Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-08-08 / 32. szám
64. ÉVFOLYAM 32. SZÁM 1999. AUGUSZTUS 8. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN TIZEDIK VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft „...abban van az ország igazi gazdagsága és jóléte, hogyha sok kitűnő, művelt, értelmes, becsületes, jólnevelt polgára van, akik tudnak javakat gyűjteni és megtartani, sőt helyesen élni is tudnak azokkal.” Luther A negyedik évtized előtt Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem konferenciája A TARTALOMBÓL 60 éves Monoron az evangélikus templom „Ezt a könyvet felnőtteknek is olvasni kell!” Segélyszállítmány Átány lakóinak HIROSIMA Lassan végetér századunk. Az ezred- és századfordulón bizonyára lesznek majd értékelések és visszaemlékezések. A tragikus események között - (sajnos elég sok ilyen volt) - ott lesz 1945. augusztus 6-ika eseménye: az első atombombát Japánban Hirosimára dobták le. Azóta világszerte emlékeznek a békére vágyó emberek erre a napra úgy, hogy meg ne ismétlődhessen sem ez, sem más hasonló tragédia. Mi keresztyének a szerintünk leghatásosabb eszközhöz, az imádság fegyveréhez nyúlunk, kérve Istenünket, hogy fékezze meg a gonosz hatalmát, ne engedje, hogy a világ hatalmasai még egyszer ehhez a pusztító fegyverhez nyúljanak. Egyéni imádságunkban, gyülekezeti közösségben könyörögjünk ezen a vasárnapon. Az alábbi verssel emlékezzünk Hirosimára! „Száműzetés - hazatérés” összefoglaló címmel rendezte meg az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) a közelmúltban, az olasz- országi Torre Pelliceben, Torino közelében, a Valdens konferenciatelepen jubileumi konferenciáját. 1969-ben alakult meg az EPMSZ, nyugateurópai magyar értelmiségiek, főként 56-osok alakították meg svájci székhellyel (Basel). Az a nemzedék, amely 56-ban fiatal felnőttként került ki és 69-re végleg kinőtt az ifjúsági mozgalmakból, szülőként már szembesült a második generációs problémákkal is. A szabadegyetem fő célkitűzése kezdettől fogva a nyugat-európai magyarság lelki és kulturális gondozása, magyar identitásának ápolása volt. Ennek legfőbb eszközei az évenként májusban megrendezett konferenciák, az úgynevezett akadémiai napok és a hetvenes években megindított könyvkiadás voltak. A három évtized - mintegy bizonyítva a 20. században végtelenül felgyorsult ritmust - három korszakra is osztható. Az első évtizedre az építkezés a jellemző. Ekkor is megjelenik már az eredeti cél, a nyugat-európaiak gondozása mellett a második súlypont: a felelősség a Kárpát-medencei magyarságért, főként az erdélyi irodalom jelesei vendégeskednek a konferenciákon. A Szabadegyetem szellemi atyja ekkor Cs. Szabó László, a Londonban élő esszéista, de Szabó Zoltán író is meghatározó személyiség az akadémiai napokon. A második évtized a nyitás, 1978-tól anyaországi előadók is rendszeresen szerepelnek az EPMSZ eseményein. Nincs plebejus - urbánus szelekció vagy ellentét. Hankiss Elemér és Andrásfalvy Bertalan, Benda Kálmán, Mészöly Miklós, Csoóri Sándor, Konrád György, Csurka István és Bauer Tamás, Kiss Gy. Csaba és Szűcs Jenő... és a hazai szellemi élet további jelesei egyaránt megfordulnak a Szabadegyetemen. — Az EPMSZ vezető személyiségei elismertek Ausztriában, Németországban és a többi nyugateurópai államban. Szerepük van a román (magyar) Herder-díjasok, Sütő András és Kányádi Sándor elismertetésében. A helyzet 1989-ig egyértelmű. Igénylik, illetve elfogadják a hazai szellemi élet segítségét, megőrizve integritásukat, közben erősödik hivatástudatuk a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság sorsát tekintve. 1989 újabb vízválasztó. Ekkor - jó érzékkel - Oberwarton, azaz Felsőörött, a magyar határ közelében, Burgenlandban rendezték meg az akadémiai napokat. Frontáttörés. A szokásos száz körüli létszámmal szemben háromszázan vettek részt a konferencián, találkozott a három populáció, a nyugatiak, a Kárpát-medenceiek és az anyaországbeliek. Ott voltak a szerveződő politikai pártok képviselői és a hazai elektronikus és írott sajtó munkatársai is. Felejthetetlen atmosz- férájú magyar-magyar találkozó volt. A kilencvenes évek a kiteljesedés ideje. Konferenciák továbbra is nyugaton, így 1996-ban Gomadingenben, ahol Orbán Viktor az egyik meghívott előadó. A Kárpát-medencében, Lendván és Szovátán rendeztek akadémiai napokat és immár természetesen az anyaországban is, például Gyulán és Siófokon. 1995-ben megalakult az EPMSZ Egyesület Magyarországon, először azzal a bevallott céllal, hogy mint hazai szervezet részt vehessen profiljába vágó pályázatokon, igényelhessen támogatást, de egyre nyilvánvalóbb, hogy az új, 1990 előtt el nem képzelhető helyzetben a tevékenység súlypontja Magyarországra tolódik át. Az eredetileg tehát az EPMSZ feladatainak megvalósítását az anyaország erőforrásaival - szellemi és anyagi - támogató egyesület önálló működése kerül előtérbe. A teljes képhez tartozik, hogy a Szabadegyetem jubileuma a nemzedékváltás időszerűségére is figyelmeztetett. Az alapító nemzedék immár a nyugdíjas kor éveit tapossa. A második és a harmadik generáció számára eleve és a megváltozott világpolitikai helyzetben különösen, minden kérdés másként jelentkezik, mint harminc évvel ezelőtt. Ízelítő az előadások és a kerékasztalok témáiból, jelezve, hogy milyen mederben zajlott a válaszkeresés: „Mit ér az emigráns, ha magyar?”, „A bikultur- alitás lehetőségei és buktatói”, „Több kultúrában otthon” (második generációs fiatalok beszélgetése), „Bikulturalitás és a Szabadegyetem”, „A hazatérők tapasztalatai”, „Magyar tapasztalatok a hazatérőkről”, „Az amerikai magyar emigráció és a hazatérés”, „Flazatérés Európába”. Az EPMSZ jövőjére vonatkozólag a konferencia óvatosan pozitív választ adott. A kérdés több síkon jelentkezik. Legmélyebben úgy, van-e szükség itthon és a határokon kívül arra a szellemiségre, amit a Szabadegyetem képvisel. Erre az alapkérdésre határozottan pozitív a válasz akkor is, vagy éppen azért, mert fájdalmasan kell szembesülnünk azzal, hogy a polarizálódó, túlpolitizált hazai közélet felerősít más - közte szélsőséges - áramlatokat. A Szabadegyetem filozófiája, összhangban a spiritualitással, mindig a nyitottságot, a befogadó karaktert, az értékorientációt hangsúlyozta. Jellemző, hogy az eleve nagy mozgásteret jelentő elnevezésnél is szélesebb volt a keret. Az európai jelző is eszmeiséget takart, mindig részt vettek tengerentúliak a konferenciákon, nemcsak protestánsok, hanem katolikusok is nagy számban tagjai az EPMSZ-nek, megvalósult a teljes öku- mené és a magyarság is befogadó jelleggel jelentkezett. A polgárosodás a civil szerveződések felértékei lődését is jelenti. Nálunk az út kezdetét jelzi, hogy nem erős még a civil szféra, a társadalmi szerveződések zöme még mindig a hatalom által juttatott morzsákban látja túlélését. Az EPMSZ harminc éve a másik útról, független értelmiségiek, autonóm polgárok nemes eszmeiségen alapuló, befogadó karakterű önszerveződéséről üzen. Nem könnyű. Ezen a konferencián is érződött időnként milyen nehéz a legújabb kori magyar történelem is, milyen jelentősek az érzékenységek. Nemcsak 1956, hanem 1945 megítélése - felszabadulás, vagy újabb megszállás, a fasizmus leverése és 1947-ig új esély, vagy negatív történet - is eltérő nézeteket artikulált. Sokan nehezen élik meg, hogy 56 üzenete nem teremt nemzeti kohéziót. De figyelemreméltó volt az is, hogy amikor a diplomata szakember pozitiven, egyívűén jellemezte, értékelte a kilencvenes évek magyar külpolitikáját, volt, aki nem fogadta el az elemzést, nézete szerint 1994-ben megtört a magyar külpolitika. Mindez azonban mind a hangvételt, mind a vélekedést tekintve belefért a nyitott, liberális gondolkodásba. Ezért is véljük úgy, hogy szükség van, nemcsak határokon túl, hanem a hazai szellemi-kulturális életben is erre az eszmeiségre. A gyakorlati választ az EPMSZ megmaradására talán még nehezebb megadni. Mindenesetre a konferencián kiderült, hogy - anélkül, hogy a emigráns kifejezés negatív kicsengésű lenne - nyugati magyarokról szólhatunk, ez létező csoport, magyar identitástudattal is rendelkező második, harmadik nemzedékkel, amely bár szabadon érintkezhet az anyaországgal, igényli a konferenciákban megnyilvánuló közösséget. A jövő feladata a magyarországi egyesület önálló tevékenysége és a két szervezet együttműködése elsősorban a Kárpát-medencei magyarság érdekében. Az előadók közül említsük meg Borbándi Gyula (München), Triznya Szőnyi Zsuzsa (Róma), Luka László (Genf), Bojtos László (USA), Szöllösy Pál (Pfaffhausen), Tóth Judit, Kende Péter, Mydlo Tamás, Zalatnay István, Kőszegi Ábel (Budapest) nevét. A kulturális programban az idén Kossuth-díjat kapott Muzsikás együttes és erdélyi művészek - Lászlóffy Aladár, Illyés Kinga, Lohinszky Lo- ránd, Farkas Ibolya, Üveges Andrea - szerepeltek. Élmény volt Csorba László, a római Akadémia igazgatójának előadása: „Kossuth, a magyar emigránsok és az olasz risorgimento”, ezt követően Torinóban a Kossuth-szobor megkoszorúzása. A közeljövőt illetően, 2000-ben, Tatán rendezi az EPMSZ és a magyar egyesület együtt a következő konferenciát. A millenniumi évben, az évezred utolsó évében kezdődhet meg a huszadik század végi magyar szellemi kulturális élet egyik értékteremtő szervezetének új korszaka. Frenkl Róbert MEGHÍVÓ A pécsi evangélikus templomban (Pécs, Dischka Gy. u. 6.) 1999. augusztus 15-én, vasárnap du. 3 órakor D. dr. Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke, ünnepi istentiszteleten lelkésszé avatja Lengyel Henriett és Schaller Bernadett lelkészjelölteket. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. r Várnai Zseni Az atomkorszak küszöbén Az atomkorszak küszöbén, ember, hozzád kiáltok én! Ember, megállj egy pillanatra: ez a csodák új virradatja, amit kutattak századok: kitárult most az ős titok, tudásodnak nincsen határa, ez már a lét alchimiája: fölismerted a lényeget, a kezdetet, a végzetet... Ember, te nagy, te óriás, most jól vigyázz, most jól vigyázz! A földgolyó a lombikod, száz őselem tüzét szítod, s őrült atomok lavinája, ha rászabadul a világra erők repülnek szerteszét, viszik a bontás szellemét: mag a magot kettéhasítja, a tűz a földet elborítja, lángmartalék a víz, a lég... Nem, ne tovább! elég... elég! Ember, te nagy, te óriás, most jól vigyázz, most jól vigyázz! Nem lesz már harci győzelem, mindent legyőz a ős-elem, s ezerszer szörnyűbb Hirosima lenne a földi élet sírja: a Hidrogén, ha útrakél, fiad, lányod, anyád nem él, s kiégett bolygónk vaksötéten bolyongana az űr ölében... De nem szabad!... De nem lehet! zárd palackba a Szellemet! Ember, te nagy, te óriás, most jól vigyázz, most jól vigyázz! A lét, vagy nemlét küszöbén, ragyog felénk a nagy remény: az őserdő igába fogva, a szent teremtő láz motorja, már nem titok, nem végveszély, nem háborús, vak szenvedély, de fényt vetít jövőnk elébe, és ez a fény a béke fénye: szivárványhíd a téren át, mely átölel minden hazát... Ember, te nagy, te óriás, most jól vigyázz, most jól vigyázz! Enyém, s tiéd a végtelen egyre sugárzóbb értelem, amely már túl a földi téren, az űrhajón repül merészen, s minden csodát valóra vált... talán legyőzzük a halált! S új kor ragyog a földi népre, csak béke kell, igazi béke! Az Atomkorszak hajnalán békét kívánok földanyám! Ember, te nagy, te óriás, most jól vigyázz, most jól vigyázz! t
