Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-09-24 / 39. szám
Evangélikus hlet 1995. szeptember 24. jjtjj GYERMEKEKNEK fiataloknak OLIVÉR ÉS A JÓISTEN 104. Zsoltár Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: kisebb és nagyobb állatok. Ott járnak a hajók, és a cethal, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele. Mindezek arra várnak, hogy idejében a<fj nekik eledelt. Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal. Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed életüket, kimúlnak, és ismét porrá lesznek. Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét. FERI BÁCSI JÁTÉKAI Olivér rátalál egy történetre Egy régi könyvben Olivér rábukkan egy történetre, ami az öreg Mózesről szól, aki úgy beszélgethetett az Istennel, mint barát a barátjával. És amikor Istennel, mint barátjával beszélt, csak úgy sugárzott az arca. Az emberek látták, hogy fénylik Mózes arca, és nem mertek a közelébe menni. Akkor Mózes egy kendővel takarta el az ábrázatát. „Ó”, mondja Olivér, „meglátszik az emberen, ha sokat beszél veled, és a barátod.” De csaknem megretten a gondolattól: Mi van, ha az ő arca is elkezd fényiem? Mindenki félni fog a közelébe jönni? Olivér a fürdőszobában belenéz a tükörbe. Arca a megszokott képet mutatja, már meglehetősen barna a naptól és a széltől, és néhány szeplő is tarkítja az orrát. Egyáltalán nem fénylik, egy cseppet sem. Olivér kicsit csalódott. Egy egészen pici fényesség nem zavarta volna. Egy jel arról, hogy ő Isten barátja. Nagyot sóhajt. Először az ijedtség, aztán meg a csalódás. Nem csoda, hogy megéhezett, belül üresnek és gyengének érzi magát. A konyhába megy, ahol hangokat hall a kert felől. Kinyitja az ablakon a spalettát. Anya az öreg péknénivel beszélget, aki a kerítésen keresztül a zöldségeskertet csodálja. „Igen, igen”, mondja anya. „Nagyszerű dolog is ez a zöldségeskert. A fiam készítette nekem, anyák napjára. Hetekig dolgozott rajta, vetett, öntözött, nekem meg oda se’ volt szabad néznem.” „A maga Olivérjével igazán meg lehet elégedve”, mondja a péknéni. „Ilyen egy kedves gyereket! Ilyen vidámat! Van benne valami sugárzó.” „Igen... tényleg...”, mondja anya elgondolkodva. „Olykor valóban.” HumoiTjsák A tökéletes pap tíz percig prédikál. Elítéli a bűnöket, de senkinek sem okoz fájdalmat. Reggel nyolctól éjfélig dolgozik és ő takarítja a templomot is. A tökéletes pap ezer forintot keres havonta, jól öltözött, új autót vezet, jó könyveket vesz és minden héten ötszáz forintot eladományoz. Huszonkilenc éves és negyven éves tapasztalata van. Mindenekelőtt: jól néz ki. A tökéletes pap fiatalokkal dolgozik, de legtöbb idejét idősekkel tölti. Mindig komoly arccal mosolyog, jó humora van, erre hivatása kötelezi Naponta tizenöt otthont látogat meg és mindig elérhető hivatalában, ha szükség van rá. Csak hasonló Mindkét kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Jézus megtöri a kenyeret a két emmausi tanítvány előtt. A két rajz látszólag teljesen egyforma, mégis van nyolc apró eltérés közöttük. Melyek ezek a különbségek? Megfejtéseteket legyetek szívesek a lap dátumát követő keddig postára adni! A tökéletes papnak mindig van ideje a közösség tanácsát és javaslatait meghallgatni. Egyetlen egyesület ülését sem mulasztja el és állandóan a hitetlenek megtérítésén fáradozik. A tökéletes pap mindig a szomszédos papiakon lakik. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönl£ Petőfi u. 359. DE BKON - A FORRÁS Holland kórus szolgálata Magyarországon Mélységes hittel, tiszta hangon csengett az ének Csömörön, az evangélikus templomban. A Magyarországon mindössze hat napot töltő holland De Bron vagyis A forrás nevű gospel kórus énekével azt hirdette, hogy a világon egyetlen hely van, ahol az ember megszabadulhat a bűn nyomasztó terhétől és ez az Úr Jézus keresztje lábánál van. A csömöri gyülekezet tagjai részéről nagy szeretettel fogadott koncert után rövid beszélgetésre kértem Alfred Boermant, és Trudy Staalt, a kórus két vezetőjét. A kis holland falu, Dinxperio (Kölntől 100 km-re északra), ahonnan érkeztek, igencsak különleges: Németország és Hollandia határán fekszik. Nevezetessége az, hogy a falu közepén húzódik a határ, így a kórust akár nemzetközinek is tekinthetjük, hiszen egyik tagja a német részről jár át énekelni. Történetük az 1970-es években kezdődött, amikor a Staal család otthonában összegyűltek a gyerekek és a hitről, Istenről és az Évan- géliumról folytattak beszélgetéseket, énekeltek. Mind többen voltak éhesek az Evangéliumra, s hamarosan kicsinek mutatkozott a lakás. Egy óvodával vették fel a kapcsolatot, s aztán Isten segítségével megvásárolták az épületet és most minden héten összejönnek énekelni, beszélgetni. Aki hallja tisztán csengő éneküket, el sem hinné, hogy a gospel dalokat nem kottából, hanem csak hallás útján sajátították el. A kórus vezetője, Alfred Boerman hittel vallja: Isten ajándéka, hogy ez a 44 tagú csoport létrejött, és csodálatos énekével szolgálhat. Thvaly októberben a Dorcas AID International prezentációján Viski Pál hívta meg őket Magyarországra. A fiatalokból álló (13-tól 29 évesig) kórus egyetlen tagja sem járt még Magyarországon. A fiatalok lelkesedésére, tenniakará- sára jellemző, hogy az utazási költségeket saját maguk teremtették elő, autómosásból és kisebb munkákból. Útjukat nemes cél vezérelte: a turnéjuk során összegyűlt adományokat a boszniai menekültek megsegítésére ajánlották fel. Kivétel volt a csömöri est, az itt összegyűlt adományokat a helyi gyülekezeti ház két új oktatótermének építésére ajánlották fel. A kórus magyarországi útja során énekelt az újpesti Baptista templomban; Csömörön, Nyíregyházán, Debrecenben és a környékén lévő települések templomaiban. A De Bron kórust mindenütt nagy szeretettel fogadták és visszavárják Magyarországra. Gáspár Mária KIE-Sporthét ’95 Negyedik alkalommal rendezett Országos Sporthetet a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek (KIÉ) Nemzeti Szövetsége 1995. július 24—30. között, melynek idén a Bakony egy szép, Mór melletti faluja, Nagyveleg adott otthont. A mozgásra, sportolásra rengeteg lehetőség nyűt a héten. Gyakorolhattuk a már jól ismert sportágakat: kosárlabda, röplabda, tollas, futball, pingpong; és új játékokkal is megismerkedhettünk: korfball, softball, floorball. Nem maradhatott el a szellemi sport sem: nagyszerű sakkversenyeknek lehettünk tanúi. A közel 100 résztvevőből kialakított három nagy csapat az említett sportágakban mérhette össze erejét. Mód nyílt egyéni versengésekre is: mezei futásban, pingpongban és sakkban. A programot lovaglás, társastánc-tanulás, éjszakai akadályverseny, a Vezetők-Táborlakók, valamint a nagyvelegi fiatalok-KIE válogatott közötti mérkőzések színesítették. Mindezek azonban bármely másik táborban is történhettek volna. Keresztyén tábor volt a miénk, nem hiányozhattak tehát a reggeli és esti áhítatok, melyeken lelkészek, teológus hallgatók és meghívott vendégek szolgáltak, tettek bizonyságot. Megismerkedhettünk Szekeres Pállal, aki mesélt korábbi sikeres párbajtőröző pályafutásáról, az 1991- ben bekövetkezett balesetéről, majd az újrakezdésről, melyhez Istentől kapott segítséget, erőt, kitartást. Később beszélt a mozgássérültek hétköznapjairól, a versenyzők felkészüléséről és a paraolimpián való sikeres szereplésükről. Rádöbbenhettünk, mekkora kegyelem Istentől, hogy mi már most hozzá tartozhatunk, épen és egészségesen, s nem egy sorsfordító tragédia, baleset az, ami megváltoztatja a vele való kapcsolatunkat. Erről beszélgettünk a tizenéveseknek rendezett Fórumon is, melynek témájául az AIDS szolgált. Sokáig visszhangzottak bennünk a filmen szereplő egyik beteg szavai: „Jobb AIDS-esen Jézussal élni, mint egészségesen nélküle.” Vendégünk volt Boros Miklós, az Evangélikus Egyház zsinati titkára is, aki az egyházak és a sport kapcsolatának múltjáról, jelenéről és nehézségekkel teli jövőjéről tartott előadást. Egész héten körünkben tartózkodott Harald Ra- kutt, aki Chemnitz és vidékének területi CVJM (németországi KIÉ) sporttitkára. Bepillantást nyújtott munkájába, közösségteremtő játékokat tanított nekünk, és új sportágakkal színesítette délutánjainkat. Természetesen nem maradhatott el a tábortűz, a szalonnasütés, egy kis diszkó és az utolsó éjszaka a hajnali 2-ig tartó kosárlabda mérkőzés sem. Változatos, érdekes programok között válogathatott mindenki: a 10-12 évesektől, a többségében középiskolás korosztályon át, egészen a huszonévesekig. A korkülönbségek ellenére együtt tudtunk gondolkodni, énekelni, imádkozni és nap mint nap együtt fáradtunk el a sportpályán is. Összekovácsolódott a csapat. Ezt még jobban megerősítette a záró istentiszteletet követő közös úrvacsoravétel is. Szomorúan búcsúztunk el egymástól, de azt hiszem, legtöbbünk már akkor reménykedett: jövőre újra találkozunk. Köszönjük a KIE-nek ezt a sporthetet. . Eszes Tünde és Fiiló Mónika Idén is szeretettel várunk mindenkit, aki a nyári konferenciák után vágyik az újbóli találkozásra és elcsendesülésre. Találkozunk 1995. szeptember 30-án 10 órakor a Bécsi kapu téri templomban. Vendégként a ' SZELA együttest várjuk. Imádságos szeretettel várnak mindenkit a szervezők (MEVISZ és a Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága). Az ifjúsági rovat vezetője, Varga Gyöngyi segédlelkész ösztöndíjas útra megy. A rovat vezetését a szerkesztőbizottság megbízásából Sánta Anikó teológiai hallgató veszi át. A távozónak jó tanulást és eredményes munkát kívánunk, s mindkettőjüknek Isten áldását munkájukra. • • „Lechner Ödön neve a mi egünkre van írva...” Százötven éve született a nemzeti építészet harcosa, sokat küzdött apostola, a századforduló kiemelkedő építőművésze. Tanulmányait Pesten kezdte, majd a berlini Bauakademie-n folytatta. Későbbi tanulmányútjai során mindjobban érlelődött benne a magyar nemzeti formanyelv megteremtésére való törekvés. A nemzeti szellem érvényesüljön a magyar építőművészeti stílusban - ez volt legfőbb gondolata. Jelentős évszám lett életében 1882, mert ekkor aratta első igazi művészeti sikerét a Szegedi Városháza tervével. Az Iparművészeti Múzeum (1891.) épületét már a magyar népművészeti díszítő- és formamotívumok tették a főváros jellegzetes épületévé. Munkájában az önálló magyar stílus kialakításakor a keleti őshaza felé tekint vissza. Egyéni stílusának részletei és harmóniája saját fantáziájának megvalósítása - azért is adott okot a vitára, az értetlenségre... A római nemzetközi kiállítás nemzetközi zsűrije 1911-ben építészeti első díjjal, a nagy aranyéremmel tüntette ki, Kecskemét egyik utcáját 1910-ben nevéről keresztelte el - egyes kortársai intrikája révén mégsem kapta meg saját hazájában azt az elismerést, amelyet munkásságával megérdemelt. Megfeledkeztek róla, szándékosan hallgattak róla. Egy iskola érdeme, hogy emlékét felidézte. Dicséret az iskolavezetésnek! A budapesti, Üllői út 76. szám alatti építőipari szakközépiskola 1993. április 23-án felvette nevét. A 150 éve született építőművészre és hazájához mindig hű magyar emberre emlékezve, a Lechner Ödön Építőipari Szakmunkásképző Iskola rendezte meg azt az ünnepségsorozatot - dédunokája, Péch Antalné Szmre- csányi Zita segítségével -, mely Lechner Ödön Iparművészeti Múzeum előtti szobrának megkoszorúzásával kezdődött. A Nemzeti Sírkertben koszorút helyeztek el síremlékénél. A Magyar Állami Földtani Intézetben szerény kiállításon mutatták be életét, életének néhány jelentős állomását, legfőbb műveit, mint a Kecskeméti Városháza, a Földtani Intézet, a Postatakarékpénztár, a Szegedi Városháza, az Aradi Városháza, a Pozsonyi római katolikus templom, a Túra melletti zsámbokréti Be- niczky-Odeschalchi-kastély, a szegedi Milko-ház, az Aradi Városháza, a Kőbányai Plébániatemplom. A kiállítást követő emlékülésén Makovecz Imre - többek között a siófoki evangélikus templom építője - méltatta az elődöt, „a nagyreményű virágzó Közép-Európa építészét" és szerepét korában, a 19. században. „... városok és falvak megújulásának kora. Budapest, Marosvásárhely, Kecskemét, Pozsony, Szabadka, a Kárpát-medence neves és névtelen vidékének szellemi, gazdaság, államalkotói forradalmának kora. Ebben a múlttal és jövővel áthatott új jelenben ragyog Lechner Ödön neve. - A felragyogó új szellem újabb és újabb fiakat szült magának A követőkön kívül a fiatalokat is ebbe a fénybe vonja, Kós Károlyt és a többieket, míg Közép-Európát el nem söpri a megtervezett és végrehajtott két világháború s az építészetet el nem némítja és évtizedekre. alantos szolgává, bányamélybe nem löki egy Dessauban megszervezett, felületes és műveletlen „elit”, A dessaui diktatúrának vége. Keményebb és kendőzetlenebb, gátlástalanabb és súlyosan műveletlen korszaka jött el ugyanannak Ez a kor a történelem előtti idők belénk épített kultúráját és civilizációját vette most célba. Megmérgezik vizeinket; étkezési szokásainkat, kertjeinket semmisítik meg hogy végleg elfelejtsük a bennünk élő természetet. - Nehéz harcainkat éljük az elemi műveltségért, az emlékezés és jövőbelátás jogáért, a jókedvű cselekvés lehetőségéért. Ebben a szívós és tántoríthatatlan igyekezetünkben Lechner Ödön neve a mi egünkre van írva és amíg művelt ember él Magyarországon, addig fenn is marad, ott az égen.” Makovecz Imre beszédét sokaknak kellett volna meghallgatni - hivatalos „személyeknek” -is-, mert Lechner Ödön méltatásán túl figyelmeztetés volt, hazát, kultúrát, magyarságot féltő, óvó emlékeztetés. A Lechner Ödön nevét viselő iskola igazgatónőjének beszámolója e téren vállalt feladatukról, terveikről - példa lehet a hasonló iskoláknak Az Aulos együttes régi magyar zeneszámaival szépen egészítette ki a megemlékezést. Schelken Pálma Ilyen volt... Bartók Béla halálának félszázados évfordulójára Ótven éve, 1945. szeptember 26-án gyászhír érkezett New Yorkból: meghalt Bartók Béla. Magyarok százezreinek elvesztése után elvesztettük a század legnagyobb magyar géniuszát is. Egy nagy alkotó személyiség és egy nagy hit távozott az időből. Erről a hitről sok találgatást olvastunk Egyik kései szimfonikus művének lassú tétele az Andante religio so címet viseli, s volt méltatója, aki ebből következtetéseket próbált levonni, de meggyőzni önmagát sem tudta. A Vigilia katolikus folyóirat zenei szakírója egy ízben azt a feltételezést fogalmazta meg hogy Bartók azért választotta az unitárius egyházat, mert az minimális külső követelményeket támaszt híveivel szemben. Biztos, hogy a maga hitében szabad akart lenni, és soha nem mondott olyat, amiben nem hitt. Vallásos tárgyú vagy ihletésű művet nem szerzett, a mitikus tárgyakat pedig míL löszként dolgozta fel. Más volt a hite, mint amit az akkori, hivatalos áldással kiadott hittankönyvek ajánlottak Az ő belső, számon nem kérhető ügye, saját lelkiismeretének való felelőssége, amelyet hittankönyvekből nem lehet magyarázni. De hogyan látja, mit gondolhat róla a többi ember, a hívő? Az újratemetés igehirdetésében azt mondta róla az unitárius püspök nem volt a szó hétköznapi értelmében vallásos, templomba járó ember. De aki érti a zenéjében hangot öltő gondolatot és hitvallást, az tudja - amit a püspök sem vont kétségbe -, hogy volt hite, nagyon erős hite. Anélkül nem tarthatott volna ki önmaga mellett, a gyilkos viharban szétroncsolódott volna humanizmusa, megroppant volna a magyarsághoz való hűsége. De humanizmusával, magyarságával minden igaz ember példaképe lett, nemzeti példakép hívőnek és nem hívőnek egyformán. A világ etikus nagyságként is tiszteli. A léleknek ekkora tartást csak a hit adhat. Többen panteistának tartják. Nem hiszem azonban, hogy be lehetne sorolni bármilyen előre gyártott fogalomba. Az, hogy következetesen elkerülte a hivatalos vallásosságot - a hivatalosan kötelező állami vallásosság idején -, az éppen a hit és személyiség tiszta egységének a bizonyítéka. Egyháza és ő maga között mégsem emelkedett kőfal: New York-i temetésén unitárius lelkész szolgált, s itthon, az újratemetésen, megszólalt a zsoltár és az ige a koporsója fölött. Méltóságteljesen viselte el a rosszakaratot, a félműveltek támadásait a „perc-emberkék dáridója” idején. Kodály az ilyeneket szellemi és morális fölényének - önmagában jogos - tudatában hárította el. Minden embernek és ma, az össznemzeti marakodás idején, minden magyarnak példát mutat a hívő katolikus Kodállyal kötött barátsága és a magyar szellem életre támasztásáért vállalt közös harca. A jeles francia zeneszerző, Francis Poulenc azt mondta a halottról: „Hogy milyen volt Bartók vallási meggyőződése, nem tudom, de valahányszor rá gondolok, egy szent képe jelenik meg előttem. ” Én is így gondoltam, amikor az újratemetés előestéjén elmentem a ravatalához, és egy szál virágot tettem le a koporsója elé. Dr. Bán Ervin
