Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-04-20 / 16. szám

Evangélikus Elet 1997. április 20. EB jfts GYERMEKEKNEK O K N K !í ' |P i I« w <á|| . | 1» Sosem felejtem el, ahogy öreg harangozónk miközben húzta a harangkötelet, hangosan számolta a kondításokat. „Az embernek pontosnak kell lennie - magyarázta, látva csodálkozásomat - A harangszónak üzenete van. Sok mindent közölni lehet így a falu lakóival: Például azt, hogy mennyi az idő, hogy mikor lesz az istentisztelet, hogy meghalt valaki, és hogy az illető férfi vagy nő, de még azt is, hogy milyen vallású. A harangszó jelzi a veszélyt is, mondjuk, ha tűz üt ki a faluban. Nagy zavart keltene, ha valaki össze-vissza harangozna.” Ma már sok modernebb eszköze is van a hírek továbbításának. A rádió, a tévé, az jyságok, és más elektronikus csodák lehetővé teszik, hogy ne csak a falu, de az egész világ hírei rövid idő alatt eljussanak hozzánk. Én csak azt szeretném, ha a hírekkel és ezekkel az eszközökkel mindenki olyan becsületesen és pontosan bánna, mint a mi öreg harangozónk! A LÉLEK GYÜMÖLCSEI Békesség Ha megkérdeznénk sok-sok embert, hogy mikor érez a szívében és a lelkében nyugalmat és békessé­get, biztosan sokan azt válaszolnák, hogy Karácsony­kor. Hiszen akkor együtt a család, mindenki megpró­bál odafigyelni a másikra, még jobban szeretni a csa­ládtagokat, mint máskor. Ezek azok a napok, ame­lyeknek békességét Jézus Krisztus földi születése vilá­gítja, ragyogja be. Már születésének említése is békes­séget, valami fantasztikus nyugalmat sugall, hiszen az angyalok is így adták hírül születését: „Dicsőség a ma­gasságban Istennek, és a földön békesség, és az embe­rekhez jóakarat. ” (Lk 2,14) A mindennapokban törekszünk-e a békességre, és a jóakaratra? Tüdunk-e úgy válaszolni kellemetlen dol­gokra, hogy szeretettel megoldjuk a gondokat, ahe­lyett, hogy tovább mérgesítenénk a kialakult helyze­tet? Biztosan átéltétek már, hogy a szüléitekkel szem­beni szófogadatlanságra, engedetlenségre vártátok a méltó büntetést, helyette azonban édesapátok vagy édesanyátok csak leült mellétek, és elbeszélgetett ve­letek a vétketekről, arról, hogy mit miért tettetek. Ha volt ilyen, azt gondolom, hogy ilyenkor még jobban szégyelltétek magatokat a csínytevésért, vagy a rossza­ságért, mintha verést, vagy szidást kaptatok volna. A Hegyi Beszédben Jézus mindenkinek elmondja: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. ” A feltámadott Jézus ezekkel a szavakkal köszöntötte tanítványait: „Békesség nektek!” Az igazi békesség mindannyiunknak elérhető kö­zelségben van. Mindennap átélheted te is, csak le kell tenned örömöd, bánatod, gondod, kétkedésed Jézus elé. Az imádság erejét saját életedben is nap mint nap megtapasztalhatod. De vigyázz: az imádság nem va­rázsige! Ne gondoljátok, hogy amit kértek ma, az hol­napra megvalósul, vagy ha nem, akkor Jézus nem fog­lalkozik veletek. Az Úr Jézus tudja, hogy mikor mire van szükségetek! Ne legyetek türelmetlenek! Ha azt látjátok, hogy társaitok veszekszenek, nem figyelnek egymásra, türelmetlenek, vagy rosszindulatúak, pró­báljátok meg összebékíteni őket. Úgy ahogy szüléi­tektől láttátok, vagy ahogy a tanító néni teszi, csendes szóval, szeretettel! Legyen a szívetekben békesség mindenki iránt, kö­vessétek az Úr Jézust, aki maga a békesség mind­annyiunknak! Dohár Magdolna Az Országos Gyermekbizottság Országos Gyermektábort szervez 1997. augusztus 3-9-ig Telekgerendáson 8-12 évesek (konfirmáció előtt állók) részére. Jelentkezési határidő: 1997. május 5. Jelentkezési lap és további információ kérhető: Magyar- országi Evangélikus Egyház Gyermekbizottság, Csoszánsz- ky Márta, 1085 Budapest, Üllői út 24. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyünk, Petőfi u. 359. X. parancsolat HOGY IS VOLT EZ, KEKEM? A képeken egy eseménysor főbb pillanatait kísér­hetitek figyelemmel. Ki tudtok-e találni egy olyan tör­ténetet, amelyet ezekkel a képekkel lehetne illusztrál­ni? Ha igen, kérlek) írjátok le és küldjétek el a gyer­mekrovat címére, legkésőbb április 25-ig! Még egy ki­kötés van. A történet ne érjen véget az utolsó képpel, hanem legyen a vége vidám, ahogy mondják: „Happy End”! A legjobban sikerült történetet közzétesszük. „Ne kívánjak meg dolgokat? Ugyan, ez nem is fontos parancsolat! Kinőttem én már ebből!" Bevásárláskor sokszor találkozom édesanyákkal. Nem egyszer mellettük nyüszít gyermekük, hogy csokit, nyalókát, vagy túró rudit kapjon. Általában célt is érnek a kicsik, hiszen a szülőknek időnként sokkal egysze­rűbbnek tűnik csokival elhallgattatni türelmetlen gyer­meküket, mint szeretettel, de határozottan nevelni. Rá­adásul sokan úgy tartják, nem szabad a gyermeket kor­látozni, nehogy sérüljön az egyénisége. A Tízparancso­latban mégis azt olvassuk: „Ne kívánd!” Biztos, hogy minden tekintetben egészséges, boldog ember válik ab­ból a gyermekből, akinek mindig mindent megenged­tek? A gyermek felnő. Jönnek a kudarcok. Nem történik mindig minden úgy, ahogy ő szeretné. Döbbenetes. Pe­dig eddig mindig ő irányított. Ibdja, mindenkinek saját lábára kell állnia. Ő sem adja fel. Meg-megkíván dolgo­kat, esetenként irreálisakat. Hátha sikerül! De el bnja- e viselni a kudarcokat és a korlátokat? Tüd-e örülni an­nak, amije van, vagy észre sem veszi azokat, hiszen szüntelenül csak a másét látja, azt, ami neki nincs, de amit kíván? Az elégedetlenségtől depresszióba süllyed. Öregkorára mi marad? Egy örömtelen élet. Emlé­kek? Hajtás, „könyöklés”, fáradtság. Barátok? Sértett, vagy elfelejtett rokonok, ismerősök. Széthullott csalá­dok. Gyermek, akire nem jutott idő. Mindig csak ő volt fontos önmagának. Most már boldog lehetne, nincs senki, aki zavarhatná. Az önzésből magány lett. „Ne kí­vánd!” Vagy ezt kívánod? „De mondtam már, hogy kinőttem ebből. Tüdőm, hogy a pénz nem boldogít. Értelmes életet szeretnék! Boldogságot! Hát ezt sem kívánhatom?” Emlékszem, hogy kisiskolásként sokszor mennyire féltékenyek voltunk egymásra. Nem esett jól, ha a szü­netben nem álltak körül a barátaim. Nem esett jól, ha a fiúk mindig csak a padtársnőm haját húzogatták és nem az enyémet. Az sem esett jól, ha a tanárok mindig má­sokat dicsértek, nem engem. Pedig én „jó fejnek” érez­tem magamat. Örültem volna, ha ők is így látnak en­gem. „Ne kívánd!” Hát hogy ne kívánnám! Ez az érzés még ma is előjön bennem néha. Úgy hí­zeleg hiúságomnak, ha elismerően szólnak rólam, ha felfigyelnek rám. Szép terveim, álmaim vannak. Szeret­nék valami nagyot alkotni. Tálán nem is azért, hogy má­sok felnézzenek rám. Csak szeretnék hasznos lenni, ér­telmes életet szeretnék élni. Sok szimpatikus embert is­merek. Felnézek rájuk. Szeretném néha „leutánozni” őket! Nem önzésből, csak hogy én is hasznos legyek. De nem lehetek senkinek a másolata. „Ne kívánd!” Nem lenne jobb rátalálni önmagámra? Elfogadni a nekem adott lehetőségeket? Beleférni a rám szabott bőrbe? Elhinni, hogy lesz, hogy van egy élet, amelyet nekem kell végigélnem, amelyet csak én élhetek végig? Egy élet, melyben megtalálhatom a nekem szánt társat, ha van. Egy élet, melyben megtalálhatom a saját hivatáso­mat, az örömöket és a fájdalmakat is. Egy élet, melyben nem a másét kell kívánnom. „Ne kívánd!” Óh, ez egy elavult dolog. Aki mer, az * nyer! A mai világban vállalkozni kell! Meg kell valósíta­ni önmagunkat. Minden áron. Ezért vagyunk a világon. Ez a mi felelősségünk. Néha egy-egy fáradt pillanatban mégis úgy érzem, szörnyű ez a küzdelem. A hajtás és az álmodozás leköti minden energiámat. Aztán jönnek a kudarcok, és még semmit nem csináltam. így lesz ez örökre? Lehet, hogy praktikusabb lenne kilépni ebből a valamiből, amit világnak nevezünk. Mert mi marad? Kudarcok, keserűség, unalom. Emlékek? Álmodozás, hajtás, fáradtság. Barátok? Sértett vagy elfelejtett roko­nok, ismerősök. Széthullott családok. Gyermekek. Kol­dusok. A pénz és a szeretet koldusai. Az önzés ma­gánnyá lett. Ne kívánd!" Tényleg olyan rossz, hogy vannak korlá­tok? Korlát a törvény, a másik ember, az energiám, az egészségem, az időm, és korlátja vagyok én is önma­gámnak. Sajnos sokszor túl nagy sebességgel ütközünk a korlátoknak. Ha a baleset nem halálos, akkor is na­gyon fájnak a törött végtagok, az összetört szív. Szá- guldva nem látni jól az amúgy tisztán kivehető figyel­meztető jelzéseket. „Ne kívánd!” Ez a sebességkorláto­zás érvényes itt mindenki járművére. Ha figyelünk rá, többé már nem ellenség a terelőkorlát a szakadék szé­lén. Akkor talán nem kell lázadni az „előzni tilos” ellen sem, hanem meg tudunk elégedni a kapott lehetőségek­kel, meg az előttünk és mögöttünk haladókkal ökölrá­zás és káromkodás nélkül. Akkor, ha lerobban a kocsi, lesz aki megáll - mert úgysem száguld -, és segít megja­vítani. „Istent féljük és szeressük!” Luther szerint így lehet a „Ne kívánd!” korlátját elvi­selnünk, belenyugodnunk és megszeretnünk. Á tábla útmutatássá lesz, segítő eszközzé és nem ellenséggé. Mást nem fogunk kívánni, csak az így harmóniára meg­szabadított életet. Az pedig Isten kegyelméből tényleg valósággá lesz. Ne fogadjuk el? Vince Katalin X. (NE KÍVÁND FELEBARÁTOD HÁZASTÁRSÁT, SZOLGÁJÁT, SZOLGÁLÓLEÁNYÁT, BARMÁT VAGY BÁRMIFÉLE TULAJDONÁT!) Szabad lehetsz a harmonikus életre, amelyben el tudod fogadni önmagadat, nem akarsz többnek látszani annál, mint ami vagy. Nem versengsz senkivel abban, hogy kinek van szebb kertje, gyorsabb autója, modernebb televíziója. Felismered, hogy a másik boldogulása a te érdeked is, ezért közös az örömötök és közös a gondotok. Fel sem merül benned a gondolat, hogy valaki házastársát elcsábítsd, hiszen tudod, hogy ők összetartoznak. Nem kell az örökös vágyódásban és görcsben élned, hanem megelégszel azzal, ami a tied, s hálával fogadod mindazt, amit adok neked. Ha engem szeretsz, szabad lehetsz a harmonikus élet­re. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS EGYETEMISTA ÉS FŐISKOLÁS TALÁLKOZÓ Gyenesdiás, 1997. mtyus 1-4. „SZÉP ÚJ VILÁG” Hogyan tekint a keresztyén ember a jövőbe? Hogyan tudja összeegyeztetni jövőbe vetett reménységét a világ­ban tapasztalható technikai fejlődéssel, az élet értel­mének átalakulásával és a modern világ értékeinek vál­tozásával? A konferencia bevezető előadását Nagy Zoltán faso­ri evangélikus lelkész tartja. A témát - mindenki ér­deklődése szerint - csoportokban beszéljük meg. . . "A tervezett csoportok: irodalmi, képzőművészen, ze­nei, természettudományos (pL klónozás, környezetvé­delem), internet, teológiai. A program május 1-jén este „Önök kérték” műsorral kezdődik. Péntek este fórumot szervezünk egyházunk aktuális kérdéseiről. Szombat este a csoportok bemu­tatkoznak és bemutatják vagy elmondják beszélgetése­ik eredményét Utána m^jd „áll a bál”. Az országos konferenciát május 4-én, vasárnap délelőtt úrvacsora! istentisztelettel záijuk. Szeretettel hívunk minden evangélikus és érdeklődő egyetemistát és főiskolást az országos konferenciára! Részvételi d(j: 2000,- Ft + útiköltség. (Aki ágyneműt kér, annak mosatási díjat is kell fizetnie.) Jelentkezni lehet április 2I-ig a következő címeken:- levélben: Pángyánszky Agnes egyetemi lelkész, 1085 Budapest, Üllői út 24.- telefonon: (06-1) 117-5567- E-mailen: pangyan@evang.alarmix.net Cziffra találkozása Bartókkal Egy kínai zongorista játszotta volna 1956 őszén Bu­dapesten Bartók II. Zongoraversenyét, de nem tudott megbirkózni a mű nem hétköznapi követel­ményeivel A zenei élet illetékesei ekkor Cziffra Györgyhöz fordultak, tanulja meg gyorsan Bartók hír­hedten nehéz versenymüvét, ha szeretné, hogy később majd kiküldjék külföldre is. A hangverseny az Erkel Színházban volt 1956. október 22-én. Másnap kitört a forradalom, Cziffra elhagyta az országot. Sokat gondoltam rá, vajon hogyan játszhatta - egyet­len alkalommal - Bartók II. Zongoraversenyét. A külö­nös történelmi pillanat csak fokozta az előadás egyszeri- ségének érzését. A reprodukálhatatlanság legendás au­rájából most váratlanul kilépett Cziffra Bartók-előadá- sa. Az EMI lemeztársaság a művész születésének 75. évfordulója alkalmából megjelentette a felvételt. Hogy miképp maradt fenn, s miért nem tette közzé eddig sen­ki, arról nem szól a kísérőfüzet, melynek elején a sok ne­hézséget megélt művészt nem sokkal több, mint egy hó­nappal az Erkel Színház-beli hangverseny után látjuk, amint - hatalmas bécsi sikerrel a háta mögött - megér­kezik a párizsi Gare de l’Estre. A Köztársaság tér kap­csán idehaza ekkor már nem az ő Bartók-előadására gondoltak A felvétel minősége messze elmarad az ötvenes évek közepének átlagától, a lemezkiadáshoz azonban sikerült példásan előkészíteni. A lényeg persze az, hogy egyálta­lán fennmaradt, s hallhatjuk Bartók II. Zongoraver­senyét Cziffrával. S milyen maga az előadás? Feszes, erőteljes, magabiztos. Cziffra megközelítése megállja a helyét ma is, amikor kellőképp dokumentáltan áll előt­tünk a Bartók-interpretáció tőle magától An da Gé­zán keresztül egészen Kocsis Zoltánig ívelő vonala. Cziffra tőle szokatlan pontossággal követi a zeneszerző utasításait, mégsem érezni átélés és egyéni hang hiányát. A saroktételekben a fölényes technika és a temperamen­tumos játék tűnik fel, a második tétel lassú részeiben pe­dig különösképp megkapó, ahogy Cziffra kristálytiszta billentéssel önti formába Bartók egyszerű, csodálatos dallamíveit. Milyen élményt nyújthatott mindez, amikor nemcsak jelzésszerűen szólt a zongora, hanem hangzása teljességében tárult fel a hallgatók előtt! Mint a lemezen ezután hallhatóMagyar fantáziában. A Liszt-müvet 1957 elején vette fel Cziffra Párizsban. 1964-es londoni és 1968-as párizsi felvétele - André Vandernoot illetve ifj. Cziffra György ve­zényletével - már megjelent CD-n, ez a Pierre Dérvaux-vezényelte előadás most először. Egészen más, mint a későbbi kettő, mindenekelőtt a kifejezetten lassú tempónak köszönhetően. Ritka élmény hallani, amint Cziffra végig erősen visszafogott tempóban, míves billentéssel bontja ki a müvet. A lemezt a Tann- háuser-nyitány zárja. Liszt átdolgozását Cziffra saját változtatásaival vette fel 1959 nyarán. Fan­tasztikus, hogyan uralja hangszerét, milyen lágy színeket csal elő belőle, s miként jeleníti meg rajta Wa gn er ze­nekarát. Nem Cziffráé az egyetlen archív felvétel Bartók II. Zongoraversenyéről: fennmaradt ugyanis magával Bar­tókkal is. Magángyűjteményekből származó felvételei közt nemrég adta ki CD-n is a Hungaroton Classic. Ennek sem kevésbé kalandos a története. Babits Mihály felesége, Török Sophie többször is megbízta Ma kai István rádióamatőrt, vegye fel neki lemezre Bartók egy-egy koncertjének rádióközvetítését. Az előadásból rövid szakaszok hiányoznak - ilyenkor új lemezt kellett feltenni. S majdnem hiányzik a zenekar is - a mikrofont ugyanis úgy helyezték el, hogy szinte kizá­rólag a zongorát halljuk, ami kivételesen egyáltalában nem jelent hátrányt, hiszen a Bartókfiátszotta magán­szólam érdekes benne igazán. Ugyanígy maradt fenn Bartók zongorára és zenekarra írt Raptzódiája is. Fon­tos felvétel - nemcsak az interpretáció miatt, hanem azért is, mert mutatja, Bartók 1939-bem érdemesnek tar­totta korai művét arra, hogy előadja. Nem árt erre gon­dolniuk azoknak, akik a mű pozitívumai elé helyezik át­meneti voltának negatívumait. Miért említem Bartók Rapszódiáját? Sajnálom, hogy Cziffra végül is soha nem tudott megbarátkozni Bartók zenéjével Önéletrajzát olvasva, úgy tűnik, megterhelő volt számára 56-ban a gyors és kényszerű felkészülés, és sohasem tudta meg milyen jól játszotta Bartók akkori­ban sokak által játszhatatlannak tartott zongoraverse­nyét, ösztönösen mennyire ráérzett Bartók muzsikájára. Ódakint ugyan a legnagyobb elismerésben volt része, ez azonban némiképp egyoldalú volt: a virtuóz romantikus repertoár mellett leginkább még a francia clavecinisták avatott modem előadójaként ismerték el, legalábbis vá­lasztott hazájában. Valószínűleg nem akadt, aki biztatta volna, barátkozzék Bartók zenéjével. Nagy kár, hogy nem vette elő később újra a II. Zongoraversenyt, s hogy nem tanulta meg a Rapszódiát - ezen keresztül talán megszerette volna Bartókot, hiszen ez a mű éppen kette­jük világát köti össze. Zay Balázs Erdélyi művészek bemutatkozása a Belvárosban Ismeretlen ismerősök - egymást köszöntő ismeret­len látogatók. Az érzés, ami idehozza őket - egy. Er­ről beszél a szemük összevillanása egy-egy tájkép, egy történelmi esemény, egy ismerős portré, szobor lát­tán. Emlékek élednek, emlékeket idéznek és beszél­getni kezdenek. Történik mindez napjainkban egy ki­állítóteremmé alakított, hajdani légópincében - a Vármegye Galériában, ahol öt éve mutathatják be műveiket az anyaországnak Erdély, Székelyföld fes­tői, szobrászai, iparművészei. Az Erdély Művészetéért Alapítvány öt esztende­je hozta létre a belváros szívében - hosszadalmas helykeresés után - a Vármegye Galériát azzal a cél­lal, hogy rendsze­resen helyet biz­tosítson az erdélyi művészeknek ko­rábbi és legújabb műveik bemutatá­sára. Együttes tár­latokon és egyéni kiállításokon ké­pek, szobrok, tex­tíliák, iparművé­szi munkák kerül­tek a hazai művé­szetbarátok elé. Erdély és Székely­föld tájai, városai, magyarjai, nagyjai jelentek meg kiváló művészek festmé­nyein, grafikáin, fametszetein, gon­dolatot ébresztő szobrok, kézügyességről és gondolat­gazdagságról tanúskodó textilmunkák. Kulcsár Edit lelkes szervező és rendező munkája mind népsze­rűbbé tette a Vármegye Galériát. Egyre nagyobb lett az érdeklődés az erdélyi művészek iránt, szá­mon tartják, várják a változatos, sokszínű tárlato­kat, a családias légkört. Az ünnepélyes megnyitók közreműködői, a művészetek kiváló tudósai, vezető személyiségei, fiatal énekesek, hangszeres művé­szek. A Galéria fennállásának ötödik évfordulóján a ne­gyedszázada elhunyt marosvásárhelyi festőművész­re, Sükösd Ferencre, a székelységét haláláig őrző művészre emlékezett. A családot, az otthont, a hí­res „sóvidéket” bemutató képeit május 30-ig tekint­hetik meg az érdeklődők a Vármegye Galériában (V. kér., Vármegye u. 11.) keddtől péntekig, 10-18 óra között. • Sebeiken Pálma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents