Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-09-20 / 38. szám
4.oldal 1998. SZEPTEMBER 20. Evangélikus Elet .A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem” A Révfülöpi Evangélikus Gyülekezet augusztus 23-án, délután tartotta hálaadó istentiszteletét temploma felújítási munkálatainak befejeztével. A megújult templom falai régen nem köszöntöttek annyi örvendező lelket, mint ezen szép verőfényes vasárnapi délutánon. A Simkói László által tervezett magyaros stílusú templom hófehér falai között szépen fénylettek a gyertyák és ragyogott az új láiApák fényében a színpompás virágoktól roskadozó oltár. A nagyszámú ünneplő gyülekezet előtt a hálaadó szertartást D. Szebik Imre, az Egyházkerület püspöke végezte Pintér Mihály egyházmegyei esperes és Riczin- ger József gyülekezeti lelkész segédletével. A szószéki szolgálatot a címül választott zsoltárbeli ige (Zsolt 69,10) alapján tartotta a püspök. Prédikációjában kiemelte, hogy - megújult társadalmi viszonyaink között - a gyülekezet érezzen elkötelezettséget és felelősséget templomán keresztül az egész egyház iránt. Példaképünk ebben is - mutatott rá az igehirdetés - Jézus, aki szintén a templom, Isten háza iránti féltő szeretet- ből tisztította azt meg az oda nem illő elemektől és űzte ki onnan az oda nem illő viselkedést. Prédikációja végén további erőt és kitartó hitet kért a gyülekezet részére ahhoz, hogy tovább haladhasson azon az úton, amelynek egy jelentős eseménye a templom most befejeződött felújítása. A hálaadó istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte, melyet e sorok jegyzője, mint a gyülekezet korábban megválasztott tiszteletbeli felügyelője vezetett, a gyülekezet lelkésze röviden megemlékezett a templom múltjáról és ismertette a felújítási munkálatok lefolyását. Az egész gyülekezet nevében köszönetét mondott az Országos Egyháznak és a helyi Képviselőtestületnek a sok százezer forintos támogatásért, mert ezek a juttatások döntően hozzájárultak ahhoz a hívek adományai mellett, hogy a templom építészetileg és technikailag megújuljon. Külön is köszöntötte a gyülekezetét D. Szebik Imre püspök, Pintér Mihály esperes, Kiss Attila egyházmegyei felügyelő, Molnár Csaba, a helyi református gyülekezet lelkésze, továbbá dr. Mihovics István polgármester. A polgármester felszólalásában méltatta azt a helyben töretlenül megvalósuló gyakorlatot, amit az egyház és az állam harmonikus együttműködése jellemez. További töretlen támogatásáról biztosította a gyülekezetei a Képviselőtestület és a maga nevében. Felszólalt a közgyűlésen dr. Fabinyi Tibor professzor az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezetője is, aki mint a magyarországi templomok avatott ismerője, méltatta a megújult révfülöpi templomot. Ezt követően a tiszteletbeli felügyelő köszönte meg a nyilvánosság előtt dr. Inotainé Lukács Judit és Helfrich Péter osztályvezetőknek, az Országos Egyház tisztségviselőinek áldozatos közreműködésüket, melyek nélkül a felújítási munkálatok nem valósulhattak volna meg. Végül a gyülekezeti lelkész és a tiszteletbeli felügyelő együtt köszöntötte Piri Józsefet a gyülekezet felügyelőjét, aki változatlanul töretlen szorgalommal vesz részt a gyülekezet életében megrendült egészségi állapota és idős kora ellenére úgy is, mint aki istenfélő élete során több lelkészt nevelt egyházunknak. A gyülekezet az általános iskolában rendezett bőkezű szeretetvendégségen látott vendégül mindenkit, aki eljött osztozni a gyülekezet örömében. *** Nem tartozik szorosan az ünnepi alkalomhoz, de feltétlenül illik megemlékezni arról, hogy Riczinger József gyülekezeti lelkész egyházépítő munkáját ezen szolgálati helyén Isten iránti odaadással már 10 esztendeje végzi a hívek nagy megbecsülése mellett. Köszöntsük Őt szeretettel és kívánjunk neki egész családjától támogatva további Isten áldásával kísért gyümölcsöző munkát gyülekezete körében! Ugyancsak köszönjük meg itt a gyülekezet pénztárosának, Borovszky Jánosáénak - mindenki szeretett Ilus nénijének -, Pusztai László lelkész testvérének, a gyülekezet körében végzett hosszú évtizedes áldozatos munkáját, s kívánjunk neki egyúttal mielőbbi gyógyulást. Dr. Galli István „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utadra gondol” 30 évvel ezelőtt Sümegi István, akkori gyülekezeti lelkész és D.dr. Ottlyk Ernő püspök szolgálatával ünnepi istentisztelet keretében egy napon szentelték fel a révfülöpi Evangélikus Templomot és a badacsonyi Imaházat. Most ugyancsak egy napon két hálaadó istentisztelet volt a Balaton északi partján. Az egyik ismét Révfülöpön, a másik pedig Kisdörgicsén. Augusztus 23-án hálaadó istentiszteletre sereglett össze a Balatonfelvidék evangélikussága Kisdörgicsén. A nagy múltú dörgicsei gyülekezet - amely a*Nzázadfordulón ezer lelket számlált - híveinek a száma ma a 100 főt sem éri el. A mégis 3 templommal rendelkező egyházközség az idén nyáron a kisdörgicsei templom renoválását végezte el. A kisdörgicsei gyülekezet az alsódör- gicsei anyagyülekezet filiájaként korábban iskolát is működtetett, ma azonban az evangélikusok száma csupán 14 fő! A kisdörgicsei templom azonban nemcsak azé a 14 evangélikusé, hanem a kis faluban egy templom lévén azt az egész falu közössége magáénak tudhatja. Ez az összetartozás a templom renoválása során is megmutatkozott. A renoválás költségeinek jelentős részét a gyülekezetből és a faluból elszármazott testvérek nagylelkű adakozásából, a helyi gyülekezet, a nyaralók tulajdonosainak és a falu más felekezetű tagjainak adományozásából, valamint a helyi Önkormányzat példamutató hozzájárulásából fedeztük. A gyülekezeti tagok és a közmunkások bevonásával is jelentős összeget takarítottunk meg. D. Szebik Imre püspök a hálaadó istentiszteleten Zsoltárok 84,6 alapján hirdette Isten igéjét: „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utóidra gondol. ” A nagy hőségben lelkeket frissítő igehirdetésében Püspök úr arról beszélt, hogy sok minden van az életben, ami időleges örömöt jelenthet az ember számára, de az igazi, csalhatatlan öröm és boldogság az Istennel való személyes kapcsolat, az Ő útján való járás, az Úr akarata szerinti életvitel. Az ünnepi istentiszteletet családias légkörben folyó közgyűlés követte, melyen Püspök Úr szólt egyházunk aktuális kérdéseiről, majd Kiss Attila, egyházmegyei felügyelő köszöntötte az ünneplő gyülekezetei. Ezt követően dr. Fabiny Tibor professzor úr, a Balatonfelvidék egyház- történetének is jó ismerője köszöntötte a gyülekezetét és tíz éve szolgáló lelkészét, majd szólt az ősi gyülekezetről. A gyülekezet közelmúltját idézte fel Kozma László, nyugalmazott iskolaigazgató, a dörgicsei Evangélikus Gyülekezet egykori iskolájának utolsó kántortanítója, valamint a gyülekezet egykori lelkipásztorának, Csaby ./ózse/lelkész fiának visszaemlékező köszöntése. A lelkész zárszavában hálát adott Istennek, hogy a gyülekezet temploma megújulhatott és az Úr nevéhez méltó környezetben lehetünk együtt. - A templomrenoválás munkálatai befejeződtek, de adja az Úr, hogy lélekben tovább épülhessen a gyülekezet és növekedhessen a hitben Isten Szentlelke által. Riczinger József y Olvasói levél V Szomorúan és fájdalommal olvastuk az Evangélikus élet 1998. július 19-i számát, amelyben dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes egy beszámolót ír „Látogatások a határainkon túl élő magyar evangélikusok között " címmel. A cikk szerzője tájékozatlansága miatt egy aktív fennmaradásáért harcoló evangélikus gyülekezetei lekicsinylőén ismertet. Ha valaki látogatást tervez, akkor azt megszervezi, megkeresi a lelkészt, a gyülekezet vezetőségét (ebben az esetben ez sem nehéz, mert a város első embere a gyülekezet felügyelője) és így tájékozódik. Nem hiszem azt. Iiogy kötelező lenne, minden városnak egy különálló templommal rendelkezni mint, ahogyan a cikk írója sajnálattal megjegyzi. Tájékozatlansága miatt egy gyülekezet életét lebecsülte, nem bizonyos hetekben tartanak istentiszteletet, hanem minden héten (több mint húsz éve, amikor is a gyülekezet lelkésze elhunyt), hetente van bibliaóra és gyülekezetlátogatás, minden hónapban sze- retetvendégség és minden hónap első vasárnapján úrvacsoraosztás, a kis gyülekezet nyolcvan tagjából rendszeresen 25-35 között látogatják a gyülekezeti alkalmakat. Nem kelt más felekezethez elmenni, ha protestáns istentiszteleten szeretnének résztvenni. A cikkben említett Szatmárhegy soha nem tartozott az evangélikus gyülekezethez, mivel ott nem voltak híveink. Nem a kötekedés, hanem a valótlanság állítása és újságban való megjelentetése aggaszt, mivel általa tévesen tájékoztatják a közvéleményt. Máskor, ha a cikk szerzője látogatást akar tenni a Pártiamban élő evangélikusok között, keresse fel őket. Szatmárnémeti, Nagy András Az urbanizációról Irány: A VÁROS! (II. rész) A z ún. mezővárosok szerepe eleinte jelentősebb volt. A mezővárosok voltak azok, a valamikor jelentős települések, amelyek a 19. század utolsó évtizedeiben nemhogy előrehaladást tettek volna a polgárosodás felé, hanem kézműiparuk elsorvadása, a gyáripar máshova koncentrálódása, a kereskedelem stagnálása következtében, és a szegényparasztság agrárproletárrá válása nyomán, többnyire eijelentéktelenedtek. Egyházunk a mezővárosokban legfeljebb csak nagyon kicsiny gyülekezetekkel volt képviselve - eltekintve egy-két szabályt erősítő kivételtől. Bennük nemhogy európai, hanem hazai értelemben sem ment végbe igazi urbanizáció. A mezővárosok evangélikus gyülekezetei a helyi mezőgazdasági jelleg változatainak megfelelően, vagy megmaradtak stagnáló életű, hagyományos gyülekezeteknek, vagy a törzslakosság lassú elszivárgása következtében inkább visszaestek lélekszámban, és az elerőtlenedő kisgyülekezetek megfáradt életét élték. Kivétel volt az olyan, egykori mezőváros, ahol a kereskedelem, köz- igazgatás, közlekedés, és az ipari létesítmény friss evangélikus lakosságot hozott, és ezek körében akadt elegendő számú, hagyományokhoz ragaszkodó egyháztag, sőt: példás buzgóságú, áldozatkész réteg is, amely egy-egy buzgó lelkész vezetésével a helybeliek egyházhűségét is felszította. M ás volt a helyzet azokban a mezővárosokban, ahol a régi, hagyományos, az ősöktől örökölt buzgóság, egy-egy kiemelkedő egyházi intézmény, egy-egy tevékeny, sokoldalú lelkész emléke ötvöződött a jelen nemzedékek hitéletével. A kisebbségben élő evangélikus népréteg viszont - szemben a tömb- evangélikussággal - nehezen tudta megőrizni evangélikus voltát. Ezért a városiasodással járó, megindult népkeveredés, az ősgyülekezetekből való kiszakadás nagyon elősegítette azt a számarány - eltolódást, amely a szaporodásbeli eltérés miatt egyébként is, országosan jelentkezett más népelemek javára, és az evangel ikusság számarányának rovására. Sok gyülekezetünk lélekszámcsökkenése csak ritkán jelentkezett másutt, mint „lé- lekszámtöbblet”! A z is megállapítható, hogy az evan- gélikusság városra igyekezése erősebb ütemű volt, mint a katolikusságé. Részben ezáltal is, az evangélikusság addigi erősségét, a falusi gyülekezeteket gyengítette az urbanizáció. F aluról városra igyekezett mindenki, aki az agrárfoglalkozásokból kiesett. így a jobb módú, falusi rétegeknek azok a gyermekei is, akik iskoláztatásuk révén értelmiségi foglalkozásúakká váltak, és hivatásukat, munkahelyüket városban találták meg. Mindazok, akik városi ipartelepek dolgozóivá lettek, akik kereskedelmi vagy közlekedési alkalmazottakként, a katonaság vagy rendőrség tagjaiként kerültek városba. Sokan szívódtak fel a városba házasságuk révén is. Sok, kényelmesebb életformát óhajtó falusi leány választott városi, vagy legalábbis városias körülmények között élő férjet. A városba törekvés mozgató erőinek» vizsgálata sokkal bonyolultabb, mintsem egyoldalú magyarázatokkal el lehetne intézni. Az bizonyos, hogy egyrészről a földhiány, a félfeudális kötött-, ségek, az agrárlakosság feleslegének kényszerű megélhetés-keresése, másfelől a városi életmód csábítóbb volta a legerőteljesebb rugók. Ezeken belül azonban ezerféle árnyalata volt a városba menekülés okainak. A birtokos réteget a szabad paraszti lét szintjéről a polgári életforma szintje felé igyekezet hajtotta városra, noha ez a réteg ezt a szintet odahaza is inkább el tudta volna érni. A nagyobb számú, birtok nélküli réteg pedig hamarosan rálépett a proletarizálódás útjára. Ezek voltak azok, akik eredeti lakóhelyükön a falvak és mezővárosok szintjére szorultak, és minden lehetőséget megragadtak, ami iparban, közlekedésben, a tőkés fejlődés által biztosított munkahelyek bármelyikén kínálkozott. Különösebb válogatás nélkül mentek, ahova mehettek. A zt csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy követelményeik legyenek. A városiasodás külső kellékei, a világítás, vízvezeték, megfelelő lakás csak kis mértékben álltak rendelkezésükre. A legtöbben először a perifériákon telepedtek le. A bérkaszámyák épülésével, a városba menekült falusiak töltötték meg ezeknek nagy részét. A fix-fizetés, a nyugdíjas állás a zsellérember legszebb álmainak beteljesedését jelentette, ha városi körülményei nem is voltak „urbánu- sak”. Még a viszonylagos jobblétből is csábította a falusi lakosságot a városi életforma, a „hivatalviselés” varázsa. Akármilyen szerény „hivatal” is kívánatosabbnak látszott, mint a paraszti sors. H a a külföldre kivándoroltak számát ekkortájt 2-2,5 millióra becsüljük, a városbaözönlők száma is elérte a félmilliót. Orosz István számítása szerint a parasztság heted-nyolcadrésze megvált a földtől. (Szabó István: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, 1848-1914. -Bp., 1965. című kötetben.) Különösen a 20-40 évesek. E jelenség következménye a falusi lakosság elöregedése, elnőiesedése lett. A városba költözést csak siettette, hogy a társadalmi rétegződés mindjobban elmélyült, és a falu - kezdetleges termelési viszonyai miatt - csak kisebb népesség eltartására, foglalkoztatására volt alkalmas. Azt viszont csak néhány helyen kísérelték meg, hogy a szegényebb lakosságot háziiparral foglalkoztassák, vagy a téli munkanélküliséget megfelelő, ideiglenes munkaalkalmak biztosításával megoldják. Ezen a téren viszont nem elhanyagolható volt falusi lelkészeink, tanítóink tevékenysége. A városba érkezett evangélikusság beépülése a meglévő gyülekezetbe, vagy viselkedése az új gyülekezet alapítása, szervezés kapcsán, a legkülönbözőbb volt. E tekintetben döntő volt, hogy ki-ki melyik és milyen gyülekezetből jött. Jóhagyományú gyülekezet el- vándoroltjai új helyükön sem tudtak meglenni egyházi épület és szervezet nélkül. Az olyan gyülekezetekből érkezettek viszont, ahol nyűg volt az egyházhoz tartozás, és bomlóban volt az gyülekezeti közösség, az új helyen is óvatosan elhúzódtak tőle. Szinte családonként más-más volt az egyházi kapcsolat mikéntje. Ahol volt családi kegyesség, és előkerült a Biblia, ahol forgatták a Tranoszciuszt, és nem tudtak a napi munkához fogni istenes fohászkodás nélkül, - ilyenek is nagy létszámmal voltak! - ott ez az igény átplántálódott az új otthonba is. Ahol pedig az egyházat és hitet szégyenlő racionalista hatások érvényesültek, vagy az egyszerűbb emberek esetében a közöny, sőt: az ellenszenv vált úrrá, ott az új helyzet jó alkalom volt arra, hogy még azok a szálak is elszakadjanak, amelyek a régi talajon valamilyen módon még megvoltak, és többé-kevés- bé még „kötöttek”. E gyes településeken nem annyira a különböző hagyományú vidékekről összeverődött evangélikusokban volt a gyülekezeti élet kialakulásának fő akadálya, hanem inkább új letelepedési helyük adottságaiban. Erős római katolikus tradíciójú érseki és püspöki székvárosokban a liberalizmus, de a „keresztyén kurzus” idején sem volt előnyös evangélikusnak lenni! Mihelyt azonban sikerült szert tenniük imaházra, templomtelekre, lelkészlakásra, ha szerény - sőt: sokszor szegényes - körülmények, között is, elkezdődött, vagy ha már megvolt, felvirágzott az evangélikusok egyházi élete. Pl: az ősi Veszprémben - ahol az ellenreformáció még több ezres gyülekezetét talált, és szétzilált - a századfordulón is egy kis, egyszerű népiskolát mondhatott csak magáénak a Türelmi Rendelet után épült temploma mellett a maradék evangélikusság. A z urbanizáció fonaljának tekinthetjük a nagy alföldi parasztvárosok perifériáin létrejött „munkáskülváros- okat”, a proletámegyedeket, amelyeket maró gúnnyal az európai világvárosok nevével jelöltek meg. (Pl: Róma, Berlin, Párizs, London, sőt: Tripolisz; de volt: Ürgés, Ürgeváros, Halesz, Sintérdomb, ... stb. is.) Az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy az urbanizáció, a városokba költözés nem egyszerűen közelmúltunk és jelenünk jelensége, noha régebben részben mások voltak a kiváltó okai és az összefüggései. E gyházunknak - a múltbeli, hasonló folyamatokból is levonva a szükséges következtetéseket, tanulságokat - józanul, bölcsen, felelősen intézkedve kell reagálnia, ideértve a zsinati döntéseket is, amikor napjainkban szintén fel-fel- hangzik kevesek vagy sokak ajkáról: „Irány: a város!” B.B.
