Evangélikus Élet, 1995 (60. évfolyam, 1-53. szám)

1995-01-01 / 1. szám

Evangélikus Elet 60. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1995. JANUÁR 1. ÚJÉV ÜNNEPE ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 30 Ft ______Minden kedves olvasónknak Is tentől megáldott boldog és békés _______________esztendőt kíván a _______ Szerkesztőség A TARTALOMBÓL BIZTATÓ JÖVÖ - ÖKUMENIKUS TEMPLOMOT SZENTELTEK FARKASRÉTEN KÜLMISSZIÓI KÖRKÉP IMAHETI PROGRAM SZABOLCSRA MIHÁLY: Ének az Újévben Fölsz állok hozzád, magas sziklaszálam, Te változatlan minden változásban.- Én Istenem! Csak tégedet ölelve Száll nyugalom, száll bizalom szívemre, Látván idődnek örvénylő folyását, Esztendeimnek sebes elfutását. Fövényszem én, e zúgó habba vetve, Honnan vegyek szót hála-énekembe? Kegyelmedet, Uram, mikép dicsérjem? A múlt évvel, hogy nem fogyott el éltem... Hogy napról-napra, habról-habra átvisz, S elértem im ez új év hajnalát is. Búban, veszélyben őrizőm te voltál, Szívem ha vérzett: fölibém hajoltál. Adtál sebet, de azt be is kötözted, Be azt is, amit emberek ütöttek. S bár vágyaimból vágyak még maradtak: Legyen úgy minden, ahogy te akartad! Ez esztendőt is leteszem kezedbe, Én lábaimnak ösvényt te mutass, te. Vezess, Uram s amit te rám bocsátasz, Nem félek én, legyen bár száz halál az!- Oh, engem a sír bízvást eltakarhat, Megnyugtat ott is az, hogy te akartad! Hadd ölellek hát, erős sziklaszálam, Te változatlan minden változásban. S neved a biztos diadal szavával Az elzúgó időbe hadd kiáltsam! Mert mit szívemnek - ha te vagy vezére — Évek halása, évek születése! \A EV IGEJE: Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” Ézs 45,22 Űj esztendő küszöbén 1995 első napjaiban sokféle gondolat suhan át lelkűnkön. Esztendők fordulóján ránk telepszik a bizonytalanság. „Új esztendő ... Nem tudja senki sem, hogy mi vár reá, merre, hova lép. Az ismeretlenség ködébe rejtve mi van: örvény, orom vagy szakadék?"- írja a papköltő, Bódás János. Á bizonytalanság személyiséget gyengítő érzése mellett szorongás és félelem lopózik sokak szívébe. Egyszerre sötét és ködös a jövendő útja, az 1995. esztendő. Nem csoda, ha kevesek kiváltsága az új év józan köszöntése. Adolph von Menzel 19. században élt német festőművész egyik alkotásán (A művész testvére) fiatal leányt ábrázol, amint egy barátságos szobába akar belépni. Az ajtófélfát támasztja. A nyitott ajtón parányi fénynyaláb szüremlik az előtérbe, de nem lehet tudni, mi vár a szobába belépőre. A bá­jos leányka kezében parányi fény látható, hogy tájékozódni tudjon. A festő művészi ecsetvonások­kal érzékelteti a szemlélő előtt, milyen nehezére esik a fiatal lánynak átlépni a küszöböt. Mint ne­künk, az esztendőket elválasztó időküszöböt. A különös festmény mégis segíthet újévi csendes meditációnkban. A festő fényforrást helyez a bá­tortalan lányka kezébe. Az esztendő első napján legyen az év igéje fényforrás, világító lámpás lépé­seink, döntéseink előtt. így olvassuk: „Rám figyel­jetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” (Ézsaiás 45, 22) Igénk a Kr. e. 6. század történelmi beágyazottsá­gában hangzik. A nagy babiloni birodalom feje, Nabukodonozor befejezi földi pályáját. Büszke Babilonnak ütött az utolsó órája. A környező kis népek - köztük a választott nép - méltán remény­kednek a szabadulásban, amelyet Cirus perzsa ki­rály győzelme hozott el. A hetven évi fogság véget ért, de ott maradtak a romok, az erkölcsi és gazda­sági pusztítás romjai. A próféta Istenre figyelésre, Istenhez fordulásra, Isten keresésre biztat. ígérete, a sokértelmű szaba­dulás, egészen Istenhez kötött. Hármas biztatást hallok gyülekezeteink és a ma­gam számára a régi ige olvasásakor. Legyen az 1995. év az Istenre figyelés éve. Zaklatott korunk egyik nehézsége, hogy mind­annyiunknak egyidejűleg sokfelé kell figyelnünk. Az orvosnak nem c.sak a betegre kell gondolnia, de munkatársa szociális helyzetére, a kórház gazdasá­gi lehetőségeire is. A lelkésznek nemcsak híveire kell összpontosítania, nemcsak az igehirdetésre kell jól felkészülnie, de a gyülekezet épületeire, azok állapotára is gondolnia kell, s a költségvetést is figyelembe kell vennie. A legtöbb munkaadónak olyan üzemet kell létre­hoznia, amely többféle feladat elvégzését fölvállal­ja. Ha az egyik ágazat nem működne gazdaságo­san, akkor a másik kisegíti a bajból. Egyidejűleg sokfelé figyelni, ez fárasztó, idegőrlő feladat. Le­het, hogy ezért marad ki életünkből az Istenre figyelés? Lehet, hogy annyi információt kapunk, hogy az Istentől érkezőre már nem vagyunk kíván­csiak? Luther ezt az igét így adja vissza: forduljatok hozzám, s akkor megmenekültök a föld végső ha­táráig. Fordítása arra hívja fel a figyelmet, hogy csak akkor menekül s marad meg a nép, Izrael népe és minden nép, ha odafordul a történelem Urához. Károly Gáspár fordítása így hangzik: Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok... Az ige szava biztasson minket és ébresszen sze­mélyes felelősséget bennünk az Istenre figyelésre. Legyen az 1995. év a misszió éve. Az Istenhez fordulás felhívása mindenkinek szól. A nehezen visszaadható igét az egyik német fordítás így kísérli meg értelmezni: ,jöjjetek énhozzám és hagyjatok magatokon segíteni, ti emberek az egész földön.” Kihallom a missziói biztatást a próféciából. Isten mindenkit hív. Mi pedig hívó hangja, terelgető keze, megszólító ajka, igét hirdető nyelve lehetünk. Küldetésünket akkor töltjük be, ha bekopogta­tunk elfásult híveinkhez, a közöny mély tengerébe süllyedt kortársainkhoz, fáradt testvéreinkhez és hívjuk, biztatjuk őket az Istennel való élet szépsé­gére, örömére és szükségére. Jó kezdeményezés az evangélizáció által elköte­lezett emberek mozgósítása a szolgálatra. Kívána­tos, hogy minden gyülekezetben a lelkész mellett híveinket látogató őrálló csapat szolgáljon. E láto­gatások alkalmával lehet személyre szabottan szól­ni az evangéliumot, Jézus Urunk szabadítását. Régi mondás az egyházban: a professzor ül (a katedrán), a prédikátor áll (a szószéken), a misszionárius - lelkész megy (hívei s az emberek közé). / De hiszen mi mindnyájan királyi papság, válasz­tott nép, szent nemzet vagyunk. Kötelezettek a küldetés (misszió) betöltésére. Legyen az 1995. év a bizalom éve. Én vagyok az Isten és nincs más. Igénybejelentés ez a mondat. Én vagyok, aki kihoztalak Egyiptomból, aki kihoztalak Babilon­ból, aki vagyok, akire lehet számítani, akinek ha­talma és szíve is van, hogy megkönyörüljön népén. Isten megmutatta népének irgalmasságát a történe­lemben, kijelentette szabadító szándékát a prófé­ták által, és teljesítette ígéretét a Messiás elküldésé­ben. Bizalomébresztő, beszédes tettek. Bizalomra csak bizalommal válaszolhatunk. Ezért hagyatkozhatunk Reá s bízhatunk benne. A jövendő titkos fátylát senki sem lebbentheti föl, de Urunk tudja, mi vár ránk. Miként az előző évek sem voltak gondterhektől mentesek, akként 1995. sem ígér felhő nélküli, könnyű napokat. A próbás időkben pedig szorosabbra kell zárni sorainkat. Az egymás iránti bizalom légkörében remélhetjük csak szolgálatunkban Urunk áldó je­lenlétét. 1 Szebik Imre IMAHÉT A KERESZTYÉN EGYSÉGÉRT 1995 Koinonia: közösség Istennel és egymással (János 15,1-17) Idei Imahetünk alapgondolata folytatását képezi a tavalyi témá­nak, amely így hangzott: „Isten házanépének elhivatása, hogy egy legyen szívben és lélekben”. Közép­pontjában egy fontos, bár kevésbé ismert újszövetségi görög szó áll: koinonia. Ezt a szót legtöbbször közösségnek fordítjuk, máskor kö- zgsségvállalásnak, részesedésnek, vagy részvételnek. Annak a meg­szentelt életnek a jellemzőiről be­szél, amelyet Krisztus testében él­hetünk közösségben egymással és Jézus Krisztussal. Imádságaink középpontjában e közösség, „koi­nonia” naponként más és mᣠmegvilágításban áll majd! Közös gondolkodásunkat János 15. feje­zetének alapján a szőlő és a szőlő­vessző szemléletes képe egyesíti és irányítja majd. Isten életét gyakran közösség­ként ábrázolják. Isten három sze­mélyben nyilatkoztatta ki önma­gát: Atya, Fiú, Szentlélek, akik különállóak, mégis egy megszen­telt életben szervesen összetartoz­nak. Sok keresztyén a „közösség” szót használja, amikor e titokról van szó, amikor megpróbálja ért­hetővé tenni azt, hogy e három isteni személy tökéletes egységben él egymással, ez egységből egyen­lően részesednek és ez a részesedés teszi eggyé őket. Az örök élet, amely az Atyánál van, számunkra Krisztusban öltött testet és lett nyilvánvalóvá, keresz­tyén életünk az egyházzal való egy­ségben szintén közösségnek nevez­hető. „Amit tehát láttunk és hallot­tunk, azt hirdetjük nektek is" - írja János - „hogy nektek is közössége­tek (koinonia) legyen velünk: a mi közösségünk (koinonia) pedig kö­zösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 János 1,3). Életünk tehát elsősorban közösség az Atyával Jézus Krisztusban, az élet ajándéka Istentől, hasonlóan a szőlővesszőhöz, amely csak a sző­lőtő részeként képes életben ma­radni (János 15,4). De életünk ugyanakkor, természetéből adó­dóan, közösség kell, hogy legyen keresztyén testvéreinkkel a Krisz­tusban, élet a szőlőtőt alkotó sző­lővesszőkkel, egyénekkel és közös­ségekkel. Ez a szó „közösség” Isten töké­letes életére vonatkoztatva felada­tot is ró a keresztyén közösségekre. Ezt a kihívást az Apostolok Csele­kedeteiről írott könyv 2. fejezeté­nek 42. verse mutatja be legjob­ban: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a kö­zösségben (koinonia), a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” A mi közösségünk nem egyszerűen egy bizonytalan közös érzés, ha­nem mindennapi keresztyén éle­tünkben gyakorlati kifejezésre kell jutnia. Közösséget jelent a hitben, a szentségekben (mindenekelőtt az Úrvacsora közösségét), a szolgá­latban, az imádságban és az isten­tiszteleten való részvételben. Hálásak vagyunk azokért az élő közösségekért, amelyek keresztyé­nek között már léteznek, és ame­lyeknek a Jézus Krisztusba, Meg­váltónkba és a Szentháromságba vetett közös hitünk az alapja. Ezért van bizodalmunk ahhoz, hogy közös istentiszteleteket tart­sunk és együtt imádkozzunk, ezen a mostani héten és más alkalma­kon. De Krisztus bennünket egy még mélyebb közösségre hív, arra a teljességre, ahol eltűnnek a kor­látok és falak, a különbségek és nézeteltérések nem viszályokhoz vezetnek, hanem Isten gazdagsá­gából és teljességéből tükröznek számunkra valamit. A keresztyé­nek feladata, hogy ezt a teljes kö­zösséget megvalósítsák, ezért kell imádkoznunk és fáradoznunk azért, hogy akik már eljutottak a Krisztusban való hitre, azok egyek lehessenek az Úrvacsora közössé­gében, és a hit és bizonyságtétel minden vonatkozásában. A közösség, amelyben élünk és az a teljes közösség, amelyben re­ménykedünk, nem egyszerűen csak a keresztyén közösség számára elérhető. Jelenlegi, nem tökéletes közösségünk arra ösztönöz ben­nünket, hogy testvéreinkkel együtt szolgáljunk másoknak és osszuk meg velük azokat a lelki és anyagi javakat, amelyeket kaptunk. E Krisztus Lelke által vezérelt szolgálat nyomán, amikor bizony­ságot teszünk arról, amit mi ma­gunk is kaptunk, a közösség meg­erősödik. Közös imádságaink és együtt­gondolkodásunk során a keresz­tyén élet mint csodálatos közösség elevenedik majd meg előttünk. Mindazt megláthatjuk majd, ami kárt okozhat ennek a közösségnek és meggátolja azt, hogy életünk va­lamilyen módon Istent visszatük­rözhesse. Megosztottságunk miatti fájdalmunk tehát közösségvállalás lehet valamennyire Krisztus szen­vedéseivel és elvezethet bennünket arra, hogy Isten kegyelmét keres­sük. „Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tiben- netek, akkor bármit akartpk, kérjé­tek, és megadatik nektek” (János 15,7). (Az Imahét 1-4 napjának textusai a 4. oldalon találhatók!) A ZSINAT 15. ÜLÉSSZAKA 1995. január 7. szombat 10 órá­tól január 8. vasárnap 16 óráig tart a Budapesti Evangélikus Gimnázium dísztermében. Az ülésszak tervezett fontosabb feladatai: 1. „Az egyház evangélizáló és missziói munkája” című tör­vény részletes vitájának foly­tatása. 2. A „Gazdasági Bizottság” elő­terjesztése az egyház háztar­tásának alapkérdéseiről. 3. A „Magyarországi Evangéli­kus Egyház közoktatási in­tézményeiről és a hitoktatás­ról” című törvény módosítá­sának és az ehhez kapcsolódó „Az egyház gyűjteményeiről” című törvénynek az általános vitája. 4. „Az egyházi szolgálat az egy­házmegyében” című törvény­rész részletes vitája „Az egy­házi szolgálat” című törvény­ből. 5. „Az egyházmegye” című tör­vényrész részletes vitája „Az egyház szervezete” című tör­vényből. 6. „A tömegtájékoztatás eszkö­zei (média) az egyház szolgá­latában” című törvény általá­nos vitája. EGYETEMES IMAHÉT Az 1995. év Egyetemes Imahetét január 15-22 között tartják a magyar egyházak. A központi megnyitó istentiszteletet 1995. január 15-én, vasárnap délután 6 órakor lesz a Deák téri evangélikus templomban. A liturgiában az ökumenikus Tanács tagegyházainak, valamint a Magyar Katolikus Egyháznak és a Magyarországi Unitárius Egyháznak püspökei és vezető lelkipásztorai vesznek részt. Igét hirdet: dr. Harmati Béla püspök. Szentbeszédet mond: dr. Paskai László bíboros prímás. Az istentiszteletre szeretettel hívjuk és várjuk testvéreinket.

Next

/
Thumbnails
Contents