Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-03-15 / 11. szám

1998. MÁRCIUS 15. 3.oldal Evangélikus Élet Deuterokanonikus bibliai könyvek T agyon nehéz magyar nevet adnunk ' a címben jelzett gyűjteménynek. A szó szerinti szakmai fordítása: „másod­lagosan kanonikus könyvek". A „kanoni­kus könyvek” sem magyar kifejezés. így nevezzük a bibliai szent könyvek gyűjte­ményét. Azokat a könyveket, amelyekről mind az Ószövetséget gondozó válasz­tott nép kiváló tudósai, mind pedig a megszületett keresztyénség második­harmadik nemzedékéhez tartozó egyházi atyák hosszú hitbeli tusakodás után úgy foglaltak állást, hogy ezek - a kanonikus könyvek - Isten kijelentését, szándékait, üdvözítő akaratát tartalmazzák és hirde­tik. E gyűjtemény kialakulásának a törté­nete során különböző állomások érzékel­hetők, sajátos elágazások nyomai is fel­fedezhetők. A z ószövetségi szent könyvek gyűjte- ^ményét az I. század végén a Jamniában működő tudós iskola jelölte ki. A héber nyelvű Ószövetség mellett egy görög nyelvű gyűjtemény is ismert volt. Az előbbi dátumnál közel két évszá­zaddal korábban készült el a Septuaginta. A nyugati keresztyén egy­házi fejlődés során a Septuagintában megtalálható könyvek egy része bekerült a latin bibliafodításba, a Vulgataba, és így a nyugati egyházban csaknem egy évezreden keresztül ezeket is szent könyvekként tisztelték. A reformáció egyházai sajátosan vi- ^ *“szonyultak ezekhez a másodlagosan kánoni könyvekhez. Általában csak a héber nyelvű ószövetségi kánon szent könyveit fogadták el a keresztyén hit- és élet zsinórmértékéül. A másodlagosan kánoni könyveket kegyes olvasmányként, építő irodalomként ajánlották. Luther Márton első teljes német Bibliája hasz­nosnak, s jó olvasmánynak nevezte őket. Az 1590-ben kiadott Vizsolyi Biblia szin­tén tartalmazta ezeknek a magyar szöve­gét. A későbbi kiadásokból mind Euró­pában, mind Magyarországon lassan el­tűntek ezek a könyvek. A kkor miért szükséges újra kézbe vennünk őket? Több ok is szól ezeknek a könyveknek mai magyar nyel­ven történő kiadása mellett. A Vizsolyi Bibliának a facsimile (hasonmás) új ki­adása - a XVI. század végi nyelvi állapo­toknak megfelelően - ismét kézbe adta sokak számára ezeket a könyveket is. Ha a Magyar Bibliatársulat 1975-ben, majd 1990-ben az eredeti, az ősi szövegekből újra magyarra fordított Bibliával ajándé­kozta meg az olvasókat, szükségesnek látszott, hogy a Vizsonyi Bibliának ez irányú örökségét is ápolja: készítse el a magyarul olvasók számára e másodlago­san kánoni könyvek eredeti nyelvekből történő mai magyar fordítását. Dicséret illesse a bibliafordító szaktudósok mun­káját és fegyelmezett hitbéli alázatát is. A gondolat első jelentkezésétől kezdődő­en ugyanis szilárdan élt a szándék: eze­ket a könyveket külön összegyűjtve, és nem a Bibliához hozzákötve kell ma hozzáférhetővé tenni. Tfgy következő ok, amely a szövegek J—J kiadását indokolta, a nemes értelem­ben vett tudományos célkitűzés. A Biblia korát, a Biblia korának gondolkozóit és gondolatait, az Ótestamentum és Újtes­tamentum közötti korszak (csak négy év­századi) belső hitbéli hagyományait megismerni: minden bibliai ismeretre és teológiai tudományra vágyó embernek feladata. Ennek a feladatnak az elvégzé­sét segíti ez a kiadvány. D e mindezeknél az érveknél fonto­sabb a harmadik. Ezek a másodla­gosan kanonikus könyvek az újszövetsé­gi szentírók szívében és elméjében éltek és hatottak. Csak egyetlen példát hozzá: az Újszövetség Sirák Bölcsességéből több mint harminc alkalommal idéz. Ugyancsak idézeteket találhatunk az Új­szövetségben Judit könyvéből, a Makka- beusok könyveiből, Zsuzsannának és a vének könyvéből, s a többi műből. Ha a kánoni Szentírás ihleti Szentlélek ezek­ből a könyvekből is juttatott eszébe szentíróknak: szabad nekünk is megis­mernünk azt a teljes képet, ahonnét ezek az idézetek az újszövetségi Szentírásba, és így mai hitünkbe is bekerültek. Nincs és nem is lesz, nem is lehet szó a Biblia „megváltoztatásáról”. A külön kiadvány meg fogja őrizni a szent Biblia önmagá­ban szent voltát. A másodlagosan kano­nikus könyvek pedig segítik - segíthetik - a teljes Szentírás igazságainak még ár­nyaltabb megértését. Napi kegyessé­günkben, lelki életünk középpontjában továbbra is a Biblia, Isten Krisztusban kijelentett és a Bibliában leírt igéje áll. Református eleinket évszázadokon át ar­ról ismerték meg: naponta hűséggel és rendszerességgel olvasták Bibliájukat. A Szent Bibliát. A másodlagosan ká­noni könyveket, ha kezünkbe vesz- szük, néhány fejezet után már magunk is látjuk majd azt a különbséget, amelyet a régiek a kétféle kánon megfogalmazása által üzentek minden későbbi nemzedék számára, a reformáció szent alapelve, a „Sola Scriptura” elv, a másodlagosan ká­noni iratok láttán tovább mélyül a lel­kűnkben. Ha a Magyar Bibliatársulat ki­adványa ezt a célt segíti: nem hiába je­lent meg! A szerző a dunántúli egyház- kerület püspöke, a Magyar Biblia Társu­lat ügyvezető elnöke Dr. Márkus Mihály (a cikket a Reformátusok Lapja engedélyével közöljük) Papné csendesnap Szeretettel értesítjük Papné Testvéreinket, hogy 1998. március 28-án, szombaton, 10-17 óra között lesz idei csendes napunk, melyre minden papnét szeretettel várunk. Helyszín: Deák téri Gimnázium díszterme. (1052 Budapest, Sütő u.l.) Program: „A hármasfonál nem szakad el egyhamar” (Prédikátor könyve 4,12) Nyitó áhítat 2 Péter 3,15 alapján (Baranyainé Rohn Erzsébet) Előadás: A házasság keresztény szemmel (Dr. Sineger Eleonóra) 2-2 egyházmegye ötletbörzéje. A délutáni Fórumhoz kérdések gyűjtése. Ebéd Fórum Vendégek köszöntője, rövid beszámolója. Záró úrvacsorái istentisztelet a Deák téri templomban Jn 15,5 textussal (Koczor Györgyné Farkas Eta) Tudnivalók: Szerény ebédet, és útiköltséget térít az Országos Egyház. Jelentkezés: 1998. Március 13-ig Északi Püspöki Hivatal 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. Tel: 176-2335, 176-2448, Fax: 176-2440. „A Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt a csendes nap alkalmából 9-15 óra között nyitva lesz.” SZLOVÁK LITURGIKUS KONFERENCIA 1998 március 10. Budapest Szlovák nyelvű gyülekezeti szolgálataink kérdéseiről, nemzetközi konferenciát tart egyházunk Budapesten. Üdvözöljük a Szlovák Evangélikus Egyház delegá­cióját DR. JULIUS FILO egyetemes püspök vezetésével és a Jugoszláviai Evangélikus Egyház küldöttségét JÁN VALENT püspök vezetésével. ____________ A MAGYARORSZAGI EGYHAZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA The Ecumenical Council of Churches in Hungary President: Bishop Dr. Béla Harmati H-1088 Budapest, Puskin u. 12. Tel/Fax: (36-1) 138-2302 Cable: OIKOUMENE BUDAPEST Der Ökumenische Rat der Kirchen in Ungarn Gen. secretary: Rev. Dr. Zoltán Bóna H-1026 Budapest, Bimbó út 127. Telephone/fax: (36-1) 176-4847 (36-1) 176-7978 ..ÉRTEKET A KÉPERNYŐRE” Felhívás A televízió más tömegtájékoztatási eszközökkel együtt életünk állandó kísérője. Aggodalommal és növekvő elégedetlenséggel figyeljük, hogy a képernyőn sok az erőszak, a pusztítás, a félelemkeltés, a pornográfia, az embert megalázó helyzet, bármelyik csatornát is kapcsoljuk. Tiltakozunk különösen is a gyermekeket és az ifjúságot károsan befolyá­soló, személyiségromboló adások ellen! TÖBB BIBLIAI ÉS EMBERI ÉRTÉKET, HUMÁNUMOT KÍVÁNUNK LÁTNI A KÉPERNYŐN! FELSZÓLÍTUNK MINDEN TÉVÉNÉZŐT, CSATLAKOZZON FELHÍVÁSUNKHOZ! Budapest, 1998. március 3. A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA Zarándoklás a budapesti Petőfi-szobornál 1848. március 15. emlékére A címet Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban c. híres festménye alapján választottam. Ez a kép azért ragadott meg különösképpen, mert az emberiség ősi, kultikus vá­gyát örökíti meg. Azt a lelki kényszert, hogy elmen­jünk olyan helyekre, melyeknek a látása elindíthat bennünk valamilyen belső tisztulási folyamatot. Csontváry a maga külön és nehezen érthető világá­ban, a zsenialitás és az őrültség közös burkában él­ve, elénk varázsolja a mitikus fa, a cédrus - a képen cédrusok - ünneplését. Felvonultatja „Libanon né­peinek alázatos zarándokait” - ahogy Németh Lajos írja. Öszvéren ülő arabokat, lovakon vágtató bedui­nokat. Az idő és tér végtelenjében, önkívületben táncoló piros ruhás, fehér leples asszonyokat. A za­rándoklás célpontja a cédrus, az ősi fa, melynek mi­tikus erejétől várnak lelki feloldódást. De kegyeletes helyek kiválasztása és látogatása a nagyobb vallásoknál szinte mindenütt megtalálható. A zsidóknál, a mohamedánoknál, sőt a keresztyé­neknél is. Tudjuk, hogy a Szentföldre már a II. szá­zadban indultak zarándokok, lelki feltöltődés remé­nyében. Tulajdonképpen a keresztes háborúk gon­dolata is ilyen célból fakadt. Kegyeletes helyek a mindennapi ember életében is vannak. Ilyen a szülői ház, a régi iskola. Vagy a temetőben szeretteink sír­ja. Ahova elzarándokolunk életünk nehezebb szaka­szaiban. Lelki békét keresve, erőt merítve a tovább­élésre. A nemzet életében is vannak zarándokhe­lyek. A magyarság életében túl sok is van belőlük. Mohi, Mohács, Majtényi sík, a márciusi ifjak Buda­pestje, Világos. És az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc megannyi emlékezetes történésének színterei. Ilyenek az utolsó évszázad boldog és bol­dogtalan emlékeinek megközelíthető és nehezen el­érhető helyei is. Hőseink és mártírjaink sírjai. Ezek mind a mi cédrusaink. Körüljárjuk őket. Virtuálisan, vagy, ha tehetjük a valóságban is. Látogatjuk őket, a rájuk való emléke­zés kegyeletével, azzal a vággyal, hogy feltöltőd­jünk a lélek tisztaságával, a hazaszeretet gyengülő lángjának életben tartását segítő nemes akarattal. Ilyen kegyeleti hely a budapesti Petőfl-szobor. Most, 1998. március 15-én erre a szoborra gondo­lok. Ez a szobor ma zarándoklásom tárgya. Körbe­járom, mint Csontváry ritustáncot járó asszonyai a cédrust. Mitikus erőt keresnek benne. Ahogy tették ezt az őseink, immár több, mint száz éve. Remélve tőle magyarságtudatunk megőrzését. A szobor a Petőfi-téren áll. S ahogy a leleplezé­sénél, 1882-ben Jókai mondta ünnepi beszédé­ben: „Ez a szobor lát, érez és gondolkodik... Lát­hatja ez az érző, gondolkodó szobor, mi történt azóta, hogy szelleme a földet elhagyta. ” Jókai­nak ez a mondata is utal arra a mély gyászra, melyet az egész ország érzett az 1848-49-es for­radalom és szabadságharc lánglelkű költőjének, a márciusi ifjak vezérlő csillagának a halála felett. Az üstökös - ahogy a költők nevezték őt - aki fényével beragyogta a magyar szabadság egét, eltűnt. Hirte­len és visszafordíthatatlan gyászt és fájdalmat zúdít­va a nemzetre. Nem is akarták elhinni, hogy meg­halt. Ál-Petőfik csaló vigaszában próbálták ki­élni csalfa örömüket, hogy nem esett el a költő. Hogy ott bujkál valahol, falu­ról falura, városról vá­rosra járva, igaz hazafi­ak őrző, védelmező ott­honaiban rejtőzve. Az­tán egyszer el kellet hinni a valót. S akkor felmerült a vágy a nép­ben, hogy kell róla egy szobor. Valami emlék, melyet látni lehet. Me­lyet körül lehet járni. Ahova el lehet zarándo­kolni, ősi, vak hittel, pogány, ösztönös, emberi megnyilvánulásokkal ki­élni magunkból mindent, ami fáj. Megtalálni benne a nemzet többszöri letiprásából még megmaradt, még fenntartható és újraéleszthető hitet. És megszületett a szobor. Nemzeti adakozásból, Izsó Miklós tervei szerint akarták felállítani. De a szobrász meghalt. Halott költő halott szobrásza lett. Végül Huszár Adolf öntötte bronzba a költő alakját. 1882. október 15-én volt az ünnepélyes leleplezés. Azóta ott áll a szobor az Ybl Miklós tervezte szürke gránit talpazaton. Néz ránk. Jobb lábá­val kicsit előre lép. Jobb karját a magasba emeli, esküre. A Talpra magyart szaval­ja időt álló bronzalakja. Azt, hogy „ rabok tovább nem leszünk." Ahogy Jókai mondta a díszbe­szédében: „Láthatja Budapes­tet, s ítélhet felőle...” Mit ítél ma rólunk? Gyakran elzarándoko­lunk hozzá. Állunk a szobor körül. Örö­münkben, mely ke­vés. Bánatunkban, mely sok. Kisajátíthat­ják rendszerek, el­orozhatják tőlünk pártok. Ez a szobor a miénk. Ahogy Petőfi is a miénk. A magyar népé. Eltilthatnak tőle időnként, a szelleme bennünk van. Bennünk és a gyermekeink lelkében. Ha beléjük olt­juk. Elnyomásban reménységünk fájdalmunkban erősségünk volt. Hozzá futottunk 1956-ban. Ide za­rándokoltunk 1989-ben. Mindkét alkalommal teljes egységben. Egy hittel, egy akarattal. Miért adtuk fel a hitet, az egységet? 1989-ben ott álltam a szobor­nál. A tömeg betöltötte a teret. Énekeltük a Him­nuszt. „Isten áldd meg a magyart.” Valaki elszaval­ta a Nemzeti dalt. Mellettem egy fa állt, csupaszon még a kora tavasz hűvösségében. Kisfiú mászott fel rá. Öt éves lehetett. Hallgatta a szavalatot, s gyer­meki figyelmetlenségével rosszul értette a szöveget. Ahogy mászott lefelé az ágak tetejéről, ő is el akar­ta mondani a verset. így mondta: „Esküszünk, hogy magyarok tovább nem leszünk.” Kilenc év telt el azóta. Az a torz esküt tevő kisfiú ma 14 éves lehet. Vajon ma, nyiladozó értelmével hogyan szavalja a költő sorait? Mire tesz ígéretet? Nem lesz rab, vagy nem lesz magyar? Szeretném megértetni vele, hogy ha nem lesz magyar itt, ebben a hazában, akkor rab lesz. Idegen kultúrák, egy em­bertelen gépi világ megkötözött rabja lesz. A bűn és a kábítószer biztos áldozatává válik. Ha elveszti ősei hitét, megtagadja elődei szellemi örökségét, lé­lek nélkül éli le értelmetlenné váló életét. Eltorzult, vagy egészen elveszített magyarságtudatunk, elron­tott, egykor gyönyörű magyar beszédünk, fiaink, unokáink megfertőzött szellemisége megmentéséért keresztyén hitemmel Istenhez imádkozom. Hazasze­retetem mélységével pedig Petőfi szobrához zarán­dokolok el. Összeszorult, fájó szívvel, aggódó re­ménységgel a jövőnkért. Körüljárom a szobrot, mint Csontváry önkívületbe esett figurái a cédrust. Vár­va a csodát. Várom a csodát. A nemzet újjászületé­sét. Itt, a Petőfi-téren. A szobor előtt állva. 1998 márciusában, Budapesten. Lenhardtné Bertalan Emma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents