Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-05-26 / 21. szám

Evangélikus Élet 1996. május 26. Kedves "testvérek! A létra kicsúszott alólam és én térdre estem, amikor óvodánk külső falát - amire már nem volt pénz - festettem. Volt ebben vala­mi figyelmeztetése az Úristennek: Ne akarj mindent magad megol­dani! Az elmúlt hónapok óvodaépíté­sénél nem is annyira a fizikai mun­ka, a kivitelezőkkel való foglalko­zás volt a nehéz, sokkal inkább az emberi közöny, egyes esetekben az idegölő ellenszél. Gyakran kérdez­tem Istent: Miért kell itt is, mint otthon annyiszor, egyedül csinálni azt, ami több emberre szabott munka? Milyen jó volt a kortárs Martin Hiltel püspökömre figyelni, aki többek között így erősített: Ár­pád! Isten nem bolond, tudja kire mit és mennyit bízhat. Április 20-án megtörtént óvo­dánk felszentelése. „íme ezt az óvodát a gyülekezeti tanítás szolgálatára szánjuk. Olyan hely legyen, ahol ki-ki támogatást és békét leljen, az Atya, Fiú, Szentlélek Isten védelme alá helyezkedve” — mondotta a püspök. Igen, ezt az akarást munkálja bennünk már egy éve az Úr. Nem császármetszéssel született ez az óvoda, hanem keserves vajú­dással, és hálásak vagyunk azon keveseknek, akik alkalmanként „Veronika kendőjével” letörölték verejtékező homlokunk. Csak a keretek készültek el 50 gyermek befogadására. A képet majd a gye­rekek, óvónők, szülők festik meg Isten segítségével. Remélem, en­gedik Őt munkálkodni. Az utóbbi időben gyakran elém került Mk 14,8 verse, ahol így ol­vassuk Jézus értékelését Betániai Mária szolgálatáról: >yA.zt tette, amit tennie kellett: előre megkente a testemet a temetésre. ” Többször megkísértett a gondolat: amit te­szek nem csak az itteni töredék magyar gyülekezetnek a szép halá­lát készíti elő? Remélem, azt tet­tem, amiből krisztusi feltámadás lesz „harmadnapon”. Örömünkre, velünk ünnepelt Tőkés László királyhágómelléki református püspök, aki ezekben a napokban a magyar kolónia ven­dége volt. Előadásában arról is szólt, hogy itt és Erdélyben, vagy éppen az anyaországban, kevés erőnk van, de bízhatunk, mert Is­ten a kicsinyeknek és gyengéknek mutatja meg erejét. Nem a mi erőfeszítésünkön van a hangsúly, hanem az Ő kegyelmén. Ő segí­tette meg ezt a nagy munkát is, ami szinte hihetetlen, itt, ebben az idegenségben, a beolvadásban, távol a hazától; íme egy óvoda épült. Dr. Jordan Emil, bencés tanár, atyai jóbarátunk így köszöntötte a gyülekezetei: „Ez az óvoda bizonyságos bizta­tás arra, hogy ha úgy akarjuk, akkor fennmarad a magyar nyelvű keresz­ténység Sáo Paulában és egyben ez a hely a brazil társadalomban keresz­tény missziót is szolgál. ” Örültünk Harmati Béla püspö­künk biztató sorainak és jó volt tudnunk, hogy átölel az otthoni testvérek szeretete. Istentiszteletünk offertóriumát és külön adományokat, összesen Levél Sáo Paulóból 1949 dollárt, az erdélyi magyar is­kolák megsegítésére adtuk. Az óvodaudvaron a Lutheránus Női Kör gazdag fogadást rendezett vendégeink részére, akik között itt volt Rózsa Tamás, hazánk Sáo Pauló-i főkonzulja. Arra kérünk titeket, otthoni testvérek, imádkozzatok velünk az itteni óvodaszentelési liturgia sze­rint, hogy missziói szolgálatunk ne legyen hiábavaló az Úrban: „Könyörögjünk a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, minden hívők. Pásztorához és Mesteréhez, minden egyes gyermekért, akik ezt az óvodát látogatni fogják, hogy gyakorolják a mindennapi életben mindazt, amit itt tanulnak. Urunk, hallgasd meg imánkat! Ennek az óvodának a vezetőiért és óvónőiért, hogy a krisztusi taní­tásnak igazi követői legyenek, imád­kozzunk az Úrhoz. Urunk, hallgasd meg imánkat! Minden gyermekért, akiknek szer­te a világon különösképpen is szük­sége van Isten segítségére és védel­mére, imádkozzunk az Úrhoz. Urunk, hallgasd meg imánkat! E gyülekezet minden tagjáért, e város valamennyi lakosáért, de kü­lönösképpen azokért a családokért, kiknek gyermekei ebbe az óvodába fognak járni, imádkozzunk az Úr­hoz. Urunk hallgasd meg imánkat! Urunk Istenünk, segíts nekünk a tanítás feladatának hű teljesítésével. Vezess bennünket a Te bölcsességed és jóságod útján. Amen. ” Bolla Árpád A SZENTLÉLEK MEGGYŐZI A VILÁGOT... ...ítélet tekintetében Nem mindennapi esetről érte­sülhettünk a napokban. Az egyik brit légitársaság óriásgépe ember­életeket mentett az amerikai par­toknál. A Londonból New Yorkba tartó repülőgép vészjeleket fogott a tengerről. A gép kapitánya a sze­rencsétlenségbe jutott hajó kere­sésére indult. Egészen az óceán vi­zének közelébe süllyesztette a gé­pet, s mindenkit felszólított arra, hogy az ablakokon át fürkésszék a vízfelszínt. Egy órányi keresés után végre valaki megpillantotta az égő és süllyedőiéiben lévő ha­jót. Riasztották a parti őrség heli­kopterét, s a három halász megme­nekült. Pünkösdi üzenetet hordoz ez a történet. Jézus Krisztus után Isten Szentlelke is a „mi szintünkre süly- lyedt”, hogy megkeressen és meg­mentsen minket. A veszendő, bű­nében vergődő emberért Krisztus emberré lett, hogy általa és benne Isten mindent megadhasson szá­munkra, amit önmagunk el nem érhetünk, ki nem érdemelhetünk: bűnbocsánatot, életet és üdvössé­get. Hogy ez az örömhír eljusson a címzettekhez, Isten elküldte az ő Szendéikét is. Szállást vesz ben­nünk. Testünk a Lélek templomá­vá lesz. Krisztushoz akar vezetni, ezért győzi meg a világot ítélet te­kintetében (is). Olyan dologra akar tudatosan rávezetni, amit egyedül fel nem fe­dezhetnénk. Azt a tényt állítja elénk, hogy e vüág fejedelme már V __________________ megí téltetett. Ki ennek a világnak a fejedelme? A hazugság atyja, e vüág vitázója. A vüág ugyan soha­sem volt az övé, de pusztító, rom­boló és szétdobáló munkája által elérte, hogy amikor eljött az Ige, „a vüág nem ismerte meg őt, saját vüágába jött és az övéi nem fogad­ták be őt.” Jn 1,10-11. Az evangé­liumok együttesen tesznek bizony­ságot arról, hogy Krisztus eljövete­le e vüág fejedelmének vereségét, megítéltetését jelenti. Ezt maga a gonosz is kénytelen elismerni. Jé­zus szolgálatának kezdetén, a ka- pemaumi zsinagógában tisztátalan lelket űz ki egy emberből és a meg- száüott így kiált fel: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? (Mk 1,24) Igen, Jézus azért jött, hogy el­pusztítsa ellenfelét. A gonosz szá­mára sem kérdés, hogy kié a hata­lom, és kinek keü félreállnia. Ez az „apró” győzelem is előrevetíti a vi­lág fejedelmének végső vereségét, és Krisztus végső diadalát. Jézus ezt a hatalmat tanítvá­nyainak is átadta. Amikor a het­venkét tanítvány visszatér az első küldetésből, örömmel számolnak be arról, hogy még az ördögök is engedtek nekik. Jézus pedig ezt mondja: „Láttam a Sátánt mint vil­lámlást lehullani az égből” (Lk 10,18) A tanítványok is úgy tekint­hetnek a Sátánra, mint legyőzött, megítélt eüenségre. Földi életének végső esemé­nyeire, halálára és feltámadására gondolva pedig ezt mondja Jézus: „Most megy végbe az ítélet e világ fe­lett, most vettetik ki e világ fejedel­me.” (Jn 12,31) Jézus egész élete ítélet volt a gonosz felett, halála és feltámadása méginkább: az volt a végső csapás. így ítélte meg Isten a gonoszt. Ebben a bizonyosságban akar naponként megerősíteni minket Isten Szentlelke. Nem arról akar meggyőzni, hogy lesz utolsó ítélet - ezt mindenki maga is érzi szíve mélyén -, hanem arról, hogy min­den látszat eüenére e vüág fejedel­me megítéltetett. Nem szabad le­becsülni a gonosz erejét, de túlbe­csülni sem, mert kárhozatba döntő erejét elveszítette. Hátralévő har­cainkat sem szabad lekicsinyel­nünk, mert a visszavonuló eüenség is óriási pusztítást képes végezni, de nagyobb az erő, mely velünk harcol. Ha napjainkban elhatalma­sodni látjuk a gonoszt, az is csak azért lehetséges, mert érzi, hogy már nem sok ideje van. Legyőzött mivolta egykor mindenki előtt nyüvánvalóvá lesz. A Szentlélek azért szállt alá, hogy meggyőzzön: személyes életünkben sem adjuk vissza azt a hatalmat a gonosz ke­zébe, amelyet Jézus már elvett tőle. Nem keü legyőzött eüenség uralma alatt élnünk, ha számol­nunk keü is vele. Istennek élhe­tünk, ezért adja nekünk, ezért ál­lítja mellénk Szendéikét. Szabó András Presbiteriktatás Soltvadkerten Ökumenikus szavalóverseny Nyíregyházán - negyedszer Április utolsó vasárnapján - a konfirmációi hétvége és az anyák napi alkalom közé ékelődve - is­mét ünnepélyes istentiszteleten vehettek részt a soltvadkerti evan­gélikus gyülekezet tagjai, az előző évben felújított gyönyörű templo­munkban. A közgyűlés által vá­lasztott új presbitereket és vezetőségi tagokat iktatta be tiszt­ségükbe a gyülekezet lelkésze, Ká­poszta Lajos esperes. Az igehirdetés alapigéje - Lk 10,17-20 - szívhezszólóan illeszke­dett az alkalomhoz: a hittérítő útról hazaérkező tanítványok eufórikus hangulatban számolnak be Jézus­nak küldetésük sikeréről. A Mester azonban így figyelmezteti őket: „... de ne azon örüljetek, hogy a lelkek néktek engedelmeskednek, hanem inkább azon örüljetek hogy a neveitek fel vannak írva a menny­ben. ” A hazatérő tanítványok képe többféle jelentéstartalommal telik meg az igehirdetés által. Az ige­hirdető lelkész értelmezésében az első jelentésréteg térítő és térített viszonylatában keresendő. Ez rög­tön számos kérdést vet fel a ke­resztyén ember lelkiismeretében: Kinek van ma erkölcsi alapja ar­ra, hogy Jézus nevében, a Tőle ka­pott hit által, missziót folytasson? Lelkésznek, gyülekezeti vezetőnek, vagy csak egyszerű, de hitét gyakor­ló gyülekezeti tagnak? Ugyanakkor ki számít megtérőnek? Aki több éves szünet után egy-egy ünnapi al­kalomra, mint keresztelés, konfir­málás, esküvő visszatér a templom­ba, hogy azután hosszú évelőre is­mét szüneteltesse a gyülekezeti élet gyakorlatát? >tA megtérések korszakát éljük” - hangzott az igehirdetésben. De va­jon milyen szinten éljük meg mindezt? Milyen magasságokat és mélységeket tapasztalunk meg a keresztyénség fennállásának 2. év­ezrede végén? Lehetünk-e büsz­kék kiválasztottságunkra? Jézus nem engedi meg az önteltséget. A hit által Tőle nem hatalmat, ha­nem kegyelmet kaptunk, s ezért feladatunkat kellő alázattal kell végeznünk. A hitben nem a nagy számok elve érvényesül, a belső tartalom, az egyén elhivatottsága a döntő. Kirakat-keresztyénségre nincs szüksége az egyháznak. S itt kapcsolódik a hazatérő ta­nítványok lírai képének első jelen­tésrétegéhez a második, hozzánk közelálló, ránk vonatkozó jelen­téstartalom: aki elegendő elhiva­tottságot érez, az merje vállalni a feladatot, és az elődök munkássá­gát tisztelve, a jövőbe tekintve, mindig előrehaladva töltse be a láncszem szerepét az egyháztörté­netben és a gyülekezeti életben. Minden egyes embernek magá­nak kell megtalálnia az új élet ér­telmét, az egyénnek kell belső tar­talommal megtölteni a gyülekezeti élet gyakorlatát, hogy így kapjon rangot a keresztelés, konfirmálás, esketés. S ebben óriási a vezetők felelőssége: a lelkészé, akinek a személye garancia kell, hogy le­gyen az összefogásra; a tiszt­ségviselőké és presbitereké, akik gondolkodása, életmódja példát kell, hogy adjon a gyülekezet többi tagjának. így jöhet létre a közös­ség egysége, amely előreviszi az egész egyház ügyét. Az igehirdetés zárógondolata munkatársi, szolgatársi együttmű­ködésre hívta fel az újonnan vá­lasztott tisztségviselőket és presbi­tereket. Ezután került sor az ünnepélyes eskütételre, mely után az esperes beiktatta hivatalosan - Haskó Mi­hály felügyelőt, Szarka János gond­nokot, Gottschall János pénztá­rost, Csemák József, Erdős Gyula, iß. Font Sándor, Font Sándor, iß. Galántai Károly, iß. Haskó Béla, iß. Káposzta Lajos, iß. Lehoczki Fe­renc és iß. Májer Ferenc presbitere­ket. Nagyon szép és megható záró­gesztusa volt az ünnepélynek, ami­kor a négy választási kurzust - presbiter-, pénztáros-, gondnok-, és felügyelőként - végigdolgozó, a gyülekezet vezetésében évtizede­ket szolgáló és most leköszönő Frank Ferencet köszöntötte az új vezetőség. Az istentisztelet befejezéseként régi és új presbiterek családjaikkal, roko­naikkal együtt úr­vacsorát vettek. Reményeink sze­rint a kiválasztott­ság érzésével szí­vünkben, a hit által megerősödve éljük ezután is hétköz­napjainkat és ünne­peinket egyaránt. Schiszler Péterné „... megértettem én, hogy mégis több az Evangélium, mint a leggyönyörűbb költemény” ­valljuk mi is Reményik Sándor költővel. Bozorády Zoltán esperes megnyitó szavai is ezt fogalmazták meg: Istentől kapott képessége­inkkel, a tehetséggel szolgálnunk kell, nem versengeni. Miért szer­vezzük mégis évenként újra? Mi­ért élő és újszerű minden évben? Első válaszunk: Mert öröm szá­munkra Urunk dicséretét, a terem­tett világ szépségét, emberi gondja­inkat művészi megfogalmazásban, értő-kifejező tolmácsolásban halla­ni, az erdélyi költők, Áprily, Reményik, Kányádi Sándor és Szi­lágyi Domokos ízes, tiszta magyar­ságában gyönyörködni. A lélek ün­nepe ez a versmondó találkozó.* S ez a második válasz: öröm ko­rábbi barátaink viszontlátása és az újabb résztvevők megismerése. Tájékozódunk, beszélgetünk velük magukról, iskolájuk életéről, örö­meikről, gondjaikról. Kapcsolatot teremt és tart fenn ez az évenkén­ti találkozás. Újszerű, mert minden évben új témakörből választhatnak a vers­mondók, új egyéniségek új értel­mezésben közvetítik a költemé­nyeket. Elő, mert a szünetekben spontán szerveződik tovább a mű­sor rögtönzött énekléssel, .vers­mondással. Az idén először érkeztek fiata­lok a kárpátaljai Beregszászról, az ottani Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumból, a budapesti Baár- Madas Református és a miskolci Lévay József Református Gimná­ziumból. A magas színvonalú vers­mondó ünnepélyt a zsűri - Hetey László színművész elnökletével - a következőképpen értékelte: 1. helyezett: Danis Lídia (Ber­zsenyi Dániel Evangélikus Gimná­zium, Sopron), 2.: Henter Tamás Bertalan (Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest), 3.: Meny­hárt Szabolcs (Református Gimná­zium, Miskolc). A rendezvényt anyagüag is tá­mogató Bessenyei Társaság két különdíját Kovács Viktória (Bereg­szász) és Kitta Gergely (Szent Imre Római Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza) kapta meg. A Nyíregyházi Kossuth-diák szerkesztősége két különdíját adott ki, ezeket Kökényesi Csilla (Haj­dúdorogi Görögkatolikus Gimná­zium) és Futkos Attila (Nyíregyházi Kossuth Gimnázium) nyerte el. Bachát László főiskolai tanár különdíját Pogácsás Anett (Görög­katolikus Gimnázium, Hajdúdo- rog) kapta meg. Á 17 iskola 34 versmondója em­léklappal és értékes jutalomköny­vekkel térhetett haza. A szép telje­sítményekért minden tanulónak és felkészítő tanárnak köszönetét mondunk! A Romániai Felekezetközi Bibliatár­sulat és a Magyar Bibliatársulat május 6-9 között konferenciát tartott Buda­pesten. A két bibliatársulat vezetői és delegációi a tavaly elkezdett együttmű­ködés szellemében jöttek össze és tár­gyaltak meg közös érdeklődésre számot tartó teológiai és ökumenikus kérdése­ket. Bibliafordítói és kiadói munkáju­kat is ismertették, különös tekintettel a Romániában kiadott cigány nyelvű bib­liafordításra. A konferencia ismerteté­sére még visszatérünk. Az evangélikus gimnáziumok tanárainak konferenciája emelte ki. Ugyancsak közösen - és sürgősen - meg kell oldani az iskolák finanszírozásának kérdését is - mondotta -, és reményét fejezte ki, hogy ez évben megszületik az erre vonatkozó jogszabály. Az ülés első előadásával az 1000 éves magyar isko­laügy és benne az evangélikus oktatás hagyományaira emlékezett a konferencia. Dr. Gyapay Gábor, a Fasori Gimnázium ny. igazgatója gazdag művelődés- és esz­metörténeti képet rajzolt meg egyházunk oktatásü­gyéről. Hangsúlyozta: Luther működése nemcsak az evangélikus, hanem a katolikus megújulást is elősegí­tette. Figyelmeztetett: ma a két egyháznak közösen kell fellepnie a szekularizációból és az individualiz­mus túlhangsúlyozásából eredő nagy veszéllyel szem­ben. Az egyházi iskolák feladata - hangoztatta -, hogy a hit és tudás viszonyának újból aktuálissá vált kérdé­sére legalább olyan szintű választ adjanak, mint ami­lyet a reformáció kora adott; és hogy nevelésük min­denkori alaptételét: egyén és közösség harmóniáját a koráramlatok ellenében is megvalósítsák. Két előadás foglalkozott ezután az oktatáspolitika időszerű kérdéseivel. Dóba László, az Eötvös Gim­názium igazgatója, a 246 gimnáziumot tömörítő Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke a gimnáziumok jelenét és jövőjét mérlegelve vette bonckés alá „az egymást váltó kormányok oktatás- politikai rohamát”, amelyben nem szakma), hanem politikai szempontok érvényesülését látja. Új és új, a gyermeket figyelmen kívül hagyó koncepciók eről­tetése folyik - állapította meg, és a NAT műveltségi területeiről, valamint az érettségiről kialakított mi­nisztériumi koncepciót az alternatív iskolák színvo- naltalanságához méretezettnek, „lefelé nivelláló- nak” minősítette. Kijelentette: egy szakképzési lob­by áll szemben az általánosan művelő gimnáziumi gondolattal. Életkori és iskolaszerkezeti szempont­ból egyaránt megoldatlannak nevezte a 16 éves kor­ban történő tanulmánylezárást, amely szerinte a négyosztályos gimnáziumok teljes ellehetetlenülésé­hez is elvezet. Az érettségi standardizálását célzó je­lenlegi elképzeléseket a hagyományosan jó magyar oktatási rendszer tönkretételének tartja, mivel az „feladatmegoldó tanfolyammá” degradálja a közép­iskolát. Felhívta a figyelmet a kötelező óraszám­meghatározás és finanszírozás buktatóira, s bírálta a „puszta fizetéskiegészítést és a szülők pszichés meg­nyugtatását célzó árnyékiskolák rendszerének” (fel­vételi előkészítők) kialakulását. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő egyházunk isko­lapolitikájának prioritásairól szón az alábbiak szerint:- 10-18 éves kor közti középfokú oktatás elsődle­gessége;- a minőségre törekvés középpontba állítása és a missziós funkció ezen keresztül történő érvényesítése;- az evangélikus jelleg és az ökumenizmus együttes érvényesülése; *- az oktatással harmóniában dolgozó kollégiumok szerepe;- az iskolai nevelés alapvető céljának (a „kimenet­nek”) szem előtt tartása: „az Istentől függő autonóm ember” kialakítása;- a hitoktatás hangsúlya; részvétel a lelkészután­pótlás biztosításában. A plenáris ülést megtisztelték jelenlétükkel az isko­lafenntartó társegyházak képviselői is. A katolikus egyház részéről dr. Pápai Lajos megyéspüspök, a Ma­gyar Katolikus Püspöki Kar Iskolabizottságának elnö­ke és Kemenes László, a katolikus gimnáziumok fő­igazgatója, a református egyház képviseletében pedig Árvái Gyula gimnáziumi igazgató vett részt a tanács­kozáson. Akadályoztatása miatt levélben köszöntötte a konferenciát dr. Korzenszky Richárd bencés perjel, dr. Márkus Mihály református püspök és Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója. Ebéd után hét szaktárgyi szekcióban folytatták a ta­nácskozást a tanárok. Műiden csoportban élénk esz­mecsere alakult ki; több helyütt foglalkoztak a közép­iskolai tanárok számára új - a gimnáziumok alsó osz­tályaiban alkalmazandó - oktatási-nevelési módsze­rekkel. Sor került saját készítésű tankönyvek bemuta­tására is. A szekcióüléseket követő záró plenáris ülé­sen minden szekcióvezető hangsúlyozta a megbeszé­lés hasznosságát, és szorgalmazta a szaktanári talál­kozók rendszeresebbé tételét. A rendezvény D. Szebik Imre püspöknek a pedagó­gus hivatás és szolgálat jelentősegét és krisztusi forrá­sait kiemelő igehirdetésével zárult, amelyhez textus­ként János evangéliumának 15. részéből a szőlőtő példázatát választotta. Dr. Nagy IÁjos E gyházunk oktatási vezetése április 20-án Buda­pesten rendezte meg a kilenc evangélikus gimná­zium tanárainak I. Országos Konferenciáját. Az egésznapos tanácskozásnak a Fasori Gimnázium adott otthont. Az érdeklődést jól mutatja, hogy 160 pedagógus vett részt a konferencia munkájában. A délelőtti plenáris ülést elsőként D. dr. Harmati Béla püspök-elnök köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy egynázunk „legújabb iskolatörténete ugyaneb- ben a teremben kezdődött 1989. szeptember 2-án, amikor az országos tanévnyitót az újraindult Fasori Gimnáziumban tartotta Glatz Ferenc ^miniszter. A püspök-elnök hangsúlyozta: igény van hazánkban az elkötelezett, keresztyen nevelés iránt, s nagy szük­ség is van rá, mivel „az egész magyar társadaloin ne­velésre szorul”. Iskoláink feladatául az j 8­tanítsanak meg mindent, amit meg lehet ismerni, hogv telies legyen a világképünk; a végső kérdések. vi lá^ézeti tartalmában pedig legyenek ^v^géhu- mi hit és a jézusi erkölcs erőterei . ,A dete az Úrnak félelme * - ajánlotta a részvevők f,gyei­mébe a gimnázium bejáratán^ olvasható igét. Ezt követően Gellért Kis Gábor, “ ?r“á|^T k Emberijogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke üdvözölte az egyhetiteket. A rehf°™;° jelentőségét méltatva, megalapított • terejte a egyházfilozófiájával a demokrácia y . , fejlődést. Egyházunk két hagyományának fontosság^ ra és folytatására hívta fel a figy , j ^n_

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents