Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-06-08 / 23. szám
FIATALOKNAK Evangélikus Élet 1997. június 8. GYERMEKEKNEK Jfr & „FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK” Egy gyermek keresi otthonát I. rész A kikötő felett csend és sötétség honolt. Az óceán hullámai ezen az éjszakán szelíden nyaldosták a pálmafás strandot. A „Szimbang” békésen ringatózott fel-alá, csak a horgony lánca csikordult meg olykor, és egy-egy éjszakai madár rikoltása hallatszott a szárazföld felől. Az utasok rég a fedélzeten voltak, a legénység nyugodtan várta, hogy feljöjjön a hold. A holdvilágban ugyanis könnyebb a hajót kivezetni a sekély, korallzátonyokkal teü vízen a nyűt tengerre. Egy vesszőből font széken ültem a fedélzeten a többi utas között. Könnyű volt beszédbe elegyedni, hisz mindenki örült, ha beszélgetőtársa akadt. Az utasok zöme misszionárius volt, akik gyakran hónapokat töltöttek egyedül állomáshelyükön. Csak ritkán találkoztak olyanokkal, akik értették a nyelvüket, és ismerték a problémáikat. A gyerekek már mind lefeküdtek. Amikor először a fedélközbe mentem, hogy megnézzem a kislányomat, nem vettem észre rajta semmi különöset. Gudrun mozdulatlanul feküdt a helyén és aludt. Szőke tincsein és tenyerén izzadtságcseppek csillogtak. A hőség a gyerekeket még jobban megviselte. Visszamentem a fedélzetre. Éjféltájban az utasokon erőt vett az álmosság. Egyszerre csak vörösesen izzó fényével előbukkant a tenger felett a hold. Elérkezett a horgony felszedésének ideje. Még egyszer megnéztem Gudrunt. Ijesztő látvány tárult eléíftv ' Nyugtalanul hánykolódott a kemény fekhelyen ide- oda. A kis ökölbe szorított kezeivel összevissza csapkodott maga körül. Egész teste reszketett a láztól, és amikor megérintettem a homlokát, rögtön tudtam: Gudrunnak maláriarohama van. Kétségbeesetten gondolkodtam, mit tegyek. Kizárt, hogy a kicsi ebben az állapotban órákig utazzon a tengeren. A kikötőben sem autó, sem telefon nem volt, hogy egy orvost elérhettünk volna. Félelmemben felébresztettem az egyik misszionáriust. Miután megnézte a gyermeket, a kapitányhoz ment. A kapitány lehajtott fejjel gondolkodott: „Hát így semmiképpen nem futhat ki a hajó.” Majd egy matrózhoz fordult: „Eredj, fuss el Buangiba a kórházba! Fuss! Érted? Ne sétafikálj! Küldjenek egy autót, addig várunk.” Buangi mintegy hét kilométerre volt, ami éjszaka két órába is beletellett. Szörnyű volt a várakozás. Tehetetlenül álltam Gudrun mellett. A kapitány pipára gyújtott. Jó két és fél óra elteltével végre feltűntek az autó fényszórói. Gudrunnal a karomban felkapaszkodtam a kis teherautó vezetőfülkéjébe. A „Szimbang” szinte hangtalanul eltávolodott a stégtől. Ez a maláriaroham alaposan keresztülhúzta a számításainkat. A rövid szabadságot otthon akartuk élvezni. Most viszont a bizonytalanság és a félelem, hogy ebben a szép, de idegen és veszedelmes trópusi környezetben a gyerekkel valami baj történhet, újra fenyegetően lépett életünkbe. Irmgard Bergmann nyomán „TUDOD-E...” milyen a vad fügefa? Ez a fa tőben elágazó, s ágai vízszintesen helyezkednek el: ezért igen könnyen fel lehet rá mászni. Szép lombsátora pompás árnyékot ad, gyümölcsének íze a fügéhez hasonló, ezért kapta az eperfügefa nevet is. A meleg időjárást kedveli, s így nem a hegyek között, hanem a síkságokon nő, például a Jordán folyó völgyében és Egyiptomban. Amósz könyvében azt olvassuk, hogy kedvelt csemegeként fogyasztották apró gyümölcseit. Tbdod-e, hogy az Újszövetségben hol olvashatunk erről a fáról? KÉPREJTVÉNY A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyünk, Petőfi u. 359. MESE AFRIKÁBÓL A Szaharától délre nagy szárazság pusztított A szavanna füve elszáradt, az állatok szondázták, a sivatag egyre jobban előretört. Még a fákat és a szárazsághoz szokott bokrokat is a pusztulás fenyegette. A kutak és a patakok rég kiapadtak. Egyetlen virág élte túl a nagy szárazságot, egy forrás közelében. De ez a forrás is a kétségbeesés határán állt Szomorúan kérdezte: „Miért kínlódok én itt, egyetlen virág miatt, amikor a környéken már minden más elpusztult?” Ekkor lehajolt hozzá egy kiszáradt fa és ezt mondta neki: „Te kedves kis forrás, senki nem váija tőled, bogy az egész pusztaságot életre keltsd. A te feladatod csak az, hogy ennek az egyetlen virágnak megtartsd az életét!” BEMUTATKOZUNK A „Kisifí” Amikor először hallottam, hogy a zuglói ifjúság legftatalabbakból álló csoportját Kisifinek hívják, bevallom, kicsit furcsállottam. Valahogy komolyabb névre számítottam egy ifjúsági bibliakörtől Ma már kimondottan rosszul nehézkesen hangozna az, hogy a „kis ifjúsági” vagy valami hasonló hivatalos név. A Kisifí története 1989-ben kezdődött, amikor is útjára indult egy konfirmációra készülő meglehetősen népes csoport, amelynek tagjai 1990. május 27-én konfirmáltak. Ezt követően a konfirmandusok csoportjából ifjúsági csoport lett, és az akkor igen sok tagot számláló „Nagyifi” nyomán a Kisifí nevet kapták. Az évék múlásával folyamatosan változott a Kisifí összetétele, sokan jöttek újak, és sajnos sokan el is mentek. Kezdetben Szabó Lajos vezette a csoportot, majd néhány hónap elteltével sorrendben három teológus, Rihay Szabolcs, Solymár Mónika és Smidéliusz Gábor vette át a vezetést. Mivel ők is és Lajos bácsi is aktív szervezői voltak a gyenes- diási nyári konferenciáknak, az ifi tagjai közül nincs olyan, aki legalább két-három konferencián ne vett volna valaha részt. Szintén Smidéliusz Gábor révén többségünk járt a keszőhidegkúti gitártáborokba is. Egyszóval örömmel - sőt talán egy kicsit büszkén is mondhatom, hogy kevés olyan ifjúság van az országban, amely hasonló lelkesedéssel él az egyházunk által biztosított nyári alkalmakon való részvétel lehetőségével. Ami a Kisifí működését illeti, az hosszú éveken át rendkívül rendszeres volt, abban az értelemben, hogy minden péntek délután öt órakor összegyűltünk a gyülekezeti teremben, és szinte menetrend- szerű pontossággal kezdődtek az i^úsági órák. Ahogy azonban tel- tek-múltak az évek, mindenkinek szaporodtak az elfoglaltságai, sokan dolgozni kezdtek, sokan továbbtanultak, sokan mindkét irányba elindultak, tehát az ötórai kezdésből lassanként hat, majd hét óra lett. Most valahol itt áll a folyamat, de ki tudja, vajon lesz-e megállás? Az idő múlása más változást is hozott az életünkbe. Mivel az élet rendje az, hogy semmi nem tarthat örökké a Földön, Móni és Gábor is végeztek a Teológián, és mindketten az ország távoli pontjaira kerültek (Móni hitoktató-lelkészként Sopronba, Gábor segédlelkészként Somogyvámosra). Nem mondható azonban, hogy a folytonosság megszakadt volna, ugyanis már tavaly szeptember óta vezetőként velünk volt Mesterházy Balázs, akkor még Gáborral együtt, ám az idei tanév kezdete óta egyedül vezeti az ifjúságot. Az igazsághoz tartozik, hogy mivel velünk egykorú, komoly feladatot jelenthetett volna) számára, hogy közénk tartozóként „pásztorodon” minket. Szerencsére ez tökéletesen sikerült neki. Fontosnak tartom elmondani, hogy mivel telnek a pénteki ifjúsági óráink. Kezdésként és befejezésként mindig énekelni szoktunk. Ezek az énekek elsősorban ifjúsági énekek, az Új Ének füzetekből. Mivel ezek ai. énekek általában gitárkísérettel hangzanak jól, elmondható, hogy ezeknek a „meghonosítása” is Gábornak köszönhető. Az éneklést imádság követi, majd pedig rendszerint bibliai, etikai témakörök alapján beszélgetünk. A végén áhítattal és közös imádsággal zárjuk együttlétünket. Néhány alkalommal közös programot szervezünk, például koncertlátogatást vagy kirándulásokat, csendeshétvégéket. Mivel mindenkinek rendkívül korlátozottan van csak szabadideje, a csendeshétvégékre évente egyszer nyílik alkalom, bár ebben az évben kivételesen két közös hétvégét tudtunk eltölteni. Nyolcadik évét tölti tehát együtt a Kisifí, lélekben és összetételben évről évre meg-megújulva. Remélem, hogy még hosszú évekig szükségét fogjuk érezni ennek a közösségnek, és még sok péntek estét tölthetünk együtt, az Úr nevében és jelenlétével. Pászti-Nagy András egyetemi hallgató „Lábam alá sziklát adjál!’9 Ez az ifjúság körében népszerű kánonból származó kérés, amelynek a megírására a 40. zsoltár harmadik verse ihlette meg annak szerzőjét, volt az immár 38. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia főtémája. Erre 1997 nagyhete során, a Köln városától keletre fekvő „Westerwald” erdőség területén található Pracht falucska melletti, „Hohegrete” nevű Evangéliumi Konferenciai Központban került sor. Körülbelül 90 résztvevő jött el erre az együttlétre, akik 10 európai államból azért érkeztek oda, hogy a hit kérdéseivel foglalkozzanak, mert hiszen a hit az, ami ebben az állandóan változó vüágban életünknek szüárdságot és tartást tud adni. A főtémáról szólt a virágvasárnapi megnyitó istentisztelet igehirdetése, amelynek szolgálatát Kiss Szabolcs, az olasz- országi Meránban élő nyugalmazott és Joób Olivér zürichi evangélikus lelkész vezette. Molnár Miklós, a budapesti Kálvin téri református gyülekezet nyugalmazott lelkésze tartotta a délelőtti bibliatanulmányokat, amelyekben a főtémához kapcsolódó igehelyeket magyarázta. A délelőtt második részében, négy napon át egy-egy, a hittel foglalkozó előadás hangzott el. ,A kiskorú hit”-ről Marjovszky Tibor debreceni teológiai tanár szólt,, A (lelki) nagykorúság alapjaidról ijj. Zászkaliczky Pál budapesti matematikus, a Hollandiában született Tüski Márta lelkészjelölt előadásának a címe „Nagykorúság egyéni életünkben” volt, míg Joób Olivéré, aki a kelet-svájci magyar protestánsok lelkipásztora, ,A nagykorúság közösségi életünkben” címet viselte. Az ebédidőt követő szabadfoglalkozás után ezeket az előadásokat munkacsoportokban beszélték meg a résztvevők. Minden reggel - főleg a jelen lévő családanyák vezetésével tartott - áhítattal (imaórával) kezdődött a konferencia napi munkája; egy-egy nap programját pedig a fiatalok által tartott esti áhítatok zárták le, amelyek a 23. zsoltárról szóltak. Voltak tanító vagy ismeretterjesztő, valamint közösségépítő alkalmak is a 38. találkozón. Ezekre - nagyrészt - a vacsora utáni órákban került sor. Ide tartozott a magyarra szinkronizált Jézus-film bemutatása, egy, a kárpátaljai résztvevők által előkészített irodalmi est és egy hangjáték, amely Kálvinról és Szenczi Molnár Albertről szólt. Ezt 14, főleg ifjúsági szereplő adta elő. A nagypéntekre való készülés a nagycsütörtök esti vigíliával kezdődött, amelynek keretében ijj. Zászkaliczky Pál képmeditációt tartott, majd másnap, az ünnepi isten- tisztelet előtt Kiss Szabolcsné és öt teológiai hallgató (három kárpátaljai, egy erdélyi és egy zürichi), valamint vonósok közreműködésével Túrmezei Erzsébet .Átszegezett kezednek köszönöm” versciklusának az előadásával vezették végig a résztvevőket a nagyhét eseményein. Az istentiszteleten egy, a bonni egyetem teológiai fakultásán tanuló fiatalasszony, Z. Demóczi Éva volt az igehirdető, a liturgiái szolgálatot dr. Pósfay György végezte, az énekkar pedig M. Pinter Magda lelkésznő vezetésével két énekszámot adott elő. Nagyszombaton a reggeli áhítat után „morzsaszedés’’ volt. A záróigehirdetést dr. Bereznai Tamás vegyész tartotta. P.Gy. Látogatóban a költőnél - a „Dolgaim elől rejtegetlek, Istenem, én nagyon szeretlek.” (József Attüa: Istenem) A balatonszárszói házban, ahol József Attila élete utolsó napjait töltötte - ma már József Attila Emlékmúzeum - ,yAz Utca és a Föld fia” címmel megnyílt kiállításnak akár mottója is lehet utolsó versének néhány sora: íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet... Nem félretéve, elhallgatva és nem kisajátítva - mint ahogy tették időnként és korszakonként - meg nem értve. A múzeummá lett egykori Horváth-kert panzió hat szobájában Tasi József művészettörténész - a lehetőségéhez képest - témakörökre osztva, figyelve az életrajzi történésekre, mutatja be az életút főbb állomásait. Századunk nagy magyar költője 1905-ben született a ferencvárosi Gát utcában és 1937-ben Balatonszárszón, egy gyorsvonat elé vetve magát, tragikus körülmények között hunyt el. 32 éves volt! Hat terem mégis kevés hányatott élete, emberi sokszínűsége, költészete bemutatására... Vannak hiányzó fejezetek életéből, kapcsolata pl. Vikár Bélával, az „atyai jóbaráttal”, a Kalevala kitűnő fordítójával és a Kalevala - kedves olvasmánya - hatásáról költészetére, de maga a szépen összeállított kiállítás igyekszik József Attilát helyére tenni Kicsit talán úgy, ahogy az idősebb költőtárs, Kosztolányi Dezső látta: József Attila karakán, gyöngéd, izgága, emberi, mérges, ellágyuló, komoly és humoros lélek Anyagát, a szavakat pedig meg tudja tanítani hogy minden esetben kezesen simuljanak szeszélyeihez és hangulataihoz. Mindez azt jelenti hogy költő. ” Számos dokumentum - több először bemutatott írás, levél vagy fénykép -, versek, próza, irodalmi képek, műszárszói emlékmúzeumban alkotások, személyes tárgyak hozzák közelebb a költőt a látogatókhoz, irodalombarátokhoz Korának szellemi kulturális és politikai mindennapjait is megismerhetjük a kiállítási termeket járva. Sőt a szépen gondozott kertben elhelyezett padokon pihenésre és elgondolkozásra is van lehetőség. A kiállítás ötödik terme a lakószoba, melyben a költő élete utolsó napjait töltötte. Berendezése Kovalovszky Miklós 1942-ben készült leírása szerint történt: >yA félig lezárt zsalugáteres ablakon át csöndesen hull be a lombokon átszűrt fény. A bútorzat egyszerű, mint az ilyen nyári idénylakásokban, de tiszta, barátságos minden. Középen, a falnál két fehérre festett, vassodronyos faágy, felettük havas tájkép, a mennyezetről egyszerű, régimódi kis csillár ereszkedik alá. Az ajtó mellett fehér bádogmosdó, a sarokban fehér szekrény. ” Az utolsó terem a tragédiát idézi... A panzió egykori verandáján tárlókban József Attila müveinek új kiadásai életművével foglalkozó tanulmányok. Videotechnika segítségével a költővel kapcsolatos filmek is megtekinthetők. Minden időszakban egy balatonszárszói kirándulás tartalmas szép napot ígér. S az Emlékmúzeum? Amivel József Attila a Szépség koldusa című kötetét ajánlja: „Versemmel hogyha megelégszel - Kínáltam úgyis már elégszer - Fogadd el: véres, könnyes ékszer.” Sebeiken Pálma Pünkösdi Segítség így nevezem azt a könyvet, mely Pünkösd előtt néhány héttel jelent meg Sajtóosztályunkon, és amelyet ugyanott dr. Reuss András, teológiánk dékánja méltatott. Gottfried Voigt: Bevezetés az egyház tanításába című könyvről van szó, melynek fordítását Magyar Istvánnak köszönhetjük. Először a szerzőre gondolok, és megköszönöm Isten Lelkének, hogy évtizedekkel ezelőtt olyan gazdagon elárasztotta a professzort lelki ajándékaival. Hat kötetben jelentette meg kommentársorozatait, me-’ lyekben feldolgozta a perikóparend textusait. Homiletikai munkaközösségünkben hétről hétre úgy lestük könyveit, bízva abban, hogy ha egyikünknek nincsen meg a szükséges kötet, majd a szolgatársunk elhozza. Bizonyos vagyok abban, hogy a súlyos évtizedek alatt az NDK-ban szolgáló lelkésztársaink is úgy szerezték be a Voigt-kommentárokat, mint a friss kenyeret. Az én nemzedékem aktív vagy nyugalmazott lelkészei biztosan ma is élnek segítségükkel. Ez a könyv azért Pünkösdi Segítség, mert ahogy a mi élő Urunk felhasználta Voigt professzort, hogy legyen segítségére egyházunknak, amikor Európa nagy részén az evangéliumot fojtogatták, úgy használta fel most arra, hogy e művével támogassa azokat, akik felszabadultak az ige hallgatására és hirdetésére. Az előszóban a professzor gondoskodó szeretettel fordul a volt Szovjetunióban, most már Oroszországban élő német ajkú evangélikus egyház gyülekezetei felé. Mélyen meg van győződve afelől, hogy: „Isten érdeklődése az ember iránt mindig csodálatot vált ki azokból akik fogadják az ő közeledését. ” Hogy minél többen fogadhassák az Úr közeledését, azért az írás megjelent orosz és most már magyar fordításban is. Ez az írás azért Pünkösdi Segítség, mert a Szentlélek mindig kész arra a csodára, hogy a kicsiből, a kevésből sokat hozzon elő. E megemlékezésben én sem sorolhatom fel olvasóim számára, hogy mekkora gazdagságra leltem, amikor a könyvet elolvastam. Csak néhány, általam aláhúzott mondatát írom le, bízva abban, hogy e sorok olvasóit Voigt professzor művének olvasójává formálja. * Nem hinnitudásunkban hiszünk, hanem Istenben, aki rajtunk kívül eső helyzetből tart minket. * Az ember mindig téves úton járt, mikor Isten létének bizonyítékait követelte és kutatta. Mert ha ezt az igyekezetét siker koronázná, az maga volna a sikertelenség. * Az az igazság hogy a kinyilatkoztatás igazán csak az elfedésben valósul meg Isten dicsősége a megalázottság- ban, ereje az erőtlenségben, győzelme a kereszt vereségében nyilvánul meg. * A keresztyén egység kérdése nem hagyhat nyugtot nekünk Akik az Úrhoz tartoznak, gyakorolniuk kell összetartozásukat. * 0 az emberi történelem mozgatórugója, sőt a maga történetébe sző bele minket. A Vele való találkozás mindig eleven történés. * Isten ma és minden pillanatban Teremtő. A teremtés szakadatlanul folyik minden új nappal, minden szívveréssel az elemi részecskék minden rezdülésével. * Szűk korlátok közé vagyunk szorítva, nemcsak azért, mert a nehézségi erő földhöz lapít, hanem azért is, mert a saját teremtményeink ellenállhatatlan erővel uralkodnak rajtunk * Isten ítéletével a bűnt és következményeit korlátok között tartja, nem is kell kívülről belenyúlnia a dolgokba, a gonoszság önmagát teszi tönkre. * A legizgalmasabb a húsvétban nem az, hogy Isten fel tudta támasztani Jézust a halálból hanem az, hogy fel akarta támasztani. * ' • Isten szava nem a Biblia betűje, hanem a hozzánk intézett aktuális ige. Legjobb, ha az igehirdetésre gondolunk. * Minél biztosabb valaki abban, hogy ismeri Isten jövőt illető terveit, annál valószínűbb, hogy önkényesen jár el. Józsa Márton
