Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-02-05 / 6. szám
Zsinati Híradó 1995. február 5. AZ EGYHÁZI Y. FEJEZET Az egyházi szolgálat az egyházmegyében I. Cím: Általános rendelkezések 5.1.1. Az egyházi szolgálat egyházmegyei összehangolására, az egyes egyházközségekben végzett egyházi szolgálaton túlmutató egyházmegyei szolgálatok ellátására az egyházmegyék lelkészeket és nemlelkészeket bíznak meg. 5.1.2. Minden egyházmegyében választandó esperes, espereshelyettes, egyházmegyei evangé- lizációs és missziói felelős, egyházmegyei ifjúsági felelős, egyházmegyei katechetikai felelős és egyházmegyei diakóniai felelős. Szükség esetén, az esperesi tisztség kivételével, egy személy két feladatot is elláthat. 5.1.3. Az egyházmegye egyéb feladatkörökre is szervezhet tisztségeket. Ezek szervezéséről és a betöltés módjáról az egyházmegyei presbitérium előkészítése után az egyházmegyei közgyűlés dönt. II. Cím: Az esperes 5.2.1. Az esperes az egyházmegye gyülekezeti lelkészei közül választott lelkész. 5.2.2. Az esperes joga és feladata az egyházmegyei elnökségnek járó jogokon és feladatokon túl, hogy az egyházmegyében őrködjék az egyházi szolgálat felett. a) Felelős az egyházmegye lelki életéért és közösségi alkalmaiért. b) Pásztorolja az egyházmegye lelkészeit hivatásuk betöltésében és magánéletükben. Felelős az egyházmegye lelkészeinek testvéri szeretetben történő együttműködéséért. 5.2.3. Az esperes megbízatása az egyházmegyében, hogy a) beiktassa az egyházközségek új lelkészeit: a gyülekezeti lelkészt, a gyülekezeti másodlelkészt, a hitoktató lelkészt és a helyettes lelkészt, b) felszentelje az egyházközségek új gyülekezeti termeit, renovált templomait, a templomok új oltárát, keresztelőkövét, és a püspök megbízásából orgonáját és harangjait. SZOLGÁLATRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY k második része 5.2.4. Az esperes joga és kötelessége az egyházközségekben legalább három évenként általános vizsgálatot tartani, s a vizsgálatról a püspöknek jelentést tenni. 5.2.5. Az esperest akadályoztatása esetén az espereshelyettes helyettesíti. Az esperes saját maga és helyettese akadályoztatása esetén eljárásoknál határozott célú megbízást adhat az egyházmegye bármelyik gyülekezeti lelkészének is. ÜL Cím: Az espereshelyettes 5.3.1. Az espereshelyettes az egyházmegye gyülekezeti lelkészei közül választott lelkész. 5.3.2. Az espereshelyettes feladata az esperes helyettesítése annak akadályoztatása esetén. Ezen kívül ellátja az esperesi feladatokból az egyházmegyei szabályrendelettel átruházott feladatokat. 5.3.3. Az espereshelyettesi tisztség üresedése esetén, az új választásig az espereshelyettesi feladatokat az egyházmegye lelkészi jegyzője látja el. IV. Cím: Egyéb tisztségviselők 5.4.1. Egyházmegyei evangéli- zációs és missziói felelős 5.4.I.I. Az egyházmegyei evangélizációs és missziói felelős feladata az egyházmegyében az evangélizáció hitébresztő szolgálatának segítése, gyülekezeti evangélizációk, egyházmegyei csendesnapok és konferenciák szervezése. Figyelemmel kíséri az egyházközségek szolgálatával el nem ért, szórványokban élő evangélikusok helyzetét, kezdeményezi és segíti a feléjük forduló szolgálatokat. Feladata a külmisszió iránti felelősség ébrentartása is. 5.4.I.2. Az egyházmegyei evangélizációs és misszió felelős tisztségénél fogva az evangélizációs és missziói bizottság vezetője. 5.4.2. Egyházmegyei ifjúsági felelős 5.4.2.I. Az egyházmegyei ifjúsági felelős feladata az egyházmegyében az ifjúság között végzett munka összefogása és irányítása, egyház- megyei ifjúsági találkozók, táborok és konferenciák szervezése. 5.4.2.2. Az egyházmegyei ifjúsági felelős tisztségénél fogva az ifjúsági bizottság vezetője. 5.4.3. Egyházmegyei katechetikai felelős 5.4.3.I. Az egyházmegyei katechetikai felelős feladata az egyházmegyében a gyermekek között végzett oktatás összefogása és irányítása, konfirmációi és hittantáborok, valamint gyermekbiblia- kör-vezető tanfolyamok szervezése, a felnőttoktatás segítése. 5.4.3.2. Az egyházmegyei ka- »1 techetikai felelős tisztségénél 1- fogva a katechetikai bizottság |- vezetője. 1 5.4.4. Egyházmegyei diakóniai I felelős 5.4.4.1. Az egyházmegyei dia- kóniai felelős feladata az egyházmegyében végzett szeretetszolgálat szervezése és irányítása. 5.4.4.2. Az egyházmegyei diakóniai felelős tisztségénél fogva a diakóniai bizottság vezetője. V. Cím: Egyházmegyei megbízottak 4.5.1. Az egyházmegyei közgyűlés olyan munkaágakban és feladatkörökben, amelyek nem tartoznak a bizottságok, illetve az egyházmegyei tisztségviselők feladatai közé, lelkészi illetve nemleikészi egyházmegyei megbízottakat választ. A zenei, a sajtó, a gyűjteményi, az ökumenikus, a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat és egyéb feladatkörben megválasztott megbízottak is beszámolási kötelezettséggel tartoznak munkájukról az egyházmegyei közgyűlésnek. VI. Cím: önkéntes egyházmegyei munkások 4.6.1. Az egyházmegye különféle szolgálati területein önkéntes munkások is végezhetnek szolgálatot az ahhoz szükséges felkészítés után és a szolgálatra kapott megbízás alapján. 4.6.2. Az önkéntes egyházi munkás alkalmi megbízást az egyházmegyei elnökség valamelyik tagjától, tartós megbízást az egyházmegyei közgyűléstől kap. 4.6.3. Az önkéntes egyházi munkás szolgálatba állítása és fogadalomtétele tartós megbízás esetén az egyházmegyei közgyűlésen történik. Az egyházmegye, mint szolgálati terület A zsinati törvényalkotás eljutott az egyházmegyével kapcsolatos törvények tárgyalásához is. Az októberi általános vita után most a részletes, pontról pontra, mondatról mondatra történt megvitatásuk és elfogadásuk volt soron. Az egyházmegyével kapcsolatos szabályozásnak is két nagy területe van. Az egyik az egyházi szolgálatra vonatkozó törvények. Ezt közli most a Zsinati Híradó, a zsinat ezt a fejezetet a fenti formájában teljes egészében elfogadta. A másik nagy terület az egyházmegye szervezeti kérdéseire vonatkozik: az egyházmegye önkormányzati testületéinek, a presbitériumnak és a közgyűlésnek hatásköreire, az elnökség és az egyházmegye tisztségviselőinek választására, feladataira. A részletes vitába itt csak belekezdhettünk, elfogadásuk reménység szerint a februári ülésszakon fejeződhet be, s minden bizonnyal akkor történik meg közlésük is. A beszámoló a törvények szándékáról és az elfogadásuk körül kialakult kérdésfelvetésekről szeretne tudósítani, már amennyire ez egyetlen beszámoló cikk keretében egyáltalán lehetséges. 1. „A felügyelő is szolgál” Az alcím idézőjelbe tett mondata a vitának abban az elvi jelentőségű szakaszában hangzott el, amelyik megkérdőjelezte: szét lehet-e választani az egyházmegye szolgálatát annak szervezetétől? A bevezetésben leírtak szerint is külön szerepelnek az egyházmegyében végzett egyházi szolgálatra és szervezetére vonatkozó törvények. Ezért kapja a törvénykönyvnek a tervek szerinti II. törvénye „Az egyházi szolgálat”, a III. fejezete pedig „Az egyház szervezete” címet. A zsinat ezzel kapcsolatos döntése értelmében készültek el és fogadta el a zsinat már korábban az egyház- községre vonatkozó törvényeket, s így halad tovább a törvényalkotás az egyházmegyénél is. Nyilvánvaló, hogy a kettő nem függetleníthető egymástól, az egyház szolgálata és szervezete összetartozik. A szervezet a szolgálatért van, a szolgálat pedig a szervezeten belül valósítható meg - hangsúlyozta a vitában egyik zsinati társunk is. Ahogyan egy templomnál is összetartozik a templom épülete és mindaz, ami benne történik - teszem hozzá. A hasonlat bizonyára itt is sántító és részleges. De talán megérezteti, hogy az elkülönítés nem szembeállítás, de kiemelése annak, hogy az egyház az evangélium hirdetésének szolgálatáért van, amit Jézus bízott rá. Nem lehet eleget hangsúlyozni ezt a küldetést, amit az egyházi szolgálatról szóló törvényeket bevezető első mondatok is megfogalmaznak: „Az evangélium az egyház létének forrása és értelme, hirdetése az egyház missziói küldetése, és minden egyéb szolgálatának alapja.” Ettől a küldetéstől nyeri értelmét az egyházmegye is. A törvényi szabályozásnak ez a szolgálatra vonatkozó része azzal kapcsolatos, hogy az egyházmegye hogyan tudja sajátos küldetését betölteni „az egyes egyházközségekben végzett egyházi szolgálaton túlmutató egyházmegyei szolgálatok" területén. Ezért itt csak az kerül szabályozásra, ami közvetlenül kapcsolódik ehhez a küldetéshez, s kerül át a szervezeti szabályozáshoz minden egyéb. Nem a szervezeti kérdések jelentéktelenítése ez. Nem lebecsülése ez többek között az egyházmegyei felügyelőnek, akiről az egyházmegye szervezetére vonatkozó törvények között van szó. Az ő védelmében hangsúlyozta egyik zsinati társunk, hogy hiszen „a felügyelő is szolgál”. Abban az értelemben igen, hogy a szervezet is a szolgálatért van, s amit végez, nem öncél, nem felesleges dísz, hanem az egyház elsődleges szolgálatát kell segítenie. De szolgálati feladata elsődlegesen mégsem „az evangélium hirdetése annak érdekében, hogy a Jézus Krisztusban való megigazító hitre eljussunk" - hogy ismét az egyházi szolgálatról szóló törvények bevezető mondataiból idézzek. Ezek az elvi jelentőségű mondatok meghatározzák, melyik szolgálatot értjük, az itt szabályozottak között. Egyházunkban ez a küldetés nem kisajátítottan a lelkészek kiváltsága. Ha egy egyházmegyei felügyelő áhítatot tart, vagy ifjúsági tábort vezet, akkor ő is az egyház elsődleges küldetéséből vállal részt. „Az egyház minden tagja részese ennek a szolgálatnak, hitének és lelki adományának mértéke szerint" - hogy ismételten is idézzek a törvények elé fogalmazott alapelvekből. Mégis, az egyházmegyei felügyelőre a törvények elsődlegesen más feladatot bíznak, esküben is vállalt feladatában az egyház szervezetében van küldetése, s ez az egyház szervezetéről szóló törvényben nyer megfogalmazást. Természetes, hogy a szervezet és a szolgálat külön szabályozása további kérdéseket is vet fel. Az esperesi tisztségről így két helyen is szó van. A most elfogadott törvények az esperes feladatai között az egyházmegyében az egyházi szolgálat feletti őrködést fogalmazzák meg, míg a többi feladata - az egyházközségekben végzett hivatalvizsgálattól kezdve a lelkészalkalmazási eljárásig - a másik törvényben, az egyházmegyei elnökség feladatai között szerepel. Jogos itt is a zsinati vitában elhangzott kérdés: a szolgálat esperese pem ugyanaz, mint a szervezet esperese? A válasz a zsinati vitában is az volt: természetesen ugyanaz a szolgálat esperese és a szervezet esperese, csak éppen a feladatok jellege más. Lehet magától értődőén együtt is tárgyalni ezeket, ahogyan korábbi törvényeink is teszik. De a zsinat ezen a másik úton indult el. Ha együtt tárgyalnánk a szolgálat és a szervezet kérdéseit, esetleg meglenne az a rossz érzésünk, hogy csak a szervezetről beszélünk - hangsúlyozta a zsinat lelkészi elnöke is a vitában, hozzátéve: természetesen mindkettőnek megvannak a nehézségei. 2. „Erős” vagy „gyenge” egyházmegye? A zsinati munka során szakkifejezéssé váltak ezek a jelzők. Arról vallanak, hogy működésében, feladataiban és hatáskörében milyen hangsúlyt kapjon az egyházmegye az egyházkormányzati szintek között. Vannak vélemények, amelyek nem tulajdonítanak hangsúlyos jelentőséget az egyházmegyének és elsődlegesen az egyházközségeknek és az országos egyháznak adnának funkciókat mind a lelki élet, mind pedig a szervezet vonalán, amelybe beletartoznak az anyagi kérdések is. Ez a vélemény úgy ítéli meg, hogy nem hangsúlyos az, ami az egyházmegyében történik, és ezt tükrözzék a törvényekben ráruházott feladatok is. A törvénytervezeteket előkészítő szakbizottság egy zsinati felmérés után egy „erős” egyházmegye képletében gondolkodott, miután a zsinat tagjai között történt előzetes közvéleménykutatás is ezt a szándékot erősítette meg. Az egyház életének súlypontja az Ágostai Hitvallás szerint az igével és a szentségekkel élők közösségében, a gyülekezetben van. De az egyház gyülekezetek feletti nagyobb közösségét, az egyház egészéhez való tartozás örömét és az érte érzett felelősségét is elsősorban az egymás közelében lévő, egy történelmi sorsú gyülekezetek tudják átélni és megélni. Ezért szerepel a törvénytervezetben az esperes első feladataként: „Felelős az egyházmegye lelki életéért és közösségi alkalmaiért". Korábbi törvényeink ezt sem fogalmazták meg. Természetesen az a szándék, hogy az egyházmegye élő közösséggé legyen, nem csak a zsinat munkája során ölt testet. Szólt erről többek között a püspöki jelentés is a Déli Egyházkerület 1992. november 20-án tartott presbiteri ülésén és közgyűlésén: „Az egyes gyülekezetek önállósága kapcsolódik az egyházmegyék megnövekedett szerepvállalásához. Nem a gyülekezet helyileg és Budapest, az ún. .központ’ a partner elsősorban, hanem a helyi egyházközség és az egyházmegye. Hitoktatási tanfolyamok, ifjúsági és zenei táborok, presbiteri és női és férfi csendesnapok szervezése elsősorban nem központi, hanem egyházmegyei feladat. Természetes, hogy vannak központi rendezvények is, ezek azonban nem elegendőek, hogy átfogják az egész országot”. Ugyanez a látás fogalmazódott meg az 1992. december 4-5-i országos presbiteri ülésre és közgyűlésre írt püspöki jelentésben: „Az egyházmegyék szerepe és jelentősége óriásira nőtt az elmúlt három évben. Hittanoktatók vagy kántorok, ifjúsági munkások vagy presbiterek tapasztalatcseréjét elsősorban egy-egy egyházmegyén belül lehet megszervezni. A belátható, egymást még jól ismerő gyülekezeti nagyobb közösségek az egyházmegyék, amelyek a tervek szerint a jövőben mindenütt kell, hogy egy-egy kisebb gyülekezeti konferenciai központot, hittantábomak való helyet alakítsanak ki...” (Dr. Harmati Béla: Püspöki jelentések.) Ezeket a törekvéseket segitik a törvényalkotók szándékai szerint az egyházmegyére vonatkozó szabályok is, amelyek az egyházmegye feladatai között elsőként említik az egyházmegye területén lévő egyházközségek összefogását, segítését és közös alkalmainak szervezését. Ez is elfogadottá lett az egyházmegye szervezetének pontjai között. De lehet-e egy egyházmegye a meghatározott területen lévő egyház- községek „testvéri, szolgálati és gazdasági közösségük megélésének színtere", ahogyan a törvény fogalmaz? Hallottunk a zsinaton ellenpéldát is, ahogyan többek között egyházközségek egymáson taposva, egymást visszanyomva tudnak versenyezni központi segélyekért. De hála Istennek, jó példa is akadt: egyházmegye, ahol gyülekezetek évi fél millió forintot adnak össze egy konferenciai központ kialakításához, vagy egy másik egyházmegye, ahol az országosan kötelező offertóriumokon túl külön gyülekezeteket segítő of- fertóriumot tartanak, megyén belül segítve egy-egy építkezést, renoválást, vagy ifjúsági alapot hoztak létre az ifjúsági munka támogatására. Adja Isten, hogy minden egyházmegye „erős” egyházmegye lehessen, az egyházközségek „testvéri, szolgálati és gazdasági közösségük megélésének színtere”, s ehhez adjanak iránymutatást és segítséget új egyházi törvényeink is. 3. Nemlelkészek szerepének erősödése Törvényeink szabályozásában új az is, hogy az egyes egyházi munkaágaknak kötelezővé tett felelősei vannak, akik az egyházmegyében folyó evangélizációs és missziói munka, az ifjúsági, katechetikai és diakóniai feladatok felelősei. Vannak ilyen megbízások most is, de esetlegesen, nem törvényekkel szabályozottan, nem minden feladatkörben és nem mindenütt. A szolgálati területek feletti őrködés, azok összefogása és segítése az egyházmegyékben is az egyház szolgálatát, küldetésének betöltését segíti. De ugyancsak új ebben a szabályozásban az is, hogy a törvény az egyes munkaágak felelőseiről beszél, akik nemlelkészek is lehetnek. A szakbizottság által elkészített korábbi törvénytervezet még missziói lelkészről, ifjúsági lelkészről, katechetikai lelkészről beszélt, mint ahogyan ma is, ahol van, a missziói lelkész feladata „az egyházmegyében az evangélizáció hitébresztő szolgálatának segítése, gyülekezeti evangélizációk, egyházmegyei csendesnapok és konferenciák szervezése”. A zsinatnak elsősorban nemlelkészi tagjai közül kifogásolták többen a „lelkészi túlsúlyt”, ezt a kizárólagosságot. Valóban, miért ne lehetne például egy egyházmegyében folyó ifjúsági vagy katechetikai munkáért egy hitoktató szakot végzett pedagógus is felelős? Végül is megnyugtató megegyezés született, ami a nemlelkészek nélkülözhetetlen egyházi szolgálatának megbecsülése is. 4. Az esperes, mint „pásztor” Aprólékos szőrszálhasogatásnak tűnhet az, ahogyan olykor a zsinati munka időzik egy-egy mondat megfogalmazásának kérdése körül. Ha ez csak stiláris kérdés, akkor ez nem igényel nyílt vitát, a szakbizottságok saját hatáskörükben is javíthatnak szórendi vagy egyéb stiláris kérdésekben a szövegen. Máskor egy-egy mondat átfogalmazása már lényeget érint. Erre csak egyetlen példát említek a most elfogadott szövegből. Az esperes feladatai között a szakbizottság által a zsinat elé teijesztett szöveg így szerepelt: Az esperes „az egyházmegye lelkészeinek pásztoraként segíti a lelkészeket magánéletükben és hivatásuk betöltésében”. Az egyik zsinati küldött jogosan tette szóvá, hogy azjpsperes feladata nem csupán a segítés, hanem olykor a bírálat, a testvéri intés, a felelősségre- vonás is. A Szentírás pásztori feladataiban ez is benne van. Javaslata szerint változott meg a szöveg: az esperes „pásztorolja az egyházmegye lelkészeit hivatásuk betöltésében és magánéletükben”. Ez is, az egyházmegyében is a többi szabályozással együtt, küldetésünk betöltése érdekében történik. Zászkaliczky Péter Új arcok a zsinaton Szigorló teológusként voltam jelen a zsinat nyitó istentiszteletén, melynek perceire úgy is figyeltem, a következő ülésekről pedig azt gondoltam, hogy a megalkotott rendelkezések alapvetően meghatározzák már a kezdő lelkészi éveimet is. Most azonban, a törvénykönyv elkészülte előtt azt kell hogy mondjam: akár zsinati, akár bizottsági üléseken az élénk, építő viták, illetve egy-egy kérdésben a nehézkes előrehaladás megélése, számomra érthetetlen vagy éppen nagyon is örvendetes témák hallgatása, valamint a számtalan döntés felelősségének súlya bizonyos tekintetben mássá teszi gyülekezeti munkámat a büki és szakonyi egyházközségekben, ahol harmadik éve szolgálok. Fatalin Helga
