Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)
1995-08-06 / 32. szám
Evangélikus Élet 1995. augusztus 6. W jjtjs GYERMEKEKNEK jg. & BÍRTÁL AN FERENC A törpékben az a rendes Egy gyerek, ha megnő, mindent elfelejt a magasban. A törpékben pont az a rendes, hogy nem akarnak elfelejteni. Aztán, ha megöregszik az ember, begörbíti a hátát, úgy próbál újra kicsi lenni. De az már nem az igazi. OLIVÉR ÉS A JÓISTEN FERI BÁCSI JÁTÉKAI Olivér meggondolja a dolgot A fészer tetejéről jégcsapok csüngnek. Fehéren csillognak, és csaknem átlátszó a hegyük. Úgy néznek ki, mintha csilingelni tudnának, és falóban meg is csendülnek, ha valaki egészen finoman megpöccinti őket a körme hegyével. Olivér is megpöcköli ujja hegyével az egyiket. A jégcsap letörik, lepottyan, és csörrenve fröccsen szét a földön. Olivér megilletődötten néz. Mintha csak benne visszhangozna a csörrenés. Olivér figyel. „Mintha egy visszhang lenne belül”, mondja. Két varjú civakodik egy almacsumán. Érkezik egy harmadik is, és éles csőrével elkergeti a másik kettőt. „Aú, de fáj, aú de fáj”, érzi Olivér valahol belül. „Egy visszhang van bennem”, riad meg Olivér. A szemközti szánkópályán egy kisgyerek sírogat. Talán fázik, vagy a bátyja túl gyorsan megy, vagy ő szeretne végre egyszer a kormányos lenni, csak a többiek nem engedik. Olivér figyel, és valahol mélyen azt hallja, hogy ő is együtt sír a gyerekkel. „Te, Jóisten”, mondja Olivér, „Kérlek, vedd el ezt tőlem!” „Azt, amit te visszhangnak nevezel?” kérdi a Jóisten. „Igen. Kérlek!” könyörög Olivér. „Gondolkodj még el ezen egy kicsit”, mondja a Jóisten. „Ha gondolod, ám legyen”, mondja Olivér. Bemegy anyához a konyhába. Anyának csak úgy sugárzik az arca a boldogságtól. „Még soha nem sikerült ilyen remekül az almáspite”, mondja. „Tessék, kóstold csak meg!” Olivér mélyen a gyomrában érzi a nevetést, és egyből melegség és öröm árasztja el, még mielőtt bekapná az első falat pitét. Apa is megkóstolja a süteményt. „Mmm”, mondja anyának, „te vagy a kedvenc szakácsnőm”, és odahajol, hogy megpuszilja. „Mmm”, szólal meg belül Olivérben a hang, mint egy jóllakott cica, amelyik dorombol, és ott a puszi is, amit apa adott anyának. „Jóisten”, kérdi Olivér este az ágyban, „én választhatom meg, hogy mikor akarom és mikor nem akarom a visszhangot?” Azután elcsendesedik, egészen csendben marad, hogy hallja, amit a Jóisten válaszol. „Nem választhatsz”, mondja a Jóisten. „Vagy mindenhol megszólal, vagy annyira betakarod, hogy sosem hallatszik a hangja.” .Akkor szóljon mindig, kérlek”, mondja Olivér. „Meggondoltam a dolgot.” Kakukktojás A háromból itt a második forduló! Összetartozó dolgok között kell rábukkanni arra az egyre, ami nem tartozik közéjük. Meg kell találnotok négy dologból, hogy melyik az, amelyik nem illik a másik három közé. Az köti össze a három másikat, hogy mindhárom egyazon bibliai történetben szerepel. Segítségül elárulom, hogy evangéliumi történetekről van szó! Beküldendő hétről hétre a kakukktojás, vagyis az a negyedik szó, amely nem illik a másik három közé. Ám ez még nem minden! A kakukktojások alapján ugyanis rá lehet bukkanni egy olyan történetre, melyből a három hét folyamán megtalált „kakukktojás-szavakat” vettem. Ez a förté- net - annyit elárulok - Máté evangéliumában található. (Márknál és Lukácsnál is olvashatjuk, de a legkönnyebben Máténál ismerhettek rá.) A plusz történet kitalálásáért annál több pont jár, minél hamarabb bukkantatok rá. Lássuk most a négyest, melyből az egyik kakukktojás. De melyik? A megfejtést legyetek szívesek keddig postára adni! JEREMIÁS ILLÉS MÓZES PÉTER Humorzsák Gusztit a papája elviszi a Szentföldre. Amikor a Ge- nezáret-tóhoz érnek, kiderül, hogy csak fejenként tíz dollárért lehet átkelni rajta.- Látod, apa! - háborodik fel a gyerek, - ezért járt Jézus gyalog a vízen. * A vasárnapi istentisztelet után a férj otthon az újságba temetkezik. Felesége szeretné tudni, mi történt a templomban:- Ki prédikált?-A lelkész.- Jól prédikált?-Aha.- És miről?-A bűnről.- Mit mondott róla?- Ellenezte. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. Aquileiától Aquincumig - a borostyán útján A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma és az Udinei Városi Múzeumok korábbi együttműködésük folytatásaként rendezték meg az Aquincum kiállítást és tanácskozást a Budavári Palotában. A kiállítás abba a korba vezet vissza, amikor Pannónia a római birodalom meghatározó része volt s ez az ötévszázados kapcsolat - különösen kulturális életünkben -, ma is érezteti hatását. Észak-Itália művészete mindig vonzotta a magyarokat, és ezt erősítették a hazai kutatások is, melyek a római kori Aquileia és Aquincum között fennálló együttműködést jelenleg is igyekeznek mindjobban kiépíteni. „Ébben a kapcsolatban van szerepe egy jelentéktelennek tűnő, apró kis tárgynak, anyagnak, a nagy értékűvé váló borostyánnak” - mondta a sajtókonferenciát vezető Giuseppe Manica, a Magyarországi Olasz Kultúrintézet igazgatója. A Borostyán út az Északi-tenger és a Duna között élő germán népcsoportok életében a kereskedelmen kívül a néphagyományok, a népszokások megismerését, átadását is jelentette. Mindehhez szükséges volt a viszonylagos béke, hogy a Balti államoktól, az Északi-tenger partján gyűjtött nyers borostyánkő Aquileiába jusson, ahol kitűnő ötvösök alakították művészi értékké, s mint drága ékszerek keltek útra a távoli piacokra. Ehhez természetesen kockázatmentes övezetre volt szükség az Adriai-tengertől az Alpoktól északra fekvő területekig és - nem utolsósorban - nyugalmas politikai állapotokra belföldön. Ezért is említették a Borostyán utat a „béke útjának”. A kiállítás a bemutatott tárgyakkal, képekkel a római életformát is megvilágítja. A helyi ipar kialakulásától az Aquincumban létesített helyi műhelyekig úgy, hogy mesterek és tanítványaik költöztek az új területekre, ahol már pannóniai kézművesek kapcsolódtak a megmunkálásba. A két város római kori történetének, kapcsolatának megismerését a kiállított felbecsülhetetlen értékű tárgyak mellett kitűnően összeállított, szerkesztett, szép kiadásban megjelent katalógus segíti. Megállapítható, hogy a kiállítást komoly tudományos felkészülés előzte meg, melyhez, mint az ókorban, szükséges volt, hogy Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Magyarország és Olaszország között a kutatáshoz átjárható határok legyenek. Az olasz-magyar együttműködést bizonyító, messze a múltba vezető kiállítást - az Udinei Városi Múzeumok, a Friuli-Venezia Giulia tartomány és Aquincum közös értékei mellett - igen érthetővé, világossá tette a látogatók számára a kiállítóhelyiség bejáratánál elhelyezett, színes, korabeli térkép a híresneves „Borostyán út”-ról. (E sorok írása közben arra gondoltam, vajon az Olasz Kultúrintézet - sok kitűnő előadás, író-olvasó találkozás létrehozója - nem kezdeményezhetné a „Borostyán út” közelebbi megismerését egy szerény, önköltséges társasutazás formájában a szakmabeliek részére?) A kiállítás a Budavári Palota E épületében, a Budapesti Történeti Múzeumban szeptember 6- ig tekinthető meg. Schelken Pálma FIATAL AZ IMA FELFEDEZÉSE: Amikor eljön a Te országod Amikor eljön a Te országod, olyan lesz a vüág, amilyennek Tfe szeretnéd. Olyan lesz, mint egy álom: Az ajtók és ablakok tárva lesznek. A félelem elszáll, mint egy léggömb. Valaki nevetni kezd, s a nevetés átragad a többiekre. Valaki táncra perdül az utca közepén. A gyerekek átadják furulyáikat a rendőröknek, fültépő sípszót nem hallani többé. Az utcaseprő az orrán egyensúlyozza seprőjét. Az aszfalt repedései között virágok ütik fel fejüket, s az utcák csendesek lesznek. Az autók garázsban maradnak. Jó helyen vannak otthon. Lehet velük játszani, be lehet őket festeni, vagy jók lesznek virágtartónak. Az emberek időt szakítanak egymásra. Mindenkinek sok-sok ideje lesz: az apák ráérnek bújócskázni, az anyák ráérnek malomjátékot játszani. Mindenütt csak idő lesz. így lesz, ha eljön Isten Országa. Eljön a Te Országod, Istenem? Eljössz? Talán már itt is van: a tanárban, aki rám figyel, édesanyámban, aki elviseli hibáimat, a pajtásomban, aki megjavítja a játékomat, az öreg néniben, aki örül, ha bevásárolok neki. (J. Osterwalder) A Te Országod - eljön és már el is jött. Jövő és jelen egyszerre. Müyen furcsa! És müyen jó is ez így! Sokat gondolkodom, vajon milyen is lesz? Ihlán olyan, mint ebben a gyermek-felnőtt imádságban? Talán. Nem tudom. De azt hiszem, valami ilyesmi: csupa öröm, természetesség, egyszerűség. A Te Országod - ugye, nem haragszol, Uram, ha képzeletem szárnyán röpülve próbálom megérteni a megérthetetlent, felfogni a felfoghatatlant, elémrajzolni a kitalálhatat- lant? Ugye, nem baj, ha ilyen emberinek képzelem, ilyen vidámnak, derűsnek, mint amüyen Te is vagy valójában: az öröm Istene. Annyi itt nálunk a gond, baj, siránkozás. Annyi a közöny, közömbösség, egyhangúság. Szürke, egykedvű emberek poroszkálnak szürke lakótelepek között. Lehajtott fejjel már csak a cipő orrát bámulják, régóta nem néztek már fölfelé. Az égen futkározó bárányfelhőkre, a szálló madarakra, az akrobata tetőfedőre, a teleholdra, a fecskefészekre' az eresz alatt, egy barát ablakára a bérház második emeletén, baloldalt, a diófa ágán egy lábával kalimpáló kisfiúra. A Te országod - eljön és már itt is van. Te mondtad. Vajon észreveszem, ma, most, itt? Mosolygós arcú emberekben, akik fölfelé tudnak nézni, emberekben, akik nem csinálnak semmi különlegeset, csak teszik a dolgukat: szeretnek. Vajon észreveszik mások a Te országod kis darabkáját bennem is? szavamban, derűmben, tetteimben? Vajon én tudok felfelé nézni, Uram? Még nem megy igazán, de szeretném, nagyon! Taníts meg kérlek örülni és örömöt osztani, nézni és meglátni, elképzelni és megvalósítani, Országodat várni, és Országod építeni - itt és most, ahol élek! V.GY. O K N A Ki ÖRVENDEZŐ ZSOLTÁR: Mily boldog az, ki benne él a Mában, ebben a sokarcú, fejlődő világban, mint bárki más, - de nem belőle él! Boldog, ki mindent magáénak érez, és úgy járul hozzá a közös egészhez, mint fa lombjához az élő levél! Boldog, ki alkot, és csak jót akar: játszik az élet sok javaival, játszik örömmel, - ám szíve pihen az Áldott Úrnál, békességesen! Boldog, ki mély és tiszta, mint a Tó, és úgy, ahogyan abban látható a boltozott menny rezgő csillaga, vagy a Badacsony fésült oldala, s a jegenyék, a borzolt nádsűrű,- mi rajta ing, de nem merül bele, így ő az élet változásait, a rebbenő kis perceket, s amit az évek hoznak és a múltba hull, nem hagyja mélyre hatni, mert mint minden szabad-szívűek, a maradandót kapta távlatul az elmúlók helyett! (Szent-Gály Kata) Olvastam valahol: ,A- kisgyerek azt kérdezi: miért? A nagyobb: mikor? A felnőtt: minek? Az öreg: meddig?A vén: micsodát?” Találó, nem igaz? Kicsit elgondolkoztam: én most hol tartok? Azt hiszem, valahol a mikor és minek között. Tényleg sokszor teszek fel ilyen kérdéseket! Talán te is. Jó, hogy kérdezhetünk És hogy van válasz is a legtöbb kérdésre. Csak ki kell várni, nem jön mindjárt. Kérdezünk: egymástól, önmagunktól, Istentől. Kérdeznek engem is mások, saját magam, Isten. Milyen válaszra várunk, és milyen választ adunk? Kitérőt, őszintét, homályosat vagy nyíltat? Rajtam múlik És a felelősség is rajtam van. Kérdezek és válaszolok Kérdezhetek és válaszolhatok! Miért, mikor, minek meddig micsodát? Ezek a kérdések felölelik az életemet. És az ezekre adott válaszok is, hiszen rólam, nekem szólnak Vezetnek, segítenek. Őrá mutatnak Kérdések és válaszok: én, te, mi - vajon megértjük-e már, az imádság is ilyen? KONCERT A BUDAPESTI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM EGYÜTTESE BEATLES, BEE-GEES, FONOGRÁF, ILLÉS számokat játszik 1995. augusztus 11-én, pénteken, 20 órakor a GYULAI SZÁZÉVES CUKRÁSZDA udvarán. Zenészek: FIALA BALÁZS: zongora, ének FIALA PÉTER: gitár, ének FIALA ZOLTÁN: tamburin, ének KARÁDI MÁTYÁS: djembe-dob, ének KŐSZEGHY MIKLÓS: basszusgitár Hangmérnök: Uitz Miklós Producer: Szepesvári Gergely Jegyek (felnőtt 100 Ft, 14 év alatt: 50 Ft) a cukrászdában kaphatók. (Gyula, Erkel tér 1., tel.: 06-66-362 045) Pulzus csellón Ritkán előzi meg több évtizedes Várakozás lemezek megjelenését. Msztyiszláv Rosztropovics, a zenetörténet legnagyobb csellistáinak egyike, 1927-ben született Bakuban. 1950-ben már hazáján kívül is készítettek vele lemezt: Dvorák Gordonkaversenyéről, Prágában. Csak erről a műről azóta négy újabb felvételt készített. Egyvalamivel azonban egyre csak várt: Johann Sebastian Bach hat Cselló-szvitjének a felvételével. Az egyetlen zené, amit otthon, magának is játszott. Csiszolt, finomított rajta évtizedeken át, és nem tudta rászánni magát játékának megörökítésére. Végül megtört a jég: 1991 márciusában Vézelay Mária Magdolna templomában felvette Bach gordonkaszvitjeit. Az 1974 óta Franciaországban élő művészt a templombelső minden felesleges díszt nélkülöző egyszerűsége, szigorú vonalvezetése és a boltozatok ritmusa különösképpen emlékeztette Bach zenéjére. A lemez - borítóján Salvador Dali rajzával a csellózó Rosztropovicsról - most jelent meg. Bach hat szvitje a gordonka-irodalom alfája és ómegája. Végső egyszerűségükkel messze túlmutatnak korukon - nem véletlen, hogy Rosztropovics nem barokk, hanem román templomot választott a felvételek színhelyéül. Földközeli és anyagszerű, ugyanakkor szabadon szárnyaló és anyagtalan is ez a hosszú időre elfelejtett s csak századunkban, Pablo Casals előadásában újjászületett muzsika. Táncok. Ember kezében szólalnak meg, a húrok zengése fában ölt testet. A zene és a hangszer adta lehetőségekkel Bach hihetetlen módon tudott élni: úgy érezzük, a kompozíciók gondolati és érzelmi kiterjedésének mintha nem is lennének határai. A magában éneklő cselló hangja végtelenség érzetét kelti, a zene asszociációs és hangulati gazdagsága mellett roppant parányinak tűnik az egy szál instrumentum. A felvétel legmegdöbbentőbb része számomra a c-moll szvit francia nyitány-formában írt előjátéka. Tfagiku- san hasít a térbe a cselló szava: egy pillanat alatt megáll az idő és kitisztul minden. így én még nem hallottam gordonkát szólni. Hátborzongató, félelmetes és gyönyörű. Rosztropovics a legapróbb mozzanatokra is hangsúlyt helyez, a prelúdium kristálytiszta hangjai mindent betöltenek s arányai meg- bonthatatlannak látszanak. Hihetetlen kifejezőerő rejlik Bach és Rosztropovics ünnepélyes bevonulási zenéjében: rapszodikusnak érezzük s a Kol Nidrei és a Schelomo szívet tépő fájdalmát halljuk ki belőle. Aztán rövid időre a legnagyobb békesség árad Rosztropovics hangszeréből. Az előadás egészen távoli asszociációt is ébreszt bennem: egy-egy pülanatra Édouard Lalo Csellóversenyéből a harmadik tétel kezdetének mediterrán dalára is emlékeztet. Rosztropovicsnak a lehető legkülönfélébb érzéseket sikerült egyetlen zenei gondolatsorba sűrítenie. Kedvelem Heinrich Schiff felvételét is Bach szvitjeiről. Nála itt gyors és nyers lépéseket hallani. Játéka karakterességéhez nem fér kétség, ám Rosztropovics ugyanezt a zenét mintha felemelte volna s a világegyetem teljes szélességében feszítette volna ki. A XII. századi templomban találkozik múlt, jelen és öröldcévalóság, a földi vüág és a túlvüág. Bach cselló-szvitjeiben is. Miről szólnak? Tulajdonképpen semmiről - és ugyanakkor mindenről. A c-moll szvit sarabande-jában egyetlen kettősfogás sincs: gyermekien egyszerű egyszólamú muzsika. Roszt- ropovicsot - megtudni a kísérőfüzetből- szívverésre emlékezteti. Érdemes Leonard Bernste inte emlékeznünk ezzel kapcsolatban, aki Mahler IX. Szimfóniájában vélte felfedezni a súlyos szívbetegségben szenvedő zeneszerző szívverésének megrázó ábrázolását. Rend - rendellenesség. Egyetlen cselló, egyetlen szólam - Mahler óriási zenekara, bonyolult partitúrája. Az élet lüktetésé - a halál lüktetése. Nyflt idő - zárt idő. Ha egészében tekintünk mind Bach, mind Mahler életművére - ez az utolsó ellentét már nem is annyira ellentét. És amúgy sem, hiszen a dolgok ellentétüket is magukban hordozzák. Azon töprengek, vajon ezek-e Rosztropovics legsikerültebb előadásai a hat Bach-szvitről. Vagy otthon, gyakorlás közben, esetleg hangversenyen, járt közelebb is az elérhetetlenhez? A formák és a bennük rejlő érzelmek egyensúlya, amit Rosztropovics Bach szvitjeiben keresett, a véglegesség szintjén elérhetetlen. Rátalálni és - némi hullámzás közepette természetesen- mind közelebb jutni hozzá mindazonáltal lehet. Csak megalkuvás nélkül kell küzdeni, ahogyan Rosztropovics is tette Bach negyvenkét tételével. A világ egyik legjobb csellistája réges- rég lemezre vehette volna Bach szvitjeit. Már-már azt írtam: minden további nélkül. De éppen ez nem igaz. A maga harcát ki-ki meg kell, hogy vívja. Zay Balázs
