Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-09-17 / 38. szám

Evangélikus Élet 1995. szeptember 17. EGYÜTT ÜLTEK ES EGYÜTT IMÁDKOZTÁK. Egy a sok közül? Beszámoló a Kecskeméti Ökumenikus Konferenciáról Múlt számunkban már írtunk erről a jelentős konferenciáról, kö­zöltük a gyülekezeteknek címzett levelüket. Most néhány képben a külső lefolyásról, a konferencia kereteiről kell szólnunk. A konferencia rendezője az Ökumenikus Tanulmányi Központ ' (ÖTK) volt. Színhelye Kecskemét, ahol a Református Egyház épületei adtak helyet a lebonyolításra. 25 . országból mintegy 130 küldött ta­nácskozott egy héten át arról, hogy miként találhatnak utat, „melyen a keresztyén egyházak, minden jó­akaraté ember együtt járhatnak, hogy túllépjenek az etnikai, vallási és nacionalista megosztottságokon Közép-, Kelet- és Dél-Kelet Euró­pában.” Első ízben történt meg, hogy a „válságövezetekből” jött küldöt­tek együtt ültek ugyanazon asztal­nál, együtt imádkoztak istentiszte­leteken és bibliatanulmányok al­kalmával. A konferenciának spiri­tuális kerete volt: megnyitó- és záróistentisztelet volt a liturgikus keret. Az előbbin dr. Harmati Béla püspök hirdetett igét (előző szá­munkban közöltük teljes szöve­gét), utóbbin dr. Békés Gellért ró­nai katolikus professzor. A napi nunkát bibliatanulmány és áhítat I /ezette be, melyet Paolo Ricca olaszországi valdens professzor és ir. Jakubinyi György gyulafehérvári catolikus püspök tartott. A meg­nyitó istentisztelet után demonst­rációra vonult ki a templomi gyü­lekezet a főtéren álló kilométer- ■szlop köré (mely a város testvér­árosai felé mutatott nyilakkal szinte az egész világot ölelte össze), ahol égő gyertyák lobogta- itásával gondoltak és emlékeztek a háborúkban szenvedőkre, az ártat­lanul elhunyt áldozatokra és a me­nekültek nagy táborára. Zsoltáro­dat hallgattak és imádkoztak a konferencia küldöttei és az össze- sereglett emberek. A különböző előadások a vallás szerepének különböző aspektusai­ról szóltak. Mennyiben járulhat­lak hozzá az egyházak a naciona­lista és etnikai problémák megol- lásához. A munkacsoportok a kö­vetkező témákat beszélték meg: nacionalizmus és etnicitás, a konf­liktusok békés megoldása, a nem­Demonstráció az emlékműnél zeti ellenségeskedés lelkipásztori megközelítése valamint a bűnök megvallása és a felelősség felisme­rése. Tartalmilag ezekről külön cikkben számolunk be. A megbeszélések mindvégig megmaradtak a „keresztény pár­beszéd” hangulatában, ha még­oly ellentétes felfogást képvisel­tek is. Szerb ortodox és horvát katolikus küldött egyként keres­te a lehetőséget, miként lehet a bosszú erejét megtörni. Pedig voltak egzisztenciálisan érintet­tek is, az egyiknek családtagjait a másik csoport fanatikusai gyil­kolták meg, de együtt tudtak ül­ni, ott maradni. A konferencia jó volt arra is, hogy a szomszédainkról alkotott hamis és torz képet helyesbítsék, az ellenségképet megváltoztassák. A konferencia megnyitásánál je­len volt Gál Zoltán, a képviselőház elnöke, dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke, a záróisten­tisztelet után felszólalt az ott meg­jelent Göncz Árpád köztársasági elnök is. Örömmel nyugtázta, hogy a konferencia résztvevői arról tét-. tek tanúságot, hogy a konfliktusok feloldásához nem jogászoktól, po­litikusoktól, indulatoktól, előítéle­tektől kell tanácsot kérni, hanem a szeretetet hirdető Krisztustól. Eh­hez adjon Isten tisztánlátást a ke­\ demonstráció résztvevői a Főtéren resztyén egyházak vezetőinek, tag­jainak. Nagy volt a külföldi és belföldi sajtó érdeklődése a konferencia iránt. Volt, aki azt kérdezte a hét közepén: együtt van-e még a kon­ferencia? Együtt maradtak! A konferencia résztvevői kife­jezték meggyőződésüket, hogy ez a munka majd jó gyümölcsöket te­rem. Timiades Emilianos metropo- lita, a Konstantinápolyi Ökumeni­kus Patriarchátus részéről kifejez­te reményét, hogy a konferencia a szükséges utómunkálatokkal „segít az egyházaknak, hogy politikusok­kal és közgazdászokkal együtt épít­hessék az egyesült Európát.” Egy kérdésre válaszolva dr. Tóth Ká­roly, az ÖTK elnöke kijelentette, hogy „nem szervezünk új egyházi bürokráciát. A kapcsolatok megma­radnak, feldolgozzuk a jövőre vo­natkozó részeket és majd megbeszél­jük a továbbiakat”. Reményünk van arra, hogy az elhangzott beszé­deket, előadásokat egy kötetbeű kézhez kaphatjuk a jövőben. En­nél is fontosabb azonban, hogy formáljuk közvéleményünket, a keresztyén szemléletet erősítsük, mely az egyetértést és együttmű­ködést szolgálja. Nevelni kell a kö­vetkező nemzedékeket arra, hogy a másikat testvérének tudja és lás­sa. tszm Nem! - A Kecskeméten rende­zett ökumenikus konferencia „ A keresztény hit és az emberi ellen­ségeskedés” témáról sok minden­ben különbözött még a nemzetkö­zi, hasonló tematikájú konferenci­áktól is, nemcsak az idei nyár gaz­dag kínálaté, sokszínű hazai kon­ferenciáitól. Más volt. Más volt az egyházi háttér, mint a megszokott. Nem egy szervezet rendezte, hiszen a háttérben ott volt meghívóként a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Ihnácsa és a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia, az Ökumenikus Ta­nulmányi Központ, és képviseltet­te magát az Egyházak Világtaná­csa, a Lutheránus Világszövetség, az Európai Egyházak Konferenci­ája - tehát nem egy intézmény vagy szervezet volt a rendező. Az alulról jövő kezdeményezést né­met és amerikai keresztény testvé­rek jelentős anyagi támogatása tet­te lehetővé, de a konferencia befe­jeztével sem alakult egy új szerve­zet, egyesület, hogy egy legyen a sok közül a jövőben. Más volt az összetétel, mint a megszokott. Nemcsak szakteológu­sok, egyházi vezetők, hanem kü­lönböző beosztású egyházi embe­rek, lelkészek és ún. világiak jöttek össze. A legjobb értelemben vett vegyes összetételű tanácskozás volt. Magasszintű elméleti előadá­sok és húsba-, vérbevágó viták jel­lemezték. Jellemző, hogy a val­dens professzor Paolo Ricca és dr. Jakubinyi György katolikus érsek reggeli bibliatanulmányai feleke­zeti távolságok ellenére is mennyi­re összecsengtek, hiszen közös bibliai alapon álltak mindketten, szavukban a tudományos teológia és a gyakorlati keresztény élet szervesen összefonódott. Más volt a politikai és nemzetkö­zi helyzet, s itt elsősorban a balkáni testvérháború közelségére gondo­lok. Leginkább az a kép jellemző ebben a vonatkozásban, amit Túr­mezei Erzsébet festett meg versé­ben: Furulyaszó a Fenevad torká­ban... Ez a hit - A boldog mégis! Ha a fenevad torkában ülnék is - Nem ülünk-e benne naponta? Nincs-e kitárva sátán, halál torka, a pokol torka? Mégis furulyázni vidá­Látogatók Erőspusztán Kőszeg Ferenc országgyűlési kép­viselő, a Magyar Helsinki Bizottság vezetője júliusban látogatást tett a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgá­lat Erőspusztán működő Menekülte­ket Befogadó Átmeneti Otthonában. A vendéget Lehel László lelkész, a Szeretetszolgálat igazgatója, vala­mint Kováts Béla, az erőspusztai Ott­hon vezetője fogadta és tájékoztatta a Szeretetszolgálat menekültügyi munkájáról. Kőszeg Ferenc az ott- élők mindennapjait a menekültekkel folytatott személyes beszélgetések­ből ismerhette meg. Ugyancsak júliusban tartózkodott Erőspusztán egy francia gimnazis­tákból álló ökumenikus diákcsoport. A tavalyi, jól sikerült táborozás em­lékeit felelevenítendő, idén is két hétre érkeztek. Amint vezetőjük, Julien Weber lelkész elmondta - azért választották táborozásuk helyszínéül ismét az erőspusztai Otthont, hogy a menekültekkel kö­zösen végzett napi néhány órás házkörüli munka során, jelenlegi életkörülményeikben osztozva, együttérzésüket fejezzék ki. Jorgen Thomsen, a Dán Evangéli­kus Segélyszervezet (Dan Church Aid) Európa-titkára 16 tagú ifjúsági csoportjával augusztus elején láto­gatta meg a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatot. A küldöttség al­bániai tanulmányútra utazott, s a bu­dapesti átszállás lehetőségét kihasz­nálva, a fiatalok tapasztalatot szerez­tek magyarországi partnerszerveze­tük menekültügyi munkájáról. man, mert a mennyben Atyánk van, mert Krisztusunk van ....Míg mi ko nferenciáztunk, másfélszáz kilo­méterre dörögtek a fegyverek. A résztvevők egy része a háborúból jött: Szarajevóból, Macedóniából, Szerbiából, Horvátországból. A határon tél lőttek, s tudtuk, hogy menekültek tízezrei egyszerre több irányban mozognak és keres­nek új hajlékot. A szarajevói rk. teol. tanár mondta nekem: „Nem tudok szabadulni az otthon hagyott féllábú kisgyerekek látványától, akik egész életükre hordozzák e háború szörnyű nyomait”... Kecskeméten élesben ment minden vita, minden hozzászólás, itt igazán nem éltünk elefántcsonttoronyban... Más volt a téma, még ha hasonlí­tott is sok mai konferencia témájá­hoz. Benne a keresztény hit gyöke­res komolyan vétele és a templom­falakon túli érvényessége magától értődő volt mindannyiunk számá­ra. Elmélet és gyakorlat nem vált szét. Más volt a célkitűzés is: nem akartunk mi megoldani olyan kér­déseket, amikben az ENSZ vagy a NATO tanácstalannak bizonyult 1991 óta. Még a 28-i szarajevói pi­aci vérengzés s az ezt követő NA­TO megtorló bombázás előtt vol­tunk s átéltük a nemzetközi fóru­mok teljes tehetetlenségi érzését, de nem maradhattunk szótlanok a tengernyi szenvedés ismeretében! Lehet, hogy sokan megmosolyogták kísérletünket, lenézték pozíciónkat, naivnak, amatőrnek tarthattak, mégsem becsülhető le, hogy nálunk egymás mellé ültek szerb orthodox- ok és horvát katolikusok, a harcok­ba még bele nem keveredett magya­rok és a nemcsak kíváncsiságból ér­kezett német, svájci, amerikai, angol keresztények. Számomra maga az a tény, hogy oroszok és németek, ja­pán és amerikai keresztények a há­ború 50 éves évfordulóján már itt és most együtt tudtak ülni és beszélget­ni jelzés értékű volt. Más volt a hangsúly, mint a ha­sonló témájú konferenciákon. Gon­dosan adatolt elemzések, jól elő­készített előadások és a műhelyek­ben folyó beszélgetés egyaránt hangsúlyosak voltak. Mindenki szabadon elmondhatta véleményét. Ha nem is volt mindenben egyet­értés, de jelentősnek tartom, hogy türelemmel hallgattuk egymást. Mennyi érzékenységet, jogos és vélt sérelmet kellett legyőzni ah­hoz, hogy románok, szlovákok, magyarok, csehek, lengyelek fi­gyeljenek egymásra, hogy a balká­ni népeket itt ne is említsem! Mi­lyen tájékozatlanságból kellett is­meretre jutnia tengeren túlról ér­kezetteknek ahhoz, hogy hitele­sen tudjanak bekapcsolódni a vi­tákba! Milyen falakat kellett át­törni a kedves vendéglátó kecske­méti reformátusoknak, hogy vi­lágösszefüggésekben és ökumeni­kusán gondolkodhassanak! Mind­ez alig mérhető - Isten tudja egyedül. Más volt a konferencia visszhang­ja, mint vártam. Ez helyi, országos és nemzetközi médiára egyaránt érvényes, pozitív és negatív érte­lemben egyaránt igaz. A helyi írott és elektronikus hírközlés éppen úgy figyelt ránk, mint jelentős nemzetközi hírközlő szervek. Volt eset, hogy telefonon Angliából megkérdezték, vajon még mindig együtt ülünk-e. Országos tájékoz­tatásban sem volt hiány. Mennyi­ségileg sokat lehetett hallani és látni a kecskeméti konferenciáról. A MTV híradóján csodálkoztam: mennyire tájékozatlan, felületes, hibát hibára halmozó főműsor­időben közölt hírközlésében. A protestáns szót azonosította a re­formátussal, miközben püspök-el­nökünk beszélt, a konstantinápo­lyi patriarchátus genfi képviselő­jének szavait pontosan ellenkező értelemben hozta, pedig kezében lehetett a háromnyelvű tájékozta­tó (angol, német és magyar nyel­ven) stb. A Sajtóközleményt és az egyházaknak szóló levelet szinte nem is vették figyelembe. A saj­tóetika legelemibb követelménye, hogy a híranyagot a lehető leg­pontosabban adjuk át, így tájé­koztatjuk megfelelően a közvéle­ményt. A 11 tagú szerkesztőbizottság egyik elnökeként elmondhatom, hogy valóban több volt ez a konfe­rencia, mint egy nemzetközi gyűlés a sok közül. Mind a 11-en más fe­lekezetitől és országból jöttünk, hatszor dolgoztuk át a Sajtóközle­ményt és a Levelet, figyelembe véve az egész konferencia vélemé­nyét és kívánságait. Mégsem volt ez a munka teher, inkább béláŐ' öröm töltött el bennünket, mert lényünk mélységeit átjáró élmény volt, mit is jelenthet a keresztény hit az emberi ellenségeskedések világá­ban. - Az életközeli téma és a vál­ságos helyzet hídverőkké és a bé­kesség követeivé formált bennün­ket. Szerény szolgálatunk, hiszem, kedves lehetett a Béke Fejedelme, közös Urunk előtt s reméljük hit­ben testvéreket mozgósíthat ha­sonló szolgálatra. Dr. Hafenscher Károly ÁZ EVANGÉLIKUS ÉRTELMISÉGI MŰHELY folytatja munkáját a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban. Első őszi alkalom szeptember 20-án, szerdán fél 7-től fél 9-ig lesz a díszteremben. Előadó: dr. Bolyki János református teológiai professzor: Keresztyén hit és mai természettudomány. Áhítatot tart: dr. Hafenscher Károly ny. lelkész. Érdeklődőket szeretettel várnak. ilgfer Igehirdetés az élet tiszteletéről Múlt számunkban megemlékeztünk dr. Schweitzer Albertról, a lelkészről, orgonistáról és orvosról, I Lambarene doktoráról. Most megszólaltatjuk egy igehirdetésében. Részleteket közlünk Mk 12, 28-34 versei Ealapján elmondott igehirdetéséből. Nyilvánvalóan kész a tanulásra az az írástudó, aki Jé­zushoz megy, s a nagy parancsolat felől kérdezi Ót. Vá­laszt szeretne kapni egy kérdésre, amely mind őt, mind ''.kortársait foglalkoztatta... Napjainkban szorongat bennünket az a kérdés, hogy I mi az erkölcs alapvető lényege. Kénytelenek vagyunk el­jutni egy felismerésre, amelynek ugyan az előttünk járó nemzedékekkel együtt mindeddig ellenálltunk, amely elől azonban nem menekülhetünk el, ha az igazsághoz iűek akarunk maradni. Ez a felismerés a következő: A eresztyén erkölcs nem lett a világban az emberiséget át- ormáló erővé. Nem hatolt be mélyen az emberi telkek­be, hanem csak külső formaság maradt, amit szóban in­kább elismerünk, mintsem tettekkel gyakorolnánk. Az emberiség úgy áll előttünk, mintha számára Jézus szavai 'em léteznének, mintha egyáltalán nem lenne erkölcsi­ég.. Ezért teljesen haszontalan, ha Jézus erkölcsi paran­csait újra meg újra ismételgetjük és magyarázzuk, hogy izoknak végül mégis általános elismerést szerezzünk. Ez blyan lenne, mintha nedves falra akarnánk gyönyörű színeket festeni. Először a megértés feltételeit kell megte- remtenünk és világunkat arra a lelkületre eljuttatnunk, amelyben Jézus parancsai jelentenek neki valamit. De ' egyáltalán nem könnyű Jézus szavait úgy magyarázni, | hogy azok az életben gyakorlatilag alkalmazhatók legye­inek.. A keresztyén morál megvalósításában egy másik félre­értés is nagyon veszélyes: az, hogy könnyen gőgössé tesz Roppant jóknak tüntetjük fel magunkat, ha ellensége­inknek megbocsátunk; ha pedig támogatjuk azt, akinek szüksége van a segítségünkre, rendkívüli nemeslelkűségünkben tetszelgünk Amiatt a kevés miatt, amit a Krisztus szellemében talán másként és jobban te­szünk a többieknél, annyira mások fölött érezzük ma­gunkat, hogy ez az erkölcstelen önelégültség gyakran majdnem erkölcstelenebbekké tesz bennünket azoknál, akik Jézus parancsait életükre nézve nem igyekeznek úgy elismerni, mint mi... Ahhoz, hogy az igazi erkölcsösség létrejöjjön, az érte­lemnek és a szívnek együtt kell munkálkodnia. Ez jelen­ti a problémát az erkölcs minden általános kérdésében, de a mindennapi élet döntéseiben is. Mit jelent, amikor azt mondom: értelem? A dolgok mélyére hatoló, a dolgok összességét magába foglaló és az akarat területét is átfogó értelemre gondolok... Nos, követni fogjuk „a jó” ősfogalmát előbb a szív fe­lől, majd az értelem felől kiindulva, s meglátjuk, hogy a kettő találkozik-e. A szív azt mondja: az erkölcs a szeretetben gyökerezik Keressük csak e szó mélyebb értelmét! A szeretet élethar­móniát, életközösséget jelent, és eredetileg olyan szemé­lyek körében érvényesül, akik valamilyen módon termé­szetesen tartoznak egymáshoz, úgyhogy létezésük belső összefüggésben van egymással: gyermekek és szülők, há­zastársak, valamint olyan emberek, akik szorosabb ba­rátságban egymáshoz közel kerülnek Mármost az er­kölcs azt kívánja tőlünk, hogy ezt a kört kiterjesszük, s ne tekintsük az idegent idegennek, az ellenséget ellenség­nek, hanem úgy viselkedjünk velük szemben, minthag közel állnának hozzánk A szeretet parancsa tehát végső soron azt jelenti: nincsenek számodra idegenek, hanem csak emberek, akiknek javát és fájdalmát szíveden kell viselned... A szív felől megfogalmazott legelemibb erkölcsi tör­vény tehát ez: a megfoghatatlan Végtelen és Elő iránti hódolatteljes tiszteletből - akit Istennek nevezünk - so­hasem érezhetjük magunkat idegennek egy emberi lény­nyel szemben sem, hanem kényszeríteni kell magunkat a segítőkész átélésre. Eddig tart tehát,a szív dolga, ha az Isten és a feleba­rát iránti szeretet parancsát a legáltalánosabban akarjuk kifejezni. Ezután beszéljen az értelem. Keresse - mintha az er­kölcsről semmi hagyományunk nem volna -, hogy mi­lyen mértékben juthat el a dolgokról való gondolkodás­ban valamire, ami cselekedeteinket meghatározza. Ez is arra kényszerít bennünket, hogy kilépjünk önmagunk­ból? Általában úgy vélekednek, hogy az értelem csak az önzésre ad alapot. Miként cselekedjem, hogy nekem jó legyen? Ez az értelem bölcsessége, semmi más. Legjobb esetben, bizonyos tisztességre és igazságosságra taníthat meg bennünket, mivel ezek többé-kevésbé a boldogság érzéséhez tartoznak Az értelem tehát a megismerés és a boldogság iránti szükséglet, s a kettő titokzatos összefüg­gésben van. Mit jelent a megismerés szükséglete? Kutass mindent, ami körülötted van, menj el az emberi tudás legvégső határáig végül mindig beleütközöl valami kikutathatat- lanba - és ezt a kifürkészhetetlent úgy hívják: ELET! S ez valóban annyira kifürkészhetetlen, hogy a tudós és a tudatlan közötti különbség itt egészen viszonylagossá vá­lik.. Az értelem fedi fel az Isten iránti szeretet és az embe­rek iránti szeretet közötti közbülső szakasz tartalmát: a teremtmények iránti szeretetet; minden létezés előtti hó­dolatot, minden élővel való sorsközösséget, legyen bár az külsőre a mienktől mégoly különböző is... Vállalj sorsközösséget az élettel és óvd az életet! - ez a legnagyobb parancsolat a maga legelemibb formájá­ban. Másként, negatív formában kifejezve: ne ölj! Ezt a parancsolatot oly sokszor félvállról vesszük amikora vi­rágot lélektelenül letépjük ű szegény rovart szívtelenül eltapossuk; majd - mivel minden megbosszulja magát - ugyancsak. lélektelenül, szörnyű elvakultságban az emberek életét, szenvedését is semmibe vesszük és kicsi­nyesföldi célok érdekében feláldozzuk Korunkban sokat beszélnek egy új emberiség kialaku­lásáról. Mit jelenthet ez? Semmi mást, mint hogy az em­bereket igazi, saját, elveszíthetetlen, fejleszthető erköl­csösségre elvezessük Ez azonban nem valósulhat meg ha a sok egyes ember magába nem száll, vakból látóvá nem lesz és el nem kezdi betűzni a nagy parancsolatot, ami az élet hódolatteljes tiszteletét jelenti Ebben többről van szó, mint a törvény és a próféták jfieii magában foglalja a szeretet teljes erkölcsét a maga legmélyebb és legmagasabb értelmében, s belőle az erkölcs az egyes ember és a közösség számára ismételten megújulhat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents