Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-08-02 / 31. szám
4.oldal 1998. AUGUSZTUS 2. Evangélikus Élet Nemzetközi szimpozion a Teológián Bűnbocsánat az új kezdet jegyében „A tűz körül ültek a pásztorok” Lelkészevangélizáció a Somogy-zalai egyházmegyében Budapest - Egy nemzetközi szim- pozionra gyűlhettek össze az érdeklődők az Evangélikus Hittudományi Egyetemünkön, június 25-27. között. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem 75. születésnapját ünnepeltük. A már fennálló evangélikus lelkészképzés intézménye ugyanis 1923-ban az akkori pécsi Erzsébet Egyetem Teológiai Fakultásaként nyithatta meg kapuit a tanulni vágyók előtt. Ezzel a rendezvénysorozattal a szervezők szerettek volna párbeszédet létesíteni a különböző hitvallású közösségek között, s egyben a teológiai tudományágak között is elősegíteni egy tudományok közötti együttműködést. Ezért „Bűn, bűnbocsánat, új kezdet” címmel előadássorozatot hallgathattak a résztvevők, amely a teológiai sokféleséget magába ölelte és alkalmat nyitott a munka- csoportokban való eszmecserére is. Dr. Reuss András rektor megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az előadás- sorozat alaptémájává választott „bűn, bűnbocsánat és új élet” tulajdonképpen az emberi élet problémája, s az emberi élet múltját, jelenét és jövőjét is felöleli. A bűn napjainkban szociológiai problémává vált és a XX. század embere a bűnösség szorításában neurózisossá vált. Fontos lenne tehát valóban megbocsátani tudni, a régi viszonyrendszert azonban nem lehet visszaállítani, hanem jobb viszonyokat kell kialakítani. Hozzá kell szoknunk, hogy korunkban is beszéljünk a bűnösségről, persze nem magunkat kiemelve az emberek közül, hanem mint egy ember a sok közül, egy szinten a bűnösökkel. El kell egymást ismernünk és kell tudni egymásnak megbocsátanunk. Ez lehetne jelenünk és jövőnk záloga. A következő napokon még sok értékes és érdekes gondolatot közöltek az előadók, melyek közül példaértékkel csak néhányat szeretnénk megemlíteni. Dr. Karasszon István Ezsdrás könyvének bűnbánati részét dolgozta fel, mely korunkban újabb jelentőséget nyert. A rendszerváltás utáni időben ugyanis a különböző felekezetek egyházi vezetése, ünnepélyes keretek között közös bűnvallást tett, ám ez véleménye szerint az adott körülmények között lehetetlen volt, mert akkor még nem érett meg rá a helyzet egyik egyházban sem ilyen kijelentések tételére. A teológiai döntéseket tudni kell félretenni, a politikai- vagy társadalmi kérdésekkel ellentétben ezek másként kezelendők. Ezeket a kérdéseket egyedül az egyháztagokra kell bízni és úgy Isten színe elé vinni. Dr Wolfgang Kraus koblenzi profesz- szor előadásának témája Jézus halálának páli értelmezése volt, ahol a jézusi engesztelő áldozat kérdésköre került előtérbe. Kraust egyébként sok Németországban járt evangélikus lelkész ismeri még abból az időből, amikor ő Erlan- genben a Teológiai Fakultáson oktatott. Dr. Szabó Lajos előadásának témája: Túlélés vagy újjászületés? A nyugtalanság nyomása és a nyugalom vágya az ezredforduló emberének életében volt. A következő félévtől megválasztott teológiai rektor nagy beleérzéssel vizsgálta az egyház és társadalom egészét, s megállapította, hogy még mindig tapasztalhatók olyan feszültségek, melyek nyomasztó- ak a jelen szituációjának elviselésében és megggátolják ezzel az új kezdetet. Dr. Pentti Laasonen finn professzor pedig a XVIII. századi finn egyház újrakezdéséről beszélt, mely példaértékű lehet a mai problémák megoldásában. Dr. Lichtmann Tamás, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Germanisztika Tanszékén, valamint a budapesti Zsidó Egyetemen oktat, s egy rendkívül érdekes előadást tartott a zsidó irodalomról, különös tekintettel Franz Kafka munkásságára. Dr. Erdő Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora az egyházi büntetések elengedéséről tartott előadást, amely egy jogi jellegű véleményt tükrözött, s meghallgathattuk Dr. Marc Lien- hard professzort is, aki Strassburgból jött és a német és francia nép közötti kapcsolatokról adott elő. Előadásában kifejtette, hogy a két nép között viszonylag jól sikerült megvalósítani a megbocsátást, a bűnösség közös felismerésével és így tudtak elindulni az Európába vezető úton. Az előadássorozatot szombaton Dr. Ulrich Körtner, bécsi professzor előadása zárta, aki a megbocsátásról szólt, mint ami a kereszténység egyik alapfogalma. A megbocsátás bibliai fogalmából kiindulva a történeti háttéren át az újkori fogalomkritikáig jutottunk el. Az áldozat kategóriája után a kereszt fogalmát tisztázva arról az erőről beszélt, amelyet a jelenkori egyházak meríthetnek, s amelyet a társadalomban kell továbbadniuk. A szimpozionra bajor vendégek is érkeztek. A neuendettelsaui Egyházi Főiskola tanárainak és diákjainak delegációja az egyik kedves színfoltja volt a találkozónak. Ennek a képviselőcsoportnak egyik tagját, Dr. Renate Jost asszonyt kérdeztük meg a szombati záróelőadás után arról, hogyan értékeli összességében az előadássorozatot. A docentúra vezető feminista teológusasszony kifejtette, hogy nagyon fontosnak tart minden teológiai eszmecserét, főleg, ha a területek ilyen sokféleségével találkozhat és üdvözölte az ezirányú kezdeményezést. Azt azonban hiányolta, hogy az előadássorozaton női teológustól nem hallhattunk előadást, s így a női szempont nagyon hiányzott a képből. Véleménye szerint ugyanis a nők speciális hozzáállása minden teológiai területen figyelemre méltó, hiszen vannak sajátos női szempontok, s bizonyos dolgokról a nők másféleképpen vélekednek A feminizmus tehát nem rombol, hanem hozzájárul az emberek egymáshoz való közeledéséhez, hiszen célja, a nők elfogadtatása, elismertetése, az egyenjogúságért való küzdelemben. Úgy látja, hogy sokszor az emberi fejekben lévő előítéleteket kellene leküzdeni és akkor megnyílhatnának további kapuk a közeledésre. Ez az irány lehetne az egyik új kezdeti lehetőség az egyházban. A szimpozion alatt a résztvevők azonban bebizonyították, hogy mennyire fontos egymás véleményének tiszteletben tartása, az egymás iránti nyitottság. Ezért intenzív beszélgetésekben értékelték ki a hallottakat, s ezek a közös együttlétek alkalmat adtak arra, hogy elhatározzák, megjelentetnek egy könyvet, melyben ezeket az információkban gazdag napokat tennék közkinccsé. Bolla Zsuzsanna A Jó pásztor vasárnapja utáni hétfő délelőtt Gyenesdiásra a Kapema- umba evangélizációra gyülekeztek egyházmegyénk és a környező egyházmegyék lelkipásztorai. Idős és fiatal szolgálattevők, s volt aki családosán, kisgyermekkel érkezett a „tűz köré", Isten igéjére figyelni, a testvéri és úrvacsorái közösség áldásaiban részesülni. A mintegy harminc résztvevő nem elefántcsonttoronyba vonult önmagát legeltetni, hanem kiképző táborba jött, hol erőt, újabb indíttatást, „tüzet" kapott, a reá bízottak közt folytatott további szolgálathoz. Szüksége van minden vízszintes vagy függőleges szórványban szolgáló őrálló lelkésznek, hogy Mária példáját követve megtalálja és kihasználja a megfelelő időt Jézus lábainál a töltekezésre, az egy szükséges dologra való figyelésre. Nehéz röviden összefoglalni mindazt, amit hallottunk, s az is lehet, hogy más és más ragadott meg bennünket, de a Jelenések könyve egy eseménysorát segítségül híva mégis igyekszem megosztani a kapott ajándékokat. így az áldás hét pohara legyen előttünk, amit Urunk az „angyalok” Isten közöttünk tanúskodó követei által reánk árasztott, kiöntött. A z első pohár: A reggeli áhítatok alapvetése a 27. Zsoltár első és középső Verséből kibomlóan. Amelyben nem az erős rendíthetetlen győzedelmes hős szólal meg, hanem a sötétbe, mélybe zuhant külső harapós, marcangoló fogú ellenségekkel körülvett és belső félelmektől gyötört, oltalomra szoruló ember, aki utolsó erejével az erős és rendíthetetlen Istenbe kapaszkodik. Mert Isten közel van még ilyenkor is hozzánk, hiszen színe előtt élünk, s mikor hív, magához szólít: Járulj a színem elé, szívünk nem recitálva monoton hangon, hanem bizalommal ráfelelheti: Színed elé járulok Uram. Uram nálad van a megoldás, sza- badítás, oltalom. A második pohár: Szembesülés az Ároni házból való pap, Ezékiel próféta küldetésével és sorsával, vagy inkább szembesítés saját hivatásunkkal. Délelőttönként azt kísértük végig, miként adott Isten új prófétái elhívást, új látást, hallást Ezékielnek mikor megragadta, s a fogságba hurcolt néphez járatlan útra indította. A néphez, akik tudnak sírni, jajgatni, kétségbe vonni Isten következetes voltát, s félre tenni az ő törvényét. Itt kell az őrállónak csalán, tövis, a kemény fejű nép közt Isten igazságát következetesen prédikálni. Mi se kiselőadást, elmélkedést tartsunk, hanem sajátítsuk el az igét, azonosuljunk vele és küldőnkben bízó szívvel szólítsuk meg a gyülekezetét, világossá téve Isten akaratát. Vállaljuk a veszélyes feladatot, küldetést, merjük a bűnt bűnnek nevezni, de hirdessük a bűnbocsánatot és megtérést. Ne halmozzuk mulasztásos bűneinket, mert ha hallgatunk, a kövek fognak prédikálni. A harmadik pohár: Először nem szóban, hanem sokkoló képekben ömlött elénk. Egy ideig kuncogtunk, majd ezután kínos nevetés, végül legszívesebben bizonyára sírtunk volna azokon az emberellenes módszereken, s az áldozatokon, akiket Oroszországban letámadtak amerikai „hittérítő” béresek. Jézus Máté 18. fejezetében a Mennyei Atyáról úgy beszél, mint akinek az egy, a kicsi is nagyon fontos. Isten tud örülni, megbocsátani, de haragudni is. Mi sokszor nem figyelünk eléggé arra, hogy egy-egy helyzetben az emberek kicsinyek, elesettek lesznek, ahol ezt nem kihasználni kell, hanem segíteni rajtuk. Szelíden alázatos Jézusi lelkülettel fordulni a kiszolgáltatott helyzetű emberhez, hisz Isten elé mi is csak kicsiségünk teljes tudatában járulhatunk. A negyedik pohár: Élénk, többségében az elhangzottakra és egymásra figyelő véleménycsere. Áldott beszélgetés átélt tapasztalatainkról, nehéz és felemelő helyzetekről. Arról a roppant feladatról, amely egy letelepedett helyzetű keresztyénséget megmozgathat, híveinket értelmes feladatokra serkentheti. A z ötödik pohár: Zene, muzsika, a közös ének, ami összegyűj- t s kellemes csobogásként áradt. Majd hömpölygő folyó, mely hangszerek és hozzáértő zenészek énekével emlékeztetett először a múlt évi evangélizációra. S arra, aki mellettem áll, átérzi bánatom. Szól hozzám s féltő szeretettel mellettem lesz, ha ijedten ébrednék fel. Akijeit mutat nekünk, akit várhatunk, hogy újra megtalál. A hatodik pohár: Vallomás arról, miként él egy speciális helyzetű lelkész család, lelkészházaspár, a hivatásos őrálló és hozzátartozói a gyülekezetben. Miként kell és lehet-e egyáltalán megtalálni a keskeny utat, hogy a kisebb és nagyobb családba, szeretteink és a gyülekezet körében elvégezzük, betöltsük feladatainkat, a kettőt nem kijátszva egymás ellen. De jól figyelve arra, ami az esti áhítatban megszólalt: a templom központi hely ma is a lelkész és a gyülekezet életében. V égül a hetedik pohár: A jó pásztor terített asztala. Ahol a menedék az újraindulás helyén az értünk életét adó élő Jézusnál letehettük bűneink terhét irgalmat nyerve. Elmondhattam a három- kéréses gyónó imát a 27. Zsoltár befejező versei alapján: Uram taníts utadra, vezess helyes ösvényen, fogd vissza indulataimat. Tudom, jóságod keres engem, s te adsz tested, véred által bátorságot, erőt, reménységet. Az úrvacsorái asztalközösségben a Győző kínált és adott győzelméből életet mindnyájunknak. A két nap során együtt melegedtünk az Ige, a Szentség tüze, Jézus sze- retete, a Lélek életet adó ereje által. Örvendezhetünk, hogy beteljesült rajtunk a prófécia: „Az én népem lesztek én pedig Istenetek leszek". Hálaadás, dicsőség Istennek s köszönet eszközeinek, akik angyalként közöttünk szolgáltak: Tekus Ottó, Fehér Károly, Zügn Tamás, ifj. Cserháti Sándor, a Promise együttes tagjai, Nagyné Szeker Éva és e sorok írója. Smidéliusz Zoltán Diakóniai és lelkigondozói napok Nagykőrösön Négy napos diakóniai tanfolyam volt a közelmúltban a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán Nagykőrösön. Célja a gyülekezeti tagok felkészítése diakóniai munka végzésére. Iskolai végzettséghez nem kötve, foglalkozástól függetlenül jelentkezhettek a résztvevők. A képzés tartalma igen átfogó volt. Dr. Böszörményi Dalma, Tátrai Mária és dr. Fruttus István Levente (főiskolánk Diakóniai Tanszékének vezetője) az előadásaikon megismertettek a keresztyén segítés alapelveivel, a diakónia különböző területeivel. Betegek, öregek, haldoklók, gyászolók lelkigondozása; szenvedélybetegek, veszélyeztetett fiatalok, krízisben élő családok segítése; az abortusz és az euthanasia kérdései szerepeltek a programban. A konzultációkon kölcsönösen okultunk egymás tapasztalataiból is. Megtanultuk a különbséget a segítő beszélgetés és a lelki vezetés között. Sok-sok készségfejlesztő gyakorlatban próbálgattuk a gondozottakkal való helyes beszélgetést. Szerepcserék folyamán tapasztaltuk, milyen nehéz is anélkül, hogy magunkról beszélnénk, anélkül, hogy tanácsokat osztogatnánk. Jó volt hiányosságainkat jobban megismernünk. Egyik legnehezebb feladatnak a beszélgetések befejezése bizonyult, az idő - ahogy az életben is -, mindig kevés volt. Nyilvánvalóvá vált, milyen nagy szükség van a lelkész és a diakónus közös munkájára, a gyülekezetben a segítő munka szervezésére, és a gyülekezeti tagok személyes megszólítására: „Tedd meg ezt! Menj el oda!” Egyébként gyakran értelmezzük úgy, hogy az Úr a szomszédunkat inti a felebaráti szeretet kimutatására, nem minket. Egy gyakorló gyülekezeti diakónus tapasztalatait hallgatva jöttünk rá, hogy minden egyes gyülekezeti tagnak jut valami tennivaló. Lehet, hogy ez csak egy szerény segítségnyújtás, de valaki számára nélkülözhetetlen. A tanfolyam egyik legnagyobb ajándéka az a lelki közösség volt, amely az első órákban kialakult, s mindvégig érezhető volt. Talán a Szerencsről érkezett testvérek alapozták meg, akik hatan jöttek egy gyülekezetből, s énekükkel kezdtek minden alkalmat, magukkal ragadva a többi jelenlevőt. Kecskemétről tizenkét fős csoport érkezett, de több helyről is jött 2-3 fő együtt, akiket az előadók tudatosan irányítottak egymás jobb megismerésére és a munka közös végzésére. A résztvevők többsége református és evangélikus volt, de más felekezetből is érkeztek. Kedves színfoltja volt a találkozónak, amikor az evangélikus testvérek énekeskönyvük 70. énekét megtanították a többieknek. Scholz László verse, s különösen annak 3. versszaka magával ragadó volt. Általános kérdés volt: hogyan tovább? Sokat tanultunk, most már látjuk, milyen keveset tudunk. A jelenlegi elképzelés: ősztől havonta két-két napos kurzusban foglalkozunk egy-egy témával behatóan, e képzés folytatásaképp. A tanfolyam alapigéjének is mondhatnánk az utolsó este evangélizációs Igéjét: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. " Róma 14,7-8. Főiskolánk évek óta folytat felsőfokú diakónusképzést, de ennek diplomája sajnos államilag nem elismert. Jó hír érkezett viszont a múlt héten: szeptembertől megindulhat főiskolánkon a diakónus-szociális munkás szak, mely már államilag elismert diplomát ad. Idén a nappali tagozaton kezdhetjük a tanítást, jövőre talán levelező tagozaton is. Nyáron még tarthatunk pót- felvételit, de azon sajnos csak a képzési díjukat maguk fizetőket szabad felvennünk. Tolle, lege! „Vedd és olvasd!” - hallotta a hangot az útkereső Augustinus, kezébe vette a Bibliát, és az ige megmutatta neki azt, aki maga az Út, az Igazság és az Élet. Azóta századok teltek el, körülmények és gondolkodásmód változott, tolmácsolás is kell a nekünk szóló igéhez. A tolmácsolás mindig más színt ad a szónak, az alkalmazás még inkább. Ez lehet jó, de félreértések, idegen gosdolatok is keveredhetnek belé. A Jó Pásztor juharnak nem mindig elég gyakorlott a füle, hogy különböztessenek Gazdájuk szava és az idegen hang közt. Ezt az apostoli levelek és a reformáció hitvallásai is bizonyítják, nem beszélve mai tévtanok és tegnapelőtti torzulások tapasztalatairól. Az Ószövetségi Szentírás olvasásának bizonyos rendje a zsidóságban már Jézus Urunk korára kialakult, a keresztyén egyházban pedig az Újszövetség legfontosabb részeit hamarosan elkezdték az egyes ünnepekhez és vasárnapokhoz kapcsolni. Az így „körülmetszett” szakaszok, „perikopák” rendje nagyjából Nagy Károly császár alatt szilárdult meg és terjedt el - ez az „óegyházi perikóparend”, amely mellé a gazdagító változatosság szándékával születtek később más rendek is. Hazai egyházunkban a folyó egyházi évben az óegyházi sorozat van elrendelve. Egyik tudományosan képzett, elkötelezett hitvalláshű igetolmácsoló lelkészünk feldolgozta ezeket a textusokat lelki haszonnal olvasható rövid prédikációkban, majd kivonatosan ismerteti az evangélikus lelkészi szakfolyóiratban alapítása óta megjelent feldolgozásukat. Ezt a kétkötetes művet nemcsak idén és nemcsak lelkészek s más gyülekezeti szolgálatot, feladatot ellátók forgathatják haszonnal, de minden komolyan érdeklődő, gondolkodni és hinni akaró ember. Aki netán kemény kritikáját túlzásnak tartja, az is tanulhat belőle. 'A mű az újszövetségi szövegek eredeti mondanivalóját, a re- formátori fölismerés érvényesítését és a 20. századi tolmácsolás útkeresését tudományos alapossággal, éles fényben törekszik elénk tárni. Ha harcos elkötelezettsége szokatlannak tűnik, ennek oka lehet az, hogy figyelmen kívül hagytuk, elfeledtük Luther szavát: A teológia a törvény és az evangélium helyes megkülönböztetése. - Isten követelő törvényének és Krisztus drága áron megfizetett, de ingyen kínált, új életre indító bocsánatának megkülönböztetése nélkül üdvösségünk dolgában saját kétséges teljesítményünkre építünk, életfolytatásunkban pedig önhittségbe, lázadásba vagy a szabadosság útvesztőjébe tévedhetünk. Magassy Sándor Óegyházi perikópák című kétkötetes műve megérte a szerző és segítői áldozatos munkáját, és megéri minden olvasó figyelmét és forintjait. Dr. Zsigmondy Árpád (Megrendelhető: Szepesfalvyné Magassy Mártánál, 1223 Budapest Hunyadi u. 9. Tel.: 227-1316. A két kötet ára: 4000,- Ft.) Agócs Judit
