Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-06-28 / 26. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Elet 63. ÉVFOLYAM 26. SZÁM 1998. JÚNIUS 28. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN HARMADIK VASÁRNAP ARA: 48 FT A keresztyén ember igazsága semmiképpen sem a szívben és a lélekben van, hanem a bűnbocsánattal leszünk igazak, s szabadulunk meg bűneinktől. Luther A TARTALOMBÓL 9. Budapesti Bach-hét - 1998. június 1-7. Gondolatok egy lelkésziktatás kapcsán Egy „családi” találkozó képei A Petőfi emlékév újabb állomásán, Aszódon tartottak kiemelt rendezvényt június 4-én. A városi önkormányzat, az evangélikus egyház és a Petőfi-Társaság helyi csoportja fogott össze és emlékezett a költőre, aki az evangélikus gimnázium tanulója volt, és 1838-ban itt írta első költeményét „Búcsúzás” címmel, amiben az iskolától búcsúzott. Az ünnepség a város főterének egyik sarkán kezdődött, ahol emlékművet lepleztek le. Petőfi nagyapja, Petrovics Tamás 1783-89 között a város mészárszékét bérelte. Az egykori épület helyén építettek egy homlokzatot, mely a mészárszék bejáratát mintázza. Az ajtónyílásban elhelyezett márványtáblán örökítették meg a történetet. Bagyin József polgármester tartott beszédet, kiemelve, hogy az a törekvés vezette a várost, hogy megörökítse Petőfi és családja itteni tartózkodását és az utódokat is a költő iránti hálára vezessék. Emlékülést a templomban tartottak. Itt Detre János esperes mondott köszöntőt és felolvasta Petőfi: Apostol című költeményének egy szakaszát, mely imádságként adott alaphangot a megemlékezésre. Isten, légy üdvöz, légy imádva! Fölszállott hozzád egyik porszemed, hogy Előtted leboruljon, S elmondja: hű fiyl vagyok, atyám! Kemény pályára útasítál, De én nem zúgolódom, Sőt áldalak, mert azt mutatja ez, hogy Szeretsz, hogy én választottad vagyok. A jóid lakói elfajultanak, Eltértek tőled, rabszolgák levének... Rabszolgaság, ez a bűnök szülője, A többi ennek apró gyermeke. Ember hajol meg emberek előtt! Ki embertársának fejet hajt, Az, Isten, tégedet csúfol! Meg vagy csúfolva, Isten, ott a földön, De ez örökké nem maradhat így, Dicsőségednek helyreállni kell. Egy életet adtál én nekem, atyám, S én azt szolgálatodra szentelem Mi lesz a díj? Vagy lesz-e díjam, Nem kérdezem; A legroszabb rabszolga is kész Fáradni, hogyha megfizetnek érte. Én díjkivánat, díj reménye nélkül Fáradtam eddig, s fáradok tovább is. De lesz jutalmam, s nagy jutalmam lesz Azt látni majd, hogy embertársaim Rabokból újra emberek levének, Mert én őket, bár vétkesek, Vétkökben is fölötte szeretem. Adj, Isten, adj, fényt és erőt nekem, Hogy munkálhassak embertársimért! Emlékbeszédet dr. Harmati Béla püspök mondott, A 15 éves Petőfire emlékezünk, aki 1838. júniusában ezen a helyen búcsúzott a 150 éves jubileum Petőfi Aszódon gimnázium kegyurától, Podmaniczky Károly- tól, az iskolától, tanáraitól és mindenkitől. Aszódon kezdett verselni, itt volt először szerelmes és itt akart színész lenni. Az utóbbitól a beígért apai „nádpálca” tántorította el még ekkor. Sokat lehet tanulni Petőfitől. Azt is, hogy ismerte és szerette hazáját. Diákok tanulsága lehet, hogy tanult nyelveket, szerette a történelmet és a művészetet. A hagyományok szerint nagyon szeretett olvasni, a gimnázium akkori könyvtárát szinte maradéktalanul kiolvasta. Sokat jelentettek számára tanárai, - a pedagógus teszi az iskolát! Petőfi és Aszód kapcsolatát, viszonyát dr. Asztalos István ny. múzeumigazgató mutatta be előadásában. Petőfi nagyapja, Tamás 1773- ban, apja, István 1818-ban Hruz Máriával itt kötött házasságot. Szabadszállásról jött a kis Sándor ide a latin iskola 4-5-6 osztályába. Koren István tanáréknál lakott. Jól érezte magát Aszódon, szerelme bontakozott itt és ezért kezdett verseket írni. (A hartai özvegy papné leánya Kankri- nyi Emília volt ihletője.) Koren István házában különben igen jó nevelést kapott. Dr. Hódy Gyuláné Petőfi búcsúzó versét mutatta be és elemezte. A vers Koren István gyűjteményében maradt fenn. Értéke a dinamikája és az, hogy hexameterekben írta, s benne a kötelesség és ihletettség összefonódik. Sajnos, hogy csak ez az egyetlen aszódi verse maradt fenn,- de erre is büszkék lehetünk. A 20- 21. század fordulóján miként lehet megérteni Petőfit? - vetette fel a kérdést Fluchné Sándor Erzsébet tanárnő előadásában. Felelősség- teljes feladatunk ma Petőfit megérteni és megértetni. Mit jelent neked Petőfi? - kérdést több osztály tanulóinak tette fel és a beérkezett válaszokból tarka és nem egységes kép bontakozott ki. Csak néhány példa: példakép, lázadó, hős, - ugyanakkor volt ilyen válasz is: nem jelent semmit, nem érdekelnek a versek. Néhányan kifejezték: örülnek, hogy itt tanult, és büszkék reá. Czoh Erzsébet tanár olvasta fel Kalina Katalin előadását. A búcsúzás című verset Kondella Mihály 8/a. osztályos tanuló adta elő. Sok vendége volt az emlékülésnek, lelkészek és tanárok, a Petőfi Irodalmi Múzeum képviseletében Benkő Andrea. Emelte az ünnepélyességet az aszódi gyülekezel énekkarának előadása is. Az egyház, az iskola és a városi önkormányzat összefogása harmonikus, szép, a dicső múlthoz méltó emlékezést tartott Aszód városában. T Petőfi iskolái Ezen a címen rendezett tudományos konferenciát az Országos Petőfi Emlékbizottság és a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteménye. A pápai református ótemplomban tartott emlékülésen dr. Fabiny Tibor teológiai tanár „Petőfi a pesti evangélikusok iskolájában” címen tartott előadást. A kecskeméti iskolai évekről Székelyné Körösi Ilona, a pesti piarista iskola éveiről dr. Jeleníts István, az aszódi évekről dr. Asztalos István, a Selmecbányái iskoláról Csáky Károly, míg a pápai diákköltőről Veress Zsuzsa tartott referátumot. Az ünnepség végén dr. Kálmán Attila, a Kollégium főigazgatója az Ókollégiumnál és a Petőfi-ház- nál történt koszorúzás keretében mondott emlékbeszédet. A konferencia házigazdája Köntös László, a pápai tudományos gyűjteményi igazgató volt. FT Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt Arczczal, gyenge eszünknek gyűjtve díszét, fonogattunk, A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt! Ennyit, Nagytudományú Atyák, volt gyűjteni képes Elménk és iparunk! Noha édes a múzsái körben Töltni időt, noha Pallas kertjében gyönyörűebb Illatozásu virágok kelnek, mint a vadonynak Puszta helyén, fárasztóbb mégis a pindusi ösvény, Vonzóbb drága szülőnk s kedves rokonink köre, mintsem Hogy kis időre szivünk azt kész nem volna kerülni. Száműzetett Naso, ki tanítói a Helikonra Törni utat s akadályt meggyőzni, karunk panaszid már Nem viszi a tanodába, se Nepos hősei éltét, Ki mutatá híven, mennyit vittek vala véghez Graecia nagy fiai s Karthágó győztesei, mely jó S mely rosszat tettek, mi csatákba' valának És hogy haltanak el. Mai ünnep válni megenged Tőletek s a tanulástól, míg bele kezdeni kell majd. Nagyságos Báró, tanodánk kegyes elnöke s atyja! S Ti tisztelt Figyelők, Ti nagytudományú Atyáink! Volt türedelemtökért szívünk mint Nektek adózzon? Hogy minket hallgatni nem untatok el, rebegőket. Gondotokért hálás kebelünk forró köszönetjét És a csekély szálú koszorúnkat kegybe vegyétek Hosszú éltetőket soha gond, bú, baj ne epessze, Létünk és tanodánk mindig kegyetöknek örüljön! Drága Tanító úr, ki fáradhatlan iparral 1838 Búcsúzás A tudományokban jártassá tenni akartál Bennünk", vedd végső együttlétünkben ezen pár Búcsúszót, mert elválunk sok időre Tetőled! S ti kedves helyek, a hol számt'lanszor mulatoztunk, Vagy nagy körbe leülve, vagy a laptát veregetve És kapkodva, vagy ugrándozva, vagy édes örömben Víg dallokra fakadva, ezentúl csend üli kedvelt Tájitokat, már-már elhagyni fogunk mi ezennel! S végre Deáktársim, kik nem köz s renyhe erővel Jártátok velem a tudomány ösvényit: ez óra Tőletek elválaszt, szétoszlunk mostan; egy erre, Másik amárra megyen születése helyére, holottan Mily örömök várják édes szüléinknek ölében! Majd a midőn a sors keze minket messzire széleszt Egymástól, midőn itt nem lelt örömökbe förödve Lészünk, szőlőink hajlékában, midőn ekkép Szólhat már ajkunk: „ Ti komor gondok, nem adunk most Helyt főnkben néktek, kipihenni fogunk sok Munkáinknak utána, pihenni, nem tanodával Gondolkodni! Elég volt tíz hó arra! ” O akkor Mégy egyszer gondoljunk itten lelt örömünkre, Gondoljunk, mennyit fáradtunk s izzadozánk itt A tudományoknak kimeríthetetlen ösvényén. S most Társim! Miután végét már érte a munka A mely tíz hóig szünetlen foly vala köztünk, Jó Isten veletek, tanodánkat hagyjuk örömmel És szaporán édes szüléink kebelére siessünk! Hogyan látnak bennünket a külföldön élő magyarok? Pátkai Róbert a Magyarok Angliai Országos Szövetségének elnöke, évi közgyűlésük beszámolóját küldte el szerkesztőségünknek. Ebből közlünk részleteket. Bevezetésként szeretnék olyan gondolatot felvetni, amely belülről érinti ma a magyar embert. Azt, hogy mit jelent nemzetinek lenni, mitől nemzeti a nemzeti tudat. Futó pillantást vetve azokra a politikai mozgalmakra, melyek a nemzet eszméjét tűzték zászlajukra, érdekes, hogy szembetűnő ellentmondásokba ütközünk. II. József és II. Lipót uralkodása idején nemzeti ellenállás volt nemcsak a Habsburgok németesítő kísérleteivel, hanem a társadalom feudális viszonyain változtatni akaró, polgárosító törekvésekkel szemben is. A magyar reformkor óriásai (Wesselényi, Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, stb.) egy korszerű, független Magyarországért harcoltak. De magyar sajátosság, hogy politikai módszereik, stílusuk, taktikájuk között olyan éles ellentétek voltak, hogy gyakran egymásban látták a legveszélyesebb ellenfelet. Egy bizonyos értelmű magyar tragédia, hogy az 1876-os kiegyezés máig sem jutott egészen nyugvópontra. A Trianon utáni Magyarországon éppen úgy nemzeti érdekekre hivatkozott a hatalmon lévő politikai elit, mint az azzal szembeforduló mozgalom. Rákosi azokban az esztendőkben ünnepelte a nemzeti függetlenséget, amikor csaknem véglegessé vált az ország katonai megszállása. Kádár kötelező közhellyé tette a szocialista nemzeti egység fogalmát, miközben végbement a magyar társadalom egyik legtragikusabb folyamata, a piaci szocialista burzsoázia és a bérmunkás tömegek kezelhetetlenné válása. Nem tudták kezelni a gazdaságot és erre az időre vezethető vissza az ország mai adósságának a kezdete. Ezzel itt vagyunk a mánál. A mélyülő gazdasági válságból, a külpolitikai környezet ártó erőinek szorításából kitömi vágyó politikai erő újra és újra a nemzeti eszmébe kapaszkodik. Felszólít a nemzeti erők halaszthatatlan összefogására. A nemzeti mozgalmak szervezőinek el kell gondolkozniuk azokon a tapasztalatokon, amelyeket az 1994 évi választási eredmények kínálnak, amikor a szocialista kormány bejött és létrejött az a bizonyos koalíció, amellyel számol Magyarország és a világ magyarsága is. Érdekes, hogy mindkét tapasztalat lehangoló tanulsággal bír, azzal, hogy a mai magyar társadalom nemzettudata nincs mozgósítható állapotban. Arról van szó, hogy igazában Magyarországon nincs nemzettudat, ahogy mi azt elvárnánk. Amikor mi, angliai magyarok, ebbe az Országos Szövetségbe tömörültünk, benne van a mi magyarság védelmünk. Ér; dekünk, hogy minél több érték települjön vissza a magyar hazába. Ez nem jelenti, folytatás a 3. oldalon
