Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-01-04 / 1. szám
63. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1998. JANUÁR 4. ÚJÉV UTÁNI VASÁRNAP ÁRA: 48 FT Minden kedves olvasónknak Istentől megáldott boldog és békés esztendőt kíván a Szerkesztőség Előretekintés 1998-ra Az egyik nemzetközi teológiai folyóirat Jézus példázatát idézi az ún. „északi félteke”, Európa és Amerika és Távol-Kelet és a fejlett országok számára 1998-ra: „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember ”... Azaz a világ északi felén kevesebb a szegénység, nagyobb a jólét, a békeség és életbiztonság, magasabb az élet- színvonal, mint Afrika vagy Ázsia sok vidékén. Baj lenne az, ha az ember hálát ad? Bizonyára nem ebben az imádságban van hiba, hanem azokban a szívekben és magatartásformákban, amelyek a felül levők, a gazdagok, az uralmi pozícióban levők lenéző gőgjét hirdetik a többiek irányába és adósak a részvéttel és segítséggel. 1974-ben fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése az ún. Új Gazdasági Világrendet, amely azon alapult, hogy a különböző országok meghirdették az anyagi és szellemi javak igazságosabb elosztásának elvét. Vajon mi valósult meg ebből azóta? Alig valami, mert a gazdagok gazdagabbak és a szegények szegényebbek lettek. Hogyan állunk mi, magyarok és hogyan áll egyházunk, együtt a magyar kereszténységgel az eljövendő napokra és hónapokra tekintve? Az idézett jézusi példázatból inkább egy másik imádságot érzek találónak a helyzetünkre: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Hiszen magunkkal vonszoljuk egyénként és közösségenként is az előző évek mulasztásait, bűneit, az Isten elleni lázadásokat és nemtörődömséget, a mellettünk élők iránti haragot vagy hántásokat, mert bizony pokollá tudjuk tenni egymás számára a mindennapokat. „Istenünk, légy irgalmas hozzánk 1998-ban! ” Isten bocsánatát kérve és egymás számára tovább adva lehet újra és újra nekikezdeni annak is, amit elrontottunk, vagy nem sikerült az egyházban. A megadatott nagyobb szabadság és a lehetőségek nem járnak mindig együtt az egyház eredeti, jézusi feladatainak prioritásként való gyakorlásával. Bizony el-elkapott minket az elmúlt években az ingatlanjait, intézményeit visszanyert „gazdag" egyház kísértése. A meglévő és újonnan kezünkbe adott „ vagyon ” és bizonyos „ hatalom ” azonban szolgálatra adatott. Jézus útmutatásaira figyelve kell gyülekezeteinket, struktúráinkat úgy megújítani és gazdagítani, hogy azok Isten igazságát, evangéliumát, vigasztalást és békességet sugározzanak. A Magyar Milleneum évei, most különösen is az 1848-as szabadságharc kerek évfordulója alkalmat fog adni arra, hogy elemezzük, mi egyházunk feladata a társadalomban. Büszkék lehetünk arra, hogy Petőfi Sándort és Kossuth Lajost egyházunk adta magyar hazánknak. Vajon tudnak-e ma egyházi iskoláink olyan nemzedékeket nevelni, akik nemcsak saját javukat keresik, nem csupán saját karrierjüket építik, hanem áldozni is képesek életükből, éveikből, erejükből, tudásukból népünk javára? Mennyire tudjuk átadni tradícióinkat, bibli- ai-jézusi értékeinket gyermekeinknek, a következő nemzedékeknek? A régi Tízparancsolat mai megtanítására, begyakorlására, értelmezésére nemcsak a templomos népnek, az egyháztagoknak van szüksége, hanem ez az etika az alapja minden európai kultúrának és állami berendezkedésnek. Öngyilkos úton van hazánk, hiszen egyre nagyobb számú tévécsatorna ontja egyre alacsonyabb színvonalú filmjeit tele gyilkosságokkal és erőszakkal, de alig szólal meg a „ne ölj” és „ne hazudj” és „ne lopj”, hanem tiszteld és szeresd Istent és embertársaidat! Vajon miért ne lehetne a magyarországi egyházaknak a következő évben ökumenikus együttműködéssel több humánumot, több emberi értéket kérni és követelni a tömegtájékoztatási eszközök felelőseitől? Ez évben lesz ötven éve, hogy augusztus 23-án Amszterdamban megalakult az Egyházak Világtanácsa. Sok program indult azóta egyházi együttműködéssel. Biológiai környezetünk tisztántartása csak úgy lehetséges, ha mindannyian felelősnek érezzük magunkat és ugyanígy szellemi-spirituális környezetünk tisztaságának őrzése is ökumenikus, együttes emberi feladat. Az afrikai Harare egyetemén, Zimbabwéban lesz decemberben az az ökumenikus nagygyűlés, amelyre az Egyházak Világtanácsa ötvenéves évfordulójára emlékezve gyűlnek össze a világ keresztényei. Az ilyen tanácskozások akkor érik el céljukat az ökumenikus együttműködés területén, ha a helyi gyülekezetek és egy-egy ország egyházai együtt tudnak működni abban, ahogyan ez évi vezérigénk tanít az apostol intésével: „Éljetekszereiéiben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket! ” / Efezus 5,2/ Kisebb közösségekben sokszor élesebbek a törésvonalak, fájdalmasabb a szembenállás, mint egy-egy nagyobb emberi csoportban, mert közelebbről érint minket. Ugyanakkor közelebb lehet hozzánk az áldás megtapasztalása is, amelyik áldozatból fakad. Legyen az Úr 1998. esztendeje egyházunkban, életünkben, országunkban Isten áldása megtapasztalásának és továbbadásának éve! Dr. Harmati Béla Az új évbe lépve r— A TARTALOMBÓL — BEKÖSZÖNTŐ CSODÁK SOROZATA A BIZONYSÁGTEVŐK ______FELLEGE______ Indulu nk az újévbe Mindenfelől hangzik ma a jó kívánság: „Boldog újévet!”. ízlelgetem a szót, hogy „újév”, és főleg azt, hogy „új”. Eszembe jut gyermekkorom nagy élménye, az új tanév. Szinte érzem az új könyvek, új füzetek illatát! És a nagy elhatározás: szépen írok majd, nem lesz szamárfül, nem lesz rossz jegy a füzetben! Aztán lassan lelohadt a lelkesedés, - nem változott semmi. Hát igen, ilyen a gyermek - gondoljuk -, de hát ilyenek vagyunk valamennyien újévkor! Születnek szép elhatározásaink, „mától kezdve...” Ez mindnyájunk előtt ismerős. Idevág Róm 7,18 üzenete: „...arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs”, vagy ahogy Károli fordítja: „az akarás meg van bennem, de a jó véghezvitelét nem találom”. Ezért aztán a komoly elhatározások is frázisnak tűnnek, amiből úgysem lesz semmi! Pedig amikor Isten kegyelméből megint egy új évet kapunk, Isten ezt nagyon komolyan veszi. Újévkor mindennél fontosabb lenne, hogy megértsük: Isten valóban valami újat akar! Sok ige beszél az újról A Biblia gazdag anyagából most csak hármat ragadunk ki Zsoltár 96 „új” énekről beszél Róm 6,4 „új” életről beszél Jel 2,17pedig „új” névről Ezek az igék azt mutatják, hogy az „új” nem jön létre felszínes „kezelés” alapján. Az új ember gyógyulása, megváltozása gyökeres átalakulást kíván. Az új ének nem zenei kérdés. Nem egyszerűen új egyházi énekek megtanulását jelenti Az új ének nem más, mint a megújult ember élete. Egy új hang, új tartalom. Újévkor tudatosítanunk kellene, hogy az új élet, egy új életirányt jelent Nem a régi élet egyfajta jobb kiadását jelenti, apró javításokkal - hanem szívcserét és más gondolkozást Január elseje, „Karácsony nyolcada”, mint tudjuk, Jézus névadásának ünnepe is. Jézus neve azt jelenti: „Szabadító”. Mindaz, amit eddig elmondtunk az ember tehetetlenségéről, vagy arról, hogy nekünk bensőleg kell megújulnunk, így foglalható össze: az új élet csak úgy jön létre, ha valaki találkozik Jézussal, mint Szabaditóval. Tehát nem mint tanítóval, nem csupán mint példaképpel, nem csupán mint testi betegségek orvosával - hanem mint Szabadkával! Évi igénk ( Efezus 5,2 ) arra int, hogy járjunk szeretetben. Nem véletlen, hogy Jézus ezt így mondja, új parancsot adok néktek, hogy egymást szeressétek! Tehát a szeretet is valami merőben új. Nem az ember szívében terem, hanem a Szabadító ajándéka. Ez az ajándék azonos az „új névvel”, amiről szóltunk. És ez elválaszthatatlan Jézus nevétől Az O szeretete, természete, indulata akar belénk költözni az új esztendőben. Gáncs Aladár 1. A régi évek kopott másolatát élni lehet ugyan, de az inkább gyengébbnek sikeredik a korábbiaknál. Különben sem léphetünk - mint Hérakleitosz megállapította - kétszer ugyanabba a folyóba. Mert hol van a tavalyi víz, és hol van a tavalyi lépés? Az egyéni és kollektív folyamatok, viszonyulások egyaránt megújítást kívánnak. Úgyszólván ahány perc, annyi konstelláció! A múltból sosem lehetett megélni. A mindenkori manna szavatossági ideje a következő nappal lejár. A jövő küszöbét úgy hívják, hogy ma. Ezt pedig tartalmában, kisugárzásában minőségileg új lélekkel-emberséggel érdemes átlépnünk. KÍshitűen csak hosszú és keserves bolyongásra ítéljük magunkat. A Mózes utáni vezér, Józsué, akire az ígéret Földjének elfoglalását bízta Isten, ezt az igen hangsúlyos, kétszer is megismételt parancsot kapta Urától: Légy bátor és erős! Akinek csak valamit is jelent az a szó: Isten, vegye ezt komolyan. Nincs olyan ember, akinek ne volna küldetése, csak olyan van, aki ezt nem óhajtja észrevenni, mind mélyebben felismerni, és cselekvésre váltani. Rendeltetésünk megvalósításához pedig még önmagunkkal szemben is erősnek és bátornak kell lennünk - e nélkül nem megy! „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerkőjére és beteljesítőjére" - biztat a Zsidóknak írt levél (12. 2) a Bibliából. Távlat nélkül bajos tájékozódni. S nálunk divat lett a lehorgasztott fej, jó, ha bele nem fúlunk a magunk és mások panaszáradatába. Teljesen érthető ez, főként ha krónikusan lefelé nézünk, fel viszont szinte sosem. Márpedig „a szívünk azé, aki fölemeli ”, ahogy JózsefAttila megfogalmazta. Dávid király talán legmegragadóbb zsoltárát éppen a mélységből kiáltotta az égre, mert az elnyeléssel fenyegető mélység őt erre késztette, hogy végre fölnézzen! így lehet túllátnunk önmagunkon, szorongásainkon, elhatároltságunkon mind egyéni, mind kis- vagy nagyközösségi tekintetben. 2. Veseátültetésre váró fiatalember mondta egy klinikán: „Én itt vettem észre, hogy hányán állnak rosszabbul, mint én". Nagyjából ugyanezt fogalmazta meg más valaki: „Pár éve ismétlődő imám: Uram, könyörülj azokon, akik boldogok lennének, ha csak annyi bajuk volna, mint nekem". Félelmetes szintre tudjuk fejleszteni az önboldogtalanítást a hálátlan optikájával: látjuk azt, ami (már vagy még) nincs, s szem elől veszítjük, ami van, vagy még lehet. A zebrán átkelőben ismeretlen melós dohog a fülembe: „Egész évben összesen nem keresek annyit, mint egy német szakmunkás egyetlen hónap alatt!” Lám, vágyálmainkban játszi könnyedséggel tudunk „felfelé” nézni, nyakmerevedésig. Való helyzetünktől elrugaszkodott igényburjánzás tapasztalható az átlagnál jobban keresőknél is. Nemegyszer szinte halálos adag önkeserítéssel. Igaz, hogy nem feltétlenül vigasz, ha másnak még sanyarúbb a helyzete. De ha a mostohább sorsúakat - százezreket, sőt milliárdokat - töröljük látószögünkből, buzgón irigyeljük viszont az állítólag boldogokat, akkor osztályrészünk sikeres öndühítés, eget kormozó, emésztő sötétenlátás lesz, ami akár meg is betegíthet bennünket. Ez aztán a perspektíva! Ilyen lelkülettel még hanyatt is dobhatjuk magunkat a jövő kapuja előtt, s vérmérsékletünktől függően átkozódhatunk vagy sírhatunk - ahelyett hogy a gyönge fölemelné a még gyöngébbet, a csekély hitű a teljesen hi- tevesztettet, a félszemű a vakot. Légy embertársad Krisztusa! - mondta a merész kifejezéseiről is ismert Luther. Akinek van szeme a látásra, és felnéz a hitre ébresztő és teljességre vezető Jézusra, az a keresztről - de csakis arról - leolvashatja, hogyan szeret az Isten. Ilyen véres ko- molyan-feltámadásig menően! S az e földi síkon sem lehet reménytelen. Miért? Mert megragadta a mindenség Urának lebeszélhetetlen irgalma. 3. „ Előttünk egy nemzetnek sorsa áll." Az ország totálrenoválása a fejünk fölött folyik, mert nincs egy másik Magyarország, amelybe átsétálhatnánk, mondjuk, egy évtizedre, s olyanok sincsenek, akik eközben helyettünk megcsinálnák ezt az átépítést - amelynek bennünk magunkban is végbe kell mennie. Közben persze potyog fejünkre a vakolat, fodémet-padlót cserélnek, közfalat odébb raknak, alanyai és tárgyai vagyunk egy szédületes nagy átrendeződésnek. S ki hogyan éli meg és bírja ezt a kollektív operációt? A legnehezebb általában annak, akit csak az érdekel: mások mit tesznek érte. Ez a várakozó alapállás. Aki úgy érzi: érte mindenki felelős, és ezért joggal szidható. Ez a típus őrlődik, miközben maga is őröl másokat. Az olyannyira szükséges ÚJ magatartás viszont az elkötelezettség, a felelős megragadottság, a hit, a remény és a szeretet. Ezek nélkül a mai kevésnél sokkal többön is csak marakodni tudnánk! Ösz- szesen 4 évet töltöttem nyugati tájakon. Bízvást állíthatom: ott is csak az nevezhető tartósan kiegyensúlyozottnak s megközelítőleg boldognak, akinek van hite, aki életének értelmét a mások minél jobban elvégzett szolgálatában látja, akit végső soron az isteni szeretet befogadása s továbbadása vezérel. Weöres Sándor sorai jutnak eszembe: „Mindünknek mit kívánjak próbáink előtt? Kevesebb étvágyat, és több életerőt". „Légy bátor és erős ”- ez parancs. S ha ezt a „ Legyen! ”- nel világot teremtő Isten mondja, akkor ennek teljesítése őáltala lehetséges. Felelősek vagyunk érte. Szóljon megint a Zsidóknak írt levél (10, 38-39): „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hité, hogy életet nyerjünk". Ez az az Új, amely soha meg nem kopik. Dr. Bodrog Miklós
