Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-07-25 / 30. szám
64. ÉVFOLYAM 30. SZÁM 1999. JÚLIUS 25. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN NYOLCADIK VASÁRNAP „...az igéből hit születik, a hitből újjászületés, az újjászületésből reménység, hogy teljes bizonyossággal tudjuk várni örökségünket.” Luther ÁRA: 48 Ft A TARTALOMBÓL Szélesre tárt ajtók és szívek Az előadások hallgatói Bátovszki György polgármester üdvözli a gyülekezetét A megnyitó istentisztelet: igehirdető D. Szebik Imre püspök, Szabóné Mátrai Mariann liturgus, és a Hittudományi Egyetem Liturgikus Szemináriumának kórusa D. dr. Harmati Béla püspök előadását tartja Beszélgetés a 85 éves Csepregi Bélával Afrikában jártunk Lelkészavatás Pilisen Péntek este Magamban azt a lutheri éneket dúdoltam az országos evangélikus találkozó ideje alatt, amelyet nem éneklünk olyan gyakran, mint az „Erős vár”-t, de napjainkban nagy szükségünk van rá. Sokat elárul az igazi evangélikus tradícióról már a kezdő két sor is: „ Jer, örvendjünk, keresztyének. Jer, énekeljünk vígan! Gyülekezzünk ifjak, vének, Az Úr szent hajlékibán..." (Ékv. 318) Nagyszerű érzés tölthetett el minden vendéget Csömörön. A falu bármely bevezető útján érkezett, felirat köszöntötte. Fiatalok csoEgy résztvevő töprengései Csömör után Lassan magunkba szívtuk azt az erőt, amely nem miért szakadnak leépít és visszafog, hanem felemel, elmozdít és örömöt ébreszt. Lassan kezdtük megérezni, ha nem mozdulunk és nem találkozunk egymással mi, magyar evangélikusok, akkor csak erőtlenebbek leszünk. Péntek este még nem lehetett többet tenni, mint megérkezni Csömörre, elengedni a világot, ahonnan jöttem, és átadni magam annak, amit Isten készített számomra ezen a hétvégén. Aztán gyertyafényben esti éneket dúdolni: Adjon Isten jó éjszakát... Alig öt órája vagyunk együtt. Volt már köszöntés és bemutatkozás, éneklés és imádság, igehirdetés és közös csend, egyházi és polgári vezetők nyitó mondatai, népviseletes kisgyermekek mozgása - bennem, s tán másokban is ott van az ősi lutheri dallam az örömről... Szabó Vilmos Béla paksi lelkész, az I. Találkozó rendezője zászlót adott át, és harangszóval nyitottportjával, a rendezvényekre igyekvő gyülekezeti tagokkal találkozott az utcán. A vendégváró gyülekezet épületei és a falu sportcsarnoka és iskolája, de a lelkészházaspár és a polgármester egyaránt igazi „készültségben” volt, hogy minden jól sikerüljön. Péntek délután szélesre tárult a falu és a gyülekezet ajtaja. Várta az ország különböző pontjairól érkező testvéreket. A várakozás izgalmában mindig benne van a kérdés is: vajon hányán jönnek el és honnan. Ki képes mozdulásra, és utazásra? A^nagy hőségben ki ül be az autójába, és hány egyházmegye fogja autóbuszba invitálni a nyáját? Ki az, aki nem felejtette el a két évvel ezelőtti paksi légkört, aki elindul és megérkezik a nyitott ajtó közösségébe? A nyitó istentiszteleten a. liturgus kettesével szólította az egyházmegyék küldötteit. Minden csoportnak elmondta a mondatot: Isten hozta a testvéreket! A megszólítottak egy igével feleltek, majd az egész gyülekezet énekverssel köszöntötte őket. Nagyon egyszerű dolog. Némelyek szemében tán még liturgiának sem minősül. Egyetlen nagy érzést mégis kifejez: örüljenek az érkezők, örüljön a vendégváró és örüljön a találkozás minden pillanatának az, akinek csak dolga van vele. Lehet, hogy ezért éreztem any- nyira alapvetően ezen az estén: Jer, örvendjünk, keresztyének... Szombat Az elmélyülés napja. Sok kérdés kerül felszínre. Társadalom és egyház, tradíció és misszió aktuális kérdései. Csend és feltörő taps, kisebb érdeklődés és komoly rákérdezés váltogatják egymást. Érezzük, hogy akik itt ülnek az egyre „forróbb” teremben, azért indultak el Gyékényesről, Siófokról, Komlóról vagy Szegedről és Orosházáról, mert érdekli őket a „hittestvér” érzése és gondolata. Csömörön nem a lelkészi kar volt aktív. Sem képviseletben, sem szervezésben, sem részvételben. Gyülekezeti tagok érdeklődése, szeretete, aggódása, jövőlátása, őszintesége töltötte be a csömöri sportcsarnokot. Sokan szót kaptak, de azt is érzékelték, lenne még mit elmondania sok-sok jelenlevőnek. Jó lenne jobban meghallani a másik gyülekezet gondját és örömét! Nemet kellene mondani a megosztottság minden fajtájára. Meg kellene ismerni a közös szolgálat, közös küzdelem pályáját. Elmaradt lépések, fel nem vállalt döntések csapdájából de szívesen kilépne már egy-egy gyülekezet! Jó lenne világosabban látni, hogy valós lelkészhiánnyal nézünk-e szembe ma, vagy egy passzív gyülekezeti létforma keres soha meg nem valósuló megoldást. Stabil, nagy kárpótlásban részesült gyülekezetek nem felejtették-e el kicsi és vagyon nélküli társaikat? Az evangélikus iskolákban hol és milyen lelki táplálékot szolgálunk fel ma? A világi sajtó miért nem figyel jobban az evangélikus eseményekre, ha azok valóban „események*’? Hogyan lehetne a növekvő létszámú női lelkészek szolgálatát úgy megtalálni a gyülekezetekben, hogy mindkét fél jobban járjon? Az idősödő gyülekezeti közösségek hol találhatnak fiatalokat, hogy egészséges életük és jövőképük lehessen? A pályakezdő lelkészek gyorsan két táborra: olyanokra, akik sok munkatársat találnak és olyanokra, akik elmagányosod- nak? Az egésznapos szombati disputa, tanítás és beszélgetés önmagában is megmutatta: jó odafigyelni a legkisebbek hangjára, mert nélkülük nem egészséges az egyház élete. Szemekből és szavakból kiolvashattuk ezen a napon, hogy sokan szívesen gondolkodnak együtt evangélikus sorsunkról ma. De azt is, hogy „lelkigondozói egyházra” van ma a legnagyobb szükség (ahogyan június végén Teológiánk posztgraduális tanfolyamán hallottuk a meghatározást Christian Möller professzortól). Ez nem számítógépes programkidolgozást jelent, nem A találkozó gyülekezete Solymár Péter csömöri lelkész köszöntőjét mondja körlevelet és nem újságot, hanem egyszerű mindennapos, közvetlen lélekápolást és lélekgondozást. Emberközeli gyülekezeti életgyakorlatot. Nyitott ajtót, amely otthonra és lelki - testvéri közösségre segít sokakat. Egy fiatal, vidéki, értelmiségi résztvevő mondattöredéke: „Jóízű lelkigondozói erőre lenne nagy igény ma mindenütt. Előttem ülnek az orvosi szobában a betegek és nagyon nehéz gyakorolni a gyógyítás munkáját, mert szinte minden második esetben a lélek betegebb, mint a test...” Az országos találkozó sok-sok pillanata lehetett jelzés mindegyikünk számára. Olyan evangélikusjövőben és akkora problémákról gondolkodjunk csak, amilyeneket visszatükröz és felmutat a leginkább érintettek - a gyülekezetek aktív tagjainak -- szava. Ezt a szót mindenki meghallhatta, aki a nyitott kapun nyitott füllel és nyitott szívvel lépett be a csömöri sportcsarnokba. Vasárnap délelőtt Most már a sportcsarnok közepén áll az oltár. Két énekkar szolgál a karzaton. A fúvósok szép térzenéje harangszóval is vetekedve hívogat istentiszteletre. Ünnepet érzünk, a különleges alkalom ízét. Jó itt lenni. Korálénekek szólnak, méltóságteljesen, telten. Fiatal lelkész prédikációja köti le percről percre erősebben a gyülekezetei. Nem múltba mereng és nem is romantikus álmokat hirdet. Közel van hozzánk. A legégetőbb kérdéseinkre rezonál. Jó hallani is, amit érzünk: az együtt megtalált egyházi szolgálatba közösség gyógyító és megtartó erejét. Felidézi az 1984-es LVSZ-világgyűlést, ezrek kézfogásának erejét egy akkori gimnazista számára. Isten továbbépítette azt a sportcsamoki pillanatot, meggyőződésünk, hogy továbbépíti ezt a mostanit is. Úrvacsora és áldás, majd közös ebéd és lassan hazainduló tömeg jelez még valamit. Vége az 1999. évi országos találkozónak, a nehéz kérdés azonban most következik: hogyan éltünk ezzel a lehetőséggel mi, evangélikusok? Azok, akik ott voltak, nyilván gazdagodtak. A hiányzók bizonyára szegényebbek lettek. A legfájdalmasabb azonban az a réteg, amely különféle módon, még a saját kezével zárta jó szorosra mások előtt a nyitott ajtót... Gondolkodni- valónk van 2001-ig, amikorra Orosháza, Győr vagy Miskolc hívása szól. Egy dologban nem lehet vita: a csömöri evangélikusok Solymár Péter és felesége vezetésével nagyszerű vendégszeretetet tanúsítottak. Gáncs Péter missziói csapata rengeteg munkával és nagy odaadással biztosította a találkozás lehetőségét. Emberileg ők jelentették a csatornát, amelyen a Lélek áldása és ereje elért minket. Köszönet érte! Szabó Lajos * É. i
