Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-12-01 / 48. szám

IGÉMET EVANGÉLIKUS ZSINAT - LÜNEBURG 1996 (Folytatás az 1. oldaról) Ökumenikus közeledés Németországban A másik, nagy figyelmet keltő téma dr. Hans- Christian Knuth schleswigi püspök, a „Catholica” té­makör állandó referense, jelentése volt a két nagy né­met egyház viszonyáról. Kiemelte, hogy ez idén első ízben ünnepelte együtt Eislebenben, Luther városá­ban, a római katolikus és az evangélikus egyház veze­tő-püspöke a Luther-évfordulót. Magdeburg és Er- furt római katolikus püspökei Szászország és Türingia evangélikus püspökeivel közösen méltatták a reformátort mint „az Evangélium tanúját, a hit taní­tómesterét és a lelki megújulásra hívó igehirdetőt”. II. Janos Pál pápa pedig nyári látogatásakor Pader- bornban elismerte, hogy a középkori egyház is vétkes volt az egyházszakadásban, és méltatta Luther refor- mátori szándékát, a „reformáció egyházairól” szólva az addigi „egyházi közösségek” megjelölés helyett. Az evangélikus hitvallás-hűség elválaszthatatlan ökumenikus elkötelezettségünktől A zsinati ülés „csúcspontja” azonban dr. Gottfried Brakemeier brazil teológiai professzor, a Lutheránus Világszövetség jelenlegi elnöke, nagy visszhangot kel­tő előadása volt a zsinat főtémájáról: „Evangélikus hitvallás - ökumenikus elkötelezettséggel”. Meggyő­ző és sokoldalú történelmi és teológiai érvekkel bizo­nyította: Luther és a németországi reformáció leg­főbb törekvése volt a középkori egyház visszatérítése a keresztyénség jézusi - bibliai alapjaihoz, ugyanak­kor azonban az egész egyház egységének a megőrzé­se is (lásd az Ágostai Hitvallás első részének befejező szakaszát). Ezért a reformáció mai egyházainak is elöl kell járniuk a világkeresztyénség látható egységének egy­re erőteljesebb kiala­kításában! Az öku­menikus világmoz­galom ma már min­den egyházban haté­konyan jelen van és együtt vallja: a világ egyházaiban sokkal több és fontosabb az, ami Krisztusban összeköt, mint az, ami még az egyhá­zak tanításában, szervezetében és li­turgiájában elvá­laszt minket egy­mástól. Amire tö­rekszünk, az a lé­nyegben való egység és egymás kölcsö­nös, Krisztus egyhá­zaként való elismerése a „kiengesztelődött sokszínűség­ben . Közben pedig - testvéri, további párbeszédben - tovább kell küzdenünk együtt az egységre jutásért a minket még elválasztó teológiai, szervezeti, liturgikus és gyakorlati kérdésekben. Egyik biztató eredmény ezen a hosszú és fáradságos úton, hogy a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán 25 évi teológiai dialógus után végre lényeges megegyezésre jutott a megigazu- lás centrális bibliai tanítása kérdésében, és egyúttal visszavonni készülnek egymást elítélő, múltbeli törté­nelmi döntéseiket, még az évszázad vége előtt. . A zsinat befejezése előtt - szinte teljes egyhangú­sággal - újra Hirschler püspököt választották meg a Német Evangélikus Egyház lelkészi elnökéül. D. dr. Nagy Gyula Lüneburg — a Szt. Janos-katedrális híres szárnyasoltára Evangélikus Élet 199 t- oécember V. 25 év Balassagyarmaton 1951-ben, ami­kor néhány évvel a szerzetesi közössé­gek, egyesületek feloszlatása után a pártállam önkénye, a diakonissza egye­sületeket is felosz­latta, néhány diakonisszatestvér dönthetett amel­lett, hogy egyházi szolgálatban ma­rad. Persze csak irodai, kántori vagy szeretetotthoni szolgálat jöhetett szóba. Túrmezei-Er­zsébet testvér az egy­házi szolgálat mel­lett döntött és Ba­lassagyarmatra került, ahová október 31-én édesany­ját is magával vitte. (Már a következő évben elköltö­zött az édesanya az örök otthonba, és azóta „A niklai leány” ott pihen a balassagyarmati temetőben.) Erzsébet testvér eleinte csak irodai munkát végez­hetett, de hamarosan részt vett a gyermek- és ifjúsági munkában, család- és kórházlátogatásban és az ige­hirdetői szolgálatban is. Mint az evangélikus szeretet- ház lakója, tartotta ott is az áhítatokat, segített az ott­hon vezetőjének. „ Túrmezei Erzsébet példaértékű emberi-erkölcsi ma­gatartásával, költői, műfordítói munkásságával, szociá­lis érzékenységével - az itt eltöltött 25 év alatt és azt kö­vetően is -jelentősen hozzájárult Balassagyarmat erköl­csi, szellemi arculatának formálásához” - olvasható a „díszpolgári cím” adományozásáról szóló oklevélen, amelyet az október 23-i emlékünnepély keretében Ju­hász Péter polgármester nyújtott át az 1990-ben újra megalakult Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület főnökasszonyának. Ez a személyre szóló társadalmi kitüntetés tágabb értelemben elismerése, „rehabilitációja” annak az ön­feláldozó, szolgáló életformának, amelyet a diako­nissza hivatás képvisel. Az ünnepi alkalmon a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ zsúfolásig megtelt termében, ahol az if­júság megható pantomimjátékában átéltük 1956 ese­ményeit - ott voltak a régi barátok, az egyházak veze­tői, tagjai és a diakonisszák közösségének képviselői is. Túrmezei Erzsébet testvér három Balassagyarma­ton született versének felolvasásával köszönte meg ki­tüntetését. Egyik Madách balassagyarmati szobrának égre mu­tató ujjára utaló, 1970-ben írt verse volt: Nem elég! Kerülgettem a hórakásokat és szemem a síkos útra tapadt. Aztán... elnéztem hópalástodat, magasra emelt ujjadat. Köszönöm, hogy nem fáradtál bele, s nem lankadt még le fölemelt kezed! Millió szem meredhet lefele... látják, nem látják, sose kérdezed. Köszönöm. De jaj, nem elég most mégse! Bár megnőne egy csodaérintésre az az ujjad s a végtelenbe nyúlna... izzón-fénylőn mutatna utat nekünk, hogy „küzdve-küzdő” lázas nemzedékünk a „bízva-bízzált” végre megtanulja! M. M. Történelmi lecke - számonkérés nélkül FELHÍVÁS Október 22-én délben meg­szűnt a járműforgalom a Petőfi, majd a Széchenyi tértől a Várke­rületen át a Fő térig vezető útsza­kaszon, s helyébe egy színes, vi­dám fiatalokból álló tömeg tolult. Sopron város iskoláinak tervezett millecentenáriumi felvonulása mellett végül ők tartottak ki, ők jutottak el a megvalósításig: a Berzsenyi Dániel Gimnázium, az Eötvös Józsefi Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, valamint a Hunyadi János Általá­nos Iskola - a három evangélikus intézmény növendékei. A szerve­ző pedagógusok eredetileg az 1100. évfordulót kívánták emléke­zetessé tenni diákjaik számára, ezért a 895-1896-1996 évszámok mögé sorakoztatták a jelképekkel, jelmezekkel gazdagított csoporto­kat. De mivel a felvonulásra végül az 56-os forradalom évfordulója közvetlen közelében került sor, s az 1996-os év bővelkedik kerek évfordulókban, a menet további egységekkel bővült. A korszakok megidézéséhez az ebben jártas pá­pai huszárok jelentős segítséget nyújtottak.- Evangélikus iskolák felvonulása Sopronban ­Elöl, az iskolák zászlóit és táblá­it követően, a „honfoglalók” vo­nultak, két fergeteges sámándob hangjától kísérve. A jelmezeket maguk a gyerekek készítették, ki­véve a lovon ülő „párducos Ár- pád”-ét. Ezután következett a millenni­um felidézése a korabeli magya­ros viseletekkel, gyalog, lovon és elegáns fogatokon felvonulva. A menetnek ez a része már a díszru­hás fúvószenekar indulóit élvez­hette. A huszadik század kerek év­fordulóinak egyike, hogy 75 éve zajlott le a soproni népszavazás. Az 1921-es évszám mögött a hűséges város címere vonult a kí­sérő diákság tömegével. Ezután tűntek fel a 40 éves október 23-i forradalom jelképei, kissé az ak­kori tüntetéseket utánozva. Nem maradhatott el az 1996-os évszám a fiatalság legnépesebb csapatá­val, jelezve a folytonosságot, a magyarság jövőjébe vetett re­ményt. Az érdeklődő lakosságtól kö­rülvett felvonulók kétszer is meg­álltak, hogy minél többen él­vezhessék a Pannonia Med Hotel erkélyéről felhangzó gyönyörű tárogatómuzsikát. Majd a Fő tér­re megérkezve egy ünnepi műsor részesei lettek, amit dr. Gimesi Szabolcs polgármester nyitott meg. Elismeréssel szólt a millen­niumi ünnepségek és a jelen fel­vonulás hasonlóságairól és a há­rom iskola összefogásáról. Az ün­nepi szónok D. Sze- bik Imre püspök a nemzeti identitásra irányította a figyel­met. A kórus, a sza­valatok, a nagy sike­rű palotás tánc és minden ünnepélyes külsőség arról szólt: milyen jó is magyar­nak lenni... Lehet, hogy ezt a rendezvényt. sok más október végi ünnepi megmozdu­lás elhomályosítot­ta, ám résztvevői bi­zonyára többre fog­nak emlékezni, mint néhány évszámra, hisz nem csupán né­zői voltak 1996-ban a millecentenárium- nak. Goór Judit Fotó: Csibia Szilvia Létének jobbításáért megpróbáltatások súlya alatt küzd a magyar nép. A szabadság és a demokrácia jegyében indult rendszerváltás sokak szá­mára nem hozott jólétet. Immár hosszú évek óta nehezen elviselhető ter­heket hordoznak az emberek, családok, közösségek. A kiszolgáltatottság különösképp sújtja a nagycsaládokat, a családalapítást anyagi biztonság nélkül vállaló fiatalokat, a hajléktalanokat és a rideg magányban élőket. A szegénység, az elesettség az egész társadalmat erkölcsi próbatétel elé állítja. A magyarországi történelmi egyházak képviselői és a minisz­terelnök 1996. november 18-i találkozójukon egyetértettek abban, hogy az egyházak és a kormány lehetőségeikhez mérten közösen részt kíván­nak venni a szegénység és a nélkülözés enyhítésében. Ezért elhatározták, hogy „Szeretet és Támogatás ’96” jegyében kezde­ményezik a rászorultak megsegítését. Kémek mindenkit, aki teheti, hogy pénzzel és minden más hasznos adománnyal segítsen az elesetteken és csatlakozzon a kezdeményezéshez. Kérik a karácsony és a hanuka ünnep közeledtével a társadalmi egye­sületeket, az egyházi közösségeket, a karitatív szervezeteket, a gazdasá­gi társaságokat és mindazon szervezeteket, amelyek tenni kívánnak, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben, a kiszolgáltatottak megsegíté­sében. Kérik az önkormányzatokat, a helyi közösségeket, hogy a környe­zetükben élőhajléktalanok,'Szegények és más nélkülözők megsegítéséről gondoskodjanak. “- A felhívásban szereplő kezdeményezés gyakorlati megvalósítáS'á?á'!'á közeli napokban megalakul a „Szeretet és Támogatás ’96” bizottsága, amely tájékoztatni fogja a közvéleményt a támogatás nyújtásával kapcso­latos konkrét lehetőségekről. Budapest, 1996. november 18. Horn Gyula Hegedűs Lóránt miniszterelnök püspök, a Református Egyház Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Ternyák Csaba püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára Zsinatának lelkészi elnöke Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi egyházkerületének püspöke Zoltai Gusztáv a Magyarországi 2 sidó Hitközségek Szövetségének igazgatója Schweitzer József országos főrabbi NÉVADÓ ÜNNEPSÉG PÉTERIBEN Iskolát neveztek el a kántortanítóról Akik a boldogságot keresik, de csak mámort találnak... Nem mindenna­pi eseményre ke­rült sor a Pest me­gyei Péteri nevű községben október 22-én. Az 1956-os forradalom negy­venedik évforduló­ja alkalmából ren­dezett megemlé­kezés keretén be­lül névadó ünnep­séget tartottak: Pittner Dénes nevét vette fel az általá­nos iskola. Az 1858 és 1934 kö­zött élt Pittner Dénes a község evangélikus gyüleke­zetének kántortanítója ötvenkét esztendőn keresztül szolgálta egyháza és községe idősebbjeit és fiataljait egyaránt. Egyházunkban sem jellemző dolog, hogy Is­ten szolgájának egy ilyen szürke eminenciásáról ne­vezzenek el iskolát, az meg aztán végképp nem meg­szokott, hogy egy önkormányzati iskola vegye fel egy egyházi személy nevét. A névadó ünnepségen jelen lévő Magyar Bálint mű­velődési és közoktatási miniszter hangsúlyozta, hogy amikor egy iskolának nevet adnak, egyúttal értéket is választanak a névadók. Méltón mutatja Péteri polgá­rainak belső tartását, értékválasztásának tisztaságát, hogy a közösség saját fiának nevét írja iskolája hom­lokzatára - mondta a miniszter az ünnepségen, ami­kor az iskola aulájában leleplezte azt az emléktábla­együttest, amelynek része a márványba faragott Pitt­ner Dénes-portré - dr. Foltin Brúnó, a péteri gyüleke­zet lelkészének alkotása. „Iskolájában jósággal, egyházban hűséggel, elhunyté­ig szeretettel szolgált nemzedékeket nevelve” - áll az em­léktáblán, s ezeket a gondolatokat hangsúlyozta Szenyán Pál is, a kántortanító ma is élő nevelt fia, amikor hálás szívvel mondott köszönetét a gyüleke­zetnek és az iskolának, top ilyen emléket állítottak az ő kedves bácsikájának. Szenyán Pál, aki maga is nyugdíjas pedagógus, Arany János szavait idézte meg­ható beszédében. „Nem hal meg az, ki másokra költé dús élte kincsét, ámbár napja múl, s nőttön nő tiszta fénye, amint időben, s térben távozik.” Ezsaiás próféta szavai, a már korábban meglévő emléktáblára is felkerültek. „Es bár szűkösen adott kenyeret, és kimérte a vizet az Úr, nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod tanfi tódat. Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne tér­jetek le!” E prófétai szavakat idézve prófétainak ne­vezte dr. Foltin Brúnó lelkész, a kántortanító Pittner Dé­nes szolgálatát. Az ő szellemi hagyatékának ápolására szólította fel az iskola apraját és nagyját, Isten áldását kérve az ott tanuló mindenkori diákokra, és az ott szolgálatot teljesítő pedagógusokra. , A színvonalas ünnepi megemlékezés végen dr. Szászik Károly, a község polgármestere, arról beszélt, hogy a jó iskola fundamentuma a jó tanító és a jo ta­nár, ezek nélkül nem volt, nincs és soha nem is lesz jó iskola. Büszkék lehetünk já, hogy Péteriben voltak es vannak jó pedagógusok. Ám ahhoz, hogy a jövőben is legyenek ilyenek, nem szabad elhanyagolni a kisisko­lákat. Ehhez kérte a művelődési és közoktatásügyi miniszter segítségét, hiszen ezek a tanintézetek olyan alapintézményei a kis falvaknak, amelyek nélkül nincs a településen közélet sem. Antal Klára A rádiót hallgatom. A riportalany kábítószer-kereske­dő. Abból él, hogy drogot ad el fiataloknak Elmondása szerint ma Magyarországon minden második fiatal rendszeresen fogyaszt valamilyen kábítószert. Beszél ar­ról is, hogy az ország bármely pontján, bármilyen „anyaghoz” hozzá lehet jutni, de vannak olyan diszkók is, amelyek kifejezetten a kábítószer-kereskedelemre épültek Hiszen állandó forgalmat biztosít magának az a tulajdonos, aki beengedi a kereskedőket és hagyja, hogy üzleteljenek A riportalany úgy beszél minderről, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Elmagyarázza: félreértés, babona az a nézet, miszerint a kábítószer az „ ördög eszköze ”, hiszen csak arról van szó, hogy aki dro­got fogyaszt, az egy kis boldogságot szerez magának És nincs ebben semmi rossz. Csak nagy a felhajtás az egész körül. Persze, semmi értelme, mert úgysem tudják elfog­ni a kereskedőket. Mert ha razziát tart a rendőrség a diszkóban, a dealer (kereskedő) csak elszórja a földre a nála lévő drogot, így sohasem fülelik le. Ráadásul ő nem olyan ostoba, hogy fogyassza is az anyagot. Ezt a bol­dogságot csak másoknak adja, méghozzá igen jó pén­zért! Végtelenül elkeserít az a felelőtlenség az a hidegvér, amellyel beletaszítanak másokat a szakadékba ezek a derék „úriemberek", s teszik ezt csupán azért, mert nem akarnak senkit sem megfosztani a felhőtlen boldogság lehetőségétől. No persze, ők tudják azt, amit fiatal vásár­lóik még nem tudnak, vagy amiről éppen nem akarnak tudomást venni. Azt, hogy lassan belekerülnek a kábító­szer ördögi csapdájába. Ha valaki azért nyúl a droghoz, mert megoldhatatlannak tűnő problémái vannak, vajon miért nem jön rá, hogy a gyorsan múló mámortól sem­mi nem oldódik meg és az utána következő rossz közér­zet csak felfokozza a negatív életérzést, s kezdődik min­den elölről. Aztán kialakul a függőség. Ha nem a testi, a lelki mindenképpen. S idejut az is, aki csak „buliból” próbálgatja a kábítószert, mert az a „menő”, mert divat vagánynak lenni. A lebegésért azonban nagyon drágán kell megfizetni! Mert mit ér az az élet, amelynek immá­ron csak a mámor a célja, s a kábítószer hatására bekö­vetkező feldobottság az egyetlen, amit még akar és akar­ni tud. Megéri-e? Megéri-e eldobni az emberséget, az emberi méltóságot azért a néhány órás bódulatért? S az életet érdemes-e odadobni ezért? Mert hányszor megtör­tént már, s még hányszor fog megtörténni az, ami nem­rég kavarta föl országszerte a kedélyeket: négy fiatal halt szörnyet, mert társuk, aki az autót vezette, nem tudta, hogy a könnyelmű száguldozásnak könnyen halál lehet a vége. A vérében alkoholt és kábítószert találtak... Ók már nem tudják levonni a tanulságot, ők már nem ta­nulhatnak ebből az esetből. Mi azonban még igen. Akár mint fiatal, akár mint szülő, nagyszülő, vagy tanár. De ki tudja, nem ez-e az utolsó...?A döntés a mi kezünkben van. Ezt nem spórolhatjuk meg! Isten azt mondja: „...élőtökbe adtam az éle­tet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és az utódaid is." (5Móz30,19) A gondok persze maradnak De tiszta fejjel a megol­dást is könnyebb megtalálni! Igaz, nehéz, sokszor na­gyon nehéz legyőzni a problémákat. De mindig jusson eszünkbe: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki meg­erősít engem. ” (Fii 4,13) És ez azoknak is szól, akik nem a kábítószerhez nyúlnak valamilyen krízishelyzetben, hanem az alkoholhoz, cigarettához, vagy bármilyen más pótlékhoz. Akiknek minden gondolatukat eluralja a gond, alak emiatt nem tudják már kezükben tartani sa­ját életüket, akik nem tudnak már családjukról gondos­kodni. Sánta Anikó

Next

/
Thumbnails
Contents