Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-07-27 / 30. szám

Evangélikus Élet 1997. július 27.

„...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EGYMÁSSAL’

Hit, tudás, ismeret

A REFORMÁTUS EGYHÁZ 2.

Magyarország XVI. századi történelmét két folyamat határozta meg: a reformáció és a török hódítás. Az előbbi örvendetes, az utóbbi tragikus hatással volt népünk életére. A mohácsi vészt megelőző évtizedben Luther tanai ismertek voltak hazánkban. Az egyház nálunk is el- világiasodott, a mohácsi csatában hét püspök - köztük a fővezér, Tömöri Pál kalocsai érsek - meghalt. Az egyház tehát személyi állományában is meggyengült.

Tfekintettel arra, hogy a reformációt sohasem tartották és tartjuk „állapotnak”, hanem „folyamatnak”, a hitújítás tovább fejlődött, főként a Kálvin János által képviselt irányzatban, a reformáció gyökeres végrehajtásában. Mindazt, amit a lutheránus egyház a szertartást, a képek használatát illetőleg megengedhetőnek vélt, a kálvini avagy svájci irányzat elvetette, és az egyházi életet, ennek minden vonatkozását a Biblia szigorú zsinórmértékéhez alkalmazva állapította meg. A képek, szobrok kikerültek a templomból, az úrvacsorát két szín alatt - kenyér és bor formájában - szolgáltatták ki. A szentek, az ereklyék, Szűz Mária tiszteletét, a papi rendet, az öltözetet elvetették, az egyházi életet az ősgyülekezet mintájára alakították át, amelyben jelentős szerepet kaptak a „világi” emberek.

Kialakult a négy egyházkerület, a kerületek élén a püspök, az egyházmegyék élén az esperes állt a főgondnokkal. Megjegyezzük azonban, hogy a püspök címet a református lelkész nem használhatta egészen 1867-ig, korábban szuperintendens, főfelügyelő volt a neve. A gyülekezet tagjai között néhány főnemest, annál több kis- és középnemest, városi polgárt, iparost, parasztot találunk. Az értelmiséget faluhelyen csak a Telkipásztor, a tanítók és - ha volt - az orvos, a gyógyszerész képviselte a jegyzővel együtt.

Á reformáció nem hozott létre valami új templomstílust, mert erre nem volt szükség. A falu, a város a templomával együtt lett reformátussá, vagy adott esetben a két templomon a római katolikusok és reformátusok megosztoztak, mint például Kolozsvárott. A templomokban lévő falfestmények nem zavarták a református híveket, csak a XVIII. században meszelték le a festményeket attól félve, hogy ennek alapján a templomot visszaveszi a római katolikus egyház. A templom a református' egyháztag számára „Isten háza” volt, sokkal többet költöttek rá, mint a lelkészlakásra. A prédikátor vagy lelkipásztor az öltözetében is azonosult a híveivel, nemcsak a hitében. A korábbi pompázatos papi ruhák használata megszűnt, a prédikátor nemesi viseletben, fekete, szürke, zöld, barna színű ruhában végezte a szolgálatát. A XVIII. században terjedt el a külföldet járt lelkipásztorok között az idegen divat, ami ellen az egyház vezetői mindig tiltakoztak.

így korlátozódott a jelképek, szimbólumok száma a református egyházban. A kakas a toronyra került a csillaggal együtt, a bárány alakját az úrasztali térítőre hímeztek az evangélisták szimbólumával együtt.

Az 1567-es debreceni alkot- mányozó zsinat végzései - nagyon szépen - „Isten Igéje veteményes kertjeinek” nevezi az iskolákat, és a magyar reformátorok az alapok lerakásán fáradoztak, vagyis az elemi iskolák létrehozását szorgalmazták. Ilyenek voltak ugyan az országban, de kevés számban. Méliusz Juhász Péter, Debrecen első kálvinista püspöke, arra a kifogásra, hogy nincs a falunak pénze iskola építésére, ezt a választ adta: „Csináljatok a templomokból iskolákat!” Tehát, ahol a torony az ég felé mutat, ott iskolának is lennie kell, mert a hit nem zárja ki a tudást, az ismeret a vallást.

A korábbi szerzetesi iskolák Debrecenben, Pápán, Sárospatakon, Erdélyben Nagyváradon, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Marosvásárhelyen a tudomány fellegváraivá váltak, s adtak lehetőséget mindenkinek, hogy magasabb fokú tanulmányokat folytathasson. Ugyanakkor nem felejtkeztek eí a falusi iskolákról sem, és nem véletlen, hogy Sylvester János reformátor Sárvár-Újszigeten 1538-ban kiadatta az első magyar nyelvű ábécéskönyvet.

Bármelyik református kollégiumról legyen szó, az itt tanuló diákok sohasem éltek valami zárt világban. Napjaikat szigorú törvények határozták meg, de

időnként kirajzottak az iskolából. Karácsony, húsvét, pünkösd ünnepén a teológus ifjak mint legátusok, az alsóbb osztályú növendékek mint mendikánsok felkeresték a falusi, városi gyülekezeteket. A legátus az istentiszteleti szolgálatért, a mendikáns az ünnepi köszöntő versért pénzt kapott. Sok szegény diák ebből élt, vette meg a tankönyveit vagy a ruházatát. Aratás és szüret után a diákok szupplikál- ni mentek, magyarán szólva: gyűjteni indultak a városokba, falvakba.

Már a XVII. század elején kezd kialakulni a református kollégiumokban az a gyakorlat, hogy a falvak és városok ezektől a kollégiumoktól kértek „rektort” vagy tanítót a helybeli iskolák vezetésére. így alakultak ki az úgynevezett „partikulák” (tagozatok, résziskolák), amelyekben az akadémiát végzett diákok látták el az oktatás munkáját. Csak a debreceni kollégium 84 református gyülekezettel tartotta a kapcsolatot. Ezekből az elemi iskolákból később gimnáziumok lettek. A diák csak néhány évig volt tanító az iskolában, addig, amíg összegyűjtötte a pénzt arra, hogy külföldre indulhasson továbbtanulásra. A németországi, svájci, holland és angol egyetemeket keresték fel, hozták magukkal a legújabb teológiai, természettudományos ismereteket, így kapcsolódtak be a kollégiumok Európa szellemi vérkeringésébe, terjeszthették a művelődést és a kultúrát. A református kollégiumok művelődés- történeti hatása abban mutatkozott meg, hogy ezekben az iskolákban tanultak hazánk olyan irodalmi nagyjai: Csokonai, Kölcsey, Arany, Móricz, Ady Debrecenben; Bessenyei, Kazinczy, Gárdonyi Sárospatakon; Petőfi és Jókai Pápán...

A keresztyén oktatás ezer évére, benne a református kollégiumok 450 éves tevékenységére az elmúlt rendszer nemvolt tekintettel, az egyházi iskolák túlnyomó részét felszámolta. 1951- re már csak egyetlen református gimnázium létezett az országban, Debrecenben, és egy-egy teológiai akadémia Debrecenben és Budapesten. Az egyházi tanintézetek visszaállítása az utóbbi években indult meg.

Takács Béla

ÉKSZERDOBOZ A KUKORICAFÖLDÖN

A jubileumi évben sok ezren érkeznek Zalaegerszegre. 750 éves városunk színes programfüzetében is szerepelt 90 éves templomunk újraszentelése. Bármelyik úton jöttek a hálaadó istentiszteletre vendégeink, lenyűgözte őket a város szépsége, rendezettsége. Az evangélikus és a református templom, mint két gyönyörű díszoszlop emelkedik a magasba, képzeletbeli kaput alkotva a város felé. Templomépítő őseink csak a város szélén, a kukoricaföldön kaphattak telket lelki otthonuk felépítésére. Az épülő, szépülő város - Isten tervezése - szívére ölelte a két „mostoha felekezetet”, így fő helyen, a centrumban pompázhat, égremutató ujjként a megújított templom.

Junius 14-én nem csak a legnagyobb magyar szórványterület fal- vaiból, a környező gyülekezetekből, de a távoli Finnországból is

útra keltek testvéreink, hogy együtt örvendezhessenek velünk, az ünnepi ruhát öltött „ékszerdobozban”.

Dr. Harmati Béla püspök igehirdetésében lelki építkezésre invitálta a zsúfolt templom gyülekezetét. Két tartópillérre helyezte gondolatait: FÖLD és IGE két éltető eleme a hívő embernek. Kizárólag rajtunk múlik, hogy átokká silányul, vagy áldássá nemesedik életünkben (Zsolt 119,25. „Életem a porhoz tapad: eleveníts meg igéddel!”).

A Varkausi Capelle kórus mindössze három napra érkezett a „kistestvér” gyülekezetébe. A 18 tagú lelkes, kristálytisztán és művészien énekelő énekkart Johann Hynni- nen vezényelte.

Gyülekezetünk közgyűlésének kifejezett kérésére tisztelte meg az ünnepségsorozatot Eeva Laitinen, a huszonötezer lelkes gyülekezet

képviselőtestületének elnöke, Rei- no Eskelinen esperes és felesége, Satu Eskelinen lelkésznő (aki az énekkar hangversenyén prédikált), Vélj Lehmussaari, az énekkar elnöke. Ők valamennyien sokat fáradoztak a „testvérgyülekezetté” váláson, s jelentős anyagi támogatással álltak mellénk az „erőnkön felüli” renoválásban.

Amikor magyarul csendült fel ajkukon „...kis falucskának szól a harangja...”, szinte mindenki sírt a templomban. Harmati püspök főpásztori szolgálatát éppen a Zalaegerszeghez tartozó Barlahidán kezdte, a megújított templom ünnepén. Ez már a harmadik megújított templomunk, szükségünk volt profi, lelkiismeretes szakemberek irányítására. Simon Zoltán és Szilvás László gyülekezeti tagjaink személyében meg is találtuk őket.

A köszöntők sorát Pintér János

Egészséges kegyesség?!

Lehet, hogy Olvasóink közül nem mindenki érti e két szó összekapcsolását. Az egészség mindnyájunk egyik legfőbb kincse. Értéke a betegségek jelentkezésekor növekszik. A kegyesség ritkábban használt szavunk. Hitünk gyakorlásának módozatait jelenti.

Ha azonban az Újszövetség megfelelő eredeti görög szavát (euszebeia) vizsgáljuk, kitűnik, hogy kettős tartalmú e ritka kifejezés. (Az Újszövetségben mindössze nétszer fordul elő.) Első jelentése: istenfélelem, Istent félő. Olyan magatartás, amelyben a hitben járó ember Istenben bízik, mindent Tőle vár és Urát szereti. A másik jelentése: kegyesség, kegyes érzés, vallásosság. Amíg a szó első jelentésében az ember Istenre irányultsága a döntő, addig a második változat az ember „vallásos” magatartására helyez hangsúlyt.

Lehet, hogy napjaink ún. ke- gyességi vitái is az első jelentéstartalom feledésbe ment változata miatt éleződtek ki?

Annyi bizonyos, hogy már Pál apostolnak is gondot okoztak, akik a kegyesség látszatát megtartották, de annak erejét megtagadták (2Tim 3,5). Máskor pedig arról ír, hogy ha valaki tévtanokat hirdet és nem tartja magát Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez (istenfélelemhez) illő tanításhoz, az felfuvalkodott (lTim 6,3). Ismét másutt pedig az imádság és a másokért való könyörgés fontosságával kapcsolja egybe (lTim 2,2).

Péter levelében pedig arra történik biztatás, hogy aki az Úr napjának eljövetelét várja, annak szentül és kegyesen kell élnie (2Pt 3,11).

Az említett bibliai igékből is kitűnik, hogy a kegyesség gyakorlása kettős kísértéssel párosulhat. Az egyik a gőg. A másik a képmutatás.

A gőgös ember magát mindenkinél különbnek véli, s ezzel személyét mások fölé helyezi. így kerül Könnyen a mindent jobban tudás látszatának visszatetsző helyzetébe. Innen már csak egy lépés, hogy ítéleteit a kizárólagos igazság fölényével megfogalmazza. Ha példát kívánunk említeni, akkor napjaink szembetűnő véleménye az ökumené-ellenesség. Keresztényekként a legtöbbem örülünk annak, hogy Isten megváltoztatta az egyháztörténelem irányát, s végre együtt közeledünk a különböző felekezetekben a Krisztushoz. A csoda éppen abban rejlik, hogy minél inkább az Urat keressük, annál közelebb kerülünk egymáshoz is. Ő pedig maga imádkozott övéi egységéért, hogy elhiggye a világ a személyében küldött Megváltó Istentől való szándékát.

A Gonosz szétdobál, Krisztus egyesít. Csak oda küld áldást az Űr, ahol a testvérek egyetértésben élnek (Zsolt 133,1.3.).

Nem lehet tehát saját kegyessé- gi gyakorlatunk az egyetlen módja, a kizárólagos formája annak, ahogy Istent imádjuk, amint Krisztus egyháza sincs egyetlen feleke- zethez kötve.

Nem kevésbé visszatetsző, ha keresztény hitünk igazságait a tudomány felismerései fölé kívánjuk helyezni. Rendszerint rosszul értelmezett írásmagyarázat következménye a földközpontú (geocentrikus) világképhez ragaszkodás, vagy a nők lelkésszé szentelése elleni tiltakozás lKor 14,35 alapján: „Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie. ”

Nincs kétségünk afelől, hogy a tudomány is tévedhet. Hitünk igazságainak felismerése mégsem a tudomány ellenőrzésére adatik, hanem saját keresztény életfolytatásunk útmutatására és az örök élet elnyerésére szolgál. Ha mind a hit tudománya, mind az egyéb tudományok művelői betartják egzakt határaikat, akkor felismert igazságaik nem ütközhetnek, hiszen Isten világának titkait tárják fel, akár tudnak róla, akár tagadják.

Ezért foglalkozzék valaki a hit tudományával (teológia) vagy más tudománnyal, csak alázattal teheti.

Gőg helyett alázat jellemzi hát Isten embereit éppúgy, mint a tudományok művelőit.

A másik kísértés a képmutatás a kegyesség gyakorlása során. Ebben az esetben a keresztény élet megmérettetése a kegyesség formáinak vizsgálata során történik. Minél nagyobb átéléssel imádkozik valaki, minél többet idézi a Bibliát, minél többet forgolódik hívő körökben, annál minőségibb keresztény.

Napjaink elterjedt elképzelése a Jézus követése során az a téves látás is, hogy az igazán újjászületettek többé nem vétkeznek, minden szavuk tiszta, minden cselekedetük tökéletes, minden gondolatuk Istennek tetsző (perfekcionizmus).

Bár valóság lenne ez a megközelítése a kereszténységnek, mert sokkal egyszerűbb volna Jézust követni. Ezzel szemben az a tényleges helyzet, hogy nem tudunk nem vétkezni. Nézzünk csak bele a Hegyi beszéd igéinek tükrébe. Aki haragszik atyafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.

Szeressétek ellenségeteket és imádkozzatok azokért, akik titeket gyűlölnek.

Másfelől igaz, hogy Krisztussal lehet nem vétkezni O képessé tesz erre. Életünk piros betűs ünnepnapjai, feledhetetlen csillagórái, ha egészen közel lehetünk Őhozzá és embertársainkhoz A hétköznapok fárasztó munkája azonban elkoptatja idegeinket, felemészti türelmünket, restté teszi szorgalmunkat, hideggé együttérzésünket. S valljuk meg, hogy bizony csak kemény harc árán tudunk a keskeny ösvényen megmaradni. Ahogy Pál apostol is utal reá, a hit nemes, egyszerre értékes és nehéz harcát vívja.

Félreértése keresztény hitünknek az a látszólag vonzó ígéret, a kereső fiatalok, vagy felnőttek számára, hogy , jézussal minden könnyen megy” - ahogy egyik ifjúsági ének szövege is harsogja.

Bizony nem könnyű komoly megtérés után sem ellenállni a Gonosz kísértéseinek, az otthagyott alkoholos pohárnak, a kábítószer mindent rózsaszínben láttató hatásának, a tisztességtelen, de jól jövedelmező üzleti ajánlatnak.

A keresztény élet, Jézus követése, keresztfelvétel. A keresztnek pedig súlya van.

Összefoglalóan szabad mondanunk, hogy az egészséges kegyesség nem valami, vagy valaki ellen törekszik, hanem elsősorban Istenre irányul. Iránta való bizalom és szeretet. Kegyelemből való élet.

Kérdezhetjük, hogy melyek az egészséges kegyesség formái?

Isten igéjében való elmélyülés, az egész Szentírás összefüggésére figyelő értelmezéssel, amely az ige üzenetét elsősorban önmagára érvényesnek tudja, s nem másokon kén számon. Nem ítélkezik, hogy őt se ítélje el, mindnyájunk közös Úra.

Az imádság, amely nem a vallásos én önző megnyilatkozása, hanem az Isten előtti élet felelős magatartása a teremtettségért, az egyházért, a családért, a testvérért, a hazáért, az evangéliumért.

Az ének, amely felüdít családi körben, megvidámít komor órán s közösséget teremt a gyülekezetben.

A szent vacsora, melynek jegyeiben maga Jézus közeledik hozzánk, kínálja jelenlétét s oltalmát nekünk, akik egyedül maradtunk, árvának, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat.

A gyülekezet együttes közössége, amely egyszerre figyel Urára az igében és tagjaira mindennapi hitharcukban.

Méltán igaz, amit korunk egyik gyakorlati teológusa így fogalmazott: A teológia tudománya a kegyesség lelkiismerete, és a kegyesség a teológia lelkiismerete. A kettő egymásra utaltságában és közös felelősségében szabad törekednünk az egészséges kegyesség gyakorlására.

D. Szebik Imre

nyugalmazott esperes kezdte. - Meleg szavak hangzottak el az egyházmegye vezetősége, a római katolikus, a református, a zsidó felekezetek részéről. Dr. Gyimessi

Fotó: Mészáros T. László

Endre polgármester mint volt levéltár-igazgató érdekes és hiteles adalékokkal szolgált a korabeli építkezésről. A város vezetősége 600 000 forintos adománnyal segítette a kétfázisú felújítási munkát,

Ártatlan beázással kezdődött. Foltok éktelenkedtek a csodálatos, kézzel festett templombelsőn. A szakértői feltárás a gerendák el- korhadását, a tetőszerkezet súlyos megrongálódását állapította meg. A templomot lelki otthonuknak tekintők többsége szívvel, lelkesedéssel, kétkezi munkával állt a halaszthatatlan tennivalók mellé. Az „özvegyasszony” két fillérétől kezdve százezrekig mindenki annyit adott, amennyit a szíve és pénztárcája engedett. Köszönet illeti a finneken kívül a német és bécsi evangélikusokat, akik hangversennyel, személyes látogatásokkal is bátorítottak minket, adományuk mellett. Egy magát megnevezni nem kívánó gyülekezeti tagunk

3000 német márkát adott, hogy az egyébként kiváló Angster orgonánk megújuljon. Az Országos Egyház nyújtotta a legtöbb segítséget, amely nélkül bele sem mertünk volna vágni ebbe a hatalmas munkába.

A presbiterek - akik kivétel nélkül szívükön viselték templomunk és gyülekezetünk fizikai és lelki megújulását - egy füzetkét adtak mindenkinek, aki belépett templomunkba. Féljem unokatestvére készítette a gyönyörű meghívókkal együtt. Ez is ajándék a gyülekezet számára A békéscsabai Kn^r Nyomda nyomdász-tanárától.

A Megyeháza valamennyi termében fogadhattuk a több száz főre tervezett Agapé résztvevőit. A lelkészelődök leszármazottai, a szórványhívek, hívők és érdeklődők, városi és megyei vezetők, egyházi képviselők, finnek és magyarok átélhettük Jézus Krisztus sze- retetközösségét.

Baloghné Szemerei Mária

ZSINAT UTÁN

(Folytatás az 1. oldalról)

A Zsinatnak tehát meg kellett birkóznia a több évtizedes beidegződésekkel, le kellett bontania a normális fejlődést gátló korábbi törvényeket, s ezekkel egyidejűleg fel kellett építenie azt a törvényi rendszert, amely méltó Egyházunkhoz a harmadik évezred küszöbén. A létrehozott új rendszer abszorbeálja azon társadalmi-politikai és teológiai elveket, biztosítja azon jogi garanciákat, melyek ismét szabaddá és szuverénné vált ezeréves hazánkban Egyházunkat megilletik.

A XI. Törvény a törvények hatályba léptetéséről rendelkezik. Első paragrafusa kategorikusan rögzíti, hogy ,rA Zsinat az 1966. évi Egyházi Törvényeket hatályon kívül helyezi”! Szerény álláspontom szerint - úgy is mint ezen törvény előterjesztője - ez az egyik legjelentősebb törvényi rendelkezés. Jogi normába öntve nyilvánítja ki ezáltal a Zsinat, hogy végérvényesen szakított a korábbi kádárista rendszerrel, s mindazzal a korlátozással és ferdítéssel, amit ez a fogalom takar, illetve kifejez. Szakít tehát az Egyházra kívülről kényszerített megoldásokkal, működési elvekkel, a tekintélyelvű vezetés és a hatalmi visszaélés lehetőségeivel. Téve mindezeket nem egyes személyek pellengérre állításával, de olyan európai színvonalú törvényi garanciák megalkotásával, melyek az ilyen negatív lehetőségeket eleve kiiktatják. Csak példálózva e körben: A hatalmi ágak klasszikus szétválasztásával immár nem azok bírálják el mások esetleg kifogásolható magatartását, akiket az egyház népének bizalma vezetői posztra emelt, hanem a független és pártatlan egyházi bíróság. A nyilvánosság elve mindenhol biztosított. A döntési jog a presbitériumoktól átkerült a kevésbé manipulálható közgyűlésekhez. (Számos további példát is lehetne említeni e körben, ennek azonban gátat szab e cikk terjedelme.)

A legnagyobb közérdeklődés a területi beosztás rendezésére irányult. A Zsinat e kérdés körében is képes volt felnőni a feladat nagyságához! Látványosan lerázta az egyházra kívülről rákényszerített, úgynevezett kétkerületes megoldást, és egyházunkat három kerületre osztotta, mely sokkal jobban megfelel az elvárásoknak: az illetékes püspökök például közelebb kerülhetnek az általuk pásztoroltakhoz, s a ke- gyességi felfogás is jobban kifejezésre juthat az új rendezés alapján.

Hangsúlyozottan kell megjegyezni, hogy ennek az egyháztörténeti jelentőségű változásnak a befejezésére csak 2001-ben kerül sor, mert a Zsinat körültekintő figyelemmel igyekezett lenni a változásokkal szükségszerűen érintett vezetőink személyes érdekeire is. A választott megoldás azt példázza, hogy a vizsga emberszeretetből is jelesre sikerült!

Az új törvények megalkotásánál elsőrendű - de nem kizárólagos - szempont volt az egyházi tradíció megőrzése. Egy igen jelentős ponton itt is korszakos változás történt. Eddig egyházunkban alkalomszerűen összehívott zsinatok voltak, s az egyes összehívások között igen hosszú idő telt el. E körülmény azt a veszélyt rejtette magában, hogy két zsinati ciklus között nem volt, aki a módosításra szoruló törvények megváltoztatásáról gondoskodhatott volna; illetve ez a feladat szükségszerűen átkerült az egyházkormányzat kezébe. Ez a megoldás - bármilyen kényszerű volt is - sok kifogás és kritika forrásává vált, amellett valóban sértette azt az elvet, hogy törvényt csak törvénnyel lehet megvált9ztatni, amely jog kizárólagos letéteményese értelemszerűen csakis a Zsinat.

Az új törvényi szabályozás itt is elkerülte az alkotmányos csapdát. A jövőben állandóan lesz megválasztott Zsinat, mely bármikor, a szükség megkívánta időközökben összehívható a felmerülő törvényalkotási munkák elvégzésére. Ezentúl tehát a törvényalkotásmódosítás még átmenetileg sem kerül ki zsinati hatáskörből! Annyira nem, hogy ősszel az új zsinati tagok megválasztására sor fog kerülni.

E cikk nyilvánvalóan alkalmatlan a teljes törvényalkotás bemutatására. Mindössze ízelítőt igyekezett adni - így utólag, visszapillantva - arról a jelentőségteljes munkáról, amit a most feloszlott Zsinat az egyházi rendszerváltás során, tanulva is a feladat-megoldást, jól-rosszul, de a legjobbra törekedve, sikeresen elvégzett.

Tisztában kell lenni azzal, hogy a valódi értékelés az utókorra tartozik. Arra az időre, amikor már kellő távolságból mérhető fel - személyes indulatoktól mentesen - a rendszerváltás utáni első zsinat ténykedése, s annak jelentősége.

E sorok írója a Zsinatot berekesztő istentiszteleten társaival együtt azzal állhatott az Egyház Ura elé, hogy méltatlan szolgaként nyilván nem tudott tökéletest alkotni, s nem is kérhet egyebet a jövőre nézve, mint adjon az Úr arra jobban rátermett munkásokat az egyház előtt álló feladatok elvégzéséhez.

Kérem minden testvéremet, hordozza imádságával a megválasztásra kerülő Zsinat tagjait, hogy a jövő jobbításán megfelelően tudjanak munkálkodni, mint zsinati anyák és atyák!

Dr. Galli István