Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-05-03 / 18. szám
Evangélikus Élet 1998. MÁJUS 3. 5.oldal « SAROK a u SS 'S Köszöntő Mit gondolsz, örülne Édesanyád, ha verssel köszöntenéd fel anyák napja alkalmából? Ha igen, és még van elég időd, akkor hát tanuld meg Pető Kovács Júlia szép köszöntőjét! Nem te jöttél, én jöttem! Réten virágot szedtem. Hogy kinek? - Hát neked! Benne itt az üzenet: Egy kitartó édesanya története 1 Ha fáradt vagyok, ha megijedtem valamitől, ha valakinek mindenképp el kell mondjam, ami velem történt, ha valami fáj, de akkor is, ha öröm ér, először mindig Hozzá futok. De legtöbbször még odafutnom sem kell, hisz O jön énhozzám. Ő ül az ágyam szélén, Ő vár tárt karokkal. Ma ismét érte mondok hálát! Istenem, köszönöm Neked az Édesanyám! Kérlek, vigyázz rá úgy, ahogy Ő vigyáz rám! Hogy kísérjen jókedv, áldás, egymásunk szívében szállás, derű, ború váltogathat, ám én téged el nem hagylak! Minden, ami szép és jó, legyen csokorbavaló! Ne szél fújjon, csak szellő! Áldjon meg a Teremtő! i-------------------------------------------------------1 Anya és fia Kedves Gyerekek! Anyák napja alkalmával most egy olyan rejtvényt közlünk, amelyben főszerephez jutnak az édesanyák. A ti feladatotok az, hogy az ismert bibliai hősök neveit összekössétek édesanyjuk nevével! Ha valamiben nem vagytok biztosak, nyugodtan nézzetek utána Bibliátokban! Timóteus Ráhel Sét Betsabé József Erzsébet Rúben Euniké János Rebeka Sámuel Éva Salamon Anna Jákob Lea i____________________________________i Egyszer Jézus visszavonult Tírusz és Szidón területére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányom beteg, és kegyetlenül szenved!” Jézus azonban először semmit nem válaszolt neki. De odamentek hozzá a tanítványok, és kérlelni kezdték: „Küldd el, mert kiálto- zik utánunk!” Akkor Jézus, hogy próbára tegye őt, így szólt az asszonyhoz: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” De az asszony leborult előtte, és kérlelte: „Uram, segíts rajtam!” Jézus erre így válaszolt: „Nem jő elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony azonban így felelt: „Úgy FIATALOKNAK : van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.” Amikor látta Jázus, hogy milyen kitartóan és milyen hittel harcol ez az édesanya gyermeke egészségéért, így szólt hozzá: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában. A gyermeksarok készítőinek címe: Cselovszky Ferenc, 1052 Budapest, Deák tér 4. Gyorsak a hallásra... gyorsak a cselekvésre Számomra ez az ige beszél a felebarátunkhoz való viszonyról. Az első, amit üzen nekünk az ige az az, hogy legyen nyitva a fülünk mindenki felé. Hisz mekkora különbség van e között a két szó között, hogy hallani és meghallani, vagy a hallgatni, és a meghallani szó között. Tudom, hogy aki csak a betűket nézi, annak mindössze a két-két szópár között csak három betű a különbség, de hogy milyen sok lehet az a három betű, azt csak akkor tapasztaljuk, ha rólunk van szó. Hisz kétféle ember létezik, az egyik az, aki teljes mértékben el van telve önmagától, az Ő örömeitől és az Ő gondjaitól és ez a fajta ember nem képes arra, hogy másokra valamilyen formában odafigyeljen. A másik ember az, akit ugyan foglalkoztatják a saját életének a problémái, de nem veszik el ezekben, és ezáltal képes lesi árra, ahogy figyeljen másokra, figyeljen az Isten szavára;! és ezáltal annak szolgája legyen a maga esendő módján. Talán már mi mindannyian voltunk olyan helyzetben, hogy olyan dolog ért bennünket, amit nem tudtunk magunkba tartani és úgy éreztük, jó volna elmondani ezt valakinek. Milyen leforrázást jelent az, ha ez a valaki, akihez fordulunk, nem figyel ránk, mert el van telve saját magától, és így a „meghallgatottból” a meghallgató szerepébe megyünk át. A másik ilyen dolog, ami az előzővel szorosan összefügg, az a harag. A harag az, amikor is valami valós vagy vélt okból neheztelünk embertársainkra, vagy éppen az Istenre! Ez az érzés az, ami minden emberi kapcsolatot a már meglévő ismeretségeket, barátságokat, képes pillanatok alatt romba dönteni, sárba tiporni . Hisz aki haragszik, az a maga igazát helyezi mások elé, és itt nemcsak az emberi igazságokra gondolok, hanem mi gyakran tesszük a magunk vélt igazát az Isteni igazság elé. Ezt tesszük pedig olyan felkiáltással, hogy szerintünk az Isten hibázott, rosszul cselekedett, vagy éppen gondolkodott. Ekkor a mi magunk gyarló, embercentrikus gondolkodását próbáljuk ráerőltetni az Isteni gondolkodásra. És még mi emberek vagyunk felháborodva, amikor tudomásul kell vennünk, hogy a mi gondolkodásunk a hibás, és nem pedig az Istené! Ha csak nem teszünk úgy, mint az egyszeri ember, aki addig volt hajlandó eljárni egy közösségbe, amíg számára kedvező és jó volt, de amikor ez a közösség tőle is kért volna némi áldozatot, akkor úgy látta jónak, hogy az addigi „baráti körét” inkább mellőzi. Vagyis elegánsan lelépett anélkül, hogy valaki is megtudta volna azt, hogy milyen problémáink is vannak. Gyakran tapasztalom ezt azok között a fiatalok között, akik közé magam is tartozom. Jó az TETE konferencia Budapesten Budapesten tartotta az EYCE nemzetközi szervezet vezetőképző konferenciáját. Az EYCE, Ecumenical Youth Council in Europe 1968 óta működik, Európa szerte 23 ország kapcsolódik munkájához. Célja, hogy összefogja a különböző felekezetű fiatalokat. Foglalkozik ezenkívül hajléktalanokkal, munkanélküliekkel és a periférián élő emberekkel is. A TETE (Trainig Ecumenical Trainers in Europe) konferenciára március 15 és 22 között került sor a budapesti Zivatar utcai ifjúsági központban. Kb. 35 résztvevő érkezett Európa 15 országából (Románia, Horvátország, Németország, Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia, Észtország, Lettország, Oroszország, Izland, Görögország, Olaszország, Málta és Magyarország). Tehát a nyugati országok csak kevéssé voltak képviselve. A résztvevők olyan emberek voltak, akik hazájukban aktívan részt vesznek a helyi vagy a nemzetközi ökumenikus munkában. A konferencia első felében előadásokat hallottunk az EYCE munkájáról és történetéről, az egyházak felépítéséről és történetéről. Megismerkedtünk más ökumenikus szervezetek munkájával is, hiszen nagyon fontos, hogy ezek a szervezetek tudjanak egymásról, és lehetőség szerint együttműködjenek. Hallhattunk még az ökumenizmus történetéről és a globalizációról is. A résztvevők beszámoltak arról, hogy saját országaikban hogyan működnek az ökumenikus szervezetek, mik az erősségeik és milyen helyi problémákkal kell szembenézniük. A konferencia második felében gyakorlati útmutatást kaptunk arra nézve, hogy hogyan szervezzünk a saját szervezetünk szintjén programokat. A gyakorlati módszereket (szerepjáték, szembesítő játék, kiscsoportos munka, közösség- építés) először saját bőrünkön tapasztaltuk, hiszen csak így leszünk képesek később ezeket mi is használni. A játék nagyon alkalmas arra, hogy a problémákat és ellentmondásokat viszonylag kedélyes hangulatban hozza felszínre, persze ezeket a létrehozott feszültségeket később beszélgetéssel-megbeszéléssel kell feloldani. Az utolsó napon a résztvevők saját maguk állítottak össze tervet egy lehetőleg később megvalósítható programra. Itt nemcsak azt kellett megtervezni, hogy mi legyen a program célja, felépítése, kik legyenek a résztvevők, hanem olyan dolgokat is végig kellett gondolni, hogy honnan szerezhetnénk pénzt ill. támogatást. A terveket aztán a szervezők kiértékelték és további javaslatokat is adtak. A konferencia minden napjára különböző felekezetű magyarországi lelkészeket illetve teológusokat hívtunk, hogy tartsanak reggeli áhítatot (katolikus, evangélikus, református, ortodox, baptista, anglikán). Ezzel is azt szerettük volna elősegíteni, hogy jobban megismerjük a különböző felekezeteket. A konferencia természetesen istentisztelettel zárult. A fennmaradó rövid időben megpróbáltuk megismertetni a résztvevőket Budapest nevezetességeivel és a magyarországi kultúra néhány gyöngyszemével. Mesterházy Beáta Isten addig a pontig, amíg menekülni lehet hozzá, amíg megvéd mint egy nagyobb testvér, de ha Ő kér valamit vagy netalán tán próbára akaija tenni a hitünket, akkor lelépünk „szépen és csendesen”. Hangoztatván aztán mindenfelé, hogy mi milyen jók is voltunk, bezzeg az Isten...! Ezért ez az ige az, ami állandó harcra hív minket, hogy le tudjuk „vetkőzni” bűneinket, hibáinkat. Ezek nem olyan dolgok, amiket általánosan meg lehetne fogalmazni, - bár ha figyelmesen olvassuk a tízparancsolatot, akkor biztosan találunk olyan dolgot, amit nem tudunk teljesíteni, - hanem mindenkinek a maga életében kell meglátnia azokat a pontokat, amik olyanná teszik, hogy képtelen, vagy nem teljes erőbevetéssel képes az Isten és az emberek ügyét szolgálni. Sokakban felmerülhet az a kérdés, hogy miért kell az emberek ügyével foglalkozni, mondván mindenki foglalkozzon a saját bajával, nekem is megvan az enyém! Amikor így gondolkodunk, akkor újra csak magunkat helyezzük a középpontba. Megfeledkezvén arról, hogy mi is juthatunk szorult helyzetbe, és ilyenkor azokra biztosan számíthatunk, akiken már mi is segítettünk valamikor. Tudom, ez úgy hangzik, mintha mi emberek csakis érdekből segítenénk egymásnak. Szeretném kihangsúlyozni, hogy erről szó sincs, hisz régen rossz, ha csak azért segítenénk embertársainknak, hogy az majd adott esetben kihúzzon minket a csávából. Tudom, hogy azok, akik a mai világ szemléletét követik, azok most felhördülnek: ...hát akkor miért?... Nem másért, csakis azért a valamiért, amiért mi testvérek vagyunk a Krisztusban, ez pedig nem más, mint a szeretet! Ez a bűvös szó az, amit így fogalmaz meg Jakab: „...szabadság törvénye...”. Hisz aki ennek a szónak valódi értelmében eleget tud tenni, az biztosan nemcsak hallgatója az igének, hanem megtartója is. Hisz a szeretet olyan tud lenni, mint egy tükör. Megmutatja a valódi énünket. Persze a tükörképpel is sok mindent tehet az ember - Az egyik és legegyszerűbb dolog az, amikor semmibe vesszük azt a képet, amit látunk, és csak azt látjuk meg, amit mi akarunk. - A másik az, amikor tudomást veszünk róla, de vagy nem akarunk változtatni, vagy nincs elegendő erőnk hozzá. A harmadik, amikor is látjuk is ezt a képet, és változtatni is akarunk rajta, és ehhez kérjük az Isten segítségét. Kérdésem csupán csak annyi lenne, hozzád, Te aki ezeket a sorokat olvasod: - Meddig kell jót tennünk? Meddig kell a mi jóságunk tartson? Addig, amíg velünk is jók az emberek? Vagy nem ártana egy kicsit tovább? Számomra, ha kérdéssé váltak ezek a dolgok, akkor kezembe vettem ezt az igeszakaszt, és újra és újra elolvastam, és felidéztem Pál apostol szavait a Korin- thusi gyülekezetbe írott levélből: „...a szeretet soha el nem múlik...” Kívánom, hogy ezek az igék adjanak erőt ahhoz, hogy minden szavad és cselekedeted olyan legyen, hogy azon keresztül érezzék azok, akikhez szólsz, hogy Krisztus tanítványai vagyunk! Jéckel Gábor A PERC MŰVÉSZÉTÉ Az újságíró-hivatás klasszikusnak számító műfajairól van szó. A tételekbe szedett tudnivalóktól, precízen meghatározott szakmai fogásoktól ehelyt megkíméljük az Olvasót, hiszen a jó bűvész sem árulja el mutatványának legtitkosabb trükkjeit, hadd maradjon meg az illúzió. Ám egyvalami mégis idekívánkozik: ahhoz, hogy egy eseményről készült „ helyszíni tudósítás ”, egy közismert személyiséggel folytatott interjú, vagy egy tényfeltáró, oknyomozó riport valóban érdekes, olvasmányos, könnyed és szórakoztató legyen, tanácsos tisztában lenni a szakma legjobbjainak tananyaggá tett tapasztalataival, nem szégyen megtanul- ni-ellesni a „nagy elődök” bevált módszereit, s - itt következik a vallomás: - fel kell készülni arra is, hogy e „könnyű” műfaj írása közben az újságíró-gyakornok bizony keményen kell, hogy tölje a fejét, esetleg rágja a tollát, s az is előfordulhat, hogy vég nélküli hosszakat ró dolgozószobájában. Vagyis, a tréfát félre téve: a komoly munkát itt sem lehet - nem szabad - megspórolni. Ha azt mondjuk, az újságírás a perc művészete, akkor sokszorosan igaz ez a fenti három műfajra. Kosztolányi Dezső, aki nemcsak író, költő, műfordító-óriás, hanem a magyar sajtótörténet jeles képviselője is, kiváló publicista, fogalmazott így: „A vérbeli újságíró a jelen krónikása és történetírója. Tudós, ki nem nyugalmas szobájában, holt könyvhalmazok között ír, hanem hús-és csontemésztő perc lázában, s objektumai nem élettelen tárgyak, hanem mozgó és forró emberek, a jelen eltűnő jelenségei... " Igen, azt hiszem, itt van a lényeg. Emberekről írunk - embereknek. Szándékunk szerint hiteles pillanatfelvételeket avagy: „kiküldött tudósítónk jelenti.. készítünk örömteli vagy keserű, szívszorító, felemelő vagy éppen feledésre ítélt percekről, történésekről, s az alapanyagunk sohasem unalmas, hiszen maga az élet. Tesszük ezt abban a reményben, hogy sikerült az Olvasót a leírt sorokon át az esemény helyszínére repíteni, az ismert embernek feltett kérdésekkel sokak kíváncsiságát elégítjük ki, s a riportban arra keresünk választ, ami nem csupán bennünket érdekel. Milyen a jó riporter (tudósító, inteijú- készítő)? Egy szóval talán azt mondhatnánk: szemfüles. Ezt azonban értsük szó szerint! Ott van, ahol lennie kell, ahol történik „valami”, s úgy van jelen, hogy személye háttérben marad, ő csak képviselője olvasóinak. Kedvenc tanárom, a neves újságíró hasonlatával élve: olyan, mint az üveg, láttami engedi a lényeget, nem torzítva el az információkat, s nem is takarva el belőle semmit kénye-kedve szerint. Minden tudósítás, riport, interjú - kihívás, egy egyházi lap számára írva kétszeresen is az. A kezdő lelkész-új ságíró- gyakomok számára fel van adva a lecke: írjon úgy, őszintén, szórakoztatóan, kedvesen, hogy a nevét meglátva máskor is szívesen olvassák el a cikkeit. Erre törekszik. Apropó, sikerült ébren tartani az érdeklődésüket...? K.D. A Brahms Tudjuk, hogy Brahms különös „rekviemjében ” barátja, Schumann, majd édesanyja siratására ötvözte egybe az addig megkomponált bibliai szövegeket. A Szentírás különböző helyeit saját interpretációja és érzelmi hullámzásai hatották át végigmeditálva az üdvtörténetet, beleértve a feltámadást is. A megváltás témája végigzengi az emberi lélek minden rezdülését, a bánat mélységét és az öröm magasságát, immanenciát és transzcendenciát, az életproblémákat, és az azok leküzdését a hit által. Brahms dinamikusan fejezi ki a nyolc boldogságot, gyászindulója pedig megbékélést zeng. A harmadik tételben a szerző olyan zsoltár-idézeteket gyűjtött össze, melyek a lét célját és értelmét keresik, és Rekviemről elvezetnek a finalitáshoz, mint Madách, amikor az „Ember tragédiájában ” a küzdelmet célnak minősítette. A zenemű azután ismét visszatér a boldogság gondolatához, amit mindig líraion áradó dallammal érzékeltet, melyet az előadók szépen daloltak. Az ötödik tétel gyászzene Brahms édesanyja temetésére, majd saját megnyugvására. A hatodik tételben zendül fel a feltámadás, mint apokaliptikus hallucináció, a jó győzelme a rossz felett. A visz- szatérésben a feltámadás boldog hangulata árad. Mindezt nagyszerű értelmezéssel, frazírozással, mennyei piá- nókkal, jól összefoglalva oldotta meg muzsikusaival Vásáry Tamás karmester nagycsütörtökön a Zeneakadémián. Dobler Magda
