Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-08-27 / 35. szám
Evangélikus Élet 1995. augusztus 27. 33 jfts GYERMEKEKNEK Új Ének 24. Urunk, irgalmazz dermedt szívünknek, Jéghideg közönyünk láncát oldjad le, Forró lelked lángja lobogjon Fényességed ragyogva ragyogjon Jégszívünk olvadjon. A L O K N A K vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!” FIAT „Jöjj, az Úr tyAz Emberfiának van hatalma!"- § mondat jegyében töltöttünk együtt hat napot az ifjúsággal Paton, e kis evangélikus falu közösségének szeretetében, nem messze Nagykanizsától. Valóban volt hatalma az Emberfiának, csak így jöhetett létre ez a tábor, többek közt egy amerikai evangélikus házaspár pénzadománya segítségével, valóban volt hatalma megkeresni egy református testvérünket, aki a szivacsmatracokat jelképes összegért rendelkezésünkre bocsátotta, és volt hatalma megmutatkozni a falu népe szeretetében, így példát kaptunk vendéglátásból, segítőkészségből. A tábort megelőző hétvégén 10-15 páti építette a sátrakat, vigyázták azokkal éjjel, és a hat nap során is, július 10-15 között napról napra segítettek, velünk voltak. „Van egy név minden egyéb név felett, A názáreti Jézus szent neve.” - hangzott fel az ének naponta többször a reggeli és esti áhítatok, délelőtti előadások, korosztályokra bontott csoportfoglalkozások, délutáni bibliaverseny-al- kalmak keretében. A kicsik rajzoltak, festettek, a nagyobbak az adott témával kapcsolatban be- *■ szélgettek, vitatkoztak. Márk evangéliuma lett a fő téma. Ezzel a Szentírás-résszel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni a több- fordulós vetélkedőn és az előadásoknak is ez képezte gerincét. tyAz emberfiának van hatalma tanítványul elhívni; bűnöket megbocsátani; betegeket meggyógyítani; a természeti erőket és a halált legyőzni”. Naponta kétszer, esténként a falu lakóival együtt, gyűltünk össze a templomban istentiszteletre. Az igehirdetést felváltva végezték lelkészek a Somogy-Zalai Egyházmegyéből; a Nagykanizsáról és környékéről érkezett ifjúság (körülbelül 50 gyermek és fiatal hét és tizenhét év között) pedig aktívan részt vett az alkalmakon, imaolvasással, énekléssel egyaránt. „Ma az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám■ Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. ” - mondta Pál apostol szavaival a tábor vezetője Deme Dávid nagykanizsai lelkész. S hirdettetett az evangélium ifjúnak és öregnek, s a nap minden órájában énekeltünk az Urnák új és régi éneket. Az elmélyülő hit és szeretet élményével együtt tapasztaltuk meg, hogy „olyan jó, ha Jézus itt van velünk.” Még hetek telnek el hálaadással e hat napért, melyet, ha Isten és az általa megszólítottak jóakarata lehetővé tesz, szeretnénk jövőre újra megszervezni, újra élni. Pat szere- tete visszavár bennünket arra a helyre, ahol egy hétig boldogok voltunk. Vida Zoltán: EGY SAJÁTOS OLIVÉR ÉS A JÓISTEN Olivér győzni akar Olivér szívesen jár uszodába. Szereti, ha olyan fürge lehet, mint egy halacska. Jó érezni a karok és lábak erejét. És azt is szívesen hallja, ha Erzsi azt mondja: „Mellúszásban Olivér már majdnem olyan jó, mint Pali.” Pali úszik a legjobban az egész osztályban. Az úszó- versenyen első lett, de Olivér csak egy kárcsapással maradt el tőle. Legközelebb győzni akar Olivér. „Biztosan sikerülni fog!” mondja Erzsi. „Gyakorold az elrugaszkodást és a fordulókat. Abban Pali még jobb nálad!” Olivér a rajtot gyakorolja. Meg kell találnia a legmegfelelőbb szöget, hogy a teste a legkisebb ellenállással merüljön a vízbe. A fordulóknál meg a lehető legközelebb kell úsznia a falhoz, hogy erősen el tudjon rugaszkodni. Olivér elképzeli, milyen lesz, ha győz. Talán két-három hosszal is Pali előtt lesz, aki majd nagyot néz, de úgy kell neki. Mert mindig óbé- gat: „Én vagyok a legjobb!” És mert azt mondta, hogy Erzsi a medence szélén egész helyes, de a vízben lehetetlen egy valaki. Olivér elképzeli, hogy a versenyben olyan gyors lesz, hogy már ki is jön a medencéből, mire Pali célba ér. Erzsi törülközőt nyújt neki, ő pedig törülközés közben így szól a medencéből elképedve kászálódó Palihoz: „Ne bosszankodj. Az ember nem lehet mindig a legjobb!” Olivér csak gyakorol, gyakorol, közben feltűnik neki, amint Pali elgondolkodva figyeli. A következő verseny pénteken lesz. Olivér már előre örül. Kár, hogy Erzsi nem tud eljönni. Rózsahimlős lett, sajnos nem látja majd, hogy győz Olivér. De az ágyban fekve is Olivérért szorít majd. Olivér csodálkozik, milyen lassan telik az idő péntek délelőtt. Mintha sosem lenne vége a hittanórának. A második órán a dolgozatírás olyan unalmas, mint még soha. Olivér elásítja magát. Melege van, és nehéz a feje. Bárcsak délután lenne! Vontatottan úja le az utolsó mondatot. Szandra összegyűjti a füzeteket. Mikor Olivérhez ér, felkiált: „Na még ilyet! És éppen ma!” „Mi van?” kérdi Olivér. „Nézz a tükörbe”, feleli Szandra. A tanítónő is felfigyel a dologra. „Jaj, szegény Olivér! Te rózsahimlős lettél! Ágyban a helyed!” Olivér a tükörben maga is látja arcán a piros foltokat. „De hát az úszóverseny...” hebegi. „Tényleg sajnálom”, mondja a tanítónő. „De nem fertőzheted meg a többieket! A párhuzamos osztályban még senki sem rózsahimlős. Olivér, csomagolj! Felhívom édesanyádat, hogy vigyen haza!” Olivér azt mondja, hogy nem érzi rosszul magát, és egyedül is haza tud menni. Nem akar senkivel sem beszélni. Nem akarja hallani, mennyire sajnálja őt mindenki. Anyával sem akar beszélni. Rögtön ágyba bújik, és mélyeket sóhajt a takaró alatt, hogy anya azt higgye, elaludt. „Pár nap múlva minden rendbe jön”, mondja anya, majd magára hagyja Olivért. Igen, de az úszóverseny, gondolja magában. Pali fog győzni. „Jóisten”, suttogja a takaró alatt. „Ha már rózsahimlősnek kell lennem, miért éppen ma? Megíratod velem azt az unalmas dolgozatot, de versenyezni nem engedsz! Tudod, mennyire bánt ez?!” „Szívesen győztél volna”, mondja a Jóisten. „Lett volna rá esélyem, vagy nem?” kérdi Olivér. „Természetesen”, mondja a Jóisten. „Tényleg jól rajtolsz, és a fordulóid is jobbak.” „Hát ez az”, sír Olivér. „És te elpackázod nekem a győzelmemet.” „Megértem, hogy csalódott vagy”, mondja a Jóisten. „De az ilyen kellemetlen dolgoknak is sokszor van jó oldala.” „Gondolod?” dörmögi Olivér. „Kíváncsi vagyok, mert pillanatnyilag nem látom a dolog jó oldalát. Egyáltalán hem.” Elhatározza, hogy ma nem beszél többet a Jóistennel. Túl álmos hozzá. Elalszik. Este i a versenynek már rég vége, és biztos Pali nyert - Olivérnek látogatója érkezik. Először csak a hangok szűrődnek be az előszobából. „Te gyerek”, mondja anya, „ha te is elkapod..” „Hát akkor elkapom”, válaszol egy fiúhang. És Pali már bent is van a szobában. Olivér felül az ágyban. „Te vagy az. - Győztél?” „Győztem”, feleli Pali. „De jobb lett volna, ha te is úszhattál volna. Most nem tudom, hogy tényleg én vqgyok-e a legjobb. Nyavalyás rózsahimlő! Hát ezt szerettem volna elmondani neked.” „Talán egyszer megint lesz verseny”, mondja Olivér. „Két hét múlva”, feleli Pali. „Vagy később, ha már teljesen egészséges leszel. A bátyám az ifjúsági csapat tagja. Kiválóan úszik. Ő fog engem edzeni.” „Ühüm”, mondja Olivér. „Te is velünk tarthatsz, ha akarsz”, mondja Pali. „A gurulós forduló még neked sem megy igazán jól.” „Együtt edzeni”, ismétli Olivér. „Tényleg. Miért ne?” „Na, csak ezt szerettem volna mondani neked”, mondja Pali, és már menne is. „Várj csak”, kiált Olivér. „Szeretnék kérdezni valamit. Miért mondod, hogy Erzsi a vízben lehetetlen egy valaki?” „Hát mert kikerül minden fröcskölőt, nem akar fejest ugrani, nem akar lemerülni, semmit nem akar.” „Nem bírja a klórozott vizet”, mondja Olivér. „Már annyiszor begyulladt a szeme.” „Vagy úgy”, mondja Pali, és elköszön. Az ajtónál még egyszer megfordul, és elmeséli, hogy Szandra a verseny után kiöltötte rá a nyelvét. Pedig ő nem tehet arról, hogy Olivér rózsahimlős lett. Olivér nevet. Azután sokáig elgondolkodik. „Te, Jóisten, itt vagy?” Aztán egész csendben vár, hogy meghallja, mit válaszol a Jóisten. „Itt vagyok”, feleli a Jóisten. „Te”, mondja Olivér. „Egész rendes ez a Pali... Talán barátok lehetünk, vagy mit gondolsz? Könnyebb egy barát ellen veszíteni?” „Nem”, mondja a Jóisten. „De az edzések együtt sokkal vidámabbak.” Humorzsák Egy nyári estén csöngetnek. Két kisgyermek áll az ajtóban.- Milyen karácsonyi dalt hallanának szívesen?- kérdezik a ház lakóit.- Egy kicsit korai még a karácsony! - véli a háziasszony.- A, nem akarunk mi most énekelni - válaszolják a gyerekek - csak közvélemény-kutatást tartunk. * A segédlelkész kirándul hittanosaival. Útközben egy szőlőhegyen is átmennek, ahol két férfi éppen szüretel. A segédlelkész kóstolót kér tőlük a gyerekek számára. Miután jóllaktak, megkérdezi, mivel tartozik.- Semmivel - feleli az egyik férfi. - Itt mindenki annyi szőlőt lop, amennyit tud, csak a gazda meg ne lássa. * Egy hittandolgozatban a következő megállapításra bukkan a hitoktató: >yA vértanúkra az jellemző, hogy nem éltek haláluk napjáig.” A Magyar Néprajzi Múzeum kiállításaival a közös múlt kutatása mellett azt keresi, ami összeköti a kis népeket egymással (és a nagyokat is), a távolélőket éppen úgy, mint a határmentieket. A ljubljanai Szlovén Néprajzi Múzeum és a budapesti Néprajzi Múzeum közötti szakmai kapcsolatok a nyolcvanas évek közepe óta alakultak ki. Az 1993-94 óta független Szlovén Köztársaság több városában fogadta a „Hímzések - a parasztház öltözetéből a Kárpát-medencében" című kiállítást, a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből. A most vendégségbe érkezett kiállításuk a „Tokmány, avagy óda a munkáról, alkotásról, tudásról, egyediségről és érzékiségről” érdekessége, hogy egy élettelen anyag, egy munkaeszköz bemutatásával a kaszások életét ismerteti meg s azt, hogy a tokmánynak milyen kapcsolata van az emberMost bizonyára felteszi a Kedves Olvasó a kérdést: „Mitől lehet különleges egy ifjúsági csendeshét?” A válaszom: például attól, hogy nem országos, még csak nem is megyei szervezésű, hanem „csak” egy gyülekezet ifjúságát mozgatja meg egy héten át. Ilyen táborra nyílhatott alkalmunk Somlószőlősön, július 24-től 29-ig. Polgárdi Sándor segédlelkész nagy gonddal szervezte meg gyülekezetében ezt a hetet, gyűjtve és híva rá a fiatalságot. Előadónak és segítőnek meghívott minket is, teológusokat: Takács Esztert, Percze Sándort és jómagámat. Nagy izgalommal vártuk, hányán is leszünk; de minket is megdöbbentett a várakozáson felüli érdeklődés: összesen 48-an voltunk. A csendeshét beosztása ez volt: a fiatalok reggel jöttek, majd programok voltak délig; ezután hazamentek ebédelni, majd délután megint összegyűltünk egész estig, amikor is szétoszlott a társaság. E módszer egész héten bevált. Ajánljuk minden gyülekezetnek, hiszen e módon megoldható az, hogy az óvodástól a gimnazistáig mindenki részt vehessen. A reggeli áhítatok a „gazdag iíjú” történetére épültek fel. (Mk 10,17-27). Lépcsőfokokat próbáltunk meg bejárni az Isten és az örök élet felé. Közben egész nap folyt a játék és harsogott az énekszó mind az énekeskönyvből, mind az „Uj ének”-ből. Előadások is voltak: szintén egy sorozatot követtünk, Lk 24,13-17 alapján emmausi tanítványként próbáltunk járni a szomorúság és öröm, az élmények útján, találkozva Jézussal. Az előadásokat korcsoportonkénti bibliaköri beszélgetések folytatták. Sor került még videofilm-vetítésre, gyalogtúrára a Somló-hegyre, mi teológusok pedig még a gyülekezet vezetőségével is megismerkedhettünk. Az esti áhítatok alapigéje az Útmutató aznapi újszövetségi üzenete volt. Kiemelkedő élményben volt részünk a szerdai napon, amikor is a pályázatok útján elnyert összegből egy nagy buszkirándulást tehettünk. Megtekintettük a kővágóörsi, dörgicsei és siófoki templomainkat, majd irány Budapest! Ott megnéztük az Evangélikus Múzeumot, a Deák téri templomot, Ferihegyre is kimentünk, és a Budavárban tettünk sétát. Hála Istennek, épen és egészségesen hazaérkeztünk. A hét másik csúcspontrel s milyen mélységes összefonódást tud teremteni az emberek között - ajándékként. A szlovén kutatók a tokmányt, mint a tárgyi kultúra sajátos darabját, s mint munkaeszközt tették a kiállítás középpontjába. A kiállítás bevezetéseként látni egy kaszást a zöld mezőben a derekára kötött tok- mánnyal, melyben víz van néhány csepp ecettel s benne a kaszakő. Ilyen kép a valóságban is gyakran látható Szlovénia zöld mezein - mai gépesített világunkban is -, mint évszázadokon keresztül, csaknem kétezer éves története folyamán. A gyűjtemény másfél száz darabjából a legrégibb az 1842-es évszámot viseli. A tokmány egyaránt gazdasági és kulturális tárgy. A típusok elterjedése és szimbolikus jelentése, a tájegységi jellemzőik, eltéréseik nyomán nyolc alaptípusba sorolhatók. Szerepét készítése, művészi megmunkálása, használata is meghatározza. A formában lévő szimbolikus jelek is változnak, mint a díszítés, a tulajdonos nevének kezdőbetűinek elhelyezése, vagy mellőzése. Az egyik tárlóban különböző virágok, virágcsokrok: nem mindegy, hogy kitől, milyen virággal kapja a tokmányt az ifjú kaszás. A saját tokmányhoz való ragaszkodás, az ember és munkaeszköz kapcsolata s nem utolsósorban a hűség jelképe.'Az otthonokban ma már falidísz is. „Ember és tárgy - kaszás és tokmány - tartalmas és bonyolult viszonyrendszer így válik.a munka, az alkotás, a tudás és egyéniség és a kreativitás dicséretévé is” - írta az ismertetőben Inja Smerdel professzor. Schelken Pálma CSENDESHÉT ja a záróest volt. Ezen Varga György esperes szolgált közöttünk, azt követően pedig sötétbe nyúlt az éneklés. Külön öröm volt, hogy a fiatalokkal eljött sok szülő és nagyszülő is, és a gyülekezeti terem teljesen megtelt. A csendeshetet szombaton zártuk úrvacsorái istentisztelettel. Hálát adtunk Istennek az elmúlt hétért, kértük az ő áldását mindarra, ami ott elhangzott;' összefoglaltuk a tapasztalatokat, és kifejezésre juttattuk azt a véleményünket, hogy jövőre ismét szervezni1 kell egy ilyen szép alkalmat. Adja Isten, hogy ilyen „sajátos” hetet sok más gyü-: lekezet is szervezhessen; és áldja meg azokat Ő, akinek „minden lehetséges” (Mk 10,27), építve egyházunk ifjúságát. Gabnai Sándor teológus A mélypont ünnepélye (Folytatás) „Menet közben világossá vált, hogy nem bírom ezt a megterhelést, mégsem nekem való ez a pálya... Boldogan szorongattam kezemben a diplomámat, és sehol sem kaptam megfelelő állást... Éveken át jó kollektívában dolgoztam és egyszer csak nem volt rám szükség. Átszerveznek, átképeznek, vagy munkanélküli leszek... Egyszerűen nem tudunk megélni a keresetemből, ott kell hagynom a hivatásom ... Gyerekkor rom óta tervezgettem a családomat, és most nem találok társat... Mindig több gyereket szerettem volna, és az első sem akar megszületni...” A krízist nemcsak át kell vészelnünk, hanem fel is kelt dolgoznunk. A fákat, a szőlőt megmetszik rügyfakadás előtt. Az élet az erőszakos beavatkozásoktól még nem feltétlenül pusztul el. A növény új hajtást hoz, gyű-' mölcsöt érlel. A válság nemcsak egy életszakasz lezárását jelentheti számunkra, hanem egy újnak a kezdetét is. Van-e bennünk annyi rugalmasság és nyitottság, hogy egyetlen élethelyzetünket sem tekintjük megkö-* vesedett állapotnak? Van-e bennünk annyi akarat,1 hogy fölülemelkedjünk személyes tragédiánkon, és az- események hátterében lévő objektív igazságokat is keressük és felismerjük? Csak így lesz elég erőnk és fel- készültségünk, hogy mozdíthatatlannak tűnő körülményekkel is fölvegyük a harcot. „A mélypont ünnepélye” - Pilinszky nagyon találóan nevezi így azt a pillanatot, amikor letaglózottsá- gunkban is megpróbálunk útra kelni. Amikor csukott szemünk is meglátja a fénysugarat, amikor a hit lendít tovább. Az ólak véres melegében ki mer olvasni? És ki mer a lemenő nap szálkamezejében, az ég dagálya és a föld apálya idején útrakelni, akárhová? Ki mer csukott szemmel megállani ama mélyponton, ott, ahol mindig akad egy utolsó legyintés, háztető, gyönyörű arc, vagy akár egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat? Ki tud nyugodt szívvel belesimulni az álomba, mely túlcsap a gyerekkor keservein s a tengert marék vízként arcához emeli? A körülmények szorításában is lehet álmodni, mert Valakinek a frissítő jelenléte teremti meg az ünnepet. Ekkor átértékelődik a fent és a lent. Egyszerre rácsodálkozhatunk, hogy Isten elrejtőzésében is megmutatja magát. Amikor az ellenkező látszat alatt cselekszik, odavezet a sötétben a fényhez, a bukásban a győzelemhez. Ne gondoljuk, hogy a balszerencse játékszerei vagyunk. Az önsajnálat az áldozat szerepébe kényszerít, és megbénít. Ezzel valóban tragikussá tehetjük helyzetünket. Isten a válságainkat is felhasználhatja arra, hogy felnőtté tegyen. Megszülethet bennünk a kérdés így is: Mi az Isten célja velem? Részlet Fabiny Tamás-Cserhátiné Szabó Izabella: Nézz föl! című könyvéből A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. „A jó kaszások dicsérete”- A Szlovén Néprajzi Múzeum vendégkiállítása „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. József Attila
