Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-12-20 - 1998-12-27 / 51-52. szám

Evangélikus 63. ÉVFOLYAM 51-52. SZÁM 1998. DECEMBER 20-27. KARÁCSONYI KETTŐS SZÁM ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 96 FT Minden kedves olvasónknak, Isten szeretetétől, és kegyelmétől megáldott karácsonyi ünnepeket kíván: a Szerkesztőség.- A TARTALOMBÓL Karácsonyi ajándék?! Tudatos kötődés Karácsony, 1998. r Fénylő ádvent Fényforrás felé közeledve, egyre élesebbé válik a tárgyak képe, egy­re élénkebbek, ámyaltabbak lesznek a színek. A világűr sötétjében száguldó üstökös is akkor látható, amikor a Naphoz közeledve, fényes csóvát ereszt. Az ádventi időben sorra kigyulladó gyertyák ezt a fel- fénylést imitálják - a közelgő karácsony visszfénye tükröződik általuk egyre erőteljesebben. Ádvent az esztendő legsötétebb időszakára esik, rövidek a nappalok, hosszúak az éjszakák. Mégis ezekben a hetekben szólnak leghatározottabban a reménység igéi, és belül, a lélek mélyén valami halvány derengéssel éledezni kezd bennünk a reménység. Év­ezredek távolából is érezzük letűnt korok emberének ezt az elemi erő­vel feltörő vágyódását. Izrael népe évszázadokon át ebben a feszült várakozásban élt. A huszadik század embere sem kivétel, görcsös igyekezettel akar fényt teremteni. Metropoliszok gépies egyhangú­sággal felvillanó reklámfényei, stadionok sok millió wattos reflekto­rai próbálják elnyomni az éjszaka sötétjét. Az alvilág „Lucifer”-jei - fényhozó - éppen ellentétes módon, a sötétség elmélyítésével igyek­szenek fényűző életük feltételeit biztosítani. Korunk meghökkentő megoldásainak egyike, amit egy horrorfilm rendezője így fogalmazott meg: a horrorfilmek pozitív hatása abban rejlik, hogy a néző, kilépve a moziból, fellélegezhet, mert a valóság mégsem olyan sötét és félel­metes. Sötétítsünk, hogy a kevéske fény jobban világítson? Micsoda abszurd gondolat! Ádventi reménységünkkel mi Isten felé fordulunk. Az univerzumban elhangzó első mondat, a Teremtő első mondata így hangzott: „Legyen világosság!” Később a bűn miatt elsötétült világ­ban reménykeltőén szólal meg a prófétai üzenet: „A nép, amely sötét­ségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog” (Ézs 9,1) Az Úr Jézusban testet öltött a megragad­hatatlan, elérhetetlen fény: „Az ige testté lett, és köztünk lakozott, és láttuk az O dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét” (Jn 1,14) Luther, az ősi gregorián éneket felhasználva, ezt a reménységet adja tovább: „O, szállj közénk, Királyunk, íme, eléd kiállunk: A sötét­ség elmúljon, A hit fénye ragyogjon.” (Ék 131,4) A történelem sötét korszakait átíveli ez a reménység, és ma is fényt áraszt a világra. Ád­vent a külsőt sötétségben egyre fényesebben kirajzolódó jövendő vá- rása. Szép énekünk, a világ csüggesztő eseményei helyett, erre a fény­lő ádventre irányítja tekintetünket: „Századok jönnek, S hamar el is tűnnek. Fényük kihuny, ködbe vész. Néked nem ártanak Felhők és ár­nyak: Fényességben csak egyre nősz!" (Ék 397,2) Győri Gábor 'is ar­*z) „...MEGJELENT AZ ISTEN ÜDVÖZÍTŐ KEGYELME MINDEN EMBERNEK...” Tit 2, 11. Csecsemő a templomlépcsőn Életmentő akció indult egyik városunk­ban. Az előforduló környékbeli csecsemő­gyilkosságokat megelőzendő, meghirdették, hogy az az anya, aki nem kívánja felnevelni gyermekét, tegye oda a templom lépcsőjére. Gondoskodni fognak a gyermekről ökumenikus összefogással. Voltak és vannak életek, kik számára nincs hely otthon, de talán az édesanyának sincs otthona. Élet, gyermek van, de nemkí­vánatos. Mennyi egyéni és családi tragédia, társadalmi adottság árnyékolja be egy- egy kitett gyermek arcát sokszor egész életén át! A hátrányos életsors már a születés előtt kezdődik. Lukács evangélista azt írja a Szent Családról, hogy Bethlehemben „a szál­láson nem volt számukra hely”. Hát va­jon ma akad-e helyük és otthonra lel- nek-é nálunk? A karácsonyi történet Kisjézusa sokszor ilyen templomlép­csőre helyezett csecsemőhöz hasonló. Megtartjuk Karácsonyt, emlegetjük büszkén, de ez az ünnepi tradíció úgy okozza sokak számára a legkevesebb gondot, ha a templomban marad. Sok­szor ugyanis nem látszik kívánatosnak a mai kor embere számára belegondol­ni, hogy a bethlehemi gyermek nem maradt tehetetlen csecsemő, hanem nagyra és hatalmasra nőtt föl. Kelle­metlen lehet szembesülni Jézus Isten­hez térésre buzdító és bűnbánatra hívó szavával és lelkiismeretet felzaklató küldésével: „Eredj el és többé ne vétkez­zél!” Hát nem idegesítő a hétköznapok útjai­nak porában, lázas tolongásában és kísérté­sei közepette, amikor olyan követelménye­ket hallunk, mint például: „Ne legyen más Istened!” és „Ne lopj!” ? Megtartjuk Karácsonyt, erről beszélnek utcák és terek, az áruházak és a hirdetések. A világ népességének csak mintegy harminc százaléka keresztyén, de még azokban az országokban is tudnak valamit erről az ün­nepről, ahol más világvallások a többség. Láttam december elején Szingapúr főutcáját fenyővel teledíszítve, ragyogó karácsonyi fényben. A tokiói áruházakban is unalomig szól a „Csendes éj...” angol vagy német vál­tozata. Amerikában többfelé találni „non­stop” karácsonyi árudát, ahol mindig meg­található minden, ami karácsonyi kellék a különböző országok szokásai szerint. Megtartjuk Karácsonyt? Nem, karácsony tart minket! Az ember, minden korok embe­re, istenkereső ember volt és lesz a maga módján, mert ami életünkben az első helyen van, ami a legnagyobb érték a számunkra, az az istenünk. Luther a Nagykátéban arról írt, hogy a reformáció korában a legelfoga­dottabb isten az emberek között a pénz, a vagyon, az anyagi javak voltak. Hogyan is alakul ma az élet közöttünk? Sok a hasonló­ság, mert ugyan változtak az eszközeink, ma nagyobb a tudásunk és csodálatos felfe­dezések, találmányok könnyítik meg életün­ket, de valójában az ember ember maradt. Karácsony evangéliuma: nem az a nagy dolog, hogy mi keressük az Istent, hanem, hogy Isten keres minket és ezért jött el emberi formában, Jézus Krisztusban hozzánk a Megváltó. Nem lehet bezár­ni a templomok liturgiájába, a tradíció kultuszaiba, ott kíván élni otthonaink­ban és szívünkben. Van-e helye nálunk, örömeinkben, bánatunkban, munkánk­ban és pihenésünkben? A karácsonykor megszületett Megváltó földi műve nincs befejezve, mert bennünk és kö­zöttünk kellene valósággá lennie bé­kességének, bocsánatának, szereteté- nek. Valaki az ünnep közeledtével újság- hirdetés formájában vallotta meg egye­dülléte gyötrelmét: „ünnepelni tudó tár­sat keresek...”. Vajon találunk-e mind­nyájan ünnepelni tudó társat, közössé­get, gyülekezetei? Tudunk-e társává válni igazán az ünnep előkészítésében és az ünnep Urának megtalálásában a mellettünk élőknek? Az ünnep ura az a bethlehemi jászolba kitett csecsemő, akinek hamarosan kétezredik születés­napját fogjuk ünnepelni. Az Európai Közösség országaiban a nyolcvanas évektől kezdve folytattak felmérő vizsgálatot arról, milyen érték­rendet vallanak magukénak az embe­rek. Egybehangzó eredményként álla­píthatták meg, hogy a karácsonyi ünneplés középpontban áll minden népnél és a ke­resztyén vallásos értékek az ünnephez kap­csolódva a legelevenebbek. Valószínűleg így van ez hazánkban is. A sokszor egymásnak kívánt „kellemes” és „boldog” karácsonyi ünnepek akkor lesz­nek Istentől áldottá, ha a Krisztusban az em­bervilágnak ajándékozott áldásokból, szere- tetből és békességből, egymás megértéséből és az egymásért vállalt áldozatból rajtunk keresztül és bennünk megvalósul valami. Dr. Harmati Béla MEGÁLLAPODÁS A KORMÁNY ÉS A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KÖZÖTT 1998. december 7-én a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumá­ban aláírták a megálla­podást, mely a Kormány és az Evangélikus Egy­ház kapcsolatát, finan­szírozási, járadékfolyó­sítási kérdéseket rögzíti. A Megállapodást a Kormány részéről Há­mori József miniszter, egyházunk részéről Harmati Béla püspök­elnök, Szebik Imre püs­pök és Frenkl Róbert or­szágos felügyelő írta alá. Az eseménynél je­len volt a minisztérium részéről Pröhle Gergely köz- igazgatási államtitkár, Semjén Zsolt helyettes állam­titkár, Balogh Zoltán a Miniszterelnöki hivatal képvi­seletében, valamint Fedor Tibor, Ravasz Levente és Nemes András főosztályvezetők. Egyházunk részéről a két egyházkerület felügyelője: Farkasházi Ferenc és Sólyom Jenő, Görög Tibor és Szemerei Zoltán fő­osztályvezető és Tóth-Szöllős Mihály a sajtóosztály vezetője. Hámori József miniszter az aláírás után rövid be­szédében kijelentette, hogy ez a megállapodás azért jöhetett létre, mert a kormány hangsúlyt fektet arra, hogy az egyházak a társadalomban a hitélet körében végzett tevékenységük mellett elvégezhessék mind­azt a munkát, amit az oktatás, nevelés, szociális segí­tés, egészségnevelés és kulturális téren felvállaltak. Ennek anyagi alapjairól gondoskodik e megállapodás. Harmati Béla püspök szerint ez a megállapodás előrelátásról beszél. Üdvözöljük ezt az előrelátást, mert lehetővé teszi, hogy a jövőt munkálva, új nem­zedék formálásának lehetünk eszközei. Egyházunkat nem lehet elválasztani népünktől, mi segíthetünk bol­doggá tenni népünket. Köszönetét mondott Hámori József miniszternek a megállapodás kimunkálásáért. Bölcs előrelátásról tanúskodott a Kormány. A Megállapodás preambulumát közöljük. Teljes szövegét a jövő év elején megjelenő egyházi közlö­nyünkben adjuk közre. A Magyar Köztársaság Kormánya (továbbiakban: Kormány) és a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház (to­vábbiakban: Egyház) attól az óhajtól vezérelve, hogy tar­tós megoldást találjanak az Egyház közszolgálati és hit­életi tevékenységének finan­szírozására, valamint néhány vagyoni természetű kérdésre, szem előtt tartva a lelkiisme­reti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szó­ló 1990. évi IV. törvényt, a volt egyházi ingatlanok tulaj­doni helyzetének rendezésé­ről szóló 1991. évi XXXII. törvényt, illetve az egyházak hitéleti és közcélú tevékeny­ségének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. tör­vényt, megállapodást kötnek egymással. A Kormány a Megállapo­dás megkötésével elismeri és értékeli az Egyháznak a ma­Preambulum gyár történelemben megmu­tatkozott erkölcsi és szellemi értékhordozó és közösségte­remtő hagyományait. Támo­gatni kívánja az Egyháznak az elmúlt években a hitélet körében végzett tevékenysége mellett kifejlesztett oktatási­nevelési, szociális és kulturá­lis tevékenységet. Az Egyház az Állam és az egyházak szétválasztásának elve érvényesülése mellett feladatának tekinti a közjó szolgálatát hazánk vala­mennyi polgára számára és elősegíteni igyekszik a Ma­gyar Köztársaság és más ál­lamok együttműködését, va­lamint a határon túl élő ma­gyarság kultúrájának megőr­zését. A Megállapodás részletesen rendelkezik arról, hogy az 1990. évi IV. törvényben felsorolt egyházi közszolgálati tevékenységek finan­szírozására az állami és önkormányzati intézményekre vonatkozó általános szabályok érvényesek. Benne foglaltatik a közoktatási fel­adatok, a felsőoktatási és szociális-egészségügyi munka, a felsőok­tatási intézmények és kollégiumok finanszírozása. Külön pontban található az egyházi hitoktatás támogatásáról szóló (óradíjak) intézkedés. Az egyházi kulturális örökségek, levéltárak, könyvtárak és múze­umok megőrzésére, gyarapítására és közhasználatára vonatkozóan is biztosítja a támogatást. Rendezi az ingatlanok ellenértéke alapján számított járadék ügyét, melyet 1999. évtől kezdve 700 millió fo­rintban állapítottak meg. Részletesen intézkedik az SZJA 1 %-áról, annak elszámolásáról. Erről az év elején külön adunk majd ismerte­tést.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents