Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-07-23 / 30. szám

Zsinati Híradó 1995. július 23.

A vasárnapi istentisztelet igehirdetése

Zsid 3,1-8 Dr. Frenkl Róbert

Nem én választottam ezt a textust, ez a mai vasárnapra rendelt alapige. Évezredes történelmi távlatokon átívelő üzenet. Lehet meditálni azon, jó-e történelmi időszakban élni, vagy azok jártak jobban, akiknek az állandóság évtizedei jutottak. Lehet, de értelmetlen. Nem választhatjuk meg, mikor kívánunk élni, nincs beleszólásunk földi pályánk első, alapvető eseményébe, születésünkbe. Mégis felelősek vagyunk mindazért, ami utána következik.

Embert, hitet próbáló minden történelmi időszak, amikor változik körülöttünk a világ, változik a társadalom. Ilyen időszak volt Mózes kora, a szabadulás Egyiptomból és a pusztai vándorlás. Ilyen történelmi időszak volt Jézus Krisztus működése, kereszthalála, feltámadása, mennybemenetele, a Szentlélek kitöltése és mindaz a változás, amit akkor a kereszténység hozott a világba.

És ha történelmi mértékkel mérve szerényebbnek tűnik is ez“uä“'mi számunkra, magyar hazánk számára történelmi időszakot jelentenek a kilencvenes évek, a több évtizedes diktatúrát követően a visszanyert szabadság évei, a társadalom és benne az egyház számára is.

Mózes karizmatikus vezető volt. Az Úristen formálta azzá. Engedelmeskedni Istennek, elfogadtatni parancsait a néppel, ez a küzdelem jellemezte Mózes egész pályáját.

Felépíteni a házat, Izraelt, ez volt Mózes küldetése. Hű szolgának, de szolgának minősíti őt az ige. Nem lebecsülhető jellemzés ez. Hiszen Mózest azonosítja a házzal, magával Izraellel.

Mózes útja a törvény útja. Harcai mind a nép érdekét szolgálják, mégis bármilyen nehézség támad, feledve minden érdemét, azonnal ellene fordul népe.

Évezredek alatt sok minden változott, legkevésbé az emberi természet. Valljuk, szükség van, szükség lenne Mózesekre, karizmatikus emberekre, vezetőkre, hazában, társadalomban, egyházban, de ha netán valaki egy fejjel kimagaslik, már megindul ellene az akció, nehogy megváltozzék az álló víz, más hasonlattal élve, nehogy feltisztuljon a zavaros, nehogy követhetővé, áttekinthetővé váljanak a dolgok.

Milyen tisztán látjuk az egykor a pusztában vándorolt nép tévedéseit, hitetlenségét, engedetlenségét, hogyan rontott saját sorsán és rontottak azóta is újra meg újra sorsfordulóhoz érkezett népek, jellegzetesen a huszadik században. Hogyan zajlanak ma is háborúk, terrorakciók, túszdrámák, ölik halomra egymást, magukat különböző vallások híveinek, közte kereszténynek nevező népek, népcsoportok.

Hiányoznak a Mózesek. Azok, akik tekintélyükkel megálljt parancsolnának a pusztításnak és önpusztításnak, akik meg tudnák nyerni a hangadókat, a nép többségét, az igazi

értékeknek, az Isten követésének.

Szükség lenne a Mózesekre. Valódi tekintélyekre a társadalomban és az egyházban. Akik túllátnának a napi indulatokon, érdekeken, akik képesek lennének a jövő érdekében ma áldozatokra is megnyerni a népet.

Ha nem is vagyunk Mózesek, vállalnunk kell a mózesi küldetést, a mózesi sorsot. A magunk házában, a magunk gyülekezetében. Lelkészeknek és nemlelkész munkatársaknak, akkor is, ha ez konfliktusokkal jár.

Mert mi már tudunk Jézus Krisztusról, a Fiúról, ahogy igénk mondja, aki nem szolga, hanem úr a házban, az Anya- szentegyházban, ami mi vagyunk. Ezért lehet bizalmunk és reménységünk.

Kemény dolog szembesülni Mózessel, a törvénnyel, hiszen egy korszak után, amit törvénytelenségek sorozata jellemzett, vágyunk társadalomban és egyházban a törvényességre, a tisztességre. És fájdalmasan kell felismernünk alkalmatlanságunkat. Mert csak azt

tartjuk jó törvénynek, ami a mi elképzelésünket valósítja meg és ha már ezt nem mindig sikerül keresztülvinni, legalább megakadályozzuk a másik javaslat sikerét. Ezért is tart a reméltnél, a szükségesnél tovább a Zsinat. Jellemző az is, amikor a Zsinatot, a sokféle időhúzást, taktikázást az Or? szággyűléshez hasonlítjuk, elfeledve, hogy ott ellentétes felfogású pártok képviselői ülnek, míg a Zsinaton az egyház népének a küldöttei, minden egészséges pluralizmussal együtt is egy párt, a Jézus-párt tagjai.

Mózes és Jézus. Törvény és evangélium. A ház és építője. Jézus nagyobb Mózesnél, az evangélium a törvénynél. Érdekes, hogy mennyi görcs van bennünk Jézus Krisztus valóságos embervoltával kapcsolatban, pedig rendszeresen vallást teszünk róla. Jézus karizmatikus ember volt. Ezért követték a tanítványok, ezért tartottak tőle a hatalmasok, ezért tehetett csodákat és ezért feszítették keresztre. Ezért vehette magára bűneinket, előre jelezve szenvedéseit. Jól ismerte és tisztelte a törvényt, Mózes törvényét, de

TÖRVÉNYJAVASLAT AZ EGYHÁZI GYŰJTEMÉNYEKRŐL

(Folytatás az előző oldalról)

kiválásuk alkalmával kötelesek anyagi ellenszolgáltatás nélkül az egyházi gyűjteményeknek átadni. Elhalálozásuk esetén ugyanez a kötelezettség vonatkozik családtagjaikra is.

(A fenti szövegjavaslat az általános vita után érkezett a bizottsághoz, fontossága miatt közreadjuk. A bizottság a szöveg bekerülését a végleges törvénybe, nem támogatja.)

II. Az egyházi levéltárakról

11.1. A Magyarországi Evangélikus Egyház szervezetei egyházi levéltárakban gyűjtik, őrzik, gondozzák és a kutatás számára hozzáférhetővé teszik azokat az egyházi és más eredetű, és az egyházi történetírás szempontjából fontos forrásanyagokat, amelyek az egyes egyházi szervezetekben keletkeztek, illetve amelyeket egyházi vagy magánszemélyek az egyház számára irathagyatékként átadtak.

11.2. A fenti céllal a Magyarországi Evangélikus Egyház országos feladatkörrel központi levéltárat - Evangélikus Országos Levéltár - tart fenn.

Az országos levéltár gyűjtőköre: az országos egyház, az egyházkerületek, egyházmegyék hivatalainak, az egyházi oktatási és más intézmények, valamint az egyházi tisztségviselők és más személyek iratainak gyűjteménye.

11.3. Az egyházi levéltárak működtetéséről a fenntartó egyházi szervezet gondoskodik.

11.4. Az evangélikus levéltárak szakmai felügyeletét az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója, mint levéltári ágazatvezető látja el.

Javaslatára - indokolt esetben - egy-egy fenntartó szervezet a levéltár működtetésére a Magyarországi Evangélikus Egyháztól anyagi támogatást kaphat.

11.5. Az evangélikus egyházi levéltárak munkájuk során együttműködnek a többi hazai levéltárral, és tekintetbe veszik a hatályos jogszabályokat, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium levéltári kezdeményezéseit és javaslatait.

III. Az egyházi múzeumokról

III. 1. Az Evangélikus Országos Múzeum a Magyarországi Evangélikus Egyház egész területére kiterjedő tudományos intézmény. Gyűjtőkörét a magyar és egyetemes egyháztörténet, a szakrális művészet és a művelődéstörténet tárgyi, írásos, nyomtatott és audiovizuális emlékei képezik.

111.2. A nagyobb és értékesebb - a múzeumi feltételeknek megfelelő - egyházi gyűjtemények a Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélyével múzeummá fejleszthetők.

111.3. Az országos múzeum feladata a gyülekezetek, a közegyház, az oktatási és más intézmények vagy a saját tulajdonában és őrzéséban levő kultikus és egyéb jellegű műtárgyak regisztrálása, feldolgozása és karbantartása, valamint azok egy részének állandó vagy időszaki kiállításon való bemutatása.

111.4. A muzeális értékű gyűjtemények szakmai felügyeletét az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója, mint múzeumi ágazatvezető látja el.

111.5. Az országos múzeum az értékes gyűjteményekkel rendelkező egyházi szervezetekben központi támogatással is elősegítheti helytörténeti egyházi értékek gondozását, fejlesztését és a nyilvánosság számára kiállításon való bemutatását.

IV. Az egyházi könyvtárakról

IV. 1. A Magyarországi Evangélikus Egyház könyvtári ágazatát az egyházi szervezetek által fenntartott és működtetett könyvtárak képezik.

IV.2. Az egyházi könyvtárak fő feladatai: gyűjtik, őrzik, gondozzák, feltárják és hozzáférhetővé teszik a magyar evangélikusság múltjára és jelenére, általában a lutheránus egyházakra és az egyetemes protestantizmusra vonatkozó - elsősorban nyomtatásban megjelent - irodalmat.

IV.3. Az egyházi intézmények állományukat (könyvek és egyéb ismerethordozók) profiljuknak és az egyházi érdekeknek megfelelően gyarapítják.

IV.4. Az evangélikus könyvtárak szakmai felügyeletét az Evangélikus Országos Könyvtár igazgatója, mint könyvtári ágazatvezető látja el.

Javaslatára - indokolt esetben - egy-egy fenntartó szerv könyvtárának szükségleteire központi anyagi támogatást kaphat.

IV.5. A könyvtárak működtetéséről a fenntartó egyházi szervezet - költségvetésén belül gondoskodik.

IV.6. Az evangélikus könyvtárak működésük során együttműködnek a többi hazai könyvtárral, és tekintetbe veszik a hatályos rendeleteket, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium könyvtári kezdeményezéseit és javaslatait.

felismerte, hogy a világon csak Isten kegyelme, a megbocsátás, a szeretet evangéliuma segíthet.

Erre áldozta életét, ezért nyithatott teljesen új fejezetet az emberiség történetében. Ezért egyike a legnagyobbaknak azok szemében is, akik nem vallják megváltójuknak. Mert nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.

A Szentlélek munkájával Pünkösdkor indult az egyház története, került a középpontba Jézus valóságos Isten volta, hiszen kortársai számára ez volt a kinyilatkoztatás, így világosodott meg az életmű isteni oldala, a feltámadás, a valóságos, az egyedüli csoda, a győzelem a halál felett.

És mi van velünk? A huszadik század végén élő, fogságból szabadult nemzedékkel. Nekünk szól most az üzenet, ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket. De van-e egyáltalán időszerűsége, esélye ennek az üzenetnek? Nem kérgesedett-e meg annyira immár a szívünk, hogyha akarnánk, sem tudnánk befogadni az igét. Legfeljebb a költővel együtt érzünk olykor önsajnáló emberi fájdalmat :

Ahogy nőnek az árnyak,

Ahogy fogynak az esték

Úgy fáj jobban és jobban

Az eljátszott öregség.

Vagy egy-egy nagyünnepi istentiszteleten, egyéb alkalmon felsejlik a múlt hangulata, konferenciai esték, emlékezetes beszélgetések, áhítatok, nyomukban a másként is lehetett, történhetett volna érzése, amit azután sürgősen el kell hárítani, önvédelemből. A megkérgese- dett szív, a megalkuvások sorozatából kialakult rideg életvezetés nem tűri, nem tűrheti az emberi elérzékenyülést sem, hát még a krisztusi üzenet meg- hallását.

A ragyogó túlélési stratégiákat kialakított zsidó nép egészen jól érezte már magát Egyiptomban, ha nem is szembesült ezzel. De amikor a szabadulás eufóriájának elmúltával jöttek a pusztai vándorlás nehézségei, elkeseredtek, lázadoztak, távolinak, elérhetetlennek tűnt az ígéret földje és csábítónak az otthagyott biztonság.

Nem valami ilyesmi történt, történik velünk is? A társadalomban és az egyházban? Az elnyomó hatalom csapatainak a kivonulását nem a szabadság

felszabadult öröme, nem évtizedes mulasztások közakaraton alapuló felszámolása követte, nem a nemzet sorsának önös érdekek fölé helyezése, hanem a szerény pozitív építéshez képest eluralkodó önzés, erőszak, sokak életének rosz- szabbra fordulása.

És az egyházban? Nem lehetünk büszkék. Serfl az áhított szabadság, sem az áhított rend nem vált valósággá, nemhogy evidenciává a hétköznapokban. Mert nem került a középpontba az evangélium, mert megkeményedtek a szívek. Az egyházban a szabadság a bűnből való szabadulást jelenti, amely felszabadít a jóra, a hit gyümölcseinek megélésére. Szabad jót cselekednem. Igen, valljuk, hit által igazulunk meg, e páli tétel újrafelfedezése a lutheri reformáció nagy vívmánya, de ma, a mai átmeneti történelmi korban a segítésre, a gyors változásokhoz alkalmazkodni képtelenek gyámolítására kerül a hangsúly. Akárcsak a pusztai vándorlásban, a mai magyar nép számára is csak egymás segítése a válsághelyzetekben jelentheti az eljutást az ígéret földjére.

Elkeseredtek, zúgolódtak a pusztában, mert nem néztek felfelé, nem figyeltek Isten szavára.

Megdöbbentő, amikor az egyházban nosztalgia *van a múlt rendszer hamis biztonsága, a beszűkített, de a korlátok között biztos keretek iránt, az anyagi stabilitás, a megbízhatónak elkönyvelt lelkészek mozgástere, társadalmi súlya iránt.

És ugyancsak megdöbbentő, amikor többen azt latolgatják, vajon a programjukat tekintve magukat kereszténynek valló, ezen a világnézeti talajon politizáló erőktől, vagy talán a múltjukat, vagy egyházellenes címkéjüket túlkompenzálni akaróktól várhat-e, remélhet-e több előnyt az egyház?!

Az evangélium szabadságából adódik az egyház jó rendje is. Nem öncélú bürokrácia, hierarchia ez, hanem a szolgálat, a misszió érdekét kifejező, a testvéri szeretetre építő struktúra.

De mit szóljunk akkor, amikor azt látjuk, hogy lelkészek és nemlelkészek - őszinte meggyőződésből, vagy tudatos bomlasztásból - és a két véglet között több magatartás is megfigyelhető - kivül helyezik magukat mindenféle renden, nem vállalnak közterheket, a többiek pedig tudomásul veszik ezt, megelégszenek azzal, hogy ők követik a jó rendet. Vajon lesz-e változás a Zsinat befejezése, az új törvények életbe lépése után? Lesz-e olyan belső erő az egyházban, amely mindenkit engedelmességre késztet, vagy az igazi megújulás, az evangélium ereje nélkül a legjobb törvények is a megosztottságot fogják elmélyíteni, továbbra is teret engedve a megkésett hitvallói mezt magára ölteni kívánó politikai demagógiának.

A jó rendhez tartozik az egyházban az is, hogy mindenki a maga feladatát végzi. Az igehirdetés az erre is felkészített lelkészek feladata. A misszió mindnyájunké. Ezért is kerülhet sor egy-egy kivételes alkalmon, ma is, nemlelkész templomi, igehirdetői, bizonyságtevői szolgálatát. Ezen az ülésszakon fogadja el a Zsinat a nemlelkészek szolgálatáról szóló törvényt. A lelkészhiány a gyakorlatban is, több gyülekezetben is szükségszerűvé tette a gyülekezeti munkatársak igeszolgálatát. Elsősorban mégsem a lelkészhiány, hanem az egyházi élet sokszínűsége, „az egymás hite által épüljetek” gondolata igényli lelkészek és nemlelkészek közös szolgálatát.

Századunk nemcsak a diktatúrákat és bukásaikat jelentette, hanem az úgynevezett Nagy Konstantinusz-i korszaknak a végét is. Ezzel is szembe kellett néznünk a diktatúra megszűnte után. Nincsenek többé államvallások. Állam és egyház szétválását köszöntöttük, de hamar rá kellett döbbennünk arra a felelősségre, amit az evangélium üzenetének a tolmácsolása jelent a társadalomban, a megváltozott körülmények között. A kötelező hitetlenség korszaka után a szabadon választott hitetlenséggel szembesülve.

Ebben a helyzetben hangzik felénk a mai ige hármas üzenete. Legyetek Mózesek! Hirdessétek, hogy ma is Isten az Úr. Az egyedüli abszolút hatalom ebben a világban. Boldog az, aki neki engedelmeskedik, törvényeit követi. Legyetek keresztények! Hirdessétek Jézus Krisztus dicsőségét, a szeretet, a megbocsájtás hatalmát. De nemcsak szóval, élettel is. És figyeljetek a Szentlélek szavára! Meg ne keményítsétek a sziveteket. Talán soha nem volt eny- nyire időszerű ez az üzenet. Társadalomban és egyházban eluralkodott az önzés, a ridegség, a keményszivüség. Engedd közel magadhoz az igét. Van még a számodra remény. Hiszen itt vagy. Ne keményítsd meg ismét a szívedet. Vállald a mózesi sorsot, vállald a tanítvá- nyi sorsot, engedd, hogy eszköz legyél a Szentlélek Úristen kezében. Ámen.

Laikus vélemények a zsinatról és a tájékoztatásról

Sokféle vélemény lát napvilágot egyházi berkeken belül a zsinatról. Általában azonban olyan személyek nyilatkoznak meg, akik valamilyen módon részt vesznek a zsinati munkában, így megfelelő információ áll rendelkezésükre a véleményalkotáshoz. Ritkán, vagy egyáltalán nem szólalnak meg olyanok, akik egyházunk tagjai ugyan, sőt tisztségviselők is, de nem zsinati tagok. Ha úgy tetszik,'laikusok.

Miként vélekednek ők a zsinat munkájáról és megfelelőnek tartják-e azt az információmennyiséget, ami egyházunk törvényalkotásáról eljut hozzájuk. A felmérés nem lehet reprezentatív, mert csak a Győr- Soproni egyházmegyét érinti, ám véleményem szerint mindenképpen jelzésértékkel bír.

Macher Sándorné egyházmegyei pénztáros: —

Őszintén szólva, nem tudok a zsinat munkájáról érdemben véleményt mondani. Mivel nem vagyok zsinati tag és nem vagyok érintett ebben a kérdésben, kevéssé követtem figyelemmel a törvényalkotói munkát. A gyülekezetben nem esett róla szó, tájékoztatást ez ügyben nem kaptunk. Azt a kevés információt, ami hozzám eljutott, az Evangélikus Életből sikerült kicsipegetnem.

Zámolyi Gyuláné, kántor: - Véleményem szerint alapos munkát végeznek a küldöttek. A feladat nagy, teljesen új törvényeket kell alkotni. Jó törekvés, hogy minél nagyobb autonómiát kapjanak a gyülekezetek, vagyis alulról építkezzen egyházunk.

Azt hibának érzem, hogy a lassan mindenütt esedékessé váló választások még az 1966-os törvények alapján zajlanak. Ami a tájékoztatás mennyiségét és

minőségét illeti, már kritikusabb vagyok, tzg zunk tagjainak döntő többsége alultájékozott. Azok tudnak többet arról, hogy hol is tart a törvényalkotás, akik olvassák az Evangélikus Életet. Ók pedig nincsenek sokan. Számomra furcsa, hogy a negyedik évébe lépett zsinati munkáról az Evangélikus Naptár- amit lényegesen többen olvasnak - mind ez idáig egyszer sem adott hírt. Mintha nem létezne a zsinati munka.

Pócza Zoltán, búcsúzó egyházmegyei felügyelő:- Lassan indult a zsinati munka. Az első időszakban sok olyan dolog felvetése lassította a zsinat munkáját, amelyeket súlyuknál fogva háttérbe lehetett volna szorítani. Nem a múltba kellett volna merengeni és valós, vagy vélt sebeket felszaggatni, hanem a jövőt építeni. Jó, hogy mostanra már kellően felgyorsult a munka és így esély van arra, hogy belátható időn belül befejezi értékes, remélem hosszú időre egyházunknak utat mutató munkáját a zsinat. Ami a tájékoztatást illeti, úgy vélem, egyházunk népe több információt érdemelne. A Zsinati Híradó betölti feladatát. Bemutatja a zsinati tagok jó részét, közli a törvények szövegét, értékelő írásai segítik e folyamatok megértését. Am ezekhez az információkhoz csak az előfizetők jutnak hozzá. Talán nem ártana arról is vitát folytatni az arra illetékeseknek, hogyan lehetne szélesebb körben a zsinati munkát és a már elért eredményeket ismertté tenni. Félek, hogy az egyszerű gyülekezeti tagok tájékozatlansága a zsinat ügyében döbbenetesen nagy.

Kiss Miklós