Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-11-16 / 46. szám
Evangélikus Élet 1997. november 16. HIEDELEMVILÁG PÁPUA ÚJ Hangzott Jézus parancsa közel kétezer évvel ezelőtt, s szól ma is hozzánk, keresztyénekhez a harmadik évezred határán. Minden népet. Ebbe beletartozik a szomszédunk, a munkatársunk, és beletartoznak távoli kontinensek különös nemzetei is. A mi családunknak személyesen az a feladata, hogy egy nagyon is távoli országban, Pápua Új-Guineán tegyünk bizonyságot Jézus megváltó szeretetéről. Sok megfigyelés, csendes tapasztalatgyűjtés, beszélgetés, olvasás és tanulmányozás után szeretnénk néhány dolgot megosztani otthoni testvéreinkkel. Mikor egy misszionárius megérkezik egy messzi, számára még ismeretlen földre, az Ige üzenetével a „hátizsákjában”, körülnéz, s máris szeretné „kicsomagolni” zsákja értékes tartalmát. Akkor meglepődve veszi észre, hogy nincs hely. Az embereknek, akiknek a drága ajándékot szánta, mindkét kezük tele van. Nevetni kezd, hiszen úgy látja, hogy azok homokot szorongatnak a markukban, s könnyedén kiáltja:- Dobjátok el gyorsan azt az értéktelen holmit, én aranyat hoztam nektek! - s elképed, mikor gyanakodva, nyugtalanul fordulnak el tőle, tenyerüket még szorosabbra zárják, s kijelentik, hogy azt sem tudják, mi az az arany, nem is kérnek belőle. Szegény misszionárius elkeseredik, próbálja rábeszélni őket a cserére, de mindhiába. Majd haragos lesz, s némelyeknek kiüti a kezéből a ho-GUINEÁBAN // Ősi hitek útvesztőjében „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet...” (Mt 28,19) A gyász érzésének kifejezésére szürke agyaggal vonják be testüket. mokot. Ekkor azok megtámadják, kis híján megölik. Míg egy kunyhó félhomályában egy gyékényen lassan gyógyul sérüléseiből, sokat gondolkodik. Feltámad benne a kíváncsiság: mit szorongatnak ezek az emberek olyan féltve, hogy nem tudják átvenni az értékesebb holmit? Miért olyan fontos ez nekik? Felgyógyulva kiül a kunyhója elé, elbeszélget az arraj árókkal, szemléli a falu életét, nem szól bele semmibe, csak figyel - miközben az idegenek is figyelik az ő keresztyén életét. Mindkét fél egyre többet szeretne már tudni a másikról. Idővel megérti, mi az, amit a kezükben tartanak, ráébred, hogy ez ősidők óta mennyire fontos nekik, úgy érzik, az életük függ tőle. Rádöbben, hogy nagyon hosszú út vezet odáig, amíg átnyújthatja, amit hozott - s valóban el is fogadják tőle... Ez a kis mese természetesen soha sehol nem történt meg. Legalábbis nem szó szerint. De lelki értelemben érdemes rajta elgondolkodni. Amikor egy lelkész, vagy nem lelkész misszionárius belép egy idegen országba, nem légüres teret, üres, megtöltésre váró edényeket talál, hanem évezredek óta ott lakó, érző, gondolkodó, tudatos embereket. Pápua Új-Guinea területén - egyes régészeti leletek alapján - valószínű, hogy már 10-12 ezer évvel ezelőtt kezdetleges kertészkedést folytattak. Ahogyan a törzsek kialakították saját életmódjukat, szokásaikat, éppúgy megalapozták hitüket, hiedelmeiket, melyek életük, biztonságuk és törvényeik alapját képezték. A misszionárius feladata nem rombolás, hanem beteljesítés. A jó kertész sem tép ki tövestől minden útjába kerülő növényt, hanem megpróbálja használni a meglévőket, gondozza őket, nemes hajtásokat olt beléjük. Új-Guinea szigetének kultúrája hosszú múltra tekint vissza. Az éveken át itt szolgáló misszionárius ezt semmiképpen sem hagyhatja figyelmen kívül. Elengedhetetlen, hogy tisztelettel, megértéssel közelítse meg az embereket és életmódjukat. Istent nem a misszionáriusok „szállították” el a Föld eldugott területeire. 0 ott mindig is jelen volt, jóllehet az ott élők nem voltak ennek tudatában. Jó lenne elkerülni azt a hibát - ami a múltban sajnos néha előfordult -, hogy az erős „nyugati” keresztyén világból származó misszionárius erőszakos, negatív, pesszimista és gyakran ellenséges hozzáállásból közelítse meg az ősi, ún. pogány népeket. Fontos, hogy a misszionárius tisztában legyen saját hite lényegével, sajátosságaival, saját környezete hagyományai által meghatározott megnyilvánulásaival, s azzal, hogy két alapvetően különböző kultúra ütközési pontjában van. Puszta jelenléte változást generál az eredeti lakosság körében. Nyitottságra, világos látásra van szüksége ahhoz, hogy elválaszthassa a tényleges Evangéliumot a lényegtelen külsőségektől. Ne az általa Európában vagy Amerikában megszokott öltözködést, szóhasználatot, liturgiát erőltesse rá másokra, hanem a lényegre mutasson rá. Csakis így értheti meg a másik nép hit- és gondolatvilágát, s érheti el célját - az Evangélium továbbadását -, így töltheti be hivatását egy hatalmas mű kicsiny építőmunkásaként. E cikksorozat további részeiben néhány szempont alapján szeretném bemutatni a melanéziai (új-guineai) ősi hitvilág néhány elemét, időnként összehasonlítva a keresztyén hittel. Bálintné Kis Beáta Az alapul szolgáló 46. Zsoltárnak és Luther „főénekének” is hármas témája van: teremtés, történelem és örök élet. Mikor írta Luther ezt az éneket, amely evangélikus egyházunk „himnusza” és a reformátor legismertebb éneke? Több kutató véleményéből a legvalószínűbb feltevés, hogy énekünk 1526-28 között keletkezett. Ezek az évek Luther számára súlyos benső nyomorúságot és kísértést jelentettek. Tüdjuk, hogy 1517 után mennyi küzdelme volt Luthernak, mikor a sok hamis szokás és tanítás ellen szót emelt, és hirdette a tiszta evangéliumot. Ilyen harcok között lett erőforrása a 46. Zsoltár is, melyből énekünk született. Hozzuk most közelebb Luther alakját úgy is, hogy miféle egyéni, családi, testi bajokkal is küzdött, és valóban sokféle „tövis” adatott életében épp ezekben az években. Néhány adat: 1526. június 4-én született első gyermeke, Hans, 10 nappal később lépett fel első epekőfájdalma, 1527-ben újabb betegség jött hozzá. Heves szívszorulásai voltak, amelyek Spalatin szerint majdnem megölték. Ezekben az időkben vigasza és erőforrása az Isten igéje és a gyülekezet imádsága volt. Az ének első sorai Krisztusra vonatkoznak. O az „erős vár", jó Erős vár a mi Istenünk (254. ének) fegyver és védőpajzs. A második versben a „hős vezér” szintén nem más, mint Jézus Krisztus. A 2. és 3. vers az ige diadalmas erejét hirdeti. E versek üzenetét Rudolf Schäfer két képen is ábrázolja. Az egyiken Dávid legyőzi az állig felfegyverzett Góliátot Isten nevével. A másikon Jézus pusztai megkísérlését látjuk és azt, hogy a kísértőt Óisaz ige szavával győzi le. Sok vita volt a dallam eredetéről is. Ma már nem vitás, hogy az „Erős vár a mi Istenünk" kezdetű ének dallamát Luther írta. Szöveg és dallam tökéletesen illik egymáshoz. - Van olyan gyülekezetünk, amelyik minden vasárnap elénekli az istentisztelet befejezéséül! Gáncs Aladár Eperjes Nyíregyháza testvérvárosa. Mindkét város jelentős szerepet játszott a hazai evangélikusság történetében. Eperjes a nevét a monda szerint II. (Vak) Béla királyunktól kapta a sok eperről, bár mások IV. Béla királyunktól eredeztetik. A lutheri reformáció a 16. században termékeny talajra talált itt. 1550-ben már működött a latin gimnáziuma, és a kollégiumot, ma főiskolát 1667-ben alapították. Ebben a Tárca-parti Athénban evangélikus teológia, jogakadémia, tanítóképző és gimnázium működött. A nyíregyházi evangélikus Eperjes és Nyíregyháza papok és tanítók legtöbbje az első világháború előtt Eperjesen végzett. Az eperjesi kollégium utolsó magyar igazgatója Gömöry János volt. Gömöry János 1869-ben született Nyíregyházán, és az evangélikus gimnáziumunk azon első évfolyamán végzett, akik 1888-ban elsőként érettségiztek gimnáziumunkban. Tanári oklevelet szerzett. írónak és szervezőnek egyaránt kiváló ember volt. Amikor állását elvesztette, nyíregyházi Alma Matere, a Kossuth Lajos Gimnázium meghívta hitoktatójának. Bár nem ő lett a hitoktató, hanem 1923-ban egy másik volt diák, Máczay Lajos, aki vallástanárom és cserkészparancsnokom volt nyolc esztendőn keresztül Ő is. Eperjesen végzett, és tőle hallottam a legtöbbet Eperjesről. Gömöry J'ánöSt’ ázetfté1 lyesen is ismertem. 1940-ben a Kürt utcai ifjúsági házunkban is megjelent. Pátriárka korban Budapesten halt meg 1968-ban, pár nappal 100 éves születésnapja előtt. Továbbtanulási lehetőségek iskoláinkban (folytatás) V. Hat- és négyosztályos gimnáziumok Iskolák Jelentkezési határidő Beiskolázási terület Kollégiumi elhelyezés Kötelező idegen nyelv Választható idegen nyelv Speciális profilok Iknórán kívüli foglalkozások Külföldi kapcsolatok Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium 7150 Bonyhád, Kossuth Lajos u. 4. Tkk (74) 451-719 Hatosztályos gimnázium (7-12. évf.) 1998.03.02. DélDunántúl biztosított angol/német angol/német emeltszintű matematikai, két tannyelvű német képzés szaktárgyi szakkörök, énekkar, kosárlabda, atlétika Bajorország Négyosztályos gimnázium (9-12. évf.) 1998. 03. 02. Dél-Dunántúl biztosított angol/német angol/német speciális tantervű német, természet- tudományos, haladó angol szaktárgyi szakkörök, énekkar, kosárlabda, atlétika Bajorország Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma 2170 Aszód, Régész út 34. Tél.: (28) 400-614 Hatosztályos gimnázium (7-12. évf.) 1997.11.30.; 1998.02. 01. országos biztosított angol/német latin/francia/ finn/szlovák gazdasági ismeretek/ környezetvédelem csillagászat, ifjú fizikusok Finnország, Aland Négyosztályos gimnázium (9-12. évf.) 1997.11. 30.; 1998. 02.01. országos biztosított angol/német latin/francia/ finn/szlovák gazdasági ismeretek/ környezetvédelem csillagászat, ifjú fizikusok Finnország, Aland VI. Négyosztályos gimnázium és szakközépiskola Az eperjesi kollégiumnak sok kiváló tanára és diákja volt, akik a magyar történelemben szerepet játszottak. Az első növendékei között volt Thököly Imre, a későbbi fejedelem, aki maga is evangélikus .volt. Szere-, pelt az eperjesi diákok színkörében i is. A'másik nagy evangélikus Kossuth Lajos volt, aki az 1848/49-es forradalmunk elnök-kormányzója lett. Az evangélikus Petőfi Sándor nem volt növendéke az eperjesi kollégiumnak. Az ő barátja, Kerényi (Christmann) Frigyes, a pesti forradalmi ifjúság egyike viszont eperjesi volt. Petőfi Sándort Tompa Mihállyal együtt Eperjesre hívta, ahol költői versenyen vettek részt. Mind a hárman az „Erdei lak” című költeményükkel versenyeztek. A győztes az eperjesi Kerényi Frigyes lett, akit ma már nem ismernek széles körben. A magyar evangélikusság „eperjesi vésztörvényszék” néven ismeri azt a kegyetlen történetet, amelynek főszereplője az a Caraffa Antal olasz származású császári tábornok volt, aki 310 évvel ezelőtt - 1687 februárjában - a maga elnöklete alatt 12 tagú különleges bíróságot hozott létre. Eperjesen működött a bíróság 1687 márciusában, áprilisában, májusában. Hazaárulással és Thököly-pártisággal vádoltak meg több száz vezető embert. Közülük 24 vezető állású evangélikus embert mészárolttik le a koncepciós per során. Kivégzésüket Caraffa Antal tábornok is végignézte. Fejüket a városkapukra szegeztette ki. 1687. november 3-án Lipót császár a különleges bíróságot feloszlatta. II. János Pál pápa 1995. szeptember 6-án Kassán szentté avatott három jezsuita szerzetest. Eperjesen áthaladva lerótta kegyeletét az 1687-es eperjesi vésztörvényszék által kivégzett 24 mártír emléke előtt, akiknek földi maradványai az eperjesi evangélikus templomban nyugszanak. Geduly Henrik nyíregyházi evangélikus lelkészt 1911. májú§ 16-án iktatták be a tiszai evángélikus egyházkerület püspöki székébe. Ez a kerület Árvától Brassóig terjedt. Geduly Henrik 1911—1918-ig az eperjesi kollégium utolsó magyar evangélikus egyházi főhatósága volt. Az eperjesi kollégium jogi karát és tanítóképzőjét Miskolcra telepítette át. Eperjes ma Kelet-Szlovákia második nagy városa, amely 1997 szeptemberében ünnepelte várossá nyilvánításának 750. évét. Dr. Reményi Mihály A kollégium története megvásárolható a Sajtóosztályon könyv formájában. Gömöry János: Eperjes 274,- Ft. AZ EPERJESI KOLLEGIUM MA A képen az egykori eperjesi Evangélikus Kollégium látható jelenlegi állapotában. 1945 után ez a nagy múltú intézmény is állami tulajdonba került, és 1950 és 1992 között könyvtárnak, levéltárnak, egészségügyi szakiskolának és a Sárosi Galériának adott otthont. Bár a rendszerváltás után a kollégiumi épületek is visszakerültek az evangélikus egyház tulajdonába, a pénzhiány itt is megoldhatatlan problémát jelentett. Csak remélni lehet, hogy az Eperjesről szóló első írásos emlék kiadásának 750. évfordulóját ünneplő város a tradícióknak megfelelően segítséget nyújt, hogy e patinás intézmény ismét emberi körülmények között működhessen. Iskolák Jelentkezési határidő Beiskolázási terület Kollégiumi elhelyezés Kötelező idegen nyelv Választható idegen nyelv Speciális profilok Tknórán kívüli foglalkozások Külföldi kapcsolatok Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 9400 Sopron, Deák tér 51. IfcL. (99) 311-767 Négyosztályos gimnázium (9-12. évf.) 1998.03.01. országos biztosított angol/német vöröskeresztes szakkör, kosárlabda és igény szerinti szakkör Finnország Szakközépiskola (9-12. évf.) 1998.03.01. országos biztosított angol/német/ orvosi latin egészségügyi egészségnevelő szak- kör/futball Finnország Szakközépiskola (13. évf.-tól) 1998.03.01. országos (eü. szki. érettségi szükséges) biztosított angol/német egészségügyi ápolóképzés (Folytatás az 1. oldalról) ra tolulni az emlékeket. De megmaradtam a köszöntés illő keretei között. Itt azonban megvallhatom, hogy gondolataim, érzelmeim fél évszázadra, a konfirmációmat követő időszakra nyúltak vissza. Deák tér. A hely szelleme. Zászkaliczky Pál esperes evangélizációjára gondoltam, majd Fabinyi Tibor szolgálatára az ifjúság körében, ahol azután egy finn teológus, Talvitie Simo János igehirdetése hozta meg a frontáttörést, az ébredést. Neveket szerettem volna mondani, kilépve immár a Deák térről, elsősorban Csepregi Béla nevét, hiszen ő testesítette meg az evangélikus evangélizációt, lehet ő volt az utolsó fő hivatású missziói lelkész. De más neveket is kellett volna mondani, evangélizátorokét, akik akkor fiatal férfiak voltak, mára megöregedtek, vagy Uruk már magához szólította őket. Az ilyen emlékezés, felsorolás mindig hiányos, ezért is hallgattam erről, pedig szívesen említettem volna legalább azok nevét, akikhez személyes emlékek is fűztek. Győri Jánost, Józsa Mártont, Ferenczy Zoltánt, Gálát Györgyöt feltétlenül mondtam volna. Es persze Káldy Zoltánt, akinek az evangélizá- ciója azért is fontos volt akkor, mert nem volt lelkészünk. Mi hívtuk, igen, ilyen hatalom volt akkor a gyülekezet ifjúsága - a helyettesítő lelkészek igyekeztek tiszteletben tartani tevékenységünket -, mert lelkészünk fel volt függesztve. De akkor, 1949-ben, Káldy Zoltán nem ment fel addig a Deák téri szószékre, amíg Kékén András, a felfüggesztett, később internált lelkész, egyet nem értett ezzel. Először őt kereste fel. Mekkora utat tett meg ehhez képest 1958 után. Ezért sem említettem. Még túl frissek a sebek. Nem érkezett el a tárgyilagos visszatekintés ideje. Változnak az idők. 1987-ben, kerületi felügyelői beiktatásomkor bátorságnak tartották, hogy megemlítettem Ordass Lajos és Kékén András nevét. Pedig csak minimális tisztesség volt. A Deák téri evangélizátorok sorában 1997-ben megemlíteni Káldy Zoltánt, akár bátorságnak is tekinthető, pedig ez is csak minimális tisztesség. Ha már emlékezünk De a nosztalgiát és az emlékezést, nem csak bennem, hanem hitem szerint az egész ünneplő gyülekezetben őszinte megrendülés követte. Az Isten ereje, hatalma érintett meg, szólított meg mindnyájunkat. Többről volt szó, mint egy munkaág újraélesztéséről, többről, mint a lelkészhiány ellenére egy értékes ember országos szolgálatba állításáról, kivonva őt a gyülekezeti munkából. Az egyház vallott programjáról, identitásáról, törekvéseiről, bűnbánatáról és hűségéről. Arról, hogy fontosnak tartja a népegyházi értékek megőrzését, többek között iskoláit, fontosnak a diakóniát, jelentősnek a struktúra megújítását, de mindennek a misszió ad értelmet. Megrendültén vettünk részt a missziói lelkész beiktatásán, úgy éreztük jó ehhez az ügyhöz, jó ehhez az egyházhoz, jó az Úristenhez tartozni. FTenkl Róbert
