Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)
1999-01-17 / 3. szám
Evangélikus 64. évfolyam Mindent Krisztus hatalmas 3. SZÁM 1999. JANUÁR 17. VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN MÁSODIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 48 FT munkája tart fenn s ami csak van, nem önmagától van, hanem az Ő cselekvő erejéből. Az Ige tehát erő. Luther >-A TARTALOMBÓL" Emlékülés és hálaadás Celldömölkön Lelkészeket iktattak a pápai gyülekezetben Jelentés a soproni gyülekezet karácsonyi vásáráról Az Egyházak Világtanácsa 1998. december 3- 14. között tartotta VIII. nagygyűlését Afrikában, Zimbabwe fővárosában, Harareban. Jubileumi volt ez a nagygyűlés, mert az EVT 1998-ban ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Jubileumi volt a nagygyűlés azért is, mert tartalmával, mondanivalójával erőteljesen koncentrált a közeledő jubileumi évre, az évezredfordulóra, és megpróbálta összegezni azokat a feladatokat, amelyeket a világ keresztyénsége ebben a sajátos helyzetben és időpontban maga előtt tudhat. Egyházunkat az alábbi delegáció képviselte a nagygyűlésen: dr. Szabó Lajos és Szabóné Mátrai Marianna küldöttek; Gadó Pál a mozgássérülteket képviselő csoport meghívottjaként; dr. Fabiny Tamás pedig a TV2 stábjának tagjaként volt jelen. Magyarországról még a református egyház küldött delegációt: Tamás Bertalan, dr. Fodorné dr. Nagy Sarolta és Tarr Zoltán képviselték a református egyházat. Határainkon túl élő magyarok is jelen voltak a világgyülésen mind. Erdélyből, mind Szlovákiából, mind a református, mind az evangélikus egyház részéről. Az EVT új Központi Bizottságának tagja lett Tarr Zoltán ref. egyetemi lelkész. R engeteg apró kis zseblámpa fénye kereste már első este Harareban az egyetemi cam- pusz területén a meghirdetett program helyszínét vagy a hosszú utazás utáni első afrikai éjszaka szállását. Szimbolikus értelemben az Egyházak Világtanácsa Vili. jubileumi világgyűlésére is azzal a belső vággyal érkezett 5000 résztvevő a világ minden részéről, hogy megtalálja azt az utat vagy épp az utat megvilágító erőt, amelyen továbbhaladhat az ökumenikus mozgás a harmadik évezred első Edvi Illés Társadalmi és egyházi összefogásban emlékeztek Celldömölkön a gyülekezet egykori jeles lelkészére Edvi Illés Pálra, aki 1831 és 1863 között munkálkodott egyháza és községe javára. Az Egyházközség mellett a Városi Önkormányzat, a Kresznerics Ferenc Könyvtár és honismereti munkaközössége, valamint a Vasmegyei Honismereti Egyesület közösen, egész napos programot szentelt arra, hogy egyrészt megismerje a ma embere, ki volt ez a nagyon tevékeny és a maga korában kitűnt egyéniség, másrészt méltassa azt, hogy az evangélikus egyház és lelkésze mit adott az akkori társadalomnak, a település egész közösségnek. A városháza dísztermében kezdődött az ünnepség- sorozat. A megnyitó beszédet D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke tartotta, Makkos István polgármester köszöntője után. A püspök Edvi Illés Pált, az evangélikus lelkészt mutatta be, mint aki a hit és tudás helyes értelmezésével és evangélikus teológiai meggyőződésével a gyakorlatban mutatta meg, hogyan valósulhat meg a keresztyén ember életében, munkálkodásában a kettő szintézise. Szólt arról, hogy munkájában az istenszeretet és az emberszeretet mennyire összetartozott és ez az egyház- és hazaszeretetében is megmutatkozott. A helyi Honismereti Munkaközösség elnöke, Káldos Gyula előadásában mutatta be: ki volt Edvi Illés Pál? Az egykori nemesdömölki egyházközség történe„Térjetek Istenhez, örvendezzetek reménységben!” dolkodás, egy pontra mindig elérkezett: ma már nem elég tan- és felfogásbeli elvi különbségeken gyötrődni. Szókimondó és őszinte gyakorlati együttműködésre van szükség. Az etikai és morális kérdésekre adott keresztyén feleletek szerepe és jelentősége csak növekedni fog a jövőben. Olyan minőségi változásra van szüksége, amely képes ezeket a kérdéseket reálisan, lelkigondozói és ökumenikus lelkülettel felvállalni. A kicsinyesség és a bezárkózás ugyanolyan veszéllyel jár, mint a szélsőséges és erőszakos magatartás. Sok egyháznak és szervezetnek kell az ezredforduló kö- zeledtén új teológiai önértelmezéssel megtalálni a helyét a társadalomban és a világban. Az EVT jelenlegi krízisében fontos felismerést jelentett, hogy a keresztyén szervezetek számára nem megoldás a világi módszerek és eljárások egyszerű átvétele. A legkülönbözőbb régiókból hangzott el az igény, hogy döntéshozatalában cserélje fel az EVT a többségi szavazás elvét a konszenzus elvére. A szervezeti küzdelem helyett fontos lenne a jövőben egy őszinte, bizalmi légkörön alapuló találkozási fórum létrejötte is. A krízis feldolgozásának jó alkalma lehetne az, ha változna a munkamódszer az ökumené nagy összefüggésében is. A fiatalok képviselete, a nők egyházi és nemzetközi szolgálatának kérdése ugyanúgy többször került a világgyűlés központi témái közé, mint a világiak egyházi szolgálatának ökumenikus lehetősége. Az egész világgyűlés érezte azt a felelősséget, amely a gyermekek és fiatalok felé irányítja az érdeklődést. „Az ifjúság nem akar a struktúrák fogságában élni! ” - hangzott el néhányszor a két hét alatt. Afrikában, ahol növekszik a keresnének száma, ez a kérdés egészen más, mint Európa egyes régióinak csökkenő tendenciái mellett. Ez a sajátos, afrikai nézőpont valószínűleg nagyobb felelősséget ébresztett az ifjúság és a jövő iránt. A gyülekezetlátogató vasárnapon egy kicsinek tekinthető településen, Zengezában prédikáltam - a 300 tagot nyilvántartó gyülekezetben több, mint 350 felnőtt előtt. Négy énekkar szolgált az istentiszteleten elemi erővel, hanggal és mozgással, a mi körülményeink között templomnak aligha nevezhető épületben. Amikor megkérdeztem a presbiterektől, hány gyermek volt jelen az istentiszteleten, a válasz ennyi volt: azokat nem szoktuk számolni, de sokan, vagy talán így helyesebb: mind itt volt... Az egyik mozzanat miatt kérdeztem ezt csupán. Láttam, hogy az egyik ének alatt 5-6 felnőtt körbejárta a templomot, majd együtt előrejöttek az oltártérhez, beszélgettek egymással, végül egyikük krétával felírta az énekszámtábla aljára: 357. Ennyien voltunk pontosan, no és a gyerekek... Afrikában az emberi élet nem könnyű, sőt néha csak a gyors múlandóságát észlelni. Ez a megszámlálás és felírás nagyon sokat jelentett nekem. Vajon egy másik kultúrában, Európában, egy jóléti környezetben körüljárják-e ilyen gonddal a gyülekezetei, egyházat és a tagegyházak templomait a „presbiterek”, hogy el ne vesszen egy sem, mert valahol számon tartanak, drágának, értékesnek és páratlannak tartanak fehéreket és feketéket, gazdagokat és nélkülözőket, elfogyókat és növekedőket - mindnyájunkat. Dr. Szabó Lajos éveiben. Kérdések, feszültségek és nehézségek voltak bőven a világgyűlés körül, de december 3. és 14. között mégis a találkozás áldása és öröme töltötte meg a nagytermet, a plenáris ülések helyszínét, az istentiszteleti sátrat és a nagy egyetemi campusz egész területét. Hihetetlen nagy előkészületet igényelt a vendégfogadó zimbabwei egyházaktól egy ekkora méretű világgyűlés megszervezése és lebonyolítása. A szervezés körüli feszültségből mi jóformán semmit sem éreztünk, egy érzés azonban visszatükröződött afrikai testvéreink arcán: örülünk az érkező vendégeknek, és szeretnénk, ha minden vendég arca felragyogna Afrikában. Amikor beleláttunk már szegénységbe és nyomorúságba is, ez az öröm akkor is jelen volt az afrikai arcokon. Ezért is találó volt a főtéma: Térjetek Istenhez, örvendezzetek reménységben! Az egyszerű, evangéliumi öröm tanítómesterei voltak a házigazdáink a két hét alkalmai alatt. Láttunk éhezést, nélkülözést és sanyarú sorsot, de láttuk azt a lelki erőt is, ami mindezeken túlmutatott egy mélyebb, közvetlenebb és nagyobb erőre. Ez az erő az arcokra mégis reménységet és hitet rajzolt. Az afrikai keresztyénséggel közelről találkozni csodálatos élmény. Minden mozgásban van, nincs statikus elem az istentiszteleten sem, de a mindennapi gyülekezeti életben sem. A hit nem önmagában és önmagáért él ezen a tájon, hanem az életért, a fennmaradásért és a keményen megpróbáló körülmények elviseléséért küzd az emberekben. Imádság és ének, csend és hatalmas hangzavar épp úgy elférnek egymás mellett, mint a dobok és csörgők, a ritmus és a tánc, ezek együtt itt mind az Isten előtti ünneplés eszközei. Egész különleges atmoszférát jelentett az 50 éves jubileum évében megtartott EVT világgyűlésnek ez a háttér. Másképpen láttunk itt sok 156150 feszültséget, nehéz teológiai nézetkülönbségek okozta sebeket, mint a megszokott, jóléti környezetben. Figyelmeztetett és ébresztett a rohamos mértékű keresztyén növekedést átélő földrész minden résztvevőt: Ez Afrika! Itt mások a hangsúlyok s a valóban fontos dolgok a fontosak. Világméretű kérdések és problémák özöne került elő a viták és előadások során. Néhány alapkövet hoztam a szikláiról híres országból. Nem lehet megkerülnie a keresztyénségnek a globalizáció okozta változásokat. Nem egyszerűen csak teoretikus értelemben, hanem gyakorlati összefüggésben sem. Tudnunk kell egymásról és mélyebben meg kell ismernünk egymást, mert nincs más perspektíva a megújulás számára. Ehhez nem elegendő a felületes találkozás és beszélgetés. Az életért felelősséget vállaló sorsközösségben lehet csak eredményt elérni. A krízis-szituációt nem tudja másképp átvészelni a keresztyénség, csak a vállalt közösségben, felelősségteljes együttnövekedésben. Nem az elzárkózás és széttöredezés korszakát éljük, ezt minden következményével együtt be kell látnunk. Milyen lesz a XXI. század keresztyénsége? Sokszor tört fel a kérdés ezekben a napokban. Növekvő fundamentalizmus, nacionalizmus és etnikai rövidlátás, tudjuk, hogy jelen vannak közöttünk. Meg kell azonban kérdeznünk: milyen perspektíva s milyen vízió lehet előttünk? Képes lesz-e misszióra a jövő keresztyénsége úgy, hogy nyitni tud a világ felé és feldolgozza az érkező kihívásokat? Szervezeti és hatalmi megkö- tözöttségéből képes lesz-e kilépni? Hogyan kap feleletet az, aki felkiált: „Hol az én egyházam? Mivel foglalkozik?” A közös értelmezés és az egységes jövőkép dokumentumának vitája felszínre hozta mindazokat a nehézségeket, amelyeket az eltelt 50 évben hordozott az EVT és amelyek talán minden eddiginél élesebben rajzolódnak ki napjainkban. Bárhonnan indult a gonPál-emlékülés Celldömölkön kezésre különben éppen a 150 éves évforduló adott alkalmat. tébe beágyazva láthattuk meg jelentőségét. Az egyházközségben szolgált egykor a két Perlaky, köztük Gábor, a püspök, aki egyházkerületében a gyülekezetek számát több mint kétszeresére növelte, majd Dávid, az esperes, akinek munkássága az alföldi Tessedikéhez volt hasonló. Itt szolgált a későbbi püspök, Kis János is, akinek idejében irodalmi munkásságával és társak összegyűjtésével a nemesdömölki parókia szellemi központtá vált. Ennek a korszaknak volt lezárója Edvi Illés Pál. Működésének idejére esett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és ennek hű krónikása volt. A megemléLelkészi hivatal mellett kemenesaljai esperes, iskolai felügyelő, író, az Akadémia tagja, Vas- és Sopron megye táblabírája is volt. Széles érdeklődési köre volt. A költészet és irodalom mellett érdekelte az orvostudomány, a gazdálkodás, gyümölcstermesztés, a gazdasági ügyek, a színészet. Életének nagy részét szentelte a nevelésügynek, felszólalt a gyermekek bántalmazása ellen. Részt vett a dunántúli evangélikus iskolák rendszerének kidolgozásában, szorgalmazta, hogy megyénként állítsanak fel tanítóképző iskolákat. Élete azt példázza, hogy a tudományok központjától távol, egy kis faluban (!) is lehet maradandót és színvonalasat alkotni. Második előadásban Tóth Péter, a szombathelyi Bolyai Gimnázium tanára az Edvi Illés Pálra emlékezett „Használni akart, nem tündökölni” címmel. A múlt század első felének literátorai közül számosán egyházi iskolát végeztek, sokan paptanárként, lelkészként váltak a Magyar Tudós Társaság tagjává. Közéjük tartozott a sokoldalú érdeklődése és írói termékenysége miatt is figyelmet érdemlő Edvi Illés Pál (1793-1871) is, aki előbb Nagygeresden, majd Vanyolán volt az evangélikus gyülekezet lelkésze, 1831-től 1863-ig pedig a Vas megyei Nemesdömölkön gyakorolta hivatását. Teológusként, iskolai felügyelőként és pedagógiai Folytatás a 3. oldalon
