Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-11-05 / 45. szám

Evangélikus Élet 1995. november 5. 90 EVES A FASORI TEMPLOM „Nézz nyitott szemmel erre a házra!” A gyülekezet tagjai már sokszor hallották, de sohasem unják meg az ejőször betérő vendég felkiáltá­sát: de szép a templomotok! Ilyen­kor mindig örvendező . mosoly a válasz: ugye? Szeretjük is! A faso­riak joggal lehetnek büszkék. A századfordulós Budapesten egy­más után épültek nagyszerű házak és templomok, az „áldott béke­évek” jólétét, az izmosodó és öntu­datosodó polgárság erejét mutat­va. Ez a templom a főváros egyik legszebb istenháza lett - a tervező Pecz Samu művészetének hála - mert külsejében-belsejében az erősödő evangélikus önérzetet tükrözi, anélkül, hogy hivalkodó lenne. Neogótika, a gótika félel- metessége és a „neo” magamuto­gatása nélkül. Színek, formák gaz­dag ornamentikája, de mindenből éppen csak annyi, hogy meleg, bensőséges hangulatot árasszon. Ez a lélekteljes elgondolás és mű­vészi telitalálat persze nem volt vé­letlen, hiszen a templom az iskola mellé épült, az iskoláé volt. Igaz, az már az isteni kegyelem műve, hogy kezdettől magáénak tudhatta egy erős gyülekezet is. A templomot 1905. október 8- án szentelte fel Bachát Dániel püs­pök. Az első lelkész, Kaczián János 1923-ig szolgált. Őt követte Ke­mény Lajos, aki 29 évig volt a faso­ri gyülekezet lelkésze. Gyöngyösi Vilmos 1952-58-ig, őt követően Koren Emil 1971-ig végezte szolgá­latát. 1971-től Szirmai Zoltán a gyülekezet lelkésze, aki a segédlel- készi éveket is beleszámítva, 31 éve végzi fasori szolgálatát. A gyülekezet 90 éves múltjára visszatekintve, ma már több gene­ráció emlékeit kell felidézni. Az iratokból tudjuk, hogy elsőízben már az első világháború alatt fel kellett áldozniuk a harangokat, és hogy a történelem során kétszer is katonák állomásoztak a templom­ban. Szirmai Zoltánnal a múltról beszélgetünk, s a gyülekezet törté­netéről, amely híven tükrözi egyúttal a pesti evangélikusok XX. századi történetét is.- Kezdetben elsősorban iparo­sok, kisemberek alkották a gyüle­kezetét, később, a kerület növeke­désével, a sok új ház és lakás fel­épülésével megjelent az értelmiség és a nagypolgárság is. A régi lelké­szek közül Kemény Lajos szolgált legtovább. Jóban-rosszban együtt élt gyülekezetével, különösen az ostrom alatt és az azt követő évek­ben. Az őt még ismerők elmesél­ték, hogy míg a háború előtti évek­ben kissé távolságtartó, zárkózott ember volt, a sok szenvedés, nél­külözés meglágyította, megértőb­bé, közvetlenebbé tette. Addig is tisztelte, becsülte őt gyülekezete, de attól kezdve még jobban szeret­te. Kemény Lajos egyike volt azok­nak, akik bátran segítettek az ül­dözötteknek. Munkatársaival, Sülé Károllyal és Pásztor Pállal együtt kaput nyitottak az áttérni vágyó, zsidó származású embereknek. Azzal, hogy megkeresztelték őket, több száz életet mentettek meg. A lelkész az ostrom alatt is nagy hi­degvérről tett tanúbizonyságot: a templom soha nem maradt zárva vasárnap, ha a sekrestyében is, de mindig megtartotta az istentiszte­letet. Személyes tragédiája - a har­cok alatt meghalt fiát később két kezével kaparta ki egy tömegsírból - még jobb pappá tette... Istennek hála, élnek még közöt­tünk a múltnak személyes tanúi is. Polacsek Ferencné presbiter példá­ul, a gyülekezet közszeretetnek ör­vendő Juliska nénije már a 83. évé­hez közelít, de mindenre jól em­lékszik. Felidézi, hogy többször is a gyü­lekezet asszonyai szépítgették, tisztogatták a templomot. Itt min­denki ismeri egymást, ha valaki csak néhány vasárnapon hiányzik, felhívják, meglátogatják. Minden­kit számon tartanak. A gyülekezet életében is voltak persze jobb és rosszabb idők. A 40-es évek végén, az 50-es évek elején, mindig tel$ volt a templom, de még a 60-as években is pezsgő ifjúsági élet jellemezte a Fasort. A 70-es években jártak talán a legke­vesebben. Ma ugyan az akkorinál jóval többén vannak, de mivel eléggé elöregedett a kerület, bi­zony sok az üres hely a padokban. Azért fiatalok is szép számmal jön­nek, az elmúlt években pedig sok felnőttkeresztelés volt. Nagy bol­dogságot jelentett a gyülekezet számára a gimnázium újjászületé­se, és a templom azóta is a diákok hitéletének színhelye. A felszentelés 90. évfordulóján megtelt a fasori templom. Az ün­nepi istentiszteleten Harmati Béla püspök Ef 4,11-16 alapján hirdet­te az igét, a szabadság és a felelős­ség összetartozását hangsúlyozva. A múltról szólva felidézte, hogy az iskola és a templom közös fala 37 éven át mementóként figyelmez­tette az egyházat. Érdemes volt őrizni a reményt, mert visszakap­tuk a gimnáziumot, az egész or­szágban épülnek templomaink, működnek iskoláink, él és erős az egyházunk. Emlékeztetett arra is, hogy ebben a templomban alakult meg 1991-ben új törvényalkotó zsinatunk. Az istentiszteletet követő köz­gyűlésen dr. Gálos Miklós felügye­lő hangsúlyozta, hogy a templom és a hit megőrzése és továbbadása a következő nemzedék számára nagy és szép feladat. Dr. Frenkl Ró­bert országos felügyelő elmondása szerint fasori diák kora óta szere­tettel kötődik ehhez a templom­hoz. Köszöntésében kiemelte, hogy erre a gyülekezetre jellemző az ökumenikus nyitottság. Dr. Só­lyom Jenő egyházkerületi felügyelő a régi lendületet és összefogást méltatta, s azt kívánta: égjen to­vább e láng. Szirmai Zoltán espe­res hálát adott Istennek azért, hogy 90 év múltán ma megújulva, régi szépségében áll a templom. Felidézte a gyülekezetben szolgáló lelkészek, presbiterek tevékenysé­gét. Végül az igét idézte: „Uram, Istenem, nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal... Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen imádkozik!” Újlaki Ágnes Szikrázó napsütés, kedves ven­dégszeretet, ünnepi hangulat várta azokat, akik a pécsi gyülekezettel együtt ünnepeltek szeptember utolsó vasárnapján. Ünnepelniva- ló volt bőven. 120 éve épült az evangélikusok temploma a belvá­rosban. Hamarosan elkészültek a lelkészlakások, később a tanterem is. Most ezek az épületek kívül-be- lül szépen felújítva tanúskodnak a régiek hitéről, a maiak egyházsze- retetéről. Megemlékeztünk a gyü­lekezetszervező ősökről, Nendt- vich Tamás néhai patikusról, aki az első evangélikus vallású volt az el­lenreformáció után Pécsett. Az utána jövő kézműveseket a házába fogadta istentiszteletre, lelki meg­erősödésre. Nyilvánvaló áldás volt a munkáján, hiszen a kis gyüleke­zet létszámában is, lelkiségében is Pécsi jubileum gyarapodott. Néhány évtized alatt anyagyülekezetté szerveződtek, templomépítésre is gondolhattak. Szinte hihetetlen áldozatok árán valósították meg a tervüket. Jeskó Lajos első parókus-lelkész szíve- lelke-motorja volt a közösségnek. 1875. szeptember 22. Pirosbetűs ünnep a pécsi evangélikusok életé­ben. Elkészült és átvételre került a templom. Valóban a mustármag csodája! Hosszú évtizedek csen­des, gyülekezetépítő időszaka kö­vetkezett. Porkoláb Gyula, Baldauf Gusztáv, Takó István, Káldy Zoltán, Balikó Zoltán a gyülekezet lelké­szei mind-mind fontos és áldott szolgálatot végeztek. A szolgálat prioritásai: igényes, biblikus ige­hirdetés, csoportfoglalkozások, személyes lelkigondozás... Nagy­szerű hagyomány! A szent lángot igyekszik a mai nemzedék is meg­őrizni, továbbadni. Ezért a hosszú évek alatt megkopott épületeinket megújítottuk, hogy külsőségeiben is méltó legyen az Isten szolgálatá­hoz. A templom mögött álló ütött- kopott haranglábat elbontottuk. Az elrozsdásodott tartószerkeze­tet nem volt már érdemes megújí­tani. Helyére egy gyönyörű, fából HALAADAS KISAPOSTAGON Megújult az ötvenéves templom Nagy gyülekeze­tek, több száz éves templomok jubile­umai között szeré­nyen hangzott a meghívás október 7-ére Kisapostag- ra: „ Templomunk 50 éves, templomte­tőnk most megújí­tott, templombel­sőnk frissen festett, áldásos és gyönyö­rűséges a testvérek­kel együtt ünnepelni.” Az is volt, mert sokan gyűltek össze a hívó szóra ebbe a kis faluba és megújult templomába. A gyülekezet valami­vel régebben alakult meg, mint Dunaegyháza leánygyülekezete, onnan költöztek át a Dunántúlra őseik, hogy földhöz jussanak, mert odahaza szűk határba voltak be­szorítva. Levita-tanító végezte az egyházi szolgálatokat. Az iskolák államosítása és a le­vita szolgálat megszűnése miatt 1950-ben segédlelkészként kezdte szolgálatát Komoly Sámuel, aki az 1956-os önállósulás után a gyüle­kezet első lelkésze lett. Összenőtt a faluval. A kis nyájat hűséggel pásztorolta, személyesen ismerte és évente többször meglátogatta híveit. Nagyon széf ették őt, és ezért vették körül ezen az ünne­pen özvegyét, aki eljött, hogy együtt örüljön velük. Az eltelt idő alatt megkopott a templom, beázott a tető is. 1994­ben határozták el, hogy elvégzik a félévszázados jubileumra a felújí­tást. „Erőn felüli adakozással” lát­tak hozzá, segítettek a bajorok is,- az országos egyház és a polgármes­teri hivatal is. De dicséretes volt á gyülekezet tagjainak áldozata is, akik 320 ezer forintot adtak össze a többi felekezet tagjaival együtt. Háziinger Károlyné, a gyülekezet felügyelője adott jelentést ezekről a tényekről, és mondott köszönetét az adományokért. A hálaadó istentiszteleten dr. Harmati Béla püspök hirdette az igét lPt 1,22 és következő versei alapján. Megújult templomban megújulásról szól ez az ige is. Ez a templom arról beszél, hogy 50 év óta itt van az egyház, szólt az üze­net megtérésre, vigasztalásra, erő­sítésre. A templom áll, megszé­pült, de vajon az életünk hol áll? Kellenek a belső értékek, mert kü­lönben szétmegy a közösség. Be­csületre, bizalomra, igazmondásra van szükségünk és ez a „romolha- tatlan új magból” születhet. Reisch György, a gyülekezet lel­késze, munkájáról, a gyülekezet életéről számolt be, a felújítás anyagi oldaláról Szurma József gondnok és Fülöp Mihályné pénz­táros tájékoztatott. Sokan köszön­tötték és buzdították a gyülekeze­tét: az egyházmegye papjai, a rácalmási szórvány gondnoka, Ulmann Sándomé, a község pol­gármestere, Áron József és Szabó István, aki korábban helyettes lel­kész is volt. A Kisapostaghoz tartozó Duna­újvárosban - ahol még eddig nem volt templomunk - már előrehala­dott állapotban van a templom építése. A vendégek abban a re­ményben búcsúztak egymástól, hogy hamarosan ott találkozhat­nak a templom felszentelésén. T. Külmissziói nap lesz BÉKÉSCSABÁN a Luther u. 1. sz. alatt november 18-án, szombaton de. 10 órai kezdettel. A világmisszió mai helyzetéről számol be KERSTI MAII RANEN a finn evangélikus misszióegyesület igazgatónője. Előadást tart Gáncs Péter a Rádió­misszió vezetője. Szolgálnak a csabai ifjúság tagjai. A békéscsabai gyülekezet asszonyai egyszerű ebéddel váiják a vendége­ket. Hívunk minden érdeklődőt, de külö­nösen az egyházmegye gyülekezetei­nek tagjaik Pestszenterzsébeten (Bp. XX., Ady E. u. 89. sz. a.) az evangélikus templomban KÜLMISSZIÓI MŰSOROS DÉLUTÁNRA várjuk az érdeklődőket november 19-én, vasárnap du. 4 óra­-r>knnn áx"1 ottF KERSTI MAURANEN a finn missziói egyesület igazgatónő­je tart tájékoztatót a külmisszió helyzetéről. Szolgálnak a pestszenterzsébeti gyülekezet tagjak Minden érdeklődőt szeretettel várunk! készült építmény került. Öt év fo­lyamatos építkezéseire, tatarozá­saira került most pont. Visszagon­dolva, csak csodálkozunk, honnan volt közel 10 millió forintunk min­den számla kifizetésére, mikor szinte sose volt pénzünk...? Megszépültek az épületeink, el­készült a harangláb, a belső terek új burkolatot kaptak, a valamikori kerítés stílusában új készült, a gyü­lekezet él... Minden nap van vala­milyen csoportfoglalkozás, a legki­sebbektől a legidősebbekig. Szor­gosan tevékenykedik a Bárka cso­port, a cserkészet is szép eredmé­nyeket tud felmutatni. Az énekkar igényes szolgálatai is sok feledhe­tetlen élményt adtak. Vasárnapon­ként három istentiszteleti lehető­ség van a templomunkban, egy a szeretetotthonunkban, rendszere­sen gondozzuk a vidéki gyülekeze­teinket is. A bibliaórákon is pezs­gő élet folyik. Mindezért adtunk hálát ezen a vasárnapon. Velünk ünnepelt dr. Harmati Bé­la az egyházkerület püspöke is, aki igehirdetésében buzdította a jelen­levőket az érett krisztusi életre, majd az úrvacsoraosztás követke­zett. A közgyűlésen sokan mondták el köszöntésüket, szívből jövő jókí­vánságaikat. Itt köszöntötték az éppen tíz éve Pécsett szolgáló lel­készüket, Varsányi Ferencet is. r Utolsó hivatalos programpont­ként következett az új harangláb megáldása, hadd hívja az új to­ronyban a régi harang a mai és holnapi híveket. Isten megajándé­kozott bennünket egy csodálatos nappal, áldott legyen érte! V.F. 99 Várom az Urat!” Eltemettük Szabó Lajos nyugdíjas esperes-lelkészt AZ EGYHÁZI SAJTÓ FELADATAI A KIENGESZTELÉS SZOLGÁLATÁBAN Az Európai Kisebbségi Lutheránus Egyházak Kommunikációs Bizottsága (KALME) ez évi ülését a szlovéniai Bledben tartotta. A bizottságba 20 or­szág egyházai tartoznak, ezekből 15-en küldték el az írott és elektronikus saj­tóval foglalkozó küldötteiket az ülésre. Vendégként ott volt a Gustaw Adolf Werk (GAW) és a Martin Luther Bund (MLB) egy-egy képviselője is. Az ülés megnyitásán részt vett Milan Kucan, Szlovénia államfője is, aki méltatta az evangélikus egyház sajtómunkáját, a békesség és a kien- gesztelődés ügyében folytatott erőfe­szítéseket. Az ülés főtémája azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy az egyházi sajtó nyilvánossága mit tehet a kien­gesztelés szolgálatában a mi korunk­ban, amikor béke és háború, naciona­lizmus és idegengyűlölet, kisebbségi problémák és egységtörekvések egy­szerre jellemzik az európai térséget. A főtéma előadója Hans Joachim Girock, a Süd-West Funk egyházi adásainak ve­zetője volt. Megállapításaiból csupán két mondatot ragadok ki: „Nyilvános­ság nélkül az egyház nem teljesítheti missziói feladatát” és „Más dolog a szószéken prédikálni, vagy cikket írni egy egyházi vagy világi újságban.” A megbeszélések eredményeként elhatározták, hogy a következő célok érdekében folytatja a KALME mun­kásságát: szoros egységben munkál­kodnak az LVSZ-szel, a GAW-val és a MLB-vel, a kommunikáció terén. Elő­készítik az 1996. évi média-konzultá­ciókat. Regionális alap- és továbbkép­ző szemináriumokat készítenek elő va­lamennyi média területén. Szervezik a KALME munkájának kiterjesztését valamennyi tagegyházra. Tizenkét tagú elnökséget választott a közgyűlés a követke­ző három évre, mely­nek elnöke Fritz Wetsphal (Franciaor­szág) lett. Alelnökök- nek Bärbel Naeve (Olaszország) és Her­mann Pitters (Romá­nia, Szász-egyház), titkárnak pedig Jibbo Poppen (Hollandia) küldötteket, az elnök­ség tagjai sorába e so­rok íróját egyházunk sajtója képviseleté­ben választották meg. Tóth-Szöllős Mihály Hatalmas, az egész Vasi Egyházmegye területéről, sőt tá­volabbról is való, gyönyörűen éneklő gyülekezet közös­ségében, Szebik Imre püspök és Zügn Tamás espe­res szolgálatával október 6-án elte­mettük Szombat­helyen Szabó Lajos ny. esperes-lel­készt. Koporsóját és családja tagjait a gyülekezet karéján belül negyven, különböző korosz­tályhoz tartozó lelkésztestvére vette körül. Az együtt énekelt-imádkozott temetési szertartás valamennyi­ünknek ízelítőt adott a gyászoló, de Krisztus ígéretei­ben reménykedő egyház semmi mással össze nem té­veszthető közösségéből. Szabó Lajos 1910. szeptember 14-én született Szakonyban. A soproni evangélikus líceum diákja és a soproni Teológiai Akadémia hallgatója volt. Mindkét helyen kitűnő minősítéssel végzett. D. Kapi Béla püs­pök ordinálta Győrben, 1933. október 20-án. Kétsze­ri szombathelyi segédlelkészsége között németországi ösztöndíj segítségével képezte tovább magát. Rövid idejű adminisztrátorság után 1940. február 6-tól Kissomlyó és hatalmas területe parókusaként szol­gált, 1965 Vízkeresztjéig. 1943 májusában kötött házasságot Ihász Magdolná­val. Három fiúgyermeke - mindhárman felelős mun­katerületen - közül a legfiatalabb lelkésztársa is lett. Hosszú esperesi szolgálatával együtt egyházkerüle­tünk lelkészképesítő bizottságának is tagja volt. 1965 Vízkeresztjétől 1981 tavaszáig Kőszeg parókusa. 1981-ben Szombathelyen telepedett le és élt csa­ládjával együtt a gyülekezet aktív tagjaként, presbite­reként, folyamatosan besegítve a gyülekezeti szolgá­latokba és az egyházmegyei helyettesítő-kisegítő ten­nivalókba. A szombathelyi evangélikusokkal együtt különösen is a nagysimonyiak és az őrségi, Orima- gyarósdhoz tartozó hívek őrzik szolgálatai nyomát. Nyugalma éveiben a lelkészi szolgálat maradt szá­mára a normális életforma, noha érzékelte kora sú­lyát és ezzel összefüggő bajait. Ezeket azonban rövi­den így szokta elintézni: „Minek ezekről beszélni”. Az igehirdetés volt a mindene. Hosszú szolgálata ellenére is idegen volt számára a rutinból végzett munka. Legendás, sajátosan formált gyorsírásos, spi­rál füzetei - számunkra sajnos, megfejthetetlenül - vallanak arról, hogy azt mondta, amit várt és kemény teológiai munkával együtt kapott Urától. Szintén legendás szűkszavúsága bizonyára adottság is volt számára. Vagy talán ösztönös-tudatos tiltakozás az Igét szóáradatban felvizező és elértéktelenítő kísér­tés ellen? Várta az Urat, ezért volt mondanivalója. Negyedévig voltam csak káplánja, de 14 évig vállal­ta velem a szombathelyi együttmunkálkodást igényes igehirdetőként és szenvedélyes igehallgatóként. Az ige hirdetésében való öröméhez csak az éneklés örö­me volt hasonlítható. Soha nem tudott belenyugodni abba, hogy „ahogy megy, úgy megy...” Élmény volt számomra, ahogyan gyakorolta a csa­lád papja szolgálatát, unokái tanítását, pásztorolását. Amennyire fájt neki, hogy fiatalkora szombathelyi gyülekezetéből már csak mutatóban akadtak embe­rek, olyan tudatosan és tervszerűen kutatta fel és lá­togatta különösen is volt szolgálati területéről Szom­bathelyre került híveit és azok leszármazottait. Csak sejtettünk valamit imádkozó élete titkáról. Ez valóban csak rá és Urára tartozott. Amit az egész gyü­lekezet észlelhetett ebből a titokból, az az istentiszte­let kezdetéig tartó rövid idő kihasználása volt. Szinte fizikai fájdalmat érzett, ha az imádságra kínálkozó csöndet érthető, de nem menthető beszélgetés zaja törte meg. A maga Isten előtti csöndjével tiltakozott ez .ellen. Várta az Urat! Szeptember 27-én halt meg, szerdán este. Előtte hét­főn még énekelni segített egy temetésen. Kedden este még meghallgatta a zuglói gyülekezet orgonistájának hangversenyét a szombathelyi Szent Kereszt-templom­ban. Szerdán - tisztességből - a gyülekezeti bibliaóra idő­pontjával egybeeső előadást hallgatott meg. Erről haza­felé tartva, egy buszmegállóban hanyatlott a földre. Az a reménységünk, hogy nem egyszerűen a földre, hanem Krisztus Urunk halálban is erős kezébe. így gondolunk Rá, megköszönve, hogy sokaké lehetett. Úgy vesszük körül imádságunkkal Őt és Csa­ládját, hogy vele és velük együtt váijuk azt a reggelt, a „nem teremtett Nap” örök világosságát, és bízunk Jé­zus Krisztus Urunk Szabó Lajos lelkésztestvérre is ér­vényes ígéreteiben. Fehér Károly * KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A gyászoló család ezúton mond köszönetét mindenkinek, gyülekezetek tagjainak és lelkészeknek, korábbi szolgálati helyein élő testvéreknek, akik id. Szabó Lajos ny. esperes lelkész elhunyta alkalmából gyászunkban osztoztak és együttérzésüket jelenlétükkel, szavaikkal vagy soraikkal ki­fejezték.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents