Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-04-13 / 15. szám
Országos Papné Csendesnap 1997 •• Ünnepség Csikvándon Evangélikus Élet 1997. április 13. Aki szívesen vesz részt ezeken az alkalmakon, az már tudja, hogy minden év tavaszán éljön ez a nap egy március végi szombaton. Azok találkoznak ilyenkor, akik úgy kerültek egyházi szolgálatba, hogy talán eszükbe sem jutott, hogy házasságkötésükkel nem csak társat, „másod”-állást is vállalnak. Tiidva vagy tudatlanul házastársuk munkatársaivá lettek. Nem csak úgy, hogy otthont teremtenek, hanem úgy is, hogy egy-egy gyülekezet életébe kapcsolódnak be annyira, hogy talán többet tudnak a mindennapjairól, mint a presbiterek. Ezzel kapcsolatban feladatok is jutnak nekik, vagy úgy, hogy maguk vállalják, vagy úgy (és ezt sem szabad senkinek lebecsülni), hogy az otthoni munkából több jut nekik. Egyházunk ezeket az asszonyokat hívta meg idén is találkozásra, feltöltődésre, együttgondolkozás- ra. Több mint száz papné jött össze a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. Impozánsnak tűnik ez a szám, és jó volt végignézni a termen, hogy milyen sokan vagyunk, de a bemutatkozáskor kiderült, hogy van még pótolnivalónk. Sajnos, voltak egyházmegyék, ahonnan nem, vagy csak néhányan jöttek el, és az „aktív” lelkészfeleségek részvétele kicsi volt a (,nyugdíjas” lelkészfeleségekhez képest. Tüdőm, nem köny- nyű megszervezni egy család szombatját édesanya nélkül, de nem is lehetetlen. Vannak talán olyanok is, akik még nem voltak ilyen alkalmon, és nem szeretnének egyedül, „ismeretlenül” elmenni. Biztatnék is mindenkit, aki ott volt, arra, hogy hozzuk el legközelebb ismerőseinket is. Mit is lehet leírni az egynapos programból úgy, hogy az is tudja, mi történt, aki nem volt ott, és aki ott volt, az újra „ott lehessen”? A programot és az előadók nevét ismerhetjük az Evangélikus Elet hasábjairól, az egész napot átszőtte a reménység témája, ami igen aktuális ma is, hiszen olyan sokszor csüggedünk. A nyitó áhítatban Tamásyné Szabó Erzsébet hívta fel figyelmünket arra, hogy Krisztus az, Akibe újra és újra vetnünk kell a bizalmunkat, Ő a mi legfőbb reménységünk. A délelőtti előadásban Szabóné Mátrai Mariann és Gáncs Péter formabontó, de ötletes formában világított rá néhány, mindnyájunkat érintő problémára, hogy ezzel is elindítsa gondolatainkat és a közös beszélgetést. Jó alkalom volt ez néhány probléma megismerésére és egymás biztatására, hogy nem hiábavaló a szolgálat, amit Isten ránk bízott. Az ebédszünetben nem csak az ismerősökkel válthattunk néhány szót, de megismerkedhettünk a Huszár Gál Papír- és Könyvesbolt gazdag kínálatával is. A délutáni előadást izgatottan vártam, mert már a címe is új volt Nem mindennapi ünnepre ébredt Csikvánd népe nemzeti ünnepünkön, március 15-én. A Magyarok Világszövetségének kezdeményezése alapján honfoglalásunk 1100 éves évfordulójára emlékezve, a Csikvándi Evangélikus Gyülekezetért alapítvány nemzeti zászlót adományozott az egyházközségnek. A zászlószentelési ünnepséget megtisztelte jelenlétével D. Szebik Imre, az Északi kerület püspöke, Varga György esperes és Kiss Attila egyházmegyei felügyelő, Jankovits Béla esperes és Szabó György felügyelő a győr-soproni egyházmegyéből, Bálint László, a budai egyházmegye esperese és felesége, Varsányi Vilma, aki a csikvándi templomból indult el a szép és nehéz lelkészi szolgálatra. Eljöttek a környék evangélikus lelkészei, a szomszéd települések polgármesterei, és jelen volt a katolikus hívőket gondozó gyarmati plébános is. Sok olyan vendég is megjelent, aki valami módon szolgált a gyülekezetben, és szoros szállal kötődik a faluhoz és a gyülekezethez. Lélekemelő volt látni a hatalmas sokaságot. D. Szebik Imre püspök igehirdetése alapjául Zsid 11,13-16 verseit választotta. Hangsúlyozta, március 15-e mindazok nemzeti ünnepe, akik bárhol is élnek a világban, de magyarnak vallják magukat. Megemlékezett az 1848-49. szabadságharc neves és névtelen hőseiről. Azokról a püspökökről, papokról, akik a szabadságharc bukása után magyarságuk vállalása miatt mártírok lettek, vagy rabságot szenvedtek. Igehirdetésének központjába Krisztus követésének fontosságát állította. Vallotta: Krisztus tanításában rejlő erkölcsi erő és a magyar nemzethez, néphez való feltétlen ragaszkodás a záloga a magyar nép fennmaradásának. Az egyházközség lelkésze, Asbóthné Pécsinger Éva ismertette dr. Jeszenszky Géza országgyűlési képviselő gyülekezethez írt levelét. Kényszerű távolléte miatt az ünnepi alkalomra készült előadását ifi. Fasang Árpád zongoraművész olvasta fel. Bevezetőjében utalt arra, hogy családi szálak kötik Csikvándhoz. Feleségének nagyapja rövid ideig evangélikus kántortanító volt itt. Ezután következett az alapítvány által adományozott zászló átadása az egyházközségnek. Az alapítvány létrehozója, dr. Novobátz- kyné dr. Nagy Paula kötötte fel az emlékezés szalagját a zászlóra. Szavai szerint a zászló emlékeztessen mindenkit arra, hogy Csikvándon a reformáció kezdetétől, az 1540-es évektől kezdve mindig hazájához, egyházához hű és ragaszkodó, azokért harcolni is tudó, állhatatos magyar evangélikusok éltek. A püspök megáldotta a zászlót, és kiemelte, hogy az ne csak a templom csendjében, de a szívekben is hirdesse a magyar szellemet. E szellem tüze úgy lobogjon, mint ahogy a Szentjélek tüze lobogott az apostolok szívében. Amennyiben ez megvalósul, akkor nemcsak jelképe, de éltető ereje is lesz a magyar népnek. Az egyházközség nevében Asbóthné Pécsinger Éva vette át a zászlót. Hitet tett arról, hogy az itt élők hűségesek lesznek piros-fe- hér-zöld színű koronás címerű lobogónkhoz. Az istentisztelet és zászlószentelés után az ünneplő sokaság az első és, második világháborúban hősi halált halt katonáink emlékművéhez vonult. Itt az ifjúság zenés, verses műsora mellett Zámolyi Ferenc, a legöregebb presbiter saját költeményét mondotta el. Az emlékezés koszorúit az Önkormányzat, az evangélikus és katolikus egyház képviselői helyezték el. Az ünnepség után Bancsó Zoltán polgármester megnyitotta a kultúrházban Polgár Lajos által összeállított helytörténeti kiállítást. A kiállítás megtekintése után fehér asztal mellett a közös múltról, a nap eseményeiről és a jövőről való beszélgetések tették emlékezetessé a csikvándi evangélikus gyülekezet nagy ünnepét. Istennek legyen érte hála! Polgár Lajos D. dr. Nagy Gyula ny. püspök és felesége, Schmidtbauer Margit ötven évvel ezelőtt kötött házasságot a pécsi templomban. Március 29-én a Bécsi kapu téri templomban tartották ennek emlékünnepét hálaadó istentisztelet keretében, melyen D. Szebik Imre püspök végezte a szolgálatot. A hálaadó istentisztelet előtt a püspök megkeresztelte Michel-Nagy Juline nevű leányunokájukat. Népes gyülekezet vette körül a jubilálókat áldáskívánással. ALLASPALYAZAT Á győri Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és , Óvoda (9025 Győr, Péterfy Sándor u. 2. Tel.: 329-987) pályázatot hirdet az 19197/98.' tanévre az alábbi álláshelyekre: Egy fő matematika-fizika szakos középiskolai tanár. Egy fő magyar-történelem vagy magyar-bármely szakos középiskolai tanár. Egy fő könyvtáros végzettségű tanár. Egy fő óvodapedagógus. Egy fő gazdasági ügyintéző (költségvetési és számítógépes feldolgozási gyakorlattal). A pályázat beadási határideje: 1997. április 20. Pályázatot nyújthat be a kiírt álláshelyekre: az a (lehetőleg) evangélikus vallású pedagógus, aki elfogadja és magáénak érzi az egyházi iskola keresztyén alapokon nyugvó értékrendjét, magánélete rendezett, és rendelkezik az állás elfoglalásához szükséges pedagógus végzettséggel. A pályázathoz csatolni kell:- Részletes önéletrajzot, a felekezeti hovatartozás megjelölésével és eddigi munkásságának ismertetésével.- Rövid pedagógiai elképzelést a pályázott munkával kapcsolatban.- Az iskolai végzettséget (esetleg nyelvvizsgát) igazoló oklevél másolatát (végzős hallgatóknál az utolsó félév eredményeit igazoló másolatot). A Budai és a Pesti egyházmegyék szervezésében 1997. június 30-tól július 5-ig CSALÁDI KONFERENCIÁT tartunk PILISCSABÁN, A BÉTEL MISSZIÓI OTTHONBAN (2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8-12.) ISTEN AJÁNDÉKAI ' összefoglaló címmel. Kiváló környezetben lehetőség nyílik testi, lelki, felfrissülésre, megújulásra. Evangélizációs és hitmélyítő előadások és csoportos foglalkozások nemcsak a felnőttek részére vannak, hanem külön ifjúság és gyermekek részére is. Elhelyezés 1-4 ágyas szobákban. A szabadidőben lehetőség van kirándulásra, úszásra, sportolásra egyaránt. Elsősorban családok jelentkezését várjuk, de elfogadjuk az egyéni jelentkezéseket is. Részvételi díj: 700 Ft/nap/fő. Nagycsaládosok, gyermekekkel érkezők részére - ha rászorulnak - kedvezményt tudunk adni. Jelentkezés: a Budai és Pesti Esperesi Hivatalok címén: 1034 Budapest, Dévai Bíró Mátyás tér 1. Tel.: 168-6893 1071 Budapest, Damjanich u. 28/B. Tel.: 322-2806 számomra. Nem voltam benne biztos, hogy engem érdekel a téma, és féltem is attól, hogy mi fog ebből kisülni. Annál nagyobb öröm volt azután végighallgatni az előadást, és megnézni vagy részt venni a bemutatóban. Balogh Judit, a körmendi esperes felesége valami egészen ismeretlen témával lepett meg minket: A tánc, mint imádság. Miután megismerhettük az előadásból, hogy hol és milyen szerep jut a táncnak a Bibliában, arra is kaphattunk ötleteket, hogyan használhatjuk fel a táncot, mint eszközt a különféle gyülekezeti alkalmakon. Tálán idegennek tűnik még számunkra ez a forma, de megismerve és kihasználva a benne rejlő lehetőséget, remélem, nemsokára természetes lesz a „tánc” is gyülekezeteink életében. Az előadást követő bemutatón láthattunk két egyszerű koreográfiát két énekre, az egyik a sokak által ismert Magnificat kánon volt. Gondolom, mindenki ismer úgynevezett „mutogatás” énekeket; ezeket a körtáncokat többnek éreztem ennél, mert nem eljátszani akarta az ének szövegét, ami sokszor nem túl szerencsés, hanem az ének ritmusára és dallamára „mozgatja” meg a táncolókat úgy, hogy az nem csak annak tetszik, aki részt vesz benne,.hanem árinak is, aki nézi, vagy az éneklésbe besegít. A tánc és éneklés után hallottuk D. Szebik Imre püspök beszámolóját egyházunk ügyes-bajos dolgairól. Nem csak arról értesültünk, hogy milyen új kezdeményezések vannak egyházunkban (pl. Agen- da-szerkesztő bizottság), hanem arról is, hogy miért van szükség ezekre az újdonságokra. Tüdőm, vannak, akik reménytelennek látják egyházunk helyzetét, mégis reményre ad okot az, hogy hány és hányféle új kezdeményezés indul a gyülekezeti munkában. Természetesen nem lesz mindegyik eredményes, de ha meg sem próbáljuk... Arra pedig nem is nagyon merem figyelmeztetni a testvéreimet, hogy az egyházat nem mi „csináljuk”, nem tőlünk, jó vagy rossz evangélikusoktól van, hanem Jézus Krisztustól. így kapunk feladatot is és reményt is, hogy a munkánkat megáldja Jézus, aki ezzel megbízott minket. Nemcsak tájékoztatást, de biztatást is kaptunk arra, hogy szükség van a jelenlétünkre, tanácsunkra, ötletünkre a gyülekezetek és egész egyházunk életében. A csendesnapot úrvacsorái istentisztelet zárta Pángyánszky Ágnes szolgálatával, ami után mindenki húsvéti reménnyel újra töltődve indulhatott haza. Johanné Kertész Lea Bevezetés az. egyház tanításába SWJS Sajtóvasámapra új könyvet kínálunk híveinknek. Régi hiányt pótolunk ezzel a könyvvel: Gottfried Voigt: Bevezetés az egyház tanításába. A professzor könyvét „hittani bevezetésnek” ajánlja. Ma igen sokan érdeklődnek arról, mit tanít az egyház? (A német eredeti címe is ez.) Ajánljuk konfirmáció utáni kortól. Fiatalok, bibliaórások, teológiai felvételre készülők, de már végzettek is, lelkészek, hittantanárok és minden érdeklődő jó összefoglaló, mai szemléletű írást vehet kézbe ebben a könyvben. A Sajtóosztály kiadásában megjelent mű kapható könyvesboltunkban. Ára: 500,- Ft. A jó pásztor az ókeresztyén művészetben A „szép” mindig helyet kapott az egyházban. A szép zene hangzott, a képek tündököltek, a művészet ezerszínű virága pompázott, illatozott évszázadokon át. Csillogtak az arany és ezüst kegyszerek az oltárokon és csillogtak az ezüsthangú barokk orgonák. Ha A római Sta Vitale templom freskó- megpróbáljuk vé- ja (VI. sz.) gigkísémi a művészet szolgálatát az egyház történetében, a kezdet a katakombaművészet. A keresztyén művészet legrégebbi emlékei a katakombafestészetben találhatók. Itt nem volt probléma az, hogy kell-e a kép a templomba vagy sem. Itt nem volt probléma, hogy csak az emberi szó prédikálhat-e vagy a kép is. Magától jött az, hogy a keresztyének kezükbe vették az ecsetet és vésőt, és szimbólumokkal, képekkel emlékeztették egymást a közös reménységre, a feltámadásra, itt, a halál helyén. A katakombaművészet legfontosabb témája éppen a keresztyén reménység. Ez nyer kifejezést a képekben. Sokszor nem részletező, hanem csak vázlatos ábrázolások ezek. Sokszor egy-két vonás, egy-két mozzanat már elég arra, hogy emlékeztesse őket a közös hitre és vigasztalásra. E tekintetben ugyanazt prédikálja a katakombák sok szimbóluma és képe: Noé, Dániel, jó Pásztor, Lázár, Abrahám, Jónás... Valamennyi kép szimbolikusan a feltámadáshitet hirdeti. így jutunk a jó Pásztor ábrázoláshoz, amellyel most közelebbről is foglalkozni akarunk a mai vasárnapon: „Jó Pásztor” vasárnapján. Oskar Thulin fejtegetésére támaszkodva mutatjuk be a jó Pásztor ábrázolás kialakulását az ókeresztyén művészetben. A római császárok idején voltak olyan korszakok, amikor a civilizáció túlzásaival és az elpu- hult életélvezettel szemben a paraszt és a pásztor egyszerű életét, mint a régi római erény menedékét és a gyógyulás eszközét dicsőítették az általános erkölcsi hanyatlással szemben. Már akkor hangzott a felszólítás: „Vissza a természethez”. Nemcsak költeményekben dicsőítették a falusi életet, hanem szívesen festettek természeti képeket és pásztoijeleneteket a házak falaira. Márványban is ábrázolták a pásztort, amint a vállán viszi haza bárányát, míg más bárányok veszik körül. Van egy ilyen Hermes-ábrázolás is. De amikor a keresztyének szarkofágreliefeken vagy katakombafestményeken ilyen pásztoralakokat ábrázoltak, vagy ilyet szoborként állítottak fel egy házban, vagy istentiszteleti helyiségben, akkor már sokkal többre gondoltak, mint természet-romantika, vagy természet-vallás. Akkor már minden néző azonnal a Pásztort, a jó Pásztort látta maga előtt, akinek hangját a juhok ismerik, és aki életét adja a rábízott nyájért. Hiszen tudjuk, hogy Krisztus maga jellemezte így önmagát példázataiban. Ez a kép mélyen bevésődött a keresztyének szívébe. És magától alakult ki , az igény, hogy ezt a képet festészetben, reliefben, szobrászatban ábrázolják. Egyáltalán nem arról van szó, hogy itt egy portrészerű Krisztuskép lenne előttünk - ez csak szimbólum, hasonlat, jelkép marad. Előfordulhat, hogy egy szarkofágon találunk egy ifjú, szakálltalan pásztort is és egy szakállas öregebb Pásztort is. A Pásztort mindig bizalommal veszik körül a nyáj juhai. Csaknem mindig a vállán hordoz egyet, amely fiatal, gyenge, vagy beteg, vagy amely „elveszett, de megtaláltatott”. Ismeretes egy szobor a római Laterán Múzeumban, egy klasszikus értelemben véve legszebb pásztoralak. A lábak bőrcipőben vannak. A pásztortáska rá van vetve, ruhája fel van tűzve, tekintete tiszta és derűs, mintha a paradicsomi élet visszfénye lenne rajta érezhető „még”, vagy „újra”. Mindez emberien közel hozza hozzánk ezt az alakot, és egyben mégis elgondolkoztató és vigasztaló jelképpé teszi. A késői középkorban Krisztust sokszor túlságosan távoli és kemény világbíróvá tették a kegyességben is és a művészetben is. Luther, aki nagyon is értékelte a művészetek szolgálatát az egyházban, úgy nyilatkozott, hogy Jézust inkább mint jó Pásztort, mint Urat és mint Megváltót kellene ábrázolni, akire szívesen bízzuk magunkat, ahogyan ezt a korai keresztyénség idején tették. G.A. Katonáink lelkigondozása Három éve, 1994. április 20-án kelt az a kormány- rendelet, mely szervezeti keretet és működési lehetőséget biztosított a Protestáns Tábori Püspökség tevékenységéhez. A közelmúltban beszámoló közgyűlést tartottak, melyen megismerkedhettünk a szervezet eddigi tevékenységével, felépítésével és elvégzett munkájával. A közgyűlés nem döntéshozó testület ebben az esetben, mert nincsen katonai egyházközség, egyházmegye vagy egyházkerület, tehát a hagyományos egyházi szóhasználat szerint nem beszélhetünk közgyűlésről. A szó használata itt azt jelenti csupán, hogy együtt volt a hivatásos és a kisegítő tábori lelkészi állomány, a protestáns egyházak képviselői és a Magyar Honvédség, valamint a Honvédelmi Minisztérium képviselete. Korábban arról már hírt adtunk, hogy a jelenlegi tábori püspök, a református Takaró Károly dandártábomoki rangban, püspökhelyettes az evangélikus Szalay Tamás ezredesi rangban. Néhány adat fényt vet jelenlegi szolgálatuk szélességére. Tizenkét hivatásos, tiszti rangban működő lelkész végzi a szolgálatot, elosztva három tábori esperesi hivatal keretében (Budapest, Székesfehérvár, Cegléd). Kiegészíti szolgálatukat tizenkét kisegítő tábori lelkész, akik nagyobb részt a saját gyülekezetük területén működő katonai helyőrségek, főiskolák lelki gondozására kaptak hivatalos megbízást. A Magyar Honvédség laktanyáiban a szabad vallásgyakorlat biztosítására imatermeket alakítottak ki, ezekben folynak az istentiszteletek. A közgyűlésen hangzott el olyan javaslat, hogy a termeket a katonák szabad idejében is tartsák nyitva, hogy oda a fiatalok betérhessenek elcsendesedésre. Az ország területén 27 helyen találhatók ilyen imatermek. A tábori lelkészeket a parancsnokságokon és szolgálati helyeken szívélyesen és segítőkészen fogadják, és a lelkészek is gondot fordítanak a parancsnokokkal, hivatásos állománnyal való rendszeres kapcsolat- tartásra. Teszik azt azért is, mert nem csupán a bevonult fiatalok lelki gondozása van rájuk bízva, de a hivatásos katonák, tisztek családjainak gondozása is. Egy részlet a püspöki jelentésből: „Lelkészeink katonákat keresztelnek, konfirmálnak, esketnek és temetnek, istentiszteleteket, bibliaórákat, életismereti előadásokat tartanak, látogatják a körleteket, gyengélkedőket, fogdákat, szólnak a katonai eskük, megemlékezések és ünnepek alkalmával, minden alkalmat megragadnak a szolgálatra. .. Szolgálatunk a katonákért létezik, értük élünk és dolgozunk, hisszük és tapasztaljuk hogy nem hiába. ” A tábori lelkészek továbbképzéséről, külföldi tanulmányutak szervezéséről a püspökség gondoskodik. A nagyhéten, nagycsütörtökön a Bécsi kapu téri evangélikus templomban tartottak katonák részére istentiszteletet úrvacsoraosztással, melyen szép számmal vettek részt tisztek is családjaikkal együtt. T.
