Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-12-06 / 49. szám
4.oldal 1998. DECEMBER 6. Evangélikus Elet r Az Ur csodásán működik... Diakóniai szolgálatunk - ma (328. énekünk) Atyánk szüntelenül építi egyházát, elhív - kiküld. Ez év szeptemberében Urunk két - tálentumaival jól sáfárkodó - fiatal lelkész közt vezérelte a pásztorcserét a debreceni gyülekezetben. Béres Tamás hét év debreceni szolgálat után a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói karába lépett, utódjaként pedig Nagy Zoltán eddigi Bu- dapest-fasori segédlelkészt választotta a gyülekezet közgyűlése. Mindkét lelkész nyugodt, szeretetteljes, kiegyensúlyozott gyülekezeti háttérrel, megbecsüléssel, Urunk áldásával élte napjait, mígnem újabb elhívással-kiküldetés- sel beleszól Atyánk a pásztorok, a gyülekezet életébe. Értetlenkedő arcok, ráncok tűnnek fel... Miért kell menni? Mi a cél? Mi lesz most? Nagy az űr. Előtűnnek a régebbi találkozások, a baráti közelségek, a megértő - segítő egy Ottlétek. Egyszerre minden át-, illetve felértékelődik. A válás, a változás szorongó, szomorú, aggódó érzése majd mindenkit eltölt. A lelkész és családja a gyülekezet testének élő, meghatározó része, melytől az elválás rendkívül nehéz, fokozza ezt, ha annyi kölcsönös szeretet, figyelem árad mindkettőből, mint Debrecenben. A búcsú nehézségét nem tudja oldani az a szeretetvendégség sem, melyet a gyülekezet készített kedves lelkésze, pásztora, Béres Tamás és c'saládja részére az utolsó szolgálatot követően. „Az Úr csodásán működik... ” - és minden helyre kerül. Új arcok, új feladatok, bővül az ismeretség, a baráti kör. Sok a bátorító, segítő erő. Mindkét lelkész keresi és találja az alkalomhoz illő szavakat. A búcsúzás, az érkezés, a belépés érzései, gondolata kedves levélben kísérik a beiktatási meghívót. Ünneplőbe öltözött szeptember végén a Debreceni Gyülekezet. A templom oltára virágdíszben pompázik. Minden hely foglalt. A gyülekezet gyűrűjében egyházi és világi vendégek. A beiktatásra váró lelkészt féltő szeretettel kíséri el a Fasori Gyülekezet lelkész asszonya, felügyelője és fiataljainak nagy csoportja. Bozorády Zoltán esperes a szeptember 27-i ünnepi istentisztelet keretében Nagy Zoltánt Pál apostol lKor 2,1-5 levélrészével - a megfeszített Krisztus elkötelezett hirdetésével - bátorítva beiktatta lel- készi tisztébe. Az új lelkész első igehirdetéséhez Zsolt 23,1-3 - a Jó Pásztor, az Úr gondoskodó szeretetének igéit - választotta. Az előd Béres Tamás Amosz 3,8 igéjét - a próféta küldetését - mondta áldásához. Nagy Zoltán további bátorítást, út- ravalót nyert áldott igékben az ünnepségen megjelent lelkésztársaktól. Szorgos háziasszonyok ez ünnepen is gondoskodtak vendéglátásról a meghívottak, a gyülekezet számára. A beiktatás óta pár munkáshét már eltelt. A debreceni gyülekezet érzi, hogy a választáskor előlegezett bizalma beteljesült. Az Ige töretlenül szól. „Az Úr csodásán működik... ” Dr. Nemes Géza Egyházunk régi hagyománya, hogy ád- vent 2. vasárnapján hangsúlyozottan hívjuk fel egyházunk tagjainak figyelmét a szeretetszolgálat ügyére. Elsősorban az intézményes diakóniára irányítjuk a figyelmet, de kell néhány szót szólni általában a diakóniáról is. Mindannyian tudjuk, hiszen átéljük naponta, hogy milyen súlyos kérdések, problémák, megoldásra váró feladatok tornyosulnak népünk, társadalmunk tagjai elé. A teljesség igénye nélkül: elöregedés, egyedüllét, alkoholizmus, drog- fogyasztás, munkanélküliség, hajléktalanság, egészségügyi, családi kérdések stb. Társadalmunk, népünk vezetői keresik a megoldásokat ezek megoldásában, de egy sor kérdésre nem lehet azonnali megoldást találni. Az egyház kötelessége, feladata a társadalmi elvárással, együtt az ezekben való segítségnyújtás. Ezt a segítségnyújtást vállalja fel az egyház diakóniai szolgálata. Az egyházban végzett diakóniai szolgálatot nem lehet azonban egyszerűen a prakticizmus jelzőjével illetni. Alapja sokkal mélyebben húzódik. Alapja abban a közösségben (koinónia) van, mely az egyházat Jézushoz kapcsolja és Jézuson keresztül az embertárshoz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy amikor Jézus az utolsó ítéletről tanít (Mt 25,31-46), ott sem egyszerű prakticizmus a téma, hanem az Istenhez való viszony a kérdés. Egyházunk gyülekezetei néhol szervezett formában, másutt spontán segítség- nyújtással igyekeznek a gondokon enyhíteni, mások gondját felvállalni. Az intézményes diakóniai szolgálat az utóbbi négy-öt évben jelentősen gazdagodott egyházunkban. Több gyülekezetünkben vidéken és a fővárosban idősek számára napközi otthont üzemeltetnek gyülekezeteink, melyekben nem egyszerűen ,’, melegedni” lehet, hanem a közösség megélésének is lehetőségei. Ezek megszervezése, fenntartása nem igényel nagy anyagi befektetést, sokkal inkább odafigyelést! Néhány gyülekezetünk vállalt szervezett formában is - összefogva helyi társadalmi szervekkel is-házi beteggondoMitől jó - evangélium - egy hír? Néhány héttel ezelőtt a Magyar Rádió egy 20 órás rádiós alapfokú tanfolyamot szervezett elsősorban vallási műsorok szerkesztői részére. Előadásokat hallgathattunk a Rádió történetétől kezdve a vallási műsorok problémáin keresztül egészen a mikrofon előtt való megszólalásig. Voltak műszaki ismeretek, és a zene fontosságával is ismerkedhettünk. Végül gyakorlatokkal, rádiólátogatással fejeződött be a tanfolyam. Külön témakör volt a hír- és hírszerkesztés lényege. Fekete István hírszerkesztő előadása néhány gondolatot indított el bennem: A Magyar Rádióba naponta átlagban 60 hír érkezik be különféle forrásokból. A hírszerkesztő, illetve szektorvezető feladata eldönteni, hogy ezekből mi érdekli a hallgatókat és mi kevésbé. A néhány perces Hírek-ben nem lehet mindent elmondani. Felmerül a kérdés: Mi a jó hír? Erre kétféle válasz született. Az első: Az a jó hír, ami rossz hír! Mert a rossz hírre figyelnek fel az emberek, ez adható el, erre van kereslet. A rádiós műfaj lényege, hogy - mivel nem látunk képet, mint a televízióban - olyan dolgokat kell elmondani, amire felfigyel a hallgató. Tehát az mondható jó hírnek, ami borzasztó, rendkívüli és félelmetes eseményről tudósít. A másik válasz: Az a jó hír, ami több embert érint jó értelemben, mint ameny- nyit rossz értelemben! A kettő között nézőpontbeli különbség van, de valahol a kétféle vélemény találkozik egymással. Egyszer megalkottak egy kimondottan Jó Hír Rádió-t, ami napközben kimondottan csak jó híreket közölt. Olyan alacsony volt a hallgatósága, hogy megszüntették! Azért érdemes mindezeken elgondolkodni, mert minden igehirdetés egy híradás az evangéliumról, a jó hírről, Isten Szeretetéről. Ma az emberek nem igénylik az igehirdetés hallgatását. A legtöbben kikapcsolják lelki rádiókészüléküket, amiképpen annak a bizonyos Jó Hír Rádió-nak sem volt hallgatósága. De érdemes tovább gondolni a dolgot. Mint minden a világon, úgy az evangéliumhirdetésnek is van rossz üzenete. Talán Jézus fogalmazta ezt meg a legtömörebben, amikor azt mondja: „Aki nem hisz, elkárhozik!" Ki lehet egészíteni az előbb elmondottakat: igaz, hogy arra figyelnek fel az emberek, ami szokatlan és félelmetes, de az is igaz, hogy ha ez a rossz esemény velünk történik, akkor hallani sem akarunk róla. Svédországban egy szórakozóhelyen tűz pusztított rengeteg áldozattal. Ez olyan borzasztó, hogy az emberek ennek hallatán felkapják a fejüket, de aki átélte a tragédiát, az azonnal kikapcsolja a rádiót, mert hallani sem akar róla. így van a legtöbb ember az igehirdetés hallgatásával kapcsolatban! Az evangéliumról nem akar hallani, mert túl szép hír, a kárhozatról meg azért nem akar hallani, mert személyesen is érinti! A rádiós médiamunka egyébként sok tekintetben hasonlít a szószékfszolgálat,, Hűség sarjad a jóidból, és igazság tekint alá az égből. ” (Zsoltárok könyve 85. 12) Hunfalvv János a Szepesség szülötte. 1854 óta volt budai polgár. 1863-tó! - egészen haláláig - negyedszázadon át töltötte be az egyházfelügyelői tisztet. Az első önálló budai lelkész, Bauhofer György eskette össze a 37 éves magyar lelkű és tetteiben is hű magyar - cipszer származású - Hunfalvv Jánost Schmidt Herminával a Dísz téri evangélikus templomban. (A szent falakat a múlt század végén lebontották.) Szintén Bauhofer lelkész volt az, aki megkeresztelte - az esküvőt követő rövid 2 év múlva - fiukat Gézát (Gevza János). A második önálló budai lelkész. Sztehlo András működése alatt a budavári gyülekezet teljesen magyar nyelvű lett. Sztehlo nagy súlyt helyezett az oktatás fejlesztésére, s kiművelt főket igyekezett bevonni a gyülekezet vezetésébe. A hithü és társadalmilag is jelentős hoz, amikor élő egyenes adásban van a prédikátor. Ha nem mondunk fontos üzenetet, vagy pusztán felolvassuk, másra figyelnek a hallgatók. Csak akkor lehet vonzó a híradásunk, ha bizonyságot teszünk arról, hogy mit tett velünk Isten! Mert a hittel kapcsolatban csak ez szólaltatható meg, semmi más. Nem másról, más hitéről kell beszélnünk, hanem magunkról. Az igehirdetés csak akkor válik a hallgatók számára élővé, ha az, aki bemutatja, a saját életével élővé tudja tenni! Itt is igaz, hogy a siker feltétele az előzetesen megszerzett bizalom! Számunkra nem az a jó hír, ami borzasztó, hanem az, ami több embert érint jó értelemben, mint amennyit rossz értelemben: Jézus az egész világ - minden világi vezetők, irányítók egyike volt Hunfalvy János is. Az egyetemi tanár Hunfalvy lett első esküvői tanúja Scholtz Gusztávnak, akt néhány év múltán Sztehlo Andrást követte az egyházközségben a szószéken. Hunfalvy János - mint budai egyházfelügyelő - megbecsült és szeretett tagja volt a gyülekezetnek. A hitközségben uralkodó magyar érzés, szellemiség, lélek valamennyiük közös elhatározásának szülötte, tnindannyiuk akarata volt, és egyben gyülekezetük éltetőjévé is lett. Hunfalvy János tetemét a várbeli evangélikus templomban helyezték ravatalra, majd az egyházi áldás után 1888. december 8-án délután a németvölgyi temetőben tétetett örök nyugalomra. Scholtz Gusztáv, a budai ágostai hitvallású evangélikus egyház lelkésze megkapó szavakkal méltatta Hunfalvy János tehetségét, érdemeit, nemes jellemét, igaz hazaszeretetét. - Legyen áldott emléke! Pagurka Anna ember - Üdvözítője! Menyes Gyula .......'...~...._...............'... ' "\ > éve, 1888. december 6-án halt meg Hunfalvy inos királyi tanácsos, egyetemi tanár, a budai . • » » . ti / r ff** f r t •• | 'r* zást, melynek óriási ajándéka a gyakorlati segítségen túl, hogy az otthonukba kényszerítetteket be tudják kapcsolni a gyülekezet közösségébe. Bentlakásos szeretetotthonaink száma is jelentősen emelkedett. Régi vágyunk valósulhatott meg azzal, hogy létrehozhattuk a Nyugdíjas Lelkészek Otthonát. Ezzel nem csak a szolgálatukban megfáradt lelkészeknek tudunk megfelelő lakást biztosítani, hanem gyülekezeteink gondját is tudjuk enyhíteni a lelkészi szolgálat folyamatossága érdekében. Ezen túl több gyülekezetünk területén épült új, minden igényt kielégítő otthon és több otthonban nyílt lehetőség bővítésre, modernizálásra. Jelenleg egyházunkban mintegy ezer testvérünket gondozhatunk napközieinkben, benntlaká- sos szeretetotthonban és egészségügyi gyermekotthonainkban. Gyülekezeteink felé szeretnénk elmondani azt a kérést, hogy gondolják végig újra, milyen módon tudnának aktívabb segítséget nyújtani intézményeinknek, illetve az ott gondozott testvéreinknek. Ezt a kérést azért is jogosnak tartom, mert országos átlagban a gyülekezetektől érkezett intézményi támogatás a tíz évvel ezelőttinek 30%-ára csökkent. A végiggondolás nem egyszerűen anyagi kérdés, sokkal inkább a közösség megélésének, felelősségvállalásnak kérdése. A feladatok, kihívások nem csökkennek. Szeretnénk újabb intézményeket is szolgálatba állítani, éppen egy hete helyeztük el egy új szeretetotthon alapkövét. Nagy szükség lenne legalább két anya-csecsemő otthon létrehozására. A sort folytathatnám... Kérem testvéreinket, gyülekezeteinket, hordozzák továbbra is imádságos szere- tetükben egyházunk diakóniai szolgálatát, hogy Urunkkal való közösségünket megélhessük rászoruló testvéreink körében. Ifj. Kendeh György diakóniai ügyvivő lelkész Fekete Zoltán emlékezete Tíz éve távozott el körünkből Fekete Zoltán, a tudós professzor, a melegszívű barát, a teológia művelője, a fasori gyülekezet, az Északi Egyházkerület, majd végül az Országos Egyház felügyelője. Sírjánál emlékezésre gyűlt össze családtagjain kívül több budapesti gyülekezetünk tagja, egyházunk mai vezetői, barátai és tisztelői. Szebik Imre püspök imádsága után Harmati Béla püspök Jn 14,1- és köv. verseit olvasta és az ige mellett emlékezett egyházunk elöljárójára. Igazságkereső ember volt, aki azért iratkozott be a soproni teológiára is, hogy megtalálja Krisztusban Isten igazságát. Később több helyen szolgált igehirdetéssel professzorsága idején is. Minden idők kételkedőinek hirdette az igazságot: „Én vagyok az út... ” Fáradhatatlan volt munkájában és egyházi szolgálatában is. Két nappal halála előtt még a nálunk járt LVSZ- küldöttséggel tárgyalt. Azután elment... Együttérző szíve volt, nagy empátiával hallgatta meg az embereket. Életismerete és egyházismerete segítette őt abban, hogy nehéz körülmények között, rögös úton járó egyházának vezető beosztásában nyugodt, kiegyensúlyozott, de biztos tanácsokkal szolgáljon. Sírjánál emlékeztünk, hálát adtunk Istennek, hogy őt nekünk ajándékozta és könyörgéssel ajánlottuk Isten szere- tetébe és kegyelmébe. T. • • Ülésezett a Magyar Jogász Egylet egyházjogi szakosztálya Hozzávetőlegesen egy esztendő telt el azóta, hogy a Magyar Jogász Egylet Debreceni Szekciója megbeszélésre hívta össze az un. történelmi egyházak jogi képviselőit. Óriási jelentősége volt ennek a gesztusnak, hiszen gondoljunk bele: majd fél évszázadon keresztül az volt a hivatalos állami-politikai álláspont, hogy az egyházak az anyagelvűség primátusát valló szocialista berendezkedésű társadalmi környezetben legfeljebb megtűrt képződmények, a múltból visszamaradt csö- kevények. A teológia nem tudomány, az tehát - hasonló megközelítésben - nem kutatható és tudományos eszközökkel nem is vizsgálható, ezért hivatalos állami illetve társadalmi szervek ilyen munkaterülettel nem is foglalkozhatnak. Nagy bátorságról és komoly elhatározásról tett tanúbizonyságot a Jogász Egylet vezetősége, amikor - szakítva a több évtizedes reflexiókkal - összehívta az egyházjog művelőit az említett megbeszélésre. A tanácskozáson e sorok szerzője is részt vett, egyházunk képviseletében és tapasztalatairól annak idején ezeken a hasábokon részletesen beszámolt. Most ismétlésül csak annyit, hogy a tanácskozáson az illetékes szakembereken túlmenően magas egyházi vezetők társaságában neves egyetemi tanárok, akadémikusok, köztiszteletnek örvendő bírósági vezetők is megjelentek. Megjelent és a tanácskozást megnyitotta a Magyar Jogász Egylet elnöke. A tanácskozáson felszólalásában e sorok szerzője felvetette a Magyar Jogász Egylet kebelén belül az Egyházjogi Szakosztály újjáalakításának gondolatát, ami a résztvevők oldaláról általános helyesléssel találkozott. Ez bátorította fel e sorok szerzőjét arra, hogy - bírva az egyházunk vezetésének hivatalos felhatalmazását - írásban is javaslatot tegyen ez év elején az Egyházjogi Szakosztály újbóli létrehozására. A próbálkozás váratlanul gyors sikerrel járt, a Szakosztály dr. Erdő Péter rektor elnökletével ez év nyár elején megalakult, s rövid időn belül két adminisztratív ülést tartott. A közelmúltban sor került az első - egész napos - tudomárwos tanácskozásra is, melyen Nagyné dr. Szegvári Katalin professzor asszony és dr. Szabó András alkotmánybíró felváltva elnököltek. Az előadók között volt dr. Schmidt Péter egyetemi tanár, ny. alkotmánybíró, továbbá dr. Majtényi László adatvédelmibiztos, dr. Erdő Péter rektor, dr. Rácz Lajos docens, dr. Schanda Balázs alkotmánybírósági tanácsadó, dr. Fedor Tibor miniszterelnökségi főosztályvezető is. Egyházunk részéről előadást tartott dr. Boleratzky Lóránd ny. egyetemi tanár és e sorok írója. A tanácskozáson egyházunk részéről megjelent és hozzászólt dr. Fabiny Tibor professzor is. Az előadások témája lényegében a vallásszabadsággal, továbbá az állam- és az egyház szétválasztásával foglalkozik. A húsz-harminc perces előadásokat élénk vita és számos hozzászólás kísérte.Igazi, alapos továbbgondolást is igénylő nézetkülönbség dr. Erdő Péter rektor és e sorok írójának élesen eltérő álláspontja között jelentkezett a tekintetben, hogy az egyház belső ügyeinek intézéséhez, hatósági határozatainak végrehajtásához szigorúan körülhatárolt körben igényelheti-e de lege ferenda az állam közreműködését, vagy sem. A vita részletes ismertetésére itt hely hiányában nem kerülhet sor, de innen fakad az a sokszor visszaköszönő alapprobléma, hogy egyházi törvényeink szankcióval nem rendelkeznek, ezért azok betartása csak az önkéntes jogkövetésen alapszik. Azt pedig több egyházi ügyből tudjuk sajnos, hogy ez egyházunk zavartalan működéséhez nem mindig elegendő alap... Az Egyházjogi Szakosztály eddigi működése, különösen a most megtartott tudományos tanácskozás egészséges optimizmussal tölthet el mindenkit aziránt, hogy az egyházjog, és annak művelése visszakapja azt a rangot és megbecsülést, amelyet évszázadok alatt egyszer már kivívott magának! Kérjük Isten segítségét, hogy ez így is legyen! Dr. Galli István
