Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-12-10 / 50. szám

JUBILEUMI SOROZAT A BALFI GYÜLEKEZETBEN Lelkésziktatás Pakson Tizenegyedik lelkész a Türelmi Rendelet óta Evangélikus Elet 1995. december io. A balfi templom előtti fa szem­léletesen állítja elénk a templom és a gyülekezet életét. Az öreg fá­nak régi ágai nincsenek már: le­vágták a száradásnak indultakat, előfordult talán, hogy az életerő­seket is letördelték, és most ékte­lenkednek a sebek. De a megje­lent friss hajtások arra utalnak, hogy él a gyökér! Hihetetlennek tűnik, hogy egy megsebzett fa öreg korban is még kivirulhat. A friss hajtások a templom tornya felé nyúlnak. Mindez jelzi, amit Túrmezei Erzsébet egyik verseskö­tetének címében ír: Csodát virág­zik a jelen. Ezt a csodát éltük át szeptem­ber 24-én Balfon, amikor együtt ünnepeltünk a kívül-belül felújí­tott templomban. Az 1946-ban történt kitelepítés után a gyüleke­zetből kevés család maradt itt. Erőszakosan letördelték a „gyüle­kezet fájának ágait”, és éktelen­kedtek, véreztek a sebek. Amikor 1948-ban a soproni Teológiára ke­rültem, és szülőfalum volt tanító­jának testvérét látogattam (Krutzlemé), még igen frissek voltak a sebek. Most a kitelepítet­tek hathatós segítségével megújult a templom. Lábossá Lajos püspökhelyettes . a 122. Zsoltár 1. verse alapján hir­dette az igét a zsúfolásig megtelt t emplomban, melyben a külföldre k (érült németajkú testvérek áök- srforos többségben ünnepeltek éTgyütt a kevés itthon maradottak­kal. Dávid zarándokénekében ezt mondja a zsoltárversben: „Örülök, .ia ezt mondják nekem: Az Úr házá­ba megyünk!” Az ünnepi igehirde­tés kiemelte, hogy őseink legtöbb­ször úgy építettek templomot, hogy benne a gyülekezet vala­mennyi tagjának legyen helye. Az elmúlt nehéz történelmi időszak­ban szinte minden elvétetett az egyháztól, de a templomok meg­maradtak, mintegy jelezvén: a templom különösen is az Isten te­rülete, tulajdona, erődje, ahonnan Ö ismételt honfoglalásra indul, hogy meghódítsa az ember szívét. Szentlelke műhelye, ahol az evan­gélium hirdetése által új élettel, hittel, szeretettel ajándékoz meg, azért, hogy azután áldása túlter­jedjen a templom falán, hogy mi­nél többen eljussanak Isten megis­merésére, üdvösségre. Legyen újra becsülete a templomnak! Minden íegújult Isten háza egyben a ke­A 200 éves templomban... gyelmi idő meghosszabbításának is a jele! Ezt követte J*öltl Róbert lelkész német igehirdetése a. templom­szentelés emlékünnepén, hiszen Balfon ilyenkor tartották a „Kiri- do”-t, a Kirchtag-ot, ill. a Kirch­weihfestet. Még gyermekként tele­pítették ki a hozzátartozókkal Né­metországba. Ott végezte el teoló­giai tanulmányait és ott áll most is lelkészi szolgálatban. Emléktárhá­zából előkerültek élményei az évenként visszatérő „Kirido”-val kapcsolatban. Ezután sor került az aranykon­firmációra, melyen e sorok írójá­nak rövid német igehirdetése után - Jak 1,12 alapján, mely saját kon­firmációi áldóigéje volt -10 arany­konfirmandust áldott meg az oltár előtt egy-egy igével. Ezek a több­ségükben külföldre került testvé­rek a kísértésekben megtapasztal­ták az Úr megtartó szeretetét, amikor utolsó konfirmandusok­ként kitelepítésük előtt, otthont, templomot, házat és hazát el kel­lett hagyniok. De a Krisztusban való elszakíthatatlan közösség és az egymással való hitbeli és szere- tetkapcsolat ténye volt az úrvacso­rában részesedés. A külföldre ke­rültek és hazaiak testvéri közössé­ge így érhette el a csúcspontját. Emlékbeszédet ezután Hauer Pál ny. igazgató-tanító mondott, aki kezdettől fogva az itthon mara­dott baltiakkal tartotta a kapcsola­tot, a templomrenoválás anyagi áldozathozatalát megszervezte a külföldi volt baltiak között. Törté­neti áttekintést nyújtott a 200 éves templom történetéről és szolgála­táról. Volt idő, amikor elvették a balfi templomot, de volt gyüleke­zet. 1946 után maradt a templom, de alig maradtak a gyülekezet­ből... A köszöntések sorát Karsai Róbert balfi felügyelő nyitotta meg, röviden beszámolva a mun­kálatokról. A gyülekezetét ezután köszöntötték: Lábossá Lajos püs­pökhelyettes, Lackner Pál esperes­helyettes, Kebelei Ferenc soproni felügyelő és egyházmegyei fel­ügyelőhelyettes, valamint dr. Vla- dár Gábor református lelkész. Az ünnepi sorozatot szépen ke­retezte fiatal német testvérek trombitajátéka, Wágner Szilárd elektromos orgonán történt kísé­rete. Ezt az orgonát holland test­vérek adományozták (Kämpen). A soproni gyülekezet énekkara egy kórusművet énekelt Rezessy Lász­lótól (Dicsérd én lelkem). Kedves színfoltja volt, amikor egy arany­konfirmandus balfi nagypapa (Floiger) két unokája - Zsédely Melinda és Zsédely Szabolcs - né­metül szavaltak templomszente­léssel kapcsolatos verseket. Ezek is reményjelek, hogy „ Üde sorját hajt a kiszáradt Kopár fa, gyümölcshozó ágat..." De fejezzük is be ezeket a soro­kat költőnő-diakonissza testvé­rünk záró versével, mely Jézus kö­vetésére biztatja nemcsak a Balfon együtt ünneplő hazai és külföldi testvéreket, hanem mindnyájun­kat, akiknek a templom „lelki böl­csőnk” marad akkor is, ha a szülő­földet és annak lelki hajlékát kilo­méterek százai-ezrei választják el és takaiják el szemünk elől: Előttünk jársz! Te vagy az Élet! A tegnap is hirdeti fényed, de ha mi ma követünk téged, csodát virágzik a jelen! Szimon János Az első írásos emlékek szerint a török hódoltság idején, pontosabban 1576-ban már volt Pakson evangéli­kus lelkész és magyar evangélikus gyülekezet. A hivatalos gyülekezetté alakulás engedélyét azonban csak 1783-ban kapták meg. Három évvel később, 1786-ban felépült a templom és a parókia. Szolgálattevők hosszú sora szolgált a gyülekezetben. Októ­ber 28-án, szombaton ismét lelkész­iktatást jegyezhettek fel a mintegy kétezer lelket számláló gyülekezet történelemkönyvébe. Ezen a napon a Türelmi Rendelet óta tizenegyedik lelkész, a korábbi hartai lelkész, Szabó Vilmos Béla beiktatására ke­rült sor. Az évszázados templomfalak kö­zött több száz hívő ajkáról csendült fel evangélikus himnuszunk. A beik­tatás szolgálatát Krähling Dániel, a Tolna-Baranyai Egyházmegye espe­rese végezte. Igehirdetésében, ame­lyet Ézs 59,21 alapján mondott, rá­mutatott, hogy amikor ezek az igék először elhangzottak, Izrael népe új kezdet előtt állt. Haza kellett térni­ük. Szorongással voltak tele, mi lesz velük. Újat kezd most a gyülekezet és a lelkész is - folytatta az esperes. A bizonytalanság ennél az új kez­désnél is jelen van. Ézsaiás szavai ezt a szorongást oldják, mert arról beszél, hogy Isten szövetsége to­vábbra is érvényben van. Ezután is adatik a Lélek és ige a misszióra, a vigasztalásra. Légy erős, mert Isten ígérete szerint nem fogynak ki az igék ebből a szájból és ebből a gyü­lekezetből. Az esperes igehirdetése után a lel­késztestvérek áldásai és az ősi Con- firma eléneklése következett, majd az újonnan megválasztott és beikta­tott lelkész ment a szószékre. Az ige­hirdetés alapigéje 2Kor 1,21-22 volt. Igehirdetésében Szabó Vilmos Béla hangsúlyozta, hogy minden emberi cselekvés motiváló ereje a szív belső döntése. A cselekvő, élő Isten műkö­dött akkor is, amikor elvállalta a szolgálatot a paksi gyülekezetben és akkor is, amikor a gyülekezet tagjai­val együtt munkálkodni akar az Úr aratásában. A beiktató istentisztelet ünnepé­lyességét fokozta Bárdossy Tibomé Szabó Ildikó szólóéneke, valamint a hartai gyülekezet énekkarának és a Paksi Zenebarátoknak a szolgálata. Az istentisztelet után közgyűléssel folytatódott az ünnepi program. A beiktatott lelkészt köszöntötte Só­lyom Károly, nyugalmazott püspök- helyettes-esperes, korábbi paksi lel­kész, továbbá Pintér János Nyugat- Békési esperes, Andorka Árpád, a Tolna-Baranyai Egyházmegye és Dudla Imre, a Bács-Kiskun Egyház­megye felügyelői. Az egyházmegye lelkészi kara nevében Johann Gyula szekszárdi lelkész kívánta Isten áldá­sát az új szolgatársra. Köszöntőt mondott még: Kiss Miklós mosonma­gyaróvári és Brebovszky János pilisi lelkész, Herczeg József paksi és And­rás István hartai polgármester, Bo- dócz Bálintné és Schukkert Andrásné a búcsúzó hartai és Hortobágyi János a fogadó paksi gyülekezet nevében. Végezetül Krähling Dániel köszön­tötte egyházmegyéjének új lelkészét. Az összejövetel a fehér asztal mel­lett folytatódott, a közelről és távol­ról érkezetteket a paksi gyülekezet vendégelte meg. Kiss Miklós OLVASÓINKHOZ Az utóbbi években, sajnos, rendszeressé vált, hogy az év elején ren­dezni kell lapjaink előfizetési díját. Sajtótanácsunk foglalkozott e kérdéssel és az Evangélikus Élet árát számonként 35,- Ft-ban állapította meg. Az ünnepi kettős számok ára marad 40,- Ft. Eszerint az előfizetési díj egész évre: 1820,- Ft félévre: 910,- Ft negyedévre: 455,- Ft A lap előfizetési díja külföldön a szomszédos országokban: egész évre (postázással együtt): 3400,- Ft. Más országokban (nyugaton) az előfizetési díja egész évre (postázással együtt) 5000,- Ft (38 US Dollár). Légipostával 43 US Dollár. Az OTP új pénzügyforgalmi jelzőszámrendszert vezet be 1995. december 4-étől. A novemberi számunk egyikében csekklapokat küldtünk, hogy aki hátralékát szeretné rendezni, vagy előre szeretné az 1996. évre befizetni, megtehesse. Kérjük, hogy ezeket a csekklapokat december 31-ig használják fel, mert azután új csekkek kerülnek kibo­csátásra. Ezeket megrendeltük és amint megkapjuk, elküldjük. Egyébként közöljük az új pénzforgalmi jelzőszámot, ha valaki bank- átutalással kíván fizetni: 11708001-20204127. Szeretettel kérjük Olvasóinkat, fogadják megértéssel e kényszerű intézkedésünket és maradjanak meg lapunk iránti hűségükben. Kiadóhivatal „Ki viszi hamarabb levelem Prágába?" N o, nem Szilágyi Erzsébet leve­lét kell Prágában raboskodó fiához, a királlyá választott Hunya­di Mátyáshoz vinni, hanem a Ma­gyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) küldte kép­viseletét a Nemzetközi Levéltári Ihhács alakulóban levő egyházi szekciójának (részlegének) gyűlé­sére. Mire való ez a tékozlás pénzben, időben, munkaerőben? Igaz, hogy az egyház feladata Krisztus jó híré­nek (és vele Isten törvényének) hirdetése, az emberek Jézus tanít­ványává tétele, hogy hittel fogad­ják megmentésüket Isten megér­demelt büntetésétől. De már Lu­kács evangélista, Pál apostol „há­ziorvosa” a jövő felé lépéshez szükségesnek látta a visszatekin­tést az Apostolok Cselekedetei megírásával. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz, de az idők változnak, és mi is (Zsid 13,8) vál­tozunk bennük. A levéltárak mé­lyén őrzött, a múltat megörökítő emlékekre való visszanézést ma sem lehet megtakarítani. Ezért kell különös figyelmet fordítani a múlt írott emlékeinek megőrzésé­re. (Magyar küldöttségünk költsé­geinek háromnegyedét egyébként a külföldiek fedezték.) A hazai egyházi levéltárosok 1993-ban alakították meg egyesü­letüket intézményeik védelmére és a szakmai együttműködés érdeké­ben. Augusztusban épp azalatt jöt­tek össze Sopronban, a Nemzetkö­zi Levéltári Tanács főtitkárának, Kecskeméti Károlynak és számos osztrák és német egyházi levéltá­rosnak részvételével, mialatt az Országgyűlés - sajnos, a tények kellő ismerete vagy figyelembevé­tele híján - megalkotta az új levél­tári törvényt. Ez a törvény az egy­házi levéltárak állami támogatását olyan feltételekhez köti, amelyek csak állami támogatással valósul­hatnak meg, és a nemzeti kultú­ránknak is felbecsülhetetlen érté­keit őrző egyházi levéltárakat az önállósuló üzemek és gombamód szaporodó egyesületek levéltárai­val helyezi egy sorba; az egyházi vagy vallásfelekezeti levéltárról nem is tud. Ez ellen a sérelmes törvény ellen a MELTE panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz, valamint legalább a súlyos hibákat kijavító és a kétértelműségeket tisztázó végrehajtási utasítást kér az illetékes minisztertől. Ehhez a tiltakozó levélhez a hazai egyhá­zak püspökei egyetértésén túl nemzetközi elismert szaktekinté­lyek támogatását is meg kívánta szerezni a MELTE. Efct 'a léveiét vitte megbeszélésre magával az egyesület elnöke; dr. Korjnos Lász­ló debreceni egyházi levéltári taná­csos. Szükséges, hogy az egyházi le­véltárosok az egyház életét és tör­ténetét ne csak szakemberként is­merjék, de benne is éljenek. A múlt ismerete és a Krisztus testé­ben benne élés, régi sebek gyógyu­lásához és elszakadt testvérek egy­másra találásához segíthet. Már Sopronban hallottunk erre szép példát az elmúlt rendszerben ille­gálisan működő ciszterci apácák és református diakonisszák testvéri kapcsolatáról. A soproni levéltá­ros gyűlés alkalmat adott arra is, hogy szakmai, technikai tapaszta­latainkat bővíthessük helyi és bécsi levéltárlátogatások révén. Prágában az európai egyházi le­véltárosok hetedik találkozója a résztvevőknek komoly szakmai munkát adott. A konferencián leg­nagyobb számmal németek vettek részt, így az angol, meg a házigaz­da csehek nyelve mellett a német volt a hivatalos nyelv. De voltak francia, belga, holland, észt, orosz és magyar szakmabeliek is. (Saj­náltuk, hogy csak ezeknek a nem­zeteknek egyházi levéltárosai vol­tak jelen.) Az előadások és megbe­szélések két tárgyra irányultak: részben az átélt-túlélt évtizedek egyháztörténete forrásait és ténye­zőit ismertették, részint pedig le­véltáros szakmai kérdésekben tá­jékoztattak új eljárásokról. Utóbbi nekünk, magyaroknak kevésbé volt érdekes, egyrészt helyiség, fel­szerelés, szakember, pénz hiánya miatt. Másrészt a levéltárak ren­dezett iratanyagában eligazító ún. segédletek fajtáinak ismertetése a magyar szakembereknek nem mondott újat. Hallottunk beszámolót az észt evangélikusság múltbeli pokoljá­rásáról, volt szó az orosz ortodox (pravoszláv) egyház megpróbálta­tásairól és élni próbálásáról. A cseh testvérek nemzeti protestáns egyháza részéről Jozef Hromádka vitatott alakját és működését fes­tették elénk. A német egyházak és a Stazi (állambiztonsági)-akták ügyével is foglalkoztunk. Magyar részről Pásztor János református professzor ismertette - főleg Be- reczky Albert személye kapcsán - az ún. szolgálatteológia történetét és próbára tevő problémáit. Az egyháztörténeti témák nagyrészt protestáns vonatkozásúak voltak, az előadásokat élénk hozzászólá­sok és személyes beszélgetések kö­vették. Mi, magyarok, egy kissé túlzónak éreztük a nyugati színvo­nalú szállást és étkezést. Kedves élményt nyújtottak az esti kulturá­lis programok, az „arany Prága”, majd egy szép kiránduláson a vi­lágörökségnek nyilvánított - tavak közé épült - Tfelcs és a középkori ezüstbányák és pénzverdék váro­sának, Kutná Horának megtekin­tése. A konferencia munkája számára a premontrei szerzetesek strahovi kolostorának csodálatos régi könyvtára adott helyet, a megnyi­táskor ökumenikus ige- és imali­turgiával. A szeptember 10. (va­sárnap) estétől, 16. reggelig tartott egyházi levéltári találkozó ugyan nem intézett üzenetet senkihez, de a tények üzenetet jelenthetnek mindenkinek. Dr. Zsigmondy Árpád ,yA rád bízott drága kincset őrizd meg!” (2Tim i,i4) A Kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnázium Volt Növendékei Egyesületének közgyűlése tavalyi közgyűlésünkről szóló beszámolóm címét választottam mottóul most is. Nem találtam szeb- et, jobbat céljaink, hitünk, vágyaink és szent eltökéltsé- nXnk kifejezésére. Szeretném, ha a jövőben mindig ez le­hetne a jelszavunk, amíg élünk amíg volt iskolánkról emlékezni módunkban lesz. Mert összejöttünk újra. Régi diákok egy évvel tovább öregedve s gyengülve testileg az idő fogaskerekeinek ron­csoló hatása alatt. De a szellem, amely betöltötte a Deák téri Evangéli­kus Egyházközség nagytermét, töretlen volt. Mondhat­nám, fiatal. Mint egykor, nagyon-nagyon régen, néhai Alma materünk” áldott falai között. Eszembe jutott egy ünnepi beszéd. Széchenyi István születésének másfélszázados évfordulóján tartotta sze­retett magyartanárunk Faragó József, a müveit pedagógus, a volt Eötvös-kollégista. Ő méltatta a „leg­nagyobb magyar" pályafutását, munkásságát, érdeme­it, melyet a haza felvirágoztatásáért egykor kifejtett. Moccanatlan figyelemmel hallgattuk a díszterem pad­soraiban szorongva a csodálatos stílusban elmondott beszédet, befejező mondafait, melyek úgy vésődtek be­le fiatal lelkűnkbe, mint márványtömbbe a művész vé­sője. Évtizedek távlatából hadd idézzem most azokat a so­rokat, amik annak az ünnepi megemlékezésnek el nem múló, örökké ható végszavai voltak Tette ezt a tanár úr egy francia közmondás ajánlása­képpen: „A rosszat homokba írd, a jót márványba vésd!" Márvány volt a lelkünk nekünk akkori fiatal lányok­nak S belevésődtek márvány-lelkűnkbe. Felfogtuk an­nak értelmét, magunkévá tettük a kijelölt feladatot, me­lyet Széchenyi rendelt egyik müvének előszavában, ne­künk magyar nőknek „Fogadjátok, hazám érdemes leányai, tiszteletem és szeretetem jeléül ... Mert annyi nemes és szép, ami az emberiséget felemeli, a ti nemetek müve ... Ti vagy­tok a polgári erény s nemzetiség védan- gyalai... Ti vontok mindent körül: bájt és életet, ti emelitek egekbe a port s hal­hatatlanságra a halandót." Az idézet után így fejezte be a tanár úr az előadását: „Tőle elfogadhatják és lehetnek rá büsz­kék, de legyenek rá méltók is!” Azóta eltelt egy élet. Nem akármilyen élet! Tele meg­próbáltatásokkal és üldözésekkel. De élünk - akik itt va­gyunk - és felépítettünk egy országot a háború okozta ro­mokból. Megőriztük lelkűnkben a tisztaság fényét, felne­veltük gyermekeinket az erkölcs jegyében, és a hazasze­retet édes érzését adtuk nekik, útravalóuL Méltók lettünk Széchenyi bizalmára. Hasznos felnőt­tekké váltunk. Orvosok és tanárok kerültek ki soraink­ból. Lelkipásztorok, tudósok. Egyetemi oktatók és a szellemi munka más, ezernyi területén munkálkodók. Tartottuk 1956fényes lobogóit. S váltak közülünk újabb földönfutók és újabb üldözöttek. „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sas­keselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31). Ezt az igét olvasta fel egykori iskolatársunk, Kevehá- ziné Czégényi Klára lelkész ünnepi megnyitó áhítatának bevezetőjeként. Szükségünk van az Isten által adott erőre! Mert nem kevesebbre vállalkoztunk, mint arra, hogy visszaszerez­zük egykori iskolánkat. Ez a szellemi bölcső, hajdan, ott a nyugati határon az evangélikus egyházé volt 1899-ben alapította a Dunántú­li Evangélikus Egyházkerület, Gyurátz Ferenc akkori püs­pök elévülhetetlen érdemei segítségévei Ez az iskola nem egy volt a sok közüL „Primus inter pares” volt, első az egyenlők között. Szaktantermeivel gazdag szertáraival Az élő nyelvek magas szintű oktatásával Kiemelkedő ze­netanításával Tornatermével és teniszpályáival Egyete­met megszégyenítő fizikai előadótermével. Ma is megiri­gyelhetné bármelyik nyugati ország oktatási vezetése. A csodálatosan felszerelt szaktermekben oktattak, az internátusbán pedig neveltek Otthont pótló szeretettel. Nem csoda, ha ennyi év távlatából is együtt tudott tarta­ni bennünket Kőszeg szelleme. Ez az iskola a miénk volt. Gálád módon rabolták el tőlünk egyetlen mozdulattal mint a többi magyar egy­házi tanintézetet. Más szellemű ifjúságot akartak nevel­ni De ez csak részben sikerült! Mert ,^4 szellemet nem lehet megölni!” Sok értelmes és okos gondolat fogalmazódott meg ezen a közgyűlésen. Sok hasznos terv, elgondolás. Még­is, most, ebben a rövid beszámolóban hadd legyen ez az erős, szent elhatározásunk az egyetlen téma, amiről ír­nom, úgy érzem, erkölcsi kötelességem. Vissza kell szereznünk az iskolát! Tönkretett és leromlott állapotában is. Majd megújít­ja, széppé varázsolja újra az emberi akarat. Éhhez segít­séget kérünk egyházunk vezetőitől! Gyurátz Ferenc püs­pökünk utódaitól! Az ő önfeláldozó szelleme örökösei­től! Akik ha akarnak Isten segítségével sokat tehetnek az ügyért! Sokféle megoldás lehetősége merült fel közöt­tünk Hitek és kételyek fogalmazódtak meg sorainkban. TUdjuk hogy az evangélikus egyház egymagában - anyagiak miatt - nem tehet sokat. Nem állíthatja fel új­ra és nem tarthatja fenn a régi csodát! De segítségül le­hetne hívni más egyházakat, más, erősebb tanintézete­ket. Gazdagabb, nagy múltú oktatórendeket. Egy Isten van! Egyetlen, egyetemes keresztyénség létezik Össze kellene fogni az ökumenizmus szellemében! Lehetne be­lőle pl. egy mindnyájuk által igénybe vehető erdei ún. szanatóriumi iskola! Segítsen az Egyház Ura abban, hogy ez az iskola, megalakulásának évszázados ünnepén, 1999-ben ismét fogadjon gyermekeket falai között. Olyan ifjúságot, amely Istenben bízva, szellemet, erkölcsöt és a haza sze­retetét tűzi ki élete zászlajára! Higgyünk benne, hogy sikerül! Imádkozzunk érte! Mert ezt mondja az írás: „Kéijetek és megadatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek!” (Lk 11.9) LBE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents