Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-05-24 / 21. szám
4.oldal 1998. MÁJUS 24. Evangélikus Élet Hírek a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium életéből i. Finn vendégek Békéscsaba finn testvérvárosa: Mikkeli. Polgárai évek óta szívesen látott vendégek a békési tájon és viszont: csabaiak is jártak már a barátságos finn városban. Most még erősebb lett ez a kapcsolat, mert a két város két iskolája, a Mikkelin Yhteiskoulu Lukio és a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium testvér- iskola lett az 1997/98-as tanévben. A kapcsolat iskolánk két tanárának, Mózer Gabriellának és Vraukó Krisztinának köszönhetően jött létre augusztusi útjuk alkalmával. Április 17-23. között a finn testvériskola küldöttsége volt a vendégünk. A 36 gyerekből álló kórust Sirkka-Liisa Huuhtanen kórusvezető valamint Pentti Hangasmaa matematikatanár kísérte el erre az útra. Akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy több alkalommal is meghallgathatták a kórust, bizonyára nagyon megszerették ezeket a szívvel-lélekkel éneklő fiúkat és lányokat. Rájuk biztosan igazak Babits Mihály sorai? „Mindenik embernek a lelkében dal van /és a saját lelkét hallja minden dalban.” Természetesen, kedvesen, és ami a lényeg: tisztán énekeltek, látszott, életük részévé vált a dalolás. Karnagyuk olyan kitűnő közösséget teremtett, melynek összeforrottsága, együttrezdülése-lélegzése szinte mérhető volt. Sokat elárult a gyermekek tekintete is, ahogyan tanárukra néztek. Énekelt a kórus az evangélikus kis- templomban és a városháza dísztermében, és mindenhol, ahol erre alkalmuk nyílt: a könyvtárban, a tanári szobában, a gimnázium előcsarnokában, induláskor a busznál. Ünnepi fellépéseik alkalmával a lehető legtermészetesebben öltötték magukra népviseletüket, mert a hagyományok tisztelete mélyen a lelkűkbe ivódott. És ahol a hagyományok ilyen mélyen gyökereznek, ott lehet arra építeni, ott lehet kultúrát művelni. Ahol a gyerek úgy nő fel, hogy ősei tisztelete; az írott szó, az énekelt szöveg, a fába-kőbe vésett jelek fontosak, ott olyan szilárd talaj képződik lába alatt, amely erősíti nemzeti és személyes identitását. És ha az iskola, meg a család is azt sugallja, hogy életünkben fontos szerepe van nemzeti hagyományaink ápolásának, akkor ez a két forrásból merített, egymással összecsengő tudás felerősíti egymást. Talán ebben rejlik a testvémép titka, a finn csoda: hogyan jutottak néhány évtized alatt a legfejlettebb európai nemzetek sorába. A finn vendégeket köszöntötte Táborszky László esperes, dr. Nánai László igazgató; egy másik napon és helyszínen Pap János polgármester. A vendéglátó családoknak köszönhetően szinte mindannyian látták Békéscsabán Örömünnepe volt ebben az évben „Quasi modo geniti” vasárnapja a dunaújvárosi testvéreknek. Bár az időjárás vigasztalan képet mutatott, - ömlött az eső és viharosan fújt a szél, - amikor 11 órára gyülekezni kezdtek a hívek a szép, új, másfél éve felavatott templomba, hogy részt vegyenek a beiktató istentiszteleten. Káposzta Lajos esperest, feleségét a templom bejáratánál az egyházközség képviseletében Tóth Ferenc pénztáros és felesége, valamint e sorok írója fogadta. A gyülekezet régi és új presbiterei már elfoglalták helyüket a számukra fenntartott padokban. Külön öröme volt a gyülekezetnek, hogy itt volt az előző lelkész, Reisch György is. Hisz az ő áldozatos munkájának köszönhető, hogy van most gyülekezet Dunaújvárosban, áll a csodálatosan szép templom, és hogy beiktathattuk a második presbitériumot, amelynek tagjai közül többen az ő szolgálati ideje alatt is tevékenykedtek már. Még a március 15-iki közgyűlésen döntött úgy a gyülekezet, noha nem kötelező, de mégis megújítja presbitériumát. Többen a régiek közül, elfáradva a munkában, már nem vállalták a meghosszabbított ciklust. Új lett a gyülekezet felügyelője is, Sulák Éva asszony. És első ízben került sor - egy friss, szerveződő gyülekezet életében - gondnoknak a megválasztására Inotai Tibor személyében. Az egyházközség közgyűlése, élve az új egyházi törvények adta lehetőséggel, a régi testület tagjai közül hármat tiszteletbeli presbiterré választott. Hiszen a régi tagok közül Endrefl József és Mórocz Lajosné idős korára való tekintettel nem vállalta tovább a gyülekezetépítés nehéz és fáradságos munkáját, míg Sztankovics Lászlónénál a templomépítésben kifejtett fáradhatatlan tevékenységét és odaadását akarta így elismerni a gyülekezet, ő egyik lelkes kezdeményezője, majd mindvégig időt és fáradságot nem ismerő organizátora volt a templom-építésnek. Áldozatos munkáját és szeretetét ezzel a címmel akarta megköszönni a gyülekezet... Az istentisztelet liturgiáját a két lelkész felváltva végezte. Az igehirdetést az esperes Jn 20,19-29 alapján tartotta. Boldog az a gyülekezet, amelyik abban a tudatban állhat a kereszt alá, hogy bűnei meg vannak bocsátva. Jézus ajkán a szó, „Békesség nektek”, arról tanúskodik, a megbocsátott bűnök terhe nélkül járhatjuk a hit útját. Ezt elfogadni nem könnyű dolog. Sokszor mi is úgy vagyunk, mint Tamás: kételkedünk. De „boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek!” Igehirdetése második részében arról szólt, hogy a gyülekezetépítés első fázisa lassan két éve már befejeződött, áll a gyönyörű, szép, új templom, - a második, kevésbé látványos, de nehéz szakasz még hátra van: épüljön tovább a gyülekezet is! Ehhez pedig minden jó szándékú, segítő testvérkézre szükség van! Van tehát még feladat bőven; az új presbitériumnak sem lesz kevesebb dolga, mint az előzőnek volt, hogy megteljék a templom. Mert minden istentiszteleten hármas igehirdetés hangzik. Az első a lelkészé a szószékről. A második az igét hallgató gyülekezeté. Mert azzal, ahogyan figyel, maga is vall arról, menynyire fontos neki Isten igéjének az üzenete. És harmadszor, az istentiszteletről kitóduló emberek sokasága is prédikál - a külvilág felé! Az istentisztelet végén a lelkész köszönte meg az iktatás szolgálatát, és invitálta kötetlen beszélgetésre az esperest, a most beiktatott presbitériumot és a gyülekezet jelenlévő tagjait a gyülekezeti terembe. A helyi asszonytestvérek áldozatos szeretete tette ezt lehetővé, legyen köszönet és hála érte! ... Végezetül álljon itt a most beiktatott presbiterek névsora, akik vállalták a gyülekezetépítés áldozatos munkáját Dunaújvárosban: A már említett Sulák Éva felügyelőn és Inotai Tibor gondnokon kívül: Tóth Ferenc pénztáros, Szántó Vilmosné jegyző, Fúrják Mihály számvevőszéki elnök, dr. Baráth Károly, Jeszenszky Tiborné, Kajdiné Nagy Erzsébet, Krizsán Sámuel Zoltán, Öry Zoltán, dr. Pethő János, Rákosné dr. Halász Judit, Rapcsák Károlyné dr., Tóth Lászlóné, és Rácalmás képviseletében Hullmann Sándorné presbiterek. Isten áldása kísérje szolgálatukat a gyülekezet épülésére! (H.F.J.) kívül Gyulát és Szabadkígyóst, sokan eljutottak Szegedre, Ópusztaszerre, Budapestre is. Szikora Lászlóné szíves kalauzolásával megtekintették a Megyei Könyvtárt. Részt vettek a Finn-Magyar Baráti Társaság estjén. Reméljük, szép emlékekkel tértek haza. Jó erőpróbának bizonyult ez az egy hét a mi diákjainknak is. A társalgási nyelv az angol és a német volt, de egymás nyelvén is megtanultak néhány szót vagy mondatot. Hallhatták a két rokon nyelv hasonló beszéddallamát. A valóság teremtette szituációkkal diákjaink jól megbirkóztak, és bízunk abban, hogy az egyhetes együttlét hatására nyitottabbá is váltak: képessé arra, hogy az Európai Unió egyenrangú polgárai legyenek. II. A Föld napja Úgy döntöttünk; ezután minden évben megünnepeljük április 22-ét, a Föld napját. A mostanit még inkább főpróbának tekinthetjük, még csak most körvonalazódnak céljaink. Idő kell ahhoz, hogy kialakuljanak állandó és változó programjaink, e kiemelt nap helyet kapjon az iskola életében, és nyoma maradjon mindennapjainkban. Iskolánkban már működik az ún. vizuális ökológia program Völgyesi Attiláné szakmai irányításával. (Ezen belül a rajz tantárgy felelőse: dr. Tóthné Nagy Beatrix, az irodalomé: Domokos Tamásné.) Két másik lelkes tanárnő, Domokos Éva és Nagy Róza - elnyerve a Soros Alapítvány támogatását, élvezve a szegedi GEO-ENVIRON csoport szakmai segítségét - a földrajz és a biológia iránt érdeklődő tanulókból egy olyan aktív és szilárd kis magot (szakkört) szeretne létrehozni, amellyel eredményesen lehet együttműködni: táborozni, kutatni, sőt: kapcsolódni egy nemzetközi pályázathoz is: a Szókratész alapítvány Comenius alprogramjához. Kétfordulós, nemes versengést hirdettünk meg. Az első forduló: plakát- és fotópályázat, irodalmi pályázat, elemgyűjtés és osztálydekoráció főleg a kicsiket 10-14 éves korosztályt mozgósította. A második fordulóba viszont, csaknem minden osztály (20-ból 19) bekapcsolódott - közel 500 gyermek. Itt négy feladatlapot kellett megoldaniuk. Az egyes fordulók feladatai részben összhangban álltak a tantervi anyaggal, ezért nem okozott különösebb gondot pl. az, hogy a rajzos feladatok elkészítése órán történjen. Minden jó eredményt elérő tanuló jutalmat kapott, de a legnagyobb nyereség maga a részvétel volt. Az a kis tanári team, amely ezt a programot kitalálta, úgy tervezi, jövőre ennél is körültekintőbben fogja megszervezni, akár egész napra is. Még játékosabb, változatosabb feladatok lesznek, a legügyesebb gyerekeket még jobban bevonják a szervezésbe és az irányításba is. Jobbnál jobb ötletek születtek, míg e kis interjú erejéig számvetés készült, de ezekről - Olvasóink türelmét kérve és érdeklődésükre számítva - majd a jövő évi Föld napja alkalmából tudósítunk. Somi Éva Hová tegyük a keresztet? Kereszt a világ felett Mire ezek a sorok megjelennek, már egyértelmű lesz mindenki számára, hogy mit „értek el” az óriásplakátok, reklámok bíztatásai. „A kereszt mellé tegye a keresztet!" Dolgozószobám falán Salvador Dali spanyol festő fantasztikus víziója látható: „Kereszt a világ felett". Nekem nagyon sokat jelent az ég és föld között lebegő, az egész világot átkaroló kereszt szimbolikus üzenete. A kereszt, noha kétezer éve ott állt a Golgotán, azóta nem „ rángatható le ” a földre, nem sajátítható ki, nem „privatizálható ”. A kereszt Istennek az ember melletti döntése, ha úgy tetszik: „szavazata ”! Bárki, bárhol, bármikor megfeledkezik erről, akaratlanul is visszaél a kereszt ajándékával... Vannak védett jelképek, ilyen például egy-egy nemzet zászlója, címere. Jó lenne, ha ilyen védett, drága jel lenne a kereszt is, mely soha nem szolgálhat párt- azaz részérdekeket, hiszen benne, rajta, általa Istennek az egész világot átfogó szeretete jelent meg Jézus Krisztusban. Valljuk mi is, őseink nyomán: „Ave crux, spes unica!” - „Üdvöz légy kereszt, egyedüli reménységünk! ” Gáncs Péter „Megkeresztelt” agresszió? Még egyszer az „agresszionáriu- sokról"... címmel (EÉ, '98.3.22, 3.o.) szinte helyettem írt kiegészítést Gáncs Péter missziói lelkész, egykori teológiai tanítványom, kissé korábban megjelent Agresszionáriusl című gondolataimhoz. Okkal hangsúlyozza, hogy holmi szektás rámenősségre nem evangéliumi válasz részünkről, ha kényelmes némaságba burkolózunk. Ezt meg én hadd egészítsem ki azzal, hogy elsősorban a magunk portája előtt kell söpörnünk, végre nyíltan szembenézve az egyházunkon belüli szektoid (=szektaszerű) jelenségekkel. (Ezt is igyekeztem szolgálni nemrég megjelent, 100 % a hit dolgaiban? című írásommal.) Kitűnhetett korábbi soraimból: címzettjei „szektások és hasonlók", azaz egyben-másban szektás jellegű-ízű mozgalmak, egyének, amennyiben - s nem jobban! - magatartásuk, tekintélyigényük erősen eltúlzott önértékelésre, magyarán: kegyes beképzeltségre vall, s úgy lépnek föl, mintha örökbérletük lenne az igazságra, s illetékesek volnának bárki más kioktatására. Ennek folytán a missziójukba igen könnyen keveredik agresszió, amikor „felülről lefelé” prédikálnak, gyanús önteltséggel, rá akarván tukmálni másokra saját, több ponton nagyon is kérdéses, merev nézeteiket. Csaknem mindig együtt jár ezzel valami tipikusan farizeusi törvényeskedés, mintha az ő Bibliájukban nem volna megírva: ,A betű öl, a Lélek pedig megelevenít.” Megjelent a Missziói Magazin V '98/2-es száma A tartalomból: Stabil egyházat akarunk? - Gáncs Péter Kreatív szeretet - interjú Szeverényi Jánossal Missziói ébredés egyházunkban a század elején - Keveházi László „Az egész egyház ügye ” - Gazdag Zsuzsanna „ Hídépítés ” -interjú Anne-Marie Koollal „Isten adjon pünkösdi álmokat és látásokat... " - interjú Bolla Árpáddal „ Nem a szellemek adták - Isten ajándéka ” - Bálintné Kiss Beáta (Pápua Új-Guinea) „Északi testvéreinkkel déli szomszédainknál” - finn bibliaiskola Horvátországban Passió-kőrúton Észak-Erdélyben A felkelő nap hazájának hírnöke Várpalotán Ima és misszió - Endreffy Géza missziói lelkész naplójából Bemutatkozik az „EKE" - Széli Bulcsú A Missziói Magazin megrendelhető a Missziói Központ címén: 1656 Budapest, Pf. 22. Az újságért csak adományokat fogadunk el. x' Hangadóik számos valóban jó cselekedetük ellenére is nem csekély mértékben „agresszinárius szelleműek”, hiszen ezen „erényük” nélkül aligha lehettek volna rangosak. De főként a tagságban nagyon jelentős egyéni különbségek vannak soraikban, sokukat maradéktalan tisztelet illeti meg, nem csupán mérsé- keltségükért, hanem szeretetben bővelkedő hitükért. Ám egészükben is figyelemreméltó értékeket képvisel(het)nek, és tévedéseik is általában jóhiszeműek - bár nem veszélytelenek. Például: egyházi „belszektaként” külön felekezetté szerveződhetnek! - bár ez a lehetőség elsősorban nem az evangélikus egyházat fenyegeti (Magyarországon). Különféle szektoid közösségek tagjai- vezetői nem ritkán gyermek- és ifjúkori súlyos lelki sérültségükből menekültek a legközelebbi „segélyhelyre”, s annak a szellemiségét vették át kritikátlanul. A hajótörött sem ellenőrzi, milyen hajó veszi fedélzetére. Amikor egyikük megtisztelt bizalmával, hüledezve hallgattam, milyen családi pokolból vetette magát egy szekta karjaiba. Akkor, enélkül könnyen lehetett volna belőle bűnöző, alkoholista, prostituált, öngyilkos, apagyilkos, elmebeteg - nem túlzók! (S feldolgozatlan bánatok erősen zavarhatnak!) Akárhányszor nagyon „kockás” a kép, nem éles a határ, s a megtért lelkében is ott mesterkedhet az „átöltözött" farizeus, aki azért ad hálát, hogy ő nem képmutató, mint némelyek. Sajnos, nemcsak magánszemély, de közösség is lehet szerelmes önmagába, ami kollektív veszedelem. Ennek legmámorítóbb a vallási formája, mert akkor mennyéi csomagolást kap az egyéni és csoportönzés, és a rohamstílus. Könnyen megy ez, képzelt üdvmonopóliummal a tarsolyban! A belopakodó kegyességi gőg folytán a kisebb vagy nagyobb vallási szervezet önmagának csak a szép oldalát látja, árnyoldalát viszont alig-alig. Minél ragyogóbb a dicső látszat, a kollektív önámítás, missziójukban annál több az agresz- szió, hol körmönfont, hol kirívó formában. Az esetleges bírálatot hitük elleni támadásnak tekintik, mert nagy úr a közösségi hiúság. Vezetőjük általában aránytalan tiszteletnek örvend, ami idővel vészesen megszédítheti. Lássunk erre pár példát. „Szent bácsi” megfeddi kedélybeteg pásztoroltját, mondván: „Vétkeztél, mert nálad idősebb nőt vettél feleségül, holott Ádám korosabb volt Évánál, és ez egyetlen hívőnél sem lehet másképp. Nem is lesz ezen áldás!” Ugyanő egy magányos öreg asszonynak, akit a szomszédja szadista szórakozásként bosszantott-gyötört rendszeresen, például az ajtaja elé egy vödör állati ürüléket öntött, azt rendelte: „Mivel biztosan neked is vannak hibáid- vétkeid vele szemben, menj át hozzá, és kérj tőle bocsánatot!” Ezt azonban a már megtépett idegzetű asszony iszonyúan megalázónak érezte, és „csak” levélben kért bocsánatot. Erre a kiváló lelki vezér ráparancsolt: „Ez nem megoldás! Engedelmeskedj az Úrnak, ahogy mondtam!” Ezt követően az asszony — két pogány közt? - összeroppant, és idegosztályra szállították. Vagy beszéljek arról a huszonéves fiatalról, akit vadkegyes szülei egy közismert térítő - mindegy, hogy nő vagy férfi - lendületes közreműködésével sokáig oly „agresszívósan" misz- szionáltak, hogy tudathasadás gyanújával elmeorvosra szorult? Lélekgyógyászok a megmondhatói, hogy nagyon gyakran nem a legbetegebbek kerülnek elébük, hanem az áldozataik! Például a spirituálisán megtiprottak. S mi lesz azokkal, akik szektoid torzulások láttán úgy megbotránkoznak, hogy mindenféle vallásnak hátat fordítanak? Vagy eltámolyognak jobb vallást találni? Közhely ugyan, de döbbenetesen igaz, hogy egyikünk sem angyal. Aki pedig mégis „angyalkodik", s beleéli magát túl szép szerepébe, az Pascal szerint valami egészen más szerepbe csusszanhat észrevétlenül. Egy-egy tényleg karizmatikus személynek is fejébe szállhat a dicsőség, ami ragályos lehet. Térítési eredményeik szép lassan elvonhatják figyelmüket szintén valós, nem éppen keresztyéni indulataikról, s elkezd virágzani a kollektív kevélység. Ennek egyik tünete mind hevesebb missziójukban a „megkeresztelt” agresszió. Ez aztán úgy hat, mint egy elsőrangú pékség, amelynek süteményeiben érthetetlen gyakorisággal található üvegszilánk, ilyen-olyan bogár, meg miegymás. Ezt azonban tilos észrevenni, sőt mazsolának kell tekinteni. Egyébként minden rendben, hiszen ők mindent jobban tudnak. Egy dolog azonban lehetetlennek látszik: hogy a vezetőket ki tudnák józanítani a mérsékeltek. Egybehangzó ugyanis az a tapasztalat, hogy nem lehet velük beszélni. Rögzült túlzásaik nélkül lennének csak igazán áldottak! Urunk, irgalmazz nekünk! Dr. Bodrog Miklós Presbitérium iktatás Dunaújvárosban
