Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-02-26 / 9. szám

Egymásról a hitoktatásban és a szószéken Evangélikus Elet 1995. február 26. TAIZE-találkozó Ezen a címen tartott a Keresz­tény-Zsidó Társaság lelkészkon­ferenciát Budapesten február 8- án, a Károli Gáspár Református Egyetem dísztermében. Meghív­ták a fővárosi rabbikat és az Or­szágos Rabbiképző Intézet taná­rait, a budapesti református, római katolikus, evangélikus, ortodox, unitárius, baptista, metodista, ád- ventista lelkészeket és tanárokat. A megnyitó beszédet Dr. Hege­dűs Lóránt református püspök, zsi­nati lelkész-elnök mondta. Vitain­dító rövid előadást négy felkért elő­adó tartott, miután dr. Nagy Imre római katolikus püspöki helytartó is üdvözölte a konferenciát. A dis­putát dr. Szécsy József, a társaság titkára vezette. Az első vitaindító dr. Schmiedeg József tanár, az Or­szágos Rabbiképző professzora szájából hangzott el. Miután üdvö­zölte a kezdeményezést, szólt arról, hogy a felvilágosodás koráig sze­rinte a kereszténység szinte kizáró­lag csak ellenséges magatartást ta­núsított a zsidósággal szemben. A 18. század végétől változott ez a kép. A holocaustot Európa és az egész keresztény világ szégyenének nevezte, ami kitörölhetetlen rossz emléket hagyott a zsidóságban s ma is vérző sebeket. A toleranciát kevesellte, hiszen a zsidóságot nem „megtűrni” - tolerálni kell, hanem egyenlő partnernak tekinteni, s ugyanúgy kell jónak vagy rossznak minősíteni, mint a többi magyar ál­lampolgárt. - Református részről mind a püspök, mind Czanik Péter esperes a Szentírás 3/4 részét kitevő Ószövetség fontosságát említette. A református liturgia szerves része a zsoltáréneklés. A református ige­hirdetésben több az ótestamentumi textus alapján mondott igemagya­rázat, mint az újszövetségi alapige használata. - A római katolikus képviselő, dr. Osztie Zoltán teoló­giai tanár is hangsúlyozta a zsoltá- ros lelkiséget, aa liturgia új rendjét, aminek értelmében 3 évenként vé­gigolvassák az egész Ószövetséget. Mind a II. Vatikáni Zsinat, mind az esztergom-budapesti zsinat hatá­rozataiból hallhattunk idevonat­kozó idézetet, majd a római katoli­kus hittankönyvek néhány éve tör­tént átvilágításáról és korrigálásá­ról szólt az előadó. Ma már nem szerepel hamis ellenségkép ezekben a tankönyvekben. Egyúttal kérte a másik oldal korrekt tájékoztatását a római egyházzal kapcsolatban. Evangélikus részről Hafenscher Károly tíz tételben foglalta össze mondanivalóját. 40 évig szószéken, 9 évig katedrán, most az írott sajtó szószékén és katedráján szolgálva leszögezte, hogy mi evangélikusok önazonosságunk megtartásával nyitottak vagyunk minden dialó­gusra. A zsidóságot nemcsak gyö­kereinknek, hanem partnereink­nek tekintjük. Sokat formálódott látásunk és nemcsak a német, de a skandináv evangélikusságot is fi­gyelembe vesszük ebben a tekintet­ben is. Ismételten közöltünk saj­tónkban anyagot a párbeszéd pozi­tív alakulásáról. Nem vagyunk fundamentalista lutheránusok, ami azt jelenti, hogy tudunk kü­lönbséget tenni pl. Luther 1527-es és 1547-es nyilatkozata között, s amit nem lehet védeni, azt nem véd­jük, ha nem egyeztethető össze a jézusi etikával. A múlt szörnyűsé­geit ismerve, mégis ma már a jövőre nézve kell tájékozódnunk, s itt a pozitív lehetőségeket kell figyelem­be venni a kölcsönös tanuláskész­ség szándékával. Speciális magyar- országi helyzetünket komolyan vesszük, hiszen nálunk él Kelet- Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége és ez azt is jelenti, hogy nálunk nem elméleti kérdésről van szó. Kölcsönösen valós képet kell kialakítani egymásról a vallások­nak és túl kell lépni a csak udvarias- sági, protokoll találkozásokon. A reális nehézségeken túllépve, valljuk, hogy van tisztázó, segitő, építő mondanivalónk egymásról szószéken, katedrán és így az írott és elektronikus sajtóban is. A hozzászólásokból ki kell emel­ni dr. Pásztor János dékán és Tóth Kálmán professzor szavait. Előbbi az 50 évvel ezelőtti vészkorszakról szólván kijelentette, hogy mégsem lett „Endlősung” (végleges kiirtás) a démoni tervből, valamint a Bib­lia-kutatás találkozási pontjáról beszélt XII. Pius pápa óta. Tóth professzor pedig a református egy­kori gimnáziumok toleráns szelle­méről szólt (pl. Pápa) és óvott min­den szélsőséges magatartás veszé­lyétől. Szóba került még az is, hogy sok­szor a dialógust megnehezíti, hogy a magyar zsidó testvéreink között sincs egység, legkönnyebb párbe­szédet folytatni az úgynevezett neo­lóg zsidókkal, nehezebb az ortho- doxokkal és még nehezebb a telje­sen szekularizált réteggel. Megosz­tottságuk hasonlít a keresztények felekezeti különállásához.- A jelentős tartalmú disputa sem tudta feledtetni, hogy a hallga­tóság létszáma nem haladta meg az ötvenet. Reméljük, hogy a követ­kező ilyen jellegű konferencián minden korcsoport és felekezet megfelelő arányban képviselteti magát. Dr. Hafenscher Károly Egyháztörténetet tanítunk Fejezetek a keszthelyi gyülekezet múltjából magyai iciuimacro meginuuia- sának nincs olyan határozott dátu­ma, mint a németországinak 1517. október 31-e. Annyi azonban bizo­nyos, hogy a németországi megindu­lása után a reformáció nálunk is gyorsan terjedni kezdett. A reformáció jeles munkásai vidé­künkön Sylvester János és Dévai Bí­ró Mátyás voltak. A védelmet Ná- dasdy Tamás és Enyingi Török Bá­lint főurak biztosították. Nádasdy ezt, mint országos főkapitány, vala­mint Kanizsa és Zalavár ura, tudta megtenni. Török Bálint szintén jelen­tős birtokokkal rendelkezett Zala vármegyében. A dokumentumok pusztulása mi­att közvetlen adat alig van, de közve­tett adatokból tudjuk, hogy környé­künkön - ahol emléke sincs már an­nak, hogy itt reformált gyülekezetek éltek valaha - a 16. és 17. században virágzó evangélikus gyülekezetek voltak. Gyülekezeteinkként tarthat­tuk számon Hegymagasit, Sármellé­ket, Tapolcát, Nagygörbőt. A felso­rolt községek ma Keszthely szórvá­nyai! Keszthely városának 1627-ből fennmaradt pecsétjén ezt a feliratot olvashatjuk: „KESZTHEL OPPI- DUM CATHOLICUM” - azaz KESZTHELY KATOLIKUS VÁ­ROS. Mivel ennek hangsúlyozása a szóban forgó korban szokatlan je­lenség, nyilván oka volt annak, hogy a katolikus jellegét ennyire hangsú­lyozni kívánták. Érthetjük ezt a fel­iratot úgy is, hogy Keszthely újra ka­tolikussá lett. Valószínűleg az tör­tént, ami annyi sok más helyen, hogy a gyakran változó rendeletek értel­mében (!) 1627-ben kiűzték a protes­tánsokat a városból. A korra jellem­ző gyors változásoknak megfelelően alakulhatott Keszthely sorsa, ti. ahol és amikor a Habsburg fegyverek biz­tosan uralkodtak, ott erejüket fitog­tatták, ahol és amikor helyzetük meggyengült, „türelmesebbek” let­tek. Ezt a feltevést erősíti Keszthely végvári jellege is. Vidékünkön húzódott a Királyi Magyarország határvonala, a Bala­ton déli partja már törökök által megszállt terület volt. A végeken val­lási szempontból szabadabb volt a helyzet. Nem-egyszer hallunk ún. „katonagyülekezetekről”, vagy ka­pitányok védelme alatt munkálkodó papokról. A pozsonyi vésztörvényszék ada­tai szerint biztosan tudjuk, hogy 1674-ben Keszthelynek volt evangé­likus lelkésze SZIMONIDESZ JA­KAB személyében. Szimonidesz 1665 előtt Mórichidán volt lelkész, 1665-ben esperessé is megválasztják. Életét Besztercebányán fejezte be. Keszthelyről való távozása után a gyülekezet szétszóródott. Ezek után a XIX. század második felében tűn­nek fel ismét az evangélikusok váro­sunkban. Lóth Barbara II. c. osztályos tanuló Soproni licista Az elmúlt esztendő utolsó hetét Párizsban töltötte a cinkotai ifjú­ság, ahol a Taizei Európai Ifjúsági Találkozón vettünk részt. A taizei találkozóknak immár komoly hagyományai vannak. Minden év utolsó napjaiban fiata­lok ezrei találkoznak egy-egy na­gyobb európai városban, hogy az imádság, a csönd és a keresés segít­ségével eljussanak az evangélium élő forrásához. Százezer fiatal jött el erre a hétre Párizsba, a fény vá­rosába és találkozott ezen az alkal­mon - Jézus fénye és ragyogása alatt - Vele, és egymással. Szinte Európa minden régiójából érkez­tek fiatalok, jöttek a távoli Litvá­niából és Észtországból - több na­pot utazva -, de voltak lengyelek, románok, olaszok és skandinávok, németek, hollandok és persze mi, magyarok is. Egynapos út után érkeztünk meg Párizs belvárosába, ahol szer­vezetten, felkészülten fogadtak minket. Prospektusokat, progra­mokat, város- és metrótérképeket kaptunk, amelyek segítségével mindenki megtalálta szálláshelyét a majdnem tízmillió lakosú világ­városban. Szakítva az eddigi gya­Pályázati felhívás A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és a Hetényi Lajos Evangélikus Líceumi Diákotthon Igazgatótanácsa pályázatot hir­det magyar, történelem, angol, francia, latin, német, matematika, fizika, ének-zene és diákotthoni nevelőtanári állásokra 1995. augusztus 16-i munkába lépéssel. Feltételek: tudományegyetemi végzettség, keresztyén elkötelezettség, rendezett családi élet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az evangélikus egyházhoz tarto­zás, tudományos munka, esetleg fokozat, jeles vagy jó oklevél, idegen nyelvtudás (állami nyelvvizsga, illetve a szaktárgy németül való tanításá­nak képessége), nem dohányzó életmód, illetve soproni lakáslehetőség. A pályázathoz csatolni keli: kézzel írott önéletrajzot, a tanári elképzelések összefoglalását kb. 1 gépelt oldalon, a diploma fénymásolatát, protestáns pályázók esetén a konfirmációi (katolikusoknál a bérmálkozási) emlék­lap fénymásolatát, lelkészi ajánlást, nyelvvizsga-bizonyítvány fénymáso­latát. A pályázatokat az iskola címére: 9401 Sopron, Széchenyi tér 11. Pf. 77. kell megküldeni 1995. április 20-ig. A pályázók személyes meghallgatása után az elbírálás 1995. május 31-ig megtörténik. Evangélikus Országos Egyetemi és Fő­iskolai Konferencia lesz 1995. március 31-től április 2-ig, Gyenesdiáson. A kon­ferenciára várjuk evangélikus egyetemis­ták és főiskolások jelentkezését. A konfe­rencia témája: Mt 20,28: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” A konferencia részvételi dija 800,- Ft (2 éjszaka + teljes ellátás)+utazás költség. Jelentkezni lehet Pángyánszky Agnes egye­temi lelkésznél a következő címen: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel: 113- 0886 A jelentkezőknek részletes programot küldünk. MEGHÍVÓ A Magyarországi Luther Szövet­ség 1995. március 4-én, szombaton 10.30 órakor tartja évi rendes köz­gyűlését a Budapest-Deák téri Egyházközség gyülekezeti termé­ben (Budapest V., Deák tér 4. I. emu). A közgyűlés napirendje: 1. Megnyitó 2. Heiko A. Obermann Luther életrajzának ismertetése (Csepregi András). 3. Az elnökség jelentése a Szö­vetség munkájáról. 4. Tervek, egyebek. Ajánlat Gyakran bosszankodunk a tö­megkommunikáció fiatalabb műve­lőinek tökéletes járatlanságán egy­házi és hitéleti kérdésekben. Min­dennaposak az olyan tévedések, amikor a püspököt egyházfinak, a plébánost tiszteletes úrnak, az evangélikus esperest atyafinak, az istentiszteletet misének nevezik. Ál­talában nem is rossz szándék, ha­nem egy generáció tudatlansága van a néha már komikus hibák mögött. A minap azonban egy már nem is fiatal művészember melléfogásának voltam tanúja. A fafaragó művész alkotásait kínálta nagyhírű evangé­likus iskolánkban. A szép és művé­szi faragások közül a koronás cí­mer, a Luther-képmás valódi díszei lehetnek az iskola falainak. Leg­utoljára mintegy adu-ászként büsz­kén kirakta művét: Pázmány Péter arcmását ajánlotta, Lutheré mellé. A hasonló esetekre mondta annak idején szeretett tanárunk, Bánhegyi György: na fiam, eltaláltad szarva közt a tőgyét... U. Ä. korlattal, megpróbálták a résztve­vők nagy részét családoknál elszál­lásolni, hogy a találkozó légköre, ajándékai minél nagyobb körben sugározzanak szét. Ne csak a ven­dégként érkezett fiatalok, hanem rajtuk keresztül a vendéglátó csa­ládok, szülők, nagyszülők is átél­jék, megéljék és megértsék a talál­kozó gyümölcseit és fontosságát. Jó volt látni a reggeli, egyházkö­zösségekben tartott imaórákon nemcsak a fiatalokat, hanem sok­szor a családokat is, együtt énekel­ni - mindenki a maga nyelvén - a taizei énekeket, hallgatni a napi igét, közösen elcsendesedni és együtt indulni minden nap, min­den reggel Jézus útmutatása alap­ján. A program kiscsoportos beszél­getésekkel, bibliakörökkel folyta­tódott. E rövid beszámoló nem ad most lehetőséget arra, hogy részle­tesen szóljak mindazon kérdések­ről, amelyek akár a bibliai textu­sok, akár az életkörülmények, tár­sadalmi helyzetek, életkori sajátos­ságokból fakadóan előkerültek és a beszélgetés tárgyát képezték a délelöttök, illetve délutánok folya­mán. Beszélgettünk a Krisztushoz, Krisztus felé vezető út nehézségei­ről, buktatóiról és próbaköveiről, a célba érés győzelmének és jutal­mának kérdéséről, a szabadság ér­telmezéséről, de volt szó az emberi­ség nagy családjának építéséről, et­nikai és kisebbségi kérdésekről is. Jó volt megismerni más vélemé­nyeket, beszélgetni fiatalokkal, akik más országokból jöttek, más világlátással, más problémákkal. Alkalom nyílt, hogy megéljük, hogy ráébredjünk arra a közösség­re, amit Krisztus is vállalt minden emberért, akkor is, ha talán más a nyelvünk, mások a problémáink, más kérdések foglalkoztatnak. En­nek a közösségnek a felismerése, vállalása, megélése és az ehhez va­ló erő, kitartás, alázat csak attól a Krisztustól van, illetve jöhet, aki mindig személyes választ vár Tő­led, Őhozzá. Az esti közös imádsá- gos alkalmakon pedig megtapasz- talhattuk--ennek 'a testvéri közös­ségnek örömét és fontosságát, amikor is valamennyien - mind a százezren együtt imádkoztunk ah­hoz a Krisztushoz, aki talán ott és akkor sokaknak segített, hogy újra felfedezzék életük értelmét, aki ott és akkor képességet és energiát adott, hogy hazatérve, itt tudjunk felelősségteljes feladatokat vállalni saját környezetünkben. Köszönjük a cinkotai gyüleke­zetnek, hogy mind imádsággal, mind anyagiakkal - valamint az önkormányzatnak -, hogy segítet­tek, hogy átélhessük ennek a hét­nek maradandó ajándékait. Bátovszky Gábor teol. hallgató Dr. Zoltai Gyulára emlékezem 1918-1994 Kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy 1950 őszén riport- úton voltam. Abban az időben egy-egy hétköznapon le­mentem fiatal kollégákhoz, főleg szórványvidékekre, megnézni, hogyan állják a sarat az akkor jellemző papi szolgálatban, s meg-megriportoztam a munkájukat. Ma már egyre fogy körülöttem az élet, s inkább csak nekrológokat írok, tallózva az emlékeimben. Abban az időben országszerte Pécs vitte a pálmát a körzet közel száz gondozott településének számával. Eb­ből az irdatlan területből jókora részt levágtak akkor, s Vasas-Maráza központtal missziói egyházközséget szer­veztek. Többen voltak itt a „dupla evangélikusok” közül is. (Azok a Felsőszeliből áttelepített híveink, akik nem­csak hogy evangélikusok voltak, „de még bibliádztak is”.) Ezeknek volt akkor a papja Zoltai Gyula. Amikor meglátogattam, még porzott az országút, ame­lyen éppen elmotorozott számos szórványútjai egyikén. Parókiája a bánya által juttatott plébánián volt, amit a katolikus lelkész ajánlott fel közös használatra az evan­gélikus lelkészcsaládnak. Beléptem hozzájuk, s felesége, Stráner Emmike, akinek súlyos csípőficama volt, éppen a konyha kövezetét mosta... A nem neki való munka fáj­dalmától csurogtak a könnyei. Bevezetett a lakásba, s beszélgettünk szolgálatukról, egymásra találásukról, a szórványokról. „Boldogan talál­tuk meg egymást Sopronban mi, két beteg ember...” - kezdte. Gyuszi gerincferdüléses volt, ő csípőficammal szenvedett (egy életen át, mérhetetlen sokat). Férje elsze­gényedett birtokos családból származott, apját korán el­vesztette. 13 éves kora óta családfenntartó volt. Piaris­táknál érettségizett kitüntetéssel. Tanárai segítették kor­repetáláshoz. 1937-ben lett Sopronban teológiai hallgató. 1941-ben végzett. Segédlelkész volt Kemeneshőgyészen, Bakonycsernyén, a soproni árvaházban, Kaposvárt, Óz- don, Szekszárdon. Helyettesített Somogydöröcskén, Bi- kácson, Bakonyszentlászlón. Bikács volt eddig a legbol­dogabb időszakuk, hiszen innen már feleségével együtt éltek. Mindenütt koldusszegény gyülekezetek és mindenütt irdatlan szórványmunka. Ezt ismertem. Ezért jellemeztem őt magamban így: mindig elmenőben. Mint itt is, Vasa­son. Ezt csináltam én is hét esztendőn át Hódmezővásár­helyen, Debrecenben és egész Kárpátalján. De a nagy meglepetésem nem ez az ismert szórványsdrs volt. Amint a szobában beszélgettünk - én az íróasztalnál ültem, Emmike a fotelban, gondolom jólesett a konyha­kövezet után egy kis elernyedés - a kezembe akadt egy iratcsomó. Részben kézzel, részben gépen írt vaskos kö­tetnyi írások. Ez mi? - kérdeztem.- Gyuszi prédikációi - hangzott a felelet. A lélegzetem is elállt, a hangom elakadt. Tudtam én jól, hogy mi a szórványfáradtság. Órákig motoron szél­ben, esőben, tűző napon, átázva és meggémberedve járni a szórványutakat, bőrig ázva vagy agyon izzadva kiállni 4-5 hívő, vagy kényszerű udvariasságból eljött ember elé, közömbösödő híveket biztatni buzgóságra, kevés sikerél­ménnyel, sok hiábavalóságérzéssel, hiszen ezt csináltam^ nem is oly rég, hét éven át. Tudjátok, mi ez, ti boldog trabantos és skodás utódaink ugyanezeken az utakon? S este így leülni, exegéziseket olvasni, prédikációt átgon­dolni, sőt leírni..., leírni szóról szóra, napról napra, éve­ken át. Ezért írtam le akkor, 1950 őszén Zoltai Gyulának a riportban: te kemény hűségben élsz! Eltelt negyvenöt év. Vasason hat év alatt megépítette a templomot is. Aztán átkerült Tiszaföldvárra, ahol espere- si szolgálat is várta. Onnan Budahegyvidékre, ahol bekö­vetkezett a törés. Néhányak meg nem értéssel fogadták, s kisúsárolták a gyülekezetből. 22 év telt el, ezalatt 12 gyü­lekezetben szolgált, s itt 1963-ban lemondott a parókiá­ról. Elvégezte a jogot, ledoktorált. Az idegenforgalom­ban helyezkedett el, egyre emelkedő beosztásban. A ma­gyar nyelv mellett németül is beszélt, majd letette a fran­cia nyelvvizsgát is. Főreferensként üzletkötő, külföldi le­velező, majd az Idegenforgalmi Hivatalnál külföldi érté­kesítési csoportvezető. így ment nyugdíjba 1989-ben, fá­radt idegekkel és renitenskedő szívvel. Lelkészi, igehirdető szolgálata nem 22 évre terjedt. Az igehirdetés folyamatától sohasem szakadt el. Élete végéig prédikált. És milyen szintesen! Papi környezetében min­dig kiemelkedtek igehirdetései. Az általam Vasason meg­ismert hűséges készüléseit mindvégig megtartotta: min­den prédikációját pontosan leírta. Kemény hűség ez. Zaj­ló élete hullámozhatott. Az igehirdetésben alázata és hű­sége mindig kiemelkedett. 1984-ben ünnepelték meg 40 éves házassági évforduló­jukat felesége, gyermekei, unokái körében, akik esketé­sét, keresztelését mind ő végezte annak idején. Házassági évfordulójukra papírra vetette rövid életrajzukat, ami több ennél. Életük elemzése. Kora egyházának is elemző tükre ez. D. Koren Emil PÁLYÁZATI FELHÍVÁS IGAZGATÓI ÁLLÁSOKRA A Zsinat által elfogadott egyházi közoktatási törvény előírásainak megfelelően pályázatot írunk ki a következő evangélikus középfokú oktatási intézmények igazgatói ál­lásainak betöltésére: BÉKÉSCSABAI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM 5600 BÉKÉSCSABA, Szeberényi tér 2. MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ BUDA­PESTI KOLLÉGIUMAI 1077 BUDAPEST, Rózsák tere 1. LUTHER MÁRTON KOLLÉGIUM 4400 NYÍREGY­HÁZA, Béla u. 1. HETVÉNYI LAJOS EVANGÉLIKUS LÍCEUMI DIÁK­OTTHON 9401 SOPRON, Mátyás kir. u. 21. AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ASZÓDI PETŐFI GIMNÁZIUMA 2170 ASZÓD, Szontágh lépcső 1. Pályázhatnak olyan evangélikus vallású, konfirmált, erkölcsileg feddhetetlen, az egyházhoz hű pedagógusok, akik középiskolai tanári végzettséggel rendelkeznek, s legalább tízéves oktatói gyakorlatuk van. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az idegen nyel­vek ismerete. A vezetői megbízás 1995. július 1-i kezdettel 6 évre szól, eredményes tevékenység esetén meghosszabbítható. Külső pályázó esetében az igazgatói kinevezéssel az il­lető az intézmény rendes, határozatlan időre kinevezett tanárává válik. Az igazgató illetményét a közalkalmazottak jogállásá­ról szóló törvény megfelelő paragrafusai értelmében kell megállapítani. A pályázathoz mellékelni kell a pályázó szakmai ön­életrajzát, a középiskolai tanári oklevél hitelesített máso­latát, az esetleges egyéb végzettséget (nyelvvizsgát) igazo­ló iratokat, az iskola vezetésére vonatkozó szakmai prog­ramot és az intézmény továbbfejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket, valamint lelkészi ajánlólevelet. A jelenleg is evangélikus gimnáziumban tanító pályázók esetén ele­gendő az iskola vezetésével kapcsolatos elképzelések megadása. A pályázatot 1995. április 15-ig a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájához (1085 Buda­pest, Üllői út 24.) lehet benyújtani. EVANGÉLIUM SZÍNHÁZ BM Duna Palota (Budapest V„ Zrínyi u. 5.) a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület védnöksége alatt a nagy sikerre való tekintettel PROLONGÁLJA Kovách Aladár Téli Zsoltár drámai játék 3 felvonásban Szereplők: Pieter van der Maet ................Simon György Jászai-dijas ér­de mesművész Aletta..........................................Forgács Szilvia Ap áczai Cseri János O. Szabó István Jászai-dijas Klaas van Droeten..................Baracsi Ferenc Ká t...............................................Létay Klári Peleiné........................................Antal Anetta Bo ra.............................................Badacsonyi Angéla Az öreg Keresztúri..................Kenderesi Tibor Bese A ndrás..............................Imre István II . Rákóczi György fejedelem... Sárosi Gábor Basirius professzor....................Valkay Pál ifjú Bethlen Miklós..................Kerekes Zoltán Si kóné.........................................Szoboszlai Éva Janika . .......................................Csirmaz Adám A fejedelemasszony követe___Galgóczy Imre Tört énik a XVII. században, Hollandiában és Erdélyben A művészeti közösség munkatársai: Húros Annamária (díszlet, jelmez) Szathmáry László (szcenika) Kerekes Lajos (hang- és fénytechnika) Rendező: Udvaros Béla Előadások: március 2-án, 5-én, 12-én és 18-án Kezdés: hétköznap 18-kor, vasárnap 16.30-kor Jegyek válthatók a Duna Palota jegypénztárában; telefon: 117-2754 Helyárak: 380-320-260 forint Tavaszi bemutatónk április 22-én este 19 órakor a DUNA PALOTÁ-ban Thorton Wilder „A mi kis városunk”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents