címer lett a jelvényünk. Az 1956. október 23-án kitört forradalom azt a címert távolította el a nemzetiszí­nű zászlókból. A forradalom jelképe a lyukas zászló lett. 1989,. október 23-án az országgyűlés ismét megváltoztatta az ország államformáját. Köztársaság lettünk. Címerünk az erede­ti koronás címer lett. Az elmúlt 10 esztendő alatt megalkották államunk jogi alapjait. Az alkotmány védelmére létrehoztak egy új testületet, az Alkotmánybíróságot. Ennek feladata ösz- szeegyeztetni mindazt, ami nem felel meg az alkotmánynak. Pereskedő magyar népünk nem hagyja munka nélkül az alkot­mánybírákat. Megválasztásukat is sok izgalom kíséri, t ' R.M. jfTOXfí 7 Cb t> '\i> *fójí£!£j§crm í.TfVtl síén „FIATALOKNAK r Az Ur ezt mondta: „Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te nevel­tél, amely egy éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. En meg ne nagy várost? ” Ennek a történetnek a Iegkomikusabb és legelgondolkodtatóbb része ez a két vers. Jónás vitába száll egy semmiség miatt az Istennel, aminek a lényege mindössze abban van, hogy az ő kényel­mét „elrontotta” az Úr. Elgondolkoztató lehet számunkra ez a történet, mert a mai korban egyre több Jónással kell találkoz­nunk a mindennapjainkban éppúgy, mint a templomainkban, akik csak akkor és úgy hajlandók hinni és engedelmeskedni az Istennek, ha az érdekeiket nem sérti, vagy netántán még bele is illeszthető sa­ját elképzeléseikbe. Ma már a fiatalok nem vállalják olyan büszkén a kereszténységüket, mint pár évvel ezelőtt, mert akkor még valahogy ezzel ki lehetett tűnni a sokaságból. Ma már a vallásunkat is úgy kezeljük mint egy szupermarketet! Ugyanis azoknak a boltoknak az a lényege, hogy mindenki szabadon sétálhat a polcok között, s azt tesz a saját kosarába, ami neki éppen megtetszik. S vallási életünk is egyre in­kább afelé mutat, csak azt vagyunk haj­landóak elfogadni, ami nekünk megfele­lő, s így egy saját személyre szabott val­lást próbálunk kialakítani. A keresztény­ség lényege pedig nem ebben van, hisz a közösségi szellemet kellene sugallnunk. Tudnunk kellene lemondani bizonyos javakról és előnyökről másokért és Jézus Krisztusért. Vállalnunk kellene nyíltan hovatartozásunkat, gondolatainkat és ér­tékeinket. Csak a templomban nem lehet kereszténynek lenni! Aki nem vállalja föl nyíltan a hitet, az Isten ellen vét, mégpedig azzal, hogy egyszerre két urat akar szolgálni. Mert meg szeretne felelni azoknak az elvárásoknak, amit a bará­et -íeeo sb t&cubn . i-»t» szánjam meg Ninivét, a (Jón 4,10-11) tok, ismerősök támasztanak, s szeretne ilyenkor keménynek, rendíthetetlennek mutatkozni. Amikor eljön a vasárnap, akkor pedig előveszi az alázatosságot, s ezt az arcát mutatja mindazoknak, akik vele együtt mennek templomba. Mi ez, ha nem kép­mutatás? S ettől már csak egy nagyon apró lépés választ el, hogy olyanok le­gyünk, mint Jónás. Perlekedünk az Isten­nel minden olyan apró ügy miatt, ami minket sért, vagy bánt, s nem vesszük észre, hogy vannak olyanok, akik sokkal nagyobb igazságtalanságot szenvednek el. Elvárnánk az Úrtól, hogy csak miránk figyeljen, s minket tegyen az első helyre, s mindenki csak utánunk következzen. Nem tudunk szánalmat gyakorolni, mert kihalt belőlünk ez az érzés, mert megke­ményítettük szívünket, mert azt hittük, ezáltal érhetünk csak célba, s ha Isten ok­tató jelleggel belenyúl életünkbe, akkor vádaskodunk és viaskodunk. Pedig nem kellene mást tennünk, csak alázatos szívet kémünk tőle, hogy neki szolgálhassunk, s észrevegyük mindenkor az O akaratát. Merjünk hát alázatosak lenni, s bűnbánat­tal könyörögni az O megújító kegyelmé­ért! Erre segítsen minket a Seregek Ura! Jéckel Gábor 1999. szeptember 4-5. között szeretettel várnak minden érdek­lődőt a gödöllői művelődési házban a JUBÁL fesztivál keresztyén könnyűzenei találko­zóra. A találkozón a zenekarok be­mutatkozása szombaton és vasár­nap délután 14 órától kezdődik. Az alábbi íráisf CzicNtá>i£ttíalin, a Bu­dapest Evangélikus Gimnázium (Fa­sor) tanulója, a Rózsák téri Evangéli­kus Kollégium növendéke az Európa Tanács 50. évfordulójára meghirdetett pályázatra készítette. I. kategóriás dí­jat nyert, arai neki 1999. augusztusá­ban 10 napot jelent Bonnban. írását két okból tesszük közzé. Egyrészt, hogy gratuláljunk hozzá és örömünket fejezzük ki, hogy 17 éves létére komo­lyan és szakszerűen mélyedt el egy fontos emberi jogi kérdésben. Más­részt a magunk módján e megjelente­téssel szeretnénk hozzájárulni a meg- jutalmazáshoz. „ Azok a szülők, akik nevelték is gyer­mekeiket, nagyobb megbecsülésre érde­mesek, mint azok, akik csupán a világra segítették őket: mert az utóbbiak csak az élet lehetőségét, az előbbiek a szép élet lehetőségét biztosították számukra. ” (Arisztotelész) Ma is fontos kérdésnek tekintik az em­berek, hogy az állami gondozásban ne­velt gyermekek jogai érvényesülnek-e. Azért választottam pályázatom témájá­ul ezt a gondolatot, mert úgy érzem, hogy Magyarországon sok helyen még mindig nem részesülnek kellő gondosko­dásban azok a fiatalok, akiknek egyetlen otthonuk az intézet. Az ombudsman a közelmúltban szá­mos kísérletet végzett el, melynek oka, hogy a hazánkban élő 320 ezer veszé­lyeztetett gyermekből a legtöbben inté­zetben laknak. Itt viszont gyakrabban sé­rülnek a jogaik, mint a külvilágban. A vizsgálatok Budapesten, Szegeden és Veresegyházán folytak az állampolgári jogok országgyűlési biztosának felügye­lete alatt. A társadalomban a legfőbb érték a gyermek, de ő kevéssé tudja magát meg­védeni az ellene irányuló jogtalanságok­kal szemben. A Budapesti Fővárosi Ön- kormányzat Gyermekvédelmi Szakszol­gálat Átmeneti Otthona a fővárosban a VIII. kerületben két helyet tart fenn. A Horánszky utcai intézményt 2007-ben az egyház visszakapja, így jelenleg a fej­lesztésre semmit sem költenek. Az Alföl­di utcában pedig több alkotmányos visz- szásságot is tapasztaltak a szakemberek. Ä i ms«»i nii r >v . f-Iujisa naon ■ -t , >m I iOA B irm • jjteao nmei z intézetben nevelt gyermekek jogai J>lfi20 3líSll3?.IV Soil Például a gyerekek jóval több időt tölte­nek el az átmeneti otthonban, mint amit a jogszabály előír. Életük további alaku­lásáról pedig alig, vagy egyáltalán nem kapnak információt. Gyakoriak a szökések, ám a nevelők nincsenek olyan eszközök birtokában - állítják -, amelyekkel mindezt megaka­dályozhatnák. De kérdés, hogy a gondo­zók mit várnak el? Talán az lenne a leg­jobb megoldás, ha biztonságos légkört tudnának kialakítani, melyben azok a ká­bítószeres fiatalok is megbeszélhetik a problémáikát, akik eddig csak a szökés­ben látták a megoldást. Ehhez azonban a nevelőknek nemcsak a rátermettségre, hanem az elhivatottságra, együttműkö­dési készségre is szükségük van. Az inté­zetbe került gyerekekről 30 nap alatt kell kideríteni a családi kapcsolatokat. Ez­után lehet szakmailag megalapozott ja­vaslatot tenni arra, hogy milyen helyre kerüljön a kiskorú - jelentette ki a buda­pesti átmeneti intézmény igazgatója. Sajnos, még mindig problémát jelent az értelmi fogyatékos, magatartászavaros vagy nehezen kezelhető gyerekek elhe­lyezése. A nevelőotthonok a törvényadta lehetőségeiket nem arra használják, hogy képességeikhez mérten külön foglalkoz­zanak az ilyen típusú fiatalokká). Ment­ségként csak a pénz, illetve szakképzett­ség hiányát tudják felhozni. A, gyerme­kek jogairól szóló egyezményben, me­lyet a Magyar Köztársaság 1990. márci­us 19-én fogadott el, a következőket ol­vashatjuk a 23. cikkben: Az egyezményben részes államok szel-' lemileg vagy testileg fogyatékos gyerme­keknek az emberi méltóságukat biztosító, önfenntartásukat előmozdító teljes és tisztes élethez való jogát ismerik el, to­vábbá a különleges gondozókhoz járó jo­got. A fogyatékos gyermek hálóban ré­szesülhessen oktatásban, gyógyító neve­lésben oly módon, hogy ezek biztosítsák személyisége lehető legteljesebb kibon­takozását. A nevelők sokszor türelmetlenek. Ne­hézséget okoz a védelemre szoruló gyer­mek elhelyezése, mert esetleg egy olyan mellé kerül, akitől védeni kellene. A budapesti intézetben .vannak olyan fiatalok, akik a kábítószer rabjaivá vál­tak. Ők sokszor olyan állapotban térnek vissza otthonukba, hogy lakóhelyük bú­torzatát, mások értékeit a drog hatása alatt megrongálják. Őrjöngésük során a „fél szintet szétverik” - hangzott el egy lány vallomása. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatko­zatának 1. cikke: „Minden személynek joga van az élet­hez, a szabadsághoz és a személyi biz­tonsághoz.” Az egyezményben részes államok megtesznek minden alkalmas intézke­dést, ideértve a törvényhozási, közigaz­gatási, szociális és nevelésügyi intézke­déseket, hogy megvédjék a gyermekeket a kábító és pszichotrop szerek tiltott fo­gyasztásától, és megakadályozzák a gye­rekek felhasználását a szerek tiltott előál­lításában és kereskedelmében. Sajnos, a törvény nem elegendő ahhoz, hogy a va­lós életben távol tartsa a gyermekeket mindettől. S a nevelőintézetben egy-egy súlyosabb esetben hiába viszik el a fiatalt a rendőrök, egy másik törvény értelmé­ben visszahozzák. A gyermekek őrizetben tartása, letar­tóztatása, vagy vele szemben szabadság­vesztés-büntetés kiszabása csak végső eszközként legyen alkalmazható a lehe­tő legrövidebb időtartammal. Ez a tör­vény, mely a fiatalokat védi, szerintem nem minden esetben jó. A súlyosabb bűncselekmények elkövetésénél úgy ér­zem, igenis szükség lenne a komolyabb eljárásra. Vannak olyan fiatalkorúak, akik megbánás nélkül cselekednek tör­vénytelenül. Nekik talán egy hosszabb szabadságvesztés során lenne alkalmuk mélyen elgondolkodni azon, amit tettek. Más esetben viszont attól lehet védeni a gyermeket ezzel a rendelettel, hogy ne omoljon össze a fiatalkorúak börtöné­ben. Hiszen talán már megbánást tanúsí­tott tette iránt, de ha minden lehetséges utat elvágnak az elkövető előtt, akkor súlyos lelki sérüléseket szenved. Belő­lük kerülnek ki a felnőttkor megrögzött bűnözői. Szegeden az Árpád Gyermekotthon épületében másfajta jogi problémák me­rülnek fel. A vizsgálat során unatkozó, kiszolgáltatott gyermekeket, szegényes, elhanyagolt, piszkos környezetet, rendet­len dokumentációt találtak az illetéke­sek. Az állami gondozásban részesült gyermekeknél pszichológus, logopédus, gyógytornász vagy családgondozó egyi­két sem alkalmazták. Pedig ezen állások betöltése alapvetően szükséges. A gyermek magánszférája sérült azzal, hogy nem voltak zárható szekrényeik, sem személyes dolgaik, a kisebbeknek saját ruhájuk sem. Az Egyezmény a következőkről ír eh­hez kapcsolódóan: A gyermek általában családban él. Ha családját elvesztette és nevelőotthonba kerül, mind a családban, mind az otthon­ban megvan az ö személyiségéhez szoro­san hozzátartozó magánélete, melynek mivolta tiszteletben tartandó. Ám ezeket a törvényeket (pl. zárható szekrény) so­káig nem tartották be. Az árvák viszont saját sérelmeikkel sehová sem tudtak fordulni. A helyzet ma már fokozatosan javul. Az intézmény élére lelkiismeretes igazgató került, aki mindent megtesz, hogy a kezdeti rossz légkör helyett barát­ságos „otthont” teremtsen a gyermekek­nek, ahol biztonságban érzik magukat, ahol megfelelő szakemberek foglalkoz­nak velük, s nem kell elhagyniuk ezt a helyet csupán azért, mert senki sem érti meg őket. Az igazgató szavait idézve: „Ha egy intézet csak rácsokkal tudja megtartani lakóit, ott komoly problémák vannak. ” A panasz- és kérelemjogot ebben az in­tézményben már kiszélesítették, ez segí­ti a gondozó-gyermek együttműködését. Talán furcsa, de akad olyan fiatal, aki a sok fájdalmat úgy próbálja feldolgozni, hogy kijelenti, ő szociális munkás lesz. Mert másképp szeretne dolgozni, egy „olyan hélyen, ahol a nevelők nem mar­ják egymást”. A kép szörnyű, de nem csak itt élnek fiatalok, akik lelki sérülést szenvedtek... Harmadik esetként a Veresegyház hatá­rában létrehozott Gyermekliget nevű központot említeném. Teljesen új próbál­kozás ez azok részéről, akik a családi há­zakat részesítik előnyben. Bár viszonyla­gosan elzárt helyen, nehézségekkel is küszködve, de igazi otthonban élnek az állami gondozottak. Egy házban, ahol 6- 8 gyermek, 2 gondozó lakik. Az intéz­mény 1994-ben indult. Hat évvel ezelőtt több mint 100 gyermek elhelyezését kel­lett a Pest megyei önkormányzatnak megoldania, ugyanis a szobi és vácdukai intézeteket az egyház visszakapta. Az intrikák ellenére s az ott élőket meghall­gatva, egyértelmű a válasz: jól érzik ma­gukat. Olyan családi házakban vannak elhelyezve, ami hasonlít egy igazi ott­honra. Bár nincsenek velük a szülők, de egymás iránt testvérként viseltetnek. Mindenkinek megvan a saját feladata a háztartáson belül (főzés, takarítás), s ami a legfontosabb, mélyebb kapcsolatot tud­nak kialakítani a nevelőkkel s a társaik­kal is. A gyermekvédelmi törvénynek az átmeneti rendelkezései között olyan is található, amelynek célja, hogy a nagy intézményeket lebontsa, kisebbeket hoz­zon létre. A gyermekekkel, sorsukkal egyénileg is többet foglalkozzanak. Kér­dés, hogy a pedagógusoknak hogyan tudják a szakmai továbbképzést megte­remteni. A gyermekvédelemben dolgo­zóknak olyan mentálhigénés programok­ban kellene részesülniük, amelyek segí­tik őket a felkészültség elérésében. Az intézményrendszer átalakítását 2002. ja­nuár 1-ig szeretnék megvalósítani. Ha­zánk ugyan csatlakozott a gyermekjogi egyezményhez, van lassú változás, de az intézeti gyermekek jogai nem érvénye­sülnek maradéktalanul. Mottójuk - a „Human rights and me” - egy olyan világot tár elénk, amilyenben az árvaházban nevelkedett gyermekek szeretnének élni. Olyat, ahol jogaik ma­radéktalanul érvényesülnek, ahol ugyan­úgy tudnak élni, mint én, akinek meg­adatott, hogy rendes családban nőjek fel. Hiszen számukra csak az intézeti élet maradt. Nagyon szomorú látni, hogy a folytonos küzdelmek ellenére, amiket megvívnak jogaik érdekében, még min­dig van olyan hely, ahol nem foglalkoz­nak velük emberhez méltóan. Ezen kel­lene mindnyájunknak segíteni. Szép reménnyel nézhetünk a jövőbe, de Magyarországon 20-21.000 gyermeket nevel az állam. Ők, akik nem tudnak édesanya és édesapa mellett felnőni, csak ők érzik igazán, hogy milyen fájó a szeretetlenség s a „megnemértettség”.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents