Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-01-25 / 4. szám

2.oldal 1998. JANUÁR 25. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM A Akkor eljönnek napkeletről és napgyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában (Lk 13,29) VASÁRNAPI Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Gál 3,26 (Ézs 25,1; Zsolt 92,1-16; Róm 1,14-17; Mt 8,1-13) De jóleső öröm, ha egy nagy család, tizenöt-hú­szán ülünk körül egy-egy ünnepi asztalt. Vége- hossza nincs a közös emlékek felidézésének. Eszünkbe jutnak felejthetetlen örömeink és bána­taink. Egy hatalmas családból való gyermekek; fiúk és lányok vagyunk mindannyian Jézus Krisz­tus által. „Testvér!” Ezfi megszólítás más, mint a „Hölgyem”, a „Kolléga úr”, „Tanító néni” vagy a „Hé, maga!” Testvér az, akivel egyek vagyunk, hasonló arcvonások nélkül is egy Atya gyerme­kei. / Eegyen velünk Istenünknek, az Úr- nak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd mara­dandóvá! Zsolt 90,17 (lKor 15,5$ Ézs 19,19-25; Józs 11/-15) Mi az, ami maradandó ebben a világban? Minden alkotásnak behatárolt ..életkora” van; nem áll örökké egy ház, egy templom, a csodálatos fara­gott bútorba szú költözik, az autó - mely újkorá-” ban száguldva hagyta maga mögött kilométerek ezreit - néhány év múlva roncstelepen rozsdáso­dik. Legtöbben semmit nem fedezünk fel világra­szóló szenzációval. Életünk néhány évtized, „...melynek nagyobb része hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.” De le­het áldott élet a látszólag szürke és akkor mindent elértünk. SZERDA Meghallgattam imádságodat, láttam hogy könnyeztél. 2Kir 20,5 (Jak 5,16; ApCsel 13,42-52; Józs 23,1-16) A sírás és a nevetés Isten ajándékai életünkben. Örömkönnyek és bánatkönnyek által elmondható az elmondhatatlan, átélhető a boldogság és a fáj­dalom. Magunkban ritkán nevetünk, nagy társa­ságban ritkán sírunk. Isten színe előtt azonban nem kell szégyelnünk magunkat. Bízzuk rá titka­inkat és halljuk meg vigasztaló szavait! ' 'V CSÜTÖRTÖK dicsérjétek Istenünket, ti immr m mr* szo]g^i mindnyájan, akik féli­tek őt, kicsinyek és nagyok. Jel 19,5 (Ézs 43,21; Ézs 45,18-25; Józs 24,1-15) , ''w A dicséret nemcsak valami lekottázható, eléne­kelhető himnusz. Nem korlátozható csupán a sza­vakba, énekhangokba, különböző mozdulatokba önthető imádságok területére. Ez az ujjongó-kö- szönő hangvétel jellemezheti egész életünket: hir­detheti Istenünk nagyságát - mások számára is vonzóvá téve. Ne féljünk továbbadni az örömhírt, mert az mindannyiunkra ránk bízatott -szavakkal, tettekkel, egész hiteles életünkkel. Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus által örökkön- örökké. Róm 16,27 (Ézs 40,28; Lk 4,22-30; Józs 24,16-28) Pál apostol Rómaiakhoz fit levelének utolsó mon­data azt húzza alá, bogy mindenért Istennek mondjunk hálát, mert neki van egyedül ereje és hatalma az elveszett emberben hitet ébreszteni. Nem az emberi „tökéletesség” előtt kell fejet és térdet hajtanunk, nem is az ige hirdetőjének nagy­szerűsége előtt, hanem az élő Isten előtt, aki Te­remtő, Megváltó, Megtartó Urunk. KUtPD Jézus Krisztus mondja: A világon nyo­morúságotok van, de bízzatok: én le­győztem a világot. Jn 16,33 (Jób 36,16; ApCsel 10,21-35; Józs 20,1-9) Jézus Krisztusban békességünk lehet, akármilyen „rossz sors,” nehéz életút is jutott nekünk. Ne a másikat nézzük, hogy milyen jó neki, meg milyen boldog élete van a miénkhez képest... Kell-e na­gyobb öröm annál, hogy tudom, nem élek hiába, hanem Isten végtelen szeretetével magához ölelt és minden napon velem van?! SZOMBAT Ha megtelik szívem aggodalom­mal, vigasztalásod felüdíti lelke- met. Zsolt 94,19 (Mt 5,4; Róm 11,13-22; Józs 24,29-33) Néha betelik a pohár és talán még a mécses is el­törik. Nem látjuk az alagút végét, összecsapnak a hullámok a fejünk felett, beborul az ég. A nap ilyenkor is süt, de mi behunyjuk szemünket, jó erősen, arcunkat kezünkbe temetjük és kétségbe­esünk. Ilyenkor is mellettünk van Urunk, de na­gyon nehéz meghallani őt. Ő az igazi Vigasztaló, halld meg szavait és ne engedd el kezét! Krska Mária Igefények a hétköznapokban: A múlt - és a jövő küszöbén. (5Móz 8, 2-5. 7-18) Az óév múlta és az új év kezdete kivétel nélkül mindnyájunkra nagy hatást gyakorol. Ami elmúlt, arról már tudjuk; milyen volt, mit kaptunk és mit nem, mit hozott és mit vitt el, - sajnáljuk az elmúltát, vagy éppen fordít­va, mélyet lélegezve, örülünk, hogy vége: el­múlt! Milyen nyomokat hagyott bennünk és hogyan „dolgozzuk fel” a múltat, - ez minden hívő keresztyén számára nagyon fontos fel­adat! Nem mindegy, hogy „mit csinálsz a múltaddal? ” ­Isten igéje a fenti részben egészen pontosan megmondja, mit kell tennünk: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Iste­ned, az Úr...” (2.v.) Emlékezz! - Tehát el kell végeznünk egy számadást. Végig kell gondolnunk mindazt, ami történt velünk. Nem megoldás az, ha - bármilyen jó okunk lenne is rá -, hogy szám­adás nélkül igyekezzünk a „feledés tengeré­be” dobni mindazt, amire nem szívesen em­lékezünk. Nem tehetjük, mert: ...az egész úton Istened vezetett! mondja az Ige. - Az el­ső, legfontosabb tehát a számadásban, tisz­tázni magunkban, - valóban vezethetett-e mindenben az Úr. Amit olyan szívesen elfe­lednénk, - vajon nem azért volt-e, mert ott és abban nem vezethetett az Úr, hanem a ma­gam akarata szerint jártam el. A számadás te­hát: szembenézés önmagunkkal. Isten is ezért kezdi ezzel, hogy: „... megtud­ja, mi van a szívedben, megtartod-e paran­csolatait, vagy sem?” (2.v.) Azután végigso­rolja „emlékeztetőül” mindazt, amit nehéz­ségként engedett meg, - de azt is ahogyan ezekből kivezetett. - És mindezeket azért: hogy megtudja, mi van a szívedben!? - Az el­múlt év minden körülményére való reagálá­som, az emlékezés mérlege és a számonvett eseményekhez fűzött értékelésem mind-mind azt mutatja meg: mi van a szívemben! - Ke­serűség, elégedetlenség, zúgolódás a nehéz­ségek miatt, - vagy el tudom-e fogadni mind­azt, ami nehéz volt: Isten kezéből, - mert tu­dom, hogy Ő vezetett, - és látom szabadító csodáját is, mert már megnyílhatott rá a sze­mem: „Akik Istent szeretik, azoknak minden ja­vukra szolgál. ” (Rom 8,28) Ez az emlékeztető számadás, amely ide tud vezetni, - már az érett keresztyének sajátja. Egyben az egyetlen lehetőség arra, hogy az elmúlt évre visszanézve - az új év küszöbén egyedül a teljes hálaadás uralkodhassék ben­nünk: „Áldjad\ lelkem, az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét!” (Zsolt 103,1) Ha az év végi emlékezésünk a zsoltáros sza­vaival zárulhatott, - a szívünkben nem lesz helye se félelemnek, se szorongásnak, se ag­godalomnak az új év és a jövő ismeretlen eseményeire gondolva, mert komolyan vesz- szük Urunk ígéreteit: „ Tartsd meg tehát Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, az Ö útjain járj, és Ot féljed! Mert jó földre visz be most téged Istened, az Úr... és áldani fogod Istenedet, az Urat azért a jó földért, amelyet neked adott. ” (7,8,10 v.) Az ország ismerten nehéz gazdasági helyze­tében, amikor ismét újabb áremelkedési hul­lámmal kezdődik az év... ilyen optimistán te­kinteni előre? Nem naivság ez? - NEM, hanem HIT! Hit és bizalom Isten ígéreteiben, - aki mindeddig, minden ígéretét megtartotta! - És, mert: „Nagy nyereség az istenfélelem, megelége­déssel. ” (lTim 6,6) És: „Azelég, több, minta sok! ” Csak az Úr ígéreteire támaszkodó hálás szív alkalmas arra, hogy Isten áldásait befogad­hassa, és addig nem ismert isteni erő, öröm, békesség tölthesse el életünket ebben az új évben! Pásztor Jánosné, Tamási VÍZKERESZT UTÁNI HARMADIK VASÁRNAP IGÉJE „...LEGYEN MEG A TE AKARATOD,” Mt 8,1-13 Történetünk egy igen mozgalmas képpel kezdő­dik. Jézus a Hegyi Beszéd elmondása után lefelé ha­ladt a hegyről. Mögötte addigi hallgatósága, akik­ben mély nyomot hagyott tanítása: „ ...mert úgy ta­nította őket, mint akinek hatalma van, ” (Mt 7,29). A hallottak, az ott kapott lelki eledel kíváncsivá és ki­éhezetté tette őket, ezért egy darabon még elkísérték Jézust. A hegy alján a kép kiegészül egy újabb szereplővel - egy leprás beteggel - aki elébe ment Jézusnak és leborulva imádta őt. Jézus mögött állók már arról tanúskodhattak, hogy ők gazdagodtak szolgálata ré­vén. Jézus előtt térdelő leprás beteg még előtte állt a nagy eseménynek, gyógyulásának. A leprás ember nem sajnáltatta magát és nem pa­naszolta el, milyen testi-lelki kínokon ment keresz­tül az utóbbi esztendőkben. Nem állta el Jézus útját, hogy a betegségével kikerülhetetlen legyen. Ő még ezzel a súlyos betegségével is úgy tudott odaborulni Jézus lába elé, hogy első szava nem az életveszély­ben lévő beteg segélykiáltása, hanem az Urat meg­illető imádaté volt. Nem színlelt hódolat volt az övé, amely alig győzte kivárni, hogy jöjjön el végre az a várva várt pillanat, és teste mint elnyűtt ruhát vesse le a leprát. Nem kívánta maga számára, hogy gyógyulása automatikusan történjen. Kérése egyéni elbírálását várta. Nem hivatkozott Jézus addigi gyó­gyításaira, - mondván, számtalan esetben visszaadta már az emberek egészségét - így történjék vele is, hasonlóképpen „ Uram, ha akarod megtisztíthatsz. ” Úgy gondo­lom, Jézusnak tetszett az ilyen formán megfogalma­zott kérés. Látta azt a hitet, amely még ilyen testi kí­nok között is teljes mértékben őreá hagyatkozik. Döntésétől tette függővé sorsát, hogy gyógyulást, vagy a gyötrelmes betegség sírig való hordozását hozzák el számára a következő pillanatok. Mit is kérhetett tőle egy élő halott? Abban a kor­ban úgy kezelték őket, mintha már ténylegesen ha­lottak volnának. (Még a középkorban is gyásszertartást végeztek a leprás beteg felett.) A leprás tisztában volt azzal, hogy Jézusnak hatalma van bármire. Még az egyik legsúlyosabb betegségnek tartott leprától is meg­tisztíthatja. (A leprás meggyógyulása a halott feltá­masztásával egyenrangú csodának számított Izrael­ben.) Az élő, temetetlen halott várta, miként dönt sorsáról Jézus, rábízta magát teljesen. Jézus válasza: „Akarom. Tisztulj meg! És a lepra azonnal letisztult róla. " Jézus korlátlan hatalma pá­rosult az akaratával. „Akarom. ” Először nyomaté­kos és határozott válasz ez a leprás kérésére, hitére. Másodszor, ebben a kijelentésben benne van Jézus egész lénye, kiérződik belőle mentő szeretete. A leprás gyógyulásának története arra bíztat min­ket, hogy a hívő, Jézusban bízó szív imádsága, meg­hallgatást nyer. Mi tart vissza attól, hogy odalépj Jé­zus elé és kimutasd, egyedül belé veted reménysé­gedet? Mi tart vissza attól, hogy odaborulj elé és el­mond kéréseidet? Talán az attól való félelmed, hogy imádságod nem nyer meghallgatást? Félsz attól a kudarctól, hogy kérésed esetleg nem egyezik az ő akaratával? Legyünk készek arra, hogy Isten kezéből mindent hálaadással fogadjunk el, tudván azt, hogy „Mit Is­ten tesz, mind jó nekem, És bölcs minden végzése ”. (348. ének 1. vers) Babka László Imádkozzunk! Mit Isten tesz, mind jó nekem. Ő életem fénye. Ő ad hitet, hogy énekem Nagy tetteit dicsérje. Baj vagy öröm - megköszönöm. Hisz végül megláttatja, Hogy mind ál­dásul adta. Ámen. (348. ének 3. vers) ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. január 25. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Herczog Csaba; II. , Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Csiz­mazia Sándor; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Thumay Béla; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dé­vai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Pé­ter; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla, du. 6. ifj. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) dr. Muntag Andomé; du. 6. (ref. templom) Spányi Antal rk.; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Ker­tész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Schulek Mátyás; de. 11. (úrv.) Schulek Mátyás; du. 6. (ifjúsági) Joób Máté; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) Joób Máté; du. 6. (vespera) Szeverényi János; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Kőháti Dorottya; Budahegyvidék, XII., Tartcsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Bácskai Kár­oly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Vári Krisztina; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Temp­lom tér de. 10. Sánta Anikó; Rákospalota, XV., Ju­hos u. 28. (Kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyá­ny I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Péter Attila; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVH., Gőzön Gy. u. de. 11. Péter Attila; Pestszentlőrinc, xvm„ Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVni., Rákóczi út 83. (ref. temp­lom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri Já­nos Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endrefíy Géza; VÍZKERESZT UTÁNI 3. VASÁRNAPON a li­turgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oltá- ri igéje: Róm 12,17-21; az igehirdetés alapigéje: Mt 8,1-13. HETI ÉNEKEK: 277, 384 EVANGÉLIKUS FÉLÓRÁT közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1998. janu­ár 26-án, hétfőn 13.30-kor. Előtte evangélikus korálismertetés lesz 13.20 órakor. Istentől el nem állok (337. ének) Bizonyára csak rit­kán fordul elő, hogy valaki a költői koszo­rú császári kitünteté­sét visszautasítja. Helmbold Lajos, éne­künk költője ezt tette. Szerény ember volt. Úgy érezte, tehetségét Istentől kapta, egyedül Isten­nek jár érte köszönet. A szív hálája, ez a ritka tulajdonság szólal meg énekünkben. Emberek jósága és kegye bizonytalan, „De mindvégig hű marad jóságával az Úr”. Nyu­godtan rá bízhatjuk testünket, lelkünket, életünket. Annak bizonyságául, hogy Isten szeret és jót gondol felőlünk, nekünk adja egyetlen Fiát (3. vers). Min­den földi nyomorúság és bűneink ellenére, Jézusért a boldog örök élet vár ránk (4. vers). Énekünk olyan időben keletkezett, amikor bizo­nyára sokan kételkedtek Isten irgalmában. 1563-ban Erfurtban kitört a pestis. Két év alatt 4 ezren haltak meg járványban. Aki tudott, menekült. Az egyetem rektora is elhagyta a várost családjával együtt. Helmbold Lajos szoros barátságban volt velük, de ő maradt, nem hagyta el a várost. Búcsúzóul és köl­csönös vigasztalásul Zsoltár 73,23 verséhez csatla­kozva írta énekünket. Később is sok megpróbáltatást állott ki, de erős maradt, ahogy a 2. versben énekelte: „ Ügyemet reá bízom, Szívem keserveit, Könnyem letörli bizton, S rám víg napot derít. Hitem reá hagyja. A testem, lelkem, éltem. Kezében azt nem féltem, Legyen akaratja ” Majd elvégezte a teológiát és diakónus, azután superintendens lett. 1598 tavaszán, amikor Thüringiában újra ezrek estek áldozatul a pestisnek, ő is meghalt ebben a félelmetes járványban. Gáncs Aladár

Next

/
Thumbnails
Contents