Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-07-20 / 29. szám

Evangélikus Élet 1997. július 20. „...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EGYMÁSSAL” A gyülekezetben élő egyház A REFORMÁTUSOK (L) A magyar reformáció száza­dának derekán, az 1560-as évek­ben kezdett önálló utakon indul­ni a hazai lutheri-evangélikus és kálvini-helvét hitvallású ág, amelyek a különbségek és a bel­ső fejlődés mássága ellenére is történelmi sorsközösségben él­tek egymással. A reformátusság hitvallásbeli egysége 1567-ben a Debreceni Zsinaton jött létre, amelyen a jelen lévő prédikáto­rok a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét fogadták el egységes hitvallásuknak. A vallásszabadságért folyta­tott keserves küzdelmek évszá­zadai után a Dunamelléki, Du­nántúli, Tiszáninneni, Tiszántúli és az Erdélyi Egyházkerület csak 1881-ben kezdhette meg a szer­vezeti egység kialakítását. A trianoni döntés következtében hatalmas veszteség érte a ma­gyar reformátusságot, amikor je­lentős református egyháztestek kerültek a határon túlra. Ennek ellenére ma is a magyar protes­tantizmus legnépesebb egyháza a Magyarországi Református Egyház, amelynek kb. kétmillió egyháztagja van. A mintegy 1200 református gyülekezet 27 egyházmegyébe, ezek pedig négy egyházkerület­be szerveződtek. Az egyházme­gyék élén (a katolikus beosztás­tól eltérően) az esperes áll, míg az egyházkerületekben hat évre választott püspök a vezető. A református egyházalkot­mány alapja a zsinat-presbiteri elv, amely szerint a fokozatos testületek elnökségében a lel­késszel együtt egy nem lelkészi állást betöltő egyháztag is helyet foglal. Ilyen kettős vezetés alatt áílnák S' hivatalos testületek: az egyházközség presbitériuma (lelkész és gondnok), az egyház- megyei közgyűlés (esperes és egyházmegyei gondnok) és egy­házkerületi közgyűlés (püspök és egyházkerületi főgondnok). Az országos egyház legfőbb tör­vényhozó és kormányzó szerve a Zsinat, amelynek egyenlő szám­ban vannak lelkészi és világi képviselői. A református istentisztelet el­képzelhetetlen a gyülekezet je­lenléte nélkül, mert hitünk sze­rint az istentisztelet egyrészt a gyülekezet találkozása Istennel, másrészt Isten és a gyülekezet párbeszédének különleges alkal­ma. Az Isten elé álló gyülekezet­ben az apostoli köszöntés szólal meg először, amely után a gyüle­kezet énekben' dicsőíti Istent. A bibliaolvasással (lectio) Isten megszólító szava hangzik a gyü­lekezethez, amelyre az egybe­gyűltek imádsággal válaszolnak, majd énekben könyörögnek a fogékony igehallgatásért. A re­formátus istentisztelet közép­pontjában az igehirdetés áll, amelyben Isten aktuális üzenete szólal meg. Erre a válaszelemek egész sora hangzik a gyülekezet részéről a ráfelelő énekkel, az utóimával, a csendes perccel, a Mi Atyánkkal és az adakozással. A gyülekezet egymásra is figyelő közösség, illetve munkaközösség is, amelynek időszerű hírei és feladatai vannak, azok pedig a hirdetésekben kapnak nyilvá­nosságot. A záróének hálaadás és útra kelés. Mindez úgy lesz maradandó, ha Isten áldása kí­séri továbbra is a hívő embert, hogy a templomon kívüli élete is az istentisztelet megvalósítása lehessen. Az élet istentiszteletének táp­lálója a Szentírás folyamatos ol­vasása. Ennek rendjét a Kálvin Kiadó által évente kiadott „Bib­liaolvasó vezérfonal” adja, ame­lyet határainkon innen és túl so­kan használnak. A vezérfonal célja, hogy - Kálvin elvéhez hű­en - végigolvastassa f>ár év alatt az 0- és Újszövetség összes könyvét (lectio continua), s így azok belső összefüggése feltárul­jon a bibliaolvasók előtt. A református egyházban két sákramentum van: a keresztség és az úrvacsora, amelyet isten- tiszteleti közösségben szolgálta­tunk ki. Ezek azok a szentségek, amelyek Jézus Krisztus rendelé­sén alapszanak, van egy látható jel (víz, kenyér, bor), amelyek Krisztus értünk hozott áldozatá­ra utalnak, s ez az a két szentség, amelyhez üdvígéret kapcsolódik (Mk 16,16; Jn 6,54). Gyermek- keresztséget gyakorlunk, s elfo­gadjuk a keresztyén testvéregy­házak keresztségét. Mindig öröm gyülekezeteinkben, ha a gyerekkorban elmaradt kereszt- séget felnőtt fejjel vállalják az arra önként felkészülök. A gyer­mekként kapott keresztség tuda­tos vállalásának és az elkötele­zettség gyülekezeti megerősíté­sének alkalma a konfirmáció, amely ünnepélyes fogadalomté­tellel jár, s ekkor hatalmazza fel a lelkipásztor a konfirmáltat az úrvacsorával való élésre, vala­mint ezzel válik a gyülekezet fel­nőtt tagjává is. Az úrvacsora két szín alatt történik, a hívők egy falat kenyeret és kézbe adott kelyhet kapnak. Hisszük, hogy az Atya jobbján ülő Krisztus nincs a kenyérben és borban, de Szentlelke által igenis jelen van az úrvacsorái közösségben, és nekünk ebben a lelki találkozás­ban lehet részünk, amely meg­erősít, feloldoz, táplál és átfor­mál. Az évi hat úrvacsorái alkal­mat (karácsony, böjt, húsvét, pünkösd, új kenyérért és új bo­rért való hálaadás) bűnbánati hét előzi meg, amely segít az il­lendő felkészülésben. A refor­mátus egyház eltörölte a gyó­nást. A gyülekezet nyilvános, is­tentiszteleti „gyónóimádságot” (közgyónást) mond. A szemé­lyes problémák megbeszélésére a reformátorok idejétől kezdve a lelkigondozói beszélgetés ad le­hetőséget. Az 1985. évi Istentisz­teleti Rendtartás hatására sok helyen bevezették a havonta tar­tott úrvacsorái istentiszteletet. Református gyülekezeteink életéhez hozzátartozik a diakó- niai felelősség, amely nemcsak közegyházi fenntartású gyer­mek- és öregotthonok létében mutatkozik meg, hanem a gyara­podó számú gyülekezeti szere­tetotthonok felállításában is. Az élet istentiszteletének ke­retét gazdagítják azok a refor­mátus egyházon belüli szervező­dések, amelyek saját alapszabá­lyuk értelmében missziói mun­kájukkal kívánják szolgálni egy­házunk megújulását. Vannak kö­zöttük olyanok, amelyek kény- szerűségből szűntek meg, de a rendszerváltás idején újra zász­lót bontottak, illetve vannak tel­jesen új alakulatok is. A református önazonosság megőrzésében kettős kötődés erősíti a magyar reformátusokat. A 43 országba szétszóródott ma­gyar hittestvérekkel való kapcso­lattartásra a Magyar Reformátu­sok Világszövetsége és a Magyar Református Egyházak Thnács- kozó Zsinata szerveződött, míg a világ 70 milliónyi reformátusá­val a Református Világszövetség kapcsol össze. Ifj. Fekete Károly Az illavai hitvallóra emlékezünk Masznyik Tóbiás lelkész méltó arra, hogy halálának közelgő 300. évfordulóján életére visszatekint­sünk. Azok közé tartozott, akik az evangéliumi igazságért élni, tűrni s ha kellett, halálba menni is készek voltak. Apja Masnicius Dániel, nagyap­ja Masnicius Miklós lelkészek, ne­vüket a kor szokása szerint latino­sán írták. Tóbiás iskolásként a Vág menti Máriatölgyesen, Kassán, Vágújhelyen és Illaván tanult. Eperjesen volt teológus. Munkálkodását tanítóskodással kezdte. Gróf Nyári Ferenc patró- nus 1668-ban a jó hírű szenici isko­lát bízta rá. Egy év múlva Katinka Joachim püspök rektornak az illa­vai iskolába hívta. 1671. március 9-én őt lelkésszé szentelte s mun­katársaként maga mellé fogadta. Itt vezette oltárhoz Sartórius And­rás kassai lelkész leányát. Örömük nem tarthatott sokáig. A jezsuita neveltetésű Lipót ki­rály elhatározta, hogy birodal­mában felszámolja a reformáció eredményeit. A türelmetlen jezsui­ták kezdeményezésére Pozsony­ban 1671-ben rendkívüli törvény­széket állíttatott fel, melynek elnö­ke Szelepcsényi esztergomi érsek lett. Ide idézték a protestáns lelké­szeket, tanítókat és az őket patro­náló földesurakat. 1673 őszén Ka­tinka püspökre is sor került. Né­hány hónap múlva Masznyik Tó­biásnak is meg kellett jelennie e vésztörvényszék előtt. Három vád volt ellenük: gyalázták a vallást, felségsértő lázadásban vettek részt és cimboráltak a törökkel. A je­zsuiták szabadságot ígértek ajk­nak, akik kilépnek egyházi szolgála­tukból. Ellenkező esetben börtön, kínzás és akasztás vár rájuk. Az idősebbek között akadt, aki a visszavonulást, a fiatalabbak közül néhányan a külföldi száműzetést választották. Masznyik Tóbiás azok közé tar­tozott, akik a fenyegetések ellenére sem tagadták meg hitüket, s nem mondtak le hivatalukról. Bíráik va­gyonelkobzásra és halálra ítélték őket. A lipótvári börtönbe kerül­tek. Nyirkos cellákba zárva éheztet- ték, szomjaztatták a foglyokat. Béklyóiktól éjszakára sem szaba-. dúlhattak. Rabtartóik kilenc hónap után úgy határoztak, hogy pénzzé teszik, eladják foglyaikat gályára. 1675 tavaszán szekereken indí­tották őket Ausztrián át Tfieszt fe­lé katonák és a jezsuita Kellió kí­séretével. Akik még útközben az éheztetés és ütlegelés során el nem haltak, a kikötőben 18 napi veszteglés után, egy piszkos hajófenékbe kerültek. A hitvallók 14 napi viharos út után léptek partra. Gyalog megbéklyóz­va folytatták útjukat. Az időseb­bek közül néhányan kimerülve dőltek ki a sorból, elhaltak az úton. Sorsukat látva, Masznyik egyik társával, Szimonidesz János breznóbányai tanítóval szökésre szánták magukat. Amikor útjuk nagy ködben szőlők mellett veze­tett, alkalmasnak vélték a helyet, megbújtak a bokrok között. Ter­vük sikerült. Egy közeli település határában azonban rablóknak néz­ték őket, őrség kezébe, majd bör­tönbe kerültek ismét. Őrzőik rövi­desen a kikötő közelébe kísérték foglyaikat, hogy gályára eladva pénzt kapjanak értük. Akkoriban működtek ilyen piacok. A német származású Weltz György gazdag evangélikus kereskedő tulajdoná­ba kerültek 1675. június 15-én. Az megismerve történetüket öröm­mel fogadta mindkettőjüket. Negyedévi szíves vendéglátás után felerősödve és bőségesen el­látva Svájcon át Witlenbergbe utaz­tak. A német evangélikusok ven­déglátását elfogadva, hat hónapon át irodalmi tevékenységgel foglal­koztak, németül és latinul több könyvet írtak. Masznyik 1678-ban Zittauba költözött, ahová elhozatta felesé­gét és gyermekeit, hogy ott együtt várják meg a hazatérés idejét. Ezt az 1681. évi soproni országgyűlés tette lehetővé. Illavára vezetett út­juk 1682-ben, de az egykori támo­gató bebörtönzése miatt nem ma­radtak ott. Túróéba fogadott el meghívást, a blatnicai vár lelkésze lett és innen gondozta a túróc- szentandrási gyülekezetét is. A földbirtokos Zay család 1688- ban hívta meg Ugróéra, ahol egy­kor nagyapja is lelkészkedett. Masznyik Tóbiás még 9 éven át hirdethette itt az evangéliumot 1697. július 28-án bekövetkezett haláláig. Hitvalló élete példa számunkra is. id. Cselovszky Ferenc Templomszépítés Ajkán Márványtábla örökíti meg mindazon lelkészek, felügyelők, gondnokok, egyházi tisztségvise­lők nevét, akik 1600 óta az ajkai evangélikus gyülekezetét szolgál­ták. Ünnepi istentisztelet, majd ünnepélyes közgyűlés keretei kö­zött köszöntötte a ma nyolcszáz- húsz tagot számláló közösség saját templomának mostam renoválá­sát. Másfél millió forintot gyűjtöttek össze az ajkai evangélikusok az el­múlt három évben, akkor ugyanis éppen befejezték a hittanterem építését, ami önmagában négymil­lióba került. A pénz most külső­belső falfestésre, a rozettás mennyezet feletti, teljesen szét­korhadt, kétszáz éves födémpado­zat cseréjére, apróbb belső átalakí­tásokra, új oltárterítőkre kellett. Sajnos az időjárás közbeszólt, így még nem végeztek teljesen a fel­újítással: a belső faszerkezetek új­ramázolása, valamint a tervezett lépcső elkészítése még hátravan. Viszont megújult a belső bejárati ajtó is. Az 1787-ben felszentelt, Ajka belvárosának legmagasabb pont­ján álló épület most friss, fehér- sárga színeivel egyszerre uralja a Templom-dombot, ugyanakkor szelíden bele is simul a tájba, D. Szebik Imre püspök, Varga György esperes és Győr Sándor lelkész végezte a liturgiát, igét a püspök hirdetett. Jelen volt Kiss Attila egyházmegyei felügye­lő is. A közgyűlést pedig Gitthard Károly gyülekezeti felügyelő ve­zette. Az ajkai evangélikus közösség a jelek szerint változatlanul adakozó szeretettel viseltetik a gyülekezeti feladatok iránt: jövőre tervezik ki­cserélni a lelkészlakás teljes tető- szerkezetét. (üs.) (Az ajkai Napló cikke alapján.) Üzenet Venezuelából Üdvözletét kaptunk Venezuelából, ott szolgáló lelkészünktől, Bízik Lászlótól. Az ÜZENET a ve­nezuelai magyar evangéliumi keresztények lapja (46. évfolyamánál tart), mely az írott igével kap­csosa össze a magyarokat és keresztényeket. Ebben találtuk egy cikkét Gutenberg János születésé­nek 600. évfordulója alkalmából. A cikket rövidítve közöljük. A 42 soros Bibliától az én Bibliámig Gutenberg a 42 soros Bibliát még úgy nyomta, mintha kézzel másolt könyv lenne. Külön kihagyott helyet a fejezetkezdő iniciáléknak, melyeket utólag színeztek ki áldott kezű mesterek. A mai biblianyonltatás már tudatosan él a nyomda- technika fejlődésével nyűt számtalan lehetőséggel. Nem csak a fordítások, revideálások, tehát a tartalmi részek változatosak, hanem a formai megoldások is az emberi találékonyság és ötletgazdagság szinte végte­len skáláját mutatják. S mindezt azért, hogy egyszerű­en jó érzés legyen kézbe venni és olvasni a Könyvet. A teljes (Ó- és Újszövetség) Biblia mellett természe­tes, hogy van külön Újszövetség. A kötés színe sem kötelezően fekete, miért ne lehetne színes fedőlap­pal? - A betűk nagysága is igen változatos: van olyan mini-kiadás, melyhez nagyítót mellékelnek, mert az egész kisebb egy gyufásdoboz-nagyságnál, van ellen­ben olyan is, melynek oltárbiblia nagyságú lapjainak mindegyikén csupán egy bibliai vers van, de akkora betűkkel, hogy még a vakok is látják. Kiadnak termé­szetesen minden nyelven vakírásos bibliát. Az Inter­net-hálózatban is megvan több nyelven, sőt konkor­danciával (az egyes szavak előfordulását jelölve) is ol­vasható. Volt a kezem­ben vízhatlan papírra nyomott Biblia, valószí­nűleg hajóskapitányok­nak és zuhogó esőben te­mető papok részére. Van olyan Ószövetségem, melyben az ún. jahwista- elohista és papi hagyo­mányból származó szö­vegek más színű betűk­kel vannak nyomva, hogy az egymásra rakódott ré­tegeket, melyeket ké­sőbb egybeszerkesztet­tek, meg lehessen külön­böztetni. Külön érdekességek a kritikai kiadások tudo­mányos bibliakutatást végzőknek. Többnyire héber, görög és latin szö­veggel (Kittel-Nestle), ahol nem ritka, hogy né­hány sornyi szöveghez egy egész oldal „lapalji jegyzet” illeszkedik, megjelölve az összes vo­natkozó variánst a több­tízezernyi rendelkezésünkre álló kézirat, papirusz- töredék megjelölésével. Ebbe a csoportba tartoznak a bilingvis (kétnyelvű) kiadások (vagy akár még több nyelven), melyekben egymás melletti külön hasábok­ban olvasható ugyanaz a szöveg. Avagy csak egy nyel­ven, de nyomon követve az évszázadokon keresztül megjelent különböző fordításokat. Nyelvek tanulásá­ra a leghatékonyabb segédeszköz! A tudományos ku­tatást, de a ceruzával, tollal, filctollal olvasó hívőt is segíti a jegyzetelgetős Biblia, ahol a keskeny sávban nyomott szöveg mellett üres hely, vagy minden oldal­hoz üres lap van kötve saját kommentárok, megjegy­zések, kérdések odafirkantására. Se szeri, se száma a magyarázatos Bibliáknak. Hol a könyvek vagy fejezetek elején, hol pedig az egyes ver­sek után teológiai, kortörténeti vagy homiletikai segít­séget adnak. A protestánsok ugyan nem tartják helyes­nek, bár Károli Gáspár Vizsolyi Bibliája is ilyen volt, s a Luther-Bibel Stuttgarti Jubileumi kiadása is magya­rázatos. Van, hogy a „fontosabb”, mintegy aranymon- dásszerű verseket fetten (kövér betűkkel) emelik ki, van, hogy egy-egy vershez illusztrációt alkalmaznak.. Az illusztráció többnyire művészi rajz, esetleg klasszi­kustól (Rembrandt, Dóré etc.) származó metszet. A Biblia pauperum, az analfabéta szegények számára ké­szült falfestmények kései utódaként így van fotóbiblia nagyszerű asszociatív modem fotóanyaggal, vagy gyer­mekrajzokkal és zsinórírással szedett gyerekbiblia. Az is természetes, hogy a comics-őrületből a Biblia sem maradhatott ki, s aki akarja, az képregény-formában is olvashatja kissé elsekélyesítve ugyan, de mégis. Megrendültén vettem kézbe a kézzel írt láger-Bib- liát, melynek összevissza verseit emlékezetből próbál­ták a foglyok felidézni, és evangéliumok szerint ren­dezni. Nem kevésbé izgalmas olvasmány a szinopszis- Biblia, ahol többnyire a négy Evangélium (vagy Ószö­vetség esetében a különböző történeti könyvek) azo­nos történeteiről tudósító megfogalmazása egymás mellett olvasható, s így szóról szóra nyomon kísérhe­tő a redakció története. Áldással olvasható az áhítatos-Biblia, ahol az egy- egy gondolati szakasz után rövid és frappáns igema­gyarázat, irodalmi illusztráció, vers, regényrészlet, meditativ anyag szerepel. Számomra persze mégis legdrágább az én Bibliám. Nem több száz éves, melynek belső borítójára ük­apám kalligrafikus betűivel fel lenne jegyezve déd­apám születési dátuma. Csupán félszáz éves és apám írt bele pár ajánló sort. Bőrbe kötött teljes Biblia, fi­nom-erős bibliofil papíron. Rézcsatja sincs, de a la­pok oldalról aranyozottak, bár az aranyozás az alsó harmadnál erősen kopott a hüvelykujjamtól. A lapo­kon néhol kávéfoltok, zsírpacnik. Van kipottyanó, iz­zó pipadohánytól származó égésnyom is. Azonkívül összevissza van firkálva, aláhúzogatva, dátumok meg miegymás és elég sok szamárfül is ékteleníti szegényt. Lapok itt-ott celluxszal gondosan visszaragasztva, azt hiszem egyszer a hátizsákban tisztességgel el is ázott. Mint lelkész, életemben elég sok Biblia megfordult a kezemben, mint teológus, elég sok Szentírásból dol­goztam s mint bibliateijesztő, meglehetősen sok Könyvet eladtam. Mint Bibliát szerető ember sok-sok gyönyörű példányt csodáltam meg múzeumokban, vagy magánkézben. De az én Bibliám mégis a legdrá­gább. Nekem. Nem azért csupán, mert fellelhetők benne kamaszkorom óta lelki-hitbeli változásaim nyomai, egy-egy igéhez kötve emberek, helyek, élmé­nyek elevenednek meg évtizedek távolából, hanem mert dokumentált bizonyítéka annak, amit Sylvester János Újtestaiúentum-fordításának ajánlásában ol­vasni: „Az ki zsidóul és görögül és vígre deákul Szólt vala rígen, szól neked az itt magyarul.” Az Isten Igé­je, szava hozzám. Azé az Istené, Aki Krisztusban már „megüresítette önmagát”, de ezenfelül még a gyarló emberi szavakba is letranszformálta önmaga magas­feszültségét, hogy nekem szegénynek kapaszkodóm, vigasztalásom és jó reménységem legyen. Könyvtáramban elég sok könyvet összehordtam. Ha párat kölcsönkérnek s elfelejtik visszahozni, több­nyire észre sem veszem. De az én Bibliám nélkül na­gyon üres lenne a könyvespolc, az éjjeliszekrény. De főleg az életem. ÜZENET XLVI. évfolyam 1997. 2. szám A VENEZUELAI MAGYAR, EVANGÉLIUMI KERESZTÉNYEKHEZ 600 éue született Gutenberg János a könyvnyomtatás feltalálója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents