Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-12-07 / 49. szám
Evangélikus Élet 1997. DECEMBER 7. Ijijj GYERMEKEKNEK )g A F I A T A L O K N A Weörös Sándor: TANÍTÓ ÁDVENT K TÉLI NYALÁNKSÁGOK Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény. Egyszer arra jártam én hol az ég a földre tárul, mindent ingyen ad, nem árul, sziporkázó csillagok záporoznak könnyedén. Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény. Máskor arra jártam én, hol a házban teli tálak énekelnek, táncot járnak, körben angyalhaj lobog év végén, de még idén. Gyertyafény, szép remény, karácsonyi sütemény. ÉLETKÉPEK RÓLUNK A tisztelet Kedves Ismeretlen Tinédzser Barátom! Nem tudom, olvasod-e az Evangélikus Élet gyermekeknek írt rovatát? Remélem, igen. Nem akartam elhinni, amit hallottam Rólad! Egy idős néni könnyes szemmel mondta el történetét, amelynek te is szereplője voltál. Állt a buszmegállóban, várta a temető felé közlekedő buszt. Elhunyt szerettének sírjára vitt virágot. Tudod, a néni nagyon rosszul lát, csak foltokat az életből. Megkérdezte Tőled, melyik busz érkezett a megállóba. Ő ugyanis a számokat sem látja. Azt felelted rá, ha nem ismeri a számokat, tanuljon meg olvasni. Ez az idős néni ismeri a számokat, a betűket, csak már nem látja. Az élet könyvének sok lapját elolvasta már. Minél többet lapoz valaki az élet könyvében, annál több tiszteletet érdemel. A sok olvasásban, az élet nehézségei között bizony-bizony megfárad az ember. Ennek jele, hogy öregszik, gyengül a szem, nehezen fog a kéz, nem biztos a láb, a fül sem a régi. Te még ezt nem tudhatod, mert még nem érzékelted, de meg fogod tapasztalni az életed folyamán. Ez olyan, mint sok foci után az izomláz, csak nem múlik el és állandóan rosszabbodik. Tudod, felnézek erre az idős nénire, mert megható, ahogy él, cselekszik. Templomba jövet felül a buszra ellentétes irányban. Kimegy a végállomásra, és onnan vissza. így jut el a templomba. Nem mer átmenni a zebrán, ezért az ellentétes oldalon száll fel. Inkább többet utazik, kerül egyet, hogy eljöhessen az Isten házába. Hazafelé úgy tud leszállni a buszról, hogy nem kell a zebrán átmennie. Akkor már könnyebb. Olyan jó lenne, ha bocsánatot kérnél Tőle, ha legközelebb találkoztok. Kedves személye, meleg szíve meg fog Neked bocsátani. A könny, helyett varázsolj mqsolyLaz,. arcára! Ez a nehezebb, de bízom Benned, hogy megbirkózol a bocsánatkéréssel. Levelemben egy játékra is meg szeretnélek hívni. Ez a TISZTELETADÁS JÁTÉKA. Számold meg, egy nap hányszor adhatsz tiszteletet a másiknak! Mi a tisztelet jele az udvariasság jegyében? Előreengedem a lányokat az ajtónál. Átadom a helyem az idős embereknek, kismamáknak. Előre köszönök az idősebbnek. Az ebédlőben vizet hozok a kancsóba, ha elfogy a víz... Ne feledd, aki feletted jár egy évvel az iskolában, az már idősebb. Az élete nagy könyvében tizenkét hónappal előbbre jár. Jár neki a tisztelet. Játszd a tiszteletadás játékát! Kedves Ismeretlen Tinédzser Barátom! Nehezek a tinédzser évek, de így is fontos vagy Istennek. Budapest, 1997. november hava Börönte Márti KEDVES OLVASÓ! Ha láttál, vagy történt Veled valami hasonló - és van kedved hozzá -, írd meg nekem! Cím: 1165 Budapest, Futórózsa u. 16. A próféták Adventje Ézsaiás próféta így ír a Messiás eljöveteléről: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.” (Ézsaiás 11,1-2) ÁDVENTI BARKÁCSOLÁS Ádventi lámpás Sokféleképpen készíthetünk ádventi lámpást is. Készíthetünk egész kicsiben, és akkor karácsonyeste odakerülhet az ünnepi asztalra, mindenkinek a tányérja mellé. De tehetjük az ádventi koszorú közepébe, vagy egy külön kis asztalkára is. Esetleg a karácsonyfára is fel lehet akasztani, de csak kis mécsest tegyünk bele, ne nagyobb gyertyát, mert az könnyen borul, és meggyulladhat az egész fa. Ezeket a lámpásokat fekete kartonból (fotókarton) készíthetjük. A gyermekek rajzolják le és vágják ki az ábrákon lévő formákat. A kivágás után a karton hátuljára ragasszanak színes átlátszó papírt, esetleg celofánt. A két oldalszárnyat be lehet hajtani, akkor megáll, és mögé gyertyát állíthatunk. Ablakra is lehet akasztani. Lk 19,34b: „Mert az Úrnak szüksége van rá. ” Jézus történetének utolsó szakasza Jeruzsálem városához kapcsolódik. Jézus itt fejezi be nyilvános működését, itt vállalja a szenvedést és a kereszthalált az emberek üdvösségéért, és feltámadása után is itt jelenik meg tanítványainak. Lukácsnál is - mint ahogy a másik két szinoptikus evangéliumban - Jézus jeruzsálemi működésének bemutatása a Jeruzsálembe való ünnepélyes bevonulás elbeszélésével kezdődik. A bevonulásról szóló evangéliumi elbeszélések messiási megnyüvánulás- ként mutatják be az eseményeket: Jézust a tanítványok királynak nevezik. Az ősegyház Jézus Jeruzsálembe való bevonulásával Zakariás 9,9-et: „...Királyod érkezik hozzád... alázatos, és szamáron ül...” és Zakariás 14,4-et: „Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely Jeruzsálemtől keletre van... ” látta beteljesedni. Jézus két tanítványt küld el a szemben levő faluba. Nem derül ki sem a tanítványok, sem a falu neve. Ahogy az utolsó vacsora előtt, úgy most is Jézus előre megmondja az események menetét. Minden úgy történik, ahogyan Jézus megmondta. A tanítványok megtalálják és eloldják a szamárcsikót, és mikor megkérdezik tőlük, hogy miért teszik mindezt, hivatkoznak Jézusra, mint az Úrra, Akinek szüksége van rá. Lukács kétszer is megemlíti ezt a mondatot. Egyszer Jézustól halljuk, és még egyszer, mikor a tanítványok magyarázatként mondják. Az 0 szükségletei mindenekfelett valók. Miért volt szüksége Jézusnak a szamárra? Azért, mert Zakariáson keresztül azt jövendölte meg Isten, hogy Jeruzsálem népéhez, a zsidókhoz a Messiás - aki által az Isten a világot is teremtette és akinek adatott minden hatalom mennyen és földön - alázatosan, szamárháton ülve vonul be Jeruzsálembe a Getsemáne oldaláról. Jézus többször járt Jeruzsálemben, de szamárháton csak messiási működésének végső földi idejében. Jézus ezzel az üzenettel tudomására hozta mind a szamár tulajdonosának, mind a tanítványoknak, és tudomásunkra hozza nekünk is, hogy Ő a Megváltó. Az Úrnak, a „Küriosznak” szüksége van rá. Győztes hadvezérek diadalmas bevonulása nem hasonlított Jézus királyi bevonulásához. A világ számára ez a jézusi bevonulás egy farsangi „bolond király” bevonulásához lehetett hasonló. Mégis, éppen ilyen volta miatt indította elsősorban a tanítványokat, hogy piros szőnyegek helyett átizzadt, poros ruháikat terítették, nem a szamár, hanem Jézus lábai elé és tördelték a pálmaágakat, szórták a virágokat. Ebben a bevonulásban megláthatjuk Jézusban a mi személyes Megváltónkat, aki Isten Fia mivoltában ilyen mélyen lehajolt. Az Úrnak szüksége volt a szamárra. Nekünk a szamáron ülő Megváltóra van szükségünk. Imádságainkban legtöbbször azt jutalmazzuk meg, hogy mire van szükségünk, nekünk. De eszünkbe jutott-e már az, hogy az Úrnak mire van szüksége, vagy kire van szüksége? Az egyházi esztendő első állomása ádvent. Próbálunk lenyugodni, készülni valamire, de ne csak azért tegyük mindezt, mert a naptár december 24-hez közeledik. Ádvent: várakozás, előkészítés, le- csendesedés. Legyen ez az ádvent egyben tanító és figyelmeztető is: Ne csak azért, mert ádvent van, Ne csak azért, mert szükségem van valam(k)ire, Ne csak azért, mert most jutott eszembe, Hanem azért, mert Neki szüksége van rá, Mert Neki szüksége van RÁD! Csoszánszky Márta „Moss meg engem és fehérebb leszek, mint a hó!” (Zsoltárok 51:9) Olyan fehér, mint a hó - mondják sokszor. (Persze nem az olvadó latyakra gondolnak, hanem a frissen hullott pelyhekre.) És csakugyan, nincs semmi fehérebb a hónál. Annyira vakító, hogy van akinek bántja is a szemét. Ezért hordanak napszemüveget a síelők. A fenti idézet Dávid király egyik zsoltárában található, egy imádság részlete. Fontos kérés, hiszen Isten szent és tiszta és bár szeret bennünket, a bűnt nem tudja eltűrni a közelében. Pedig olyan jó Ővele lenni, nélküle még egy király is szegény. Nagyon régen az émberek hibátlan fiatal bárányokat áldoztak kiengesztelésképpen a bűneikért Istennek. Ma valami más az, amiért cserében tiszta szívvel mehetünk Isten elé. Feladatok: Milyen bűnére kért Dávid ebben a zsoltárban bocsánatot? (Segítségedre lesz a Sámuel második könyvének tizenegyedik része.) Mi hogyan szabadulhatunk - tisztulhatunk - meg a bűneinktől ma? Válaszaitokat a jövő szerdáig adjátok postára. Nagyon várom őket a következő címen: Füller Tímea, 7054 Tengelic, Rákóczi u. 22. Szeretettel: Timi néni A gyermekrovat készítőinek címe: Cselovszky Ferenc, 1052 Budapest, Deák tér 4. Jövőm az Isten! „Idegeneknek tilos a bemenet!” - olvashatjuk a táblát sok helyen. Számtalan hely, ahová idegenként nem tudunk bepillantani, nem láthatjuk, hogy mi folyik odabent. Egy picit így érezhetjük magunkat akkor, amikor a jövőnket kutatjuk: idegeneknek tilos a bemenet! Milyen felháborító, hogy éppen azt nem tudhatjuk, ami velünk kapcsolatos. Azt elviseljük, ha egy műtőszobából, gyárból, kutatóközpontból kitiltják az idegent, de itt rólunk van szó, és minket zárnak ki. Ebbe persze nem nyugszunk bele. Keressük a jövőt helyes és helytelen módon, hiszünk a horoszkópoknak és minden „jövővel foglalkozónak”. És persze álmodunk. S miközben a jövőt álmodjuk, jelenné válik és szétfoszlik: eltűnik, megcsal a szép álom. Érdemes-e élni? Van-e így célja az életnek, az én életemnek? Van-e jövőm itt? Van-e helyem? Tudok-e értékeket felmutatni? Tudok-e hinni? Minden kérdésünkre, nyomorúságunkra, kudarcunkra, amit a jövőkeresés során tapasztalunk, feleletet ad az ige: „Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek!” (Jer. 1,5) Nemcsak Jeremiásnak szóló örömhír ez. Neked és mindenkinek! Isten ismer, Ő formált. Tudja, hol vagy, ki vagy, mi a problémád, mennyire foglalkoztat a jövő. Hidd el, gondja van Reád! De hidd el Neki azt is, hogy több az élet mint tanulás, munka és azután a jól megérdemelt nyugdíj. Több, hiszen Ő mindent elrendezett. A jövőt is Eléd adta Jézus Krisztusban. O így imádkozott Érted: ,„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok!” (Jn 17,24) Ő ezt tette érted: „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. ” (Jn 14,2-3) Ady Endre „Álmom az Isten” című versét én így fogalmazom át: Jövőm az Isten! Sőt, múltam és jelenem! Hála ezért Neki! T-né s Koren Emii: Karácsonyi kopogtatók... Karpataijai napló Igazi gyönyörűség távoli tájra indulni, visszafelé az időben, olyan vezetővel, aki szavakból tud világot teremteni. Az írásaiból országszerte ismert és szeretett egykori budavári esperes Kárpátalján kezdte paró- kusi pályáját, és az olvasók szerencséjére, naplót vezetett. Énnek a naplónak legfontosabb lapjaiból állította össze a FEBÉ kiadásában megjelent könyvét, melyet legszívesebben tankönyvként ajánlanék minden teológusnak, élvezetes olvasmányként a természet barátainak, és megrendítő élményként a történelem iránt érdeklődőknek. Milyen volt az egyházi, a kulturális, a hétköznapi élet Kárpátalján 1939-1945 között? Hogyan tagolódott az ottani társadalom? Miért menekült a háború viharában a közelítő front elől, aki csak tudott? Kárpátaljáról keveset hallottunk az elmúlt évtizedekben, s az ottani emberek sorsáról sem számolt be üyen elmélyült írásban senki. (Érthető: az egykori Szovjetunióhoz csatolt terület érinthetetlennek tűnt író és történész számára egyaránt.) így aztán a históriában és a néprajzban többé-ke- vésbé járatos olvasó is találkozik meglepő tényekkel. F ildáuJ ázz: \ hogy mekkora evangélikus szórvány létezett zen a tájon. Mert nemcsak az anyaországból (akkoi vagy korábban) odavándorolt értelmiségiek, iparosok, keres cedők alkották a gyülekezeteket, hanem az ottani magyarok, a Szlovákiából átszivárgóit szlovákok, cips zerek is hűséges egyháztagok voltak. A családias összetartozást híven megtartó gyülekezetek közt legnagyobb volt az ungvári. Presbiterei, biblia- óra , as zonyai őszinte szeretettel segítették a fárad- hatatlai fiatal lelkészt, aki a városi gyülekezet mellett másfél vármegye szórványait is gondozta. Az ő tapasztalataiból láthatjuk, hogy igazában mit jelent a szórvány, amelyben kilométereket kell megtenni 2-3, jó esetben 8-10 lélek kedvéért, de nem ám autón, hanem kerékpáron, motoron, sítalpon, hegynek föl, völgynek le, úttalan utakon, erdőben, havason. Ezt a feladatot csak a fiatal lelkész erős hitével és mérhetetlen természetszeretetével lehetett örömmel teljesíteni. Úgy ábrázolja a felejthetetlen tájat, hogy olvasás közben látni véljük. De fájdalmas alaphang is szól a sorokból, és a sorok mögül: ennek a kárpáti szórványnak nagy része elvész, sírba száll, viszi a magány, a vegyesházasság, a környezethatás. Hit és nyelv egyaránt változik a magára maradottnál. Fájdalmassá formálja a könyv alaphangját a honvágy is. Bár a gyermek- és ifjúkor városai, Debrecen, Szeged, Sopron, Kolozsvár (szép fejezet szól erről a városról is!), Helsinki voltak, a felnőtt pedig fél évszázad óta él Budapesten, mégis örökös honvággyal húzza vissza a varázslatos vidék, ahol pedig csak 5 évet töltött. (Igaz, hűséges természet: Finnországhoz és finn barátaihoz is egész életében hű maradt.) Különösen megragadó és tanulságos a fiatalok körében végzett munkájáról beszámoló fejezet. Ezt olvasva értettem meg, miért tudta budavári lelkész korában annyira magához láncolni a cseperedő gyerekek szívét. Pedig akkor már nem futballozott velük. De házi bibliaórákra, meg kirándulni akkor is eljárt velük, amikor ez felettébb veszélyes volt. (Ezt nem írja meg, de sokan tudják.) A napló a Kárpátaljáról való meneküléssel, Buda ostromával és a Sztehlo Gáborral közös gyermek- mentő munkával végződik. El kell olvasni: életpéldát ad a fiataloknak, vigaszt az elszállt évekre vissza-visszatekintő időseknek, és miként szerzője egész életében tette: hitet áraszt mindenekre. Bozóky Éva Karácsonyi üdvözlőlapokkal, ajándékot díszítő kis kártyákkal és 1998-at mutató naptáraikkal érkezik a postás sok házhoz üyenkor karácsony táján. Szeretettel küldik és szorongva várják válaszunkat. Napjainkban különösen nehéz lett az életünk, mégis gondolnunk kell azokra, akik fokozottan érzik a rájuk nehezedő terhek súlyát. Mozgássérültek, de nem hagyják el magukat, hittel telve, erős akarattal igyekeznek életüket szebbé tenni, saját létfeltételeiket megteremteni. Színes virágokat, mosolygós arcokat, el nem érhető tájakat, messze szállt álmokat varázsolnak ecsettel, tollal, ceruzával üdvözlő kártyákra, levelezőlapokra s a várakozással teli, mindenkor várva várt új esztendő naptárlapjaira, melynek oldalain költőink legszebb sorait is idézik. Az ajándék legyen örömet szerző, bensőséges gondolatokkal telt: ezt akarják finom vonalú képeikkel kifejezni Horváth Károly, Fné Erdélyi Bona, Kormos László, Gyurcsó Lajos, Nagy Ildikó, Nagy Rózsa, Mozgainé Palotár Mária, Szabó Szonja, Tóth Dóra és külföldi társaik. „Előző ismertetőinkben is jeleztük, kínálatunk csak ajánlat, nem kötelezi Önt a befizetésre. Természetesen boldogan fogadjuk, ha a vásárlás mellett dönt... és üdvözleteit ez évben is az általunk készített lapokon küldené el szeretteinek és ajándékait a mi kis kártyáinkkal díszítené...” írják kísérő levelükben. Ne hagyjuk vá- laszolatlanul őszinte soraikat, hogy Dsida Jenővel együtt mondhassuk: De most!... valami jóleső meleg Simítja végig fájó szívemet Szempilláimat csendesen lezárom... Langy szellő hozza erdőn, réten át Az estharangok himnuszos dalát És imádságba halkul zokogásom. Schelken Pálma
