Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-06-18 / 25. szám

D. Dr. Ottlyk Ernő 1918. január ' 9-én született Miskolcon Ottlyk Árpád és Zsivkovics Erzsébet gyermekeként. Édesapja tábornok, és hosszú éveken át a miskolci gyülekezet másodfelügyelője. A hitben élő szülők gyermékeiket is istenfélelemben és evangélikus egyházunk iránti ragaszkodásra nevelték.

Ottlyk Ernő Miskolcon érettségizett, majd a soproni Evangélikus Hittudományi Karon folytatta ta- ! nulmányait, ahol kitüntetéssel vég- ; zett.

\ Külföldi tanulmányútja során tudását elmélyítette a haliéi Luther Márton és a berlini Humbold egyetem teológiai fakultásán.

Itthon bölcsészeti, jogi és teoló- . giai doktorátust szerzett Debrecenben, illetve Sopronban a keresztyén neveléstudomány szakte- ’ rületén. Később a hallei és a pozsonyi teológia is díszdoktorátus- I sál tüntette ki.

I Túróczy Zoltán tiszai kerületi r püspök szentelte lelkésszé Miskol- ' con 1940-ben. Segédlelkészi szolgálatot végzett nyolc gyülekezetben, köztük Tokajban, Ormos- j pusztán és Budapest Angyalföldön, valamint Rozsnyón.

Parókusként Eger, Arnót és Sa- jókaza gyülekezetei tüntették ki bizalmukkal és hívták meg pásztori szolgálatra 1943 és 1950 között. Ekkor került Sopronba teológiai intézeti tanárként, majd Budapestre költözött a Teológiai Akadémia tanáraival és hallgatóival együtt. 1959-ben választották meg az egyháztörténeti tanszék professzorának, mely tisztséget 1967. június 20-ig töltötte be, amikor az Északi Evangélikus Egyházkerület gyülekezetei a püspöki székbe emelték.

E felelős szolgálatot 1982. június 30-ig,. 15 éven át nagy szorgalommal és odaadással végezte, amikor külső kényszer hatása alatt, de beleegyezésével nyugállományba vonult.

Két ízben töltötte be az ökumenikus főtitkári tisztet, s egyidejűleg a Theológiai Szemle főszerkesztője is volt. A Lelkipásztor című szak- folyóiratunkat 1959-1967 között szerkesztette.

Házasságot kötött Lengyel Piroska tanárnővel 1942-ben. Gyermekük, Márta a lelkészi pályát választotta egyházunkban.

Megjelent művei, számos cikke és tanulmánya mellett:

A pedagógus Luther 1942-ből, Egyháztörténeti hittankönyv 1959-ből, Istenszeretet, emberszeretet 1962-ből, Hűség Istenhez és népünkhöz -magyar evangélikus egyháztörténet 1965-ből, Az egyetemes egyház története 1979-ből, és Luther élete és műve 1983-ból.

Az evangélikus egyház útja a szocializmusban előbb magyarul 1976-ban, majd németül is megjelent 1982-ben.

Különböző társadalmi tisztségeket is viselt, az akkori időszak szokásai szerint magas állami kitüntetéseket kapott munkássága elismeréseként.

Nehéz, politikailag feszült korban élt Ottlyk Ernő püspök, a totalitárius diktatúra idején. Teológiai állásfoglalásai kora társadalmi és egyházpolitikai kontextusában elhelyezve értelmezhetők. írásain mégis átsüt az Isten szeretetének melege és az emberért érzett felelősséghordozás fontossága. Pásztorok gyülekezeteiben érezte igazán otthon magát, maga is szenvedett emberi természetének vágyai, a kor elnyomása és a másik ember életét megkeserítő hatalomvágy miatt.

Élete utolsó szakaszában családjának szűk körébe vonult visz- sza. Örült unokája testi-szellemi növekedésének. Az évek kérlelhetetlen múlásával az öregséggel járó betegségek látogatták meg. Szeme látóképességének csökkenése, keringési zavarok, végül tüdőgyulladás okozta 1995. május 15-én bekövetkezett elhunytát.

Személyét és szolgálatát Isten áldó és könyörülő kegyelmébe ajánljuk!

*

A temetés szertartását Szebik Imre püspök, Bálint László esperes és Lábossá Lajos püspökhelyettes végezte.

A püspök igehirdetésében Jób 33,26 verse alapján Isten kegyelmes lehajlásáról szólt, mellyel szolgáit erősíti. A keresztyén élet és szolgálat titka rajzolódott ki az ige

alapján, ahogyan azt Ottlyk püspök életében láthattuk. Mint lelkész, kiegyensúlyozott szolgálatot végzett, csendesítette gyülekezetét. Mint professzor, Luther szerelmese volt. Számára az egyháztörténet a missziói parancs teljesedése. Mint püspök, szorgalmasan látogatta a gyülekezeteket és ezzel missziói pezsgést hozott akkor a gyülekezetek életébe, 15 év alatt több ezer prédikációja hangzott el. Végül, mint ember, mindenki iránt, tanítványai és lelkésztestvérei iránt megértő, otthonában családszerető volt.

Két kedves énekét rá is emlékezve énekelte a gyászoló gyülekezet: „Szelíd szemed, Úr Jézus..." és „Győzelmet vettél, ó Feltámadott. .." A feltámadás reménységében búcsúztunk.

Ifjú kántorok hangversenye a Deák téren

Egyházzenei életünk folyamatos mégújulásának bölcsője a fóti Kántorképző Intézet, melynek téli és nyári tanfolyamain gyermekkorukban kezdik el zenetanulásukat kántoraink. A rendszeresen ugyanabba a csoportba jelentkezők az évek során olyan harmonikus közösséggé formálódtak, mely a tanfolyamok közötti hónapokban is egyben tartja őket. Ifj. Hafenscher Károly budavári lelkész indította el öt évvel ezelőtt az önálló Mandák Kórus szervezését és irányítását. Mivel a Kórus tagjai egymástól igen távol élő gyülekezetekben szolgálnak, ezért csak havonta egyszer, a hónap utolsó hétvégéjén tartanak összpróbákat Foton.

A Kórus rendszeresen énekel hazai és külföldi templomokban. Kiemelkedő jelentőségű szereplése volt 1993 tavaszán a Zeneakadémia Nagytermében, amikor a Kó1995. július 31-augusztus 4. között A KONFIRMÁCIÓ

kérdéseiről katechetikai tanulmányi napokat rendezünk lelkészeink, teológiai hallgatóink számára az Evangélikus Teológiai Akadémián (1147 Budapest, Rózsavölgyi köz 3).

A tanfolyam előadója Dr. KWI- RAN Manfred prof. a braunschweigi valláspedagógiai intézet igazgatója. A német valláspedagógiai intézetek elsősorban hittantanárok, lelkészek továbbképzésével, a hitoktatás, konfirmáció stb. teológiai, módszertani és gyakorlati kérdéseivel foglalkoznak - így ez egy nagy lehetőség a számunkra, hogy megismerkedhetünk egy ilyen intézet munkájával, egymástól tanulhatunk és tapasztalatainkat kicserélhetjük, és a konfirmációval kapcsolatos feladatainkat újra átgondolhatjuk.

Jelentkezés: június végéig, Missura Tibor ny. lelkésznél 1114 Budapest, Bocskai u. 10. T.: 1-620-240.

A tanfolyam július 31-én, hétfőn du. 4 órakor kezdődik, és augusztus 4-én, pénteken ebéd után fejeződik be.

Várjuk lelkészek, teológusok jelentkezését!!

rus egyik alapító tagjának, Finta Gergely orgonaművésznek a diplomakoncertjén működött közre. Ezt követően kapott meghívást 1993. júniusában a Müncheni-Egyházi Napokra, majd egy évvel később a Gustav Adolf Werk Hamburgban megrendezett jubileumi ünnepére. Idén, május 20-án, Ro- gate vasárnapjának vigíliáján a Deák téri templomban hallhattuk igényesen összeállított programjuknak a hely szelleméhez méltó színvonalú előadását. A vendéglátó gyülekezet nevében Trajtler Gábor lelkész, orgonaművész köszöntötte a templomot megtöltő gyülekezetét, és ismertette a Mandák Kórus félévtizedes történetét.

A műsor nyitószáma D. Buxtehude : D-dúr prelúdiuma volt Finta Gergely orgonaművész előadásában. A Kórus műsorának első részében középkori magyar és német szerzők műveit énekelte. Az Eperjesi Graduál három darabját Ecse- di Zsuzsa vezényelte. A jól megformált dallamívek összhangját és az unisono részek egységes megszólalásának szépségét a jól érthető szövegartikuláció tette tökéletessé. Palestrina: Domine quando veneris kórusműve dr. Balás István vezénylésével az „a capella”polifón stílusának fenséges világát keltette életre. Ezután Ördög Endre állt a Kórus élére, és vezényelte Byrd: Ave verum corpus című művét. Kiegyensúlyozott, nyugodt vezénylése nyomán Byrd muzsikája Bach koráljainak stílusát idézte fel. Meglepő élményt jelentett a Kórus hangzásvilágának sokszínűsége:

„Ne engedj* megfeledkeznem tanítóim példájáról”

Wiczián Dezső professzorunk a Nógrád megyei Csehbereken, az ottani evangélikus lelkész fiaként született 1901-ben. Sopronban az Al- sólővér utca 12-ben lakott albérletben Gecsányi Gusztávnénál, a Líceum egykori igazgatójának özvegyénél. Mint kevés beszédű, kissé zárkózott természetű agglegényt ismertük meg. Sokszor szegődtünk mellé a Fakultás felé vezető úton, de csak igen kevés szót sikerült kicsikarni belőle. Egyetemes egyház- történetet, a Reformáció történetét, Szimbolikát, Dogmatörténetet hallgattunk nála négy esztendőn keresztül. Mind az óegyházi, mind a reformáció korabeli ismeretei igen gazdagok és alaposak voltak. Doktori disszertációját 1930-ban „Luther mint professzor" címen írta és védte meg. Bevezetőjében fiúi tisztelete jeleként „Atyámnak”ajánlotta.

. Tanulmányai legnagyobbrészt Luther-kutatásainak eredményeként jelentek meg itthon s külföldön egyaránt. Előadásait vaskos, terjedelmes jegyzetéből olvasta. Tankönyvnek is beillett volna. Előadásának módja nem serkentett élénk figyelésre órái alatt. Szemináriumi munkájában közvetlenebb tudott lenni.

„Nos kérem” akkor kezdjük el a munkát s természetesen „Nos kérem” következett, amikor befejeztük az órát. Szállóigévé vált e kedves, érdekes szóhasználata közöttünk. Ő is, mint többi professzorunk, szintén végzett igehirdetői szolgálatot a gyülekezet vasárnapi istentiszteletein. Meglepetést keltő volt számomra, hogy ez a katedrához szokott ember, mennyire gyakorlati lelkipásztor is tudott lenni. 1946-ban a harkai kitelepítés idején Kapi Béla püspök megbízása alapján Wiczián Dezső pásztorolta az újonnan alakuló kis gyülekezet tagjait. Sokat látogatott, esketett,

és temetett is, amíg utódja, Sághy Jenő meg nem érkezett. Ötvenévesen „hajtotta fejét a házasság igájába.” „Nos hát”ő sem maradt kivétel. 1951-ben esküdött meg Sopronban a vele egykorú Hegedűs Ilonával. A Teológiával ők is felköltöztek Budapestre, ahol 1956- ban az Akadémia dékánja volt. Hamarosan kényszemyugdíjaz- ták. Őt is idő előtt, mint Kamer Károlyt és Sólyom Jenőt.

Nem sokkal élte túl a keserű fél- reállítást. Hatvanévesen hunyt el 1961-ben. A végtisztességtevés szolgálatát id. Kendeh György végezte a Budapest-farkasréti temetőben a Jelenések könyve 14,13 alapján. Özvegye visszaköltözött Sopronba. Tizenhat évvel élte túl férjét. Urnáját soproni temetése után férje sírjába helyezték. „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva..."

Zoltán László

az egymást váltó karmesterek stílusát hűségesen átvéve énekelt. Ezért olyan érzésünk támadt, mintha nem egy, hanem több énekkart hallanánk egymás után énekelni. Bach: VI. contrapunctu- sát a Fúga művészete sorozatból Finta Gergely adta elő. A nyugodt tempóvétel és a gondosan összeállított mixtúra révén tökéletesen hallhatók és követhetők voltak az egyes szólamok. Az orgonamuzsika után Schütz, Praetorius és Schein egy-egy művét szólaltatta meg az énekkar. Váratlan meglepetés volt Ecsedi Zsuzsa és Ecsedi Klára tisztán intonált, kultúráltan előadott duettje.

Ördög Endre bakonyszentlászlói lelkész a 40. Zsoltár alapján hirdette Isten igéjét. Kihangsúlyozta, hogy Dávid éneke szervesen illeszkedik a zenés áhítatba, mert Isten kegyelmét dicsőíti, akinek szerete- te az értünk meghalt és feltámadt Megváltó személyében ismerhető meg a legtökéletesebben. Őt dicsőítik a „szent zené” szerzői és előadói; és mi is ezt tesszük, amikor énekkel és a hangszerek művészi megszólaltatásával imádkozunk hozzá.

A műsor második részében M. Haydn, Liszt Ferenc és A. Bruckner művei képviselték a romantika korát. A Kórus puha, átszellemült énekén érezni lehetett, hogy tagjai a himnuszok és könyörgések hitbeli tartalmát is átélik, így hitelesen adják tovább hallgatóiknak. A zenés áhítat befejező részében magyar szerzők: Kersch Ferenc, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán és Gárdonyi Zsolt műveit hallhattuk. Az utolsó két művet a Kórus az énekkar hagyományos helyén, az orgonakarzaton énekelte. Gárdonyi Zsolt: „Nagy hálát adjunk az Atyaistennek'’ vegyeskarra és orgonára írt feldolgozásának előadásában jól összeszokott partnerei voltak egymásnak a kórus és az orgonista. A másfélórás hangverseny méltó befejezéseként Kodály 114. Zsoltára hangzott fel. Szinte egyszerre fordult mindenki a kórus felé, amikor az addig visszafogottnak tűnő énekkar önmagát felülmúlva, fortissimóban zengte Isten hatalmas erejét. Az orgona és az énekkar lélekkel teljes istendicsérp- te után beálló csendben a gyülekezet mélyen megrendülve mondta az Úrtól kapott imát és fogadta az áldást.

Köszönjük ezt az estét mindazoknak, akik megszervezték, akik közreműködtek, akik imádságaikkal és adományaikkal lehetővé teszik kántoraink tanítását és a Mandák Kórus fennmaradását, hogy evangélikus egyházunk a jövőben is Istent méltóképpen dicsérő, éneklő egyház lehessen.

Rezessy Miklós

Amerikai katonák temetése Felsőszelin 1944-ben

„A szó elrepül, az írás megmarad” - mondja a közmondás. Igaz ez, de minden alól van kivétel, mert a fenti temetésen elhangzott beszédemből egy mondat ötven év után is visszaköszönt.

1943-ban tábori lelkészként tíz hónapot szolgáltam hadműveleti területen. Novemberben leszereltek, mint kétgyermekes családapát. Karácsonyra már otthon voltam, a mátyusföldi Felsöszeliben. Aggódva figyeltük az újságok és a rádió harctéri jelentéseit; vajon mikor válik a mi vidékünk is hadszíntérré? Katonai szolgálatom alatt valahányszor feldúlt otthonokat, a rettegő családok szenvedését láttam, mindig az enyémek jutottak eszembe.

Jogos volt az aggodalom, mert a front egyre közeledett, mind gyakrabban repültek át felettünk a repülőgépek - ismertem morgásukat, és nagyjából meg is tudtam különböztetni őket. 1944. június 16-án a falunk felett légi csata fejlődött ki: német vadászgépek amerikai bombázókat támadtak. Az egyik amerikai gép találatot kapott, kényszerleszállást akart végrehajtani, de nem sikerült, mert a gép kigyulladt. Az utolsó pillanatban három katona ejtőernyővel még ki tudott ugrani. Egyik, a templom mögötti harmadik szomszédban lévő kovácsmühely előtt ért földet. Hamarosan embergyűrű vette körül az utca közepén térdeplő sebesült katonát. A tömeg tekintetéből bizonytalanság, félelem és gyűlölet sugárzott. A katona arcát kín torzította, mert a lába eltörött, és csak annyit sóhajtott: „aqua"- (víz}. Valaki megértette a latin szót, és azt kiáltotta: vizet kér!

Az amerikai gép fedélzetén tízen voltak, ketten bennégtek a gépben. Miután a falu népe eloltotta a tüzet, a roncsokból kiemelték a holttesteket. Temetés helyett két ládában akarták elföldelni őket. A község bírójával és a jegyzővel megértettem: ha a háború után ezekért a holttestekért eljönnek, hogy hazaszállítsák őket Amerikába, nagy szégyene lenne a községnek, ha a hozzátartozók azt látnák, hogy a széliekben annyi emberség sem volt, hogy külön-külön koporsóba temessék el az áldozatokat. Végül hét gyalulatlan deszkakoporsóba helyezték el az amerikai katonák földi maradványait. Temetésükre - melyen a falu két lelkésze szolgált - nagy tömeg gyűlt össze.

Danajka Lajos Felsőszeli története című, nemrég megjelent könyvében idéz egy mondatot a temetési prédikációmból. Nyilván a széliek emlékezetében maradt meg, mert én írásban nem rögzítettem. „Akinek kihullik a fegyver a kezéből, nem ellenség többé" - idézi a bizonyos mondatot, majd hozzáteszi, hogy ezért engem állásomból elmozdítottak és távoznom kellett Felsőszeliből. Az igazság kedvéért megjegyzem, hogy ebből a temetésből nekem semmi bajom nem származott. A tévedésnek az lehet az alapja, hogy nem sokkal a temetés után ismét katonai behívót kaptam. Amikor kézhez vettem a behívót, magam is meglepődtem, de aztán a Hadkiegészítő Parancsnokságon közölték, csak azért hívtak be, hogy az orosz hadszíntéren teljesített szolgálataimért átadják a „Signum Lau- dis” kitüntetést. Mivel erről a kitüntetésről kevesen tudtak a faluban, a nép emlékezetében úgy maradt meg, hogy büntetésül kaptam a behívót. A csodálatos az, hogy az idézett mondat a nép emlékezetében fél évszázadon keresztül is megmaradt. Talán azért is, amit még elmondtam a temetésen. Többek között azt is, hogy ezek a katonák éppen olyan emberek, mint mi, és hozzátartozóik éppen úgy hazavárják őket, mint mi a mieinket. Éppen úgy aggódnak értük, mint mi a harctéren lévőkért, és őket is siratják szüleik, testvéreik, kicsiny gyermekeik, hozzátartozóik. Valószínűleg ezek a mondatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a temetés után mindig volt friss virág a hét amerikai katona sírján. 1946-ban föltárták a sírokat, és a hét koporsót hazavitték Amerikába.

Nekem Felsőszeliből nem az amerikai katonák temetésén elmondott beszédem miatt kellett távoznom, hanem azért, mert amikor a Csehszlovák Köztársaság átvette a hatalmat a háború után, egy fehér papírra nyomtatott hirdetéssel (fehér plakátnak nevezték akkoriban) minden olyan magyart kiutasítottak, aki 1938 után telepedett le a köztársaság területén. Én ennek nem engedelmeskedtem. Maradni szerettem volna népem között, még arra is vállalkoztam volna, hogy egy éven belül megtanulom a szlovák nyelvet. Úgy látszik, a hatóságok megkérdezték az egyház vezetőségét, mert a végzésben az állt, hogy a kiutasítást az akkori püspök utasítására rendelik el. Mivel nem engedelmeskedtem a hatóságnak, letartóztattak, néhány napig a galántai járásbíróság fogdájában tartottak. Majd azzal engedtek ki, hogy a fenti végzés értelmében 24 órán belül lépjem át a határt, családommal együtt, fejenként 40 kilós csomaggal. Végül is ezt, egy kis utánjárással, megváltoztatták, és kaptunk egy vagont, melybe két kislányommal, várandós feleségemmel, hűséges kis cselédlányunkkal beköltöztünk legszükségesebb bútoraink, személyes holmijaink közé. Amikor a galántai vasútállomásra szállító kocsi elindult velünk a faluból, csendőr ült a kocsis mellett. Az utcák néptelenek voltak még, búcsúzni sem volt szabad.

Mátis István

Román-magyar együttélés

Beszélgetés Raduch Zsolt brassói magyar evangélikus esperessel

(Folytatás)- Most, hogy a román Parlamentben a magyar zászlóról és a Himnusz énekléséről vitáznak, hogyan lehet a két népet összebékíteni? Vagy inkább úgy fogalmaznék: egymáshoz közelebb hozni?- Többen szorgalmazták, hogy legyen az itteni magyarságnak egy román nyelvű újságja. így jobban megismernek bennünket. Különösen egy ilyen román ortodox tengerben, mint Brassó, én úgy tudom szolgálni igazán nemzetemet és az egyházat, ha az ő nyelvükön is végzek szolgálatot. Esketéskor, keresztelőkor, temetéskor, ha a rokonság, vagy egyes kollégák románok, az ő nyelvükön is felolvasom az igét és

A brassói magyar evangélikus templom

mondok egy pár szót. Bizonyított tény, hogy ez sokat jelent. Mellverő székelyek persze azt mondták nekem, hogy így elárulom a magyarságot. Dehogy árulom el! Csak annyi történik, hogy tekintettel vagyok a másik keresztyén emberre, akiben így feloldódik az ismeretlenség miatti félelem. A múltkoriban a fogarasi szász templomban németül prédikáltam az ottani evangélikusoknak. Nagyon hálásak voltak.- A magyar tévéadások román nyelvű aláírással kerülnek adásba. Mennyire nézik ezt a románok?- Nézik. Önmagában ez az adás is egy olyan kéznyújtás, amit el lehet fogadni. A múltkor éppen egy román néző gyermekének gyűjtöttek, akinek külföldi műtétre kellett a pénz. Az apa román, de az RMDSZ- re szavaz. Ilyen is van.- Mi történik, ha a Himnusz éneklését nyilvános helyen büntetik? Az istentiszteletek végén a fordulat óta mindig eléneklik...- A Himnusz benne lesz az új énekeskönyvünkben a 38. szám alatt. Majd nem állunk fel, és végigénekeljük. Ebből különben már édesapámnak is volt baja. Régen, barcaújfalusi lelkész korában szilveszterkor a kántor rázendített. A gyülekezet meg ment vele. Pár napra rá bevitték édesapámat. Tizenháromszor hallgatták ki. Itt már többször bizonyították, hogy nem tartják be a szerződéseket. Ezért félünk a magyarromán alapszerződéstől is. Kérjük a magyar kormányt, ne hagyjon magunkra!

If]. Káposzta Lajos