Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-11-08 / 45. szám

4.oldal 1998. NOVEMBER 8. Evangélikus Élet Gyurátz püspök szellemi öröksége Beszámoló a Kőszegi Gyurátz „ Mindenek előtt az egymás iránti sze­retet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez. ” (lPt 4,8) Ötödször jöttünk össze, mi, öreg diákok, az egykori kőszegi iskolánk szellemiségé­nek örökösei. Ma is megtartói a hitnek és a szeretetnek. De a reménységnek is. Bár az imbolygó, bizonytalan gyermekkor és a lelkes diákévek messze futottak tőlünk az idő végtelenjében visszafelé, a gimná­ziumban eltelt éveket soha nem felejtjük el. Ott töltődött fel a szívünk szeretettel egymás iránt. Ott fejlődött ki értelmünk a széleskörű tudás befogadásával. Az ott kapott erkölcsi tartás adott erőt életünk nehezebb szakaszaiban arra, hogy emelt fővel tudjuk elfogadni a rosszat, amit időnként ránk mért a sors. Az idő korlátlanságában számunkra mégis behatárolt rövid életünk szerény lehetőségei köteleznek bennünket a ke­resztyén normák betartására: „ Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle ke­gyelmének jó sáfárai. ” (1 Pt 4,10) Az elmúlt közel ötven év ideológiai áramlata következtében ezt a számunkra kimért feladatot nem teljesítettük mara­déktalanul. Úgy érzem azonban, a mu­lasztás nem - vagy nemcsak - minket terhel. Az iskolánkat elrabolta tőlünk a többi egyházi intézménnyel együtt az ak­kori hatalom. Továbbtanulásunk - az ott szerzett érettségi bizonyítvánnyal - csak erőfeszítések árán valósulhatott meg. Néha többszöri próbálkozással. Vagy úgy sem. Ferenc Evangélikus Leánygimnázium 1998. szeptember 19.-i közgyűléséről. Biztosan másképpen, hatékonyabban hintettük volna el és szélesebb körben az evangélikus iskolában szerzett értékeket, ha jobb korban élhettünk volna. Mégsem érhet bennünket szemrehányás. Amit tudtunk, azt megtettük. Gyermekeinket a keresztyén hitben neveltük fel. Környe­zetünkben tanúsított magatartásunkban pedig mindig az alma materből hozott emberség és szeretet vezérelt bennünket. Az idei találkozó majdnem olyan volt, mint az előző években bármelyik. Örül­tünk egymásnak, akik még élünk. Gyá­szoltuk azokat a társainkat, tanárainkat, akik eltávoztak közülünk. A lelkünk, a szellemünk Isten segítségével még min­dig fiatal. Tettrekész. De ez nem a mi ér­demünk. Ez kegyelem. Ötven éve annak, hogy megszűnt az is­kolánk. Helyébe más oktatási intézmény lépett. Más jellegű. Mezőgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola. Ötven év emelt magas választófalat a két oktatási intézmény közé. Inkább az egyik emléke és a másik mindennapjai közé. Nem tudtunk egymásról. Nem is­mertük egymást. Az elmúlt évtizedekben nem nagyon gondolhattunk arra, hogy valaha még megláthatjuk a régi terme­ket, hogy sétálhatunk a régi falak között. Hirtelen jött, váratlanul Isten kegyel­me. Egyszerre lehetővé vált a kézfogás a hajdani diákok és a mai iskola tanárai, diákjai között. Ezzel a kézfogással lett több a mostani közgyűlésünk. Meghív­tuk a kőszegi utódiskola igazgatóját és tanári testületét a mi évenként ismétlődő Olvasói levél Kicsit értetlenül, majdhogynem felháborodással olvastam e lapban Valaki javas­latát valakinek. Teltek a napok és próbáltam magamban érlelni a történteket. Te vagy a disznó? Hangzott el a kérdés a vezetők felé oly sokszor az egyik nyá­ri ifjúsági táborban, ahol az egyik feladat a játékok között az volt, hogy meg kel­lett találni azt a vezetőt aki a „disznó” volt. Kínossá az tette különösen a dolgot, hogy a játék szervezői csak egy valakit avattak be a rejtelmekbe, így a játékosok­nak minden téves esetben magyarázkodniuk kellett. A héten a Teológia kertjében sétáltam, amikor valaki megkérdezte: te vagy „va­laki”? Ismerve a közeget és a játékot, rutinosan nemmel válaszoltam és már lép­tem is tovább, megkímélve az illetőt a már említett magyarázkodástól. Már arrébb álltam, mikor eljutott a fülemig: „Pedig te is lehettél volna!” Azonnal összeállt a kép: ez most egy másik játék, most a Mindenható játszik ve­lem. Azzal az emberrel, aki előítéletekkel telve olvasott el egy üzenetet, egy kiál­tást a szeretetért, az Életért. Játszik velem, azzal, aki képtelen sokszor megérteni, hogy egy célhoz van több út, de egy az igazi, de azon is lehet gyorsabban és las­sabban is menni. Később értettem csak meg, hogy nekem is szólt már Valaki, hogy ebben a játékban én vagyok „valaki” - csak elfelejtettem. Köszönöm minden­kinek, aki résztvett a játékban, hogy megmutatta, én is valaki vagyok! Hatvanéves a Miskolc-vasgyári gyülekezet temploma 1909. január 17-én a diósgyőri-vasgyá­ri evangélikus hívek fiókegyházzá ala­kultak, - 187 vasgyári és 20 perecesi családdal. Első istentiszteletet a vasgyári elemi leányiskolában 1909. október 7-én tar­tották és ezt követően minden második vasárnap. 1912-ben megindult a gyűjtés templom építésére - a 15.967 koronát hadikölcsönbe fektették, s az infláció miatt a pénz elértéktelenedett. 1926-ban a gazdasági világválság ellenére szépen gyűlt a pénz a templom építésére arany­pengőkben. 1934-ben a gyülekezet önál­ló anyaegyház lett. Még ez év őszén megkezdték a tereprendezést a templom építéséhez. 1935. november 10-én volt az ünnepélyes alapkőletétel. Már a kar­zatig álltak a falak, mikor kiderült, hogy a MOKTAR bank igazgatója a bank ösz- szes pénzét, több mit 200.000 aranypen­gőt elsikkasztotta és külföldre szökött a A Magyar Köztársaság Elnöke Káposzta Lajos evangélikus esperes-lelkész, püspökhelyettesnek, - hazai és nemzetközi egyházi munkássá­ga elismeréseként - a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést adományozta. A kitüntetést 1998. október 23.- án a Parlamentben vette át. Nöegylet 17260 arany pengőjével is. Új­ra gyűjtés. 1938. október 9-én szentelték fel a templomot, 1939. április 16-án ad­ták át a 600 kg-os bronz „Szeretet” ha­rangot és a „Békesség” harangot, mely 1000 kg-os volt. 1944-ben hadicélokra az utóbbit elvitték. Orgonája a leányelemiben a vasgyári zenekaré volt, - 1903-ban a Rieger cég készítette, ezt megvásárolta egyezer aranypengő készpénzzel az egyház és át­alakíttatta két manuálos pedálos orgoná­vá 654 ón, 148 horgany és 51 fasíppal. Átadása 1939. júliusában volt. A templo­mot Sándy Gyula tervezte. Öten pályáz­tak. 1998. augusztus 30-án szeretetven- dégség keretében emlékeztünk meg a templom átadásáról az altemplom kifes­tése alkalmából. Meghívtuk a gyülekezet összes volt lelkészét. Az altemplom rendbehozatalának motorja Kriska Má­ria segédlelkész volt, akit sajnos búcsúz­tattunk is, mert Nyíregyházára helyez­ték. Délelőtt Balikó Zoltán hirdetett igét 2Kor 13, 11-13 alapján. Istennek hála és köszönet a gyülekezet minden tagjának az erőn felüli anyagi és fizikai áldozatvállalásért. Az utóbbi 4 évben központi segítséggel ugyan, de rendbehoztuk a parókiát, a templom tor­nyát, az orgonát, az altemplom egy ré­szét kifestették és a világítás egy részét felújították, korszerűsítették. Bízunk benne, hogy két szakaszban az azbesztpalás templomtetőt sikerül felújí­tani, majd a többi elektromos berende­zést és festést is., H. J. Volt Növendékeinek Egyesülete ünnepünkre. Ők elfogadták a meghívást. Igaz szeretettel jöttek hozzánk. És mi igaz szeretettel fogadtuk őket. Úgy te­kintünk rájuk, mint a „Gyurátz-szellem” továbbfolytatóira. Mert mik is a Gyurátz-szellem fö pillérei? A keresz­tyén szeretet, egymásért, főleg a fiatalsá­gért végzett szorgos munka és a hazasze­retet ápolása. Nem tudhatjuk, mi lesz is­kolánk további sorsa. Visszakapja-e az egyházunk? Visszakéri-e? De a szellem, ami a falakból az utódokra sugároz, úgy érzem, a régi hagyományokat vállaltatja velük. Ezt tapasztaltuk, amikor velük voltunk Kőszegen. Ez a kézfogás - úgy érzem - fontos mindnyájunk számára. Hiszen belőlünk, öreg diákokból előbb- utóbb elszáll az alkotás ereje. S ha nincs senki, akinek továbbadjuk a fáklyát, hiá­ba munkálkodtunk eddig. Ők pedig nyerhetnek tőlünk erőt és a múlt ápolásá­hoz segítséget. A közgyűlés egyhangú szavazással vá­lasztotta meg Egyesületünk tiszteletbeli tagjává Horváth Antal igazgató urat és a tanári kar több tagját. Elhatároztuk, hogy jövőre együtt ünnepeljük meg volt isko­lánk születésének 100. évfordulóját. A történelem torz fintora, hogy utódisko­lánk ugyanakkor még egy másik ünnepet is ül. Megalakulásának ötvenedik évét. Számunkra - ha nem lennénk keresz­tyének - az utóbbi gyászünnep lenne. Mert az ő születésük a mi iskolánk bezá­rásával jöhetett létre. Mégis együtt ünne­pelünk! Együtt, szeretetben! Hiszen nem ők a vétkesek. Nem is mi. így hozta a történelem. Vétkesek annak a vétkes kornak a vezetői, akik akkor bűnös mó­don államosították az egyházak tanintéz­ményeit. A cél most is szent és nemes: becsületes embereket és igaz hazafiakat nevelni. Ehhez szeretnénk segédkezet nyújtani, mi, öreg diákok. A szeretetünk- kel. „Mert a szeretet sok bűnt elfedez". Azt is, amit ellenünk vétett egykor egy istentagadó világ. Lenhardtné Bertalan Emma r ,Uj szívet adj, Uram énnekem’ Református- evangélikus közös gyülekezeti est Kelenföldön A 70 éves évfordulóra készülő Kelen­földi Evangélikus Egyházközség és a Budahegyvidéki Református Egyházköz­ség október 3-án lelkiekben csodálato­san felemelő közös gyülekezeti estet tar­tott Kelenföldön. Az evangélikus testvé­rek templomában - népes gyülekezet előtt - a Budahegyvidéki Református Egyházközség énekkara zenés istentisz­telet keretében adott énekkari hangver­senyt - Hídvégi Csongor karnagy ve­zényletével. Az énekkar ebben az évben a budahegyvidéki gyülekezet templomá­ban már önálló zenés istentiszteleten adott énekkari hangversenyt, és most a kelenföldi evangélikus testvérek templo­mában léptek fel hasonló műsorral, ahol a hitvalló zenei irodalom számos művét hallhatták a testvérek. Külön kiemeljük Kodály Zoltán Ma­gyar Misé-jének nagyszerű előadását, hi­szen a mű hangversenyeken is önálló számként jelentkezhet tételeivel. (Kyrie, Gloria, Sanctus, Agnus Dei), - valamint Clarke: Jertek, áldjuk Istent nagyszabá­sú kórusművének az előadását. A fentie­ken túl kiemeljük Draskóczy László: Ároni áldás műve előadását, amelyet a református gyülekezet énekkara több­ször is énekelt az 1996. évi erdélyi Re­formátus Világtalálkozó alkalmából, va­lamint Bállá Péter: Új szívet adj, Uram énnekem, és Mason: Mindig velem, Uram - ez egyébként a Kárpátaljai Re­formátus Egyház himnusza - Schubert: Szent az Isten című műveinek valóban kiemelkedő szépségű előadását. Az énekkar vezetője ezen túl szólót énekelt Gárdonyi Zoltán: Kész az én szívem cí­mű müvéből. Az orgonakíséretet művészi szinten Oros Ilona látta el. A zenés istentiszteleten dr. Szabó Ist­ván budahegyvidéki lelkipásztor, a Pápai Református Teológia tanára hirdetett igét a Zsidókhoz írott levél 11. része 23-31 versei alapján, amelyben vázolta: mit je­lent számunkra a Szentírásban említett hit hőseinek a példája, bizonyságtétele! A református-evangélikus gyülekezeti találkozó második részében dr. Böször­ményi Dalma főorvos asszony bizony­ságtétellel átszőtt előadását hallgatta meg a gyülekezet „Az orvos hite a gyó­gyításban” címmel. A teljesség igénye nélkül kiemeljük: a főorvos asszony el­mondta, miként hívta el Isten a szolgá­latra, hogyan került az orvosi pályára, hogyan választotta ki Isten rendelése alapján, hogy a teljes ember gyógyításá­val foglalkozzon. Megismerhettük a Ke­resztyén Orvosok Magyarországi Társa­sága megalakulását és munkáját, és rész­letesen szólott: mit jelent a hospice in­tézménye. Ez voltaképpen a gyógyítha­tatlan betegek végső menedéke, igaz: meg is lehet gyógyulni, vannak erre is példák, de fel kell készülni az elmenetel­re, a halálra is! A hospice intézménye szoros közelségbe vonja a betegeket a családtagokkal, illetve az önkéntes ápo­lókkal, akik ezt élethivatásuknak tekin­tik. Ezt a munkát fogja össze a Meg­nyugvás Hospice Alapítvány. A betegek­kel való foglalatoskodás érdekében ala­kult meg a „Keresztyének az egészség­ügyben” lelkigondozói diakóniai mű-1 hely is, amely minden hónap első szer­dáján tartja összejöveteleit a Budai Re­formátus Egyházközség gyülekezeti ter­mében. Végül a csepeli - jövőben terve­zett - ökumenikus istentiszteleti és be­teggondozói központ tervéről szólott. A gyülekezeti találkozó szeretetven- dégséggel ért véget, ahol Szeverényi Já­nos esperes-lelkész ismertette a további gyülekezeti napok programját (is!) Kö­szönjük a kelenföldi evangélikus gyüle­kezet asszonyainak szorgos munkáját, (is!) Isten áldja meg a következő gyüle­kezeti alkalmat is! Kolosváry Bálint Sértődés, sértés nélkül Aki ilyet nem tapasztalt, szívből ör­vendhet neki, hiszen borzasztó nehéz el­boldogulni olyan személlyel, aki semmi­ségekért felhúzza az orrát, sőt - esetleg - „mélységesen megsértve” érzi magát. Mi több: „megbántottságát” netalán val- lási-kegyességi köntösbe bújtatja, ha azt így hatásosabban érvényesítheti. Amennyiben ez sikerül neki, igazolva ér­zi magát, s rájön: ezzel a megértő lelkü­letűeket akár még dirigálhatja is. Félni kell aztán tőle, főleg ha akkora jártasság­ra tett már szert a megbántódás módszer­tanában és teljesen élethű előadásában (többnyire a panaszlott háta mögött), hogy könyvet írhatna A sértődés művé­szete címmel. Jól emlékszem rá, pedig 54 éve történt, hogy a jobb kezem szélén babszemnyi kiterjedésű szőrtüszőgyulladás keletke­zett. Ha ehhez bármi hozzáért, az egé­szen aránytalan fájdalmat okozott, más számára alig hihető mértékben. Majd­nem ilyenné nőheti ki magát a beteges mérvű túlérzékenység, azzal a lényeges különbséggel, hogy testi formájával tisz­tában van a „gazdája”, s igyekszik ki- gyógyíttatni magát, hiszen ez az ő baja, egy kifejlett nebántsvirág azonban „seb- zettségét” teljesen valósnak hiszi, mind jobban beleéli magát az öncsalásba, s azért „megbántóit” teszi felelőssé. En­nek következményeként egyre többen kerülik társaságát, akik pedig ezt nem te­hetik meg, azokra fokozódó terhet ró, hogy hozzátartozójuk vagy munkatársuk titkon mintha mindennapi kenyérként óhajtaná, hogy legyen miért szegény ál­dozatnak tekintenie magát, akit minden­ki bánt. Nyer ezzel valamit? Meglehet, bár eb­ben nincs köszönet. Kisebb-nagyobb mértékben önérvényesítési eszköz is le­het a mimózalelküség, olykor valami tes­ti betegséggel kombinálva: ha „O” pél­dául a szívéhez kap, akkor nyomban kö­rülötte forogjon a világ! (Egy mániákus bajkeverő csak a botrány középpontjá­ban nem volt „szívbajos”.) Finomkodó hajlamúak fennkölt lélekként óhajtanak így tetszelegni, akiknek érzelmi világa légiesen különleges stb. Lelki szemeim előtt olyanok jelennek meg, akik nem győzték szidni az orvoso­kat, holott betegségük súlyosra fordulá­sát önmaguknak köszönhették. A hiúság Meghívó A Budapesti Evangélikus Gimnázium (Fasor) fennállásának 175. évfordulója alkalmából kiállítást - kulturális műsort - és jótékony célú hangversenyt rendez 1998. november 7-én szombaton. 17 órakor a kiál­lítást a gimnázium dísztermében dr. Tárnok Rezső igazgató, és Deutsch Tamás kormánymeghatalmazott nyitja meg. Macskássy Izolda festőművész és számos neves festő-és iparművész műveinek bemutatásával. 19 órakor a jótékony célú hangverseny a fasori evangélikus templomban lesz. Közreműködnek: Drahos Béla, Kukely Júlia, Bánffy György, Dobozi Borbála művészek. Elhangzik Nicolaus Esterházy Szinfónia, Hantos Andrea szólóénekessel, a Budapesti Kórust Antal Mátyás vezényli. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. és az önteltség „hálás” termőtalaja lehet“ a sértődési készségnek-hajlamnak, ami7 mögött a gyermek- és ifjúkori elkényez- tetés lapulhat meg okozóként. Ám ennek ellenkezője, az elhanyagoltság, szeretet- hiány, a „felhorzsolt” múlt egymagában is túlérzékennyé tehet, amivel igen nehéz“ megküzdenie a lelkileg megkárosított- nak. Ennek párhuzamosa a kisebbségi' érzés, mely nem egykönnyen találja meg a kompenzáció (kiegyenlítődés, ki­egyensúlyozás) helyes módját. Ez utób­biak több türelmet igényelnek, de ők sem bízhatnak mindent a többiek megértésé­re, hanem el kell indulniuk az önnevelés rögös útján. Ebben pedig nagy segítség a befogadott Kegyelem légköre. Urunk elé vihetjük „gubancainkat”! Ha egyáltalán képesek vagyunk gyanút fogni saját érzékenykedéseinket tapasz­talva, az már dicséretes kezdet. Érdemes számon tartani, hogy egyénileg mik a különösen fájó pontjaink, lelki „allergiá­ink”, kegyességi jellegzetességeinket il­letően is. Hajdanában, 18-21 éves ráme­nős „fiókevangélizátor” koromban, ha csípős kritikát kaptam túlzásaim miatt - amiben adott példát követtem - azt a megtérni nem akarás tüneteként köny­veltem el, magamban háborogva. Pedig volt abban jogos bírálat is, csak én vol­tam túl érzékeny. Az ilyesmiből azon-, ban, sajnos, igen nehéz kikeveredni. Vagy mondjam azt: megtérni? Talán ép­pen a „szent mimózákkal” a legbajosabb zöld ágra vergődni. Főként azzal, ame­lyik bennünk lakozik. A mindenkori farizeusok a legérzéke­nyebbek, s akárhányszor a legagresszí- vabbak is (a maguk módján). Ám az „egyszerű” nebántsvirágnak sem haszná­lunk azzal, hogy behódolással megerő­sítjük álságos szerepében. Kit hogy lehet(ne) apránként józanabbá szeretni,-' lényegében mindenki örömére. Ne feled­jük az intő példát: Jónás, a sértődött pró­féta. Az ő históriája befejezetlen, miként- a tékozló fiú(k)é is. Folytatása: a mi éle­tünk. Dr. Bodrog Miklós i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents