Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-03-23 / 12. szám

Evangélikus Élet 1997. március 23. Visszatérő kísértések a zsinaton NAGYCSUTORTOK IGEJE A GYŐZTES HÍVÁSA Jel 3,20-21 ■■■■ Egyházi-vallási közegben is van- [ nak jól kimutatható, érzékelhető I emberi magatartásformák, ame- ■ lyektől alig tudunk szabadulni, í mert visszatérő kísértések. Ilyen a bizalmatlanság. Érthető, magyarázható, hiszen sok az előz­I ménye a legutóbbi évtizedekből, sőt régebbről is. Magunkkal cipel- I jük a vallásháborúk emlékeit a I múltból és az egyházon belüli se- I bek, visszaélések ott élnek az em­lékezetünkben. Bizony volt olyan, hogy testvér a testvérét, lelkész a I kollégáját jelentette föl állami ille- ■ tékeseknél. A kereken ötven éve történt német kitelepítésekre em- I lékezve jegyezték meg az egyik r j gyülekezetben: ,.pikkor a papunk [ nem állt mellénk és az esperes is I hallgatott!” Még Jézus közelében sem volt I ismeretlen ez a kísértés. Hiszen I Keresztelő János ezt kérdeztette a I börtönből: „ Te vagy-é az Eljövendő I vagy mást várjunk?” (Máté 11,3). I Hányán gyanakodtak és kétked- I tek, amikor azt firtatták, vajon I I származhat-e Názáretből valami ■ jó? (János 1,46) Az egyházi rend megújítása, az ■ új struktúrák meghatározása körü- I li zsinati vitákban ott kísért a bizal- I matlanság minden iránt, ami I felsőbbség. Pedig megújult min- I den presbitérium és közgyűlés, új I választások történtek. Jellemző ■ volt erre az álláspontra, hogy az I egyházmegyei lelkészi munkakö- I zösségek szerepét és szükségessé- I gét nem is kívánta először tárgyal- I ni a zsinat. Igaza volt azoknak, I akik esperesek önkényeskedését, I kikényszerített munkaközösségi I egyházpolitikai állásfoglalásokat I emlegettek. Miért ne lehetne I azonban a munkaközösségeket jól I is vezetni? Ki gátolja meg ma egy- I egy területi egység, egyházmegye I lelkészeit, hogy a maguk közössé- K gét olyanná alakítsák, ahogyan kí- I vánják? Az a reményünk, hogy a I zsinat végére mégis megszülethet I a munkaközösségekről szóló tör- I vény. Még egy mozzanatot kell meg­említenem. Az országos közgyűlés összetételére vonatkozó javaslat­ban minden egyházmegyéből nem­csak a választott elnökségeket, ha­nem még két-két tagot kívántak delegálni. Emlékeztet ez a régi szocialista idők szokásaira, ahol so­hasem küldtek ki valakit egyedül, hanem mellé még oda kellett ren­delni egy embert, hogy „vigyázza­nak” egymásra kölcsönösen. Az lesz az igazán új struktúra egyházunkban, ha a választott tisztségviselők, a testületek tagjai megkapják személyükre nézve azt a bizalmat, amit a küldők a maguk számára is megkövetelnek! A nagyobb bűvölete a másik visz- szatérő kísértés. Együtt jár ez az élet általános, teijedő materializ­musával, amely a mennyiségi mu­tatókat teszi az első helyre, a minőségi fölé. Miért gondoljuk sokszor, hogy a létszám, az anyagi fölény, a tömeg, a nagy hang ga­rantálja az igazat, a helyes véle­ményt? Pedig Jézus példázata di­cséri a kicsi mustármagot, amelyik hatalmas fává terebélyesedik, és az egy eltévelyedett juhért a pásztor elhagyja a kilencvenkilencet. Strukturális vitáink sorában sok­szor szeretnénk nagyobbnak és erősebbnek látni egyházunkat, mint amilyen valójában. A zsinat első törvényei az egyházközségek­ről és az egyházmegyékről mintha a Trianon előtti idők hatalmas egy­házára lennének méretezve, amely egyház magában foglalta akkor a jelenlegi szlovákiai és erdélyi, meg a vajdasági és burgenlandi egyházakat, Szlovéniával együtt. A jelenlegi javaslatban az országos közgyűlési létszám olyan mammut- testületre enged következtetni, amelyiknek száz körüli tagja lenne, azaz nagyobb, mint a jelenlegi zsi­nat, ahol a nagyságrend nem segíti elő a gyors és egységes munkát. Ál­talában megkérdőjelezhető, hogy a szakértői, a presbiteri legfelsőbb vezetés átszervezése közgyűlési ve­zetésre - ahol minden szinten na­gyobb testületeknek kellene dönte­ni - segíteni fogja-e a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézést. Végül harmadik kísértésként a provincializmus veszélyét említhet­jük. Ez azt jelenti, hogy nem lá­tunk túl a saját egyházunk keríté­sén, templomtornyán és így hiá­nyoznak a jövőre néző távlatok. Tfermészetes, hogy minden egyháznak elsősorban a saját ha­gyományait, a megszerzett spiritu­ális és anyagi kincseit kell őrizni és továbbfejleszteni. Ugyanakkor az ökumenikus és konfesszionális kapcsolatok sok olyan tapasztala­tot jelentenek, amelyek szemlélete során másoktól is tanulhatunk. Egy-egy gyülekezetnek túl kell lép­ni a szűk kongregacionalizmuson, amelyik azt vallja, hogy csak a ma­gam gyülekezetére figyelek, mit érdekel engem mások gondja vagy öröme. Európai vagy világszinten csak együtt és egymást segítve alakítható ki a jövőre irányuló táv­lat, missziós stratégia, a világ kér­déseinek felelős felvállalása. Egy­házunkban itt-ott megtalálható a területi-helyi bezárkózás is, ami­hez hozzátartozhat, hogy az ott élők magasabbrendűnek tartják a maguk egyházi életét és helyi tra­dícióit másokénál. Elhangzott a zsinati vitákban, hogy helyre kell állítani Dunántúl egységét, mint külön egyházkerület egységét. Az érdekessége ennek az érvelésnek az, hogy nincs mit helyreállítani, mert Dunántúl földrajzi értelem­ben vett egységes területe soha­sem tartozott a magyar történe­lemben egyetlen evangélikus egy­házkerülethez. A szabadság és felelősség fe­szültségében, a múlt tradíciói és a jövő és jelen kihívásai közepette birkózunk egyházi feladatainkkal. Vajon sikerül-e legyőzni a bizal­matlanság, a nagyobb bűvölete és a provincializmus kísértését? Gyülekezeteink élete, egyházi tes- tületeink működése fogja megadni a választ. Dr. Harmati Béla Jézus Urunk halála előtti esté­jén vagyunk, de most a laodiceai levélből mégis a halálon már győ­zött, élő Krisztus áll előttünk. Eb­ből már adódik, hogy nekünk, a gyülekezetnek a halálon győzedel­meskedett Krisztus fényében sza­bad az úrvacsora szerzésének ün­nepén emlékezni, sőt az asztalá­hoz járulni. Sajnos, általában nem a győzelmi, ünnepi hangulat lesz ilyenkor úrrá rajtunk. Valahány­szor az oltárhoz térdepelünk, in­kább a szomorúság gyászos hangu­latát tükrözi magatartásunk. Pedig győzelmi ünnepre vagyunk hivatalo­sak! Mégpedig a világon kivívott legnagyobb győzelem ünnepére: Jézus Krisztus győzelmi ünnepére! Kenyér és bor, Urunk teste és vére a győzelmi jelek! Igaz, ez a győze­lem testi szemeinkkel nem látható, mint ahogy Krisztus teste és vére is rejtve van szemeink elől és csupán jelentéktelen ostyában és borban jelenik meg számunkra megfogha­tó módon, mint ahogy a kereszten is a veresége rejti a győzelmét. Csak a h i t tud e titokról! A győztes Jézus megtérésre hívó szóval zörget mindenkor gyülekezete ajtaján! Ma is, a nagycsütörtöki gyülekezet ajtaján! Zörgetésére méltán meg is rendülhetünk, külö­nösen, amikor az előző mondatok során ezt olvassuk: „71idom a te dolgaidat!” Úrvacsoravétel előtt mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy akivel itt dolgunk van, az „mindent tud” rólunk! Ezért bármit is takargatni, szépítgetni, mellébeszélni nem érdemes, mert csak önmagunkat csapnánk be. Előtte ugyanis nincs titok! De - és ez a nagy örömhír - Krisztus nem azért jött, hogy leleplezve bennünket, eltaszítson magától és ne törődjön többé velünk. Mert az Embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítsen, hanem, hogy elibénk jőve, ránk ta­láljon, magához öleljen mégpedig úgy, „amint vagyunk sok bűn alatt!" Hagyjunk fel azért bűneink takar- gatásával, mindenféle langymeleg önelégültséggel! Buzduljunk fel a Krisztus szolgálatára, térjünk hoz­zá! A győztes Jézus az úrvacsorában vele való közösségre hív! Ezt jelenti: „bemegyek ahhoz és vele vacsorátok és ő énvelem." Az ókori gondolkodás szerint a vala­kivel való együttétkezés a legbelső életközösséget fejezi ki. így van ez ma is. Krisztus a neki „ajtót nyitót” a legbelső életközösségébe vonja be. Ez valósul már most az úrva­csorában. Már most! Ezt ne felejt­sük el! Noha a laodiceai levélben azt ígéri, hogy övéivel a messiási üdvkor lakomájához ül le. De a messiási üdvkor Jézus eljövetelé­vel már elkezdődött! Ezért az élő Krisztus üzenete nem csak egykori eljövetelére, a jövendőbe mutat, hanem már most mintegy ajándék­ként kínálja személyes jelenlétét. „A kettőt nem lehet egymástól el­választani. Az úrvacsorában a gyü­lekezet az egykor majd dicsőséggel eljövendő Urat hirdeti, reménysé­gének záloga pedig az úrvacsorá­ban Krisztus jelenlétének ajándé­ka” - ahogy ezt egykori szeretve tisztelt professzorunk, Kamer Ká­roly szépen megfogalmazta a Jele­nések könyvének magyarázata so­rán. Tehát ma, vagy az előttünk lévő bármely ünnepen, ha a Krisztus zörgetésére - hívó szavára elindu­lunk az oltár felé, érettünk való győzelmének tudatában menjünk bátran a kegyelem asztalához, mert ő győzött bűn és halál felett. Megbocsátott és megbocsát! Bű­neinket háta mögé vetette és veti és egyben belevon a vele és egy­mással való szétszakíthatatlan kö­zösségbe! És ez az állapot már ma­gában hordozza a „menny elő- ízét!” Ezért tanít így a Káténk: „Mit használ az ilyen evés és ivás? - Megmutatják ezek az igék: Érettetek adatott és kiontatott bűnök bocsá­natára. Vagyis ebben a szentségben ez igék által bűnbocsánatot, életet és üdvösséget nyerünk Mert ahol bűn­bocsánat van, ott élet és üdvösség is van. ” Lábossá L^jos IMÁDKOZZUNK! Urunk, Istenünk, áld kész voltál ér­tünk halálra adni szent Fiadat, és hű maradsz ígéretedhez, ha el is párto­lunk tőled: győzd meg szívünket szere- teteddel, hogy amikor asztalodhoz hívsz bűneink bocsánatának megpe- csételésére, hittel és örömmel fogad­juk, amit üdvösségünkre készítettél. Ámen. * ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. március 27. I., Bécsi kapu tér du. 6. Hafenscher Ká­roly; Pesthldegkút, II., Ördögárok u. 9. du. 6. Rihay Szabolcs; Csillaghegy, Dl., Mátyás kir. u. 31. du. 5. Donáth László; Óbuda, ÜL, Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László; Új­pest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. du. 6. (úrv.) Pintér Ká­roly; VII., Városligeti fasor 17. du. 6. (úrv.) Szirmai Zoltán; VDI., Karácsony S. u. 31-33. du. 6. Kertész Géza; IX., Thaly Kál­mán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. du. 6. Fabiny Tamás; Ke­lenföld, XI., Bocskai út 10. du. 6. Szeverényi János; Budahegyvidék, XD., Tarcsay V. u. 11. du. fél 7. Kőszeghy Tamás; XIH., Kassák L. u. 22. du. 6. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. du. 6. (úrv.) Tkmásy Tamás; Clnkota, XVI., Batthyány I. u. du. 6. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Péter Attila; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Pestszent- lőrinc, XVm., Kossuth tér 3. du. 6. (úrv.) Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 6. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. du. 6. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor. NAGYCSÜTÖRTÖKÖN a liturgi­kus szín: fehér. Az oltári ige: Mt 26,36—46; az igehirdetés alapigéje: Jel 3,20-21. ÉNEK: 303. Virágvasárnap: az iQúság ünnepe Feldíszített templomok, ünne- i pi hangulat és izgalom jellemzi a [ mai napot a barcasági evangéli- I kus gyülekezetekben. A virágva- I sárnap a csángó ember számára I nemcsak Jézus Jeruzsálembe való I bevonulásának ünnepe, hanem a ■ felnőtté válásé is. Miután előző I este a „kikérdezésen” számot ad- I tak a vallásórákon tanultakról, I ezen a napon konfirmálnak a I VII. osztályos lányok és fiúk. Ré- I gen a lányok ekkor öltötték fel először a sárigcérnás inget, azaz a sárga cérnával hímzett hámos- i rokolyát a pirossal hímzett gye- L rekruha helyett. Ma azonban fe­rn hér ruhában, fejükön koszorúval, I a fiúk pedig öltönyben tesznek ■ vallomást a hitükről és kérik a ,, gyülekezetei, hogy vegye fel fel­■ nőtt tagjai közé. Ettől a naptól kezdve keresztszülők lehetnek, s a csángó népnél a keresztszülő szerepe csaknem a szülőkével egyezik. A templomok bejáratához álta­lában két fenyőfát állítanak, ré­gebben azonban az egész templo­mot virágokkal díszítették. A pürkereci Csere Anna így emlék­szik vissza: „Mikor mi voltunk, es volt fenyő. Még mi elmentünk szed­ni hóvirágot, s még az ösvényeket vastagon meghintettük hóvirággal. Még a székekre is voltak téve, a pa­dokra, de aztán azt mondták, hogy azt hagyják fel, mert mind leverik s összetapossák s olyan piszok lesz s mocskosság s akkor ezt így elhagy­ták, de papírból csinálnak... Élő vi­rág az oltáron van, mert vesznek a konfirmandusok ” A konfirmációoktatásért a gye­rekek húsz tojást „fizetnek” a lel­késznek és tízet a kántornak, aki énekelni tanította őket. Orbán Ba­lázs szerint húsvétkor adták a to­jást és megfestve, ma viszont már az is előfordul, hogy nem tojást ad­nak, hanem annak az árát. Napjainkra a konfirmáció csalá­di ünneppé változott: az istentisz­telet után minden megkonfirmált igyekszik haza, hogy otthon népes vendégsereggel ünnepelhesse fel­nőtté válását. Újabb szokás az ajándékozás is. Ilyenkor kapják a lányok az első arany ékszeriiket. Három évvel ezelőtt mesélték a gyerekek a következőket: ,^4 kon­firmálás szokása szerint a család­tagok és a keresztszülők ajándéko­kat hoztak A mi családunkban az volt a szokás, hogy a megkonfirmált családtagnak (persze csak a lányok­nak) egy ebédlőkészletet ajándékoz­tak Ezenkívül ékszert és pénzt. ...legtöbben pénzt adtak Kaptam még asztalterítőt, vásznat, törülkö­zőt, kristály cukorkatartót, kávés készletet, ágyneműt. ” Valamikor a konfirmáció köte­lességekkel is járt. A leányoknak és a fiúknak be kellett lépniük az ifjúsági társaságokba. A megkon­firmáltak azonban nemcsak a tár­saságok tagjai lehettek egykor, ha­nem mint felnőttek, eljárhattak már bálba, guzsalyosba, a legények természetesen a „korcsoméba” és udvarolni is. Pürkerecen mesélték, hogy a megkonfirmálatlan legényt kidobták a kocsmából s a guzsa­lyosbán is csúfot űztek belőle. Va­lamikor a lányok és fiúk 16-17 éves korukban, napjainkban azonban 12-13 évesen konfirmálnak. így a felnőtté válás ma már csak jelké­pes. Veres Emese-Gyöngyvér Megalakult a Magyarországi Református Egyház XI. Budapesti Zsinata Február 27-én tartotta' alakuló ülését a zsinat, melyen megválasztották az elnökséget a következő hatéves ciklusra. A zsi­nat lelkészi elnöke dr. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, világi elnöke dr. Kálmán Attila dunántúli főgondnok lett. Alelnököknek dr. Márkus Mihály dunántúli püspököt és Szabó Dániel tiszáninneni főgondnokot választották meg. Magyarországi Evangélikus Egyházunk és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tánácsa nevében dr. Harmati Béla püspök köszöntötte táviratban az új elnökséget. AZ EURÓPAI PROTESTÁNS MAGYAR SZABADEGYETEM az idei Akadémiai Napjait 1997. május 3-10. között Siófokon rendezi meg, az Aranypart üdülőszállóban. A konferencia témája: „Magyar iskola - európai iskola.” Megnyitó istentisztelet május 4-én vasárnap az evangélikus templomban lesz. Neves szakemberek tartanak előadást, kerekasztal-beszélgetéseket. Jelentkezés: Király Zoltánná 7400 Kaposvár, Tbleki u. 22. Tfel./fax: (82) 319-948 (lehetőleg munkaidőben). I t PATHÓ GYULÁNÉ, KEPENYES ERZSÉBET 1956-1996 1956. augusztus 31.-1996. december 9. Két dátum, L mely millióknak semmit nem jelent, mégis jelzi azt, ■ hogy befejezetten zár magába egy életet. Idegennek ■ két időpont csupán, szülők, gyermekek számára vi- szont az indulás reménységét, 14 700 nap örömeit, ■küzdelmeit, beteljesedő terveit, s az utolsó nap egy ■életen át szívbemarkoló búcsúzását jelenti. í Pathóné Kepenyes Erzsébet 1956. augusztus 31-én ■Szarvason született, Kepenyes Mihály és Kondacs Er­zsébet evangélikus szülők gyermekeként. Az ötvenes ■ évek megpróbáltatásai alatt élő földműves szülők szá- f mára ajándékként érkezett a leányka. De csak a szü­lői szív érezhette ezt, hálát adva Isten életet ajándé­js kozó szeretetéért. Külső jelekben évekig nem volt le­hetőségük önfeledt, gondtalan gyermekkort biztosíta- L ni, hisz még otthonuktól is megfosztattak. Általános iskolás volt Csabacsűdön, majd a szarva- S si Vajda Péter Gimnáziumban folytatta tanulmányait. ■ A csabacsűdi evangélikus gyülekezet és lelkésze Zá- tonyi Pál s az ő családja olyan hatással voltak a fiatal ■leány életére, hogy hivatást választva, az Evangélikus ■ Teológiai Akadémiára jelentkezett. Három dunántúli ■gyülekezetben kezdte evangélikus lelkészi szolgálatát: KCsabdi, Bicske és Csákvár gyülekezeteiben. Követke- I ző szolgálati helye Tótkomlós, majd 10 éven át KCsanádapáca maroknyi evangélikusainak pásztora. [ Házasságot kötött Pathó Gyula evangélikus lel­késszel. Házasságukból két gyermekük született. I Amikor a család minden tekintetben boldogan él­hetett volna, összetört a lelki egyensúly, pedig nagyon szerette gyermekeit, sok öröme volt bennük és na­gyon szerette szüleit. Szeretetre éhes lelke fájón hor­dozta élete törésének, csalódásának terhét. 1996. de­cember 9-én hunyt el. Tfemetése 1996. december 11-én Szarvason, az Új­temetőben volt. Az iránta érzett tisztelet és szeretet jeleként több százan állták körül ravatalát Szarvasról, Csabacsűdről, szolgálati helyeinek gyülekezeteiből, valamint sok-sok lelkésztársa. Az igehirdetés szolgá­latát Ribár János, a Nyugat-Békési Evangélikus Egy­házmegye esperese végezte Jn 11,21-27 alapján. Nobik Erzsébet JELENTÉS A GYÓGYSZER ALAPÍTVÁNYRÓL Az Alapítvány kuratóriuma február 25-én tartott ülést. Megállapították, hogy eddig 10 gyülekezetből érkezett be kérés, összesen 98-an kértek és kaptak gyógyszersegélyt. A segélyek értéke 373 257,- Ft volt. Legközelebb októberben ülésezik a kuratórium. Kérik a további kéréseket. Az igénylést a lelkészi hivatalokon keresztül az ott található űrlapok segít­ségével lehet beküldeni. „Keresztyén felelősség a gazdasági életben” Hogyan nyeljük meg és hogyan tartsuk meg az üzleti partnert. Egy évvel ezelőtt tartott előadást prof. dr. Otto Strecker gazdasági tanácsadó (Initiative alapítvány) németországi gazdasági szakember és akkor tett ígéretet arra, hogy kellő jelentkező esetén szemináriumot tart az egyházhoz közelálló kis- és középvállalkozók részére. Három szemináriumot tart ebben az évben: április 19-én, június 7-én és december 6-án. Helyszín a Magyarországi Evangélikus Egyház Középiskolai Kollégiuma, 1077 Budapest, Rózsák tere 1. Tel.: 351- 0522. Korlátozott számú résztvevő vehet részt. Érdek­lődni egyházunk Külügyi Szolgálatánál, Szirmai Zoltánná külügyi osztályvezetőnél lehet. 1088 Buda­pest, Puskin u. 12. Tel.: 266-5532. * Aki az Ur szolgálóleánya volt... Kutasi Valéria diakonissza-élete A szív, mely Megváltójáért dobogott, megállt. A soproni Nyugdíjas Házban töltötte életének utolsó idejét. Tálán éppen asztalt akart teríteni, amikor az Úr menyegzői vacsorára hívta e földi életből. Ura elhívta szolgálatára, mint diakonisszát. Pécsett és Győrött végezte áldásos szolgálatát. Sopronban, amikor le kellett vetnie a diakonisszaruhát, és mint varrónő, a Ruhagyárban végzett munkát, szívében az Úr szolgálólánya maradt. Nemcsak a ruhák szálait szőtte, hanem a soproni gyülekezetben a hit szálait is. Résztvett a gyülekezet közösségében, istentiszteleti életében, bibliaórákon. A szeretet szálaival vette körül gyülekezetünk tagjait, imádsággal, hívogatással. Test­vérei családtagjainak legkisebbjeit is felelősségben hordta, hogy Isten gyermekei legyenek keresztségben, konfirmációban. Szolgált élete utolsó éveiben is, a nyugdíjasok házá­ban. Súlyos balesetből felgyógyulva, megszervezte az evangélikusok között az úrvacsorái közösséget. Min­dig örömmel végezhettem a szolgálatot abban a szo­bában, ahol a legidősebb nőtestvér lakott. A Krisztus­sal és az egymással való közösségnek felejthetetlen al­kalmai voltak. Az ébredésnek és evangélizációnak volt a lelkes híve, mozgatója. Ezért imádkozott és erre buzdított. Azt akarta, hogy az evangélium hirdetése nyomán minél többen ébredjenek fel a bűn és halál álmából. Az ima­közösséget is azért tartotta fontosnak, hogy az ébredé­sért való tusakodásnak kohója legyen, ahol egy akarat­tal ezt Isten elé viszik. Mindvégig, amíg tudta, ápolta azokkal a testvéri kö­zösséget, akik diakonissza szolgálatban álltak. Időnként rendszeresen találkoztak Győrött a Szeretetházban és Sopronban a Vendégházban, ahol a jövőben is nyitott ajtókra és szívekre találnak. Hallgatják az igét, élnek az úrvacsorával, és ápolják a testvéri közösséget. Diakonissza társai szerették, mert bizonyságtétele Krisztusról meggyőzően hiteles volt. így mondták sop­roni nővértársai: Nagyon hiányzik nekünk. Mindig jó volt találkozni vele, hallgatni Lélekkel átjárt szavait, együtt imádkozni vele... Piroska Nővér még a temetési szolgálat előtt ének­számokat ad át: Vali Nővérnek is kedves énekei voltak. Miközben énekelünk és az ige hangzik Dán 9,18 alap­ján: Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy ir­galmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket - sokak szívében, a Vér szerinti élő testvérnek és az elhunyt testvérek családtagjainak, a diakonissza testvérek és a gyülekezet tagjainak szívében gyökeret ver a hála az Ur elköltözött szolgálóleányának életéért, hitből faka­dó szolgálatának nyomaiért. ___________________________________________Szimon János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents