Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-07-13 / 28. szám

Evangélikus Élet 1997. julius 13. „...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EGYMÁSSAL” A megújulás útján az egység felé A katolikus egyház (2.) Mindnyájan tudjuk, mennyit romboltak a lelkekben az elmúlt évtizedek. Már csak ezért sem folytathatta 1990 után, a vissza­nyert szabadságban egyházunk ott, ahol 1948-tól korlátok közé kényszerítették. Az újrakezdés szép példáit láthatjuk a szerzetesközösségek erőfeszítéseiben. Őket érte talán a legnagyobb csapás. Hármas fo­gadalmukkal (engedelmesség, szegénység, szüzesség) és közös­ségi életükkel nemcsak a hitbeli elkötelezettség példái kívánnak lenni, hanem fontos társadalmi igényeknek is megfelelnek. Gondoljunk csak a középkori szociális problémára választ kí­náló, úgynevezett koldulóren­dek (ferencesek stb.) stílusára: távol eső apátságok helyett a vá­rosokba települő közösségeikre. Az 1950 és 1989 közötti tiltás csak négy szerzetesrend műkö­dését tette lehetővé, azt is korlá­tozottan. Ma hazánkban 23 férfi és 54 női szerzetesrend kezdte újra tanító, betegápoló, szociális gondozó vagy szemlélődő életét. Legismertebbek közülük a Szent Benedek szabályait követő ben­cések, a talán legnagyobb szelle­mi mozgékonyságot mutató je­zsuiták (Jézus Társasága) és a mindig időszerűséget példázó fe­rencesek népes közössége. A magyar katolikus egyház­nak és szerzetesrendjeinek mint­egy 25 szociális otthona és kü­lönböző szociális és egészség- ügyi szolgálata működik (köztük 2 kórház). Országszerte 39 kato­likus óvoda, 73 általános iskola, 38 gimnázium, 13 szakközépis- kola/szakmunkásképző, 1 egye­tem és 4 főiskola áll a művelődés és nevelés szolgálatában a szer­zetesrendek és egyházközségek fenntartásában. 14 egyetemi és főiskolai, 16 középiskolai kollé­gium működik. Reményt keltő adatok, amelyek az igények és lehetőségek arányában fognak növekedni. Egyházközségeink életében mind tevékenyebbek a világi hí* vek. Ennek oka nem csupán a paphiány, hanem a II. Vatikáni zsinat régi-új egyházképe, mely szerint a pápa, a püspökök, a pa­pok és a hívek együtt alkotják az egyházat. Mindenkinek a maga hivatása szerint kell részt vennie az egyház missziós és imádságos küldetésében. (Ezek egyike pél­dául a hitoktatás, amely templo­mi és iskolai keretben jól kiegé­szíti egymást. A részvétel növe­kedett, de nem változott a fel­adat: csak a gyerekek és fiatalok érdeklődését felkeltő nevelői magatartás és módszer emeli szívós munkával a létszámot.) Az egyházközségeken belül ki­sebb lelkiségi és apostoli csopor­tok sokszínű egységéhez sok lel­kipásztori tapintatra is szükség van. Liturgiánk, istentiszteletünk lényegében ugyan nem, de a II. Vatikáni zsinat irányelvei szerint - nyelvében, közösségi formái­ban nagyot változott. Legfonto­sabb része a szentmise, amelyben kitüntetett helyen áll a szó (ige), és hitünk szerint a kenyér-bor színében Krisztussal egyesülünk. Ezért a szentmise két fő része a tanító rész, valamint a Krisztus nagycsütörtöki megváltói önát­adását és annak nagypénteki be­teljesülését, a húsvéti megdicső­ülést valóságosan megjelenítő rész. Nem megismétlő, mert Krisztus áldozata egy és egyszer s mindenkorra szóló, de a ke­nyér és bor színeiben megjelení­tő ez a liturgikus cselekmény, hogy minden kor minden hívő embere belekapcsolódhassék Annak akarata szerint, aki ezt mondta: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Még a régi, olykor műemlék templomainkban is a hívek felé fordult és közeledett az oltár, a modem templomokban pedig a hívek ülőhelyei egyenesen kör- beölelik azt. Gyakoribbakká vál­tak az egyszerű fehér liturgikus öltözékek. Mind liturgikus nap­tárunkban, mind templomaink­ban is gondunk van rá, hogy Jé­zus Krisztus megváltói művéhez kapcsolódó ünnepeink más tisz­telet - például a szentek ünne­pei - ne homályosítsák. (A szen­tek helyes tisztelete persze ép­pen a megváltói kegyelem művét építi bennük és példájukból akar meríteni a Krisztus-követéshez.) A katolikus egyház úgyneve­zett zsinati megújulása a ‘60-as évektől kezdve a külső szemlé­lők körében számos „szenzációs újítás”-nak tűnt és félreértést keltett. Pedig nem először és bi­zonyára nem utoljára fordult elő az egyház történelmében, hogy újabb (nemritkán az őseihez visszanyúló) formákat, a kor „akusztikai viszonyainak” meg­felelőbb hangsúlyokat keresett az egyház az örök érvényű igaz­ság hirdetéséhez. A II. Vatikáni zsinatnak a megújulásban az is fontos szempontja volt, hogy „életünk hívebben és egyértel­műbben tanúskodjék arról a ta­nításról és szeretettől, amelyet Krisztus hagyott ránk apostolai által.” Rosdy Pál Jobaháza Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek a szíve erősebben dobog Jobaháza nevének hallatá­ra. Mert szép, kedves, meghatáro­zó emlékek újulnak meg, hogy együtt ünnepeljünk és örüljünk ennek a kedves, jelentéktelen Sop­ron megyei kicsiny falu népével, mikor öröméről olvasunk. Hiszen vagyunk még néhányan, egyre ke­vesebben, akik részére egyáltalán nem jelentéktelen emlék s nem ke­vés élmény fűződik Jobaházához. Hiszen éppen hatvan évvel ez­előtt, 1937. március 31-től április 8-ig éltünk ott, a soproni teológu­sok faluszemináriumának tagjai, meg néhányan érdeklődő teológus társak, hogy „falukutatást” végez­zünk. Velünk volt Voipio Marci, finn vendéghallgatónk is. Négy kutatócsoportra osztva „dolgoztunk” Damay Ferenc ve­zetésével, dr. Ujszászy Kálmán sárospataki professzor könyve szerint, hogy feltárjuk e forgalom­tól távol eső kicsi falunak az éle­tét, munkáját, szokásait. Nem tu­dom, ki mit gyűjtött, hogyan vé­gezte el a rábízott feladatot. Soha nem került szóba, hogy a négy ku­tatócsoport vezetői összegezzék a csoportunk tagjai által gyűjtött adatokat, tapasztalatokat. Szemi­náriumunk vezetője, Damay Fe­renc, IV. éves sem szedte össze „falukutatásunk” eredményeit, s nem jelent meg híradás sehol ar­ról, hogy a soproni evangélikus teológusok is végeztek, éppen Jobaházán, akkoriban divatos „fa­lut megismerő’’ munkát. Énreám a falu erkölcsi helyzetének vizsgá­lata volt bízva. Tétova és gyakor­latlan tapogatózásaimra minde­nütt igen merev és sértődött eluta­sításra találtam, ezért felhagytam az ilyen irányú ismeretszerzéssel. Úgy tudom, néhány kollégám igen ügyesen szedett össze falubeli pletykákból néhány csokorra va­lót, de igazán használható ered­ményt nem adtak ők sem. Az igaz, megtudtuk, hogy a falu úgy amint van, kisgazdapárti. Mégis a kor­mánypárti jelölt győzött. Többség­ben éltek ugyanis faluban azok a gazdák, akik valamilyen függőségi viszony miatt, pl. gyermekeik ta­níttatása, állásbeli elhelyezkedés stb. miatt jobbnak látták, ha a kor­mánypárti jelöltre voksolnak. Hi­szen a választás nyílt volt: minden szavazóról mindenki tudta, kire szavazott. Az illetékes hatóságok is. Ezért nem kockáztathattak a függőségben lévők. Napirendünk szerint napközben segítettünk annak a gazdának, aki­nél szálláson voltunk. Igen barát­ságosan és nagy . szeretetettel fo­gadtak minket! Örömmel és nagy pedagógiai türelemmel vették „se­gítségünket”! Néhányan az iskolá­ban segédkeztek. Este vallásos es­tet tartottunk, műsorral. Minden este más professzorunk tartott ige­magyarázatot. Nagy segítőkészség­gel és örömmel. Mindig jelen volt az egész falu. Koczor Ferenc tanító úr nélkül azonban semmi sem sikerült vol­na! Neki köszönhetjük a táborozás sikeres és zavartalan lebonyolítá­sát. Igazi példaképe ő mai napig számomra az önfeláldozó, helyét és feladatát nagy hivatástudattal, meg felelősséggel ellátó névtelen „nemzet napszámosának”. Örök hála és köszönet Neki segítségé­ért! Nem készült könyv, írásos be­számoló, nem került a nyilvános­ság elé Jobaháza élete. Mégis igen sikeresnek tartom jobaházi tábo­rozásunkat. Ha nem is maradt „tu­dományos” nyoma ottjártunknak, a résztvevők igen sokat tanultak, tanultunk. Láttuk a magyar falu népének életét, mindennapjainak munkáját, terheit, gondjait, meg a falu „szellemiségét”. A felbomlott ősi falusi kultúrának nyomát nem, de gondolkodását, felelősségérzet­ét, minden nehézségét, megpró­báltatását hősiesen vállaló elszánt­ságát megismertük. Elkötelezettjei lettünk egy életre a magyar falu­nak és népének, s ez segített lelki­pásztori munkánkban is. Gömöry József Hívő emberek a Szentírást nem­csak naponkénti lelki táplálékként szokták használni, hanem útmuta­tó eligazító igeként is, mind a taní­tás, mind a mindennapi élet dolgá­ban. - A reformáció korában ha­zánkban az állandó hadakozás közt élő és adózó szegény népnek nem volt könnyű Bibliához jutni akkor sem, mikor már volt teljes magyar nyomtatott Szentírás. Lelki táplálé­kuk a hangzó prédikáció és az éne­kek mellett a káté volt. Hiszen a Kiskáté, amit még a második világ­háború után is szó szerint tudnia kellett a konfirmálkodó gyermekif­júnak, a Biblia legfontosabb és leg­világosabb szövegeit tartalmazza. - Későbbi káték összefüggésükből kiemelt igazoló mondásokra (dicta probantia) hivatkoztak. Azonban a Szentírás Isten szava emberi szóban, ezért figyelni kell arra: ki, mikor, kinek, miért mond­ta azt az igét? - Kiragadott íráshe­lyekkel kísértette Jézust is a Sátán. - A szentírók más-más gondolko­dásmóddal vallják ugyanazt. Ugyanaz a szó jelenthet máskor mást, és ugyanazt a dolgot többfé­le szó jelentheti. A tanbeli eligazítás alapja a meg­igazító ige, amely a bűnöm miatti kétségbeejtés után Isten bocsána­tának elfogadására és Megváltóm hálás szolgálatára indít. Prófétai ige Luther még nem ismerte föl, hogy az Ószövetségnek Ábrahám előtti időről szóló szövegei nem történelmi és természettudomá­nyos ismereteket közölnek, ha­nem koruk ismereteinek szintjén és vallásos-mesés (mitikus) mó­don, képes beszéddel (metafora) a múltról mondanak ki Isten Lei­kétől indított hívő bizonyságtételt.- A bibliai őstörténet betű szerin­ti értelmezését sok komoly hívő vagy tájékozatlanságból, vagy „Jé­zus pólyája” tekintélyének féltésé­ből követi. - Ha Mózes a mai tu­dománynak megfelelő formában szól, kortársai számára lett volna érthetetlen. - Egyébként mai is­mereteink magyarázatot adnak olyan eseményekre, amelyeket nemrégen mesének véltek. Hogy ezek az igen kis valószínűségű ese­mények megtörténtek, az maga­sabb értelem és erő jeladása. - A Szentírás nem világi tankönyv, ha­nem célja, hogy komolyan vegyem Jézust és rábízzam a múltamat és a jövőmet. A Biblia ihletettsége abban áll, hogy hasznos megtérí­tésre és az újonnan született em­ber nevelésére, hogy alkalmas le­gyen a jóra, polgári felelősséggel is. A még beteljesületlen próféciák részleteit nem csoda, ha nem ért­jük. Hiszen beteljesedésük előtt a Megváltóról szóló legfontosabb próféciákat sem értették teljesen és helyesen, olykor maguk a prófé­ták sem. Egyébként is a prófétai beszéd legtöbbször képes beszéd, amiről már volt szó. A Biblia emberei nem egyszer prófétai szótól vagy jeltől vártak eligazítást bizonyos helyzetekben. Hogy Isten mit akar, megtudhat­juk parancsolataiból „vezetés” nél­kül is (lSám 10,7). - Nem minden „Istentől való jel”, amit annak vél­nek. Döntő a Szentírás, de nem a betűje, hanem a Lélek. - Vannak, akik a Koránba tűt bökő mohame­dánhoz hasonlóan akarják kierő­szakolni Isten vezetését. Elretten­tő példa, hogy „elmenvén föl­akasztó magát”. - Viszont Istentől sokszor megáldottak az Útmutató kisorsolt napi ószövetségi mondá­sai, melyekhez újszövetségi párju­kat hittel és ésszel választják a hermhuti testvérek. A Bibliát mindenesetre olvas­nunk kell, hogy ismerjük, de ha nem érzi magát pillanatnyilag megszólítottnak a hívő ember, ak­kor se mondja, hogy „ma nem szólt hozzám az Úr”, hisz lehet, hogy én voltam süket vagy figyel­metlen, de az is lehet, hogy Isten „csak” tanítani akart, netán ismé­telteivé. Dr. Zsigmondy Árpád A Központi Pályaudvaron va­gyunk. Hideg, téli nap van. A síne­ken egy hosszú szerelvény áll. Vas­úti őr vigyázza: csak az szállhat fel, akinek megvan a retúrjegye, az életlapja és a behívó levele. Egyik sem hiányozhat a három közül. Bottal is nehezen járó, fehér ha­jú nénike tipeg az őrhöz és mutat­ja írásait. „A behívólevél hiányzik”- állapítja meg az őr. „Azt még nem kaptam” - mondja a nénike. „Akkor menjen szépen haza és várja meg a behívólevelet; a vonat mindennap indul!” - így az őr. „De kérem” - pityeredik el a néni - „az én életem már céltalanná vált! Apámat, anyámat, egyetlen öcsé­met, három (!) jó férjemet elte­mettem, fiaimat felneveltem, az unokáimat is megláttam. Teljesen egyedül maradtam! Miért éljek to­vább?! Csak terhére vagyok a csa­ládnak! A minap is egyik fiatal is­merősöm agyalágyult vénasszony­nak nevezett!” „Ne törődjön ve­lük” - próbálja megvigasztalni az őr - „olvassa el a Bibliából Péter első levele 9. versét, s abból meg­tudja, hogy életünk (hitünk) célja lelkünk üdvössége! Tehát van célja életének! Egyedül sem maradt! Hiszen megírattatott: „Én veletek vagyok minden napon a világ vége­zetéig! A viszontlátásra búcsúzom”- mondja az őr és visszaindítja a nénikét... A végállomás* Közben a vonatta egyre többen szállnak fel: öregek, fiatalok, nők, férfiak, sőt még csecsemőket is hoz édesanyjuk. Az anya bemutat­ja az iratokat, azután ablakon ke­resztül feladja a gyermeket... Egy lélek átveszi. - Végül megtelik a szerelvény és zakatolva elindul. Hegyen, völgyön, alagutakon ke­resztül eljut a keresztútig. Ez a vo­nat nem megy tovább - át kell szállni. Itt is pályaudvar van. Itt azonban két sínpár van, két szerel­vénnyel. Bal felől egy fekete vonat áll, hatalmas, tepnes kocsikkal. Ez a hosszabb. Jobbról pedig egy igen keskeny, fehér kocsikból álló sze­mélyvonat vár indulásra... A most érkezett vonatból min­den utast leszállítanak. Ezen a he­lyen csupán az életlapot ellenőr­zik, amelyikre az ördög mindig fe­kete pecsétet nyomott diadala je­léül. Ám Jézus - ha az illető igaz szívvel megbánta bűnét - piros szívvel átpecsételte a fekete kört. Akik tiszta lappal érkeznek (főleg csecsemők), azokat azonnal a kes­keny, fehér kocsikba rakják. Egy férfi közeledik az elosztó csoporthoz. Már messziről kiáltja, hogy ő egész életében kényelme­sen élt, halála után sem akar szűk helyen szorongani. Az őrök ráte­kintenek a lapjára: szó nélkül en­gednek kérésének, a fekete vonat­ra kerül. Ismét férfi következik. Elmond­ja, hogy a nagy hidegben megfa­gyott, míg barátja 9 aki lopott - a börtönben életben maradt... Piros szívekkel van tele a lapja. A fehér kocsiba kerül. Egy pénztárosnő az­zal dicsekszik, hogy az időseknek egy-egy tételt kétszer blokkolt. Ha észrevették, „pardon, tévedtem” mondattal intézte el az ügyet. A soros férfi elmondja, hogy egy idegen lakás ajtón kívül felejtett kulcsáról másolatot készíttetett, majd visszaadta azt (még meg is ,köszönték!.)..és. amikor a család nyaralni ment, kirámolta az ott­hont... A gazdagabbak főleg csa­lással, sikkasztással képviseltették magukat. Valamennyien a fekete vonaton utazhatnak tovább. Még egy árva kislányt irányítanak a fe­hér kocsiba, akit harmadik mosto­hája próbált „megnevelni”. Majd elindul a két szerelvény. Balra a fekete a pokol, jobbra a fe­hér a mennyország felé... A fekete gyorsvonat nagy sebességgel rohan a céljához. A tűzoszlop már messziről látszik. Hangos jajgatá­sok, káromkodások zaja hangzik egyre hangosabban. A fehér vonat is elindul. Szép tájakon visz az útja, lassan halad, hogy gyönyörködhessenek a táj­ban a benne ülők. Közelebb érve a célhoz, halk zene és énekszó hal­latszik: „AZ ÚR CSODÁSÁN MŰKÖ­DIK!...” N.N. * A néhány hete megjelent Kőháti Dóra: Végállomás a Föld? című cikkét gon­doltam tovább. Azt írtam meg. A szereplők valamennyien az életből vett szemé­lyek. Grazi színes Első tudósításomat küldöm Grazból a II. Európai Ökumenikus Nagygyűlésről. Európa egyházai népének színes kavalkádját láthatjuk itt ezekben a napokban, a vásárváros pavilonjai között. A gyűlés most „rázódik össze”, mindenki keresi csoportját, melybe jelentkezett, a helyet, ahova kitűzték megjelenését. A kezdőnapon - a hivatalos kimutatás szerint 7064 résztvevőt regisztráltak - azóta a szám 8000fölé emelke­dett. Legtöbben Romániából jöttek, 992-en, nagyobb­részt ortodoxok, de sok evangélikus ismerőssel is talál­koztunk 945 német és 808 osztrák résztvevő mellett a magyar bejegyzett látogatók száma: 171. Osztrákok na­ponként jelentkeznek látogatóként és ezt teszik a határ mentén lakó magyarok is, akik könnyen jönnek akár naponként vissza a gyűlésre. Kikből áll a színes tömeg? Valamennyi európai egy- ház/felekezet képviselve van. Örömünkre sok a fiatal, akik bent a vásár területén vagy a város terein, utcáin összeverődve énekelnek zenélnek versekkel vagy panto­mimmai mutatkoznak be, bibliai részeket aktualizál­nak forró társadalmi kérdéseket jelenítenek meg hogy felhívják a küldöttek figyelmét, nem lehet némán elmen­ni az Európa valamennyi országát szorongató kérdések mellett. Európa „kosara” dőlt ki itt Grazban és kiálta­nak megoldásokért. A fiatalok katonai szolgálat alóli mentesítése (nem minden országban megoldott úgy, mint nálunk), a munkába kerülés nehézségei, lakáskér­déseik a nők munkához jutása, szociális problémák a nők helyzete, szolgálata a különböző egyházakban, a katolikus egyházban végeznek hitoktatást, az ortodoxok nem avatnak nőket lelkészi szolgálatra és sok hasonló probléma „hever” a vásárváros útjain. Rengeteg a fórum és a vitaalkalom. A bőség zavará­ban vagyunk Nem lehet mindenhova eljutni, azonos időben 10-20 helyen folynak ezek Egyik délelőtti ilyen alkalmon magyar előadóként Harmati Béla püspökünk tartott bevezető előadást, témafelvezetést. A téma a sze­génység és a munkanélküliség volt. Erre még később visszatérünk beszámolásunk során. Szerdán este „ magyar találkozó ” volt a ferencesek ko­lostorában. Több, mint kétszázan voltunk! - alig fértünk be a terembe. Grazban élő magyarok is jöttek erre a ta­lálkozóra, és szombaton megfogjuk ismételni. Tudósításom végén két „sztori” jut eszembe. Az egyik a megnyitó istentiszteleten történt. Szabadtéren, a Frei- heitsplatzon folyt az ökumenikus istentisztelet. Erről is majd a következőkben írunk Az istentisztelet kezdetén beborult felettünk az ég. Ijesztő, sötét felhők gyülekeztek Leesett néhány csepp eső - mindenki maradt a helyén. Azután a tér egyik sarkában felragyogott kettős szivár­vány! Öröm morajlott végig a téren. Graz felett ragyog a szivárvány. Isten a „Noé jelével” biztatja Európa ke- resztyénségét. A „Megbékélés és kiengesztelődés - Isten ajándéka és az új élet forrása” téma olyan feladat szá­munkra, mely nem reménytelen. A szivárvány Isten szö­vetségének a továbbélés lehetőségének jele! És az egyhá­zak elsegíthetik a népeket, a társadalmakat is arra, hogy békességet, kiengesztelődést találjanak A másik „sztori” velünk a magyar csoporttal történt. Úgy kezdődött, hogy szállást a szélrózsa minden irányá­ban kaptunk Volt, aki a városban, volt aki a környéken. E sorok írója is 30 km-ről jár be naponta. Hafenscher professzor is 30 km-re, Schöklniklben kapott szállást. (Úgy látszik a „fiatalokat” telepítették messzebbre!) A várostól északra, 1400 méteres magasságban, hatalmas erdő szélen, egy síelésre alkalmas szép tisztás mellett, gyönyörű panorámával, kitűnő hely volt. Csak éppen nem júniusban, és nem egy konferencia vagy nagygyűlés alkalmával. Valamilyen buszjáratot kb. 5 km-es gyalog­lással lehetett volna elérni, ha be akart jutni a városba. Ez nem sikerült. Harmati püspököt szállásán a követke­ző üzenet várta: ,„Az algériai küldöttség egy tagja, Hafenscher kéri, tegyenek valamit, hogy bejuthasson Grazba a nagygyűlésre. ” Hát igen. Az üzenet átvevője a „Hungarian ” szót értet­te lAlgeriennek”. így alakultunk át algériai küldöttség­gé, már a második napon. Természetesen sikerült elin­tézni, hogy bekerüljön a városba. Most már zökkenő- mentesen konferenciázunk Gyűjtöm az élményeket. Talán még összejön egy tudó­sításra való, de ezt már otthon írom meg. Most ezzel a „színessel” jelentkezem. Az írás kissé körülményes, mert írógépem,' amit a sajtócentrum előzékenyen rendelkezé­semre bocsátott csak „németül” tud. Hiányoznak a ma­gyar ékezetes betűk Ezért most befejezem. Ez a könnyű tudósítás legyen bevezetése a többinek melyben a nagy­gyűlés vitáiról, megnyilatkozásairól, üzenetéről majd a to­vábbiak során írni fogunk Adjon Isten megbékélést és ki­engesztelődést mindnyájunknak! Tóth-Szöllős Mihály TÚRMEZEI ERZSÉBET: Mindig csak adni „... szomjaztam és innom adtatok--.” (Mt 25,35) Az öreg kút csendesen adja vizét... így telik minden napja. Áldott élet ez! - fontolgatom: csak adni, adni minden napon! Ilyen kúttá kellene lennem! Csak adni teljes életemben! Csak adni? Térhet is jelenthet Jó kút, nem érzed ezt a terhet? Belenézek... tükre rámragyog: Hiszen a forrás nem én vagyok! Árad belém! Csak továbbadom frissen, vidáman és szabadon. Hadd éfjek ilyen kút-életet! Osszak áldást és szeretetet! Nem az enyém. Krisztustól kapom. Egyszerűen továbbadhatom. A. Kleemann után németből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents