Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-12-01 / 48. szám
IGÉMET EVANGÉLIKUS ZSINAT - LÜNEBURG 1996 (Folytatás az 1. oldaról) Ökumenikus közeledés Németországban A másik, nagy figyelmet keltő téma dr. Hans- Christian Knuth schleswigi püspök, a „Catholica” témakör állandó referense, jelentése volt a két nagy német egyház viszonyáról. Kiemelte, hogy ez idén első ízben ünnepelte együtt Eislebenben, Luther városában, a római katolikus és az evangélikus egyház vezető-püspöke a Luther-évfordulót. Magdeburg és Er- furt római katolikus püspökei Szászország és Türingia evangélikus püspökeivel közösen méltatták a reformátort mint „az Evangélium tanúját, a hit tanítómesterét és a lelki megújulásra hívó igehirdetőt”. II. Janos Pál pápa pedig nyári látogatásakor Pader- bornban elismerte, hogy a középkori egyház is vétkes volt az egyházszakadásban, és méltatta Luther refor- mátori szándékát, a „reformáció egyházairól” szólva az addigi „egyházi közösségek” megjelölés helyett. Az evangélikus hitvallás-hűség elválaszthatatlan ökumenikus elkötelezettségünktől A zsinati ülés „csúcspontja” azonban dr. Gottfried Brakemeier brazil teológiai professzor, a Lutheránus Világszövetség jelenlegi elnöke, nagy visszhangot keltő előadása volt a zsinat főtémájáról: „Evangélikus hitvallás - ökumenikus elkötelezettséggel”. Meggyőző és sokoldalú történelmi és teológiai érvekkel bizonyította: Luther és a németországi reformáció legfőbb törekvése volt a középkori egyház visszatérítése a keresztyénség jézusi - bibliai alapjaihoz, ugyanakkor azonban az egész egyház egységének a megőrzése is (lásd az Ágostai Hitvallás első részének befejező szakaszát). Ezért a reformáció mai egyházainak is elöl kell járniuk a világkeresztyénség látható egységének egyre erőteljesebb kialakításában! Az ökumenikus világmozgalom ma már minden egyházban hatékonyan jelen van és együtt vallja: a világ egyházaiban sokkal több és fontosabb az, ami Krisztusban összeköt, mint az, ami még az egyházak tanításában, szervezetében és liturgiájában elválaszt minket egymástól. Amire törekszünk, az a lényegben való egység és egymás kölcsönös, Krisztus egyházaként való elismerése a „kiengesztelődött sokszínűségben . Közben pedig - testvéri, további párbeszédben - tovább kell küzdenünk együtt az egységre jutásért a minket még elválasztó teológiai, szervezeti, liturgikus és gyakorlati kérdésekben. Egyik biztató eredmény ezen a hosszú és fáradságos úton, hogy a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán 25 évi teológiai dialógus után végre lényeges megegyezésre jutott a megigazu- lás centrális bibliai tanítása kérdésében, és egyúttal visszavonni készülnek egymást elítélő, múltbeli történelmi döntéseiket, még az évszázad vége előtt. . A zsinat befejezése előtt - szinte teljes egyhangúsággal - újra Hirschler püspököt választották meg a Német Evangélikus Egyház lelkészi elnökéül. D. dr. Nagy Gyula Lüneburg — a Szt. Janos-katedrális híres szárnyasoltára Evangélikus Élet 199 t- oécember V. 25 év Balassagyarmaton 1951-ben, amikor néhány évvel a szerzetesi közösségek, egyesületek feloszlatása után a pártállam önkénye, a diakonissza egyesületeket is feloszlatta, néhány diakonisszatestvér dönthetett amellett, hogy egyházi szolgálatban marad. Persze csak irodai, kántori vagy szeretetotthoni szolgálat jöhetett szóba. Túrmezei-Erzsébet testvér az egyházi szolgálat mellett döntött és Balassagyarmatra került, ahová október 31-én édesanyját is magával vitte. (Már a következő évben elköltözött az édesanya az örök otthonba, és azóta „A niklai leány” ott pihen a balassagyarmati temetőben.) Erzsébet testvér eleinte csak irodai munkát végezhetett, de hamarosan részt vett a gyermek- és ifjúsági munkában, család- és kórházlátogatásban és az igehirdetői szolgálatban is. Mint az evangélikus szeretet- ház lakója, tartotta ott is az áhítatokat, segített az otthon vezetőjének. „ Túrmezei Erzsébet példaértékű emberi-erkölcsi magatartásával, költői, műfordítói munkásságával, szociális érzékenységével - az itt eltöltött 25 év alatt és azt követően is -jelentősen hozzájárult Balassagyarmat erkölcsi, szellemi arculatának formálásához” - olvasható a „díszpolgári cím” adományozásáról szóló oklevélen, amelyet az október 23-i emlékünnepély keretében Juhász Péter polgármester nyújtott át az 1990-ben újra megalakult Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület főnökasszonyának. Ez a személyre szóló társadalmi kitüntetés tágabb értelemben elismerése, „rehabilitációja” annak az önfeláldozó, szolgáló életformának, amelyet a diakonissza hivatás képvisel. Az ünnepi alkalmon a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ zsúfolásig megtelt termében, ahol az ifjúság megható pantomimjátékában átéltük 1956 eseményeit - ott voltak a régi barátok, az egyházak vezetői, tagjai és a diakonisszák közösségének képviselői is. Túrmezei Erzsébet testvér három Balassagyarmaton született versének felolvasásával köszönte meg kitüntetését. Egyik Madách balassagyarmati szobrának égre mutató ujjára utaló, 1970-ben írt verse volt: Nem elég! Kerülgettem a hórakásokat és szemem a síkos útra tapadt. Aztán... elnéztem hópalástodat, magasra emelt ujjadat. Köszönöm, hogy nem fáradtál bele, s nem lankadt még le fölemelt kezed! Millió szem meredhet lefele... látják, nem látják, sose kérdezed. Köszönöm. De jaj, nem elég most mégse! Bár megnőne egy csodaérintésre az az ujjad s a végtelenbe nyúlna... izzón-fénylőn mutatna utat nekünk, hogy „küzdve-küzdő” lázas nemzedékünk a „bízva-bízzált” végre megtanulja! M. M. Történelmi lecke - számonkérés nélkül FELHÍVÁS Október 22-én délben megszűnt a járműforgalom a Petőfi, majd a Széchenyi tértől a Várkerületen át a Fő térig vezető útszakaszon, s helyébe egy színes, vidám fiatalokból álló tömeg tolult. Sopron város iskoláinak tervezett millecentenáriumi felvonulása mellett végül ők tartottak ki, ők jutottak el a megvalósításig: a Berzsenyi Dániel Gimnázium, az Eötvös Józsefi Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, valamint a Hunyadi János Általános Iskola - a három evangélikus intézmény növendékei. A szervező pedagógusok eredetileg az 1100. évfordulót kívánták emlékezetessé tenni diákjaik számára, ezért a 895-1896-1996 évszámok mögé sorakoztatták a jelképekkel, jelmezekkel gazdagított csoportokat. De mivel a felvonulásra végül az 56-os forradalom évfordulója közvetlen közelében került sor, s az 1996-os év bővelkedik kerek évfordulókban, a menet további egységekkel bővült. A korszakok megidézéséhez az ebben jártas pápai huszárok jelentős segítséget nyújtottak.- Evangélikus iskolák felvonulása Sopronban Elöl, az iskolák zászlóit és tábláit követően, a „honfoglalók” vonultak, két fergeteges sámándob hangjától kísérve. A jelmezeket maguk a gyerekek készítették, kivéve a lovon ülő „párducos Ár- pád”-ét. Ezután következett a millennium felidézése a korabeli magyaros viseletekkel, gyalog, lovon és elegáns fogatokon felvonulva. A menetnek ez a része már a díszruhás fúvószenekar indulóit élvezhette. A huszadik század kerek évfordulóinak egyike, hogy 75 éve zajlott le a soproni népszavazás. Az 1921-es évszám mögött a hűséges város címere vonult a kísérő diákság tömegével. Ezután tűntek fel a 40 éves október 23-i forradalom jelképei, kissé az akkori tüntetéseket utánozva. Nem maradhatott el az 1996-os évszám a fiatalság legnépesebb csapatával, jelezve a folytonosságot, a magyarság jövőjébe vetett reményt. Az érdeklődő lakosságtól körülvett felvonulók kétszer is megálltak, hogy minél többen élvezhessék a Pannonia Med Hotel erkélyéről felhangzó gyönyörű tárogatómuzsikát. Majd a Fő térre megérkezve egy ünnepi műsor részesei lettek, amit dr. Gimesi Szabolcs polgármester nyitott meg. Elismeréssel szólt a millenniumi ünnepségek és a jelen felvonulás hasonlóságairól és a három iskola összefogásáról. Az ünnepi szónok D. Sze- bik Imre püspök a nemzeti identitásra irányította a figyelmet. A kórus, a szavalatok, a nagy sikerű palotás tánc és minden ünnepélyes külsőség arról szólt: milyen jó is magyarnak lenni... Lehet, hogy ezt a rendezvényt. sok más október végi ünnepi megmozdulás elhomályosította, ám résztvevői bizonyára többre fognak emlékezni, mint néhány évszámra, hisz nem csupán nézői voltak 1996-ban a millecentenárium- nak. Goór Judit Fotó: Csibia Szilvia Létének jobbításáért megpróbáltatások súlya alatt küzd a magyar nép. A szabadság és a demokrácia jegyében indult rendszerváltás sokak számára nem hozott jólétet. Immár hosszú évek óta nehezen elviselhető terheket hordoznak az emberek, családok, közösségek. A kiszolgáltatottság különösképp sújtja a nagycsaládokat, a családalapítást anyagi biztonság nélkül vállaló fiatalokat, a hajléktalanokat és a rideg magányban élőket. A szegénység, az elesettség az egész társadalmat erkölcsi próbatétel elé állítja. A magyarországi történelmi egyházak képviselői és a miniszterelnök 1996. november 18-i találkozójukon egyetértettek abban, hogy az egyházak és a kormány lehetőségeikhez mérten közösen részt kívánnak venni a szegénység és a nélkülözés enyhítésében. Ezért elhatározták, hogy „Szeretet és Támogatás ’96” jegyében kezdeményezik a rászorultak megsegítését. Kémek mindenkit, aki teheti, hogy pénzzel és minden más hasznos adománnyal segítsen az elesetteken és csatlakozzon a kezdeményezéshez. Kérik a karácsony és a hanuka ünnep közeledtével a társadalmi egyesületeket, az egyházi közösségeket, a karitatív szervezeteket, a gazdasági társaságokat és mindazon szervezeteket, amelyek tenni kívánnak, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben, a kiszolgáltatottak megsegítésében. Kérik az önkormányzatokat, a helyi közösségeket, hogy a környezetükben élőhajléktalanok,'Szegények és más nélkülözők megsegítéséről gondoskodjanak. “- A felhívásban szereplő kezdeményezés gyakorlati megvalósítáS'á?á'!'á közeli napokban megalakul a „Szeretet és Támogatás ’96” bizottsága, amely tájékoztatni fogja a közvéleményt a támogatás nyújtásával kapcsolatos konkrét lehetőségekről. Budapest, 1996. november 18. Horn Gyula Hegedűs Lóránt miniszterelnök püspök, a Református Egyház Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Ternyák Csaba püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára Zsinatának lelkészi elnöke Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi egyházkerületének püspöke Zoltai Gusztáv a Magyarországi 2 sidó Hitközségek Szövetségének igazgatója Schweitzer József országos főrabbi NÉVADÓ ÜNNEPSÉG PÉTERIBEN Iskolát neveztek el a kántortanítóról Akik a boldogságot keresik, de csak mámort találnak... Nem mindennapi eseményre került sor a Pest megyei Péteri nevű községben október 22-én. Az 1956-os forradalom negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés keretén belül névadó ünnepséget tartottak: Pittner Dénes nevét vette fel az általános iskola. Az 1858 és 1934 között élt Pittner Dénes a község evangélikus gyülekezetének kántortanítója ötvenkét esztendőn keresztül szolgálta egyháza és községe idősebbjeit és fiataljait egyaránt. Egyházunkban sem jellemző dolog, hogy Isten szolgájának egy ilyen szürke eminenciásáról nevezzenek el iskolát, az meg aztán végképp nem megszokott, hogy egy önkormányzati iskola vegye fel egy egyházi személy nevét. A névadó ünnepségen jelen lévő Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter hangsúlyozta, hogy amikor egy iskolának nevet adnak, egyúttal értéket is választanak a névadók. Méltón mutatja Péteri polgárainak belső tartását, értékválasztásának tisztaságát, hogy a közösség saját fiának nevét írja iskolája homlokzatára - mondta a miniszter az ünnepségen, amikor az iskola aulájában leleplezte azt az emléktáblaegyüttest, amelynek része a márványba faragott Pittner Dénes-portré - dr. Foltin Brúnó, a péteri gyülekezet lelkészének alkotása. „Iskolájában jósággal, egyházban hűséggel, elhunytéig szeretettel szolgált nemzedékeket nevelve” - áll az emléktáblán, s ezeket a gondolatokat hangsúlyozta Szenyán Pál is, a kántortanító ma is élő nevelt fia, amikor hálás szívvel mondott köszönetét a gyülekezetnek és az iskolának, top ilyen emléket állítottak az ő kedves bácsikájának. Szenyán Pál, aki maga is nyugdíjas pedagógus, Arany János szavait idézte megható beszédében. „Nem hal meg az, ki másokra költé dús élte kincsét, ámbár napja múl, s nőttön nő tiszta fénye, amint időben, s térben távozik.” Ezsaiás próféta szavai, a már korábban meglévő emléktáblára is felkerültek. „Es bár szűkösen adott kenyeret, és kimérte a vizet az Úr, nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod tanfi tódat. Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” E prófétai szavakat idézve prófétainak nevezte dr. Foltin Brúnó lelkész, a kántortanító Pittner Dénes szolgálatát. Az ő szellemi hagyatékának ápolására szólította fel az iskola apraját és nagyját, Isten áldását kérve az ott tanuló mindenkori diákokra, és az ott szolgálatot teljesítő pedagógusokra. , A színvonalas ünnepi megemlékezés végen dr. Szászik Károly, a község polgármestere, arról beszélt, hogy a jó iskola fundamentuma a jó tanító és a jo tanár, ezek nélkül nem volt, nincs és soha nem is lesz jó iskola. Büszkék lehetünk já, hogy Péteriben voltak es vannak jó pedagógusok. Ám ahhoz, hogy a jövőben is legyenek ilyenek, nem szabad elhanyagolni a kisiskolákat. Ehhez kérte a művelődési és közoktatásügyi miniszter segítségét, hiszen ezek a tanintézetek olyan alapintézményei a kis falvaknak, amelyek nélkül nincs a településen közélet sem. Antal Klára A rádiót hallgatom. A riportalany kábítószer-kereskedő. Abból él, hogy drogot ad el fiataloknak Elmondása szerint ma Magyarországon minden második fiatal rendszeresen fogyaszt valamilyen kábítószert. Beszél arról is, hogy az ország bármely pontján, bármilyen „anyaghoz” hozzá lehet jutni, de vannak olyan diszkók is, amelyek kifejezetten a kábítószer-kereskedelemre épültek Hiszen állandó forgalmat biztosít magának az a tulajdonos, aki beengedi a kereskedőket és hagyja, hogy üzleteljenek A riportalany úgy beszél minderről, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Elmagyarázza: félreértés, babona az a nézet, miszerint a kábítószer az „ ördög eszköze ”, hiszen csak arról van szó, hogy aki drogot fogyaszt, az egy kis boldogságot szerez magának És nincs ebben semmi rossz. Csak nagy a felhajtás az egész körül. Persze, semmi értelme, mert úgysem tudják elfogni a kereskedőket. Mert ha razziát tart a rendőrség a diszkóban, a dealer (kereskedő) csak elszórja a földre a nála lévő drogot, így sohasem fülelik le. Ráadásul ő nem olyan ostoba, hogy fogyassza is az anyagot. Ezt a boldogságot csak másoknak adja, méghozzá igen jó pénzért! Végtelenül elkeserít az a felelőtlenség az a hidegvér, amellyel beletaszítanak másokat a szakadékba ezek a derék „úriemberek", s teszik ezt csupán azért, mert nem akarnak senkit sem megfosztani a felhőtlen boldogság lehetőségétől. No persze, ők tudják azt, amit fiatal vásárlóik még nem tudnak, vagy amiről éppen nem akarnak tudomást venni. Azt, hogy lassan belekerülnek a kábítószer ördögi csapdájába. Ha valaki azért nyúl a droghoz, mert megoldhatatlannak tűnő problémái vannak, vajon miért nem jön rá, hogy a gyorsan múló mámortól semmi nem oldódik meg és az utána következő rossz közérzet csak felfokozza a negatív életérzést, s kezdődik minden elölről. Aztán kialakul a függőség. Ha nem a testi, a lelki mindenképpen. S idejut az is, aki csak „buliból” próbálgatja a kábítószert, mert az a „menő”, mert divat vagánynak lenni. A lebegésért azonban nagyon drágán kell megfizetni! Mert mit ér az az élet, amelynek immáron csak a mámor a célja, s a kábítószer hatására bekövetkező feldobottság az egyetlen, amit még akar és akarni tud. Megéri-e? Megéri-e eldobni az emberséget, az emberi méltóságot azért a néhány órás bódulatért? S az életet érdemes-e odadobni ezért? Mert hányszor megtörtént már, s még hányszor fog megtörténni az, ami nemrég kavarta föl országszerte a kedélyeket: négy fiatal halt szörnyet, mert társuk, aki az autót vezette, nem tudta, hogy a könnyelmű száguldozásnak könnyen halál lehet a vége. A vérében alkoholt és kábítószert találtak... Ók már nem tudják levonni a tanulságot, ők már nem tanulhatnak ebből az esetből. Mi azonban még igen. Akár mint fiatal, akár mint szülő, nagyszülő, vagy tanár. De ki tudja, nem ez-e az utolsó...?A döntés a mi kezünkben van. Ezt nem spórolhatjuk meg! Isten azt mondja: „...élőtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és az utódaid is." (5Móz30,19) A gondok persze maradnak De tiszta fejjel a megoldást is könnyebb megtalálni! Igaz, nehéz, sokszor nagyon nehéz legyőzni a problémákat. De mindig jusson eszünkbe: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. ” (Fii 4,13) És ez azoknak is szól, akik nem a kábítószerhez nyúlnak valamilyen krízishelyzetben, hanem az alkoholhoz, cigarettához, vagy bármilyen más pótlékhoz. Akiknek minden gondolatukat eluralja a gond, alak emiatt nem tudják már kezükben tartani saját életüket, akik nem tudnak már családjukról gondoskodni. Sánta Anikó
