Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-11-01 / 44. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 63. ÉVFOLYAM 44. SZÁM 1998. NOVEMBER 1. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN HUSZONEGYEDIK VASÁRNAP ARA: 48 FT Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma. Luther (95 tételből a 62.) — A TARTALOMBÓL — Interjú dr. Hámori József miniszterrel Magyar reformátorok Rendhagyó érzések egy vajdasági lelkészavatás napján Erős vár a mi Istenünk, Jó védő a harci fegyver. Vészben, viharban is vetünk, Kiment százszor, nem egyszer. Most az ős gonosz Bőszen ostoroz. Zord fegyverzetit Erő meg eset teszik. Nincs csalfaságra párja. Saját erőnk semmit sem ér, Mentő hatalma nincsen, De küzd értünk a hű Vezér, Kit Isten hitt el, Isten. Kérdezed: ki az? Krisztus Jézus az, Seregek Istene, Nincs Isten kívüle, Győztes csak ő maradhat. S ördögtől hemzsegő világ Szeretne bár benyelni, Nem rettegünk, hisz a csatái Mégis meg fogjuk nyerni. Bősz fejedelme, lám, Bármilyen kaján, Semmit sem tehet: Hisz elítéltetett. Egy ige: s porba hullhat. Az ige áll és meg nem ing, Ha bárki úgy akarja, A harcmezőn az Ur velünk S Szent Lelkének hatalma. Ellünk, birtokunk. Hitvesünk, fiunk, Csak vegyék, vigyék! Még ez se veszteség: Miénk marad az Ország! A „Ne csüggedj el kicsiny sereg” kezdetű énekünkből való a fenti idézet. Bibliánkban is számtalanszor előfordul ez a kijelentés. „El az Úr.” 19 évvel ezelőtt öt felekezet teológiai hallgatói együtt katonáskodtunk Lentiben. Az akkori fojtogató légkörben csodálatos volt megtapasztalni Isten személyes közelségét a laktanyában. Egy pincehelyiségben tartottunk esti áhítatokat. Az élő Úr áthidalt évszázados szakadékokat katolikusok és protestánsok között. Mégis bennem maradt egy érdes, ingerült mondat, amit egy társunk a reformációval kapcsolatosan fogalmazott meg: „Luther tette a fejét”. Ha így primitívnek is hangzik ez a kijelentés, mégis elgondolkodtató. Istentől való csoda a reformáció, az egyház megújulása vagy emberi mű? Luther nagyszerű eszköz volt Isten kezében, de bizonyos vagyok abban, hogy Isten Luther nélkül is elvégezte volna az egyházújítást. Ismerjük Luther életét és tudjuk, hogy mennyi kísértés, küzdelem, esendőség is jellemezte őt. Azért volt és lehetséges ma is a reformáció, mert EL AZ ÚR! Mert megszánta és megszánja ma is népét, a tőle gyakran elcsángáló, magában bízó és ezért elbukó gyermekeit. Számtalan gondja, bűne van a mi egyházunknak is. Minden reformációért kiált. Sorsunk ott dől el, hogy kiben, miben bízunk, kire, mire nézünk. „Tebenned bíztunk eleitől fogva” vagy „Magamban bíztam eleitől fogva” lehetőségei közül választunk ma is. Egyr r „El az Ur, s házunkban ma is megvan a kísértés arra, hogy címszavakban emlegetjük Istent, de anyagi, személyi, strukturális, stratégiai kérdésekben mégis magunk akarunk dönteni, a ma is élő Istent kihagyva. Ez így életveszélyes az egyház létére nézve. Nem mindegy, hogy minimálprogrammal vegetálunk, vagy Isten erői járnak át minket, igazi dünamisszal, megújító energiával, Isten személyes vezetését átélve, tervezünk és szolgálunk. A reformáció nem egyszeri, megismételhetetlen csoda. Az Élő Istent rakjuk múzeumba, ha csupán emlékezünk, nosztalgiázunk, embert dicsőítünk. Luther számára fontos volt az augustínusi örökség, de még fontosabb volt az „atyák” Istene, aki újat cselekszik, aki az egyház, a világ Ura. A reformáció nem a 95 tétel kiszegezésével kezdődött, hanem Luther személyes áll ígérete” reformációjával, megújulásával, az Isten élő igéjének befogadásával, a bűnbocsánat, szabadulás, újonnan születés átélésével. Ebből következett, hogy Isten élete átáradt Luther életén környezetére. Ez egy csodálatos sodortatás volt. Ez ma sincs másképp. Nem igaz az a mai szlogen, hogy idejét múlt a „középkori” kérdés: „Hogyan találok kegyelmes Istent”, mert ma az az igazi kérdés, hogy „hogyan találok irgalmas embert?” Nem léphetjük át az Isten-kérdést, nem kerülhetjük ki az élő Istent, mert akkor végképp nem találunk irgalmas embert sem. Csak az irgalmas, bűnöket megbocsátó Isten tud belőlünk irgalmas, emberszerető „istenfiakat” teremteni. Kedves Testvérem! Ott kezdődik családod, gyülekezeted, egyházad megújulása, ha elfogadod, befogadod a téged kereső Istent, ha engeded, hogy forró szeretete megtérésre indítson, segítsen, ha belátod bűneidet, ha a tékozló szavaival kiáltasz: „Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. " Isten nem küldi el azt, aki Jézus nevében, Jézus áldozatáért Őhozzá megy. „Közel van a megtört szívűekhez”. Betölt téged erejével, Szendéikével. Erős várrá teszi törékeny életed. Új reménységet ad, amivel már nem rémülsz meg a világ állapota miatt. Nem költői túlzás az, amikor Luther arról énekel, hogy ellenségünk mindet elvehet tőlünk, de a Mennyet soha. Mai világunkban számolni lehet azzal, hogy mindent elveszíthetünk. Mindent és mindenkit. Aki ezzel nem számol, homokba dugja fejét. Soha ennyire nem volt még szüksége az embernek, emberiségnek az élő Istenre, mint ma. A benned élő Istent, és az Ő országát senki és semmi nem veheti el tőled! „Ne csüggedj el, kicsiny sereg, Szívedet ne rémítse meg Sok ádáz ellenséged! Bár dühük ellened fordul, S te félsz és könnyed kicsordul: Nem árthatnak tenéked. El az Úr, s áll ígérete, Ördög, világ minden csele Megszégyenül mirajtunk. Isten velünk, s mi ővele, Nagy az Istennek ereje, Győzelmet kell aratnunk. ” (260. énekünk) Szeverényi János Luther munkatársai körében Reformációi önvizsgálat Enmiattam támadt ez a nagy „szélcsend”?! Az 1934-es „Erős Vár” jeligés fordítói pályázatra nyújtotta be báró Podmaniczky Pálné Vargha Ilona. Közli: dr. Fabiny Tibor Dr. Vajta Vilmos teológiai professzor a Budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem tiszteletbeli doktora, a Lutheránus Világszövetség teológiai osztályának volt igazgatója 1998. október 21-én 80 éves korában Alingsasban, Svédországban elhunyt. Temetése: 1998. október 30-án volt. A Magyarországi Evangélikus Egyházat a temetési szertartáson dr. Pósfay György (Genf) képviselte „Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet: senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. " (Jn 14,6) Az idei országos evangélizáció bibliai mottóját Jónás drámai vallomása adta, aki a háborgó tengeren beismeri: „Enmiattam támadt ez a nagy vihar... * Reformáció ünnepének közelében, amikor sokszor oly távolinak, csupán emléknek tűnik a Lélek nagy forradalma, az egyház megújulása, jó lenne szembesülni a súlyos kérdéssel: miért jellemzi egyházunk életének legtöbb területét egyfajta fáradt szélcsend minden „nyüzsgés” dacára? Reformáció és misszió - összetartozó, egymást feltételező fogalmak? Vagy inkább, átvitt értelemben is, már „idegen” szavak számunkra? XVI. századi Németország - reformáció misszió nélkül? Meghívó a Jubileumi Teológiai Napok 1998. november 2-3. tudományos konferenciájára, amelyet a Magyar Tudomány Napja alkalmából rendez az Evangélikus Hittudományi Egyetem megemlékezésként az egyetemi szintű magyar- országi evangélikus lelkészképzés megindulásának 75. évfordulójáról. Program 1998. november 2. hétfő Megnyitó: dr. Szabó Lajos rektor Állam és egyház a mai magyar társadalomban. Előadó: dr. Semjén Zsolt h. államtitkár. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Elkülönülés vagy azonosulás? Mi őrzi meg az egyház identitását. Előadó: dr. Cserháti Sándor egyetemi tanár. Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az átalakuló város - A központ „mutációi”. Előadó: dr. Schneller István. Budapest város főépítésze. „Mi az igazság?” - Tényekről, véleményekről, titkokról a teológiában. Előadó: dr. Szentpétery Péter egyetemi docens. Evangélikus Hittudományi Egyetem A felsőoktatásban tanuló hallgatók problémái és megküzdési stratégiái. Előadó: dr. Ritoók Pálné egyetemi tanár. ELTE Pszichológiai Tanszék 1998. november 3. Eletkultúra a mai magyar társadalomban és egyházban. Előadó: dr. Frenkl Róbert egyetemi tanár. Magyar Testnevelési Egyetem Isten igéje a gyermekek világában. Előadó: Szabóné Mátra Marianna intézetvezető. Evangélikus Hittudományi Egyetem Hetvenöt év teológiai útja. Előadó: dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár. Evangélikus Hittudományi Egyetem A „magyar” Heidegger Előadó: dr. Joós Ernő egyetemi tanár. Montreali Egyetem Egyházi jövőkép katolikus szemmel. Előadó: dr. Horányi Özséb egyetemi tanár, a Magyar Pax Romana elnöke. JPTE Kommunikáció Tanszék Zárszó: dr. Szabó Lajos rektor Mindkét nap délután a Tudományos Diákkör és a Hallgatói Önkormányzat rendezvényei. Reformátoraink írásait lapozgatva, nemigen találunk misszióló- giai tanítást. Ennyire csak „önmagukkal”, a korabeli egyház megújításával lettek volna elfoglalva? Hiányzott belőlük a misz- sziói nyitottság és felelősség, a globális látás? Ez utóbbit számon kérni rajtuk durva anakronizmus lenne. Ne feledjük, a reformáció kora egy sokkal szűkebb világképben élt, többek között Amerika még éppen csak felfedezett, titokzatos földrész... A reformátorok többsége úgy vélte, hogy gyakorlatilag már az apostolok korában eljutott az evangélium a föld „végső határáig”, tehát nincs szükség világmisszióra. Ma gyakran halljuk a tetszetős jelmondatot: „Gondolkozz globálisan, cselekedjél lokálisan!” Reformátoraink, az említett okok miatt nem gondolkozhattak mai értelemben véve globálisan, de annál inkább cselekedtek lokálisan. Mi viszont talán már sok mindent látunk globálisan, de vajon mit teszünk lokálisan az egyházban, s főleg az egyházért?! A reformáció minden külön missziói koncepció nélkül is valódi missziói robbanást jelentett, hiszen lényegét tekintve a Lélek forradalma, egyfajta új pünkösd volt, ahol Isten élő és ható Igéje dinamikus erővel robbantotta szét a részben már halott középkori egyház kereteit. A reformátorok nem beszéltek missziói stratégiáról, nem alakítottak missziói szervezeteket, egyszerűen „csak” lefordították az evangéliumot a nép nyelvére és terjesztették. S az ézsaiási ígéret újra tapasztalható valósággá lett: „ az én igém, nem tér vissza üresen, hanem véghezviszi, amit. akarok, eléri célját, amiért küldtem..:” Ennek a célnak az elérése érdekében a reformáció szolgálatába állította a kor legmodernebb eszközét, a könyvnyomtatást. De remekül hordozták a frissen felfedezett evangéliumot a reformátorok énekei is. Joggal mondhatjuk, hogy sok helyen, így hazánkban is, a reformáció szinte „beénekelte” tanítását a nép szívébe. Micsoda korszerű „tömegkommunikáció”, „public relation” volt ez az akkori viszonyok között! Vajon ma mennyire vagyunk képesek akár a technika szédületes lehetőségeit, akár az ének és zene ajándékát az evangélium továbbadásának szolgálatába állítani? XX. századvégi Magyarország: misszió reformáció nélkül? Napjainkra szinte „kötelező gyakorlattá” vált a misszióról való beszéd az egyházban. Lélektanilag érthető „kárpótlási, jóvátételi” kompenzációs kísérlet ez. Évtizedekig hallgattunk róla (tisztelet a kevés kivételnek, mert az is volt!), most hát beszéljünk róla minél többet... Csakhogy a misszió nem „beszédtéma”, hanem ahogy egyházunk missziói törvénye világosan megfogalmazza: „Az evangélizáció és misszió az egyház alapvető hivatása, ezért annak érvényesülnie kell az egyház egész munkájában.” Misszióra tehát csak az az egyház képes, amely alapjaiban és egészében kész kitenni magát az élő és ható ige kétélű kardjának. Vállalja az igei „átvilágítás” diagnózisát, őszinte bűnbánattal fogadja Isten ítéletét múlt és jelenbeli bűnei, mulasztásai, hűtlenségei miatt, és ugyanakkor őszinte bizalommal és reménységgel várja Isten újjáteremtő kegyelmét. E nélkül a belső megtisztulás, megújulás, azaz reformáció nélkül a misszióról való szónoklás ugyanolyan üres beszéddé silányul, mint amilyen a diakóniáról való papolás volt azokban a bizonyos évtizedekben... A kérdést kicsit nyersen, de nagyon is hűen a lutheri reformáció drága örökségéhez, így is feltehetjük: kié a hatalom az egyházban?! A missziói parancsot az a Jézus adta ki, akinek „ adatott minden hatalom mennyen és földön "! Az ígéret, hogy velünk lesz minden napon, azoknak a tanítványoknak szól, akik minden kétségükkel együtt leborultak előtte! Amíg egyházunkban az látszik kulcskérdésnek, hogy kié a hatalom: a zsinaté, az egyházvezetésé, az országos presbitériumé, netán közgyűlésé, addig nem várhatunk igazi megújulást. Amíg nem tudjuk egész életünkkel, egyházi joggyakorlatunkkal és szolgálatunkkal hitelessé tenni az Úrtól tanult imádság doxológiáját, mely szerint: „ Tiéd az ország, a dicsőség és hatalom ”, addig talán az imádság elejével se szabadna visszaélnünk... Amíg nem tudjuk rábízni az országot, Neki adni a dicsőséget, Neki elszámolni a Tőle kapott hatalommal, addig nem vagyunk se igazán gyermekei, és ebből következően egymásnak se valódi testvérei. Amíg hatalomféltés és hatalomvágy motivál minket, esélyünk sincs hiteles misszióra. Ettől függetlenül lehet sok tiszteletreméltó esemény egyházunkban, lehet sokféle aktivitás és mozgás, de alapjában véve mégis marad gyülekezeteink többségében az „állóvíz-szindróma”, a lelki pangás és vegetálás, a Lélek nélküliség álmo- sító szélcsendje. Scholz László egyik énekében így könyörög: „pünkösd legyen vétkeink igaz tükre - tisztítsd meg népedet, Szentlélek Isten!" Legyen számunkra, most ez reformációi fohász is, ne rázzuk le a cím furcsa feltételezését: hátha énmi- attam is támadt ez a nagy „szélcsend”... Gáncs Péter s
