Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-05-09 / 19. szám

Evangélikus Élet 1999. MÁJUS 9. 3. oldal A jövőnek épült A jövőnek épült az Evangélikus Oktatási Központ Révfülö­pön. De reméljük, a jelennek is. Reméljük, hogy az első perc­től kezdve méltó tartalommal tudjuk az egyházépítés szolgála­tába állítani az esztétikai szempontból is megragadó épületet. Akik eljöttek a megnyitóra - lelkészek és nem lelkészek - rá- éreztek az avatás konkrét és szimbolikus üzenetére. A konkrét üzenet, hogy egyházunk élni akar azokkal a lehe-- tőségekkel, amelyek újra megnyíltak a számunkra. Jól kívá­nunk gazdálkodni az anyagi erőforrásokkal, amelyeket részben az egyházakat a korlátozás évtizedei után rehabilitálni kívánó állami akarat, részben a külföldi testvéri segítség nyújt nekünk. Fontos mondanivaló ez, de talán még lényegesebb az,' amiről az új központ avatása a jövőnek üzen. Arról szól, hogy mi, akik végigéltük az egyházkorlátozás évtizedeit, akik nem reméltük, nem hittük, hogy még a mi életünkben bekövetkezik a változás, a társadalom és benne az egyház visszanyeri szabadságát, tisztá­ban vagyunk felelősségünkkel a jövő iránt. Az átmenet idejét éli az egyház is. Hosszabbnak látszik ez, mint ahogy 1989/90-ben a rendszerváltozás eufóriájában gondoltuk. Ma úgy tűnik, hogy csak gyermekeink, esetleg unokáink érik el az ígéret földjét. Azt az egyházi életet, amelyben gyülekezetek és egyház elsősorban a saját belső erőforrásokra tudnak építeni, amelyben kiegyensú­lyozott a lelkészi és nem lelkészi elem együttes szolgálata: gaz­dagítják egymást, és nem konfrontálnak az egyházban a külön­böző kegyességi, teológiai, társadalompolitikai irányzatok. Ezért jelképes a révfülöpi ház üzenete. A minőségről szól, a vonzó egyházról, a fiatalokat és időseket hívogató, a missziót, az evangélizációt, a hitmélyítést, a tudományt... egyaránt szol­gáló alkalmakról. Csapda, ha lebecsüljük az evilági élet feladatait, nem ismer­jük fel, hogy a megnövekedett életesélyek, a meghosszabbo­dott életkor új kihívást, új feladatokat jelent az egyház szolgá­lata számára is. Hiszen a hosszabb élet csak akkor öröm, akkor ajándék, ha minőségi élet a szó teljes, testi-lelki-szellemi értel­mében. Eszmék nélkül, hit nélkül nincs minőségi élet. De csapda az is, ha földi élet ajándékai elterelik figyelmünket az Isten országáról. Ha indokolatlan gőgünkben, tiszavirág éle­tű sikereinket túlértékelve - mint annakidején a zsidó nép a pusztai vándorlás fordulataiban - nem Őbenne bízunk, nem az örök élet reménye határozza meg szolgálatainkat. Minden korszak kéresztyénségének megvan a sajátos szépsé­ge és nehézsége. A mi korunk a szolgálat új távlatait ígéri. A technikai civilizáció csúcsait ostromló, hosszú földi életű em­ber nem kevésbé szorul Isten irgalmára, mint elődei. De nehe­zebb elérni. A révfülöpi oktatási központ azt hirdeti, hogy egy­házunk ma és holnap is el akarja érni az evangélium üzeneté­vel a legkülönbözőbb embereket, társadalmi csoportokat. Fel- készültség, fogékonyság az újra, erős közösség kell ehhez. Eb­ben segít az új intézmény. Frenkl Róbert LEVEL PAPUA-UJ-GUINEABOL Jézus meghallgatja imádságunkat Pápua-Új-Guinea fővárosa Port Moresby. Itt lakunk, szomszédom, Robert megölt egy embert, lopott és kábítószert fogyasztott. Feleségével és kisgyermeké­vel gonoszul bánt és rettenetesen kínozta az állatokat. Barátaival gyakran iszoga­tott a maguk készített alkoholból, testvé­re bele is halt az italozásba, ő is közel volt már ehhez, mivel minden második héten, amikor megkapta fizetését, rend­szerint részegre itta magát. Ilyen álla­potban megfenyegette a missziói állomá­sunkat. Sókan féltek tőle és kitértek útjá- ból. Egyik este meg akarta ölni feleségét. Oda akartam menni és segíteni szerettem volna az asszonynak, de az emberek visz- szatartottak ettől. Az asszony és a kis­gyermek túlélték a gonosz ember táma­dását. Tizenkét katona és rendőr Róbertét elfogta és börtönbe vitte. Ezután sokan imádkoztak Róbertért, én naponta megemlékeztem imádságaim­ban róla, minden hét végén imaóráinkon imádkoztunk megváltozásáért. Isten meghallgatta ezeket az imádságo­kat. Robert élete megváltozott. Börtön­ből való szabadulása után eljött egy Mánuszon tartott konferenciára. Itt vilá­gossá lett előtte, hogy élete hasonlít a bibliai tékozló fiú életéhez. így nem élhet tovább, neki is meg kell térni. Utolsó hét estéjén eljött az imaórára és azt mondta: Én még keveset tudok a Bib­liából, és azt sem tudom, hogy keresztyén emberként hogyan kell élni, hogy annak Isten és emberek örüljenek, - De egyet Meghívó az evangélikus tanárok éves konferenciájára, melyet ebben az évben június 27. és 30. között tartunk Budapesten a Luther Szö­vetség, a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztálya, a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumai és a Deák téri Evangé­likus Gimnázium rendezésében. A programban 29-én, kedden, szakmai nap lesz. Várunk minden érdeklődőt, nemcsak az intézményeinkben dolgozókat! Ajelent- kezéseket kérjük leadni június 10-ig a Deák téri Gimnázium titkárságán. tudok, hogy megváltozásomban az segí­tett, hogy imádkoztak értem. Kérem, hogy ezután is sokan imádkozzanak ér­tem, hogy soha többé ne legyek olyan, mint voltam gonosz életem idején. Voltak, akik kételkedtek, hogy Robert valóban megváltozott. De mások velem együtt örültek, hogy keresztyén lett és élete megváltozott. Régi barátai megpró­bálták ismételten visszahívni, hogy ita­lozzon velük. Szívemben hála volt Isten iránt, hogy Robert kéréssel fordult hoz­zánk, hogy velünk szeretne együtt dol­gozni, mint új életet nyert keresztyén. Ismersz olyan embereket, mint Robert? Talán ilyenek a te szomszédait is? Imád­kozz értük Jézushoz. Ne felejtsd el, Jézus megígérte, meghallgatja imádságainkat, írd fel imanévsorodba Robert és felesége Karolina nevét. Emlékezz naponta a pápuák között szolgáló magyar misszionáriusokra, Bá­lint Zoltánra és családjára, hogy életü­ket Isten őrizze meg a gonosz 'és elvete­mült emberektől. Missziói szolgálatukat Isten áldja meg, hogy a páfiuák között terjedjen a megváltó Jézusban való hit, az emberek éljenek hitben, szeretetben és békességben egymással. Walter Gréti misszionárius levelét kiegészítve közli: B.Gy. A növekedést Isten adja A Dunaújvárosi-Kisapostagi Társult Egyházközség ünnepelt április 10-én. Fi­atal, új lelkész vállalta fel a szolgálatot. A társult gyülekezet modem alakulása egyházi életünknek. Először volt Kisapostagon evangélikus gyülekezet, ahol a valamikor Dunaegyházáról áttele­pültek alkottak egyházközséget, iskolá­juk, majd később templomuk is lett. Egy ideig még Dunaegyházához tartoztak és levita-tanító szolgált közöttük, majd önállósultak és még ma is szívesen emlé­keznek első papjukra: Komoly Sámuelre. Dunaújváros a múlt idők emlékét hor­dozza. Eredetileg Dunaföldvárhoz tarto­zott, kicsiny szórvány volt, majd a város növekedésével a be­költözött evangéliku­sok száma is gyara­podott, de „szocialis­ta” körülmények kö­zött a templom nél­küli városban nem erősödhetett annyira, hogy szervezett egy­házközség lehessen. Itt is emlegetik még ma is a szervező lel­kész, Mihácsi Lajos nevét és odaadó, hű­séges munkáját. A rendszerváltás után szerveződött egyházközséggé, többször írtunk gyö­nyörű, modem templomáról. Most végre beiktathatták első lelkészüket, Ster- meczki Andrást, mert elődje, Reisch György, mint helyettes lelkész vállalta a szolgálatot. Először Kisapostagon volt istentiszte­let, ahol az új lelkész felvállalta a falu evangélikusainak gondozását, a gyüleke­zet pedig hitet tett arról, hogy elfogadja, segíti őt abban, hogy közöttük az evan­géliumot hirdethesse, gyermekeit hitre nevelje, a családokat örömükben és szo­morúságukban erősítse, vigasztalja. Innen „költözött át” a lelkészek sora és a gyülekezet egy része a dunaújvárosi beiktatásra. Mindkét helyen Káposzta Lajos, az egyházmegye esperese végezte a szolgálatot. Dunaújvárosban Bettcze András székesfehérvári lelkész és Fischl Vilmos alberti h. lelkész voltak segítői. Az esperes iktató igehirdetésében Róm 9,16 alapján a könyörülő Istenről tett bi­zonyságot, aki nem maradt a sírban, ez­zel minket is megszabadított a sír félel­métől. A könyörülő Istenről szóljon az igehirdetés, hogy feszültségmentes le­gyen az élet, élni lehessen belőle vasár­naptól vasárnapig. A lelkész Isten mun­katársa legyen, a gyülekezet pedig vele együtt hordozza az „ügyet”. Stermeczki András lKor 3,6-10 alap­ján szólt arról, hogy mindannyian vá­gyunk Isten szeretetére és ezt kapjuk tő­le igéjében. Mi plántálunk és öntözünk, de ő adja a növekedést. Legyen a gyüle­kezet élő és növekedő vetés. Egyedül az számít, aki a növekedést adja. Suták Éva, a gyülekezet felügyelője köszöntötte a gyülekezetét és az egyház­megyéből, szomszédokból megjelent nagyszámú vendégsereget. Reisch György, az előd, arra hívta fel a figyel­met, hogy van ebben a városban lelki kö­zösség is. Bencze András a beiktatott lel­kész kibocsátó gyülekezete nevében, Fischl Vilmos a volt évfolyamtársak ne­vében irányította a tekintetet a megfeszí­tett Jézusra. Nem kell félteni az egyhá­zat, - mondta Roszik Mihály, amikor a fiatalok csapatára nézett. A helyi katoli­kus és református lelkész a közösségre mutatott. Szekeres György polgármester­helyettes együttműködést kért a városért is, különösen a fiatalok nevelésében. Káposzta Lajos esperes - felolvasta Dudla Imre egyházmegyei felügyelő kö­szöntését és kívánta, hogy az új lelkész elkötelezetten végezze munkáját, meg­újult életben a megújult gyülekezetben. T. Egy öngyilkossági kísérlet titka Részlet Bodrog Miklós: Izgalmas lélektan című könyvéből. Megjelent a Paulus Hungarus/Kairosz kiadó közös kiadásában. A rangos kutatóintézet tudományos fö- munkatársa - negyvenegynéhány éves özvegy - öngyilkossági kísérlete csaknem sikerült: fia az utolsó félórában érkezett hozzá, amikor sürgős gyomormosással stb. még meg lehetett menteni. A rendkí­vül különös azonban az volt, hogy nem tudta megmondani, miért akart megválni az élettől! A megyei kórház pszichiátriai osztályán minden orvosi tanácsot megfo­gadott, de két hét múltán is csak lézen- gett-vegetált, szinte sorvadt. Jöjjön hát az egyéni pszichoterápia, hiszen ismeretlen forrású depressziója szemlátomást ott ült a nyakán. Férje hét évvel azelőtt halt meg, felesé­gében nagy űrt hagyva maga után. Addigi társaságuk az özvegyet csak a veszteségé­re emlékeztette, de gyér rokoni kapcsola­tait is mind jobban elhanyagolta, s úgy­szólván módszeres következetességgel el­vágott minden szálat maga körül. Koráb­bi templomba járása helyett a temetőbe zarándokolt szinten minden héten. Kizá­rólag a fiáért élt és dolgozott, „ne érezze meg az apja hiányát” jelszóval. „Egycsa­tornásra” szűkölt le az élete másfél év alatt. Önmagát messzemenően elhanya­golta, még csak egy melegebb téli cipőt sem vett magának, fiát viszont méregdrá­ga sportfelszereléssel is ellátta, tejben- vajban furösztötte, őt nevezve ki élete egyetlen értelmévé. A különben kiváló in­telligenciájú asszony ennek veszélyesen túlzó voltát - „magánapáca” lett a gyerek­bálvány szentélyében - nem vette észre, pedig az efféle agyonsegítéssel másokkal szemben aránytalan elvárásokat melenge­tő álfelnőttet lehet nevelni, aki aztán nem is tud meglenni később sem anyai vagy ' pótanyai totojgatás nélkül. S arról még nem is szóltunk, hogy egy anyának is le­het személyes élete, sőt ez a normális, ki­vált ha már rég nem apróság a „gyerme- kecskéje”. Életerős fia azonban egészséges érzék­kel igyekezett kiszabadulni ebből az üvegházi klímából, olyannyira, hogy húszévesen egyszercsak bejelentette: megnősül. Az anyai aggályok leperegtek róla. A „károsult” holtsápadtan állta végig az esküvőt, mint aki másodszor is elvesz­tette a számára legfontosabb férfit. De ak­kor legalább hetenként egyszer nála ebé­deljenek! Ment is ez egy ideig, de akkor fellázadt a menyecske, nem is csupán a kényszermenet miatt, hanem mert - be­nyomása szerint - az anyósa őt levegőnek nézte, fiát viszont jószerivel „lenyelte ma­gának”. Engesztelő pótlátogatásra fia egy vasárnapi időpontra jelentette be magát. Ekkor történt az önvesztési kísérlet. A pszichoterapeutának ismételten fel­tűnt a beszélgetések folyamán, hogy a pá­ciens, aki erős dohányosnak bizonyult, minden esetben milyen aggályos mű­gonddal nyomta el cigarettájának tüzét, holott az a hamutartóban úgysem okozha­tott volna bajt. Jobbról-balró! szinte fizi­kai erőfeszítéssel „gyilkolta” a tüzet, mintha az minden próbálkozásnak ellen­állt volna, s úgy kellene megfojtani, min­dent beleadva. Csak nem szimbólum ez, mellyel a beteg tudtán kívül jelét adja, hogy mi is az ő baja? Miféle „tüzet” ipar­kodik elnyomni magában? S ki ellen? És itt eszébe jutott az a szakkérdés, amelyet érthetetlen önkezűségek esetén hasznos lehet „hátha” alapon föltenni (persze nem a közvetlenül érintetteknek): Ki helyett akarta önmagát eltávolítani a világból? Pontosabban: eredetileg kinek szólt volna ez a halálos agresszió, ha a páciens fejlett erkölcsi érzéke nem állja útját? Még ha így a morális gátról magára az indulatgaz­dára zúdult is vissza a gyilkos hullám­hegy. Bár az sincs kizárva, hogy az időzí­tés ösztönösen a pontosan .jókor” érkező fiúnak szóló szemrehányás: Látod, te hűt­len, mit tettél velem? S emellett szól a már-már esztelen mértékű „túlszeretés”, amelyben az elfogulatlan szemlélő kény­telen észrevenni a lekenyerező, magához láncoló jelleget. Hiszen a valóban önzet­len, józan szeretet nem ilyen! Az önmagával szemben egyenlőre gya­nútlan özvegy álmainak analízise eköz­ben értékes utalásokat hozott felszínre, melyek révén fokozatosan belátást nyert addig teljesen homályos emocionális vilá­gába, ami egy logikai szemléletű, magas képzettségű nőnél igen nagy szó. (Büsz­kesége is akadályozhatja.) Egyre több fénysugár esett az addig mélyen rejtett in­dulati valóságra, olyan „anyagból”, ame­lyet nem valaki más álmodott önkényesen a páciensnek, hanem amit saját lelke pro­dukált, s amelyhez szintén az ő képzettár­sításai szolgáltatták az értelmezési irány­fényeket. Kizártnak volt tehát tekinthető minden olyan föltevés, amely az orvos „kitalációjának” minősíthette volna az ál­mok magyarázatát. Kezdett összeállni a belső dinamikum mozaikja, s viszonylag nagyon rövid időn belül, a negyedik analitikus órában jött a drámai megvilágosodás, de ezt megelőző­en a páciens elfojtott indulatai úgy , jődö- géltek” elő, mint Beethoven Fideliojában a kazamaták rabjai a napfényre. Az öz­vegy rendkívül nagy bátorságot tanúsított önmagával szembenézve. „ Tulajdonkép­pen a menyemet mint vetélytársnőmet akartam volna eltenni láb alól, de mivel ez bűn, elegánsabb az önpusztítás, mely ha nem egészen sikerül, hatásosan zsarolhat­ja a fiamat, s akkor mégiscsak több juthat belőle nekem ” — így hangzott volna önval­lomása. Hasonló konfliktusban sokan má­sok önámító manipulációk láncán marad­nak, vagy valamiképp megszöknek az ön- megismerés egészséges fájdalmai elől - ami a jövőre nézve kész átok, de nemcsak maguknak. Többek között ettől olyan a vi­lág, mint amilyen. Ám öngyilkosjelöltünk letörtségét, életuntságát elfűjta a szél, mondhatni megújultan távozott. De a kü­szöbön még kissé fáradt mosollyal vissza­nézett: „Hát ez kész krimi volt... ” Mire gyógyásza: „Igen ám, de ha itt elkapjuk a gyilkost, az áldozat elkezdfoltámadni. ” Tévedés azért ne essék: sohasem garan­tált a siker, főként nem ilyen gyorsan. (Egyébként: a könyv ismételten kitér hit­beli kérdésekre is.) Bajor egyházi küldöttség látogatása A bajor testvéregyház küldöttsége április 16-19 között járt egyházunk­ban. Claus-Jürgen Roepke egyház­főtanácsos vezetésével, a küldött­ségben és a különböző meg­beszéléseken részt vettek: Christof Hechtel egyháztanácsos, a testvér­egyházi kapcsolatok összekötője, dr. Klaus Meier egyházfőtanácsos és Dieter Künzel gazdasági igazgató. Április 17-én, szombaton a kül­döttség Révfülöpön, az Oktatási Központ felszentelésén vett részt és látogatást tettek a Tihanyi apátsá­gon. Vasárnap két csoportban gyüle­kezetekben látogattak. Aszódon Harmati Béla püspök vezetésével Christof Hechtel és Dieter Künzel, Felsőpetényben Szebik Imre püspök vezetésével Claus-Jürgen Roepke és Klaus Meier az új orgona felszente­lésén voltak. Megbeszéléseket folytattak a ko­rábbi sajtóügyben történt látogatás eredményeiről és a testvéregyházi kapcsolatok 2000-ben várható ese­ményeiről. y Le az erőszakkal! Április 22-én a Kossuth Rádió reggeli adásában hallottam, hogy a Zugligeti iskola igazgatója több tíz ezer aláírást adott át az Ok­tatási Minisztérium közigazgatási államtitkárának. Az aláírók tiltakoztak a televízióban minduntalan megjelenő erőszak ellen. Örül­tem a hímek. Lehet, hogy valamelyik egyházi újságban is olvashattak erről, lehet, hogy maguktól indították ezt a kezdeményezést, mindenesetre megegyezik az egyházak törekvésével is. A Ökumenikus Tanács 1998. március 3-án adott ki egy felhívást egyházaink nevében: „ÉRTÉKET A KÉPERNYŐRE” címmel. Kifogásoljuk ebben, hogy „sok az erőszak, a pusztítás, a félelemkeltés, a pornográfia, az embert megalázó helyzet, bármelyik csa­tornát is kapcsoljuk. Tiltakozunk különösen is a gyermekeket és az ifjúságot károsan befolyásoló, személyiségromboló adások el­len!” A felhívásnak eddig nem sok eredménye mutatkozik. Most megmozdult egy iskola. Örülünk ennek és várjuk eredményét! Azért ne feledjük. A tiltakozás csak egy lépés. Tiltakozással, törvényes tiltással sem lehet ezt a kérdést gyökeresen megoldani. Ha a hazai TV- csatornákon el is érünk valamit ezen a módon, ott van még számtalan külföldi, műholdas csatorna, melyeken keresztül ömlik az erőszak, szex és a többi. Nevelni kell gyermekeinket! Le kell ülni, beszélgetni kell velük arról, miért nincs szükségünk ezekre a képekre, adásokra. Szülői­nevelői feladatunkat nem tudhatjuk le egy-egy tiltakozással. Tudatosítani kell bennünk, mi a szép és jó, és miért nem kell a rossz, az erőszak, a romboló példaadás. Arról se feledkezzünk meg, hogy a legjobb nevelés a példaadás. Ha a szülő szenvedélyes dohá­nyos, ha trágár szavakkal „fűszerezi” otthon a beszédét, ha csak a gyermekét tiltja el az ilyen műsoroktól, ha csak gyermekét küldi a templomba, maga pedig nem megy, - ne csodálkozzunk, ha nincs hatása nevelésének. Ilyenkor mondja a gyermek: alig várom, hogy felnőtt legyek, mert akkor már nekem sem kell templomba mennem, korlátokat elfogadnom. Mi szülők is legyünk mértékle­tesek és válogatósak a TV nézésében. Persze mindehhez szükséges a tömegtájékoztatási eszközök empátiája, hogy hozzanak olyan filmeket, melyek emberi értékeket, humánumot mutatnak fel, sőt - talán nem naivság ezt kérni - több bibliai értéket is. Egyszóval: Tiltakozzunk! Neveljünk! Adjunk példát! T.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents