Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-01-04 / 1. szám

Evangélikus Élet 1998. JANUÁR 4. 5.oldal HETPROBA 7* Kedves Gyerekek! Rendületlenül érkeznek a helyes meg­fejtések, aminek nagyon örülök. Már csak azért is, mert a jövő heti rejtvény után a hűséges / szorgalmas / megfejtők­nek már el is küldhetem a „Hétpróbás” - igazolványukat és ezzel megalakultunk. Persze a többiek se csüggedjenek el, hi­szen még most sem késő bekapcsolódni a játékba. Tanév végéig még most is ösz- szegyűjthető a szükséges hét pont a klubtagsághoz. Tehát ezentúl is nagyon várom leveleiteket, benne a helyes meg­fejtéssel! Szeretettel: Timi néni / Tengelic, 7054. Rákóczi u. 22./ Biztosan sokaknak ismerős ez az ábra, de vajon ki tudjátok-e helyesen színezni. Milyen kön­nyű feladat, gondoljátok, pedig nem az. Aki megrendelte az első ilyen pecsétet, pontosan megadta, hol milyen színű legyen. Járjatok utána, ki volt ez az illető, mit jelentett ez a jel ne­ki, és mik voltak az eredeti színei! Vála­szaitokat és a kifestett ábrát a jövő szer­dáig adjátok postára! Sok sikert a meg­fejtéshez! (Ha megkéritek, biztosan segí­teni fog a tisztelendő bácsi vagy a hit­tantanárotok!) S4&4R0B u -----------­IS TEN AJÁNDÉKA: AZ IDŐ érünk-e időben. Eközben eszünkbe sem jut, hogy óráink becsapnak bennün­ket. Az még csak a kiseb­bik gond, hogy olykor kés­nek vagy sietnek, és pon­tatlanul jelzik az időt. A becsapás ott van, hogy mu­tatóik körbe-körbe járnak. Ezzel azt a látszatot keltik, mintha az időben lepergő életünk állandó körforgás, folytonos ismétlődés, örök visszatérés lenne. Pedig tudjuk, hogy ez így nem igaz. Az idő, ha sokszor lassan is, de megállíthatat­lanul telik. Az időből vagy túl sok van, vagy túl kevés. Néme­lyek semmi értelmes fogla­latosságot nem találnak a nap huszonnégy órájában, mások jobban szeretnék, ha egy nap huszonnégy helyett negyvennyolc órából állna, mert annyira elfoglal­tak. Gyakran kimondjuk ezt a mon­datot: Nincs időm! Mondják munká­val lekötött szülők gyermekeiknek, valamint iskolai és egyéb elfoglalt­sággal terhelt fiatalok szüleiknek, barátaiknak, ismerőseiknek. Több alkalommal meggondolatlanul hang­zik el ez a kijelentés, amikor is vala­milyen feladattal egyáltalán nem akarunk foglalkozni. De az idő fogalmának nem csupán árnyoldalai vannak. Új év kezdődött el, 1998-at írunk. Az új esztendő új lehetőségeket, meglepetéseket, vá­ratlan fordulatokat rejt magában. Mi történik majd velem, mi mindent fo­gok majd átélni az előttem álló na­pokban, hónapokban? Szeretnénk, ha minden szárnypróbálgatásunk si­keres lenne. Vágyakozunk a jó után, és elkerülnénk mindazt, ami rossz. Az 1998-as év, mint életünk minden napja, órája, pillanata, Isten ajándé­ka. Rajtunk múlik, hogy használjuk ezt a kincset. Rajtunk áll, hogy me­lyik utat választjuk. Elmulasztjuk-e . _ _ ^ a rendelkezésünkre álló le­hetőségeket, vagy élünk velük. „Mindennek meg­van a maga ideje” - olvas­suk a Prédikátor könyvé­nek harmadik fejezetében. Isten nemcsak azt várja tő­lünk, hogy a nekünk aján­dékozott időt helyesen használjuk fel, hanem azt is, hogy mindezt szíwel- lélekkel tegyük. Nemcsak időnk egy ré­szét szeretné, hanem min­ket magunkat akar egé­szen. I 1998 elején, amikor kí- I váncsian tekintünk a reánk I váró események elé, kere- I sünk valami szilárdat és I maradandót ebben a szün- J telenül változó világban. Keresünk valakit, akire a jövőben is mindig építhetünk. Jézus maga ígérte: íme, én veletek mara­dok minden napon a világ végezeté­ig. Szolgálja ez a jézusi kijelentés az új esztendő minden napján mindany- nyiunk bátorítását! V. K. A gyermekrovat készítőinek címe: Cselovszky Ferenc, 1052 Budapest, Deák tér 4. CSODÁK SOROZATA Gyülekezeti centrum szentelése Balassagyarmaton 1997. november 30-án, ezen a hideg, borongós vasárnap délutánon kettős ünnepre gyülekeztek a balassagyar­mati és környező szórványbeli evan­gélikusok: ádvent első vasárnapján gyülekezeti hitéleti centrum szentelé­sére került sor, több mint 50 éves vá­rakozás után. A vadonatúj épület félévszázados történelemmel bír. 1940-ben vetődött fel először a püspöki székhely Balas­sagyarmatra történő visszahelyezésé­nek gondolata. Vissza, hiszen 1919-ig, Baltik Fri­gyes püspök haláláig Gyarmat volt az egyházkerület székhelye. A trianoni döntés következtében határvárossá lett település viszont már nem volt a legszeren­csésebb megoldás a püspöki székhely fenntar­tására. 1943-ban, a zsinat, az egyházkerület és a gyarmatiak egyhangú jóváhagyása után meg­kezdődtek az előkészületek a püspöki székház felépítésére. A munkálatok azonban a front kö­zeledte miatt abbamaradtak, s a félkész épü­let állaga egyre csak romlott, míg 1953-ban ál­lamosították. A székház történetének új fejeze­te a 90-es évek elején kezdődik, mikoris lehe­tőség nyílt kártalanítási eljárás indítására. A most felavatott 30 milliós, többszintes, 450 m2-es épület 15 hónap alatt készült el, nem számítva a többéves szervezés, sok-sok utána­járás fáradságos munkáját. Szép és modem ká­polnájának 7 ablakán át - amely a teljességet jelképezi - árad be a világosság. ízlésesen, igé- 1 nyesen és célszerűen tervezett, berendezett he­lyiségei reménység szerint jól szolgálják majd a gyarmati és Nógrád megyei evangélikussá- got. Az ünnep hálaadó istentisztelettel kezdődött, melyen Kalácska Béla esperes és Hamza Kin­ga Dalma segédlelkész szolgált. D. Szebik Im­re püspök 1 Jn 1,3 textusa alapján igehirdeté­sében elmondta: a kettős örömforrás - Isten érkezése ádventben és a gyülekezeti centrum avatása - különösen is aktuálissá teszi az ige üzenetét: „Legyen közössége­tek...” - Istennel, hi­szen Ő az, aki az első lépést megtette felénk Betlehemben. Szere- tetének mélysége Jé­zus Krisztusban teste­sült meg, ám az ember kétkedve fogadja. Kö­zösség csak Isten igé­jének, parancsolatá­nak komolyan vételé­vel valósulhat meg, e nélkül iránytűt vesz­tett hajóvá válik az életünk. Legyen közösségünk - egymással is, mert mindazok, akik része­sülnek Isten szeretetében, egymás­nak is testvérei. Nem lehet mások kárára és a magunk számára elő­nyöket biztosítani, hiszen az igazi koinonia alapja az Úr szeretete. S végül legyen közösségünk - az anyaszentegyházzal. Jézus színe előtt állva csak úgy valósíthatjuk meg az ökumenét, ha együtt, sze- retetben szolgáljuk őt. Ha felismerjük, hogy több az, ami egybekapcsol, mint ami elvá­laszt. Az új gyülekezeti centrum aktuálisan emlékeztet arra: Istentől rendelt, áldott lehetőség a közös­ség. Amint egy ház minden téglá­jára szükség van ahhoz, hogy az szilárdan álljon, úgy ránk, élő kövekre is szük­ség van, hogy Krisztus testének tagjaiként hir­dessük Isten dicsőségét. A zsúfolásig telt templomból az istentisztele­tet követően a gyülekezeti ház udvarára vonul­tak át a hívek, ahol rövid liturgia keretében át­adásra került az épület kulcsa, majd benn, a ká­polnában folytatódott a szentelés szertartása. A Szentlélek segítségül hívása, az ünnepre érke­zett lelkészek - köztük a katolikus és reformá­tus egyház helyi képviselői - áldásmondása, az énekkar közreműködése után köszöntések hangzottak el. Kalácska Béla esperes röviden ismertette az építkezés menetét, s megjegyez­te: csodák sorozata és Isten kegyelme, hogy a többévtizedes terv valósággá válhatott. Az estébe hajló délután színvonalas kulturá­lis műsorral folytatódott, kamaraegyüttesek fellépése emelte az ünnep fényét. Szeretetven- dégséggel zárult a program, melynek kereté­ben lehetőség volt a kötetlen beszélgetésre, és ki-ki bejárhatta, megcsodálhatta az új épület valamennyi szintjét. Kőháti Dorottya „Apja szerb, az anyja tót” Petőfi Sándor születésnapján Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1823. január 1 -jén szü­letett Kiskőrösön Petőfi Sándor, a legnagyobb ma­gyar költő. 150 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én Petőfi Sándor volt március idusának főszereplője, amellyel örökre beírta a nevét a történelmünkbe. 75 évvel ezelőtt, 1923-ban, születésének 100. évfordu­lóján a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban pályadíjat neveztek el róla. Ez lett az iskola másodi pályadíja az 1891 óta létező Kos­suth pályadíj mellett. Mindkét pályadíjat március 15-én adták át. A Rákóczi-szabadságharc után, a tö­rök által elpusztított területekre érkeztek telepesek 1717 és 1718 körül Pest környékére, majd az Al­földre és a Délvidékre. Petőfi édesanyja, Hruz Má­ria, a Pest környéki tót, illetve ahogyan ma mondják szlovák telepesektől származik. Édesanyja Maglód­ra, apja Kartalra való. Házasságot Aszódon, 1818. szeptember 15-én kötöttek az evangélikus pap előtt. Amikor első gyermekük négy és félévi házasság után megszületett, már Kiskőrösön laktak. Néhány hónap múlva Kiskunfélegyházára költöztek át. Az eszmélő gyermek a színmagyar környezetben ezt a várost tekintette szülőhelyének, amikor így írt róla: „Ez a város születésem helye”. Ezzel nem kis zavart okozott még a kutatóknak is. Pedig Kiskőrösön az evangélikus egyház anyakönyve őrzi a latin nyelvű bejegyzést Alexander Petrovicsról. Apja, Petrovics István, fiát iskoláztatva is olyan helyre vitte, ahol rokoni környezet vette körül. Aszódon Koren tanár úr tanította. Pesti iskoláiban Kollár János volt a konfirmandus lelkésze, aki 30 éven át élt Pesten és itt lett a szlovák irodalom klasszikusa. Tanítványa, Petőfi Sándor Pesten lett a magyar irodalom legna­gyobb költője. Szláv nevét is Petrovicsról Petőfire magyarítva használta. Magyarságára vonatkozóan maga Petőfi így írt: „Ha nem születtem volna is ma­gyarnak, E nemzethez állanék ezennel én”. Ki a ma­gyar kérdésre Illyés Gyula válaszol: Aki magyarnak vallja magát és vállalja népének sorsát. Petőfi ma­gyarnak vallotta magát és Segesváron vállalta népe sorsát is, mert ott életével fizetett a magyarságáért. Reményik Sándor erdélyi költőnk így ír Petőfiről: „Az apja szerb, az anyja tót” és hozzá teszi: „A vér: Semmi, a lélek: Minden”. Vagyis nem a származás a fontos, nem az a lényeg, hogy ki honnan jött, ha­nem az, hogy hova tart. .. .. , ....... ’ 67 Dr. Reményi Mihály Életünk szinte elképzelhetetlen időmérő eszköz nélkül. Már kicsi gyermekkorunkban megismerke­dünk az óra használatával. Bárhová indulunk is, rá-rá pillantunk: vajon nem késünk-e le valamiről, oda­

Next

/
Thumbnails
Contents