Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-07-18 / 29. szám
64. ÉVFOLYAM 29. SZÁM 1999. JÚLIUS 18. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN HETEDIK VASÁRNAP ÁRA: 48 Ft „Krisztus az én Megváltóm: örökké való öröm ez nekem, mindaddig, míg csak hiszem elismerem s ebben megmaradok.” Luther A TARTALOMBÓL — Reménység háza Nagybörzsönyben Afrikában jártunk Gyülekezeti ház avatása Szeghalmon Kultúrákat átformáló evangélium elnökét. Vasárnap, 27-én a még nem teljesen elkészült Teológiai Fakultás új épületét vettük használatba, a felszentelés a tanév kezdetén, októberben lesz, a létesítmények teljes elkészülte után. Itt modem, szép környezetben kétszáz teológust tudnak majd fogadni. Hadd húzzam alá azt is, hogy Schuster államelnök, megválasztása után néhány nappal, szintén meglátogatta a konferenciát és elbe- szélgetetett a résztvevőkkel. Szlovák köszöntésemre magyarul válaszolt és a hosszabb beszélgetés szerint ezt a nyelvet is ugyanolyan jól beszéli, mint a németet vagy az angolt. Egy-egy ilyen évenként megismétlődő gyűlésnek megvannak a megszokott pontjai. A főtitkár beszámolt a különböző osztályok életéről, el kell fogadnia a Tanácsnak az előző év zárszámadását és a következő év költségvetését, valamint üléseznek az egyes bizottságok is. A Tanács tagjaiból alakítva ezek a következők: Teológiai és Tanulmányi Bizottság, Missziói és Fejlesztési, Világszolgálat, Nemzetközi Ügyek, Ökumenikus Ügyek, Kommunikációs Szolgálatok, Gazdasági és Adminisztrációs Bizottság. A konferencián a Tanács választott tagjain kívül a különböző országok tagegyházi küldöttei, szakértők és meghívott vendégek is jelen vannak. A nemzetközi egyházi szervezetek és a felekezeti világszövetségek is képviseltetik magukat. A stáb tagjaival, segítőkkel, tolmácsokkal együtt mintegy kétszázan voltunk együtt. Az előre meghatározott fo- téma az egyház és az evangélium és a nemzeti és egyetemes emberi kultúra viszonya mellett az egyházi események adta rendkívüli kérdés a Világszövetség és a római katolikus egyház hosszú évtizedek óta folytatott teológiai párbeszéde eredménye, a megigazulás bibliai-teológiai értelmezése terén elért közös nyilatkozat elfogadása és annak ünnepélyes aláírása volt. A reformációs hitvallási iratok és a trentói római katolikus zsinat kölcsönös kiátkozásainak visszavonásáról készült dokumentum, az elért teológiai egyetértés kifejezéseképpen 1999. október 31-én kerül majd aláírásra az Ágostai Hitvallásról híres Augsburg városában, mindkét egyház hivatalos nyilatkozataként. A második meghatározó téma Koszovó ügye volt. Hálaadással és aggódó, segíteni kész reménységgel készek a világ evangélikus egyházai más egyházakkal együtt részt vállalni a háború befejezése után az újjáépítésben és a menekültek felkarolásában. Adódtak azonban kérdések, hogyan tudnánk megelőzni a hasonló konfliktusokat és mit lehet tenni a diktátorok ellenében egy-egy országban a demokrácia bevezetéséért. Koszovó-megbeszélés Christian Krause elnök, dr. Ishmael Noko főtitkár, Agnete Ucko főtitkárhelyettes Gyorssegélyként a vajdasági evangélikusok 100 ezer dollárt kaptak és megindultak a tárgyalások, hogyan lehet élelmet és gyógyszert juttatni a rászorulóknak. Egyik este „nemzetközi magyar” találkozót tartottunk. Ezen Schaller István egyházvezető Chiléből, Csabay Árpád ifjúsági résztvevő Romániából, Sághy Balázs teológusunk, Pángyánszky Agnes pilisi lelkész és magam vettünk részt. Találkoztunk természetesen pozsonyi magyarokkal is, hiszen minden reggel a megnyitó istentiszteletünk abban a templombán volt, ahol a német és angol nyelvű istentiszteletek mellett a magyar szolgálatokat is végzik. Megható volt emlékezni számomra, hogy korábbi századokban családom lelkészősei ebben a városban is szolgáltak. A sokszínű, soknyelvű, de Jézus evangéliumával egybekötött csapat ebben az évben a szlovákiai történelemre, társadalomra figyelve, kereste a saját egyház, az ökumené, azaz az egyházak közössége és az egyház és a társadalom problémáinak megoldását. 2000-ben Finnországban, 2001-ben pedig Jeruzsálemben lesz majd a tervek szerint a Tanács ülése. Harmati Béla A Szlovákiai Evangélikus Egyház meghívására a Lutheránus Világszövetség Végrehajtóbizottsága és Tanácsa 1999. június 20-29 között Pozsonyban ülésezett. Jelentős ünnepségsorozatot kapcsolt ehhez a konferenciához a vendéglátó egyház. Televíziós közvetítéssel volt istentisztelet az evangélium kultúrákat formáló erejéről és látogató körutakon, beszámolókban mutatták be az egyház rendszerválHarmati Béla, Marc Chambron püspök (francia, nyugdíjban) a Kommunikációs Osztály megbízott igazgatója tozás utáni életét. A megnyitón Dzurinda miniszter- elnök üdvözölte a konferenciát, és június 24-én a Komenius Egyetem tiszteletbeli doktorává avatta Christian Krause német püspököt, a Világszövetség „ Taníts engem utaidra, Uram, hogy teljes szívvel féljem nevedet!” (Zsolt 86,11) Beszámoló az 1999. évi posztgraduális tanfolyamról Sokszor esik szó mostanában arról, hogy a lelkészi pálya veszélyes hivatás. Panaszokat is gyakran hallunk fáradtságról, kimerültségről, vagy egyszerűen el- kedvetlenedésről, enerváltságról. Kiutat mutató ajánlást viszont ritkán kapunk. Pedig erre volna a legnagyobb szükség. Az erőgyűjtés napjaira, az újratöltődés alkalmára nem lehet elég figyelmet fordítani és időt szánni. Minden hivatás és minden szakma pillanatok alatt változik napjainkban. Aki az újulás és tanulás folyamatától elzárkózik, az nemcsak bezárja magát egy általa elképzelt várba, hanem kizárja magát az izgalmas hatások gyógyító ereje alól is. Ezért is öröm volt számunkra, hogy a VIII. Protestáns Posztgraduális Tanfolyamon (június 21-24.) jóval nagyobb érdeklődést (70-80 fő) tapasztaltunk, mint a korábbi években. A Sólyom Jenő Alapítvány támogatása lehetővé tette a határon túli magyar lelkészek részvételét is. Többségében fiatal lelkészek (5 erdélyi és 3 felvidéki) osztották meg velünk tapasztalataikat és érdeklődésüket a teológiai kérdések iránt. A tanfolyam, mint a neve is mutatja, ökumenikus. Gazdagabbak lettünk, hogy református, római katolikus, baptista és metodista résztvevőkkel oszthattuk meg mindazt, amit az előadók és a tanuló közösség élménye nyújtott számunkra. A teológiai tudományok legújabb eredményei mellett az egymással való találkozásra is nagyszerű lehetőség nyílt a négynapos program alatt. Nemcsak Christian Möller heidelbergi professzor előadásának nyitó képe figyelmeztetett arra mindenkit, hogy mennyire fontos egymás meghallgatása a gyógyító típusú gyülekezeti és egyházi életben, hanem a tanfolyam ideje alatt sokszor feltörő közlési vágy is. A „kibeszélés” nem pusztán csak lelkigondozói módszer, hanem a tudományos tanácskozás nélkülözhetetlen eszköze is. Az egyoldalú információ, a közlés mellett rendkívül fontos az átbeszélt és alaposan megvitatott tézisek beépítése a hallgatók mindennapi szolgálatába. Ennek a folyamatnak nagyszerű pillanatait élhettük át a tanfolyamon: 22 előadás és 6 szeminárium csupán 2520 percnyi idő ennek az évnek a „terhére”, de a kapott frissítő teológiai ismeret és élmény ennek a sokszorosát jelentheti számunkra. „Tíz évvel a rendszerváltás útán - társadalmi kihívás és a teológia felelőssége” - a címben az előadások fő irányvonala fejeződik ki csupán. Maga a tartalmi mélység az egyes szakterületeken bontakozott ki előttünk. A hazai (3) és külföldi (7) vendégprofesszorok magasan az élvonalat képviselték. Nem egyszerűen feltárták vagy alaposan bemutatták szakterületük mai legaktuálisabb témáit, hanem a továbbképzés irányát és módszerét is igyekeztek megadni. Friss lendületű, önismereti gyakorlatnak is nagyszerű előadásokat tartott Dean Nádasdy professzor (Concordia University, St. Louis USA), aki először volt vendégünk a Hittudományi Egyetemen. A vezetéselmélet legégetőbb teológiai kérdéseit élvezettel hallgatta az előadásról előadásra növekvő létszámú hallgatóság. Az amerikai teológia dinamikus hangvétele és a lelkészi személyiség ábrázolásának pozitív útja egy életrevaló és élni akaró megújulás sok-sok lehetséges módját mutatta be. Az amerikai lelkészképzés alapiránya sem maradt titokban a pezsgő előadássorozat alatt: nem elváró és másoktól függő, bizonytalankodó típust képez lelkésszé az amerikai evangélikus egyház, hanem ötletekkel, fantáziával és kezdeményezőkészséggel bátran küzdő, mindig az „új gyülekezet” létrejöttét átélni akaró típust. A passzív, folyton kompromisszumot kereső, leépítő közeledés helyett az aktív, felépítő és újrakezdő lelkipásztor mint vezető állt az előadások középpontjában. Mielőtt bárki könnyedén rámondaná erre, hogy „amerikai”, a hallottak alapján bátran állíthatom, hogy a sok elem közül szinte mindegyikre van, illetve lenne szükségünk a rendszerváltás után nálunk is. A megújulás-központú és - élményű igehirdetés vagy spiritualitás, de az egészségesen magabiztos lelkésztípus vagy gyülekezeti tag nálunk legalább annyira lehetőség, mint náluk. Amit átéltünk - a praktikusságra törekvés, a bibliai alapok modem és egyértelmű, komplikációmentes közlése-, csakis „lelki renoválás” lehetett számunkra. Ezekben az előadásokban nem az unalomig ismételt és erőltetett misszió vagy evangélizációs modelleket ismerhettük meg, hanem vonzó és reális lehetőségeket. Rüdiger Lux lipcsei ószövetségi professzor magával ragadta hallgatóit - közöttük más szakok előadóit is - Zakariás látomásainak írásmagyarázati és teológiai vizsgálatával. Mint a lipcsei fakultás dékánjával, hivatalos, ám nagyon kellemes, testvéri légkörben tartottunk megbeszélést a két intézmény (Lipcse és Budapest) jövőbeni lehetséges együttműködéséről. Fölkér Siegert (Münster) újszövetségi előadásai egyetlen napon, négy és félórás keretben, intenzív formában szóltak „Jézus és a zsidók a Logion-forrásban” címmel és „Izrael Pál teológiájában” nagy összefüggésében. Tomka Miklós (Budapest) vallásszociológiai előadása elénk tárta annak a rendkívül értékes kutatási anyagnak egy szeletét, amelyet a professzor az utóbbi években gyűjtött a vallási élet változásaival kapcsolatban Magyarországon. Egész előadásának nagyszerű és szug- gesztív karakterét csak erősítette az, ahogy közép-európai kontextusban és konkrét teológiai konklúziókban foglalta össze kutatási eredményeit. Előadásának sok-sok tétele ébresztett józanságra vagy éppen felelősségre szolgálatunkkal kapcsolatban. Többszörösen is felmutatta a hitelesebb egyházi életforma szükségességét és elérési módját, irányát. Aki hallgatta az előadást, elgondolkodhatott azon, hogy milyen típusú misszió és evangélizáció felelne meg legjobban a mai egyháznak. Izgalmas utat járt be velünk az időtartamra leghosszabb előadássorozat Christian Möllerrel (tanulmányait ld. Lelkipásztor, 1999/1-2-3-4. sz.), ahogyan a lelkigondozói egyház, a poimenikus ekkleziológia kérdéseit vizsgálta. Négy nap négy lépésben a lelki élet útját kutatta a hitélménytől a tapasztalaton és tudatosításon át a praktikus lelkigondozói lehetőségekig. Különleges pillanat volt, amikor az imádság témájánál megálltunk, és elemeztük az imádság tartalmát, várakozásainkat, azt az attitűdöt, ami az imádkozó embert jellemzi. Fantasztikus tablót vetített elénk, amikor az egyháztörténet nagy lelkigondozóit elemezte, mint az „alvó lehetőségeket, amelyek bármikor felébreszthetek”. A színes, sohasem fárasztó stílus kiváló alkalom lehetett volna még több lelkipásztornak arra, hogy lemossa magáról a ki- égettség minden lerakodását és átéljen valamit a „gyógyító keresztyén közösség” erejéből. Kár, hogy lelkészi karunk középvezetői rétege még csak nem is képviseltette magát az alkalmakon. Lehetetlen ennek a gazdag hétnek minden témájáról beszámolni. Hadd soroljam föl legalább további előadóinkat és vendégeinket. Gergely Jenő (Budapest, ELTE), Kovács Attila (Kolozsvár), Lőrincz Jenő (Budapest, SOTE), Kónya Péter (Eperjes), Michael Mur mann-Kahl (Tutzing). Ezen a helyen is köszönetét mondunk az előadóknak és mindazoknak, akik az előkészítés és lebonyolítás munkáját felvállalták és végezték ebben az évben is. Külön köszönettel kell megemlítetünk Jutta Hausmann professzor főszervezői tevékenységét. Két kérdést fel lehet tenni a végén még: elérhető lesz-e az előadott anyag és lesz-e folytatás jövőre. Egybecsengett a legtöbb előadás abban, hogy itt most döntő a találkozás, a beszélgetés, a közvetlen dialógus atmoszférája. A második kérdésre a legbiztatóbb felelet az lehet, amit egy esti telefonnal kaptam egy résztvevő lelkészházaspártól: nem bántuk meg, hogy elmentünk erre a négy napra. Nem volt könnyű megszervezni az életet idehaza, gyülekezetben, családban és iskolában. De nagyon megérte. Ugye lesz rá lehetőségünk 2000-ben is? Az a reménységünk, hogy igen, annál is inkább, mert egyre szélesebb körben érti és érzi egyházunk, hogy egészséges továbbképzés nélkül lehetetlen az újulás. Szabó Lajos
