Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-08-17 / 33. szám

Evangélikus Elet 1997, augusztus 17. NAPRÓL MAPRA „A megrepedt nádat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el.” Ezs 42,3 VASÁRNAP Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki az Isten ereje és az Isten bölcsessége. lKor 1,24 (Zsolt 29,11; Mk 7,31-37; ApCsel 9,1-20; Zsolt 19). Nagyhatású szónoklatok, fényesen felépített bölcse­leti rendszerek elkápráztatják a hallgatót. De erő­forrás csak a „keresztről való beszéd” egyszerű bi­zonyságtételéből lesz az elesett, reménytvesztett, kereső ember számára. Ez az erő adja a legnagyobb bölcsességet is: tűnjön bár naivságnak és bolondság­nak. HÉTFŐ Aki megveti felebarátját, vétkezik, de aki az alázatosokon könyörül, boldog lesz. Péld 14,21 (Lk 6,36; Mk 8,22-26; 2Kir 18,13-27.) Szoktuk mondani: irgalmatlan korban élünk. De nem kell mindenkinek irgalmatlannak lenni. Isten gyerme­keinek különösen nem! A felebaráti szeretet kizárja a megvetést, megalázást, mások lekicsinylését. In­kább keresi a megalázottat és az alázatost, hogy kö­nyörüljön rajta. A szeretet megélése, a másokon könyörülés boldoggá tesz. KEDD A minden kegyelem Istene pedig, aki elhí­vott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, mi­után rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket fel­készíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megala­pozni. lPt 5,10; (Zsolt 22,20; Mk 1,21-28; 2Kir 19,1-19.) Mennyire kétségbe esünk, ha - rövid ideig is - szenvednünk kell. De mennyi biztatás szól eb­ben az igében nekünk, hiszen Krisztusban mi is elhí- vottak vagyunk. Ne félj! Isten felkészít, Jézusban megalapozta életünket, naponként megerősít és megszilárdít. Hála legyen neki! SZERDA Valóban nagy nyereség a kegyesség meg­elégedéssel. lTim 6,6 (Péld 30,8; Mt 27-34; 2Kir 19,20-37.) Alig fogja „antennánk” ma ezt az igét. Kegyesség - igeneljük, lehetőleg mások maga­tartásában. Megelégedés - Hogyan lehet ezt elfo­gadni ma, amikor terjed a szegénység, a nyomorú­ság? Pedig nem lehetetlen. A kegyesektől azt várja az Úr, hogy magukat fékezzék és legyenek elégedet­tek úgy, hogy segítenek a szegénynek odajutni, hogy a mindennapival eljuthasson a megelégedettséghez. CSÜTÖRTÖK Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt. Zsolt 115,13. (Mk 10,16; Jak 5,13-16; 2Kir 22,1-3.) Isten áldása határ­talan és nem zár ki senkit sem. A gyermekeket is megáldó Jézus éppen arról tesz bizonyságot, hogy sem korhatára, sem etnikai, kegyességi vagy ki tud­ja, milyen még kitalált határa nincs Isten jóságának és áldásának. Jókra és gonoszokra egyaránt hullhat áldásának esője. PÉNTEK Az ég és föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Lk 21,33. (Zsolt 102,27; Mk 5,22-43; 2Kir 22,14-23:3.) „Szent ige, te semmibe vett, Megvetett és lenézett: Hol az a földi ismeret, Mely teveled fölérhet? - énekeljük (286. ének 4. v.) Valóban ez a megmaradó, örök, legbecsesebb kin­csünk, mely megáll akkor is, amikor Isten elé kell állnunk! SZOMBAT Te pedig amikor adományt adsz, ne tud­ja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod ti­tokban történjék: a te Atyád pedig, aki látja, ami ti­tokban történik, megfizet neked. Mt 6,3-4. (Péld 19,17; lKor 3,9-15; 2Kir 23,4-25.) A jót kell titok­ban tenni, nem a gonoszt. Hiszen utóbbi úgy is napvilágra kerül. De a jótétemény csak arra tartozik akinek adjuk. Még magamra sem. Legjobb, ha elfe­lejtem. Hogy mennyei Atyám látja és számon tartja?- ezért áldott legyen a neve! T. A Áldott egység ^ A VASÁRNAP IGÉJE ÉLET ÉS ÜDVÖSSÉG A BENNE BÍZÓKNAK Rom 11,25-32 Hl Egy Isten van: a szent, minde­nek felett való, élő Isten. Rajta kí­vül nincs más. A keresztyén egyház mégis három nevet emleget: Atyá­ról, Fiúról és Szentlélekről beszél. Ezt nem magától találta ki, hanem Jézus tanúságtételéből meríti. Jé­zus missziói parancsát ebben a há­rom névben adta ki. A szent ke- resztséget ebben a három névben kell kiszolgáltatnunk (Mt 28,19). Az apostolok ezzel a három névvel köszöntötték á gyülekezeteket (2Kor 13,13). Ez a három név fennmaradt napjainkig minden ke­resztyén felekezetben. Ez a három név jelenti együtt az egy, igaz Is­tent minden keresztyén számára. Isten lényegében egy, de szemé­lyében három. Vajon ki találhatott ki ilyesmit? Ilyen megmagyarázha­tatlan és felfoghatatlan dolgot? Csábító támadási pont ez a keresz­tyén hit ellenségeinek. Ez mégsem zavaija a keresztyén hívő csendes, örvendező bizonyos­ságát. Hiszek az Atyában, aki en­gem teremtett. Hiszek a Fiúban, aki engem ártatlanul kiontott vé­rén megváltott. Hiszek a Szendé­tekben, aki engem elhívott, újjá­szült és megszentelt. Hiszek a Szentháromság egy igaz Istenben, aki láthatatlan isteni lény, aki irá­nyomban három oldalról is, hár­mas üdvtettével is megmutatko­zott. Nyilván nekem - és velem együtt minden más bűnös ember­nek -, mert erre volt szükségem. Ebből semmit nem tudok nélkü­lözni és más bűnös sorstársam sem. Különben is, hogy vehetnék ma­gamnak bátorságot arra, hogy ma­gam formáljak Istent számomra, a magam emberi gondolataival. Nem bölcsebb-e elfogadnom Őt olyannak, amilyennek magát kije­lentette? Ahogyan Ő is elfogad engem olyannak, amilyen vagyok. Nem kell-e meghajolnom az O ki­nyilatkoztatása előtt, és imádnom Őt szívem hódolatával, még ha ér­telmem nem is ér fel istenségének gazdagságához? Ez az egy keresztyén anyaszent- egyház alapvető hittétele, az öku­menikus szemlélet, törekvés alap­ja is. Minden imádság, buzgólko- dás, szolgálat az egyház egységé­ért erre a hitre épít, áhítva Urunk Jézus imádságának teljesülését: „hogy mindnyájan egyek legye­nek, úgy ahogyan te, Atyám, én bennem, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem (Jn 17,21). Csepregi Béla Az ember életében nagyon fon­tos a jövő felé való nyitottság. Ter­vezünk közeire és távolra. Valami jó rendet szeretnénk kialakítani az élet minden területén. Ez adja meg biztonságunkat. Van azonban ennek a rendszernek egy gyenge pontja, maga az ember, aki nem is­meri a jövőt, aki kiszolgáltatottan kell, hogy élje életét!? Titkok kö­zött tudom, hogy nincsenek vélet­lenek! - Minden mögött ott áll az Isten, akinek rövidtávon és hosszútávon is megvannak a tervei Veled is. Aki nem hagyja, hogy el­vesszünk, remény nélkül éljünk akár egy percet is. Jézus Krisztus élete, útmutatása és igéjében na­ponta megmutatkozó vezetése olyan erő, amiről nem szabad soha semmilyen körülmények között megfeledkezni. Kérdés csak az le­het, hogy ebből mennyit látunk meg és mennyit merünk felhasz­nálni, saját terveinkbe építeni. Láttam egy balesetet. Két autó ütközött össze egy nem működő jelzőlámpás csomópontban. Nem történt nagy baj, csak a két autó vi­selte a találkozás nyomait. Az ese­ményt látók reakciói érdekes összefüggéseket mutattak. Meg­oszlottak abban, hogy ki is volt a hibás. Más és más szemszögből látták az eseményt, és mindenki a maga igazát védte. Adott jelzést, nem égett a féklámpa, láthatták-e egymást!? - Csak a két vezető nem vitatkozott. Nem kiabáltak. Kicse­rélték betétlapjaikat és tovább­mentek. Más és más látószögben látjuk életeseményeinket. Önmagunkét és a másik emberét. A magunkét elnézőbben magyarázva, a másikét kritikusabban és kicsit megítélve. Sokszor attól sem tartózkodunk, hogy egymáshoz viszonyítsuk, és ezzel a külső szemlélőt a magunk javára állítsuk. Mi az Isten látószöge? Egy egé­szen más távlat, életre és halálra. - Mindenkit szeret az Isten! Kivá­lasztás, elhívás, megajándékozott- ság, ennek megannyi átélt valósá­ga és lehetősége. Ez a kegyelem azonban nem ad lehetőséget arra, hogy hamis gőg, másokat lenéző gondolatok, érzések irányítsanak minket. Azért, mert ismernünk kell az idevezető utat, amit meg­jártunk és átéltünk múltunkban, életünkben. Életre és üdvösségre, igénk alapján bátran állíthatom, hogy elvettetésen át vezet az út. A magasságot csak az tudja megítél­ni, aki ismeri a mélységet, az egészséget, az tudja értékelni, aki már volt beteg. E felsorolás sze­mély szerint folytatható, úgy aho­gyan ma személyesen érint minket. Pogány-keresztyének, zsidók, ma élő gyülekezeti tagok ugyanarra az isteni irgalomra szorulunk napról napra. Mi a részletek különböző­ségét látjuk, s nem tudjuk mindig helyesen értékelni. Istenünk a tel­jességet látja és ismeri, s annak tit­kából annyit mutat meg nekünk, amennyire valóban szükségünk van. Ő tudja mit, hogyan, és men­nyit tudunk használni belőle. ígé­rete és a belőle való élés, annyi, mint az úszni nem tudónak az úszógumi. Egy nagyon egyszerű le­vegővel feltöltött eszköz. Látszó­lag semmi, mégis minden. A leg­többön ez a felirat is szerepel: élet­mentésre nem alkalmas! - Hamis biztonságtól akar megóvni. Isten mindenkit menteni akar. Életet és üdvösséget ígér a Benne bízónak, a Hozzá menekülőnek. Van egy nagy lehetőségünk, most, s míg tart a kegyelmi idő. Minden mérlegelés, ítélkezés helyett elfo­gadni ezt a vezetést. Istenre bízni életünket és üdvösségünket. Ő aki nagy árat fizetett érte, ezzel akar megajándékozni. Ezt a titkot meg­érteni soha nem tudjuk, de milyen jó, hogy elfogadhatjuk, s lehetünk az egy Isten megváltott gyermekei. Kis János IMÁDKOZZUNK! Hálát adunk neked, hogy irgalmas vagy a bűnös világhoz, és egyszülött Fi­adat adtad érte engesztelő áldozatul. Ébressz bennünk élő hitet, hogy el ne bizakodjunk, hanem a te irgalmadban reménykedjünk, az Úr Jézus Krisztus által. Amen. Evangélikus istentiszteletet közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullám­hosszán augusztus 17-én, vasárnap de. 10.05 órakor az orosházi evangélikus templomból. Igét hirdet Ribár János esperes. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól, 41 m-es rövidhullám, 7355 kHz augusztus 16. szombat: Lélektől lé­lekig augusztus 17. vasárnap: Koskay Er­zsébet áhítata Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19 ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. augusztus 17. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) dr. Cserháti Sándor; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Hafenscher Kár­oly; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, 11., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Sza­bolcs; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Gálos Ildikó; Csillaghegy, III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Gálos Ildikó; Óbuda, Hl., Dévai Bíró M. tér de. 10. Gémes István; Új­pest, IV., Lebstück M. u. 36—38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Zászkaliczky Péter; VU., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Nagy Zoltán; Vffl, Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VUI., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIH., Kará­csony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIH., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Thmás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Sza­bó Lászlóné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. Csepregi András; XI., Német­völgyi út 138. de. 9. Csepregi András; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Hafenscher Károly; Budahegyvidék, XH., Tarcsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Bács­kai Károly; XEH., Kassák L. u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIH., Frangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabó Lászlóné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabó Lászlóné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Rafael József; Rá­kospalota, XV, Régi Fóti út 73. (Nagytemp­lom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmi­hály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Karner Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Péter Attila; Rákoscsaba, XVH., Péeeli út 146. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVH., Pesti út 111. de. fél 11. Péter Attila; Rákosliget, XVH., Gázon Gy. u. de. 11. Marschalkó Gyula; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kál­mán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXH., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza ISTENTISZTELETEK A BALATON PARTJÁN Alsódörgicse: de. 11.; Balatonaliga: (Club Aliga templomában) du. 6.; Balatonalmádi: (Bajcsy-Zs. u. 25.) du. 4.; Balatonboglár: de. 9.; Balatonfenyves: du. 6.; Balatonfüredi (ref. fehér templom) du. 6.; Balatonfűzfő: (ref. templom) du. fél 3.; Balatonlelle: de. fél 11.; Balatonszárszó: déli 12. (német); Keszt­hely: de. 11.; Kisdörgicse: de. fél 101; Mencshely: de. 11.; Nemesleányfalu: du. 2.; Siófok: de. fél 10. (német), de. 11. (magyar); Szentantalfa: de. 10.; Zánka: de. 9. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mk 4,10-12; az igehirdetés alap­igéje: Róm 11,25-32. HAZAI ESEMENYEK A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórhá­za pályázatot hirdet ápolási igazgató munkakör betöltésére. Pályázati feltételek:- egészségügyi főiskolán szerzett oklevél- vezetői gyakorlat- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bi­zonyítvány- személyes és szakmai önéletrajz-végzettséget igazoló okirat vagy an­nak hiteles másolata, nyilatkozat ar­ról, hogy a pályázati elbírálásban résztvevők a pályázat tartalmát meg­ismerhetik- vezetői elképzelések. Pályázati feltételek:- egyetemi vagy főiskolai és szakirányú végzettség- angol nyelvtudás- 5 éves kórházi gyakorlat- tárgyalási készség- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bi­zonyítvány- személyes és szakmai önéletrajz- végzettséget igazoló okirat, vagy an­nak hiteles másolata. A pályázóval szembeni szakmai követelmények: a) általános szakmai ismeret:- kórházi informatika- 4GL fejlesztő rendszerek- operációs rendszerek (pl. Dos, Win­dows, UNDí)- MICROSOFT programok (pl. WIN­WORD, EXCELL)-hálózati kommunikáció (NOVELL, TCP/IP) Bérezés megegyezés szerint. A pályázat beadási határideje: a meg­jelenéstől számított 15. nap. Az elbírá­lás határideje: a beadási határidőt kö­vető 30. nap. Az állás 1997. november 1-jétől betölt­hető. A szabályszerűen összeállított pályáza­tot a Bethesda Gyermekkórház Igaz­gatóság Titkárságán (1146 Budapest, Bethesda u. 3.) kell benyújtani.- adatbáziskezelő rendszer- PC-s hardverismeretek- hálózatépítési technológiák. b) részletes szakmai ismeret: -számítógépes rendszerek üzemelte­tése-folyamat- és ügyviteltervezés a kór­házban- dokumentálási és archiválási techni­kák- kommunikáció kórházi szakembe­rekkel- PC-s hálózatok üzemeltetése. A pályázat beadási határideje: a meg­jelenéstől számított 15. nap. Az elbírálás határideje: a beadási ha­táridőt követő 30. nap. Az állás a döntés után azonnal betölt­hető. A szabályszerűen összeállított pályáza­tot a Bethesda Gyermekkórház Igaz­gatóság Titkárságán (1146 Budapest, Bethesda u. 3.) kell benyújtani. MOSZ Jelentés az árvízi segélyprogramról 1997. július 24-én, csütörtökön Len­gyelországba utazott Fekete János, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársa. Varsóban tárgyalásokat folytatott a Lengyel Ökumenikus Tknács vezetői­vel, akik megköszönték a Szeretetszol­gálat segítségét, hogy a helyszínre kül­di az ilyen helyzetekben már tapaszta­latokat szerzett munkatársát. A legsürgősebb feladatnak az árvíz sújtotta területről származó gyerme­kek evakuálását jelölték meg. Az akci­ót a Magyar Ökumenikus Szeretetszol­gálat - magánadományokból származó - félmillió forinttal támogatta. A prog­ram összesen 5000 gyermeket érintett, akiket Lengyelország különböző terü­letein található ifjúsági táborokban si­került elhelyezni. A hétvégén (július 25-27.) a Szere­tetszolgálat munkatársa az Odera által leginkább elöntött térség három váro­sában - Bielsko-Bialában, Opolében és Wroclawban - járt. A kialakult állapo­tok megismerése után a Szeretetszol­gálat azonnali segítségként - gyerme­kek részére - Hepatitis-B elleni védő­oltás finanszírozásáról döntött. Tbváb- bi akcióink sikeres végrehajtása érde­kében munkatársunk továbbra is a helyszínen marad. A Magyar Ökumenikus Szeretet­szolgálat továbbra is számít az együtt­érző magyar lakosság támogatására és továbbra is várja önzetlen adományai­kat a 10 10 20 93-3003 3003 00000000 számlaszámon. LELKÉSZAVATÁSOK 1997. augusztus 16-án, szomba­ton de. 11 órakor a Deák téri temp­lomban D. dr. Harmati Béla püs­pök lelkésszé avatja Aradi György, Beke Mátyás és Marossy Attila végzett teológusokat Délután fél 4 órakor a kecskemé­ti templomban lesz Sánta Anikó és Skorka Katalin végzett teológusok lelkésszé ava­tása. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Diakóniai osztály közleménye: Az augusztus 25-28-ig Gyenesdiásra tervezett Diakóniai Evangélizációs Kon­ferencia technikai okokból ebben az esz­tendőben elmarad. Kérjük a már jelentke­zett testvéreink szíves megértését. Ken­deh György diakóniai ügyvivő lelkész. SZARVAS A SZARVAS-ÓTEMPLOMI GYÜLE­KEZET a város újratelepülésének és az Evangélikus Gyülekezet megalakulásá­nak 275. évfordulója alkalmával augusz­tus 17-én, vasárnap de. 10 órakor ünnepi istentiszteletet tart. Igét hirdet: dr. Harmati Béla püspök­elnök és dr. Julius Filo szlovák püspök­elnök. DOMONY Az egyházközség új parókiájának és gyülekezeti házának felavatása 1997. augusztus 20-án, du. 4 órakor lesz ünnepi istentisztelet keretében, D. dr. Harmati Béla püspök szolgálatával. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Iharosberény-Vései Társgyülekezet lelkészi állása megüresedett 1997. július 20-án. A lelkészi állásra az egyházközség pályázatot hirdet. Javadalom az országos átlagnak megfelelő. Elsősorban lelkészná- zaspár jelentkezését kérjük. A jelentke­zést az Iharosberény-Vései Evangélikus Egyházközség címére (8725 Iharosberény, Rákóczi u. 9.) vagy a Somogy-Zalai Evan­gélikus Esperesi Hivatalba (8856 Surd, Hősök tere 15.) lehet küldeni. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium egyetemi vég­zettséggel rendelkező magyar nyelv és irodalom szakos tanárt keres. Szolgálati férőhelyet biztosítunk. Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 74/455-863 HALÁLOZÁS Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy Ferenczy Gizella ny. somlóvecsei kántor­tanítónő, életének 95. évében, Pápán, csendesen elhunyt. Augusztus 1-jén he­lyezték őt el a dabronyi temetőben lévő családi sírboltban. „Csak Istenben nyug­szik meg lelkem; tőle van az én szabadu­lásom.” (Zsolt 62,2.) Apróhirdetés Idősebb asszonyt keresek, aki fekvő beteg el­látásában járatos, és kisebb háztartási munká­kat is elvégez. Telefon: 186-0024. A Sárbogárdi úton 100 nm-es műhely bármi­lyen célra, raktárnak is kiadó. Tblefon: 203- 3721. _____________ Hívő , középkorú egyedülálló hölgy, rákosligeti családi házának egy szobáját kiadná, MESTERMÜ A DIGITÁLIS ORGONÁK KÖZÖTT Mesterségünk ti lkai”:- csak a valódi sípok hangjához mérhető hangminőség- egyedülálló megbízhatóság- Intonálhatóság a helyszín akusztikája és a felhasználó ízlése szerint - páratlan típusválaszték- templomi Idépítettségű hangsugárzás a leg­kisebb modelleknél Is- ellenőrizhető, felkereshető hazai referenciák - egyedi szolgáltatások, ingyenes akusztikai felmérés- 5 éves garancia- kedvező árak és fizetési feltételek Váijuk érdeklődőinket a holland Johannus Orgonagyár magyarországi képviseletén SPEED-EX Kft 1056 Budapest Irányi u. 17. ül. 1. ItiVfax: 118-0768 vág) 118-0191 Az Evangélikus Egyház Lelki Segély Szolgálata, az EKE és a Tiszta Forrás Alapítvány szolgálóival, folyó év szeptember 8-án 12 órától szeptember 13-án 12 óráig MISSZIÓI HETET tart SZENVEDÉLY- és LELKIBETEGEK részére a BÉTHEL Missziói Otthonban, 2081 PILISCSABA, Széchenyi u. 8-12. Megközelíthető: Bp. Nyugati pu.-ról Esztergom felé menő vo­nattal, Bp. Erzsébet térről Esztergom felé menő autóbusszal. Jelentkezés: Varga Gábor gondnoknál, postán v. telefonon: 06-26-375-218 Ha lehet, hozzon magával minden résztvevő: Bibliát, tisztál­kodási eszközöket, ágyneműhuzatot, lepedőt és jegyzetfüzetet. ÉTKEZÉSI HOZZÁJÁRULÁS; 4000,- Ft/fő (+ ha szüksé­ges mosatási díj). Befizetés a helyszínen rendezhető. Váijuk alkoholisták, neurotikusok, gyógyszerfüggők, kény­szerképzetektől gyötörtek stb. jelentkezését, akik lelki és testi nyomorúságuktól szabadulni vágynak Jézus Krisztus által. A MISSZIÓ adománnyal való támogatása OTP-n keresztül az Evangélikus Országos Egyház 11707024-20347257 számú csekk számláján történhet. A csekk hátuljára kérjük ráírni: Lelki Se­gély Szolgálat (L.S.SZ.). A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórhá­za pályázatot hirdet informatikai osztályvezető munkakör betöl­tésére. hívő diáklánynak, szeptembertől. Érdeklődni lehet délelőttönként 8—12-ig a 257-5919-es tele­fonszámon. TORONYÓRA-KÉSZÍTÉS, FELÚJÍTÁS! Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra­készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektronika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem; Konkoly József, 1102 Bu­dapest, Állomás u. 14. Tél./Fax: 260-7065, 06- 30-492-915. Gyászruha és kellékbolt. Bp. V, Bárczy Ist­ván u. 10. Tel.: 117-1659 (Deák tér mögött). GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Télefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon; 330-6394 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZOLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon/fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (970030/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 720 029 Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési díj külföldön; szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával; 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk visszal

Next

/
Thumbnails
Contents