Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-04-21 / 16. szám
Evangélikus Élet 1996. április 21 Értékeink és mértékeink * A résztvevő papnék egy csoportja (Folytatás az 1. oldalról) 5. Nincsenek sémák, nem vagyunk egyformák, különböző körülmények között élünk, más-más környezetben (falusi, kis- vagy nagyvárosi környezetben, közegyházi szolgálatban), mind más kihívást és lehetőséget jelent. Minden gyülekezetnek megvannak a sajátosságai. Bajorországban a gazdasági helyzet lehetővé teszi, hogy a papnék döntsenek: feladják-e világi hivatásukat vagy sem. A világi munka feladása ott is lemondással jár, az ott természetesnek vett második autóról, az évenkénti utazásokról. Számolniuk kell azzal is, hogy a társadalmi munkában végzett szolgálat után nem jár nyugdíj, vagy csak nagyon kevés. Ez az életsorsa legtöbb idős papnénak is. Mégis boldogan és tudatosan vállalják és vállalták e szerepet. Németországban korcsoportonként asz- szonyköröket, baba-mama köröket, pszichológiai segítő csoportokat indítottak be és működtetnek papné testvéreink vezetésével. Itthon más a helyzet, mások a körülmények. A papi, papnéi hivatást nemcsak gyülekezetekben, közegyházi szolgálatban lehet végezni, hanem pl. szociális gondozóként, lakótelepi körülmények között, világi munka mellett is, ahogy papné testvérünk mondta: „Uram te menj előttem, ahová küldesz és én követlek”. Isten csodálatosan megáldja az ilyen szolgálatot. Nyugdíjas papné testvéreink testi gyengeséggel, sokszor magánnyal küszködve élik életüket, de csodálatosan betöltik idős kori hivatásukat, a fiatalabb papnőkért, a gyülekezetért és egyházunkért mondott imádságaikban. Támogassuk, látogassuk őket lehetőségeink szerint, gazdag élettapasztalataik hasznosak lehetnek számunkra is. A szeretet leleményessé tehet bennünket arra, hogy felismerjük: adott helyünkön mire van a legnagyobb szükségük, hogy erősíthessük a testvériség, az összetartozás, a szeretet megélését környezetünkben. Lehetőségeink vannak most is a cselekvésre, amikor halljuk pl., hogy a sárszentlőrinci gyülekezet támogatásával a Népfőiskolán munkanélküli asszonyok számára szövőműhelyt hoztak létre. Nehézségeik vannak a szőttesek értékesítésével. Gondoljunk e lehetőségre, ha meg akarunk valakit ajándékozni. Vannak kis gyülekezetek, ahol a kántorszolgálat nincs megoldva. Volna jelentkező, de még bizonytalan, hogy a több ezer forintos kántortanfolyam díját elő tudják-e teremteni. Szükség volna összefogásra anyagi támogatásuk érdekében. Az együttlét során egy szituációs játékban a papnéktól elvárt feladatokat és azok megoldásának lehetőségeit mutatta be a papnék egy csoportja. A találkozót színesítette a pestszentlőrinci kedves hittanosok pantomim játéka, a „Kezek szolgálata” címmel. Isten kinyújtotta kezét, átöleli a világot, de a világ keresztre feszítette a kezeket, mégis tárt karokkal vár, döntés elé kerülünk, el lehet utasítani, vagy be lehet fogadni őt. Az együttlétnek keretét a nyitó áhítat Mk 12,41-44 és a záró áhítat 2Móz 3,14 úrvacsoraosztással adta. Köszönjük D. Szebik Imre püspök köszöntő szavait, valamint a csendesnap szervezőinek, közreműködőinek, háziasszonyának, segítőinek, a fordító papné testvéreinknek áldozatos munkáját, és Isten gazdag áldását kérjük életükre és szolgálatukra. Szeretettel emlékeztünk meg azokról is, akik betegség vagy munkájuk miatt nem lehettek jelen, akik éppen úgy közösségünkhöz tartoznak, mint azok, akik eljöhettek. Rőzse Istvánná dr. Köszöntjük Csizmazia Sándor igazgató-lelkészt Meghitt, csendes házi ünnepség keretében köszöntötték a Sarep- ta-Budai Szeretetotthonban Csizmazia Sándor lelkészt, az intézmény igazgatóját, 70. születésnapján. Korábban Nyíregyházán lett már a szeretetszolgálat munkása, amikor az Elim Egészségügyi Gyermekotthont vezette. 1986-ban szólították a Budai Szeretetotthonok élére, azóta végzi a diakóniai munkát sérült gyermekek és idős öregek között a hűvösvölgyi otthonokban. Egyházunk vezetősége köszönte meg eddig végzett szolgálatát és kívánta Isten áldását, egészséget és jó erőt további működéséhez. Az otthon dolgozói és lakói szeretetteljes köszöntéséhez lapunk hasábjain is csatlakozunk, áldást kívánva életére és szolgálatába. . , A Teológia Egyházzene Tanszéke ZENES ÁHÍTATOT rendez 1996. április 25-én, csütörtök este 6 órai kezdettel a zuglói gyülekezet templomában (Bp. XIV., Lőcsei út 32.) Közreműködnek a teológia zenei együttesei, valamint orgonát és harmóniumot tanuló hallgatók. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! r i— SAJTÓVASÁRNAPI SAROK Egy újságíró, ha „világi”... Nem is tudom igazából, hogyan mutathatnám be magamat, ha valaki megkérdezné, mit keres nevem az Evangélikus Élet hasábjain. Világi újságíró, aki egyházi lapban is ír? Világi és egyházi újságíró egy személyben? Azon túl, hogy számomra kissé furán hangzik az előbbi jelző, meggyőződésem: felesleges e megkülönböztetés, hiszen a cikkek megírásához túlnyomó többségben újságíróra van szükség, jelző nélkül. Az általam művelt műfajok: tudósítások, interjúk, glosszák pedig szakmailag ugyanolyan feladatot jelentenek, mint a nagy példányszámú országos hetilapnál, ahol egyébként dolgozom. Ám azért mégis van különbség. Elsősorban a témákban, de talán a hangvételben is. Szelí- debb, konvencionálisabb hangon kell (?) szólni, mert ha nem úgy történik, szegény szerkesztő kapja a feddő leveleket az újságíró helyett: ejnye, már az egyház is...? (A pontok helye tetszés szerint kitölthető). No, nem mintha a szerkesztő amolyan ideges típus lenne. Egy alkalommal még kívülállóként, csak olvasóként némi bírálatot mondtam a lapról, mire azon vettem észre magam, hogy beválasztottak a szerkesztőbizottságba. Gondolom, nem jutalmul, hanem olyan alapon: ne csak beszélj, hanem csináld is! Bevallom, először kissé tartottam attól, hogy egyetlen „világiként” ülök majd annyi pap és teológus között, jaj... Elmondhatom azonban, igen kellemes meglepetést ért. Egyrészt abszolút tárgyszerű munka folyik: lap- csinálás. Másrészt viszont rendkívül oldott, baráti hangulat uralkodik a „szerk. biz.” üléseken. Az eltelt idő alatt nagyon sokat tanultam, néha valóságos kis egyháztörténeti szeminárium hallgatója lehetek. Igaz, szigorú szerkesztőnk az elkalandozókat előbb-utóbb visszatereli a tárgyhoz. Azt is kétszer meggondolja bármelyikünk, hogy csak úgy belemerengjen a levegőbe: ez kellene, amúgy kellene... Mert már le is csapott rá a főnök: írd meg három flekkben, jövő péntekre! De így van ez jól, mert amióta a világ a világ, a cikkek írói szeretik a legutolsó pillanatban leadni írásaikat, szeretik mindig bővebb lére ereszteni mondanivalójukat, mint szükséges. A szerző tehát ír, a szerkesztő pedig húz, mint mindenütt. Megfigyeltetn valamit: már többször is előfordult, hogy a lapunkban nyilatkozó egyházi tisztségviselők sokkal gömbölyűbben, simábban fogalmaznak, mint ahogyan ezt világi újságban tennék, vagy teszik. Vajon miért? (Sejtésem persze van.) Azt nem tudom megítélni, jobb lett-e a lap azalatt az egy év alatt, mióta szerkesztőbizottságunk is hozzáadja ötleteit. Remélem, igen. De higgyék el - ezt csaknem negyedszázados újságírói tapasztalat után mondom -, nagyon nehéz ennyi kívánalomnak megfelelni, mint amennyit az Evangélikus Élettel szemben támasztanak olvasói. Egyszerre kell „hivatalos” egyházi lapnak lennie, a gyülekezetek életét bemutatni, lelki útmutatást adnia, ugyanakkor a mai keresztény ember társadalmi és etikai problémáinak kulcskérdéseiről is szólnia. És mindezt négy oldalon. Úgyhogy egy év után elmondhatom: mégiscsak könnyebb „világi” újságírónak lenni... Újlaki Agnes Mint a kisgyermekek... Alsós hittanosaimmal táboroztunk egy piciny tolnai faluban. Néhányan a „fiaim” közül felvették a kapcsolatot a hasonló korú falubeli srácokkal, és megbeszélték: csütörtökön délután találkozunk a faluvégi réten, hogy sor kerüljön minden idők egyik legjobban várt sporteseményére, amikor a tábor labdarúgó válogatottja összeméri tudását a falu legjobbjaival. A komoly megállapodásban az is szerepelt, hogy mindkét csapat egy- egy felnőttet állíthat a kapuba. Meghatott ez a kikötés, mert jó érzés, ha gondolnak az emberre. ' A 'Csütörtökig 1 hátralevő időt szinte teljesen meghatározta a készülődés. Mindenki komoly elszántsággal trenírozott, s egyre folyt az esélylatolgatás. Azután eljött a nagy pillanat: A „nap hősei” a többi táborlakó és néhány falubeli biztatása kíséretében kifutottak a pitypangos gyepre, hogy mindent megtegyenek az ügyért, a győzelemért. De akkor történt valami... A másik kapuban álló huszonéves felnőtt elkezdte sorra nyilvánvalóan készakarva - beengedni a gólokat. 3-0-nál a falubeli gyerekek már szemmel láthatóan csalódottan, megszeppenve álltak fel középkezdéshez, de az enyéimen is látszott, hogy így nem esik jól a vezetés. Bevallom, nagyon dühös lettem. A szünetben odamentem, hogy beolvassak neki: „Hogy képzeled, hogy a bohóckodásoddal tönkreteszed a munkájukat?” De hát csak játék...” hangzott a felelet. Lehet, hogy a felnőtté válás határát jelző kő ez a „csak”? Ami a gyermeknek örömteli, csodás, értékes, az a felnőtteknek már csak „csak”? Két év óta közlök az Evangélikus Élet gyermekrovatában játékos feladványokat. Azóta sokszáz levél érkezett gyerekektől, akik bámulatos bibliaismerettel és hangyaszorgalommal fejtik meg a néha lelkész kollégák által is megfejthetetlennek jósolt rejtvényeket. De bevallom őszintén, különösen nagy örömet okoz, amikor a beérkező levél feladója felnőtt. Amikor felnőttek nem röstellik vállalni gyermekségüket. Egyszer egy nagymama azért ragadott tollat, mert röviddel azután, hogy unokája bedobta a megfejtést tartalmazó levelet a postaládába, kirabolták a postahivatalt. Rendőrök, felfordulás, meg ami még ilyenkor szokásos... A levélíró arra kért, hogy ha ezért esetleg később ért be a megfejtés, tegyek ez alkalommal kivételt, és ne vonjak le érte pontot. Hisz a hibát nem unokája követte el. Felnőtt fejjel tán mosolygunk ezen. Azért a levelezőlapért ekkora felhajtás? Hiszen az „csak” a gyerek egyik megfejtése. Mi múlik azon az egy ponton? Ez úgyis „csak” játék. De jó, hogy nem minden felnőtt gondolja így! De jó, ha a Bibliával való ismerkedést, a játék örömét felnőttek is tudják gyermekien komolyan venni! Talán ez is egy kicsiny lépés lehet a jézusi intés megtartása felé?: „Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek... ” „Feri bácsi” (ifi. Cselovszky Ferenc) REGIONÁLIS PRESBITERI CSENDESNAPOK „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra” Ez a gondolat adta a mottóját annak a regionális presbiteri csendesnapnak, amelyet március 23-án rendeztek Győrött. Az egyházmegye északi és keleti részén fekvő gyülekezeteket felölelő csendesnapon, mintegy száz gyülekezeti tisztségviselő jelent meg. A program a győri Öregtemplomban áhítattal kezdődött, amelyen Kiss Miklós mosonmagyaróvári lelkész hirdette Isten igéjét lKor 15,58 alapján. Igehirdetésében három kulcsszóra helyezte a hangsúlyt, amelynek minden - az Úr aratásában szolgálatot vállaló - tisztségviselő munkájárá jellemzőnek kell lennie. Hűség a szolgálatban, bizalom a presbitertársak és a lelkész iránt, valamint alázat Isten előtt. A csendesnap az evangélikus általános iskola dísztermében folytatódott, ahol elsőként Jankovits Béla esperes adott átfogó tájékoztatót a zsinati munkáról, külön kitérve a presbiteri szolgálatra vonatkozó törvényrészekre. Szabó György egyházmegyei felügyelő egy Luther- idézet alapján arról szólt, hogy a presbitert nem önös érdek, hanem a közösség érdeke vezeti munkájában. Életének középpontjában Isten igéje áll, döntéseiben pedig az irányító, szolgáló, testvéri szeretet munkál. Sajnálatos, hogy az utóbbi időben nem nevelődtek, nem neveltünk munkatársakat. Kebelei Ferenc megyei felügyelőhelyettes a presbiter végrehajtói munkájáról szólt. Hangsúlyozta, hogy abban az új helyzetben, amelybe egyházunk került, roppant módon megnőtt a gyülekezetek tisztségviselőinek felelőssége és feladata. A hatékonyság javítása érdekében a 24-ik órában vagyunk, hogy a középkorúak generációját bevonjuk a munkába. A szolgálatra való hozzáállásra Jézus adott példát, aminek ismérvei: önzetlenség, bizakodás, alázat. Utolsó előadóként Lackner Pál espereshelyettes beszélt a presbiter spirituális feladatairól a gyülekezetben. Melyek azok a területek, ahol a presbiterek szolgálatot vállalhatnak? Az igeszolgálatot, látogatást, imádkozást, az istentiszteleti liturgiában való részvételt sorolta ide az előadó. A négy előterjesztést fórum követte, amelyen résztvevő presbiterek fejthették ki gondolataikat a hallottakról. Az ebédszünet után a gyülekezetek küldöttei egymás után mutatták be gyülekezeteiket és szóltak örömeikről, gondjaikról, terveikről. Mindegyik beszámor A címben szereplő ige fényével gyújtott reménységet Reisch György, Dunaújváros-Kisapostag lelkésze a Bács-Kiskun Egyházmegye presbiteri csendesnapján, ahol 170-en vettünk részt a nagy Kiskőrösi Gyülekezet még nagyobb vendégszeretetében. Két előadás hangzott el, melyeket szépszámú hozzászólás tett teljessé. Az első előadásnak a címe: AZ EGYHÁZ EGYSÉGE - EGYSÉGES EGYHÁZ. Káposzta Lajos esperes szavai szerint ez nem csupán szójáték, hanem feladatunk is. Jó lenne ismerni azokat az érzéseket, amelyeket akkor éreztek presbitereink, amikor annak idején elmondták a presbiteri esküt saját templomukban!? Mit sikerült átadni elsősorban a családokban és a gyülekezetekben mindebből? Mi az életünk csúcsa? Elszoktunk attól, hogy hétköznapjaink csúcsa a vasárnap, vasárnapjaink csúcsa az istentisztelet legyen. Ezt kellene újra érezni és éreztetni, hogy le ne ragadjunk a nosztalgiázásnál, a „bezzeg régen...” emlegetésénél. Mit jelent jót tenni? Luther szerint: cselekedni az egyházért. „Hagyd örökül, ha kihúnysz ...” - írja Kölcsey. Mi vagyunk az örökösök és az örökbe hagyok is. Ha a gyermekek elszakadtak, az a mi bűnünk is. Mert eltávolítottuk személyes életünkből az Istent. Reménységünk azonban, hogy nem veszítettük el. A hit és élet összetartozik. Nincs múlt nélkül jelen. A gyermekeknek mindenkor abban a tudatban kell felnőni, hogy a családnak Mennyei Atyja van. Vajon beszélünk-e úgy a Bibliáról, hogy az Isten szava? Luther szerint a praxis pietatis, a gyakorolt keresztyénség a fontos. A németeknél létezik egy lelki irányzat: Légy 5 percig csendben! Hatalmas imádkozó múlt előzte meg a reformációt is. A kiskőrösi imaház falán olvasható ez lóban összecsengtek a közös gondok: anyagi lehetőségek beszűkülése, fiatalok és középkorúak távolmaradása a gyülekezeti élettől és a vasárnapi igehallgatás igényének csökkenése. A regionális presbiteri csendesnap úrvacsoraosztással fejeződött be. Kiss Miklós az ige: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31) Keresztek veszik körül ezt a felírást. Ezek a vállalt keresztek teszik hitelessé ma is ezt a mondatot. Az esperes szavainak mintha csak folytatása lett volna Szabó Vilmos, espereshelyettes EGY TEST - SOK TAG címmel tartott előadása. Nem vagyok egyedül. - Ez a tudat erőt ad. Naponkénti feladat, hogy amikor én vagyok erősebb, én hordozzam a másikat. Egy tapasztalt lelkész ezt a biztatást mondta: Az egyházi költségvetésnek mindig van egy rubrikája, amit csak mi tudunk, a remény. Lehet, hogy egy-egy tervünket porba ejti Isten, hogy tanítson minket, hogy jobban tudjunk figyelni az örök tervre. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyház idegen test a világban. Közös felelősségünk van presbitereknek és lelkészeknek. Vállalnunk kell egymást! A nyitottság aranyszabálya közös szolgálatunknak. A hívők élete a hitetlenek bibliája! Ezt a bölcs mondást magunk is tapasztalhatjuk. A presbiteri és persze a lelkészi eskü is hűséges életre hív. Ha elbizonytalanodunk, utazzunk egy kicsit vissza a történelembe! Erősödjünk mások hitén, példáján! Egy elgondolkodtató hozzászólás szerint a Szovjetunióban 1980-ban egy 40 ezer lakosú városban az istentiszteleten a nagy létszámú gyülekezetben senkinél nem volt énekeskönyv, de mindenki énekelte, ismerte az utolsó strófáig az énekeket. Otthon, a családban tanulták meg. Amikor 7 év alatt több száz lelkészt végeztek ki a Szovjetunióban, asszonyok szolgáltak. Luther Kis Kátéját kézzel írták le és mint családi kincset, hagyták tovább az utódokra. Ha eljutnánk mi is idáig, akkor nem fenyegetné az egyházunkat sem a szektá- sodás, sem az elvilágiasodás. Gondolatdarabkák ezek csupán egy sokakat gazdagító napról, melynek záróakkordja Szabóné Piri Zsuzsánna, kiskőrösi lelkész áhítata volt. Pál szavai hangzottak fel az Ef. 5,1-2 és 8-9 versekből. Legyetek Isten követői... Járjunk szeretetben! így buzdított minket ez a nap. Hiszen ahogyan elhangzott, az a jó lelkész, akit elfogadnak. Az a jó gyülekezet, aki elfogadja a lelkészét, mert a szeretet sok vétket elfedez. Nagy Veronika Levelet kaptunk Brazíliából, Sao Paulából, Bolla Árpádék- tól. Címzettjei valamennyien, mi vadunk, ezért teljes egészében közreadjuk. (Szerkesztő) Sao Paulo, 1996. március 28. Kedves otthoni barátaink! Mindnyájunk nevében nagyon köszönjük figyelmüket! Jólesik megtapasztalni, hogy gondolnak ránk, pedagógiai jelzetekkel, szemléltető eszközökkel, óvodásoknak való bibliai anyagokkal, kazettákkal, munkájukról készült fényképekkel. A 17 millió lakosú Sao Paulóban brazil-magyar óvodát nyitni nem könnyű. Óriások a távolságok, így két-három órás útra naponta nem vállalkozhat gyermekével a szülő, ezért csak egy bizonyos körön belül, a hozzánk viszonylag közel lakó magyar gyerekekre számíthatunk Ezeknek száma azonban minimális, így kezdettől fogva brazil gyerekek felvételére is gondolunk Mindnyájuk felé szeretnénk Krisztus szeretetével, a keresztény misszió felelősségével fordulni. Az Óvoda helyiségeinek kialakításával elkészültünk Felavatása április 20-án lesz Martin Hiltel brazíliai evangélikus püspök szolgálatával. Az óvónői állásokra pályázatot írtunk ki, ketten máris jelentkeztek Óvodánk ötven gyereket tud fogadni, de számítunk arra, hogy az első időben kis létszámú lesz. Semmiféle külső anyagi támogatásban nem részesülünk Óvodánkat kis magyar evangélikus gyülekezetünk és a gyerekek szülei tartják majd fenn. Isten áldja meg további szép munkájukat! Mindnyájukat sok szeretettel köszöntőm. Külön is megköszönve a rendszeresen megküldött Evangélikus Életet és a Lelkipásztort. Mindkettő olyan itt számunkra, mint a friss víz a sivatagban vándorlónak. Bolla Árpád lelkész A „Világosságom és segítségem az Ur, kitől félnék?”