Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-05-24 / 21. szám

4.oldal 1998. MÁJUS 24. Evangélikus Élet Hírek a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium életéből i. Finn vendégek Békéscsaba finn testvérvárosa: Mikkeli. Polgárai évek óta szívesen lá­tott vendégek a békési tájon és viszont: csabaiak is jártak már a barátságos finn városban. Most még erősebb lett ez a kapcsolat, mert a két város két iskolája, a Mikkelin Yhteiskoulu Lukio és a Békés­csabai Evangélikus Gimnázium testvér- iskola lett az 1997/98-as tanévben. A kapcsolat iskolánk két tanárának, Mózer Gabriellának és Vraukó Krisztinának kö­szönhetően jött létre augusztusi útjuk al­kalmával. Április 17-23. között a finn testvérisko­la küldöttsége volt a vendégünk. A 36 gyerekből álló kórust Sirkka-Liisa Huuhtanen kórusvezető valamint Pentti Hangasmaa matematikatanár kísérte el erre az útra. Akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy több alkalommal is meg­hallgathatták a kórust, bizonyára nagyon megszerették ezeket a szívvel-lélekkel éneklő fiúkat és lányokat. Rájuk biztosan igazak Babits Mihály sorai? „Mindenik embernek a lelkében dal van /és a saját lelkét hallja minden dalban.” Természe­tesen, kedvesen, és ami a lényeg: tisztán énekeltek, látszott, életük részévé vált a dalolás. Karnagyuk olyan kitűnő közös­séget teremtett, melynek összeforrottsá­ga, együttrezdülése-lélegzése szinte mér­hető volt. Sokat elárult a gyermekek te­kintete is, ahogyan tanárukra néztek. Énekelt a kórus az evangélikus kis- templomban és a városháza dísztermé­ben, és mindenhol, ahol erre alkalmuk nyílt: a könyvtárban, a tanári szobában, a gimnázium előcsarnokában, induláskor a busznál. Ünnepi fellépéseik alkalmával a lehető legtermészetesebben öltötték ma­gukra népviseletüket, mert a hagyomá­nyok tisztelete mélyen a lelkűkbe ivó­dott. És ahol a hagyományok ilyen mé­lyen gyökereznek, ott lehet arra építeni, ott lehet kultúrát művelni. Ahol a gyerek úgy nő fel, hogy ősei tisztelete; az írott szó, az énekelt szöveg, a fába-kőbe vé­sett jelek fontosak, ott olyan szilárd talaj képződik lába alatt, amely erősíti nemze­ti és személyes identitását. És ha az isko­la, meg a család is azt sugallja, hogy éle­tünkben fontos szerepe van nemzeti ha­gyományaink ápolásának, akkor ez a két forrásból merített, egymással összecsen­gő tudás felerősíti egymást. Talán ebben rejlik a testvémép titka, a finn csoda: ho­gyan jutottak néhány évtized alatt a leg­fejlettebb európai nemzetek sorába. A finn vendégeket köszöntötte Táborszky László esperes, dr. Nánai László igazgató; egy másik napon és helyszínen Pap János polgármester. A vendéglátó családoknak köszönhetően szinte mindannyian látták Békéscsabán Örömünnepe volt ebben az évben „Quasi modo geniti” vasárnapja a duna­újvárosi testvéreknek. Bár az időjárás vi­gasztalan képet mutatott, - ömlött az eső és viharosan fújt a szél, - amikor 11 órá­ra gyülekezni kezdtek a hívek a szép, új, másfél éve felavatott templomba, hogy részt vegyenek a beiktató istentisztele­ten. Káposzta Lajos esperest, feleségét a templom bejáratánál az egyházközség képviseletében Tóth Ferenc pénztáros és felesége, valamint e sorok írója fogadta. A gyülekezet régi és új presbiterei már elfoglalták helyüket a számukra fenntar­tott padokban. Külön öröme volt a gyü­lekezetnek, hogy itt volt az előző lelkész, Reisch György is. Hisz az ő áldozatos munkájának köszönhető, hogy van most gyülekezet Dunaújvárosban, áll a csodá­latosan szép templom, és hogy beiktat­hattuk a második presbitériumot, amely­nek tagjai közül többen az ő szolgálati ideje alatt is tevékenykedtek már. Még a március 15-iki közgyűlésen döntött úgy a gyülekezet, noha nem kö­telező, de mégis megújítja presbitériu­mát. Többen a régiek közül, elfáradva a munkában, már nem vállalták a meg­hosszabbított ciklust. Új lett a gyüleke­zet felügyelője is, Sulák Éva asszony. És első ízben került sor - egy friss, szerve­ződő gyülekezet életében - gondnoknak a megválasztására Inotai Tibor szemé­lyében. Az egyházközség közgyűlése, élve az új egyházi törvények adta lehető­séggel, a régi testület tagjai közül hármat tiszteletbeli presbiterré választott. Hi­szen a régi tagok közül Endrefl József és Mórocz Lajosné idős korára való tekin­tettel nem vállalta tovább a gyülekezet­építés nehéz és fáradságos munkáját, míg Sztankovics Lászlónénál a templom­építésben kifejtett fáradhatatlan tevé­kenységét és odaadását akarta így elis­merni a gyülekezet, ő egyik lelkes kez­deményezője, majd mindvégig időt és fáradságot nem ismerő organizátora volt a templom-építésnek. Áldozatos munká­ját és szeretetét ezzel a címmel akarta megköszönni a gyülekezet... Az istentisztelet liturgiáját a két lelkész felváltva végezte. Az igehirdetést az es­peres Jn 20,19-29 alapján tartotta. Boldog az a gyülekezet, amelyik abban a tudatban állhat a kereszt alá, hogy bű­nei meg vannak bocsátva. Jézus ajkán a szó, „Békesség nektek”, arról tanúsko­dik, a megbocsátott bűnök terhe nélkül járhatjuk a hit útját. Ezt elfogadni nem könnyű dolog. Sokszor mi is úgy va­gyunk, mint Tamás: kételkedünk. De „boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek!” Igehirdetése második részében arról szólt, hogy a gyülekezetépítés első fázisa lassan két éve már befejeződött, ­áll a gyönyörű, szép, új templom, - a második, kevésbé látványos, de nehéz szakasz még hátra van: épüljön tovább a gyülekezet is! Ehhez pedig minden jó szándékú, segítő testvérkézre szükség van! Van tehát még feladat bőven; az új presbitériumnak sem lesz kevesebb dol­ga, mint az előzőnek volt, hogy megtel­jék a templom. Mert minden istentiszte­leten hármas igehirdetés hangzik. Az el­ső a lelkészé a szószékről. A második az igét hallgató gyülekezeté. Mert azzal, ahogyan figyel, maga is vall arról, meny­nyire fontos neki Isten igéjének az üze­nete. És harmadszor, az istentiszteletről kitóduló emberek sokasága is prédikál - a külvilág felé! Az istentisztelet végén a lelkész kö­szönte meg az iktatás szolgálatát, és in­vitálta kötetlen beszélgetésre az esperest, a most beiktatott presbitériumot és a gyülekezet jelenlévő tagjait a gyülekeze­ti terembe. A helyi asszonytestvérek ál­dozatos szeretete tette ezt lehetővé, le­gyen köszönet és hála érte! ... Végezetül álljon itt a most beiktatott presbiterek névsora, akik vállalták a gyülekezetépítés áldozatos munkáját Dunaújvárosban: A már említett Sulák Éva felügyelőn és Inotai Tibor gondno­kon kívül: Tóth Ferenc pénztáros, Szán­tó Vilmosné jegyző, Fúrják Mihály számvevőszéki elnök, dr. Baráth Károly, Jeszenszky Tiborné, Kajdiné Nagy Er­zsébet, Krizsán Sámuel Zoltán, Öry Zol­tán, dr. Pethő János, Rákosné dr. Halász Judit, Rapcsák Károlyné dr., Tóth Lászlóné, és Rácalmás képviseletében Hullmann Sándorné presbiterek. Isten áldása kísérje szolgálatukat a gyülekezet épülésére! (H.F.J.) kívül Gyulát és Szabadkígyóst, sokan el­jutottak Szegedre, Ópusztaszerre, Buda­pestre is. Szikora Lászlóné szíves kalau­zolásával megtekintették a Megyei Könyvtárt. Részt vettek a Finn-Magyar Baráti Társaság estjén. Reméljük, szép emlékekkel tértek haza. Jó erőpróbának bizonyult ez az egy hét a mi diákjainknak is. A társalgási nyelv az angol és a német volt, de egymás nyelvén is megtanultak néhány szót vagy mondatot. Hallhatták a két rokon nyelv hasonló beszéddallamát. A valóság te­remtette szituációkkal diákjaink jól meg­birkóztak, és bízunk abban, hogy az egy­hetes együttlét hatására nyitottabbá is váltak: képessé arra, hogy az Európai Unió egyenrangú polgárai legyenek. II. A Föld napja Úgy döntöttünk; ezután minden évben megünnepeljük április 22-ét, a Föld nap­ját. A mostanit még inkább főpróbának tekinthetjük, még csak most körvonala­zódnak céljaink. Idő kell ahhoz, hogy ki­alakuljanak állandó és változó program­jaink, e kiemelt nap helyet kapjon az is­kola életében, és nyoma maradjon min­dennapjainkban. Iskolánkban már működik az ún. vizu­ális ökológia program Völgyesi Attiláné szakmai irányításával. (Ezen belül a rajz tantárgy felelőse: dr. Tóthné Nagy Beat­rix, az irodalomé: Domokos Tamásné.) Két másik lelkes tanárnő, Domokos Éva és Nagy Róza - elnyerve a Soros Alapít­vány támogatását, élvezve a szegedi GEO-ENVIRON csoport szakmai segít­ségét - a földrajz és a biológia iránt ér­deklődő tanulókból egy olyan aktív és szilárd kis magot (szakkört) szeretne lét­rehozni, amellyel eredményesen lehet együttműködni: táborozni, kutatni, sőt: kapcsolódni egy nemzetközi pályázathoz is: a Szókratész alapítvány Comenius alprogramjához. Kétfordulós, nemes versengést hirdet­tünk meg. Az első forduló: plakát- és fo­tópályázat, irodalmi pályázat, elemgyűj­tés és osztálydekoráció főleg a kicsiket 10-14 éves korosztályt mozgósította. A második fordulóba viszont, csaknem minden osztály (20-ból 19) bekapcsoló­dott - közel 500 gyermek. Itt négy fel­adatlapot kellett megoldaniuk. Az egyes fordulók feladatai részben összhangban álltak a tantervi anyaggal, ezért nem okozott különösebb gondot pl. az, hogy a rajzos feladatok elkészítése órán történjen. Minden jó eredményt el­érő tanuló jutalmat kapott, de a legna­gyobb nyereség maga a részvétel volt. Az a kis tanári team, amely ezt a prog­ramot kitalálta, úgy tervezi, jövőre ennél is körültekintőbben fogja megszervezni, akár egész napra is. Még játékosabb, változatosabb felada­tok lesznek, a legügyesebb gyerekeket még jobban bevonják a szervezésbe és az irányításba is. Jobbnál jobb ötletek szü­lettek, míg e kis interjú erejéig számve­tés készült, de ezekről - Olvasóink türel­mét kérve és érdeklődésükre számítva - majd a jövő évi Föld napja alkalmából tudósítunk. Somi Éva Hová tegyük a keresztet? Kereszt a világ felett Mire ezek a sorok megjelennek, már egyértelmű lesz mindenki számára, hogy mit „értek el” az óriásplakátok, reklámok bíztatásai. „A kereszt mellé tegye a keresz­tet!" Dolgozószobám falán Salvador Dali spanyol festő fantasztikus víziója látható: „Kereszt a világ felett". Nekem nagyon sokat jelent az ég és föld között lebegő, az egész világot átkaroló kereszt szimbolikus üzenete. A kereszt, noha kétezer éve ott állt a Golgotán, azóta nem „ rángatható le ” a földre, nem sajátítható ki, nem „pri­vatizálható ”. A kereszt Istennek az ember melletti döntése, ha úgy tetszik: „szava­zata ”! Bárki, bárhol, bármikor megfeledkezik erről, akaratlanul is visszaél a ke­reszt ajándékával... Vannak védett jelképek, ilyen például egy-egy nemzet zászlója, címere. Jó lenne, ha ilyen védett, drága jel lenne a kereszt is, mely soha nem szolgálhat párt- azaz részérdekeket, hiszen benne, rajta, általa Istennek az egész világot átfogó szerete­te jelent meg Jézus Krisztusban. Valljuk mi is, őseink nyomán: „Ave crux, spes unica!” - „Üdvöz légy kereszt, egyedüli reménységünk! ” Gáncs Péter „Megkeresztelt” agresszió? Még egyszer az „agresszionáriu- sokról"... címmel (EÉ, '98.3.22, 3.o.) szinte helyettem írt kiegészítést Gáncs Péter missziói lelkész, egykori teológiai tanítványom, kissé korábban megjelent Agresszionáriusl című gondolataimhoz. Okkal hangsúlyozza, hogy holmi szektás rámenősségre nem evangéliumi válasz részünkről, ha kényelmes némaságba burkolózunk. Ezt meg én hadd egészít­sem ki azzal, hogy elsősorban a magunk portája előtt kell söpörnünk, végre nyíl­tan szembenézve az egyházunkon belüli szektoid (=szektaszerű) jelenségekkel. (Ezt is igyekeztem szolgálni nemrég megjelent, 100 % a hit dolgaiban? című írásommal.) Kitűnhetett korábbi soraimból: cím­zettjei „szektások és hasonlók", azaz egyben-másban szektás jellegű-ízű moz­galmak, egyének, amennyiben - s nem jobban! - magatartásuk, tekintélyigé­nyük erősen eltúlzott önértékelésre, ma­gyarán: kegyes beképzeltségre vall, s úgy lépnek föl, mintha örökbérletük len­ne az igazságra, s illetékesek volnának bárki más kioktatására. Ennek folytán a missziójukba igen könnyen keveredik agresszió, amikor „felülről lefelé” prédi­kálnak, gyanús önteltséggel, rá akarván tukmálni másokra saját, több ponton na­gyon is kérdéses, merev nézeteiket. Csaknem mindig együtt jár ezzel valami tipikusan farizeusi törvényeskedés, mintha az ő Bibliájukban nem volna megírva: ,A betű öl, a Lélek pedig meg­elevenít.” Megjelent a Missziói Magazin V '98/2-es száma A tartalomból: Stabil egyházat akarunk? - Gáncs Péter Kreatív szeretet - interjú Szeverényi Jánossal Missziói ébredés egyházunkban a század elején - Keveházi László „Az egész egyház ügye ” - Gazdag Zsuzsanna „ Hídépítés ” -interjú Anne-Marie Koollal „Isten adjon pünkösdi álmokat és látásokat... " - interjú Bolla Árpáddal „ Nem a szellemek adták - Isten ajándéka ” - Bálintné Kiss Beáta (Pápua Új-Guinea) „Északi testvéreinkkel déli szomszédainknál” - finn bibliaiskola Horvátországban Passió-kőrúton Észak-Erdélyben A felkelő nap hazájának hírnöke Várpalotán Ima és misszió - Endreffy Géza missziói lelkész naplójából Bemutatkozik az „EKE" - Széli Bulcsú A Missziói Magazin megrendelhető a Missziói Központ címén: 1656 Budapest, Pf. 22. Az újságért csak adományokat fogadunk el. x' Hangadóik számos valóban jó cseleke­detük ellenére is nem csekély mértékben „agresszinárius szelleműek”, hiszen ezen „erényük” nélkül aligha lehettek volna rangosak. De főként a tagságban nagyon jelentős egyéni különbségek vannak soraikban, sokukat maradéktalan tisztelet illeti meg, nem csupán mérsé- keltségükért, hanem szeretetben bővel­kedő hitükért. Ám egészükben is figye­lemreméltó értékeket képvisel(het)nek, és tévedéseik is általában jóhiszeműek - bár nem veszélytelenek. Például: egyhá­zi „belszektaként” külön felekezetté szerveződhetnek! - bár ez a lehetőség el­sősorban nem az evangélikus egyházat fenyegeti (Magyarországon). Különféle szektoid közösségek tagjai- vezetői nem ritkán gyermek- és ifjúkori súlyos lelki sérültségükből menekültek a legközelebbi „segélyhelyre”, s annak a szellemiségét vették át kritikátlanul. A hajótörött sem ellenőrzi, milyen hajó ve­szi fedélzetére. Amikor egyikük meg­tisztelt bizalmával, hüledezve hallgat­tam, milyen családi pokolból vetette ma­gát egy szekta karjaiba. Akkor, enélkül könnyen lehetett volna belőle bűnöző, al­koholista, prostituált, öngyilkos, apa­gyilkos, elmebeteg - nem túlzók! (S fel­dolgozatlan bánatok erősen zavarhat­nak!) Akárhányszor nagyon „kockás” a kép, nem éles a határ, s a megtért lelkében is ott mesterkedhet az „átöltözött" farize­us, aki azért ad hálát, hogy ő nem kép­mutató, mint némelyek. Sajnos, nemcsak magánszemély, de közösség is lehet sze­relmes önmagába, ami kollektív vesze­delem. Ennek legmámorítóbb a vallási formája, mert akkor mennyéi csomago­lást kap az egyéni és csoportönzés, és a rohamstílus. Könnyen megy ez, képzelt üdvmonopóliummal a tarsolyban! A be­lopakodó kegyességi gőg folytán a ki­sebb vagy nagyobb vallási szervezet ön­magának csak a szép oldalát látja, árny­oldalát viszont alig-alig. Minél ragyo­góbb a dicső látszat, a kollektív önámí­tás, missziójukban annál több az agresz- szió, hol körmönfont, hol kirívó formá­ban. Az esetleges bírálatot hitük elleni támadásnak tekintik, mert nagy úr a kö­zösségi hiúság. Vezetőjük általában aránytalan tiszteletnek örvend, ami idő­vel vészesen megszédítheti. Lássunk er­re pár példát. „Szent bácsi” megfeddi kedélybeteg pásztoroltját, mondván: „Vétkeztél, mert nálad idősebb nőt vettél feleségül, holott Ádám korosabb volt Évánál, és ez egyet­len hívőnél sem lehet másképp. Nem is lesz ezen áldás!” Ugyanő egy magányos öreg asszonynak, akit a szomszédja sza­dista szórakozásként bosszantott-gyötört rendszeresen, például az ajtaja elé egy vödör állati ürüléket öntött, azt rendelte: „Mivel biztosan neked is vannak hibáid- vétkeid vele szemben, menj át hozzá, és kérj tőle bocsánatot!” Ezt azonban a már megtépett idegzetű asszony iszonyúan megalázónak érezte, és „csak” levélben kért bocsánatot. Erre a kiváló lelki vezér ráparancsolt: „Ez nem megoldás! Enge­delmeskedj az Úrnak, ahogy mondtam!” Ezt követően az asszony — két pogány közt? - összeroppant, és idegosztályra szállították. Vagy beszéljek arról a hu­szonéves fiatalról, akit vadkegyes szülei egy közismert térítő - mindegy, hogy nő vagy férfi - lendületes közreműködésé­vel sokáig oly „agresszívósan" misz- szionáltak, hogy tudathasadás gyanújá­val elmeorvosra szorult? Lélekgyó­gyászok a megmondhatói, hogy nagyon gyakran nem a legbetegebbek kerülnek elébük, hanem az áldozataik! Például a spirituálisán megtiprottak. S mi lesz azokkal, akik szektoid torzulások láttán úgy megbotránkoznak, hogy mindenféle vallásnak hátat fordítanak? Vagy eltámo­lyognak jobb vallást találni? Közhely ugyan, de döbbenetesen igaz, hogy egyikünk sem angyal. Aki pedig mégis „angyalkodik", s beleéli magát túl szép szerepébe, az Pascal szerint valami egészen más szerepbe csusszanhat észre­vétlenül. Egy-egy tényleg karizmatikus sze­mélynek is fejébe szállhat a dicsőség, ami ragályos lehet. Térítési eredményeik szép lassan elvonhatják figyelmüket szintén valós, nem éppen keresztyéni in­dulataikról, s elkezd virágzani a kollektív kevélység. Ennek egyik tünete mind he­vesebb missziójukban a „megkeresztelt” agresszió. Ez aztán úgy hat, mint egy el­sőrangú pékség, amelynek süteményei­ben érthetetlen gyakorisággal található üvegszilánk, ilyen-olyan bogár, meg mi­egymás. Ezt azonban tilos észrevenni, sőt mazsolának kell tekinteni. Egyébként minden rendben, hiszen ők mindent job­ban tudnak. Egy dolog azonban lehetet­lennek látszik: hogy a vezetőket ki tud­nák józanítani a mérsékeltek. Egybe­hangzó ugyanis az a tapasztalat, hogy nem lehet velük beszélni. Rögzült túlzá­saik nélkül lennének csak igazán áldot­tak! Urunk, irgalmazz nekünk! Dr. Bodrog Miklós Presbitérium iktatás Dunaújvárosban

Next

/
Thumbnails
Contents