Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-06-20 / 25. szám
1999. JÚNIUS 20. 3. oldal Evangélikus Élet Aki 275 napot szenvedett fogságban - Krisztusért... Beszélgetés dr. Oláh Istvánnal, aki kilenc hónapot volt csecsen emberrablók fogságában Vannak, akiket az élet eseményei emelnek ki a hétköznapok szürkeségéből. így lett közismert - a Tatán élő - dr. Oláh István agrármérnök, aki 1997-ben meghívást kapott Groznijba, hogy dolgozza ki Csecsenföld mezőgazdasági termelésfejlesztési programját. Segítő munkáját nem tudta befejezni, mert 1997. október 23- án éjjel emberrablók törtek szállásukra, és társával együtt elrabolták. Amikor felesége kikísérte a repülőtérre, ezzel vigasztalta: „Nem háborúba mész!” - „Nem. Sokkal rosszabb helyre!” - válaszolta, mintha érezné jövőjét. Éppen kilenc hónapja van újra otthon. Rendkívüli bölcsességgel beszél az életről, és - a minket körülvevő - élővilág minden rezdülésében csodát lát. Amit mi nem veszünk észre! Megtanulta tisztelni az életet! Hogyan került Csecsenfóldre? Nagyon szeretem azt az országot. Háromszor jártam már a Kaukázusban. Tiszta, jószívű embereknek ismertem az ott élőket. Amikor az Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója felajánlotta nekem a lehetőséget, két hónap gondolkodási idő után igent mondtam. Jót akartam tenni velük, de nem sikerült befejezni a munkámat! Mi történt azon a drámai éjszakán? Hajnali 3.30-kor kirángattak az ágyból és elhurcoltak minket. Én felöltöztem, és összecsomagoltam, amiről azt gondoltam, hogy magammal vihetek. De csak azt a ruhát vihettük, ami rajtunk volt. Szemünket bekötötték, lepedőt dobtak a fejünkre, és betuszkoltak egy autó csomagtartójába. Mi történt ezután? Egy föld alatti sötét gödörbe dobtak, amibe felülről egy csapóajtón keresztül lehetett bejutni. Szőnyeget is tettek rá, Vajdasági gyermekek rehabilitációja Magyarországon A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1999. június 9-től rehabilitációs tábort indít vajdasági anyák és gyermekeik részére. A program célja, hogy átmeneti menedéket nyújtson mindazon anyák és gyermekek számára, akik lelkileg és fizikailag kimerültek a közel három hónapja tartó bombázásoktól. A Szeretetszolgálat terve szerint háromhetes turnusokban, csoportonként 50 főnek biztosít átmeneti pihenést a Dunavarsány-erőspusztai központjában. A program keretében összesen 200 gyermekes anya, terhes asszony, fiatalkorú lány kap átmeneti menedéket a Szeretetszolgálat rehabilitációs központjában. Az első csoport 1999. június 9-én várhatóan a kora délutáni órákban érkezik a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Dunavarsány-erőspusztai központjába. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat köszönettel fogad támogató pénzadományokat a fenti program megvalósításához az alábbi számlaszámon: OTP V. kerületi fiók 11705008-20464565 így a levegő alig jött be. A kilenc hónap alatt négy ilyen gödörben voltunk. Volt, amelyik olyan kicsi volt, hogy sem felállni, sem kinyújtózkodni nem tudtunk. Bilincsben, ösz- sze voltunk láncolva, mint az állatok. Az első hónap után azt hittem, hogy megőrülök. De az ember sokkal többet kibír, mint amennyit elgondolni is képes! Mi az, amit nem lehetett megszokni? Az Emberi Elme, a Lélek, a Tudat, és a Gondolkodás csodákra képes abban az esetben is, amikor az ember teste fizikai sorvadásra van kényszerítve! A halálfélelmet meg lehet szokni, de az éhezést nem! Öt szem krumplit kaptunk naponta és egy vagy - néha - két pohár teát. A hideget is nehezen tűrtem. Volt, amikor kint mínusz 35 fok volt! Kilenc hónapon keresztül ugyanaz a ruha volt rajtunk, amelyben elraboltak. Háromszor engedtek „fürödni” pár deci vízben, először a negyvenedik (!) napon ... Voltak tetveink, poloskáink, és amikor éreztük, hogy nagyon szívják a vérünket, megpróbáltuk levenni a ruhánkat, és szétnyomni őket. Sokkal keményebb tényekkel kellett szembenéznünk, olyan dolgokkal, amiről nem beszélek, mert elképzelhetetlen. Még a feleségem sem tud róla! Tudták érzékelni az időt? Egy napot sem tévedtünk. A teljes sötétségben is meg tudtuk állapítani, hogy mikor van éjjel, nappal, ősz vagy tél. Például a madarak énekéből. A cinke máshogyan dalol tavasszal fészekrakáskor, vagy nyáron, amikor a fiókáit eteti. Mivel múlt a rabság ideje? Végiggondoltam, hogy mi az ember célja az életben. Mit jelent élni? Tanáraimat, írókat, költőket idéztem magamban szó szerint. Húsz évig szinfónikus zenekarban hegedültem, így — ismerve az összes partitúrát - zenét hallgattam! A sebeimet a poloska szívta, egy sötét gödör mélyén ültem, de belül Bach, Beethoven, Mozart, Corelli szólt. Ezek tartottak életben, nem az öt szem krumpli! Óriási kincs, ami az ember szívében és fejében elfér! Voltak jogaik? Volt halálfélelme? Még emberi jogunk sem volt. A puskát sokszor a tarkónkra tették, és bármelyikj pillanatban elsüthették volna. Halálfélelmem is sokszor volt. Néha szabályosan kínoztak. A karácsony tiszteletére brutálisan összevertek. De nem adhatjuk fel magunkat, a belső az nem üzlet! Ők tudták, hogy nem bántottunk senkit. Akit öt gyermeke és felesége vár otthon, az csak jó szándékkal jöhetett... Csalódott az emberekben? Szeretem az embereket, mert lelkűk legmélyén nem olyanok, mint amit velünk elkövettek! Mi tudjuk, mi a szeretet. Ami mögötte van, az megfoghatatlan, olyan nagyszerű. Háborús övezetben csak az megy, aki tudja mi a szeretet, aki segíteni akar. A fogvatartók parancsnoka egyszer - fegyverrel a kezében - azt mondta nekem, ha átadná, biztosan belé- lőnék. Mondtam neki, hogy nem lőnék beléd! Meglepődött. Szeretnék ezután is segíteni az embertársaimnak! Mit jelent Ön számára a hit? Egyszer hegyi túrán voltam kisfiámmal a hóhatár felett, amikor 70 métert zuhantunk kötéllel. Zuhanás közben arra gondoltam, hogy ha kőre esünk, végünk van. Ha hóra, akkor életben maradunk. Túléltük! Sérüléseim ellenére 3500 méterről 2500 méterre gyalogoltunk le. Ekkor csak Krisztus jutott eszembe! Az Ő szenvedéseihez képest az enyém elenyésző volt. Akkor még nem tudtam, mennyit kell még ezután szenvednem... A legfontosabb a család, hogy itthon békesség van. Tudom, hogy amikor azt hiszem, hogy sokat tudok, akkor nagyon keveset tudok! Megtanultam tisztelni az életet, mert egy életünk van. Például nem permeteztem a fákat a kertben, mert van három madárfészek, és majd megszakadt a szívem, amikor sírtak a fiókák... Én ma az élet szépségeiről beszélek! Amikor újra találkozott családjával, mi történt? Mi volt az első szó? Mindennapi imáimhoz hozzátartozott, hogy kértem Istent, engedje meg, hogy viszontláthassam a családomat, és ragyoghasson még rám a Nap! Megrendítő volt a találkozás pillanata. Csak álltunk... Kétéves kisfiam lassan odajött hozzám, és ezt mondta: „Apa!” Köszönöm a beszélgetést! Menyes Gyula A példamutató Irányi István tanár úrra emlékezve A napokban volt tanítványai sokasága, Kecskemét város polgárai emlékeztek a hivatását szerető és ahhoz mindvégig kitartó tanár úrra. Ki volt Irányi István? A múlt század végén született Miskolcon evangélikus családban, majd Iglón, Debrecenben nevelkedett és Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán rajz- és ábrázológeométria tanári oklevelet szerzett. Családi indíttatása, iskolai neveltetése, a művészet felé irányulás alakította, formálta benne az élete végéig megtartó hivatás gyakorlását és munkálását. Ebben olyan kiváló mesterek is segítették, mint Szinyei Merse Pál, Benczúr Gyula, Edvi Illés Aladár, Ferenczy Károly. A sors fintora volt életében, hogy a pályája kezdetét az első világháború mezején Galíciában és a Dolomitokban kellett gyakorolnia. Az itt szerzett élményeit, tapasztalatait, a harcok színhelyét festményein és grafikáin örökítette meg, amelyet az oktatónevelő munkájában életszerűen hasznosított. Tanári pályafutását Cegléden kezdte, Kecskeméten folytatta és Budapesten fejezte be 42 évi szolgálat után. Tanított polgári iskolában, tanítóképzőben, reál iskolában, tanyasi iskolában, gimnáziumban. Vallotta, hogy a gyermeket, a diákot tabula rasa-ként kell tekinteni, aki a nevelés, az oktatás folyamatában formálódik meghatározó személyiséggé. Hivatása gyakorlásában a kötelességtudás, szigorúság, pontosság, következetesség, ugyanakkor a puritánság, a gyermekszeretet vezérelte, amiért szerették, tisztelték tanítványai. Munkássága elismeréseként 1957-ben „Kiváló tanár” kitüntetést kapott. Nemcsak rajzolni, ábrázolni tanított, késztetett, hanem a szép meglátására, a művészet megszerettetésére is ösztönzött, nevelt. Ezt sugallta művészi alkotó munkássága is, amely a táj- és városkép-kompozíciókban oly valósághűen tükröződik és a múltat idézve a jövőbe mutat. Műveit számos hazai és külföldi tárlaton ismerhette meg az igényes és a kevésbé hozzáértő közönség, akik számára és az utódoknak egyaránt maradandó élményt nyújt. Hívő keresztyénként az élet csapásait türelemmel viselte, nem lázadozott, mindig a békés megoldást kereste, amellyel tanítványai magatartását, gondolkodását is formálta. Kecskeméten, a Ciffapalotában megnyitott emlékkiállításon így elevenedett meg a volt tanítványok és számos érdeklődő előtt Irányi István személyiségének, mint a polgári erények megtestesítőjének arcképe, életművének számos alkotása. Úgy vélem, pedagógusok és nem pedagógusok egyaránt meríthetnek belőle, ha június végéig betérnek a Cifrapalotába. P. Csikai Miklós Az Európai Evangélikus Egyház és Zsidóság Bizottságának nyilatkozata a keresztény-zsidó párbeszédről Järvenpää / Finnország 1999 Aggodalommal vettük tudomásul a zsidóság körében végzett misszióval kapcsolatos eseményeket és eszmecseréket a 28. Német Evangélikus Egyházi Napok (Kirchentag) homlokterében. Driebergenben (Hollandiában 1990-ben az Európai Evangélikus Egyház és Zsidóság Bizottsága (LEKKJ) a következő nyilatkozatot tette: „Megerősítjük azon meggyőződésünket, hogy különösen a keresztények és zsidók találkozásakor a szükséghelyzetek bármilyen módon történő kényszere vagy kihasználása kerülendő, és hogy a cél sem szentesíti/igazolja emberek hitük megváltoztatására történő rávételét. Olyan szerveztek, amelyek ilyen módszereket szolgálnak (prozelitizmus), közöttünk keresztények között nem fordulhatnak elő. ” Megerősítjük: Lutheránus teológusokként amellett tanúskodunk a zsidókkal történő párbeszédben, hogy a szövetség, melyet Isten választott népével, Izraellel kötött, a mai napig fennáll. A Biblia azt mondja, hogy ez a szövetség örök időkre köttetett. Ezért a zsidóság különleges kapcsolatban áll Istenével, Akit mi is Istenünknek vallunk. Ennek a tudásnak kellene a keresztények találkozásait a zsidósággal vezérelnie, és a keresztény-zsidó párbeszédet meghatároznia. Ezért akarjuk, hogy a zsidósággal folytatott párbeszédet ne a zsidók keresztény hitre történő áttérésének szándéka vezesse. A jelenlegi helyzetben szükséges a párbeszéd értemének elmélyítése. így annak belátása vezet bennünket, hogy a keresztény-zsidó párbeszéd feltételezi a saját identitás kockáztatását és új tartalommal való megtöltését. Beszámoló a zsinat május 28-29-iki ülésszakáról aborczi Géza igeszolgálata után a zsinat megkezdte munkáját, az elnökség által előterjesztett napirendi javaslat alapján. Egy évnyi önkéntes távolmaradás után újból részt vett a zsinat ülésén dr. Sólyom Jenő, a Déli Egyházkerület felügyelője. - A zsinat alakuló ülésének eljárásával kapcsolatos fenntartásait az Evangélikus Élet 1998 tavaszi számaiból ismerhetjük. - Visszatérését a zsinat elnökével váltott levelek készítették elő. Álláspontját a zsinat a napirend előtt meghallgatta. Ribár János esperes javasolta a Déli Egyházkerület közgyűlése kívánságának napirendre tűzését. A közgyűlés, illetve a kerület püspöke és felügyelője ugyanis május 17-én kelt levelében kérte, hogy a zsinat változtassa meg a márciusi ülésszakán hozott törvényt, éspedig a Fejér-Komáromi Egyházmegyét csatolja a most alakuló Nyugati Egyházkerületből az Északi kerületbe, a Pesti Egyházmegyét pedig az átalakuló Északiból a Déli Egyházkerületbe. - A zsinat 57 szavazattal 3 ellenében (és 6 tartózkodással) úgy döntött, hogy a törvénymódosítást bizottság készítse elő, és az alakuló három kerület területére vonatkozó újabb (9 hónap alatt immár a negyedik) módosító indítványt őszi ülésszakán tűzi napirendre. Káposzta Lajos esperes kiegészítette Bács-Kiskun Egyházmegye közgyűlésének a zsinatnak megküldött határozatát, amely az érvényes törvénnyel szemben „a kétkerületes beosztás mellett foglalt állást”. Schulek Mátyás igazgató kérdéseket tett fel a határozat ellentmondására, illetve a zsinathoz intézett „figyelmeztetéseire” vonatkozóan. A zsinat ezek után elkezdhette elfogadott napirendjének tárgyalását. Elsőnek megvitatta és határozat formájában elfogadta dr. Galli István országos ügyész törvényértelmező előterjesztését az 1997. évi II. törvény 99. §-ában foglalt „az egyházkerületek területének megváltoztatását, egyházmegyéknek egyik kerületből a másikba való csatolását az illetékes egyházkerületekkel egyeztetve a zsinat határozhatja el” szabály vonatkozásában. Erre azért volt szükség, mert többen ismételten kifogásolták azt, hogy II. és XI. törvény értelmében 2000-ben megalakítandó három kerület területének meghatározása illetve módosítása során a zsinat nem kérdezte meg előzetesen az érintett egyházmegyéket illetve a jelenlegi egyházkerületeket. - A zsinat által nagy többséggel elfogadott ügyészi törvényértelmezés szerint „meg nem alakult egyházkerület nevében senki sem illetékes nyilatkozni, ezért senkit nem kell e tekintetben megkérdezni”. Megjegyzem, hogy ilyen ügyben egyházmegyékkel való egyeztetést sem érvényes, sem korábbi törvényeink nem írtak elő. A zsinat dr. Jerkovics Sándornak, a jogi bizottság elnökének előterjesztésében újabb szövegmódosítással pontosította az előző ülésszakon az Országos Iroda igazgató tisztének betöltése tárgyában (1997. évi IV. törvény 147.§) elfogadott törvénymódosítás szövegét. A zsinat első olvasásban részletesen megtárgyalta saját ügyrendjének módosítását, amelynek téziseit a zsinat már az előző évben megvitatta. A módosításra azért van szükség, mert a zsinat eddigi munkája során többen javasolták az ügyrend pontosítását és kiegészítését. A tervezetet Lackner Pál lelkész terjesztette elő. A zsinatnak sikerült két ülésen elvégeznie az 57 §-ból álló ügyrend megvitatását, és döntéseket hozott arról, hogy a következő ülésszakán milyen szövegről kíván szavazni. Ez a hatékony munka annak a jól kiérlelt szövegjavaslatnak volt köszönhető, amelyet Lackner Pál, az ügyrendi bizottság elnöke készített el a bizottsági tagok közreműködésével. A második napon Bence András lelkész, az „egyházi szolgálat” zsinati bizottságának elnöke előterjesztette általános vitára a bizottságnak a missziói munkásokról szóló (dr. Széchey Béla diakónus-lelkész indítványára) kidolgozott törvénymódosító javaslatát. A zsinat egyetlen ülésen elvégezte a vitát és meghatározta a bizottság számára a szövegkészítés összes kérdését. A vita nagyon értékes volt, mert előkerültek egyházunk jelenének és jövőjének olyan fontos kérdései, mint a szórványok gondozása, és a nem lelkészi képesítéssel rendelkező, alkalmazott vagy önkéntes munkások szolgálatba állítása. Magam ajánlottam az Országos Elnökségnek e kérdések nyilvános megvitatásának kezdeményezését (egyházmegyei fórumokon, lelkészi munkaközösségekben, stb.) A zsinat tárgyalta a ún. háromszintű (egyházközség - egyházmegye - országos egyház) egyházigazgatási struktúra kérdését. A struktúra ilyen korszerűsítésével már az előző zsinat is foglalkozott, most az Országos Közgyűlés 1998. decemberi kérésére került napirendre. A januári ülésszak és az azt követő bizottsági munka világossá tette, hogy az egyházkerületek közgyűlésének és presbitériumának megszüntetése következményekkel jár mind az országos, mind az egyházmegyei szint kormányzására, nem beszélve a kerületekben végzendő sajátos szolgálatok megszervezéséről és irányításáról. Ezért a zsinat elnöksége megbízta dr. Novak Éva jogászt, a zsinat tagját, hogy készítsen szakmai tanulmányt és elvi javaslatot a struktúra korszerűsítéséről, az egyes funkciók működtetéséről és az egyes feladatkörök pontos elhatárolásáról, szem előtt tartva a három szintű modell megvalósításának igényét. A zsinati elnökség megküldte a tanulmányt a zsinat minden tagjának, a jogi bizottság pedig téziseket készített a kérdés általános megvitatására. Miután az ülésen a tanulmány készítője, dr. Novák Éva röviden összefoglalta a tanulmány lényeges pontjait, dr. Jerkovics Sándor ismertette a jogi bizottság által megvitatására ajánlott téziseket. A vita során a legtöbb hozzászóló azt hangsúlyozta, hogy bár a tanulmány színvonalas és az abban javasolt korszerűsítésekkel szembe kell nézni, a zsinat nem vállalhatja, hogy az ebből fakadó igen jelentős törvénymódosító munkát a rendelkezésre álló rövid idő alatt elvégezze. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy valamennyi egyházi testületnek, így a zsinatnak is jövő év végével lejár a mandátuma, hanem arról is, hogy az új kerületek megalakulásának és a választások előkészítésének folyamatában az idei ádventi idő után hozott törvénymódosításokat már nem szabad hatályba helyezni. Többeknek ezzel szemben az volt az álláspontjuk, hogy a zsinat most végezze el a tézisek vizsgálatát, és utána döntsön a törvénymódosítás feladatának felvállalásáról. Az volt a véleményük, hogy a törvény-előkészítő munka jó szervezéssel még elvégezhető, az igazi kérdés az, hogy a zsinat plenáris ülései képesek-e egy ekkora munkára. A szavazás során a zsinat nagy többséggel úgy döntött, hogy - miután a tanulmány alapján módja volt szembenézni a várható munkával - a háromszintes egyházi struktúra kialakításának feladatát decemberig már nem tűzi napirendre, sem a tanulmány javaslatai szerint, sem valamiféle egyszerűsített megoldás szerint. Úgy gondolom, hogy az egyház irányításának a pártállami időkben, az 1966-os törvényekben létrehozott, az egészséges működést akadályozó, erősen centralizált struktúráját az 1997-es törvények már lényegesen megváltoztatták. Most mégis nagyon hasznos volt szembetalálkozni egy, a funkciókat (igazgatás, ellenőrzés, törvényhozás, igazságszolgáltatás) következetesebben szétválasztó struktúra modelljével. Ismét tettünk egy lépést előre, jóllehet látványos eredmény nélkül. Ezt a lépést a magunk gondolkodásának megváltoztatásában tettük meg. Abban, hogy az egyházunk életére vonatkozó döntések felelős meghozatalában valamennyiünknek részt kell vennünk - nem mindent a vezetőktől várva; és abban, hogy döntéseink rendjét úgy kell megszerveznünk, hogy a törvény egyszerű, az apparátus kicsi, a működés hatékony és a döntések szakmailag megalapozottak legyenek. A jó szervezettel is azt a célt kell szolgálnunk, hogy mindenki megbecsültén végezhesse a maga feladatát, megfelelő támogatással, és a szükségtelen beavatkozásoktól védetten. Mert az egyház törvényeinek és a kormányzásának az a funkciója, hogy a szolgálatot támogassa és a szolgálók tisztességét védje. Ezért kell jó törvényeket alkotni, ezért kell a magunk törvényeit megtartani. És ez mindannyiunk feladata, nemcsak a tisztségviselőknek, akik esküt is tette erre. Thurnay Béla
