Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-06-30 / 26. szám

BUDAPESTI EVANGÉLIKUS TEMPLOMOK

A budafoki evangélikusok 75 évvel ezelőtt kezdtek gyülekezetté szerveződni, templomukat 60 éve szentelték fel. Ennek a két eseménynek emlékére, a budafoki önkormányzat támogatásával jelent meg 1995 októberében Solymár Gábor lelkész összeállításában, Wunderlich Sándor közreműködésével a gyülekezet és a templom történetét összefoglaló kiadvány, melynek alapján az alábbi bemutató készült.

7. A Budafoki Evangélikus templom

Története

1880-ban Albertfalva, Promon- tor-Budafok, Kis- és Nagytétény falvaiban az evangélikusok száma 69, 1900-ban 157, 1910-ben 391

volt. Az első protestáns istentiszteletet Haypál Benő budai református lelkész tartotta 1899-ben. 1920-ban a környék falvainak evangélikusai (840 tag) önálló körzetté szerveződtek. 1921-ben megalakult Kelenföld Budafoki Evangélikus Leánygyülekezete. Az istentiszteleteket a református testvérek imaházában tartották. 1923- ban kezdeményezték új templom építését. 1928-ban, Petrovics Pál lelkészsége idején szervezetileg önálló missziói egyházzá alakultak, és 1934-ben Sándy Gyula (ezt megelőzően már 21 másik templom tervezője) tervei alapján megkezdődött az építkezés is. Az alapkövet dr. Raffay Sándor püspök helyezte el, s tizenöt hónappal később, 1935 novemberében ő szentelte fel a templomot.

Leírása

Jellegzetessége, hogy a külső burkolat rusztikusán faragott terméskőből készült. A hangsúlyosan kiemelkedő helyeken finom megmunkálású köveket helyeztek el. A monumentális hatású főfalon a köríves ablakok nagyok, míg a szerkezeti falakon kicsik és páros elrendezésűek. A homlokzatot vízszintesen oldalt végigfutó párkányzat osztja ketté, függőlegesen a falsíkból kissé kiemelkedő négyszögletes torony, valamint a kiugró, oszlopokon nyugvó timpanonnal lezárt kapuzat tagolja. Ezen nyugszik a hossztengelyen elhelyezkedő karcsú, 32 m magas torony, szeszélyes és magas sisakjával. Harangra 60 év után, 1996-ban van remény. A templom tömbjéhez kapcsolódik hátul a sekrestye, mellette a gyülekezeti ház, mely 1983-ban, a tetőtérben a lelkészlakás 1992-ben készült el.

A templombelső egytermes, a bejárat felől a tornyot tartó két oszloppal és üvegajtóval lezárva. Az oltártér négyszögletes, az apszis félköríves záródású. Az oltárkép „Jézus Getsemáné kertjében” Szirtes Lajos helybeli rajztanár műve és ajándéka. A templompadokat, az oldalsó világítótesteket és a templom egyéb berendezését (keresztelőmedencé, szószék, oltár, gyertyatartók, oltár- és szó- székterítők) az egyháztagok vásárolhatták meg: nevüket emléktáblák jelzik.

Kovács Mária

Evangélikus Élet 1996. június 30.

A hívást meghallottuk, és indultunk a területi evangelizációk székesfehérvári alkalmára, amely egyben egyházmegyei találkozó is volt. Pünkösdhétfő mindig nagy ünnep számunkra. Talán furcsa, de ilyenkor több helyen elmarad - vagy csak az esti órákban van - az isten- tisztelet, mert egyházmegyénk népe együtt ünnepel. így volt ez idén is. Több mint háromszázan gyülekeztünk össze, s már a találkozás is nagy öröm volt. A fehérvári templom adott otthont a reggeli úrvacsorái istentiszteletnek, amelyen Lábossá Lajos esperes szolgált igehirdetéssel. A Szentlélek támaszt nyújt nekünk az élet útján, ezért kérni kell Istentől ezt a drága ajándékot. Az istentisztelet teljességéhez hozzátartozott a családias keresztelő is. így éltük át azt, hogy az istentiszteleten az Isten maga szolgál nekünk igéjében és a szentségekben. A szépszámú úrvacsorázó közösség jelezte: Fontos számunkra az, hogy Krisztussal élő közösségben legyünk.

A délelőtt folyamán még két, személyes hangú, rövid előadást hallhattunk. Kovács László ba- konyszombathelyi lelkész arról

Jöjj, égi szent láng!

szólt, hogy az Igét a Lélek teszi élővé a szívünkben, a hallott ige, a Lélek nélkül halott ige. Füke Szabolcs tordas-gyúrói lelkész pedig a hitben való növekedés és nevelke-T dés fontosságáról és ismérveiről szólt.

A déli szünet nem csak a finom ebéd elfogyasztására volt alkalmas, hanem a kötetlen beszélgetésekre is, hisz akkor, amikor testvérek találkoznak, ismerősként vagy ismeretlenként, mindig van egymásnak mondanivalójuk.

Az ebédszünetet követően együtt imádkoztunk a Szent Láng kiáradásáért, majd a bakony- csemyei fiatalok szolgálata révén, elevenedett meg előttünk Krisztus passiója. Mint a bevezető szavakban is hallhattuk, a Szentlélek munkája az, hogy eszünkbe juttatja mindazt, amit Krisztus mondott és tett. A Szentlélek Őróla tesz bizonyságot. így illeszkedett bele ebbe a tartalmas napba a lelkes fiatalok igei alapokon nyugvó zenés bizonyságtétele, hisz a szívünk együtt lüktetett énekükkel, amikor arról vallottak, hogy Jézus halála és feltámadása nekünk is életúju- lást és új áldást jelent. A befejező

áhítat előtt még meghallhattuk, milyen átalakítások vannak folyamatban az egyházmegyénk bel- missziós központjában, és milyen gazdag gyermek- és ifjúsági programok lesznek ott, s szerte az egyházmegyében a nyár folyamán. Cserági István nagyvelegi lelkész áhítatában pedig a nap énekének, a 239. éneknek azt a gondolatát emelte ki, hogy mindhalálig hűségben megállni azon az úton, amelyre Krisztus hívott, csak a Lélek által tudunk. S mivel a nagy létszámú gyülekezetben nem jutott mindenkinek - így nekem sem - az előre elkészített 200 darab igéslap- ból, én a szívemben igyekszem őrizni a gazdag tartalmú nap minden áldását.

Amikor erre a napra visszagondolok, akkor hálás vagyok a szolgálatot végzők szavaiért, bizonyságtételükért, hálás vagyok a vendéglátók és a szervezők figyelmes szeretetéért, de amikor az ő munkájukra gondolok, akkor is Istennek adok hálát, aki ilyen széppé tette a pünkösdi ünnepemet.

(Egy résztvevő, aki azóta is örömmel imádkozza: Jöjj, égi szent láng!)

Találkozó a Luther Otthonban

1996. május 15.

Euthanázia: jó halál. Még mindig. Újra és újra. Naponta lehet olvasni a különböző napilapokban és folyóiratokban arról, hogy ki miért helyesli vagy ellenzi a „halálba való átsegítést”, az euthanáziát. Pro vagy kontra: a fölkorbácsoló- dott kedélyek nehezén csillapodnak. Bevallom, az enyém is. S ennek egyik oka éppen az, ahogyan az emberek gondolkodnak és írnak erről a kérdésről. Például így:

.....úgy vélem, az élet nem isten

aj

áqdéka, hanem,,- szerencsés esetben - egy szerelemé, esetleg egy félrelépés emléke, két ember görcsös nyomot hagyni akarása a világban. A halál sem isten akarata az én világképemben, hanem az élet elkerülhetetlen velejárója, fiziológiai és praktikus szükségszerűség, a véletlen és a sors folytán kegyelmes vagy gyötrelmes kivitelben.” (Magyar Narancs, 1995. november 2.) így, ha csendben és szépen halunk meg, ahogyan azt mindenki szeretné, jó, ha erre nincs kilátás, akkor mindenki úgy szabadul meg az élettől, ahogyan akar - véli a cikk írója, akinek egyébként az élet értelméről való beszéd „ájtatos szemforgatás és papolás, hamis, patetikus szólamokba csomagolva”.

Az idézet önmagáért beszél. Nem is akarom kommentálni. De valami nagyon fontos dolgot azért szeretnék leírni: Hittel és meggyőződéssel vallom, hogy az élet, mindenkinek a

Kegyelemből halál?

saját, személyes élete, Isten ajándéka, amelyhez az öröm és a bánat, a boldogság és a. szenvedés és a halál is hozzátartozik. Van, akinek az élet önmagában is szenvedés, de olyan ember is van, aki a szenvedésben is tud boldog lenni. Mindenki életében lehet olyan pillanat, amikor egyszerűbb és könnyebb lenne meghalni, mint élni és szenvedni. S a kérdés éppen ilyenkor merül föl: eldobhatjuk-e az életet, ha meguntuk vagy éppen nem tudjuk már tovább elviselni , fájd^lmát ég gyöfrel-, meit? És van-e jogunk ezt megtenni mások helyett?

A kérdés megválaszolása nehéz. Összetett és bonyolult. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a válasz csak Isten parancsából indulhat ki: NE ÖLJ! Mert akkor is ezt a parancsolatot szegi meg az az ember, aki „halálba segít” valakit, ha a haldokló kérte, hogy szabadítsák meg szenvedéseitől, vagy ha az euthanáziát végrehajtó, illetve végrehajtató döntött így bizonyos körülmények figyelembevétele után. S ezen a tényen az sem változtat, ha a „halálba segítés” vagy az „euthanázia” kifejezésekkel próbáljuk körülírni s így csillapítani az emberölés kegyetlen valóságát. Mert a saját lelkiismeretünk vádjait kell elaltatnunk, amikor már nem tudjuk tovább nézni és elviselni a másik ember szenvedéseit. Amikor már teher a gyógyíthatatlan beteg vagy a haldokló.

Az életet Isten adja, s ha eljön az ideje, Ő is veszi vissza. Isten az Úr fölötte, helyénvaló tehát, ha a szenvedő vagy a haldokló mellett és vele együtt Őhozzá fohászkodunk könnyebbülésért, vagy ép pen erőért, amellyel a szenvedést el tudjuk viselni, nem pedig önkényesen rendelkezni akarunk afölött, ami fölött nincs hatalmunk.

Nagy kísértés az ember számára, hogy kikerülje vagy megrövidít se a saját vagy a másik ember szén védését, es - na mar úgyis még kell' halni - gyorsan véget vessen a föl di életnek. De föl kell ismernünk, hogy nem ez a feladatunk. Annyit tehetünk csupán, hogy alázatosan fejet hajtunk Isten akarata előtt, még akkor is, ha ez nagyon nehéz, és az Ő segítségét kérjük.

Sánta Anikó

Kedves, szeretetteljes, örömteli. Ezt kell mondani arra a találkozóra, amit a régi Luther Otthon lakói szerveztek az 1995 szeptemberében újrainduló Luther Otthonban. (Teljes neve, címe: Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumai - Luther Otthon 1131 Bp. XIII., Vizafogó u. 2-4. - levelezési cím: 1077 Bp., Rózsák tere 1. sz. Igazgató)

Hozták gondolataikat, emlékeiket, az egész szívüket az ifjúságnak, azért, hogy megértessék, mit jelentett a magyar evangélikus egyetemi ifjúság szellemi fellegvárában lakni hajdanán. Azt szeretnék, hogy ez az otthon is hasonlóan értékes otthonává válna az egyháznak, ahol a vidéki gyülekezetek evangélikus értelmisége i szervezné, alakítaná úgy az életét, hogy az a későbbiekben maradandó szép*' emléket hagyjon mindnyájukban.

Ajánlkoztak előadást tartam építészet, vegyészet, munkaerőpiaci, környezetvédelmi szemléletváltás, jogi, egyetemi emlékek témákban. Segítő gondolataikat a „Tempus fugit” - Az idő szalad... jegyében

Magyar részvétel a hallei Egyetem

munkájában

A hallei Luther Márton Egyetem Teológiai Fakultása a tavasz folyamán nyolctagú Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testületet hozott létre az interdiszciplináris pietizmus-kutatás központi munkája felügyeletének és koordinálásának elősegítésére.

A „Beirat” tagjainak az erről szóló egyetemi okmányt D. dr. G. Berg rektor adta át az alakuló ülés keretében.

A Johannes Wallmann professzor (Bochum) elnökletével öt évre kinevezett testületben egyházunk részéről Fabiny Tibor professzor, Tübingenből Hans Georg Kemper, Göttingenből Hartmut Lehmann, Marburgból Hans Schneider, Potsdamból Peter Schicketanz, Baselból Ulrich Gäbler, Helsinkiből Pentti Laasonen professzorok vesznek részt.

tették felénk, hogy mindaz, ami az életükben értékes volt, átöröklődjön. Ahogy köztünk is érvényesült az ige: „Egy értelemmel és egy akarattal legyetek'”

Azon túl, hogy elmondták élményeiket a gólyaavatásról, az ott folyó önképzőköri szellemi munkáról, az egyházi nevelésről, Hárs Emő költő - hajdani Luther Otthon lakó - versét hozták köszöntésül.

A mostani Otthon részéről ifi. Hafenscher Károly otthon-lelkész számolt be az ifjúság körében végzett lelki szolgálatról, az otthon-gyülekezet kialakulásáról, a kezdeti nehézségekről. Majd Gaál Jánosné igazgató adott rövid tájékoztatást az itt folyó életről, a házirendről*, napirendről., azok érdekesebb momentumairól.

Mészáros1 Péter diákminiszter is szót kapott.

A vendégek meglátogatták a zárthelyikre készülő, izguló diákságot, majd személyes beszélgetés keretében is alkalom nyílt az eszmecserére. Az öreg Luther Otthon lakói ajándékot is hoztak: az újraindítást szorgalmazó, nyűt levelük bekeretezett példányát.

Müyen is a Luther Otthon ma? Az Otthonban szinte minden budapesti egyetemről és főiskoláról él itt hallgató. Év eleje óta a közösség sokat változott. Összekovácsolódott egy olyan magja az ifjúságnak, akik megfogalmazták az újrafelvételi kérelmek konkrét szempontjait. Ez mutatja igényességüket az értékekre, a jó közösségi szellemre.- Alapvető feltétel, hogy a hallgató az adott közösségi élet normáit elfogadja, azokhoz magatartásával, viselkedésével illeszkedjen.-Az Otthonban az áhítatokat látogatja - ennek szellemiségét továbbviszi saját gyülekezetébe.-Aktívan részt vesz a következő tanév önképzőköri munkájában.-Aktívan részt vesz a közösség építésében.- Megtartja a rendet, tisztaságot a közös helyiségekben csakúgy, mint saját szobájában, ennek megtartásában segíti társait.- A diákság jóváhagyásával kialakított házirendet fenntartás nélkül elfogadja.-Konkrétan az alábbiakkal kívánok hozzájárulni a Luther Otthon önképzőköri és egyéb tevékenységéhez, illetve működéséhez.

A megújító kérelmek már beérkeztek,..az .utolsó pontnál a diákság ötletesnél ötletesebb javaslatokkal állt elő: A Luther Otthon énekkarában való részvétel, irodalmi előadások, önképzőkör működtetése, kirándulások szervezése, tárlatvezetés múzeumokban, utána diaképes művészettörténeti előadás, útiélmények vetítéssel külföldi utakról stb.

Felvehető tanulószám: 80 fő.

Megújítani kívánták kérelmüket: 72 fő.

Megújítás után felvételt nyert: 55 fő.

Uj felvételizőknek szabad férőhely: 25 fő. (Az új kérelmek elbírálása augusztus végén történik.)

Az új kérelmek beadásának kritériumai - kézzel írott önéletrajz, lel- készi ajánlás, egyetemi, ill. főiskolai felvételről igazolás.

Reméljük, ezután minden évben vendégül láthatjuk elődeinket az új Luther Otthonban, s majd mi is sok élményről, értékes eseményről adhatunk számot.

Gaál Jánosné

Mit kaptam Pilátuson keresztül?

Talán meglepi a Kedves Olvasót ez a cím. Vajon hogy gondolhat ez a teológus ilyeneket? Mit kaphat egy keresztyén ember olyasvalakitől, aki köztudomásúlag negatív szereplője a Bibliának? Pedig aki ezt a kérdést felteszi, már meg is találta a választ: azért, mert Pilátus evangélistáink és Pál apostol által igenis szereplője lett Szentírásunknak. Amikor őróla beszélnek, vagy amikor egyszerűen csak megszólaltatják ezt a történelmileg igazából nem jelentős személyiséget, „szent igét” közölnek. A Szentlélek és a szenvedéstörténet közvetítői úgy látták, hogy egy ilyen ellentétes tulajdonságokkal rendelkező prokurátoron keresztül is munkálkodhat bennünk az Isten, amikor a Bibliában felőle olvasunk.

Sokáig én sem figyeltem fel Isten ilyen irányú kijelentésére. Azt gondoltam, hogy az „igazi ige” az, amit a „jók” mondanak, így Jézus szavai és tettei, vagy a tanítványokéi. Gimnazista fejjel kellett ráébrednem arra, hogy a Szentlélek a teljes Szentíráson keresztül működik; így a „rosszakon” keresztül is akár. Aztán évekig közömbösen viselkedtem e tény iránt, mígnem teológusként egy csodálatos lehetőségben lehetett részem.

Az elmúlt és az idei év nagyhetében teológus évfolyamtársaimmal passiókörúton vettünk részt. Tavaly a Hajdú-Szabolcsi és Borsod-Hevesi, most pedig a Veszprémi Egyházmegyében jártunk. Mindkét út hatalmas élményt jelentett nekem. Megragadó volt a vendéglátó.gyülekezetek kedvessége, a szolgálatok, az „előadások”, a hálaadással

teli istentiszteletek, a testvérekkel való közösség. A szenvedéstörténet sokszori „eljátszása” után már szinte mindegyikünk tudta a másik „szerepét”. Ennek ellenére természetesen mindannyiunk számára a saját maga által megformált személy került a legközelebb a szívéhez. És noha már a passiójáték megszerkesztésében is részt vettem, mégis a legmélyebben az általam eljátszott Pilátus fogott meg. Szolgálatról szolgálatra érlelődtek bennem a gondolatok: hogyan lehetne őt megformálni, személyiségét megvilágítani, élethűbben és történetileg is megfelelőbben előadni; egyáltalán bemutatni, ki is ő. Ki nekem Pilátus? Ki az a Pilátus, akin keresztül szólt hozzám az Ige? És ki nekünk, valamennyiünknek? Mit üzen rajta keresztül a Szentlélek?

Kedves Olvasó Testvérem! Ha érdeklik a bennem kialakult gondolatok, ha szeretné megismerni ezt a kissé furcsa bizonyságtevésemet, akkor az elkövetkező hetekben lapozza fel az Evangélikus Életet! Hétről hétre, újságról újságra lesz néhány gondolatsor abból, ami bennem megfogalmazódott és kialakult. Egy-egy jó és rossz tulajdonságán eltöprengve átadom, amire jutottam. Szeretettel várom Önt itt az újság lapjain. Próbáljunk meg együtt az ige fényében elgondolkodni róla, előítéleteinket félretéve megformázni az ő igazi valóját, hogy rajta keresztül mi is formálódhassunk a mi Urunk Jézus által.

Gabnai Sándor teológus

A „Zsilipesek” rendhagyó találkozója

Hagyományos soproni Líceumi Diáktalálkozó június első hétvégéjén. Valakiben felvetődik a gondolat, hogy a Thnítóképző gyakorló elemijébe jártakat is össze kellene hívni. Nem készült aranykeretes, nyomtatott, hivatalos meghívó, hanem személyes találkozások, telefonok, levélváltások és megválaszolatlan levelek útján tudattuk egymással, régi 50-60 évvel ezelőtti elemistákkal, a találkozás időpontját és helyét. Sajnos nagyon kevesen jöttünk össze szombat délelőtt a Berzsenyi Dániel Gimnázium egyik számunkra kijelölt termében. Mi, akik a háború viszontagságaiban iskola nélkül maradtunk, az ódon Berzsenyi Líceum falai között találtunk új iskolára, és itt töltöttünk el néhány évet, az időközben nyolcosztályos iskolává vált „gyakorlósok”. Innen széledtünk szét a világba 45 évvel ezelőtt olyan tudásalappal a tarsolyunkban, amely végigsegített minket további tanulmányaink során. Ezért érezzük magunkat egy kicsit mi is Licistáknak.

Kora délután három autóval elindultunk a temetőbe felkeresni két tanítónk, Kuszák István és Somogyi Béla sírját. Igazgatónk, Rozsondai Károly sírját is felkerestük, majd fejet hajtottunk tanáraink, Tüth Ferenc, Pröhle Jenő, Merész Károly sírja felett is. Valaki mindig mondott valami emlékezeteset Róluk. Koszorút, virágot helyeztünk el a sírokon, majd valamelyikünk elkezdett egy- egy éneket énekeskönyvünkből.

Felkerestük testvérpár diáktársaink szüleinek sírját is, akiknek otthona és szíve mindig nyitva állt valamennyiünk részére. Korán eltávozott diáktársunk, Steiner Károly sírján is virágot helyeztünk el.

A temetőből régi iskolánkba, a Zsilip utcába mentünk. Ott kedves tanárunk, Merész Károly leánya, a most ott működő Benedek Elek Óvónőképző gyakorló óvodájának vezetője fogadott minket. Itt már sokkal többen jöttünk össze. Elkezdődtek az emlékezések.

Ősz hajú emberek - akik között ma van egyetemi tanár, akadémikus, világhírű zeneművész, svájci üzletember - vallottak őszintén elemista csínytevéseikről, tanítóink megértő, szeretetteljes nevelési módszereiről.*

Este felkerestük Kuszák Pista bácsi özvegyét, aki súlyos betegségéből gyógyulva örült a viszontlátásnak.

Vasárnap délelőtt a zsúfolásig telt templomban, az ünnepi istentiszteleten, id. Görög Tibor ny. lelkész hirdette az igét, aki 60 évvel ezelőtt érettségizett a Líceumban. Beszédében szólt a mostani ifjú gimnazistákhoz és természetesen az öreg diákokhoz.

Emlékezetes, élményekben gazdag két nap volt. A szervezés sajnos nem volt tökéletes, de akik tudtak róla, és eljöttek, szívet melengető emlékekkel gazdagabban térhettek vissza rohanó életünkbe, mindennapi gondjaink közé. Hála legyen Istennek ezért az alkalomért.

Boronkayné Sólyom Julianna

Az újjászületett Luther Otthonnak

Ha messze is az ifjúság, s a zöld Üllői úti fák, a régi láng továbbél.

A rejtett tűz lobot vetett, s fényében újjászületett a gazdagmúltú kvártély.

Fészket új vándoroknak ad, mások az ablakok, falak és másfajták a gondok, de ami otthonná teszi, a céfiai s az elvei a régihez hasonlók:

Öntudat, hűség, szorgalom, szép s jó iránti vonzalom, mások megbecsülése, hagyomány a forradalmi láz s a lelki összetartozás szemérmes büszkesége.

S ha a jövőnek valamit a múlt átadhat, csak a hit, szeretet és reménység - hogy mind, akiknek otthonuk e hely lesz, sorsuk ugyanúgy ezek jegyében éljék.

Hárs Ernő