Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-09-21 / 38. szám
Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 38. SZÁM 1997. SZEPTEMBER 21. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZENHETEDIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 40 FT Isten mindenkivel találkozni akar. Amikor találkozni akar velem, a szeretet hajtja. Nem ítélő igazsága, tönkretenni akaró szentsége. Miért futsz? Miért akarsz menekülni az Isten elől? E földön a kegyelem Istene áll előtted - a földön túl az ítélet Istene. Hát melyikkel akarsz találkozni? _______ Túróczy Zoltán A TARTALOMBÓL ISKOLAI JUBILEUM NYÍREGYHÁZÁN AZ ÚR ÁLDJON MEG TÉGED, HOGY ÁLDÁS LEGYÉL... EMLÉKEZÉS ELEFÁNT MIHÁLY LELKÉSZRE A találkozó gyülekezete A *__ » JO VOT EPITO REMÉNYSÉG Gyülekezetiház- és parókiaszentelés Domonyban ELSŐ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS TALÁLKOZÓ Augusztus 20-ika, Szent István ünnepe, az egész ország az országalapításra emlékezett, ünnepelt. Domonyban „megtoldották” az ünnep örömét: az 1996 májusában letett alapkövön felépült az új gyülekezeti ház és parókia. Alig több mint egy év alatt készült el egy 560 m2-es területű impozáns megjelenésű, a gyülekezet szolgálatára alkalmas közösségi hely és a lelkészcsalád számára a pihenés, nyugalom és belső megerősödésre szolgáló otthon, jelezvén azt, hogy a közösségi hely is fontos, de az is, hogy a lelkésznek szolgálatára való felkészülésre, pihenésre, kikapcsolódásra megfelelő, kényelmes otthon álljon rendelkezésre. Hálaadás napja volt ez a nap a gyülekezetben. Nemcsak ezért az építkezésért, de ahogy Baranyai Tamás, a gyülekezet lelkésze elmondta, tulajdonképpen egy hosszú felújítási és építkezési sornak végén álltak meg Isten előtt köszönettel és hálaadással. A rendszerváltás után, 1991- ben kezdődött a sorozat, először Vácegresen, a leányegyházban. Teljesen felújították a templomot. 1993-ban az anyagyülekezetben tették ugyanezt, ahol alapos munkát kellett végezni, hiszen kicserélték a tetőt, de szigetelték az alapokat is, padlót és padokat cseréltek, de még egy új nagyharangot is felhúztak a toronyba. 1995- ben újból Vácegres következett, közös munkával épült fel egy új gyülekezeti ház, majd 1996-tól következett a most elkészült ház munkálata. A gyülekezet lélekszáma 1100, ebben benne van minden megkeresztelt személy, kicsinyek és felnőttek egyaránt. A fent felsorolt építkezésekre mai árakon számítva, mintegy 30 milliót áldozott a gyülekezet pénzben és önkéntes munka formájában. A most elkészült épületre fordított adakozás és természetbeni munka becsült értéke 15 millió forint. Kaptak kárpótlást is, segített az országos egyház, az önkormányzat és a külföldi társgyülekezetek, de a gyülekezet áldozata ezeknek mégis többszöröse. A mérleg egyik oldala a gyülekezet áldozata, a másik oldalon 4 régebbi épület teljes felújítása és két új épület elkészülte. Csodálatos és követendő a gyülekezet hozzáállása a közös tervezéshez és a véghezvitelhez. Jó, hogy ilyen példát láthatunk ma egyházunkban! Mindehhez még hozzá kell tennünk valamit. A gyülekezet lelkésze szerényen elhallgatta, de Detre János esperes nem hagyta szó nélkül: Baranyai Tamás 25 éve szolgál a domonyi gyülekezetben. Lehet-e egy lelkésznek szebb ajándéka negyedszázados jubileuma alkalmából, mint az, hogy tervei teljesültek, a lelki építés mellett korszerű, a gyülekezet jövőjére tekintő építmények sora készült el erre az időre. Ehhez csak gratulálni lehet és Isten szeretetének további áradását kérni életére, hogy ami elkészült „külsőség”, az szolgálata folytán megteljen, „belsejében” erősödjön tovább a domonyi és a vácegre- si gyülekezet a közösségben egymás örömére és Isten dicsőségére! Az ünnepi isten- tisztelet a templomban volt, igehirdető szolgálatát dr. Harmati Béla püspök végezte, segítője Detre János esperes és Baranyai Támás lelkész voltak. Az igehirdetés alapigéje Ef 2,19-20 volt. Ebben Pál apostol az apostolok és próféták alapjára épült egyházról, a sarokkőről, Krisztusról tesz bizonyságot és arról a Szentlé- lekről, aki Isten hajlékává építi a gyülekezetét. A püspök igehirdetésében rámutatott arra, hogy építeni kellett, mert sok volt a rombolás az épületekben is, de a lelkekben is. Ezért újra és újra építenünk kell, együtt épülni Isten hajlékává. Ne a bank és a pénz, az anyagiak vezéreljék az életet, hanem alkalmazkodjunk Isten akaratához. Hogy jobb legyen a barátság, tiszta a közélet, öröm és hálaadás töltsön el bennünket. Itt az egyházban minden a szolgálatra adatott, áldja meg Isten az épületet és a gyülekezetben növekvő falakat, épüljön az Isten hajléka a Lélek által. Az ünnepi közgyűlést Babinyecz József felügyelő nyitotta meg, üdvözölve a vendégeket és köszönetét mondva az építőknek. A gyülekezet lelkészének jelentése áll ez írás elején. Sokan üdvözölték a hálaadó gyülekezetét, így az esperes, a 29. zsoltár 11 versével, Horst Keller garmischpartenkircheni lelkész a testvérgyülekezet örömével, Buz- gán József plébános és Gál Alfréd E gy évvel ezelőtt, 1996 nyarán a Szélrózsa Ifjúsági Tklál- kozón merült fel a kérdés, ha rendeztünk ilyet a fiataloknak, miért ne rendeznénk a felnőtteknek, az egész egyháznak? Az ötlet a találkozó megálmodójától, Szabó Vilmos Béla paksi lelkésztől származott és rögtön akadtak, akik felkarolták, melléje álltak, segítették. A legnagyobb segítség az volt, hogy a lelkész megszerezte Pakson a Sportcsarnok épületét, a tervet jó szándékkal elfogadta a város önkormányzata - elen a polgár- mesterrel, és a Tolna megyei ön- kormányzat is. Mindannyian segítették a megvalósulását anyagiakkal is, de elöljárt a segítésben a Paksi Atomerőmű is. Megteremtődött a feltétel a megrendezéshez. Most már csak tartalommal kellett megtölteni a keretet, lelki kenyeret, szellemi táplálékot adni az összegyűlteknek és - ami nem csekélység, testi kenyeret, táplálékot is adni két napon át. református lelkész, Roszik Mihály az alberti szeretetotthon igazgatója, valamint Vankó Magdolna a terület országgyűlési képviselője. Harmati Béla püspök az erő fel- használására és összefogásra buzdított. Sok megbeszélés, helyszíni bejárás, szervező munka, de nagyon sok imádság is követte az első gondolatokat, míg augusztus 23-án szombaton felhangzott az első Istent dicsérő ének a Sportcsarnokban. Várakozásunk beteljesedett. Mintegy 1400-1500 ember töltötte meg a „küzdőteret” iß a lelátókat. Az emelvény mögött egyszerű, de kifejező kép, a találkozó „jelvénye” állott felnagyítva, rajta a mottó: „KRISZTUS KÖZÖTTETEK VAN”, és a két nap témája: AZ EGYHÁZ JÖVŐJE - A JÖVŐ EGYHÁZA. Jól indította a programot a megnyitók sora, dr. Harmati Béla püspök, Temesi Agnes a Tolna Megyei Ónkormányzat Közgyűlésének al- elnöke - aki evangélikus hitét is megvallotta -, Herczeg József Paks város polgármestere és Szabó Vilmos Béla lelkész. Valamennyien örömüknek adtak kifejezést, hogy létrejöhetett és éppen itt Pakson, ez a találkozó. A püspök megnyitójában együttgondolkodásra és együtt örvendezésre hívott. Hitvallásnak és bizonyságtételnek kell hangzania ebből a találkozóból. A múlt megkötöttségei, a jelen bizonytalankodásai és a jövő félelmei ne befolyásoljanak. Bátran beszélgessünk, kérdezzünk, mondjuk el, ami a szívünkön van: hitünk kérdéseit, a bizalom fontosságát, intézményeink, iskoláink dolgait, az ifjúság helyét egyházunkban, az „öregekkel” együttmunkálko- dást, mindezekről és még többről beszélhetünk, kérdezhetünk. Az ökumené kérdései és a társadalmunkban való helytállásunk is ide kerülhet megbeszéléseink sorába. A program menetéből kiemelem az áhítatok sorát. Három alkalommal szólalt meg az ige arról, hogy Krisztus közöttünk van. Balicza Iván a megfeszített Krisztusról szólt. Sokan mondják, hogy a huszadik század végén vajon tart- ható-e még erről beszélni, nem kellene-e valami modernebbről szólni! A mi bizonyságtételünk az, hogy nincs kihez máshoz fordulni. Pál apostollal együtt mi is és ma is csak ugyanezt tudjuk vallani. A második tétele ,az áhítatoknak: „a feltámadott Úr van közöttünk. ” Gáncs Péter igehirdetése Jn 21,3-7 alapján a feltámadott Jézus megjelenéséről szólt, akit nem a bosszúvágy vezetett vissza bukott tanítványaihoz, hanem a féltő, pásztori szeretet. Kudarcainkért nem a külső körülmények, nem a Augusztus 20-ika volt. A templom oltárképét egy drapéria borította, melyen a magyar címer volt kihímezve. Mindenki arra gondolt, hogy ez a nemzeti ünnep miatt van csupán így. A magyarázatot a gyülekezet lelkésze adta: Szimbolikus cselekedet, hogy most ezt használják. A drapéria hátoldalán tiszta fekete alapon fehér kereszt áll. 45 évig minden nagypénteken ott függött a drapéria a fekete oldalával. A gyülekezet tudta, mi van mögötte! A gyász feketéje és a kereszt oltalma alatt ott volt a magyar címer! Kb. 100 éve készítették ezt a drapériát, ilyen kettős céllal, és megmaradt, sőt használták is. Bizonyság volt az arról, hogy evangélikus gyülekezet még elnyomásban sem feledkezett meg magyarságáról. Reménységünk van arra, hogy a gyülekezet tovább épül és erősödik hitében és nem tagadja meg magyarságát! 67 6 Tóth-Szöllős Mihály PAKS 1997 hajó, a háló, a munkatársak, a víz vagy a szél, legkevésbé a halak a felelősek, mert nem a háló felé úsznak... Jézus arra hív, hogy „ti adjatok nekik enni!” Üres a háló, de Jézus várja a legtömörebb gyó- nási feleletet: „nincs!” Nekünk nincs. De ő az ŰR! A világmindenség, az egyház múltjának, jeleA találkozó előadói nének és jövőjének Ura és Ő lehet életednek is Ura, ha nem szégyel- led bevallani életed „nincseit”. Az Úr asztala kínál igazi és elegendő eledelt. A harmadik válasz: Krisztus az egyházban van közöttetek! Hafen- scher Károly (iff.) Kol 1,9-13 alapján beszélt az egyházról, ahol Jézus jelen van. Nem akárhol, nem mindenhol, az egyházban. De milyen az egyház közössége? Érré kell felelnünk. Jézus az egyházban nem korlátozni akar, hanem azt adja, hogy minél szélesebben bontakozzon ki szolgálatunk, életünk. A program másik súlypontja két előadás es az azt követő csoportos megbeszélés volt. Az előadások a téma első felét célozták meg: az egyház jövője. Szabóné Mátrai Marianna így vallott erről: „a mozgóképes, az aktív, a tevékeny egyháznak van jövője”. Akkor van jövő, ha nem passzív biztonságra, hanem mozgékonyságra, tevékenységre rendezkedünk be. Nagykorúvá kell lennünk. A kiskorút mindenre rá lehet venni, sodródik, emberi ravaszság csábítja.. Nekünk felnőttként kell élnünk! És annak tudatában, hogy örökösök vagyunk. Amikor Isten országa eljön közénk, miénk lesz. De átvételére készülnünk kell! Ez pedig azt jelenti, hogy a jövő egyháza akkor leszünk, ha érdeklődő, tanuló közösséggé válunk. Szabó Lajos professzor folytatta a gondolatsort az egyház jövőjéről. Hol van ez a jövő? Megemlítette a tradícióhoz, eseményekhez kötő- döttségünket. Azután vizsgáljuk, milyen távolra jutottunk. Keressük és éljük át az ökumenét. Nem lehet engedni a széthúzásnak, nem lehet folyton elítélni egymást. Öleljük egymást és keressük a belső, lelki békességet. Legyen meg az önazonosságunk, képezzük öntudatunk, erre nagy szükségünk lesz a pluralista Európában. Az istentisztelet ne legyen a lelkész monológja, be kell vonni az embereket. Jobban egymásra kell találnunk és keresni kell a felekezeti békét is! A jövő egyházáról rövid referátumokban mondták el gondolataikat különböző korú és beosztású előadók. Teológiai hallgatók (Ho- lecska Anikó, Kendeh Péter, Korányi András és Mesterházy Balázs) tettek bizonyságot arról: hiszünk az imádság, a Szent Lélek és a közösség erejében. De hiszünk az ige és a szentségek erejében is. A hirdetett és hallott igét azonban tovább is kell adnunk, hogy Isten fiái az egyházban is „megjelenhessenek”. Az ifjúság felelőssége a jövőért Marton Tamás szavaiban tükröződött. Nagyszülőkhöz és szülőkhöz intézte szavait, hogy rajtuk keresztül étje a hatás a mai fiatalokat is. Nagyszülők és szülők biztassák gyermekeiket és unokáikat Isten keresésére és egymás iránti felelősség gyakorlására. Szabó Vilmos Béla két magatartástól óvott, amikor a jövő egyházáról gondolkodunk, az egyik a sokkos állapot elkerülése, mely sokakban felmerül, ha a jövőre néznek, a másik a rajongás, hogy minden szép és jó lesz majd. Tudnunk kell, hogy a jövő egyházában is fontosak lesznek az értékek, ezeket hordoznunk és továbbadnunk kell. Sztruhár András presbiterként közelített a témához, és arról beszélt, hogy a jövő egyháza missziói egyház kell legyen! Vannak ma- (Folytatás a 3. oldalon) Országos Evangélizáció - Deák tér, október 18-19. Már megint? Tálán akad néhány olyan őszinte olvasónk, aki a fenti tömör kérdéssel reagál az újabb országos evangélizáció meghirdetésére. Miért szervezünk immár negyedszer országos evan- gélizációt? Nem inkább a helyi vagy körzeti evangélizációkat kellene szaporítani? Úgy vélem, a kettőt nem szabad egymással szemben kijátszani. Lassan már kialakult rendnek tekinthetjük, hogy tavasszal hirdetünk regionális evangélizációkat, ősszel pedig országos alkalmat szervezünk. Távaly októberben közel hétszázan voltunk együtt az ország templomában, ahol Szabó Vilmos Béla lelkésztestvérem országos evangélikus találkozóra hívott meg minket Paksra. A paksi sportcsarnokban mintegy ezerötszázan úgy búcsúztunk, hogy viszontlátásra októberben a Deák téren. Aki már belekóstolt az ilyen országos alkalmak ízébe, aligha teszi föl a címadó kérdést: már megint? Nem egyszerűen valamiféle tömeghangulatról van szó, hanem sokkal többről. Főleg szórványhelyzetben élő hittestvéreinknek, de másoknak is erőt adó élmény lehet, ha nagy közösségben is átélhetik az evangélium hangjának ébresztő, építő erejét. Erre a mások iránti felelős missziói szolgálatra is mozgósító lelki töltődésre szeretettel hívjuk és vátjuk az ország evangéli- kusságát! Jövő héten az evangé- lizációs hétvége programjáról tájékoztatjuk Olvasóinkat. Gáncs Péter Az új gyülekezeti ház és parókia A címeres drapéria A házigazda köszöntője
