Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-06-08 / 23. szám
Evangélikus Elet 62. ÉVFOLYAM 23. SZÁM 1997. JÚNIUS 8. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI MÁSODIK VASÁRNAP ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 40 FT ________________________„Emberek, térjetek meg" Há nyszor csendült ez már meg Itt, ebben a templomban, hányszor hallgatták süket fülek, és nem Jött rá visszhang! Nem tudom, mi lesz ma a sorsa? Nem kell-e Jézusnak, mikor hazamentünk, szomorúan mondani: nem hisztek nekem! Pedig én igazságot szóltam. De nekik nem kell az igazság. Túróczy Zoltán " A TARTALOMBÓL „AZ ÚR HŰSÉGÉT MAGASZTALOM” AZ ELSŐ BALLAGAS EGY EV PÁPUA ÚJ-GUINEÁBAN 2. ISTEN KEDVEBEN JÁRNI - AKARATÁT TELJESÍTENI Diakonissza-avatás Budavárban Egyháztörténelmi esemény színhelye volt május 11- én a Bécsi kapu téri templom. Jankovits Esztert avatták fel a diakonissza szolgálatra. Ilyen esemény 1950 óta nem volt - nem lehetett - egyházunkban. Ismeretes, hogy az egyház diakonissza szolgálatát, a FÉBÉ-t is feloszlatta az önkény! az egyházat korlátozó állami akarat. Most annál nagyobb volt az öröm, mert a fél évszázada ismeretlen diakonissza szolgálat folytatódását láthattuk ebben az eseményben. Ez a szolgálat nem különb és nem alacsonyabb rendű, de több kegyelmet igényel - mondta D. Szebik Imre püspök az avatás kezdetén. ÜLÉSEZETT AZ ORSZÁGOS PRESBITÉRIUM (Előző számunkban már adtunk hírt az ülésről. Most dr. Frenkl Róbert országos felügyelő értékelő jelentését közöljük rövidített formában.) „Hasonlóan az emberi élethez, a testületek, intézmények életének sem egyenletes a ritmusa. Sajátságos ellentmondás ez, hiszen az élet órája mindig egyformán ketyeg, mégis vannak felgyorsult tempójú, jelentős változásokkal járó időszakok és van, amikor állni látszik az idő. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy egy, már-már a túlzott nyugalom, a lassú tempó érzetét keltő periódus után egyházunkban is a megélénkülés időszaka következik be, következhet be. Októberben lesz egy évtizede annak, hogy Harmati Béla püspökkel együtt beiktattak - engem egyházkerületi felügyelőként - mint a Déli Egyházkerület elnökségét. Máig is vallom, hogy ekkor tört be az úgynevezett hivatalos egyházba a reformszellem, gyorsulhatott fel a megújulás folyamata. Ennek most csak egyik látványos jeleként, bizonyítékaként említem meg a Fasor, a Budapesti Evangélikus Gimnázium újraindítását 1989-ben, még a régi rendszerben, ami ezáltal - saját történelmi és iskolapolitikai jelentőségén túl - üzenetet is hordozott egyház és társadalom számára a rendszerváltozásról, a valódi megújulás lehetőségéről. Egy évtized után nem lesz megkerülhető a számadás, mennyiben tudtunk élni az Úristen által adott új eséllyel és miben maradtunk adósok. Megelőzőleg a nyolcvanas években - illendő és szükséges ezt itt is megemlíteni - ifj. Fasang Árpád levele Ordass Lajos püspök rehabilitációja ügyében (1983), Dóka Zoltán nyűt levele az LVSZ budapesti ülése alkalmából (1984) és a Testvéri Szó irat nyilvánosságra hozatala (1986) voltak a belső reformfolyamat legfontosabb állomásai. Nemcsak a közelgő évforduló miatt tettem ezt a rövid történelmi visszapillantást, hanem mert a jelentésemben tárgyalt valamennyi kérdés jó megértéséhez és a jó döntésekhez szükséges - többek között természetesen - a folyamat ismerete, a folyamatban gondolkodás. Jelentésemben négy kérdéskörrel kívánok foglalkozni. Nemcsak időszerű valamennyi, hanem az említett gyorsuló tempót jelzi, hogy mindegyikben szükséges az Országos Presbitérium állásfoglalása, döntése. A négy kérdéskör, a Zsinat, az iskolaügy, a misz- sziói szolgálat fejlesztése és az állammal kötendő új megállapodás előkészítése. A Zsinat záró szakaszához érkezett. Június 21-én kerül sor a befejező ünnepi alkalomra, addig május végén már csak egy munkaülésszak van hátra. Ez elegendő is a törvénykönyvvel kapcsolatos végső simítások, összehangolások elvégzésére. Bizonyos, hogy a mi nemzedékünk sem kerülheti meg ennek a Zsinatnak a részletes értékelését, már csak a folytatás elősegítése miatt sem, de nyilvánvaló, hogy egyháztörténeti szerepét, értékeit, hiányosságait csak az utókor ítélheti meg majd. Itt és most általánosságban csak annyit mondanék, hogy maga a hatéves időtartam jelzi a megújulás, a törvényesség újratanulásának a kínjait, a Zsinat tisztességes törekvéseit. Érthetően könnyebb volt - nem szakmailag, hanem emberileg, érzelmileg, politikailag- a jogalkotás az évtizedeken át szünetelő területeken- közoktatás, bíráskodás... -, mint azokon, ahol az elmúlt fél évszázadban is működő szervezetről és tartalomról kellett dönteni, amikor ez a döntés óhatatlanul egyfajta állásfoglalást is jelentett a közelmúltról. Ebben az a csapda, hogy egyfelől nyilván nem szerencsés, ha a szakmai szempontokat megelőzi a minden áron változtatás, múlttól elhatárolódás igénye, másfelől viszont az is nehezen viselhető el, hogy végül a struktúra és az ezzel párosult működési mechanizmus változatlan marad. Az is érthető, ha a strukturális kérdések érzékenyebben jelentkeznek a magasabb egyházkormányzati szinteken, hiszen ezeknél torzult az egészséges működés a diktatúra évtizedeiben.” Ezt követően elemezte a zsinati vita folyamatát, mely végül a négyszintes, háromkerületes modell elfogadásához vezetett. Majd így folytatta: „Számomra meghatározó volt a folyamatban az a szavazás, amikor a zsinati tagok nyolcvan százaléka úgy foglalt állást, hogy nem tartja megfelelőnek a jelenlegi kétkerületes struktúrát, változást igényel. Az addig beterjesztett modellek elutasítása tehát nem je- ' lentette a jelenlegi helyzet helyeslését. Magam egy gyökeresebb változtatással értettem volna egyet, mely egyszerűbb, hatékonyabban működő szervezethez vezet. Például egy püspök, nyolc főesperes, tehát három szint, kevesebb adminisztráció, de megértettem, hogy a sok-sok lényeges és lényegtelen szempont eredője csak egy szerény változás lehet. Ezért tudtam a záró szakaszban elfogadni azt, amitől korábban idegenkedtem, mert egy túlzott struktúra - négy szint - továbbfejlesztését jelenti. Ez is az újratanulandó szabályokhoz tartozik, nemcsak elfogadni, hanem keresni mások elképzeléseiben az előremutatót. így most úgy látom, hogy maga az átmenet, a felkészülés az új szervezet kialakítására hozhat élénkséget az egyházba. Lehet sajnálkozni ezen, de tény, hogy az emberek számára a személyi és a szervezeti változtatások jelzik, hogy valóban történt valami. Megannyi szakmai eredmény sem éri el ugyanazt a hatást. Az sem kérdőjelezhető meg, hogy a három főpásztor, három püspök egyházépítő működése a mégiscsak kisebb, életszerűbb egyházkerületekben hozzájárulhat a megújuláshoz. Főleg akkor - és ez az ügynek az Országos Égyház és így az Országos Presbitérium szempontjából a legfontosabb eleme -, ha megváltozik, a zsinati elképzelés szerint, az egyházkormányzás működése is. Az országos egyház szakapparátusa megerősítésre kerül, hogy alkalmas legyen - az országos egyházi bizottságok segítésével, az Országos Iroda igazgatójának a vezetésével - a' döntéselőkészítésre, illetve az elnökségi döntések végrehajtására. Ebben a modellben az elnökségi tagok - püspökök és egyházkerületi felügyelők - valóban döntéseket hoznak és felügyelik a munkaágakban a végrehajtást, de nem avatkoznak be - külön felhatalmazás nélkül - sem az előkészítés, sem a végrehajtás folyamatába. •Rendszeres feladatuk a kerületekben az egyházépítés. Ehhez járul természetesen az elnökpüspök és az elnökfelügyelő, az elnökség munkáját képviselő tevékenysége.” A továbbiakban az új zsinati törvénnyel kapcsolatos feladatokkal foglalkozott, majd az iskolaügyről adott tájékoztatást, kérve a Presbitérium egyetértését az Evangélikus Pedagógiai Szolgáltató és Értékelő Központ megszervezéséhez. .Arról van szó, hogy egyházunk részvétele a közoktatásban - mind mennyiségi, mind minőségi oldalról - megkívánja egy ilyen szervezet kialakítását. Ez nem jelent főállásokban mérhető fejlesztést - örülnénk, ha legalább egy alkalmas teljes állású munkatársunk lenne a jövő tanévben -, hanem részvételt a közoktatás szakértői rendszerében. Megjegyzem, lehetne csatlakoznunk a nagyobb történelmi egyházak már kialakított szervezeteihez, nem is említve az állami rendszert, de a bizottságunk javasolja a saját szakértői szervezet létrehozását. Az ügy előtérbe kerülése a Nemzeti Alap Thnterv bevezetésével és számos egyéb közoktatási intézkedéssel összefügg. A szervezet révén szakértőket tudunk állítani a különböző tantárgyakban, tantárgycsoportokban, akik bekapcsolódnak az országos szakértői munkába, szakértőink másik csoportja a saját iskolarendszeren belüli tevékenységre kap felhatalmazást.” Az iskolaügy után a misszióval foglalkozott a jelentés. „A misszió ügye. Ismeretes, hogy az Országos Presbitérium korábban jóváhagyta önálló országos misz- sziói lelkész kiküldését az Országos Egyház szervezetében és egyetértett azzal, hogy erre a feladatra Gáncs Péter lelkész kapjon megbízást. Ennek megfelelően megtörténtek az előkészületek arra nézve, hogy ez a szolgálat 1997. szeptember 1-jével megkezdődhessék. (Folytatás a 3. oldalon) A templom zsúfolásig megtelt. Elöl két-két sorban a fehér főkötők fénylettek. Idős diakonisszáink újra viselik szolgálatuk jelvényét. Kisebb csoport érkezett Németországból, hogy „kis testvérüket” köszöntsék, vele/érte imádkozzanak. Külön padsort töltöttek meg Jankovits Eszter családtagjai. Jankovits Béla esperes leánya és néhai Mihácsi Lajos dunaföldvári lelkész unokája és a népes család ott örvendezett és imádkozott szolgálatáért. A püspök mellett részt vett a szolgálatban Madocsai Miklós, a FÉBÉ lelkésze, Gertrud Heublein diakonissza főnökasszony Németországból, Jankovits Béla esperes - az édesapa - és a templom két lelkésze, Balicza Iván és Hafenscher Károly. A gyülekezet is' felkészült az ünnep fogadására: A Schütz-kórus két énekével segítette az áhítatot. Az egyik ének Csorba István karnagy szerzeménye volt erre az alkalomra, Túrmezei Erzsébet versére. Énekkel köszöntöttek a német diakonisszák is. Az esemény középpontját az ige üzenete jelentette. A 40. zsoltár 9. versét olvasta a püspök:,Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van. ” A zsoltár első szavai az elhívást jelentik. Először Isten mondja ki, „kedvellek”, erre válasz a tied. Szíved boldogan rezonált, teljék kedved benne... Diakonisszának lenni azt jelenti, hogy közösségben élni. Ebben a mai individuális világban ez igen fontos. Ez visz arra, hogy a segítségre szorulókon segítsünk, a depressziósokba reménységet öntsünk. Arra hívott el Isten, hogy mély spiritualitásban élj és abból tudjál adni! Ez a szolgálat azt mutatja, hogy Isten mindenkivel törődik. Amikor széttöredezett a világ, a család, a személyiség - Isten globálisan törődik velünk! Hogyan lehet mindezt betölteni? Úgy, hogy „törvényed szívemben van”. Egyedül Isten! Égyedül Krisztus! Szebb zsoltárt nem vehetnénk ma ajkunkra, mint e vasárnap (Exaudi) zsoltárát: „Halld meg Uram, hangomat: hozzád kiáltok!" Isten imádságot meghallgató Isten. Teljesítse az ünnepi gyülekezet kérését áldása ajándékával. Tóth-Szöllős Mihály MEGEMLEKEZES D. KALDY ZOLTÁN PÜSPÖK SÍRJÁNÁL HALÁLA 10. ÉVFORDULÓJÁN A Farkasréti temetőben május 16-án délután volt a megemlékezés. A liturgiát D. Szebik Imre püspök végezte. Dr. Harmati Béla püspök igehirdetésének textusa Zsid 13,7 versében így hangzott: „Testvéreim, ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek!” Az igehirdetés elején összefoglalta hatvannyolc éves életpályáját, negyvenhat évnyi lelkészi szolgálatát, huszonkilenc évet átölelő püspöki működését, majd így folytatta: Az apostoli intés fényében, „ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek", álljon úgy előttünk alakja, mint igehirdető, lelkész, prédikátor a szószéken. Püspöki megválasztását annak is köszönhette, hogy egyházunk népe előtt jól ismert volt, mint evangéli- záló, missziói igehirdető. Szívesen és sokszor prédikált, nemcsak itthon, hanem külföldi látogatásai alkalmával is. Bizonyos vagyok abban, hogy mindnyájan, akik eljöttünk ide, őrzünk valamit igehirdetései lendületéből, mondanivalója gazdagságából. Az egyház kerek kétezer éves történelme során mindig a „viva vox evangelii” - az evangélium élő üzenete nyomán újult meg. A legutóbbi hatvan-hetven év magyarországi sajátossága, hogy ébredési hullám söpört végig a Kárpát-medencén finn, angolszász és német hatások nyomán. Az elmúlt negyven esztendőt úgy tudta egyházunk átélni, hogy az ébredés megérintette rétegek őrizték az üldözések és rosszabb egyházi körülmények, sokszor az egyházi vezetők ellenére is az Igét, és ebből helytállás, hitvallás, egyházhűség származott. Az ébredés hatására jöttek létre eleven ifjúsági és gyülekezeti felnőtt csoportok, közösségek, diakóniai intézmények, és kötelezték el magukat sokan egyházi és lelkészi szolgálatra. Adjunk hálát ennél a sírnál az Ige erejéért, amelyik formálta egyházunk életét Káldy Zoltán igehirdetésein keresztül. A róla való emlékezés legyen a hálaadás mellett az önvizsgálat alkalma is. Kéijük Isten irgalmát és megbocsátó szeretetét mindarra, ami szavában nem érthető vagy hibás volt. Egy olyan korszakban prédikált, amikor beszédét ideológiai és politikai zaj kísérte, és behallatszott a templomba a társadalom külső erőinek követelése, ami zavarta az igehallgatót és a prédikátort... Tíz évvel halála után ma már más távlatokban és összefüggésekben látjuk az előző évtizedeket, hiszen hatalmas változások történtek országunkban és egyházunkban. Isten megtérésre, bűnbánatra és új életre szóló igéje azonban ugyanaz... Ne feledkezzünk meg vezetőinkről, akik Isten igéjét hirdették nekünk, mert a történelem éppen az igehirdetés révén lehet, a sokszor elrettentő háborúk és ellenségeskedések, emberi gyengeségek és az egyházban is fellelhető mulasztások és bűnök között, Isten közöttünk és bennünk való üdvözítő akaratának eszköze.” A szertartás végén felolvasták dr. Ishmael Noko, a Lutheránus Világszövetség főtitkárának üzenetét: Dr. Harmati Béla püspök értesített az egyházi megemlékezésről, és meghívott Káldy Zoltán, a Lutheránus Világszövetség korábbi elnökére emlékezve. Sajnálom, hogy személyesen nem tudok jelen lenni, korábban erre a napra történt elkötelezettségeim miatt. Ezért engedjék meg hogy levélben köszöntsem mindnyájukat, akik összegyűltek, jiogy Káldy püspök úrra emlékezzenek ezen a napon. A Világszövetség emlékezik azokra az évekre, amikor Káldy püspök az evangélikus egyházak életében és munkájában részt vállalt különböző világszövetségi bizottságokban történő szolgálata és négy világgyűlési részvétele által. 1984- ben Közép-Kelet-Európából elsőként először választották világszövetségi elnökké olyan időben, amikor kelet és nyugat között a kapcsolatok nagyon nehezek voltak. Ő nyomatékkai hangsúlyozta az egész világszövetségi család számára annak a szükségességét, hogy végiggondolja életébe beleépíteni Közép-Kelet-Európa „kisebbségi" egyházainak spiritualitását. Egy hónappal megválasztása után a Világszövetség elnökeként első látogatását az akkori Csehszlovákia egyházánál tette két világszövetségi munkatárs kíséretében, az egyik a korábbi főtitkár, Carl H. Mau volt, a másik pedig én magam. Személyesen nagy benyomást gyakorolt rám az a mód, ahogyan az evangélium továbbadását végezni tudta, amely, ahogyan ismerem, a Magyarországi Evangélikus Egyházban általánosan elismert képessége volt. Amikor most összegyűltek sírjánál hálát adni Istennek életéért és munkájáért, a Lutheránus Világszövetség nevében köszöntöm a Magyarországi Evangélikus Egyházat és Káldy püspök hozzátartozóit Ézsaiás próféta szavaival: „Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre!” (26,4) A megemlékezés végén az Országos Egyház és a Lutheránus Vüágszövetség, a Pécsi Gyülekezet és az Albertirsai Szeretetotthon nevében koszorúkat, a megemlékezés virágait helyezték el a síron. T.
