Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-08-10 / 32. szám

/ Evangélikus Élet 1997. augusztus io. „...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EGYMÁSSAL!” Hagyományaink és jelenünk AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ (2.) Evangélikus egyházunkat be­mutató írásaink nem tudják ki­fejezni azt a gazdagságot, ame­lyet ünnepeinkben, s a napi élet­ben megélünk, mégis talán ízelí­tő abból, ami másokat is gazda­gító kincsünk. Sajátos hagyományokról kel­lene írnom. Ami sajátosságunk, az egyben közös keresztyén kincs is, ami más testvéreinknél is megvan, de talán nálunk hang­súlyosabb. A legfontosabb sajátosság ilyen értelemben az ige és a Szentírás szeretete. Szamunkra Isten egyik legnagyobb ajándé­ka, hogy emberi szavakban, ért­hetően, hozzáférhetően olvasha­tó akarata, szíve indulata, szán­déka. Fontos, hogy érthető mó­don elénk tárta az élet „haszná­lati utasítását”. Ezért egyéni és közösségi kegyességünk köz­pontja a Szentírás. Olvassuk, íz­lelgetjük, tanuljuk, magyaráz­zuk, meditálunk felette, vele imádkozunk. Nem csak a refor­máció idején volt fontos, hogy Isten szava anyanyelven, érthető­en hangozzék, hanem ma is, szá­munkra is. Ahogyan egy édes­anya ma „korszerűen” beszél gyermekével, olyan nyelven le­gyen hallható, olvasható Isten igéje. Ezért lényeges az új, az ol­vasmányos, az ízes bibliafordítás. Ezért szorgalmazzuk ennek öku­menikus munkáját is. Evangélikus sajátosság az a fajta éneklés, amelyet mi a „koráléneklés” címszavával jelö­lünk. Egyszerű, versbe szedett, megjegyezhető, költői igényű, de mégis Közérthető énekek. Ezek java része korábban talán a refor­máció hazájából, német nyelvte­rületről származott, mai énekkin- csünlf jóval több kultúrkört fog át. Éneklésünk varázsa abban van, hogy egyszerre imádság és igehirdetés: Beszélgetés Istennel. „Evangélikus specialitás” a vi­dámság. Nem a „csakazértis”, a valósággal szembeforduló hu­mor, nem a cinizmus fintora. Éppen ellenkezőleg: az Istentől kapott élet szeretetének, az Is­ten jóságának élménye, az örök­élet távlatának optimizmusa vi- dámítja szívünket. Az ebből fa­kadó jókedvet, humort, vidám­ságot gyakoroljuk, élvezzük („lu­theri ímaritás”). Evangélikus jellemzőnek tart­ják az egyszerűséget. Tálán temp­lombelsőink, liturgikus öltöze­tünk sugallja ezt? Templomaink java részé valóban egyszerű, már-már puritán. (Nem feled­hetjük azért azt sem, hogy né­hány barokk templomunk kivé­tele erősíti a szabályt.) A temp­lom fontos és drága számunkra, de igazán akkor kincs, ha a gyü­lekezet (a hívők közössége) be­tölti, s a nagy találkozás helyéül használja. Mindennek örülünk benne, ami szépségével, használ­hatóságával segít, hogy Istenre együtt figyeljünk. Ezért a tár­gyak, eszközök, berendezések feladata, hogy segítsék az evan­géliumhirdetést, vagy maguk is - jelképes voltukkal - prédikálja­nak. Az evangélikus egyházművé­szet alapelve is ez: tárgyak is pré­dikálhatnak, lehetnek „igenor- dozók”, Krisztusra mutatók! Liturgikus öltözékünk, az úgy­nevezett Luther-kabát (talár), eredetileg a tanult és tanító em­berek „civil” öltözete volt. (Észak-német, vagy holland te­rületen pl. ma is hordanak ha­sonlót a bírák.) Egyszerű fekete anyaga nem a lelkész megkülön­böztetését szolgálja. A Luther- kabát az istentiszteletet végző személyt eltakarni hivatott, hi­szen nem az a fontos, aki szól és cselekszik, hanem AZ, akinek szavát szólaltatja meg, és AKI­NEK nevében cselekszik. Az evangélikusság ősi jelképe a „Luther-rózsa”: az élet jelét, a Krisztus-kereszthez és a feltá­madáshoz kapcsolódó élet jelét hordozza. Az evangélikus egyház bemu­tatkozásánál azonban nem sza­bad felednünk, hogy az örömhír motiválta egyházi életünk egyik legfontosabb megnyilvánulása a szeretetszolgálat, a aiakónia. Ma­gyarországi Evangélikus Egyhá­zunk a kezdetektől fogva arány­számán messze felül vállal em­bersegítő, elesetteket felkaroló munkát. Több mint húsz, időse­ket, illetve fogyatékosokat gon­dozó szeretetotthonunk léte ma is erről tanúskodik. Ahhoz, hogy az egyház ne máról holnapra éljen - hisz örök küldetése az Isten szolgá­lata - nélkülözhetetlen a jövőt építő iskolarendszer. Már a 16. században nagy hangsúly került g ermekeink, s a fiatalok neve­sére, tanítására. 1989 óta is­mét lehetőségünk van - s ezzel tudatosan szeretnénk élni - is­kolák fenntartására. Iskoláink is Isten emberszeretetéről, em­beri életet formáló, gazdagító jóságáról szeretnének tanús­kodni: nemcsak evangélikus fia­taloknak, hanem mindenkinek, aki nyitott szívvel kopogtat, s aki elfogadja, hogy nevelési el­veink Isten megelőlegezett sze- retetéből és bizalmából táplál­koznak. Evangélikusnak lenni nem el­különülést jelent más felekeze­tektől, a hitüket másként meg­élő, vagy kereső emberektől. Evangélikusnak lenni azt jelenti, hogy a magunk tradíciójának ér­tékeit tovább gazdagítva, má­sokra figyelve, másoktól tanulva figyelünk az Élet Urára, s a sze­retet motívumával figyelünk egymásra. Hafenscher Károly (ifi.) Pátkai Róbert Veszprémben Az Angliában élő magyar evangélikusok vezetője, püspöke látogatott a gyülekezetbe. János evangéliu­ma 12,1—8 alapján prédikált. Szédületes a világ s ben­ne az ember tempója. Nehezen tud benne elhelyez­kedni a keresztyénség. A világ 70 millió evangélikusa keresi a helyét benne. Tekintsünk a jeruzsálemi bevonulásra. Ugyanaz a tömeg kiáltja: „Feszíttessék meg”. Ugyanaz a Péter, aki bizonyságot tett róla Cézáreában, háromszor is megtagadja Öt. Ezt a fordulatot láthatjuk, máj vilá­gunkban is. Tele van a mai ember munkával, nincs ideje a templomra, az Istenre. Uralkodik felette a pénz. Lefoglalja minden idejét a vagyon szerzése. Júdás sajnálja a drága kenetet. Pazarlásnak tartja. Már akkor ott lebeg előtte a 30 ezüst pénz. Az áru­lás ára. Vele szemben ott van Mária, aki örömmel áldozza fel a drága kenetet, ami 300 napszám árú. Neki ez nem drága. Júdás a szegényekre gondol, a tolvaj a szegényeket emlegeti. Sok ember vallja: szereti az emberiséget, de ugyanakkor nem szereti a mellette élő embert. Feladatunk a mában szeretni az öregeket, a beteg gyerrilekeket, minden elhagyott embertársunkat. Nem a magunk, hanem Jézus szeretetével. Ebben Jé­zus az útmutatónk. Jézus, Mária mellé állít minket. Tudjunk áldozatot vállalni. Éste előadást tartott a város irodalmi érdeklődésű embereinek. Az evangélikusság a-magyarság életében címmel. A reformációtól kezdve végigkísérte egyhá­zunk szolgálatát a világban s elsősorban a magyar tör­ténelemben. Méltatta szerepünket történelmünk ala­kulásában és alakításában. Sok ismerősre talált városunkban. Kedves napot szerzett nekünk. Hemád Tibor Protestantizmus és humanizmus Országos Protestáns Napok 1997 A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Thnácsa ebben az év­ben október 23-31. között orszá­gos eseménysorozat keretében is­mét megrendezi a - valamikor és tavaly is sok áldást hordozó - Országos Protestáns Napokat, amelynek főtémája idén így hangzik: Protestantizmus és Hu­manizmus. Isten és az emberek előtt akkor lesz kedves e megmozdulásunk, ha abban minél többen, evangéliumi felelősséggel, sok-sok imádsággal és testvéri együttműködésben ve­szünk részt. Ennek értelmében szeretettel kérem Testvéremet, hogy gyüleke­zetében, vagy az Ön által vezetett intézményben - illetve egyházi szervezetben - belátása és lehető­sége szerinti programmal kapcso­lódjék a Protestáns Napokhoz. Ä rendezvények természetesen felekezeti vagy ökumenikus isten- tisztelettől kezdve zenei, vagy más kulturális eseményeken, versenye­ken és vetélkedőkön keresztül ifjú­sági vagy éppen más korcsoportos találkozókig bármilyen formában megjelenhetnek. Bizonyára van­nak olyan lehetőségek is, ahol több gyülekezet vagy intézmény össze­fogva, regionális keretekben csat­lakozik a Protestáns Napokhoz. Egy programfüzet kerül kiadás­ra, amelyben helyet kapnak mind­azok a rendezvények, amelyekről szeptember 10-ig értesítést kap az Ökumenikus Thnács Irodája (1026 Bp„ Bimbó út 127. Tfel.: 176-4847). Természetesen az említetteken túl a rendezők szívesen fogadnak minden ötletet, jó tanácsot, és se­gítőkészséggel állnak minden csat­lakozni kívánó egyén és közösség rendelkezésére. Központi ünnepségként - szin­tén a hagyományokra építve, Pro­testáns Kulturális Estet rende­zünk a Pesti Vigadó Színházter­mében október 29-én este 6 óra­kor. Ennek az estnek is a humaniz­mus adja a tematikáját: A protes­tantizmus szerepe a humanista kultúra magyarországi térhódítá­sában. Ünnepi beszéd mondására dr. Kosáry Domokos akadémikust kértük fel. Jancsó Adrienn, Bitskey Tibor és Lőte Attila színművészek Mikszáth-, Arany-) Áprily-, Ady­és Kodolányi-műveket adnak elő. A zenei programot a protestáns egyházak keretében működő ének- és zenekarok biztosítják. Közreműködnek továbbá Kun Ág­nes Anna, Kobzos Kiss Tamás és Haskai Krisztián Zsolt. Minden érdeklődőnek szeret­nénk az idén is ingyenes belépőt biztosítani. Ehhez azonban szük­séges, hogy az igényekről az Öku­menikus Thnács Irodája (1026 Bp., Bimbó út 127. Tfel.: 176-4847) tájé­koztatást kapjon szeptember 10-ig. Október 31-én természetesen templomi ökumenikus istentiszte­let keretében ünnepeljük a Refor­mációt a Budapest Deák téri Evangélikus Templomban, mely­nek liturgiájában a protestáns egy­házak vezető személyiségei vesz­nek részt. Központi programként rende­zünk Teológiai Fórumot Debre­cenben október 27-én és 28-án: A protestantizmus szerepe a humanista szellemű tudomány és oktatás kiala­kulásában, címmel. Az Ön közreműködésére is szá­mítva reméljük, hogy a magyar protestantizmus hagyományának és értékeinek megfelelően minél többen vesznek részt az idei Or­szágos Protestáns Napok megren­dezésében. „Tanítványként tanítani - tanítványok tanítása" Orosházán került sor az Evan­gélikus Pedagógusok IV. Nyári Or­szágos Konferenciájára 1997. júli­us 3—5-ig. A nyaranta megrende­zésre kerülő szakmai találkozó cél­ja a keresztyén iskolában folyó, Is­ten igéjére épülő nevelő-oktató munka végzésére való közös felké­szülés. A megnyitó áhítatot Ribár János esperes tartotta, majd a vendéglátó iskola igazgatója és az óvoda veze­tője köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően bemutatkoztak az or­szág különböző tájáról érkezettek. Ezen alkalommal 19 oktatási intéz­ményből mintegy százhúsz pedagó­gus jelent meg. Isten megsegítő ke­gyelmét éreztük abban, hogy ilyen nagy létszámban érdeklődtek a konferencia programjai iránt. Va­lószínű, közrejátszott ebben előze­tes tájékozódásunk is, melynek eredményeként viszonylag alkal­mas időpontot találtunk. Sajnáljuk, hogy még így is volt olyan intéz­mény, ahonnan nem tudott senki sem bekapcsolódni munkánkba. A szakmai továbbképzés színvo­nalas biztosítása érdekében ko­moly felkészültségű, nagy tudású, elismert előadókat, lelkészeket kértünk fel. Bill Stevens, a Keresztyén Isko­lák Nemzetközi Szövetségének magyarországi szakreferense a ke­resztyén pedagógiáról és a keresz­tyén pedagógus munkájáról, sze­MOZAIKOK PRÉDIKÁCIÓKBÓL Az imádság, amely átfogja a világot (3) Szenteltessék meg a Te neved Helmut Thielicke a Miatyánkról tartott igehirdetés-sorozatá­nak ehhez a részéhez ezt az alapigét választotta: „Szenteljétek meg Istent, az Urat a szívetekben” (lPt 3,15). Luther a Miatyánk magyarázatá­ban ehhez a kéréshez ezt fűzte: „Nem ismerek más tanítást az egész Szentírásban, mely az életün­ket jobban megsemmisítené, mint ez az imádság”. És indoklásul hoz­zátette: „Mindnyájan olyan életet élünk, amely Isten nevét és dicsősé­gét állandóan meggyalázza, mert éle­tünknek más istenei vannak és ma­gunk akarunk életünk urává válni ’’ Minden imádságnak két feltéte­le van. Először: Tüdnom kell kihez szólok. Erről tanít meg bennünket Jézus. Mondhatjuk: „Mi Atyánk”! Ez a megszólítás tulajdonképpen csendes hálaimádság. Hála Isten, hogy Te vagy, haliassz minket, hogy mindent elmondhatunk Ne­ked - a legnagyobb dolgoktól, me­lyek értelmünket foglalkoztatják, a mindennapi bagateU ügyekig, me­lyek életünket szorongatják. A másik feltétel, amelynek telje­sülése nélkül nincs igazi imádság, hogy tudnunk kell, kik vagyunk mi. Ezt mondjuk: .Atyánk, a Tfe neved oly kicsi szerepet játszik az éle­tűinkben; a főnököm neve, azoké a férfiaké, akik ma "^ világtörténel­met formálják, kedves embereim neve - sokkal magasabban van előttem.” ,Atyám, nem akarom, hogy a te akaratod történjék meg. Kifejezet­ten a gyermekedként, ellenkezve és akadékoskodva, vetem magam a karodba, amikor pedig olyan csodálatosan és titokzatosan irá­nyítod az életemet.” És így mehetnénk végig a Mi­atyánk kérésem. Valóban, a Mi- atyánkot csak akkor imádkozhat- juk az Isten dicsőségére, ha egy­szersmind önmagunk ellen imád- kozzuk. Minden életnek vannak sötét dokumentumai, melyek csak a mi nevünket viselik, és amelyek alá Isten soha nem írná alá ellen- jegyzését. Csak olyan élet, amelyet Isten a nevével aláírna, lenne meg­váltott élet. Vagy? ­A Názáreti Jézus életén kívül nincs egyetlen élet sem a világban, amelyet Isten a nevével aláírhatna. Mert életünk dokumentuma egy adóslevél. De ha ezt a szót, „adós­levél” kimondom, a Bibliában já­ratos embernek eszébe jut Jézus új üzenete: Isten „eltörölte a követe­lésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt,... odasze­gezve a keresztfára” (Kol 2,14). Az ő nevét csak úgy szenteljük meg, ha elismerjük, s remegve és dicsőít­ve megváltjuk- életünk dokumen­tumát, az adóslevelet Isten Jézus nevében széttépte. Ha valaki azt mondaná: „Uram, vezess engem egyre tovább az éle­tem megszentelésében”, Jézus az Atyára irányítaná a tekintetét. Ha valaki új emberré akar lenni, ne maga próbálja meg. A gazdag ifjú mindent megtett ezért. De mi le­het az oka, hogy ez nem sikerült, sem neki, sem másnak? Életünk fő kérdése, vajon kap­csolatban vagyunk-e Istennel. Be­lekapcsolódunk-e az Istennel való közösség életfolyamatába? Luther ebben az értelemben mondotta: A keresztény olyan ember, „aki egy sötét házból a napvilágra lépett "(eredetiben: „ugrott^’). Bizonyos; maga Luther sem vitatná, hogy sö­tét házban is lehet 'Vidáman élni, de nyomban hozzátenné, ez a ne­vetés csak maszk lehet. Csak ha az ember „kint” van a napon, akkor jöhet az öröm leikéből, mert az öröm éppen „kintről” jön. Egy né­met egyházi ének valahogy így hangzik: ,A nap, mely rámsugár- zik, az én Uram, Jézus Krisztus. Az, ami éneket, ad ajkamra, a mennyben van.” Értitek, a menny­ben van, nem bennem! Ezt mondja Jézus, hogy nem az én erkölcsi előrejutásommal kez­dődik a szentség, hanem ha az imádságommal arra koncentrálok: Isten legyen szentté bennem, Övé legyen az uralkodó hely az életem­ben. Búcsú veled, sötét, régi ház, melyben eddig éltem! Most tudom csak, milyen sötét voltál. Most tu­dom csak, hol van a világosság. Kivonatos fordítás: Veöreös Imre mélyiségéről tartott élménydús, sok megszívlelendő tanácsot tar­talmazó előadást. Madocsai Miklós, a FEBÉ lelké­sze segítségével tájékoztatást kap­hattunk egy olyan területről, mely egyházi oktatási körökben nem eléggé ismert. A diakóniai munká­ról, az anyaház működéséről szá­molt be, arra indítva a hallgatósá­got, ezt a területet is hordozzák szívükön a gyülekezetekben is, az oktatási intézményekben is. Győri Gábor helyi igazgató-lel­kész életszerű, gyakorlati tapaszta­latokkal fűszerezett előadása is nagy sikert aratott. A gyülekezet­ben végzett gyermekmunkájáról szólva mondandóját diaképekkel, énekbemutatóval szemléltette. Keveházi László teológiai tanár, nyugalmazott evangélikus lelkész Germánia tanítójáról, Melanch- thonról beszélt a konferencia résztvevőinek. Példaként állította a hallgatóság elé az iskolaszervező hitvalló életét, melyet magával ra­gadó és lenyűgöző előadásmódja tett még hitelesebbé. Osztozunk a konferencia egyik résztvevőjének véleményében, mi­szerint Bencze Gábor egyházzenész­nek sikerült „követ dobni a sima tó vizébe”. Olyan témát vetett fel az if­júság zenei nevelésével kapcsolat­ban, mely élénk vitát váltott ki. Ribár János esperes a tanítás teológiájáról szóló előadása elmé­lyülésre késztette hallgatóságát. Tlidományos munkásságát kiter­jesztette a pedagógia területére is, hiszen hitoktatási tevékenysége és az iskolához fűződő szolgálata er­re indította. Csepregi Zoltán tanársegéd elő­adásának címe: A tanítványság példája a pozsonyi líceumból. Problémafelvetésével egyházi ok­tatásunk mostani helyzetének fel­mérésére, az ezen való elgondol- kozásra késztette a jelenlévőket, akik közül többen meg is osztották gondolataikat a résztvevőkkel. Az előadásokon kívül a követ­kező események tették színesebbé és gazdagabbá a háromnapos ren­dezvényt: helytörténeti ismertető, az evangélikus templom bemuta- 1 tá'sá,'' ftódázfehahT "cserebere' evangélikus ifjúság művészeti cso­portjának műsora, gyopárosfiírdoi kirándulás, a Parakletos Könyvki­adó árusítással egybekötött könyv- bemutatója. A reggeli és esti áhítatokat a he­lyi lelkészeken kívül a szomszédos település lelkésznője tartotta. Az országos konferencia záróis­tentiszteletén Ribár János esperes szolgált, majd úrvacsoravétellel zárult az eseménysorozat. Hálát adunk Istennek azért a le­hetőségért, melyet évenként bizto­sít számunkra. Tanítványként taní­tani - ezt a megbízást magától a Názáreti Jézustól kaptuk. Hisszük, hogy ez a néhány nap, melyet együtt tölthettünk, segít minket ebben a szolgálatban. A szervezők nevében: Az Orosházi Evangélikus Általános Iskola tantestülete ÉLETMENTŐ - LELEKMENTO ELETUT Augusztus 6-án töltötte be 90. évét a Hódmezővá­sárhelyen élő Farkas Lajos lelkésztestvérünk. Mester­ember ősei a vallásüldözés elől menekültek a Felvi­dékről, Hódmezővásárhelyen telepedtek le, és alapítói lettek a helyi evangélikus gyülekezetnek. Nagyapja gondnokként vezette a Márton utcai templom, iskola építkezését. Édesapja 40 évig pres­biterként szolgált a gyülekezetben. A mélyen vallásos család Lajos fiát lelkésznek szánta. így ment a vásárhelyi elemi és középiskolai tanulóévek után - 1926-ban - a soproni teológiára. Már középiskolás korában megtanult harmóniumozni, orgonáim, és magas fokon el­sajátította a gyorsírás mo­dern tudományát, az MTI gyorsírója, majd parlamenti gyorsíró is volt. Tfeológus évei­ben a Halász utcai Árvaház­ban kapott elhelyezést, ahol részt vett az otthon gyermekeinek tanításában. Önfeláldozó emberszeretetéről tett bizonyságot, amikor két esetben mentett meg fiatal emberéletet. Tfettét élet­mentő kitüntetéssel jutalmazták. 1930 őszén Raffay Sándor püspök szentelte lel­késszé. Háborúban és békeidőben is emberéletek, lel­kek, gyülekezetek megmentését bízta rá az Isten. Egy­szerű helyek hűséges őrállója volt. 44 évi lelkészi szol­gálatát tizenegy helyen töltötte: Tiszaföldvár, Szolnok, Fancsal, Miskolc, Vanyarc, Orosháza, Pesterzsébet, Csillaghegy, Rákóczi telep, Kardoskút és - már nyug­díjazása után - Szeged gyülekezeteiben. Vanyarcon kapott először parókiát. Itt kötött házasságot az oros­házi Münstermann Kató tanárnővel. Házasságukat az Úr két leánygyermekkel áldotta meg. A második világháború Csillaghegyen, a nagy kiterjedésű szórvány gyülekezet­ig. \ ben érte. 1946-ban Orosháza-Rákóczi telep­re helyezték, ahol részt vett az új­jáépítésben, és befejezte a félig kész templom építését. Szolgá­latának utolsó éveit Kardoskú- ton töltötte. Onnan tért haza 1974-ben beteg feleségével Hódmezővásárhelyre. Felesé­ge halála után alkalmi szolgá­latokat végez, s már nyolcvan éves, amikor Ura ismét szolgá­latra hívta a pásztor nélkül ma­radt, szegedi gyülekezetbe. De­rűs lényével, Jézushoz terelgető szavával a nehéz időkben hozta ne­künk az ige biztató üzenetét „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti” (Zsolt 37,5). Azóta is hűségesen együtt él gyülekezetünkkel. 1990-ben vette át a Tfeo- lógiai Akadémia gyémánt oklevelét. Ezúton köszöntjük kedves Pásztorunkat! Kívánjuk és kérjük, hogy Isten áldó kegyelme kísérje továbbra is életét. a SZEGEDI GYÜLEKEZET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents