Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-10-25 / 43. szám
1998. OKTÓBER 25. 3.oldal Evangélikus Élet Egy gyülekezet a múltjával üzen a mának „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon” Népes ifjúsági csapat indult egy szeptemberi szombaton a veszprémi parókiától a kissé messzebb levő templom felé. A máskülönben mintegy 10-15 perces utat most egy kicsit hosszabb idő alatt tették meg, mert közben bizonyos feladatokat kellett megoldaniuk. Többek között például templomot kellett építeniük, mégpedig az útközben talált anyagból, kőből vagy fadarabokból. A feladatukat a csoportok általában nagyon jól oldották meg. A templomban történt meg a kiértékelés. Ugyancsak ott bírálták el a kiírt pályázatra beérkezett rajzokat és templommaketteket. Nem véletlen, hogy ez a vetélkedés éppen a veszprémi templom építésének 200. évfordulóján történt. A gyülekezet életében 200 évvel ezelőtt történt események indították a mai fiatalokat arra, hogy beleéljék magukat a gyülekezet ma is aktuális feladatainak körébe. Most-is építésbe fog a gyülekezet, ha nem is templomot, de gyülekezeti házat akar létrehozni a templom közelében. Ez foglalkoztatja ma az egész gyülekezetét, s ez jelenik meg még az ifjúság gondolatvilágában is. Az egykori templomépítésre emlékező ünnepségsorozat programját Szabó Géza gyülekezeti jegyző állította össze. Annak első része történelmi emlékülés volt, amin a bevezető előadást dr. Fabiny Tibor egyháztörténész, Hittudományi Egyetemünk professzora tartotta Az evangélikus egyház a magyar művelődés századaiban címmel. Előadásában végigvezette hallgatóit a reformáció indulásától hazánkban is megvalósuló hitbeli, erkölcsi megújulás útján. Megmutatta azokat a célokat és eredményeket, amelyekre a reformátori tanítás és az evangélium hidetése juttatta el a reformáció népét. Iskolák alapítása, belső lelki megújulás, a szeretetszolgálatokban való tevékenység kísérte az egyház szolgálatát. A pietiz- mus, a felvilágosodás, a racionalizmus, a filantrópia és a kultúrprotestantizmus irányzatait is pozitív oldaluk felől nézve értékelte, hogy azután elérkezzék ahhoz a végső tanulsághoz: Az Egyház Ura ma több igeolvasásra, igehallgatásra, több egyházszeretetre, több nyitottságra és főleg több reménységre tanít bennünket, így üzen ma számunkra az egyház múltja a jövő felé haladásunkban. Az emlékülés a továbbiakban bemutatta Vető Béla: A Veszprémi Evangélikus Gyülekezet és 200 éves templomának története című könyvét. A könyv ismerteti a gyülekezet alakulásának és a templom építésének, bővítésének és mai alakjában való megjelenésének történetét. Ugyanakkor természetesen leírja a templomfalak között élő gyülekezet küzdelmes életét a különböző korok sokféle politikai, társadalmi, gazdasági körülményei között. A könyv már a jövő felé is mutat, mert beszámol a gyülekezet építési terveiről is. A könyv egyes kiemelkedő témaköreit szemelvények formájában ismertették a gyülekezetben mos szolgáló és korábban szolgált lelkészek, a gyülekezet jegyzője és Buriánné Káldosi Éva, a jelenlegi veszprémi protestáns iskola evangélikus pedagógusa. A sort a gyülekezet felügyelője zárta azzal, hogy a jelenben élő gyülekezet feladatairól szólt: Megbecsüljük a múltat és építjük a jövőt. A feladatunk az, hogy alkalmas időben megtegyünk minden lépést és meghozzunk minden döntést, amit ma meg lehet tenni. Az ülés záróeseménye a gyülekezet ifjúságának irodalmi összeállítása volt, amely versekből és énekekből állt. Minden egyes szám a templommal volt kapcsolatos, amely az Isten kegyelméből hirdeti Isten üzenetét. A veszprémi evangélikus gyülekezet a múltjában megtalált és ma is élő hívő reménységgel tekint jövője felé, a nem kis anyagi erőfeszítést igénylő építkezésre, ami majd megvalósítja a templom, a parókia és a gyülekezeti ház korábbi egységé- Vető Béla A fenti ige bíztatásával indította újj szolgálatába Smidéliusz Zoltán, a So- mogy-Zalai egyházmegye esperese az Iharosberény-vései társgyülekezet újonnan megválasztott lelkészét: Halász Sándort. 1998. szept. 26-án került sor az ünnepi istentiszteletre a délelőtti órákban Iharosberényben, délután pedig Vésén. Mindkét alkalmon nagyszámban vett részt a gyülekezet, az egyházmegye lel- készi kara, közelről s távolról érkező lelkésztestvérek. Megtelt mindkét templom, ami nem is csoda, hiszen a két anyagyülekezethez több filia és szórvány is kapcsolódik, nem kis feladatot adva ezzel a lelkésznek. Az istentisztelet liturgiájában Deme Dávid espereshelyettes végzett szolgálatot. A beiktatott lelkész Róm. 9,16 alapján hirdette Isten igéjét: „Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. " Prédikációjában a győzedelmes Jézust állította a középpontba, aki által mi is győzhetünk. A lelkésziktató közgyűlés a fiatalok köszöntésével kezdődött, a gyülekezet kicsinyei és nagyjai énekekkel, versekkel köszöntötték a lelkészt és feleségét. Az összgyülekezet nevében Klenovics Imréné felügyelő kérte Isten áldását lelkész és gyülekezet együttmunkálkodásá- ra. Nagybocskai Tamás egyházmegyei felügyelő ünnepi beszédében a megbékélés, békesség fontosságát hangsúlyozta, ami egyaránt fontos gyülekezetnek és egyházmegyének. Az egyházmegye nyugdíjas lelkészei közül Madarász István és Teke Zsigmond szólt. Az elődök köszöntését Tamásy Ta- másné Budapest-Zuglói lelkész tolmácsolta, aki az örömre hívta fel a figyelmet, hogy akkor eredményes a lelkész munkája, ha nem csak ünnepnapokon lát örömtől csillogó szemeket a templom padjaiban, hanem a szürke hétköznapokon is. A volt békéscsabai kollégák nevében Aradi András igazgató lelkész köszöntötte a beiktatott lelkésztestvért. Halasi László hartai lelkész baráti üdvözletét is hozta. A közgyűlés végén Smidéliusz Zoltán esperes adott annak az örömének hangot, hogy egyházmegye és gyülekezet együtt, egységben dicsérheti az Urat. Az ünnepi ebéd után a társgyülekezetben, Vésén kezdődött (vagy folytatódott) az ünneplés. Balogh András zalaegerszegi lelkész Mk 1,16-18 alapján szólt igehirdetésében: „Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket. ” Amely területre elhívta Jézus Pétert és Andrást, a halászt, és most Halász Sándort, az több mint a Genezáret-tava. A beiktatás szolgálatát a vései gyülekezetben is Smidéliusz Zoltán esperes végezte. Majd az újonnan beiktatott lelkész szólt a gyülekezethez: „Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki a Jézus Krisztus. ” Az ünnepi istentisztelet közös úrvacsoravétellel zárult. A közgyűlésen Budai Józsefié gondnok köszöntötte a beiktatott lelkészt, majd a gyerekek versbe foglalt áldáskívánásai következtek. Berták László, Vése polgármestere a gyülekezet és a falu jó kapcsolatának fenntartását emelte ki beszédében. A helyi római katolikus plébános az ökumené jegyében mondta el köszöntő szavait. Hanns Karl Denk és felesége, Helga Denk a bajor Schwabach gyülekezetének köszöntését hozták. Igaz, hogy többezer kilométer választja el Iharosberény-Vését és Schwabachot, de akiknek Krisztus lakik a szívükben, azok között nincs távolság. Az előd, Tamásy Tamásné Zsolt 3 7,4-ben mondta el jókívánságait: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit. ” És mi gyönyörködtünk az Úrban. Gyönyörködtünk gondoskodásában, hogy nem hagyta pásztor nélkül nyáját. Gyönyörködtünk szeretetében nem csak az istentiszteleteken, de a megterített asztalok melletti beszélgetésekben is . Végezetül pedig álljon itt kérésünk is: „ Úristen, téged áld az ének, Halld meg imánk kérő szavát: Pásztorát tőled kapta néped, Te támogasd szolgálatát! Te hívtad el, te küldted el, Erősítsd meg Szentlel- keddel!” Klenovics Katalin Hagyományosan egy-egy útszakasz hosszát kilométerben, esetleg órában szoktuk meghatározni. Most, hogy végre megjelent a Magyar Bibliatársulat megbízásából, a Kálvin Kiadó gondozásában 21 kazettán az Újszövetség, 4 kazettán pedig a Zsoltárok könyve, bevezethetünk egy új „mértékegységet”: a zsoltárt. Hány zsoltárt vagy evangéliumi fejezetet, apostoli levelet hallgathatunk meg munkába menet az autóban, esetleg Walkman segítségével bármilyen tömegközlekedési járművön? Tarr Kálmánnak, a kazetta felelős kiadójának „tudományos mérései” szerint például Veszprém 32 „zsoltámyira” van a fővárostól... Nagy lehetőség ez a beszélő útitárs Biblia arra, hogy egy-egy utazás végére ne csak az út fáradságát érezzük, ne Megjelent a bibliakazetta Új „mértékegységünk”: a zsoltár... csak azt regisztráljuk, hogy mennyi üzemanyagot fogyasztottunk, hanem fedezzük föl: útközben Isten hangzó igéje szinte „átmosott”, feltöltött minket! Természetesen remekül kihasználható a kazetta-biblia otthon is, házi munka közben. Nem is szólva arról, hogy milyen nagy szolgálatot tehet gyengén látó testvéreknek, olyanoknak, A ZSOLTÁROK KÖNYVE /1—43/ Istennek az Ószövetségijén adott kijelentése Magyar ívre fordította (1B75) /ideállá (i960) a Magyar BiMiatáriulat Szöveggondozó Brzoltiága KUdja • Magyar UiUiaünulat mcgkluUiUl a Magyaromig! Reformál u! Egykii Kálvin Jinoa Kiadója. 1BB8 akiknek bármilyen okból nehezen megy az olvasás. De segítheti a katechetikai munkát éppúgy, mint a lelkigondozást. Köztudott, hogy hasonló bibliakazetták más kiadóktól, már évek óta forgalomban vannak. Az új protestáns fordítás viszont első ízben válik ilyen formában hallhatóvá. Senki sem vitatja a Károli szöveg szépségét, erejét, de az archaikus nyelv mindig magában hordozza a félreértés veszélyét és a még nagyobb kísértést: Isten élő és ható, mindig korszerű szava muzeális nyelvemlékké válhat. Meggyőződésem, hogy a Károli Biblián felnőtt nemzedékeknek is érdemes „megízlelni” az új fordítás zamatát. Az pedig talán vitathatatlan, hogy missziói esélye inkább a ma nyelvén megszólaló fordításnak van... A kazetták felvétele az Evangélikus Missziói Központ stúdiójában készült. Az egyes részek kazettánként is megvásárolhatók. Egy kazetta ára: 580.- Ft, a teljes sorozat (21 kazetta): 11.600 Ft, a teljes Újszövetség (17 kazetta): 9.800 Ft, a Zsoltárok könyve (4 kazetta): 2.200.- Ft. Naponkénti áldott bibliahallgatást kívánok! Gáncs Péter HOVÁ LETT AZ ASZTAL...? » Luther Márton „Asztali beszélgetései” adták az indíttatást ennek a kis visszaemlékezésnek a megírásához. - Nem akar ez semmiképpen valamiféle nosztalgiás nyavalygás lenni, hiszen valóban úgy van, hogy változnak az idők, és benne élve mi is. Ezért mondom ezt a néhány gondolatot visszaemlékezésnek. Sokszor magam is megkérdezem magamtól: valóban hová lett az asztal, az az igazi nagy és még nagyobbra is kihúzható családi asztal? Egyszer csak eltűnt az otthonunkból, hogy helyet adjon egy sarokba meghúzódó, szerény kis asztalkának. Történt pedig ez abban az időben, amikor héttagú családunk elkezdett feloszla- ni. A nagy asztalhoz ugyanis mindig nagy család tartozott. Amennyire 70 év távlatából vissza tudok emlékezni, családunkban minden oldalon általános volt a sok gyermek. Egy-egy családi összejövetel ilyen formán fölért egy-egy gyülekezettel. Ha nem is tudok itt olyan emelkedett beszélgetésről beszámolni, mint pl. a „Luther asztali beszélgetései”, de mindenesetre sokszor nagyon érdekes és izgalmas családi problémák vetődtek föl. Sajnos az én gyermekkoromban főleg háborúval kapcsolatos gondokról, félelmekről volt szó, de mindig megnyugtató volt a közösség, amely az asztalt körülvette. Van egy kedves, régi barátnőm, aki tanárember férjével együtt hét gyermeket nevelt fel a legnehezebb időben, óriási nehézségek közepette. A gyermekek mind tanultak, mind családos emberek már, közülük kettő külföldön él. Egy-egy bizonyos kiemelkedő családi ünnepen mindenhonnan összejönnek, immár özvegy édesanyjukat köszönteni. Ilyenkor körülülik a régi, már eléggé megviselt, de 24 személyre is kinyitható családi asztalt és boldogan élvezik egymás társaságát. Legutóbb a messziről érkezett fiú így beszélt: „Ismét hazahozott édesanyánk, ez az istenáldotta, szívet-lelket átmelegítő édesanyánk, ez az istenáldotta, szívet-lelket átmelegítő búbos kemence, no meg ezt a mindnyájunkat összegyűjtő, sokszor szegényesen, mégis mindig jó szívvel kínáló - terülj asztal. ” Igen, én is így emlékezem a régi asztalra, melynek mindenkor nagy becsülete volt a családban. Becsülete és rendje. Megvolt mindenkinek a helye mellette, és az a rend csak vendégség esetében változott meg. Étkezés előtt és után imádkoztunk. Amíg az étkezés folyt, nem beszéltünk. Ez mind így egészen természetes volt. Étkezés végeztével annál többet beszéltünk, és amire nagyon szívesen emlékezem vissza, sokat énekeltünk. Mindenfélét, ahogyan valaki éppen elkezdte; régi felvidéki nótákat, a János vitéz kedves dalait, de pl. ilyen ádventi időben már elkezdtük énekelni a karácsonyi énekeket, amelyek boldog várakozással töltötték el szívünket. Mi - kivétel nélkül - evangélikusok voltunk és - bár én erre már nem emlékezem - de édesanyám beszélt róla, sokszor ültek asztaluknál ilyen tájban szupplikáns diákok, akik éppen arra jártak, és akiket a család mindig szeretettel megvendégelt. - Még az asztal rendjéhez tartozik: aki nem becsülte meg magát az asztalnál és nem viselkedett odaillően, az máris szedhette a sátorfáját és örülhetett, ha a konyhában menedéket talált és enni is kapott. Meghívni valakit az asztalhoz megtiszteltetés volt nagyapám szerint. A mi generációnknál kezdődött meg az „asztalbontás”. Sok összetevője volt ennek: a két háború, a nők kényszerű munkába állása, az egyke, vagy a legfeljebb két gyermek vállalása. A családok zömében a nehéz lakáshelyzet. Mindez gyökerestől megváltoztatta az egész életformánkat. Elváltunk ágytól-asztaltól, hogy ezek helyét elfoglalja előbb az úgynevezett kombinált bútor, kicsi asztallal, ösz- szecsukható rekamiéval. Ezt aztán még felülmúlta a varia-bútor, ide-oda rakható elemeivel, szükség szerint változtatható rendeltetésével. Köny- nyű-szerkezetű épületekben, ilyen köny- nyűszerkezetű bútorok között már legfeljebb azért imádkoznak az emberek, hogy időnap előtt le ne szakadjon az egész alattuk, vagy fölöttük. A mindennapi kenyerünket is többnyire csak szidjuk, keressük a hibát benne. Nagy részét könnyű szívvel dobjuk ki, mert az asztal degradálásával a kenyér is elveszítette piedesztálját. Hogy imádkozni is kellene érte, kinek jut eszébe? Azért mondtam, hogy nem nosztalgikus nyavalygás akar ez lenni, hiszen visszafordítani az idő kerekét nem lehet, az forog a maga útján előre, és ugyan ki tudja, mi fog még következni, amit el se tudunk képzelni. Megjelent az .új családösszetartó találmány: a TV. Csodálatos találmány, de mégis „nem az az igazi”. - Elképzelem például, hogy egy esti órán, TV-adásidőben belép hozzánk Luther, látja a családot szépen egy csomóban, de senki se néz a másikra, senki se szól a másikhoz. Mindenki egy pontra mered, jobbik esetben magába roskadva bóbiskol, mint például én. Ugyan mit gondolna, vagy mit szólna? Bár a napokban a szemembe tűnt és erősen megdöbbentett egy apróhirdetés, mely szerint valaki egy régi komplett ebédlőberendezést venne, kihúzható nagy asztallal. Vajon ki lehet ő, és mire készül? - Hogy mik vannak? Worscitzné, Michnay Zsófia (Előadásként elhangzott 1983-ban, Luther születésének 500 éves évfordulóján, Angyalföldön, szeretetvendégség keretében.) Soproni Protestáns Napok REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLY Evangélikus Templom, 1998. október 27. 18 óra Igét hirdet: D. Szebik Imre evangélikus püspök Előadást tart: dr. Márkus Mihály református püspök Énekkel, szavalattal a soproni evangélikus iskolák diákjai szolgálnak. Forradalom a Kárpátalján című kiállítást dr. Molnár Ambrus református néprajzkutató nyitja meg. Helyszín: Erdészeti Múzeum. (Templom u. 4.) Teológiai Fórum Soproni Egyetem előadóterme, 1998. október 28. 10-15.30 óra 10.00 óra 10.20 óra 10.30 óra 10.50 óra 11.00 óra 11.20 óra 11.30 óra 12.30 óra 13.30 óra Megnyitó áhítat: dr. Vladár Gábor református lelkész Köszöntő: dr. Koloszár József rektor Előadás: A vallási jogegyenlőség és a: egyházi szükségek teljesítésének ügye az 1848-as törvények tükrében társadalmi-politikai aspektus: Keveházi László Korreferátum: a téma jelenlegi problematikája: dr. Bölcskei Gusztáv Előadás: A vallási jogegyenlőség és az egyházi szükségek teljesítésének ügye az 1848-as törvények tükrében - spirituális-egyházi aspektus: Bereczki Lajos Korreferátum: a téma soproni vonatkozásai dr. Winkler András Hozzászólások, megbeszélés Ebéd Vitafórum: „A vallási jogegyenlőség és az egyházak finanszírozásának ügye napjainkban ” címmel. A fórumot vezeti: Felkért résztvevők: dr. Bóna Zoltán dr. Bölcskei Gusztáv (református) D. dr. Harmati Béla (evangélikus), dr. Almási Mihály (baptista), Csernák István (metodista). A vitafórumon minden jelenlévő aktív részvételére számítunk. 15.20 óra Zárszó: dr. Bóna Zoltán
